1:  Archív; 2-3: A. M. Belenyickij: Monumentalnoje Iszkussztvo Pendzsikenta (Moszkva, 1973) nyomán

Szogdia alatt a Kr. u. 1. évezredben a Zarafsán folyó völgye, és a környező városok értendők – főleg a szamarkandi és a bukharai oázis a modern Üzbegisztánban –, noha az iráni nyelvek közé tartozó szogdot ennél sokkal szélesebb körben használták a Pamírtól az Altaj-hegységig. Óperzsa források már a Kr. e. 6. században önálló országként emlékeznek meg róla, jelentős kulturális és kereskedelmi tényezővé azonban csak mintegy ezer évvel később vált. Hosszú története során a szogd kereskedők mindig sokkal tekintélyesebbek és függetlenebbek voltak, mint maga a szogd állam, és ez alaposan megkülönbözteti ezt az országot a monarchikus beállítottságú Perzsiától vagy Baktriától. Művészete híven tükrözi az ország jellegét, lakóinak életmódját. Mint a korabeli világ leghíresebb selyemkereskedői, a nagyrészt általuk ellenőrzött Selyemúton valamennyi érintett térség motívumkincsével megismerkedhettek, azokat magukba szívták, és saját értelmezésüket hozzáadva egész Eurázsiát ellátták termékeikkel. Közép-Ázsia kínai, ujgur, stb. selyemművessége mögött valójában nagyrészt szogd telepesek közvetítőszerepét vagy felvevőpiacát, egyszóval: ízlését sejthetjük. Jellegzetes gyöngysoros gyűrűkkel, és azokban állatfigurákkal díszített selymek magában Kínában is készültek a 7. századtól (1. kép). Ott a selyemművesség császári monopólium volt, de a nyugatias stílusú szövetek gyártásával nyilvánvalóan szogd származású szakembereket bízhattak meg a Szui- és a korai Tang-dinasztia idején (581-618; 618-906).

Ugyanilyen motívumközvetítő volt Irán és a Távol-Kelet között a szogd fémművesség, míg a festészetben az iráni művészet motívumai hindusztáni stílusokkal keveredtek. Afrászijáb (Szamarkand), Varakhsa és Pandzsikent épségben megőrzött falképein a sok elemből összeálló szogd életeszmény és az igencsak változatos (zoroasztriánus, buddhista, manicheus és keresztény) hiedelemvilág elevenedik meg. E festmények mesékről, mondákról, lakomákról, lovagi tornákról, táncokról, pompás fegyverekről és paripákról adnak hírt. Éppúgy képesek megjeleníteni a harcosok elszántságát (2. kép), mint a gracilis tündéreket (3. kép): a szogd lakóházak romjai alól egy művelt, jómódú társadalom emléke tárult fel, amely tudta élvezni az életet.

Szántó Iván