KÉSŐKOR (KR. E. 715 - 332)

XXVI. (SZAISZI) DINASZTIA (KR. E. 664 - 525)

A napatai uralmat, majd asszír fennhatóságot követő szaiszi kor első felének művészetére a megelőző időszak archaizáló irányzatának saját igényeitől meghatározott folytatása volt jellemző. Az építészetben ez kevésbé érzékelhető, hiszen a két ma is részben álló templomon, a thébai triász hibiszi templomán (Harga-oázis, II. Pszametik) és a szívai Ammoneionon (Szíva-oázis, Amaszisz) (1. kép) kívül a deltabeli városok és különösképpen a dinasztia székhelye, Szaisz, valamint Memphisz korabeli épületeiből szinte alig maradt fenn építészeti emlék. Óbirodalmi inspirációra utal a monumentalitás hatását önmagukban is kiváltó kemény kövek használata (2. kép), de töredékes alaprajzok és építészeti kőfaragványok alapján jelentős újítások is megjelentek ekkor, így a későbbi fejlődés számára iránymutató központos elrendezés, egy új, szekrényfalakkal ellátott pronaosz-típus és a különböző növények motívumait egységes kompozícióba foglaló kompozit oszlopfő.

Az elit sírhelyeinek síkművészetét ugyancsak archaizáló és eklektikus képvilág és stílus-elemek határozták meg. A korábbi stílusokat utánzó és feldolgozó mesterek azonban műveikben az átvett elemeket a kor saját ízléséhez igazították. Északon a memphiszi temető és benne elsősorban Dzsószer piramiskörzete jelentették a mintát, míg ezzel párhuzamosan Thébában, folytatva a kusita korban kialakult hagyományt, a korabeli „sírpaloták” (3. kép) készítői elsősorban a XI. és XVIII. dinasztia korából merítettek.

A kor királyi és magánszobrászata hűvös és sok esetben mesterkélt, a kusita kori művek naturalisztikus stílusát fokozatosan váltja fel egy idealisztikusabb megfogalmazás. Az archaizáló vonások a dinasztia során fokozatosan eltűnnek úgy a síkművészetben, mint a plasztikában és a késői szaiszi domborművek alakjainak és szobrainak új, puhább megformálása döntően hatott a későbbi stílusfejlődésre.

Képek:

1. Siwa_01
2. Ismailiya-Mus.
3. Sheshonq_(TT 27)_01_01