JERIKÓ

Régészeti lelőhely együttes a mai Izraelben a Holt-tengertől északra, a Jordán-folyó nyugati partján.

Tell esz-Szultán egy a kerámia nélküli neolitikumtól (i.e. 8. évezred) kezdve egészen a vaskorig lakott tell volt. A legkorábbi feltárt emlékek egy i.e. 7700 körülre, tehát a kerámia használata előtti neolitikumra keltezhető település maradványai voltak. A települést egy kőből épült városfal vette körül. Ez, az adott korszakból teljesen egyedülálló városfal, egyes helyeken még 5.75 m magasan áll, és egy 8.5 m átmérőjű, 7.75 m magasságban álló kerek kőtornyát is sikerült feltárni (1. kép). A településnek már a korai bronzkorban (i.e. 3. évezred eleje) megépült az első, majd a második vályogtégla fala, amelyeket azután a középső bronzkorban (i.e. 19—16. század) újabb vályogtégla fallal váltottak fel (2. kép). A város késő bronzkori védműveiből semmi sem maradt, de a Bibliából tudjuk, hogy az izraeli törzsek bevándorlásának első állomásaként Jerikóval találták szembe magukat (Józs 2:1).

Tulul Abu el-’Alayiq Jerikó másik fontos lelőhelye a hellénisztikus és római kori (a Hasmóneus és Heródes dinasztiájának kora) palotaegyütteseiről vált híressé (3. kép). A Hasmóneus dinasztia téli palotaként használta itteni hatalmas, egy központi épületből, medenceegyüttesből, egy déli ikerszárnyból és egy dombra épített erődített épületből álló palotakomplexumot. Hatalomra jutása után Heródes (i.e. 37—4) három palotát is épített itt, amelyek közül a harmadik volt a legszebb. Ez a palota egy nagy, oszlopos fogadóteremből (4. kép), perisztíliumos udvarokból, és egy római fürdőkomplexumból állt (5. kép). A palota érdekessége, hogy itt jelenik meg a Szentföldön először a „római beton” (opus reticulatum, opus quadratum), mint az épületek falának építőanyaga (6. kép). Mint az a fürdő falain látható, a fal beton magját kívülről átlósan (opus reticulatum) és vízszintes sorokban (opus quadratum) téglával rakták ki.