1-3: Szántó Iván

KÉSŐSZAFAVIDA FESTÉSZET 

Iszfahán társadalmi berendezkedése elütött attól, amelyben az abbászi reformokig generációk sora élte le az életét. Exportra termelő ipar, a király ügynökeiként tevékenykedő kereskedők, az őket ellenőrző hivatalnoki rend, és jól fizetett zsoldossereg lépett a hagyományos céhrendszer és a törzsi hierarchia helyébe, és ez természetesen átalakította a lakosság önmagáról és a világról alkotott képét. A vagyonosodás félreérthetetlen jele, hogy a legkülönfélébb társadalmi csoportok, közösségek engedhették meg maguknak a saját művészi ízlés kiélését, természetesen a többivel szüntelen kölcsönhatásban. Nemcsak muszlim közösségek voltak ezek, hanem megszerveződtek az örmények, a zsidók, sőt az európai felekezetek és az indiaiak jelenlétének keretei is. De még a muszlimok között is nagy számban találunk törököket, áttért grúz keresztényeket, vagyis a látszólagos egység csupán a vékony felszín volt. Ezt a – puszta látszatnál azért mégis sokkal különb – közös felszínt az udvari mecenatúra teremtette meg. Bizonyos értelemben a kor ideálját, azt is mondhatnánk, a divatját hozta létre: az előkelő, büszke udvaronc típusát, amellyel származástól függetlenül bárki azonosulhatott, aki részesült a Szafavida Birodalom áldásaiból. Az ideálkép számtalan festményen reprodukálódott. Első helyen ott találjuk a sahok reprezentatív fogadócsarnokának, az ún. Csihil Szutúnnak (1647) a falképein, amelyeken telt arcú, jól öltözött ifjak, és hasonló – bár olykor egy európai stílusú kalapnál sokkal többet nem viselő – hölgyek osztják meg egymással a pázsitot, és a borospalackot (1-3. kép). Az udvari festők az efféle témákat azután miniatúrákon népszerűsítették, hiszen az aprólékos kivitelű művekből a bazárban bárki vehetett. Az iszfaháni főtér színes forgatagából a helyiek megismerték a többi közösség és más országok lakóinak viseletét, szokásait; eközben az egyes etnikai csoportok, vallási felekezetek a többiek kíváncsiságának tárgyaivá váltak. Ruhák, arcok, hitek, szimbólumok különös csereberéje folyt a kor festészetében.