Conkhapa és két tanítványa, a „Háromszáz képmás” című gyűjteményből. In: Grünwedel, A.: Mythologie du Buddhisme au Tibet et en Mongolie, 1900, p. 61., Fig 47.

TIBETI IKONOGRÁFIA

A számtalan tibeti istenség ábrázolására szigorú ikonográfiai szabályok vonatkoznak. Legtöbbjük indiai eredetű, de éppúgy találhatók köztük a helyi, népi vallásosságból származó, mint a gyakorlók által kigondolt istenségek is. Egy-egy istenségnek számos megjelenési formája lehet, osztályozásukat és leírásukat olyan szövegek rögzítik, mint a tantrák (t.: rgyud) vagy a velük kapcsolatos meditáció folyamatát leíró szádhanák (t.: sgrub thabs). A tantrák rendszerét mandalák (t.: dkyil ‘khor) foglalják össze, melynek közepén tartózkodik az a fogadalmas védőistenség (t.: yi dam), mellyel a meditáló azonosul. A védőistenségek általában három csoportra oszthatók: békés (t.: zhi ba), haragvó (t.: khro bo) és félig békés/haragvó (t.: zhi ma khro). Külön csoportba tartoznak a buddhista tant védelmező istenségek (t.: chos skyong), s a panteonba számos történeti személyiséget és alacsonyabb rendű istenséget is felvettek.

A vadzsrajána buddhizmusban régtől fogva próbálták rendszerezni a számtalan különböző istenség csoportjait. A panteon legfontosabb rendszerező elve a különböző filozófiai kategóriáknak megfelelő ötös buddha-nemzetség (t.: rigs lnga). Híres ikonográfiai szöveg az indiai Abhajákaragupta (11–12. sz.) által szerzett Vadzsrávalí című mandala-gyűjtemény, melynek istenségeit egy másik ikonográfiai műben, a Nispannajógávalíban írta le. Az ikonográfia megszilárdulásában döntő szerepet játszott a neves tibeti tudós, Putön (t.: Bu ston, 1290-1364) működése, mivel számos szádhana-gyűjtemény került az általa összeállított tibeti Kánonba. A Kangyur különböző istenségekkel illusztrált, fanyomatos változatát 1410-ben adták ki Pekingben, majd 1431-ben, négy nyelven nyomták ki a tibeti panteonnal kapcsolatos népszerű szövegeket és illusztrációkat. A művészek segítségére készíttette a pekingi nagyláma, Lalitavadzsra (1717-1786) a szádhanákon alapuló „Háromszáz képmás” (t.: sKu brnyan sum brgya) című gyűjteményt, mely a tibeti ikonográfiát illetően az első tájékozódási pont volt a nyugati világ számára. Nevezetes az a többszörösen bővített, végső formáját a 4. pancsen láma (1781–1854) által elnyert szádhana-gyűjtemény, melyet mongol művészek illusztráltak. A nyugati tudomány számára a „Narthangi ötszáz istenség” címen ismeretes album (rövidített címe t.: Rin lhan vagy Rin ’byung; tkp. „Megtekintésre érdemes képmások”) lapjai ugyancsak a panteon különböző csoportjait foglalják össze.