DZANABADZAR, GOMBODORDZSÍN (1635-1723)

A mongol buddhista művészet - más országok hasonló vallásos művészetével összecsengően - a transzcendens világ felidézésére hozza létre az ikonográfia szabályait szigorúan követő alkotásait, a művész egyéniségével szemben a vallásos tartalmat tekinti elsődlegesnek. A szájhagyomány időben is viszonylag korlátozott: a jelenleg név szerint is ismert legtöbb mongol művész a XIX. század végén - XX. század elején alkotott, ám évszázadok távolából is fennmaradt egy kivételes tehetségű művész neve és számos alkotása: G. Dzanabadzar, az Első Urgai Élő Buddha (Dzsebcundamba kutugtu) 1635-1723 a mongol művelődés és művészet sokoldalú egyénisége volt, bár tevékenységének súlypontja a szobrászat területére esett. A sokoldalú tehetségű, s hosszú alkotó életet élő Dzanabadzar számos cselekedetével írta be nevét a mongol kultúra történetébe: kolostorokat alapított, megtervezte a Nagy Kolostor Nagy Gyűlés Csarnokát (amelyet később több vidéki mongol kolostornál másoltak), megtervezte és megszervezte az általa alapított kolostorok életét és rendjét, a három szent nyelv (szanszkrit, tibeti és mongol) szavainak lejegyzésére létrehozta a szojombo írást és a vízszintes négyszögletes írást, vallási indíttatású költeményeket alkotott tibeti nyelven, szertartási szövegeket szerkesztett, szent könyveket másolt, bizonyos festményeket is neki tulajdonítanak, de mindenekelőtt kiemelkedő szobrász volt. A halhák között erős világi hatalommal rendelkező tüsétü kán családjába született, nagyapja, Abatáj kán (1554-1586) érdeme volt a vadzsrajána buddhizmus meghonosítása halha földön. Személyében tehát egyesült a világi és az egyházi hatalom, ezért a politikában is döntő szerepet játszott.

A gyermek vallásos neveltetésben részesült, tizenöt éves korától a Pancsen Láma és a Dalai Láma személyes tanításaiban részesült, benne ismerték fel a híres tibeti történetíró, Táranátha (1575-1634) újjászületését, ezért a helyszínen ismerkedett meg elődje életével, munkásságával. Felnőtt korában jelentős időt töltött a mandzsu császárok udvarában, több alkotása, bravúrja éppen császári ihletésre készült. Táranátha életének idején Amdoban egy archaizáló tibeti-nepáli stílus uralkodott, így Dzanabadzar kétségtelenül hiteles alkotásait is a következő stílusjegyek jellemzik: az ikonográfia tökéletes ismerete és követése, viszonylag egységes nagy méret, a figurák természetes emberi arányokat követő ábrázolása, mely a liccshavi korszak végének (VII. sz. vége - VIII. sz.) csúcspontján lévő nevári művészetére és az átmeneti, valamint a Régi Malla-korszak kezdetének (XII - XIII. sz.) klasszicizáló stílusára emlékeztet, a kézfejek és ujjak plasztikus megformálása, a középső ágában szerteágazó drágakődiadém, a konty díszei, a karperecek és bokadíszek, a Szuj-korszak (581-618) után Kínában bódhiszattva ékszerként alkalmazott sugár alakú gyöngy nyakékek, a drágakőberakások hiánya, a nem függőleges falú, hanem oldalán domborodó lótusztrón, s hogy a legkisebb motívum sem ismétlődik meg változatlan formában. Az 1. képen látható Fehér Tárá istennő női bódhiszattva az ikonográfia szabályai szerint egy tizenhatéves fiatal lányt ábrázol. A 2. képen Amitábha, a Végtelen Fény buddhája, a mi világkorszakunk szellemi arculatát meghatározó meditációs buddha látható. A 3. képen a Gelukpa Rend által tisztelt Ősbuddha, Vadzsradhara szobra látható a Gandan kolostorból. Mindhárom alkotás mind az írott források szerint, mind a szájhagyomány szerint, mind a stíluselemzés alapján hiteles alkotások.

Vinkovics Judit