|
KÖZÉPBIRODALOM (KR. E. 2040 - 1648)
III.
Kiemelkedő jelentőségéhez és sejthetően nagy, egész Egyiptomra kiterjedő volumenéhez és némelyik grandiozitásához képest a korszak templomépítészetéről nehéz átfogó képet alkotni, mert a későbbi időszakokban az ekkor emelt épületeket vagy jelentősen átépítették, vagy teljességgel elbontották. Ilyen volt I Szenuszert Ré napisten számára Héliopoliszban épített temploma (1. kép) vagy az ugyancsak jórészt őáltala kiépített karnaki Amun-szentély. Ráadásul számos formai, térrendezési és épületornamentikai újítás vélhetően ekkor jelenik meg, melyek fennmaradt emlékek híján sokszor tévesen későbbi korok invencióinak tűnnek.
A XII. dinasztia központosító szellemiségének megfelelően és valláspolitikai igényeivel összhangban számos templom és szentély újjáépítésére került sor egy a korra jellemző merev, formalizáló stílusban. Építésükhöz helyükkel és vallási jelentőségükkel arányában egyre növekvő mértékben használtak követ, kisebb önálló épületek mellett (2. kép), elsősorban a szentélyrészeknél, kapuzatoknál és ajtóknál, valamint a különböző tartószerkezeteknél. Alaprajzi elrendezésüket tekintve egyértelmű elmozdulás figyelhető meg a tisztán axiális felé (pl. I. Szenuszert todi Montu temploma), amely tekintve, hogy az egyiptomi templom mindenekelőtt isteni lakóhely volt, érthető módon egy a korban általános lakóháztípusra vezethető vissza. Legalapvetőbb formájában ez az elrendezés, ahogyan ezt III. (Kr. e. 1859 - 1814) és IV. Amenemhat (Kr. e. 1814 - 1805) kis Medínet-Madi-i temploma, a befejezetlen kaszr esz-szagai kő-, vagy az Ezbet Rusdi-i téglaszentély is mutatja, egy oszlopos udvarból, egy haránttengelyes teremből („áldozati asztal terem”) és egy (általában 3 vagy 7) többkamrás szoborteremből állt. Hasonlóképp jellemző a falfelületek díszítésénél a domborművek és feliratok intenzívebb használata (3. kép).
Képek:
|
|
