Grégoriosz Nazianzénosz: Esti himnusz

Most újra Téged áldunk,
Isten Igéje, Jézus,
Te fény az örök fényből,
Te Szentlelket kitöltő,
a hármas fényt egyetlen
dicsőséggé sűrítőt,
ki vak homályt elűztél,
ki tiszta fényt teremtél,
hogy minden állhatatlan
anyagot fénybe állass,
formálva máig érőn
jó rendjét a világnak.
Ki megvilágosítád
az ember-észt tudással,
és így a fenti fénynek
lett lenti képe mása,
hogy fény a fényre nézzen
és minden fényben égjen.
Te tarka csillagokkal
lövellsz sugárt a mennyre,
Te rendeled, hogy éj s nap
egymás elől kitérjen,
testvéri szeretetnek
törvényét szabva rájuk.
Te azzal csillapítod
a testnek fáradalmát,
és azzal kelted újra
Neked tetsző dologra,
hogy futva éji árnytól
ébredjünk szebb napunkra:
napunkra, mely riasztó,
vak éjbe sose süllyed.
Te hints szelíden álmot
ma is szememre, könnyűt,
hogy ajkamon ne légyen
soká halott a zsoltár,
s teremtményed feleljen
az angyalok karának,
Veled pihenve jámbor
legyen csak gondolatja,
ne is vádolja napja
sok szennyéért az éjjel,
s az álomkép, az éjnek
játéka se riassza.
Elméje teste nélkül
Veled beszéljen, Isten,
az Atyával és Fiúval
s a Szentlélekkel egyben,
kié erő, dicsőség
ma és örökkön, ámen.

Ritoók Zsigmond fordítása

Nonnosz: Az eposzba átültetett Evangélium (részlet)

Mondta; s utána a tengeren át, tiberéiszi áron,
sokpadú gályával szeldesve a szembeszökő árt,
szomszédos tájékra került; özönöltek a népek,
hogy lássák a csodákat, amint ő szólva szelíden,
embereket szabadít meg az ostorozó nyavalyáktól;
elhagyatott tájon, dombos talajon haladott föl
s egy magasormú hegyre kerülve, leült a középre,
s ült a tanítványok köre, mint koszorú, körülötte.
S már a zsidók jeles ünnepe nem volt messze, amelyet
húsvétnak hívnak; s ama szép ligeten fölemelte
fi a szemét, s meglátta: igen sűrű nagy sokaság jön,
egyik a másik után, közelbe sietve az úton.
fis a közelben ülő Fülöpöt kérdezte szelíden:
„Szólj, honnan vehetünk mi elég kenyeret, hogy ilyen sok
férfiu jóllakhasson?” – Eképp rejtette a tervét,
hogy Fülöpöt, ki tudatlan volt, próbára tehesse;
o maga tudta amúgy is jól, mit akar cselekedni.
Mondta Fülöp szomorúan, igen bámulva a népet:
„Mint a fövenynek száma, e nép; s ha veszünk kenyeret, bár
kétszáz dinárért, még az sem volna elég itt,
hogy kaphasson, akár kicsi részt egy-egy.” Erre az egyik
isteni társ szólt hozzá, s jó hírt szólt a szavával,
András, étekről hangos hírt adva azonnal,
jó testvére Simonnak, a tengeri fürge halásznak:
„Itt egy gyermeknél van ugyan még árpacipó, öt,
és van két hala is, két tengerből kifogott hal,
sütnivaló két hal; nodehát mit is ér ez, ilyen nagy
összefutott, soknyelvü tömegnek hogyha kiosztjuk?”
Jézus azonban a készséges társakhoz eképp szólt:
„Ültessétek a földre tehát, lakomához, a népet.”
Sok-sok fű nőtt ott. S az igen nagy s összeverődött
emberraj rádőlt lakomázni, füvön heverészett:
száma szerint ötezer volt és sokféle a vendég;
s mint falnak nekidőlt mind szomszédjának, a hosszú
és lombbal-diszitett asztalnál sorra ledűlvén.

Devecseri Gábor fordítása

Ióannész Tzetzész: Allegóriák az Odüsszeiához (részlet)

A most tárgyalt Odüsszeia legelső énekében
Olvasható, hogy Héliosz a barmok pártfogója.
Ezért marhákat és lovat s egyéb igátvonókat
És mindenféle állatot, növényt meg árnyas berket
Szenteltek Héliosznak ők: a légnek s más erőknek.
Nem volt ott senki oly merész szent állatot megölni,
Sem szent berekben dönteni a fát, – inkább vigyáztak,
Hogy mindig egy és mindig az legyen örökre számuk,
S ha elhullott egy-egy barom, pótolták újjal őket.
A Napnak marhanyája és baromcsordája éppen
Hét volt és minden nyájban ott az állat ötvenkettő.
Az őrzőjük Paetusza és Lampetié pásztor.
Alkalmas ez értelmezés az év s nap vonzatára:
Mert pont ötvenkét hét vagyon minden mulandó évben.
Tökéletes számrendszer ez, mit használt itt a költő:
Azért születtek napjaink, hogy egy-egy hét beteljen,
Hetek formálnak hónapot, a hónapok meg évet.
S ha elmellőzi könnyedén, hogy hónapról beszéljen,
Azért teszi, mert célja más, nem müthosz-magyarázat.
Midőn pedig Odüsszeusz társaival az történt,
Hogy ettek e marhákból ők, a tenger lett a sírjuk.
Homérosz, hogy mindenkinek bűnét tisztára mossa,
Mit nem csinál, mit nem beszél, hogy mentegesse őket?
A Napkorongot épp ezért hát megszemélyesíti,
Mint hogyha mérgelődne az, s keresne bosszúállást,
S a nyársakon meg bőgeti a barmok véres húsát,
Csúszkál a nyúzott marhabőr, s egyéb túlzást is írt még...
Erős szelet bocsátott fel Zeusz, az ég királya.
Hajóik a Néreidák barlangjában nyugodtak.
„Az isteneket kértem én...”, vagyis a lég erőit.
„A halhatatlanok...” helyett ez értendő: a végzet.
„Követni fogják istenek...”: vagyis csillagvilágok.
„Atyánk, Zeusz...”: itt érti ő a léget s más erőket,
Mert össze is keverhető a lég az elemekkel.
„Lampetié hírnök gyanánt” megérkezik a Naphoz.
„Zeusz, az ég megalkotá a hét utolsó napját...”:
A Nap tehát az égi rend nagy helyreállítója.
„Zeusz villámával lecsap...”: természeti erőkkel.
Isten, vagyis a végzet az, mi gátolja megtértük.
„Szküllát nem hagyta istene...”: vagyis megint a végzet,
„Hogy engem lásson...” – minek is, miért is látott volna?
Szküllától csak azért remegsz, hajóid meg ne rontsa,
Ne vesszenek legényeid a zúgó tengerárba.
S ha vízbe estél, mért riaszt mindegyre még a Szkülla?
Hacsak nem mondod azt, hogy nem találkoztál a szörnnyel.
A vízbehullás rémítő, mindenki annak vallja,
De én csak egyre állítom, tréfál az mind, ki így ír,
Hogy tengervízbe zuhanás után, mikor kibukkant,
Zeusz emelte fel kezét, a Szküllától megóvta.
„Vezették őt az istenek...” immár Ógügiére:
Vagyis a tenger habjai s a jó szelek fúvása:
Ismét a végzet érthető az istenek helyébe.

Karsay Orsolya fordítása

Az „Akathisztosz Imnosz”

1. IKOSZ

Angyali követ száll az egekből a földre,
    üdvözleni az Istenanyát,
     s míg szól szava testtelenül,
     íme testet ölt szeme előtt az Úr.

Álmélkodik, gyökeret ver a lába, imígy szól:
Üdvözlégy, aki által öröm piroslik,
üdvözlégy, aki által az átok eloszlik,
üdvözlégy, akit Ádám bűnös szava hívott,
üdvözlégy, aki Évát megszabadítod,
üdvözlégy, magasság, akit emberi ész sose ér fel,
üdvözlégy, mélység, akit angyali szem sose ér el,
üdvözlégy, te dicső, a Király ünnepi trónusa,
üdvözlégy, kinek kezedben a világ minden java,
üdvözlégy, akiből árad a nap melege,
üdvözlégy, anyaöl, az isteni test öle,
üdvözlégy, aki által megújhodik a teremtés,
üdvözlégy, akiből imé kivirul a Teremtő,
üdvözlégy, szeplőtelen Asszony.

Bámul mindezeken, de nem riad meg a Szűz,
     s így szól Gábriel előtt:
Milyen különös szavakat szólsz!
     Ha nem vettetik el a mag,
Hogyan foganhat a föld?
     Hogyan is lenne áldott a testem? Mit jelentsen ez alléluja?

Ritoók Zsigmond fordítása

4. IKOSZ

Hallván a pásztorok amint az angyalok
     dicsérik Krisztusnak megtestesülését,
és nyomban a nagy Pásztorhoz futva,
     azt látják, ime: Bárány ő, hibátlan,
Mária szűzi méhének magzatja, akinek Anyját igy magasztalták:

Örvendj, ó, Bárány és Pásztor Anyja,
örvendj, ó, lelkes bárányok akla.
Örvendj, láthatatlan ellenség elhárítója,
örvendj, Paradicsom kapuinak megnyitója.
Örvendj, hisz az égiek a Földdel együtt vigadnak,
örvendj, hisz a földiek az éggel együtt ujjongnak.
Örvendj, apostolok beszédes ajka,
örvendj, vértanúk győztes bizodalma.
Örvendj, szilárd hitnek állandó támasza,
örvendj, kegyelemnek fényes bizonysága.
Örvendj, ki által Hádész megszégyenül,
örvendj, ki által mi fénybe öltözünk.
     Örvendj, szeplőtlen Menyasszony!

Istenhez vezérlő csillagot látván a bölcsek,
     követték fényes, tündöklő útját,
és mintha csak a lámpásuk volna,
     véle keresték az erős Királyt;
s midőn elérték az Elérhetetlent,
     örvendtek néki, s így kiáltottak: Alleluja!

Berki Feriz fordítása

Romanosz Melodosz: Könyörgés

Lét úrasszonya, Isten édesanyja,
óvj minket, kicsiket, ne küldj el, ó, Szűz:
örvényen suhanunk örök veszélyben,
zsákmányként odavetve ősi szörnynek;

ó, minden hatalom fölött királynő,
lélektől aranyos galamb, te fénylő,
szenteknek diadalma, glóriája,
próféták s hitükért halók virága,

mindnyájunk segedelme és reménye,
ékesség, színarany-hajú erősség,
tizenkét-kapujú nagy égi város,
Szentlélek gyönyörű kenőcs-edénye,

Isten kőfala, porba-dönthetetlen,
hitvalló fejedelmek szikla-vára,
lelkes jámborok édes őrizője, –
szeplőtlen szűzi testek éltetője:

áldunk, mennyei tiszta szép úrasszony
s megváltó Fiadat dicséri szívünk,
embert-támogató dicső Urunkat,
szánalmat s könyörületet remélve

végső nap dühe jöttekor, királynő!
Akkor majd, Uram, oltalmazz meg engem,
lángoktól kegyesen te válts meg engem,
sátán vak dühe szét ne tépjen engem,

ördög kárörömét ne öntsd fejemre,
bármit tettem ezerszer ellenedre,
szennyet gyűjtve a satnya, gyönge testre
és lélekre, a bűnöket szeretve.

Weöres Sándor fordítása

Romanosz Melodosz: Karácsony

A Szűz a mai napon
a Létfelettit hozza világra,
a föld pedig barlanggal
fogadja a Megközelíthetetlent.
Angyalok a pásztorokkal
dicséretet zengenek,
és a bölcsek a csillagot
menetében követik,
mert megszületett érettünk
ama ifjú Gyermek,
az időtelen időktől való Isten.

Berki Feriz fordítása

Krétai Andreasz: Nagy kánon (részletek)

Isten, paizsom és gyámolom üdvözülésem útján,
     Istenem az Úr, Neki énekelek,
atyámnak is Istene, magasztalom is Őt,
     s dicsőítem dicső nevét.

Hol kezdjem e panaszt dolgain én gonosz életemnek?
     Mit viszek, Uram, mi gyümölcsöt eléd
e bús panaszommal? Könyörület aki vagy,
     add bűneim bocsánatát!

Lelkem, te nyomorú, jer csak a testtel az Úr elébe!
     Vallj csak igazán! Sose járd ezután
a bűn botor útját, s vigyed Istened elé
     a megtérésnek könnyeit!

Ádám a mi apánk: bűneiben vele versenyeztem,
     s így odaveszett, tudom, Istenem is,
és jaj, az örök hon, az örök gyönyörűség,
     az én nagy vétkeim miatt!

Lelkem, te nyomorú, mért követed te anyánkat, Évát?
     Kancsal a szemed – keserűn fizeted –
megfogtad az ágat, s leszakítod, megeszed
     az esztelenség ételét.

Nem ez Éva, aki test volt, nem, a szellemi Éva vonz, a
     gondolat, a husom mélyén lobogó,
mutatja az édeset, s azután a keserűt
     itatja mindig énvelem.

Ádám egy szavadat szegte csupán, s a Paradicsomból
     űzted el érte, Uram, jogosan.
De rám mi csapást mérsz, aki semmibe vettem
     Te minden éltető szavad?

Te magasztos, örök Úr, hármasan is kit egynek imádunk,
     vedd le, mi gyötör, vegyed, ó, le a súlyt,
a bűnt, e nyakörvet, s könyörűlet aki vagy,
     add sírnom vétkeim felett.

Ki a néked örülők vára, reménye vagy, Isten anyja,
     vedd le, mi gyötör, vegyed, ó, le a súlyt,
a bűnt, e nyakörvet, s kegyes asszony, aki vagy,
     fogadd megtérő lelkemet!

Enművedet, ó, ne vesd meg, ne hajítsad el alkotásod,
     igaz Ítélő!
Ha gonoszt csak én teszek is egymagam,
     ha ilyen gonosz nem akad is sehol,
világ Ura vagy Te, kezedben a hatalom, hogy
     a bűnöket is eltöröld.

Közelget a vég, ó, lélek, közelg, de te nem figyelsz rá,
     sohase készülsz,
az idő pedig zsugorul, ébredezz!
     A bíró is itt, a kapudon kopog!
Akár a virág vagy az álom, tűnik az élet,
     miért e hiu hajsza hát?
Térj végre eszedre, lélek, vedd számba, miket míveltél,
     mik is e dolgok;

ne takard tovább, vigyed az Úr elé,
     s velük a könnyeid keserű cseppjeit!
Vidd Krisztus elé a te dolgod, neki beszéld el
     vad vágyad, s igazulj meg így.

Nincs emberi életünkben oly vétek, olyan gyalázat,
     fekete gaztett,
mire gondolatban, akarat szerint
     vagy szóban nem vetemedém, Uram:
bűn bennem a hajlam, a szándék, bűn a cselekvés,
     mint eddig sohase senkiben.

Ezért nagy itéletet mond, ezért bizony elmarasztal
     nyomoru engem,
jaj, a lelkiismeretem, ő, kinél
     a világon semmi se vádlóbb.
Bírám, kezesem, szabadítóm, te könyörülj és
     váltsd meg nyomoru életem.

Dicsőítem az Atyát, magasztalom a szent Fiút,
     imádom áldva az isteni Lelket én:
a hármat, ki nem osztható és lényege szerint egy,
     ahogy a fény s a sugarak, ahogy életek és az élet,
     s akitől ered a fény és a lét.

Őrizd meg városod, ó Istenanya, szűzi, szent,
     hiszen tebenned lesz hittel erős király,
és benned uralkodik, s babért véled aratva
veszen erőt a gonoszon, leigázza azt, aki lázad,
     s igazítja, aki meghajolt.

Ritoók Zsigmond fordítása

Ióannész Damaszkénosz: Karácsony

Ma Krisztus a Szűztől Betlehemben születik,
ma kezdetet vesz a kezdet nélkül Való,
és az Ige megtestesül.
Vigadnak a mennyei hatalmak,
és a föld az emberekkel örvend.
Napkeleti bölcsek ajándékot hoznak,
a pásztorok a csodát hirdetik,
mi pedig szüntelen ezt kiáltjuk:
Dicsőség a magasban Istennek,
és a földön békesség,
az emberek között jóakarat.

Berki Feriz fordítása

Theodorosz Sztuditész: Esti fohász

Ki mindeneknek álmot adsz, hogy oldja szét,
amellyel elborít a nappal, gondjaink,
adj könnyű álmot, Krisztusom, te szent Ige,
adj édeset, felettem könnyen surranót,
sötét, nyomasztó látomástól menteset,
de tiszta, kedves álomképpel teljeset.
Te költs fel engem, hogyha kondul a harang,
szilárdan, ernyedetlen, buzgón dallani.
Add, hogy magasztalásodban legyek szilárd,
eszem az ördög cselvetésitől vigyázd,
javítsd a nyelvem: énekeljek ékesen;
serkents dicsérni végtelen hatalmadat,
hogy tisztán töltve éjemet, ha ébredek,
már látva lássam szent parancsod fényeit.

Ritoók Zsigmond fordítása