ÚJHETTITA MŰVÉSZET

Az újhettita (vagy késő-hettita illetve észak-szíriaiként is azonosított) művészeti stílus Észak-Szíria és Délkelet-Anatólia térségére lokalizálható. A stílust meghatározó tárgycsoportok közül kezdetben a nagyművészeti alkotások kerültek az érdeklődés középpontjába. Az Oszmán Birodalom észak-szíriai és délkelet-anatóliai lelőhelyein az 1890-évektől az I. világháború kitöréséig zajló német és brit ásatások során előkerült domborművek alapján vált lehetővé a későhettita művészet konkrét földrajzi helyhez kötése, valamint az ábrázolások összehasonlítása azokkal a kistárgyakkal, amelyek az Észak-Szírián és Délkelet-Anatólián kívüli lelőhelyekről ismertek. Dzserablúsz/Karkemis, Sakçagözü, Tell Halaf/Guzána és Zincirli/Szamaal szobrászati alkotásainak (dombormű – relief – orthostatés) ábrázolásai ugyanis az akkor már ismert nimrúdi (antik: Kalhu) elefántcsontok és fémedények ikonográfiai témáival és motívumaival mutatnak rokonságot. A korai kutatások már egyértelművé tették, hogy a későhettita stílusú alkotások fő jellegzetessége a bronzkori hettita tradíciók őrzése volt (1. kép: dombormű Tell Halafból, 2. kép: dombormű Malatyából), de bizonyossá vált az is, hogy az egyes művészeti centrumok alkotásai önálló sajátosságokkal is rendelkeznek, mivel a produkció stílusa a helyi megrendelői igények, a hagyományőrző céltudatosság és a szomszédos civilizációk (főként a föníciai és az asszír művészet) együttes hatására fejlődött.

Az ábrázolások stilisztikai és technológiai összehasonlítása tette lehetővé a produkció relatív időrendjének meghatározását, ill. az előképek és modellek azonosítását. Ezek a vizsgálatok nemcsak az egyes tárgycsoportokat előállító műhelyek, hanem a központok műhelyei közötti érintkezést, valamint a környező kultúrák művészeti hatását is egyértelművé tették. Jól nyomon követhető a szobrászati produkció kontinuitása az 1150-1000 közötti időszakban lejátszódott stílusfejlődés időszakától (ld. Ain Dara, Dzserablúsz/Karkemis) az asszír foglalásig. A késő-hettita (vagy észak-szíriai) kultúrkörhöz tartozó városok II. Assur-nászir-apli uralkodása idején (883-859) megkezdett nyugati asszír terjeszkedés eredményeként a VIII. század végére lényegében teljesen az Asszír Birodalom tartományi rendszerébe tagozódtak be. *De lényeges megemlíteni, hogy a későhettita stílus fejlődésében éppen a IX. sz. közepétől meghatározó az asszír udvari művészet hatása (3-5. kép: domborművek Karkemisből), amelyet a témaválasztás és a stilisztikai párhuzamok egyértelműen alátámasztanak. Az asszír művészet hatása az udvarok közötti érintkezések nyomán létrejövő kulturális kapcsolatokkal, és az új mintaképek keresésével magyarázható.* Az asszír hódítás időszakában már észak-szíriai stílusú alkotás a feltárt lelőhelyeken nem azonosítható, a helyi műhelyek megszűnésé az asszír foglalást követő deportálással vagy a készítők elvándorlásával magyarázható. A területi integráció ugyanis nemcsak a központok politikai hatalmát és függetlenségét szüntette meg, hanem a helyi művészeti stílust is.

A kutatások az asszír foglalást követően az észak-szíriai mesteremberek további tevékenységét a nagy keleti központokban (asszír városok műhelyeiben) és a nyugati világban elsődlegesen Kréta szigetén próbálták azonosítani. Az előbbi esetben – vélhetően az új megrendelői igények hatására – a helyi ízlésvilág igényei szerint, az asszír udvari stílusnak megfelelően dolgoztak a kézművesek. Az utóbbi esetben az általuk bevezetett ikonográfia, formakincs és technológiai tudás egészen új stílusú produkciót eredményezett a görög (elsődlegesen a krétai, ld. orientalizáló stílus) művészetben.

A későhettita stílusról tehát megállapítható, hogy a térség autonóm királyságai hozták létre, az egyes műhelyek produkcióját a központi uralom, a királyi székhely biztosította. Az így létrejövő udvari stílus számunkra elsődlegesen a szobrászati alkotásokról és az uralkodói elit megrendeléseire készült kisművészeti alkotásokról ismert. A stílusok csoportokra oszthatóak, amelyek egy-egy központ műhelyéhez köthetőek. Ezeknek a produkciója egyfajta szimbolikus értéket képviselt, amelynek célja a helyi uralkodói elit identitásának és önállóságának kifejezése. Ez az ábrázolási stílus hazájában az udvari művészet alkotásain mutatható ki, a fő jellegzetessége pedig a hettita bronzkori hagyományok megőrzése.