TEL DÁN

Bronzkori kanaáni és vaskori izraeli város hatalmas tell lelőhelye a mai Izrael legészakibb részén, a Hermón-hegy lábánál, a Jordán-folyó egyik forrása mellett (1. kép). A bronzkorban Láisnak nevezték, csak Izrael törzseinek bevándorlása után kapta a Dán nevet. Az írott forrásokban először az i.e. 18. századi egyiptomi átokszövegekben és a Mári dokumentumokban jelenik meg. Az egyiptomi Újbirodalom idején felbukkan III Thotmesz (i.e. 1479—1425), városlistáján is. A középső bronzkorban hatalmas (50 m széles alapú) vályogtégla fallal vették körül a várost, amely ma kráterszerű alakot kölcsönöz a tellnek. A falon egy boltozott vályogtégla kapu vezetett be a városba (2. kép).

Izrael törzsei közül Dán foglalta el a várost, és kultuszközponttá építette ki (Bír 18:30). Izrael Salamon (i.e. 961—922) halálával bekövetkező szétszakadása után Dán az északi Izrael állam egyik legfontosabb kereskedelmi és északi katonai központja lett. A jeruzsálemi Templomtól elszakadt Izrael királya, I. Jerobeám (i.e. 922—901) új kultuszközponttá építtette ki az ősi áldozóhelyet: aranyborjút készíttetett és Dánban állíttatta fel azt (1Kir 12:29-31). Damaszkusz királya, Ben-Hadad ugyan nem sokkal ezután elpusztította Dánt, de az aranyborjú ezután is állt (2Kir 10:29). Az i.e. 9. században, valószínűleg Áháb (i.e. 869—850) idején inset—offset kőfalak váltották fel a régi vályogtégla fal maradványait (4. kép), amelyen négykamrás(?) kapu vezetett be a város belsejébe (3. kép). A falak, és a külső kapubejáró előtt kővel burkolt tér volt (5. kép). A várost i.e. 733-ban III. Tukulti-apil-Ésarra asszír király seregei elfoglalták.

A magaslati áldozóhely (bámá) a tell legmagasabb pontján állt. I. Jerobeám egy négyszarvú oltárt (6. kép) és kiszolgáló épületeket is emelt a magaslaton. Ez a szentélykörzet még a hellénisztikus korban is működött.