MONGOL ÍRÁSMŰVÉSZET ÉS KÖNYVMŰVÉSZET

A mongol írásbeliség kialakulása egyidős a mongol állam kialakulásával, a Dzsingisz kán által felállítani rendelt kancellária elsődleges feladata a történelem és a törvénykezés eseményeinek lejegyzése volt. A mongol szövegek lejegyzésére az írásbeliség közel 800-éves története alatt különböző írásokat használtak: ujgur-mongol írás (a XIII. századtól általánosan elterjedt használatra), kínai írásjegyek (pl. Mongolok Titkos Története), Állami Írás ( ’Phags-pa láma alkotta tibeti eredetű négyszögletes írás - feliratokhoz), az ojrát Világos Írás (az ojrát Zaja pandita alkotta ujgur-mongolon alapuló írás a nyugat-mongol nyelvjárások lejegyzésére), szojombo írás (Dzanabadzar alkotta tibeti eredetű díszírás a három szent nyelv lejegyzésére), vízszintes négyszögletes írás (Dzanabadzar alkotta tibeti eredetű írás), mandzsu betűkkel (a XVII. századtól hivatalos iratokon való használatra), tibeti írással (szintén a mandzsu kortól a vallásos szövegek, szótárak lejegyzésére).

A XIII. századtól kialakult mongol könyv hagyományos formája: pálmalevél forma, a lapok nincsenek összefűzve, két fa deszka közé vannak szorítva, a lapok sorrendjét a margón feltüntetett lapszámozás biztosítja, bár későbbiekben - kínai mintára - használták a kínai füzet és a harmonika formát is. A XIII. században még vékony érként csörgedező mongol nyelvű irodalom a XVI-XVII. századtól kapott erősebb nemzeti késztetést (pl. a mongolság újraegyesítésének eszméjét szolgálva új történeti munkák születtek), majd a mandzsu császártól és az őt ideológiailag szolgáló tibeti lámáktól kapott anyagi támogatást is. A könyvnyomtatás, és úgy általában a könyvkészítés egy (kínai cég) kivételtől eltekintve vallási kezekben volt: a kolostorok maguk céljaira, könyvtáruk számára állítottak elő könyveket, a nagyobb kolostorok pedig könyvnyomtató műhellyel is rendelkeztek és könyvkiadóként is működtek. A sztyeppén vándorló szerzetes „kézikönyvtára” egy kötegben is elfért, a kisebb kolostorok könyvtárában 50-100 mű volt olvasható, de voltak olyan bibliofil szerzetesek is, mint a halha Zaja pandita, aki a vallásos irodalom mellett a népköltészet alkotásait is gyűjtötte. Voltak olyan művek is, amelyek babonás okokból a laikus hívők jurtáiban is megvoltak, pl. az Aranyfény-szútra birtoklása állítólag védett villámcsapás ellen. A tehetősebb hívők vallási erények gyűjtése, kívánságok teljesülése reményében kéziratban másoltattak egész könyveket.

A legkorábbi példa lakkozott lapokra arany vagy ezüst festékkel való másolásra a XVII. századból maradt fenn, de a XIX. századtól szélesebben terjedt el szent szövegek másolása fekete vagy sötétkék lakkozott lapokra arany, ezüst festékkel, vagy az ún. kilenc drágakővel (arany, ezüst, korál, türkiz, gyöngyház, stb). A leggyakoribb a Gyémánt Szútra másolata szokott lenni, de az itt illusztrációként bemutatott könyvek a Tudás túlpartjára való eljutás filozófiai fogalmát fejtik ki nyolcezer verssorban. A leggazdagabb könyvtárak a Mongol Nemzeti Könyvtár, az ulán-ude-i Akadémiai Könyvtár, a szentpétervári Keletkutatási Intézet Könyvtára és a kukuhotoi Egyetemi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia mongol gyűjteményét Ligeti Lajos akadémikus alapozta meg belső-mongóliai útja során, katalógusát Kara György professzor tette közzé 2000-ben.

Vinkovics Judit