BÉT-SEÁN

Bét-Seán a mai Izrael egyik legnagyobb és látványosabb lelőhelye (1-2. kép) a Jordán nyugati partján Jerikótól északra. A lelőhely két részből áll: a bronzkorban és a vaskorban lakott tellből és a tell köré épült római illetve bizánci kori városból.

A bronzkori tell (Bét-Seán) már a korai bronzkortól városias település volt. Érdekes módon az ásatások során nem kerültek elő bronzkori vályogtégla falak, de a késő bronzkori egyiptomi megszállásnak (IX—VI. réteg) három egyiptomi sztélé (kettő I. Széti egy pedig II. Ramszesz feliratával) is emléket állít. Az egyiptomi megszállás III Thotmesz (i.e. 1479—1425) hadjáratával kezdődött. A Bibliából tudjuk, hogy Izrael törzsei először nem foglalták el a várost (Józs 17:11). A filiszteusok itt akasztották ki a falakra Saul és fiai holttesteit (1Sám 31:10). A város szerepel Salamon adminisztratív körzetei között is (1Kir 4:12), de későbbi történetéről nem sokat tudunk.

A hellénisztikus, római és bizánci korban a várost Nysának illetve (az idetelepített legionáriusok után) Scythopolisnak nevezték. A város a bronzkori tell köré épült, melynek tetejére egy hatalmas templomot emeltek. A város déli szélén állt az amphiteatrum, tőle északra pedig a színház (3. kép). Innen indult az a széles, bazalttal burkolt oszlopcsarnokos utca (4. kép), amely a tell lábánál derékszögben megtört (5-6. kép). Az úttól jobbra állt egy hatalmas fürdőegyüttes. A sarkon állt egy templom, mellette egy Nymphaion, amellett pedig egy oszlopos emlékmű egy bazilikával és római fürdővel (7. kép). A város építészeti alapanyaga jellemzően a bazalt volt, de mint az a képeken is látszik, a fimonabb részleteket fehér mészkőből faragták ki. Az oszlopos út keleti irányban tovább folytatódott, de egy másik ága a tellt megkerülve tovább haladt északra. Az út a telltől északra egy kőhídon szelte át a Nahal Harod folyócskát (8. kép). A város a bizánci korban is tovább virágzott, sőt, a 636-os iszlám hódítás után sem pusztult el. Végül a 8.században egy földrengés döntötte végleg romba.