Tabo (i.t.: Ta po, rTa pho), tibeti buddhista kolostor a Szpiti folyó völgyében, az indiai Himacsál Pradés tartományban. Jese Ö (t.: Ye shes ‘od), a nyugat-tibeti Guge királyság uralkodója alapította a 10. század végén, de a kolostor feliratai a templom restaurálását (1042) elrendelő unokaöccse, Csangcsub Ö (t.: Byang chub ‘od) nevét is megemlítik. Mivel viszonylag ép állapotban maradt fenn, a korai nyugat-himálajai buddhista művészet egyik legfontosabb forrásának tekinthető.
A kolostor kilenc épülete közül legkorábbi a Főtemplom (t.: gtsug lag khang). Előcsarnokában (t.: sgo khang) találhatók a templom védelmező istenségeket ábrázoló festményei, köztük egy, a buddhista ikonográfiában ismeretlen helyi istenség is. Gyűléstermének (t.: ‘du khang) páratlan, festett agyagszobrai az ötös buddha-család (t.: rigs lnga) rendszerét összefoglaló, háromdimenziós Vadzsradhátu mandalát jelenítik meg: középen a mandala középpontját megjelenítő, négy testtel ábrázolt Vairócsana buddha életnagyságú szobra, körülötte a falon a mandala fő istenségeinek harminckét szobra helyezkedik el. Bár stílusuk részben megfelel a korabeli kasmíri művészetnek, az újabb kutatások szerint valószínűleg északnyugat-indiai művészek csoportjának alkotásai. A 11. században készült, kasmíri hatást mutató falképek és szobrok együttesének ikonográfiai programja feltehetően a buddhizmus három fő fázisát illusztrálja: a hínajánát (Sákjamuni Buddha élete a Lalitavisztara szútrából), a mahájánát (Szudhana zarándoklata a Gandavjúha szútrából) és a vadzsrajánát (a jógatantrákhoz tartózó Vadzsradhátu mandala szobrai). A szobrok fölötti mennyezetet egy baldachin szövetmintáit utánzó falkép borítja. A gyűlésterem mögött elhelyezkedő szentély és az azt közrefogó kerengő bódhiszattvákat ábrázoló falképeit indo-tibeti stílusban festették. A szentélyben (t.: dri gtsang khang) a két bódhiszattvával szegélyezett Vairócsana buddhát ábrázoló agyagszobrok a csarjátantra osztályba tartozó szövegek hatására utalnak. A szentélyt közrefogó kerengőben (t.: skor lam) a bódhiszattvák csoportjait ábrázoló festmények a korabeli tibeti falképek mesterdarabjainak számítanak.
A kolostor művészi aktivitásnak második korszaka a 15. századtól a 16. századig tartott. Ekkor készülhettek az Aranytemplom (t.: gser khang), valamint a 11. századi indiai tudós, Atísa tanítványáról, Dromtönről elnevezett templom (t.: ‘Brom ston lha khang) falképei, és a tantrikus beavatásokra szolgáló Mandala templom, melynek képeit a 17. és 20. században újrafestettek.
Kelényi Béla
