ÉTEMENANKI

Babilón ókori ziqqurratujának (toronytemplomának, vö. Bábel tornya) neve Étemenanki volt (1. kép). Jelentése “Az ég és föld alapjainak háza”. Írott forrásokból tudjuk, hogy Babilónban (Szipparhoz, Borszippához, Kishez és Larszához hasonlóan) már az óbabilóni korszakban (Kr.e. 19—17. század) épült ziqqurratu. Ez az építmény valószínűleg a III. Ur-i dinasztia Kr.e. 21. században Dél-Mezopotámiában épült háromszintes toronytemplomaihoz lehetett hasonló. Az építményt a kassú dinasztia uralkodói minden bizonnyal helyreállították. W. von Soden elmélete szerint az Étemenankit I. Nabú-kudurri-uszur (Kr.e. 1125—1104) alapította. A Kr.e. II. évezredi ziqqurratut Szín-ahhé-eriba (Kr.e. 704—681) asszír király 699-ben a várossal együtt leromboltatta. Fia Assur-ah-iddina (Kr.e. 680—669) és unokája Assur-bán-apli (Kr.e. 668—627) azonban Kr.e. 652-ig újjáépíttette. A babilóni lázadás (Kr.e. 652—648) során újra megrongálódott építményt Babilónnak az asszír uralmat megdöntő új urai Nabú-apal-uszur (Kr.e. 625—605) és II. Nabú-kudurri-uszur (Kr.e. 604—562) építette újjá. Ez az építmény lett a híres Bábel tornya. Sajnos az idők folyamán égetett tégla anyagát a téglafejtők teljesen elhordták, így ma csak alapárkai láthatók. A 15 m széles alapárok belső négyzetének oldalhosszúsága 61.15 m, külső oldalhossza pedig 91.5 m volt. A ziqqurratu lépcsőfeljárói a déli oldalon álltak. Két lépcső a fal mentén indult egymással szembe az első szintre, míg középen egy harmadik, a falra merőleges lépcső indult a két oldallépcső metszéspontja irányába. Ezen lépcső alapjai 51.61 m hosszúságban maradtak ránk. Rekonstrukciójára több kísérlet is született. Ezek közül a 2. kép W. Andrae, a 3. kép pedig A. Busink rekonstrukcióját mutatja.

A ziqqurratu körzete a város középpontjában, az Euphratész korabeli medre mentén állt (4. kép). A temenoszt eredetileg egy szűkebb, négyzetes fal vette körül. A fal hosszában kazamaták voltak. Ezt a temenoszfalat valószínűleg az újbabilóni korban, II. Nabú-kudurri-uszur idején egy nagyobb, csaknem szabályos négyzet alakú, 400 m oldalhosszúságú fallal váltották fel. Ezt a falat is csaknem teljes hosszában kazamaták tagolták. A temenoszt nyugatról az Euphratész, északról egy csatorna, keletről és délről pedig a felvonulási út határolta. A temenosz főbejárata a keleti oldalon, a felvonulási útról nyílt, és két négyzetes, belső előudvarral ellátott épülettömb alkotta.

Az Étemenankira vonatkozó legfontosabb írott forrásunk a Kr.e. 229-ben, a szeleukida érában íródott “Észagila-tábla”. Írnoka, Anu-bélsunu, uruki pap azonban valószínűleg csak egy korábban íródott tábláról készített másolatot. Pontos leírást ad a toronytemplom méreteiről és a tetején lévő csúcsszentélyről. Ezen kívül számos antik utazó, így Hérodotosz (I 178-187), Diodorus (II 7-10), Sztrabón (XVI 1:5-7), Iosephus Flavius (A zsidók története X 11) és Curtius Rufus (V 1:24-35) is leírást ad a ziqqurraturól. Ennek ellenére számos, a toronytemplom felépítményére vonatkozó rekonstrukció és elmélet látott napvilágot. A lépcsőzetes torony olyan magas volt, mint amilyen széles (91 m). Hét szintje volt, melyek közül a legfelsőn állt a szentély. Ebben a szentélyben Mardukon kívül Nabú és Tasmétu, Éa, Nuszku, Anu és Enlil istenségeket is tisztelték. Egyes rekostrukciók szerint a csúcsszentély falát kék mázas téglákkal borították, míg az alsó szintek fehérre voltak vakolva. Egy másik elképzelés szerint az alsó szintek nyers téglaszínűek voltak.