Az egységes királyság létrejöttével, a dinasztikus kor kezdetével látszólag egy időben, előzmények nélkül jelenik meg az ókori egyiptomi kultúrára jellemző sajátos művészet. Kialakulása azonban hasonlóan hosszabb folyamat eredménye, mint magának a Földközi tengertől Asszuánig húzódó Nílus-völgyet magába foglaló fáraónikus államé. A Kr. e. 4. évezred második felében Felső-Egyiptom jelentős szocio-ökonomiai változásokon ment keresztül, amelynek során fokozatosan terjesztette ki fennhatóságát a kevésbé egységes, de a palesztinai kultúrákkal szoros kapcsolatokat fenntartó alsó-egyiptomi területekre. Ez egyben ezeknek a területeknek kulturális beolvasztását is magával hozta a felső-egyiptomi, névadó lelőhelyéről elnevezett újkőkori Nagada kultúrába. Felső-Egyiptomban ugyanakkor a változások jeleként három területi egység válik elkülöníthetővé a korszak (Nagada II, kb. Kr. e. 3500 - 3200) során, amelyek legnagyobb települései és politikai centrumai, Nagada, Hierakonpolisz és Thinisz-Abüdosz ekkor alakulnak át az első városias központokká. Ezek egymással is vetekedő, de önazonosságukban egységes szemléletű vezető rétegében kezdett formálódni az az új ideológiai rendszer is, amely később a fáraónikus kor királyság ideológiájának és állammítoszának alapjává lett. Ennek megjelenésének természetes következménye volt egy ezt tükröző és közvetítő művészeti hagyomány létrejötte, amely részben ugyan a korábbi műfaji és díszítő hagyományra alapozott, de vizuális nyelvében már egységesebb ábrázolási konvenciót és ikonográfiát alkalmazott.