Keresés

NARÁM-SZÍN FEJ

 

Életnagyságú bronz szoborfej, amelyet M.E.L. Mallowan talált Ninive ásatásai során. A szoborfej valószínűleg az Agadei-dinasztia egyik uralkodóját, talán Sarrukínt, de valószínűbb, hogy Narám-Színt (Kr.e. 2254—2218)ábrázolja.

 

A szobor egy viaszveszejtéses eljárással készült belül üreges bronzszobor, a Kr.e. III. évezredi mezopotámiai bronzművesség remeke. Előkerülése előtt a művészettörténet elképzelhetetlennek tartotta, hogy a klasszikus görög bronzszobrászat színvonalát elérő alkotások azt megelőzően bárhol is készülhettek.

 

A szobor Ninive Kr.e. 612-es eleste idején sérülhetett meg: féldrágakő berakásos szemeit baltábal kivésték, orra pedig akkor lapulhatott be, amikor a fej magasról egy kőburkolatra zuhant.

 

A szoborfej egy mezopotámiai uralkodót ábrázol jellegzetes, a →Meszkalamdug szertartási sisakjának elemzésekor már vizsgált hajviselettel. A  hajviselet egy középen szétválasztott frizura, amelyet varkocsba fognak. A varkocsnak olyan hosszúnak kellett lennie, hogy a fej körül körbe lehetett tekerni, majd a maradékát a tarkón kontyba kellett fogni. A kontyot egy vékony bőrszíj rögzítette a fejhez. Ehhez a hajviselethez legalább derékig érő haj kellett. A hajviselet talán a királyi hatalom szakralitását jelölte.