Tartalom

Újbirodalmi és III. átmeneti kori irodalmi szövegek:

Elbeszélések:

            A királyfi és a sors (Papyrus Harris 500 verso)

            A két fivér (Papyrus D’Orbiney = Papyrus BM EA 10183)

            Hórusz és Széth küzdelmei (Papyrus Chester Beatty I recto)

            Igazság és Hamisság (Papyrus Chester Beatty II = Papyrus BM EA 10682)

            Wenamun utazása (Papyrus Pushkin MFA 120)

Szerelmi líra:

            Papyrus Harris 500 (BM EA 10060)

Ostracon CG 25218 (+ Ostracon Deir el-Medina 1266)

            Papyrus Turin 1966

            Papyrus Chester Beatty I

            Ostracon Gardiner 304 rt.

Démotikus irodalmi szövegek:

Elbeszélés ciklusok:

            Szetna-ciklus: Szetna I, Szetna II.

A királyfi és a sors

A történetet megőrző papirusz kéziratot (Papyrus Harris 500 verso = Papyrus BM EA 10060) írásképe alapján a korai XIX. dinasztia korára, I. Széthi (Kr. e. 1292-1279) uralmának végére vagy II. Ramszesz (Kr. e. 1279-1213) uralkodásának kezdeti időszakára lehet keltezni.

A mesék stílusában megtévesztő egyszerűséggel írt mű középpontjában a végzet és a sors kérdése áll. A választott forma, a mesék időtől és tényleges tértől független kontextusa teremti meg a szerzőnek annak lehetőségét, hogy a predesztinációról létező különböző felfogásokat ezeken a kereteken belül érzékeltetni tudja. Három ilyet sorakoztat fel, amelyeket a történet főszereplői, az apa, a királyfi és a feleség alakjai képviselnek, és akik cselekedetein keresztül ábrázolja ezeket. A királyfi apja a kijelölt sors (ebben az esetben a királyfi krokodilus, kígyó vagy kutya által okozott halála) ellen passzívan védekező, az előle elbújni vágyó attitűdöt képviseli, míg a feleség ennek ellentétét, a sors ellen lázadó, azzal tevőlegesen szembeszállóét. A főhős a két véglet között található, minden bizonnyal a szerző nézetét is tükröző álláspont megjelenítője, a sorsát vállaló és elfogadó, de az életet emiatt fel nem adó felfogásé. Habár a mű befejezéseként a történet logikájából ez utóbbi szemlélet igazolása következne, ez biztosan nem tudható, hiszen a papirusz vége sajnálatosan elveszett.

Papyrus Harris 500 verso (= Papyrus BM EA 10060):

E. A. W. Budge, Facsimiles of Egyptian Hieratic Papyri in the British Museum, Second Series, London, 1923, pls. 48-52.

A. H. Gardiner, Late-Egyptian Stories, Bibliotheca Aegyptiaca VII, Bruxelles, 1937, 1-9.

Ford.: Dobrovits A. (szerk. és ford.): A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 69-74.

Volt egyszer, úgy mondják, egy egyiptomi király, nem született fiúgyermeke. Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) kért az ő idejének isteneitől egy fiút, ezek pedig elrendelték, hogy szülessék neki. Amint ezen az éjszakán feleségével hált, az megfogant ésteherbe esett. És amint betöltötte a szülés hónapjait, fiúgyermeke született.

Akkor eljöttek a Háthorok, hogy sorsát meghatározzák. Azt mondták:

– Krokodilus vagy kígyó vagy kutya által hal meg!

Meghallották ezt az emberek, akik a gyermek mellett voltak, és jelentették Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!). Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) nagyon-nagyon elszomorodott szívében. Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) építtetett neki kőből egy házat a sivatagban, amely meg volt rakva emberekkel és mindenféle jóval a királyi házból (Élet, Boldogság, Egészség neki!), hogy a gyermek ki ne menjen.

Amikor azután a gyermek nagy lett, felment a háza tetejére és megpillantott egy agarat, amely egy felnőtt férfit követett, aki az úton ment. Azt mondotta szolgájának:

– Mi az, ami a felnőtt férfi után megy, aki az úton halad?

Ő azt mondta neki:

– Ez egy agár!

A gyermek pedig így szólt:

– Hozzanak nekem egy ehhez hasonlót!

A szolga elment, hogy hírül adja ezeket Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!). Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) pedig így szólt:

– Hozzanak neki egy kis remegőt, hogy ne hiányozzék a szívének!

Hát hoztak neki egy agarat.

Akkor azután, napok múltával, a gyermek elérte a férfikort egész testében. Üzent atyjának, mondván:

– Mire való az, hogy én itt ülök? Mert lásd, én úgyis a sorsnak vagyok rendelve! Hagyj hát engem szívem szerint cselekedni, ahogy isten is úgy tesz, miként cselekedni az ő szíve szándékában van!

Befogtak neki egy kocsit, felszerelve mindenféle fegyverrel, adtak kíséretébe egy szolgát, hogy kövesse. Átvitték a keleti partra, s azt mondták neki:

– Menj kívánságod szerint!

Agara pedig vele volt. Észak felé ment, szíve szerint, a sivatagba.

A sivatag mindenféle vadjából élt. Eljutott Naharina fejedelméhez. Naharina fejedelmének nem született, csak egy leánygyermeke. Építtetett neki egy házat, melynek ablaka hetven rőfnyire volt a földtől.

Szíria országa minden fejedelmének fiait elhívatta, és azt mondta nekik:

– Aki eléri a lányom ablakát, annak lesz ő a felesége!

Sok nap múltával ezután, amikor mindennapi szokásaik szerint voltak, a gyermek elhaladt mellettük. Ők a gyermeket házukba vitték, megfürdették, lovait megetették, és mindenféle dolgot cselekedtek számára, megkenték, lábait bepólyázták, élelmet adtak kísérőjének, és azt mondták neki beszélgetésképpen:

– Honnan jössz, szép ifjú?

Ő mondotta nekik:

– Én Egyiptom egy katonatisztjének a fia vagyok, anyám meghalt, atyám másik asszonyt vett, mostohaanyát. Az gyűlölködővé vált velem szemben, akkor én eljöttem, szökve előle.

Ők megölelték, és egész testét megcsókolták.

Sok nap múltával ezután ő azt mondotta az ifjaknak:

– Mit csináltok ti itt, ifjak?

Ők azt mondták neki:

– Három hónapja, a mai napig, hogy itt vagyunk, és időnket avval töltjük, hogy ugrunk. Mert az, aki eléri Naharina fejedelme lányának ablakát – annak adja őt feleségül!

Ő azt mondta nekik:

– Ó, bár ne fájna a lábam, én is elmennék ugrani veletek!

Ők elmentek ugrani, mindennapi szokásuk szerint, és a gyermek távolabb állt, hogy nézze. Naharina fejedelme lányának arca feléje fordult. Ezután, napok múltával, a gyermek is eljött, hogy ugorjék a fejedelmek fiaival együtt és elérte Naharina fejedelme lányának ablakát! Az megcsókolta őt, és megölelte egész testében.

Elmentek, hogy megörvendeztessék a lány atyjának a szívét, és így szóltak hozzá:

– Egy ember elérte a te lányod ablakát!

A fejedelem megkérdezte őt, mondván:

– A fejedelmek közül melyiknek a fia?

Mondották neki:

– Ez egy katonatiszt fia, aki szökve jött Egyiptom országából a mostohaanyja elől.

Naharina fejedelme igen-igen megharagudott, és így szólt:

– Vajon én leányomat egyiptomi szökevénynek adjam? Küldjétek őt vissza!

Eljöttek, hogy megmondják ezt neki:

– Menj oda, ahonnan jöttél!

A fiatal lány megragadta őt, és megesküdött az istenre, mondván:

– Ahogy Ré-Harakhti létezik, ha elveszik őt tőlem, nem fogok enni, nem fogok inni, meg fogok halni abban az órában!

A hírnök elment, hogy jelentse mindazt, amit mondott, az ő atyjának. Atyja embereket küldött, hogy megöljék az ifjút ott, ahol van.

A leány pedig azt mondta:

– Ahogyan Ré létezik, ha megölik őt, mire lenyugszik a Nap (Su), én meghalok! Nem élem túl egy órával sem!

Elmentek, hogy megmondják ezt atyjának. Atyja maga elé hozatta az ifjút leányával együtt. Az ifjú eléje jött,és méltósága meghatotta a fejedelmet. A fejedelem megölelte őt, és megcsókolta egész testében, és így szólt hozzá:

– Mondd hát el nekem körülményeidet, mert hiszen te olyan vagy számomra, mint a fiam!

Az ifjú azt mondta neki:

– Én egy Egyiptom országából való katonatiszt fia vagyok. Anyám meghalt, és atyám másik feleséget vett. Az gyűlölködni kezdett ellenem, és én elmentem, menekülvén előle!

Akkor a fejedelem neki adta lányát feleségül, adott nekik házat és szántóföldeket, hasonlóképpen nyájakat és mindenféle jót.

Ezek után, ezek múltával az ifjú így szólt feleségéhez:

– Én három sorsnak vagyok elrendelve: a krokodilusnak, a kígyónak, a kutyának!

Amaz pedig azt mondta neki:

– Ölesd meg a kutyát, amelyik követ!

Ő azt mondta neki:

– Ne csinálj oktalanságot! Nem öletem meg a kutyámat, amelyet felneveltem, azóta, hogy egészen kicsiny volt!

Akkor az asszony elkezdte igen-igen őrizni férjét, és nem engedte egyedül kimenni.

Azon a napon, amikor az ifjú eljött Egyiptom országából, hogy vándorútra menjen, a krokodilus, az ő sorsa… ott volt… és megjelent a községben, amelyikben az ifjú volt feleségével, vele szemben, a tóban. Egy óriás volt benne, és nem engedte, hogy a krokodilus kijöjjön, sem a krokodilus nem engedte, hogy az óriás előjöjjön sétálni. És amikor a Nap (Su) fölkelt,… mint két ellenfél, felálltak, hogy harcoljanak mindennap, három hónapnyi ideje, napra pontosan.

És azután, napok múltával, az ifjú leült, hogy egy szép napot töltsön el házában. Mikor, az esti szél nyugtával, az ifjú lefeküdt ágyára, az álom hatalmába kerítette testét.

Felesége megtöltött egy csészét borral, egy másik csészét sörrel. Előjött egy kígyóaz odvából, hogy megmarja az ifjút. Ám felesége az oldala mellett üli, nem aludt. Letette a csészéket a kígyónak. Az ivott, megrészegedett, és elaludt a hátára fordulva. Az asszony feldarabolta baltájával. Felébresztették a férjét… Az asszony azt mondta:

– Lásd, istened kezedbe adta egyik sorsodat! Meg fog őrizni téged a másik kettőtől is.

Az ifjú áldozatot mutatott be Rének, dicsőítvén őt és magasztalván hatalmát, mindennapi szokása szerint.

Ezután, napok múltával, az ifjú sétálni ment ki felüdülésként az ő birtokára. Nem jött ki vele felesége,hanem kutyája követte. Kutyája megszólalt:

- Én vagyok a te sorsod.

Ő menekült előle, és eljutott a tóhoz, leszállt a vízbe, menekülve a kutya elől.

És a krokodilus megragadta őt, azon a helyen, ahol az óriás volt… és a krokodilus így szólt az ifjúhoz:

– Én vagyok a te sorsod, aki téged üldözlek! Mert három hónapon át a mai napigharcoltam az óriással. Hát lásd, én szabadon engedlek. És ha te… hogy harcoljak… te kiáltasz nekem, hogy megöljük az óriást! Hát lásd… tekints a krokodilusra.

Mikor azután a föld kivilágosodott, és nappal lett, eljött harcolniaz óriás…

…………………………………………………………………………………………..

A két fivér

Az újegyiptomi irodalmi nyelven írt elbeszélésnek ma egyetlen kéziratos példánya létezik (Papyrus D’Orbiney = Papyrus BM EA 10183), amelyet a XIX. dinasztia végén, II. Széthi (Kr. e. 1193-1186) még trónörökös korában egy bizonyos Innenna írnok készített.

Az elbeszélés egyértelmű besorolása modern műfaji keretek közé nem lehetséges, lévén hogy a mítosz és a folklór határmezsgyéjén mozogva, ennek elemei mellé kifinomult módon vallási, mitikus és politikai-ideológiai motívumokat is kever. Esetében tehát nem egy közszájon forgó és a népi szájhagyományból egyszerűen írásba átültetett műről, hanem egy a rejtett utalásokra nagyon is érzékeny és azokat értő közönség számára komponált alkotásról beszélhetünk.

A történet hősei istenek, Anubisz és Bata közelebbről a 17. felső-egyiptomi (künónpoliszi) nomosz helyi vallási hagyományaihoz köthető istenségek, míg a két feleség alakja mögött a különböző aspektusaiban megjelenített Hathor istennő fedezhető fel. A mesék számos más kultúrából is ismert stilisztikai eleme és formulája mellett (egyik epizódjának legszembetűnőbb párhuzama József és Potifár feleségének története (Ter 39)), jól érzékelhető a történetet egybefogó szál, amely egy bizonyos átmeneti rítust, a királyság felvételének beavatási szertartását írja le burkolt formában.

Az elbeszélés három, egyenként nyolc fejezetre osztható könyvből áll: az I. könyv a történet kezdetétől a két fivér elválásáig tart, a II. könyv a Cédrusvölgyben játszódó eseményeket beszéli el, míg a III. könyv Bata Egyiptomba való visszatérését követő eseményekkel foglalkozik, amely végül harmincéves uralkodásával zárul.

Papyrus D’Orbiney (= Papyrus BM EA 10183):

S. Birch, Select Papyri in the Hieratic Character from the Collections of the British Museum, II, London, 1860, pls. 9-19.

A. H. Gardiner, Late-Egyptian Stories, Bibliotheca Aegyptiaca VII, Bruxelles, 1937, 9-29.

Ford.: Dobrovits A. (szerk. és ford.): A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 57-67.

(Megjegyzés: a bevezető fordulatok mellett bizonyos segédigés szerkezetekben a segédige plusz személyrag is rubrikált, de ezt a magyar fordításban nem lehet kövérrel érzékeltetni.)

Egyszer volt, úgy mondják, két fivér, egy anyától és egy apától. Az idősebbik neve Anubisz, a fiatalabbik neve Bata. Anubisznak háza volt és felesége, öccse pedig gyermeke gyanánt volt vele: ruhát készített neki, és a nyája után járt a mezőn, szántott, aratott, és mindenféle munkát végzett a mezőkön; az öccse jó bajnok, nem volt hozzá hasonló az egész országban, isten ereje volt benne.

Sok nappal ezután mindennapi szokása szerint a nyájat őrizte, esténként pedig hazatért házába, megrakodva a mező mindenféle füvével, fájával, javával és tejjel, amit letett bátyja elé, aki feleségével ült és evett meg ivott. Ő pedig kiment, hogy istállójában egyedül aludjék nyájának közepette.

Amikor aztán a föld kivilágosodott, és nappal lett… bátyja elé rakta, amit főztek, hogy az adjon neki eleséget a mezőre, ő pedig kihajtotta barmait legeltetni. Ahogyan barmai mögött ment, azok így szóltak hozzá:

– Jófüvű ez a bizonyos hely!

Ő meghallgatta mindazt, amit mondtak, és elhajtotta a barmokat arra a jófüvű helyre, amit kívántak. Azok a barmok, amelyeket ő őrizett, nagyon-nagyon szépek lettek, gyarapodtak, és igen-igen borjaztak.

Szántás idején bátyja így szólt hozzá:

– Fogj be nekünk, hogy szánthassunk, mivel a szántóföld előjött, és jó a szántásra. Hasonlóképpen gyere ki a földre te is vetőmaggal, mert reggel nekifogunk a szántásnak.

Ezt mondta, öccsepedig elvégzett minden megbízatást, amit a bátyja mondott neki, hogy tegyen meg.

Amikor aztán kivilágosodott, és nappal lett, kimentek a földre vetőmagjukkal, hozzáfogtak a szántáshoz, és szívük a munka megkezdésekor nagyon-nagyon édes volt munkájuk miatt.

Sok nappal ezután, amikor a földeken voltak, fogytában volt a vetőmagjuk. Akkor elküldte öccsét, mondván:

– Siess és hozz nekünk vetőmagot a faluból.

A fiatalabb fivér, amikor megtalálta bátyja feleségét, az éppen ült és a haját fonta. Így szólt hozzá:

– Állj fel és adj nekem vetőmagot, hadd siessek a mezőre, mert vár engem az én bátyám. Ne késlekedj!

Az asszonyígy válaszolt:

– Menj és nyisd ki a csűrt, és hozd ki magadnak, amit kívánsz! Ne hagyasd félbe velem a fésülködést!

Az ifjú erre bement az istállóba és kihozott egy nagy edényt, mert sok vetőmagot akart vinni; megrakodott árpával, búzával, és avval együtt távozott.

Ekkor így szólt hozzá az asszony:

– Vajon mennyi súly van a válladon?

Ő erre azt mondta:

– Búza három mérő, árpa két mérő, összesen öt mérő van a vállamon – így szólt az asszonyhoz.

Ekkor az asszony így beszélt hozzá:

– De nagy erő van benned! És én látom is a te erősségedet mindennap.

És vágyott rá, hogy megismerje őt, hogy mint bajnokot ismerhesse meg, és felállt, megragadta őt, mondván:

– Jer, feküdjünk együtt egy óra hosszat, javadra válik, mert én szép ruhákat csinálok majd neked!

Az ifjú e miatt a gonosz beszéd miatt, amit az asszony intézett hozzá, olyan lett, mint a felső-egyiptomi leopárd, amikor haragszik, úgyhogy az igen-igen félt tőle. Ö pedig így szólt hozzá, mondván:

– Hát lásd! Te olyan vagy nekem, mintha anyám lennél, és férjed olyan számomra, mintha apám lenne, mert ő mint idősebb nevelt fel engem. Mit jelentsen ez a nagy gonoszság, amit mondottál nekem? Nehogy még egyszer mondd! Mert én el nem mondom senkinek, és senki emberfia előtt ki nem csúszik a számon!

Felemelte terhét, és kiment a földekre, és elérkezett bátyjához – szorgalmasan munkálkodtak munkájukon.

Azután este idején, amikor az idősebb fivér hazatért házába, öccse meg nyája után ment, és megrakodott mindenféle mezei dologgal, maga előtt hajtotta barmait, hogy megpihentesse őket istállójukban, amelyik a faluban volt.

Bátyja felesége pedig nagyon félt azok miatt a szavak miatt, amiket mondott, hozott hát zsírt és hájat, hogy olyanná legyen, mint akit gonoszul elvertek, mert azt akarta mondani férjének: „Íme a te öcséd volt az, aki megvert!”

Amikor este férje hazatért, mindennapi szokása szerint, s megérkezett házához, feleségét fekve találta, gonosz betegségben. Nem öntött vizet a kezére, mint szokása volt; nem gyújtott világosságot neki: háza sötétben volt, ő pedig feküdt és hányt.

Férje így szólt hozzá:

– Ki beszélt veled?

Ő pedig mondta neki:

– Senki sem beszélt velem a te öcséden kívül! Amikor ugyanis jött, hogy elvigye neked a vetőmagot, engem egyedül ülve talált. Ekkor ezt mondta nekem: „Jer, feküdjünk együtt egy óra hosszat! Ékesítsd fel hajadat'” – így szólt, és ezt mondta nekem, de én nem hallgattam reá: „Hát nem vagyok-e a te anyád, és a te bátyád nem olyan-e számodra, mint apád?” – így szóltam, mondván neki. Ő pedig félt, és megvert, hogy ne adjam hírül neked. Ha tehát megengeded, hogy éljen, én fogok meghalni. Mert lásd, ha ő este hazajön, mikor én kérdőre vonom a miatt a gonosz beszéd miatt, ő fehérre fogja azt változtatni.

Az idősebb fivér olyan lett, mint a felső-egyiptomi leopárd; kifente lándzsáját és kezébe vette. Az idősebb az istálló ajtaja mögé állt, hogy megölje öccsét este, amikor jön, hogy beterelje nyáját az istállóba. Az pedig, mikor a Nap lenyugodott, megrakodott mindenféle mezei növénnyel, mindennapos szokása szerint. Amint jött, az első tehén, mikor belépett az istállóba, így szólt az ő pásztorához:

– Íme a te bátyád ott áll előtted lándzsájával, hogy megöljön téged! Menekülj előle!

Ő pedig meghallotta, amit első tehene mondott. A második tehén is, mikor belépett, hasonlót mondott. Ő meg istállója ajtaja alá pillantott, és meglátta bátyjának lábát, amint az ajtó mögött állt, lándzsával kezében. Lerakta terhét a földre, és futva menekülésnek eredt, bátyja pedig utána ment lándzsájával.

A fiatalabb fivér Ré-Harakhtihoz fohászkodott, mondván:

– Én jó Uram! Te vagy az, aki elválasztod a gonoszt és az igazat!

Ré meghallgatta minden könyörgését, és Ré nagy vizet teremtett közte és bátyja közt, amely telve volt krokodilusokkal; egyikük az egyik parton volt, másikuk a másikon. Bátyja kétszer a kezébe csapott, mert nem tudta megölni őt.

Öccse pedig átkiáltott hozzá a partról, mondván:

– Állj itt, amíg kivilágosodik, és a Napkorong fölkel, s akkor ítéletre megyek veled elébe, és ő a gonoszat az igaznak fogja adni. Mert én nem maradok veled – örökké! –, nem maradok veled azon a helyen, ahol te vagy! El fogok menni a Cédrusvölgybe!

Miután kivilágosodott és nappal lett, és Ré-Harakhti fölkelt, meglátták egymást; az ifjú így beszélt bátyjához, mondván:

– Mit jelentsen az, hogy üldözöl, hogy megölj igaztalanul, és nem hallgatsz rám, hogy beszéljek!? Mert hát én a te öcséd vagyok, és te olyan vagy számomra, mint az apám. És a te feleséged olyan számomra, mint az anyám! Hát nem úgy van-e, hogy amikor elküldtél, hogy hozzak nekünk vetőmagot, a te feleséged így szólt hozzám: „Jöjj, töltsünk el egy órát, feküdjünk le!” Hát lásd, mennyire kiforgatta ezt neked, az ellenkezőjévé!

És tudtára adta mindazt, ami vele és feleségével történt. És megesküdött Ré-Harakhtira, mondván:

– Hát az volt a szándékod, hogy megölj igaztalanul – lándzsád a kezedben volt! –, egy émelyítő szagú vulva miatt?

Akkor hozott egy nádkést, levágta phalloszát, bedobta a vízbe – a harcsa lenyelte azt –, és ő gyönge lett, nyomorulttá vált.

Bátyja pedig igen-igen elszomorodott szívében, ott állt és hangosan sírt, de a krokodilusok miatt nem tudott átmenni oda, ahol öccse volt. Öccse pedig átkiáltott hozzá, mondván:

– Te, ha emlékszel a rosszra: hát nem emlékszel semmi jóra, vagy egyáltalán valamire, amit én tettem neked? Menj hát vissza házadba, és őrizd nyájadat, mert én nem maradok azon a helyen, ahol te vagy! El fogok menni a Cédrusvölgybe. Ha van még valami, amit megteszel nekem, akkor majd eljössz, hogy gondoskodj rólam, ha megtudod, hogy valami történt velem. Mert én kiveszem a szívemet, és a Cédrusfa virágjának tetejére teszem. Ha a Cédrusfát kivágják, és az a földre zuhan, te eljössz, hogy megkeresd. Ha hét évet töltesz is el avval, hogy megkeresd, szíved meg ne unja! És ha megtaláltad, és beleteszed egy hidegvizes csészébe, én újra élni fogok, hogy felelősségre vonjam a vétkest. Te pedig, ha egy korsó sört adnak kezedbe, és az kifut, arról meg fogod tudni, hogy történt valami ellenem, s akkor ne maradj tovább állva, ez már a te számodra történt.

Elment a Cédrusvölgybe, bátyja pedig házába ment, kezét fejére téve, bekenve magát földdel. Házába érve megölte feleségét, és a kutyák elé vetette. Gyászban ült öccse miatt.

Sok nappal ezután a fiatalabb fivér a Cédrusvölgyben volt. Senki sem volt vele, idejét azzal töltötte, hogy vadászott a hegy vadjaira, s este aludni a Cédrusfa alá tért, melynek virágja tetején szíve volt.

Sok nappal ezután saját kezével palotát épített magának a Cédrusvölgyben, azt mindenféle szép dologgal töltötte meg, mert házat akart magának alapítani.

Amint palotájából kiment, találkozott az Isteni Kilencséggel, akik eljöttek, hogy terveket készítsenek egész országuk számára. Az Isteni Kilencség pedig egyként mondotta neki:

– Ó, Bata, az Isteni Kilencség bikája! Hát te itt vagy, egyedül, és elhagytad városodat bátyádnak, Anubisznak felesége miatt? Lásd, ő megölte feleségét, mert te felelősségre vontad őt az ellened elkövetett gonoszság miatt.

És szívük igen-igen nagy részvéttel telt meg iránta. Ré-Harakhti így szólt Khnumhoz:

– Alkoss egy asszonyt Bata számára, ne maradjon egyedül!

Khnum feleséget formált számára, ki testében szebb volt az egész föld minden asszonyánál: minden isten benne volt.

Eljött a hét Háthor, hogy megtekintsék a nőt – és egy szájjal mondották:

– Kard által fog meghalni!

Bata pedig igen-igen szerette őt, s míg avval töltötte napjait, hogy a hegy vadjaira vadászott, hogy hazahozza és eléje terítse azokat, a nő házában maradt.

Azt mondta az asszonynak:

– Ne menj ki, nehogy a Tenger elragadjon, mert nem tudnálak megmenteni, hiszen én is nő vagyok, mint te. Szívem a Cédrusfa virágjának tetején nyugszik, ha valaki más találná meg, harcolnék vele. Megnyitotta neki a szívét a maga teljes valóságában.

Sok nappal ezután Bata vadászni ment, mindennapi szokása szerint. A fiatalasszony is kiment, hogy sétáljon a ház mellett levő Cédrusfa alatt. A Tenger meglátta őt és utánaáradt. Ő menekülésnek eredt előle, és be is lépett házába. A Tenger odakiáltott a Cédrusfának:

– Ragadd meg számomra!

A Cédrusfa el is hozott egy fürtöt a hajából. A Tenger ezt Egyiptomba vitte, és azon helyen rakta le, ahol a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) ruhamosói voltak.

A hajfürt illata a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) ruháiban maradt. Veszekedtek a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) ruhamosóival, mondván:

– Kenőcsillata van a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) ruháinak!

Veszekedtek velük mindennap, és ők nem tudták, mit csináljanak. A fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) ruhamosóinak elöljárója kiment a partra, szívében igen-igen elkeseredve a vele való mindennapos veszekedés miatt. Megállt a dombon, szemben a hajfürttel, amelyik a vízben volt. Leküldött érte, felhozták neki, illatát igen-igen édesnek találta. Elvitte a fáraónak (Élet, Boldogság, Egészség neki!).

Előhozatták a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) írnokait és tudósait.

Ők pedig így szóltak a fáraónak (Élet, Boldogság, Egészség neki!):

– Ami ezt a hajfürtöt illeti, az Ré-Harakhti egy leányáé, kiben minden isten magja benne van. Ő maga pedig idegen ország ajándéka számodra. Küldess követeket minden országba, hogy megkeressék őt. De avval a követtel, aki a Cédrusvölgybe megy, küldess számos embert, hogy elhozzák a nőt.

Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) erre így szólt:

– Nagyon-nagyon jó, amit ti nekünk mondtatok.

És szerteküldték a követeket.

Sok nappal ezután az emberek, akik az idegen országokba mentek, visszajöttek, hogy hírt mondjanak Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!). De nem jöttek meg azok, akik a Cédrusvölgybe mentek, ugyanis megölte őket Bata, csak egyet hagyott belőlük, hogy hírt mondjon Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!).

Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) erre sok katonát küldött újra, hasonlóképpen kocsiharcosokat, hogy elhozzák a leányt. Volt köztük egy asszony, ennek mindenféle asszonyi ékszert adtak a kezébe – s az eljött vele Egyiptomba. Örvendeztek neki az egész országban.

Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) nagyon-nagyon szerette őt, és kineveztette Nagy Háremhölggyé.

Elbeszélgetett vele, hogy az elmondhassa a férjére vonatkozó gondolatait. Azt mondotta Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!):

– Vágasd ki a Cédrusfát, hogy elpusztítsák!

Katonákat küldtek hát baltákkal, hogy kivágják a Cédrusfát. Eljutottak a Cédrusfához, s mikor levágták a virágot, amelynek tetején Bata szíve volt, ő abban a pillanatban holtan rogyott le.

Mikor azután a föld megvilágosodott, és nappal lett, amikor a Cédrusfát kivágták, Anubisz, Bata bátyja belépett házába. Leült, kezet, mosott, és akkor adtak neki egy korsó sört: ez kifutott. Adtak neki egy másikat, borral, ez megzavarosodott. Vette botját és szandáljait, valamint ruháit és fegyvereit, és útnak eredt a Cédrusvölgybe.

Amikor belépett öccse palotájába, öccsét fekve találta ágyán: halott volt. Sírt, mikor meglátta öccsét holtan feküdni. Elment hát, hogy megkeresse öccse szívét a Cédrusfa alatt, mely alatt este öccse aludt. Három évet töltött el a kereséssel, de nem találta meg. Amikor a negyedik évet is megkezdte, szíve vágyakozott, hogy Egyiptomba menjen.

– Holnap el fogok menni – így szólt magában.

Amikor aztán a föld megvilágosodott, és nappal lett, a Cédrusfa alá ment, és idejét a kereséssel töltötte. Mikor már hazament volna, este, egy ideig még kereste.

Talált egy szőlőfürtöt, hazament vele: hát ez volt az öccse szíve. Hozott egy csésze hideg vizet, beledobta, és leült, mindennapi szokása szerint.

Amikor azután éjszaka lett, és a szív beitta a vizet, Bata egész testében megremegett, s rátekintett bátyjára – szíve még a csészében volt –; akkor bátyja, Anubisz megragadta a hidegvizes csészét, amelyikben öccse szíve volt, és megitatta azt vele; szíve megállt a helyén, olyanná lett, mint volt.

Megölelték egymást és beszélgettek egymással.

Bata így szólt bátyjához:

– Nézd! Én egy nagy bikává változom, melynek mindenféle szép tarka színe van, s amelynek senki sem ismeri természetét. Te pedig hátamra ülsz, s mire a Nap fölkel, ott leszünk, ahol a feleségem van, s felelősségre vonom! Te odahajtasz engemet, ahol a király van, mert mindenféle jót fognak veled tenni. Le fognak mérni ezüsttel és arannyal, amiért engem a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) elé hajtottál, mert nagy csoda leszek. Örvendezni fognak nekem az egész országban, te pedig faludba mégy.

Amikor azután a föld megvilágosodott, és nappal lett, Bata átváltozott abba az alakba, amelyről bátyjának szólt. Anubisz, a bátyja pedig hátára ült; a föld megvilágosodtakor eljutott oda, ahol a király lakik. Hírt adtak róla Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!), aki megnézte őt, és nagyon-nagyon örült neki. Nagy áldozati ünnepséget rendeztek számára, mondván:

– Nagy csoda az, ami történt!

Örvendeztek neki az egész országban. Lemérték ezüsttel, arannyal bátyja számára; ez falujában maradt. A király adott neki sok embert és sok vagyont; a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) igen-igen szerette őt, az ország minden más emberénél jobban.

Sok nappal ezután Bata belépett a konyhába, megállott ott, ahol a Háremhölgy volt, beszédbe elegyedett vele, mondván:

– Nézd, én még élek!

Ő pedig így szólt hozzá:

– Ki vagy hát te?

Ő így szólt hozzá:

– Én Bata vagyok. Tudod te, mikor miattam elpusztíttattad a Cédrusfát a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) által, hogy ne élhessek! De lásd, én még élek, bikává lettem!

A Háremhölgy igen-igen megijedt emiatt a híradás miatt, amit neki férje mondott. Az pedig kiment a konyhából.

Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) pedig leült, hogy szép napot töltsön el az asszonnyal. Amikor ez töltött Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!), a király nagyon-nagyon jól érezte magát vele. Az asszony ekkor így szólt Őfelségéhez (Élet, Boldogság, Egészség neki!):

– Esküdj meg nekem az istenre, mondván, amit mondani fogok: „azt én meg fogom hallgatni neki!”

Ő meghallgatta mindazt, amit az asszony mondott:

– Adj ennem ennek a bikának a májából, mert úgysem való az semmire – így szólt hozzá.

A király igen-igen elszomorodott amiatt, amit mondott; a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) szíve részvéttel telt meg a bika iránt.

Amikor azután a föld megvilágosodott, és nappal lett, a király Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) egyik „első királyi szolgáját” hívatta, hogy lemészárolja a bikát. Amikor aztán lemészárolták, amikor az emberek vállán volt, és a nyakára sújtottak, két csepp vért ejtett le Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) kapufélfája mellé. Az egyik a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) nagy kapujának egyik oldalán, a másik a másik oldalán volt. Két nagy perzeafává nőttek, mindegyik pompás példány volt.

Elmentek, hogy megmondják Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!):

– Két nagy perzeafa nőtt ki hatalmas csoda gyanánt Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) nagy kapuja mellett.

Öröm volt ezek miatt az egész országban. A király áldozatot mutatott be számukra.

Sok nappal ezután Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) megjelent a lazúrkő-ablakban, mindenféle virágkoszorú volt a nyakában; ezután fehérarany kocsiján kihajtatott a királyi (Élet, Boldogság, Egészség neki!) házból, hogy megszemlélje a perzeafákat. A Háremhölgy is kihajtott a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) mögött.

Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) leült az egyik perzeafa alá, ez pedig beszélt az ő feleségével:

– Ó, te álnok! Én vagyok Bata, élek, bár elpusztíttattam általad! Te tudod, hogy mikor miattam kivágattad a Cédrusfát a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) által, akkor bikává változtam, akkor leölettél engem!

Sok nappal ezután, amikor a Háremhölgy italt töltött Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!), a király jól érezte magát vele. Ő így szólt Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!):

– Esküdj meg nekem az istenre, mondván: „Amit a Háremhölgy mond nekem, azt én meg fogom hallgatni”; – ezt mondd!

Ő meghallgatta mindazt, amit amaz mondott. Az pedig így szólt:

– Vágasd ki a két perzeafát és csináltass belőlük szép bútorokat!

Ő meghallgatta mindazt, amit az asszony mondott.

Kis idővel ezután Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) tapasztalt mestereket hozatott. Kivágták a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) perzeafáját. A királyi feleség, a Háremhölgy ott állt, hogy nézze ezt, s akkor egyszilánk elrepült, és bejutott a Háremhölgy szájába. Ő pedig elnyelte, és abban a pillanatban teherbe esett. A király mindazt elkészíttette neki a fákból, amit kívánt.

Sok nappal ezután az asszony fiúgyermeket szült. Elmentek, hogy megmondják Őfelségének (Élet,. Boldogság, Egészség neki!):

– Fiúgyermeked született!

Elhozták, adtak melléje dajkát és nevelőnőket. Öröm volt az egész országban, a király pedig leült, hogy egy szép napot töltsön el.

A gyermeket felnevelték; Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) igen-igen szerette az első órától fogva, és kinevezte őt Núbia királyfijává.

Sok nappal ezután Őfelsége az egész ország trónörökösévé tette. Sok nappal ezután, miután sok évet töltött el mint trónörökös az egész országban, Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) az égbe szállt. A király pedig így szólt:

– Hozassátok elő nekem Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) nagy tisztviselőit, hogy tudtul adjam mindazokat a körülményeket, amelyek velem történtek!

Előhívták az előző király feleségét, és őelőttük ítélkezett fölötte. Azok beleegyeztek.

Előhozták számára bátyját, trónörökössé tette az egész országában. Harminc évig volt Egyiptom királya, és amikor eltávozott az Életre, bátyja állt helyére halála napján.

Vége szép békességben, a kincstár írnoka, Kagabu Ká-ja részéről, aki a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) kincstárához tartozik, és Hori írnok és Meremapet írnok részéről. Készítette Innenna írnok, ennek a könyvnek tulajdonosa. Aki rosszat mondana erre a könyvre, legyen Thot az ellensége!

Hórusz és Széth küzdelmei

Más irodalmi művek mellett az elbeszélést is tartalmazó késő ramesszida kézirat (Papyrus Chester Beatty I) minden bizonnyal egy a XIX. dinasztia korától az Újbirodalom (Kr.e. 1550-1070) végéig folyamatosan bővülő családi levéltárból származik. Generációkon keresztül tulajdonosaik, egy írnoki család, a korabeli királysírokat készítő közösség (Deir el-Medina) vezető tisztviselői közé tartoztak.

A mű keletkezésének idejét nehéz meghatározni, mindamellett hogy ezt sokan azonosnak vélik magával a kéziratéval, azaz V. Ramszesz (Kr. e. 1145-1141) uralkodásának a korával. A keltezés, bármily tetszetős is legyen, nem bizonyítható, mint ahogy az a feltételezés sem, hogy a mű valójában egy konkrét történelmi esemény, ti. a IV. Ramszesz (Kr. e. 1151-1145) halálát követő trónviszály burkolt és parodisztikus leírása lenne.

A leghosszabb újbirodalmi elbeszélésnek számító Hórusz és Széth küzdelmei anyagát a királyság ideológia központi mítosza, a Hórusz mítosz adja, amelyben Ozirisz örökségért, a királyságért küzd fia Hórusz és testvére Széth. Maga a szöveg vallásos kontextusokból utalásszerűen egyébként jól ismert, eredetileg önálló epizódok összefűzéséből áll, amelyek között nem egy aetiológiai mítosz (pl. Nemti, a fordításban Anti, isten és az arany tilalma, Ízisz tehénfeje, a Hórusz-szem, vagy Széth helye a napbárkában).

A mítoszi tradícióból építkező elbeszélés jól érzékelhetően tudatos irodalmi feldolgozás, amelyet kimódolt felépítés és az utalások bonyolult szövevénye jellemez. Éppen ezért félreértés lenne pusztán a történetben szereplő, amúgy állandó funkcióval és státussal bíró istenek emberi vonásai és viselkedése alapján egy népi szájhagyományra támaszkodó populáris műként meghatározni.

Papyrus Chester Beatty I (recto):

A. H. Gardiner, The Library of A. Chester Beatty: The Chester Beatty Papyrus I, London, 1931, 8-26, pls. 1-16.

A. H. Gardiner, Late-Egyptian Stories, Bibliotheca Aegyptiaca VII, Bruxelles, 1937, 37-60.

Ford.: Dobrovits A. (szerk. és ford.): A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 75-88.

(Megjegyzés: a bevezető fordulatok mellett bizonyos segédigés szerkezetekben a segédige plusz személyrag is rubrikált, de ezt a magyar fordításban nem lehet kövérrel érzékeltetni.)

Történet az ítéletről Hórusz és Széth között, kiknek lénye titokzatos; nagyok ők, a leghatalmasabb fejedelmek, akik Keletkeztek.

Egy isteni gyermek ült a Mindenség Ura előtt, hogy követelje atyjának, a szép megnyilvánulású Ozirisznak, Ptah fiának, aki az alvilágot színével megvilágítja, hivatalát.

Előhozta Thot a Szent Szemet a héliopoliszi nagy fejedelem számára. Tum, a héliopoliszi nagy fejedelem előtt felszólalt Su, Ré fia:

– Az igazság úr az erő fölött! Tedd hát ezt, íme: Add a hivatalt Hórusznak!

Ekként szólt Thot az Isteni Kilencséghez:

– Igaz ez, milliószor!

Izisz pedig hangosan felkiáltott, mert igen-igen örvendezett, és a Mindenség Ura elé lépvén, így szólt:

– Északi szelet Nyugatra, hogy megörvendeztesse Unennefer (Élet, Boldogság, Egészség neki!) szívét!

Su, Ré fia szólalt meg:

– Hozzátok elő a Szent Szemet! Helyénvaló ez az Isteni Kilencség számára!

Ám ekkor megszólalt a Mindenség Ura:

– Mit jelentsen ez, hogy ti egymagatokban intézkedtek?

Az Isteni Kilencség erre azt mondta, hogy vegye át a királyi gyűrűt Hórusz számára, és tegye a fehér koronát a fejére. A Mindenség Ura azonban hosszú ideig hallgatott, mert haragudott az Isteni Kilencségre.

Így szólt Széth, Nut fia is, mondván:

– Dobjátok ki, én is segítek, hadd mutassam meg Neked, kezem hogyan ragadja meg a kezét az Isteni Kilencség színe előtt! És senki sem fogja tudni a módját, hogy megmentsék tőlem!

Ám Thot erre így szólt hozzá: ,

– Így nem tudhatjuk meg, hogy kinek nincs igaza! És vajon Széthnek adassék Ozirisz hivatala, mikor itt van fia, Hórusz?

Ré-Harakhti nagyon-nagyon haragudott. Ré ugyanis a hivatalt Széthnek, a nagyerejűnek, Nut fiának kívánta adni. És Onurisz felkiáltott az Isteni Kilencség előtt, mondván:

– Mitévők legyünk?

Megszólalt Tum, a héliopoliszi nagy fejedelem:

– Hívjátok a Kost, Mendész urát, a nagy élő istent, hogy ítéljen a két fiú között!

Előhozták a Kost, Mendész urát, a széheli nagy istent az Isteni Kilencség elé Ptah-Tatenennel együtt. Ré-Harakhti pedig így szólt hozzájuk:

– Ítéljetek a két fiú között! Vessetek véget annak, hogy itt álljanak és veszekedjenek mindennap!

Így válaszolt a Kos, Mendész ura, a nagy élő isten, arra, amit mondtak neki:

– Ne tegyünk intézkedéseket kellő ismeretek nélkül. Küldjünk megkeresést Neithnek, a nagy isteni anyának, amit ő mond, azt fogjuk cselekedni.

Az Isteni Kilencség azt mondta a Kosnak, Mendész urának, a nagy élő istennek:

– Már megítéltettek, először az Igazság Útja csarnokában.

Thothoz pedig így szólt az Isteni Kilencség a Mindenség Ura előtt:

– Írj hát megkeresést Neithnek, az isteni anyának a Mindenség Ura, a Héliopoliszban levő Bika nevében!

Thot igy szólt:

– Úgy teszek, igenis úgy teszek!

Nekiült, hogy megírja a megkeresést; szó szerint:

„Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Tum-Ré, Thot szeretettje, a Két Ország ura Héliopoliszban, a Korong, amely színével világosítja meg a Két Országot, a Nílus, aki nagy a teljesítésben, Ré-Harakhti: Neithnek, a nagy isteni anyának, aki az ősidőkben ragyogott. Élj, légy egészséges és ifjodj meg, te, a mindenség urának, a héliopoliszi bikának. Egyiptom jó királyának élő lelke!

Íme ez a szolga éjszakáit az Oziriszról való gondoskodással tölti el és mindennap a Két Országgal törődik. Szobekra, az örökké megmaradóra! Mit csináljunk evvel a két emberrel, akik nyolcvan év óta vannak a törvényszéken, és nem lehetett ítélni közöttük, a két férfiú között? Írd meg nekünk, hogy mitévők legyünk!”

Neith, a nagy isteni anya megkeresést küldött az Isteni Kilencségnek, mondván:

„Adjátok Ozirisz hivatalát fiának, Hórusznak. Ne szolgáltassatok ilyen nagy példákat az igazságtalanságra, ami nem helyénvaló! Vagy pedig meg fogok haragudni, és az ég találkozni fog a földdel! A Mindenség Urának, a héliopoliszi Bikának pedig mondjátok meg: »Gyarapítsd Széthet mindenféle birtokában, és add neki Anatot és Asztartét, két lányodat, Hóruszt meg helyezd atyjának, Ozirisznak helyére!«”

Neithnek, a nagy isteni anyának megkeresése eljutott az Isteni Kilencséghez, midőn a „Hórusz a szarvak élén” nevű csarnokban ültek. Thot kezébe adták a megkeresést, és Thot felolvasta azt a Mindenség Ura és az egész Isteni Kilencség előtt. Ők egyhangúlag így szóltak:

– Igaza van az istennőnek!

A Mindenség Ura megharagudott Hóruszra, és így szólt hozzá:

– Gyönge testű vagy te! Nehéz ezért számodra ez a hivatal, te rossz szájízű kölyök!

Onurisz pedig haragudott milliószorosan, éppen így az egész Isteni Kilencség és a fejedelmi harmincak tanácsa (Élet, Boldogság, Egészség neki!). Baba, az isten, felkelt, és azt mondta Ré-Harakhtinak:

– Üres a te szentélyed!

Ré-Harakhti nagyon megbántódott azon a válaszon, amit mondtak neki, hátára feküdt, és szívében igen-igen szomorkodott. Az Isteni Kilencség ekkor kivonult, és nagy hangosan kiáltottak Babára, az istenre. Így szóltak hozzá:

– Menj ki! A vétek, amelyet elkövettél, módfelett nagy!

Majd sátraikba mentek.

A Nagy Isten pedig egy napon át sátrában maradt és a hátán feküdt. Nagyon-nagyon szomorkodott szívében. Egyedül volt.

Hosszú idő után Háthor jött, a déli szikomórfa úrnője. Megállt atyja, a Mindenség Ura előtt, és felfedte előtte ölét. A Nagy Isten erre nevetett, felkelt és leült a nagy Isteni Kilencséggel együtt. Így szólt Hóruszhoz és Széthhez:

– Beszéljetek magatokért!

Széth, a nagyerejű, Nut fia szólalt meg:

– Én Széth vagyok, kinek legnagyobb az ereje az Isteni Kilencségben, mert én ölöm meg Ré ellenségeit mindennap, amikor az Örökkévalóság bárkájának orrában állok. Ezt nem tudja egy isten sem megtenni, ezért fogadom el én Ozirisz hivatalát.

Ők meg így szóltak:

– Igazsága van Széthnek, Nut fiának!

Ám Onurisz és Thot hangosan felkiáltottak, szólván:

– Hát az anya fivérének adassék a hivatal, amikor létezik a test szerinti fiú?

A Kos, Mendész ura, az élő isten szólalt meg:

– Hát adassék a hivatal a gyermeknek, mikor létezik Széth, az idősebb fivér?

Az Isteni Kilencség hangosan kiáltozott a Mindenség Ura előtt. Így szóltak hozzá:

– Micsoda beszéd ez, amit mondtál és ami nem méltó a meghallgatásra?

Hórusz, Izisz fia szólalt meg:

– Bizony nem szép, hogy megkárosíttatom az Isteni Kilencség előtt, és elraboltatik tőlem atyámnak, Ozirisznak hivatala!

Izisz pedig megharagudott az Isteni Kilencségre, és megesküdött az Istenre, szólván:

– Él anyám, Neith istennő, és él Ptah-Tatenen, a magastollú, aki meghajlítja az istenek szarvát! Mondják meg ezeket a szavakat Tumnak, a héliopoliszi fejedelemnek, hasonlóképpen Kheperának, aki bárkájában van!

Az Isteni Kilencség így szólt Iziszhez:

– Ne dühösködj! Igazság adatik annak, akinek igazsága van, és mindent megteszünk, amit mondottál!

Erre meg Széth, Nut fia haragudott meg az Isteni Kilencségre azok miatt a szavak miatt, amiket Izisznek, a nagy isteni anyának mondottak. Így szólt Széth hozzájuk:

– Hát én meg megragadom négyezerötszáz font súlyú jogaromat, és mindennap megölök egyet közületek!

És megesküdött Széth a Mindenség Urának, mondván:

– Nem tárgyalok tovább itt a törvényszéken, amíg Izisz itt van!

Ré-Harakhti így szólt hozzájuk:

– Keljetek át a folyó közepén levő szigetre, és ítéljétek őket meg ott, ám mondjátok meg Antinak, a révésznek, hogy át ne vigyen semmiféle Izisz formájú nőszemélyt!

Az Isteni Kilencség átkelt a folyó közepén levő szigetre, ahol letelepedtek, hogy kenyerüket megegyék.

Izisz meg jött, és eljutott Antihoz, a révészhez, aki hajójánál ült. Ám Izisz egy emberi öregasszony alakját vette fel, meggörnyedve járt, és kezén egy kis arany pecsétgyűrű volt. Így szólt Antihoz:

– Hozzád jöttem, hogy megkérjelek, vigyél át a folyó közepén levő szigetre, mert én egy lábos lisztet hoztam a kisfiamnak, aki barmokat őriz a folyó közepén levő szigeten, ma már ötödik napja, és éhes.

Anti így szólt hozzá:

– Mondatott nekem: „Ne szállíts át semmiféle nőszemélyt!”

Izisz meg azt mondta neki:

– Izisz miatt mondták neked, amit mondtak.

Anti így szólt Iziszhez:

– Mit adsz nekem, ha átszállítlak a folyó közepén levő szigetre?

Izisz erre így szólt hozzá:

– Neked adom a kenyeret.

Erre Anti azt mondta Izisznek:

– Minek nekem a te kenyered? Szállítsalak át a folyó közepén levő szigetre, a kenyeredért, amikor azt mondták nekem, hogy ne szállítsak át semmiféle nőszemélyt?

Ő meg mondta neki:

– Neked adom az arany pecsétgyűrűt, ami a kezemen van.

Mondotta Anti Izisznek:

– Add nekem az arany pecsétgyűrűt!

Izisz nekiadta.

Ő meg átszállította Iziszt a szigetre a folyó közepén. Ahogy ment Izisz a fák alatt, kitekintett és látta az Isteni Kilencséget, amint ültek, hogy megegyék kenyerüket a Mindenség Ura előtt, annak sátrában.

Széth is kitekintett és meglátta Iziszt, amint ott ment a távolban. Ám Izisz varázslást mondott és átváltozott szép testű fiatal lánnyá, akihez nem volt hasonló az egész országban. Széth nagyon-nagyon ádázul belészeretett.

Széth felkelt – mert ő is ott ült, hogy egye a kenyeret a nagy Isteni Kilencséggel együtt – és Izisz elé ment. De senki se látta őt kívüle. Megállt egy szikomórfa mögött, és rákiáltott Iziszre, így szólítva meg őt:

– Én itt veled… szép leányka!

Izisz így szólt hozzá:

– Ó, én nagy uram! Ami engem illet, én egy pásztornak voltam felesége, és egy fiúgyermeket szültem neki. Férjem meghalt, és a fiú lett atyja barmainak őrzőjévé. Ám egy idegen ember jött, megtelepedett istállómban, és így szólt az én fiamhoz: „Megverlek téged és elveszem atyád barmait, téged pedig kidoblak.” Így beszélt hozzá. Hát én azt kívánom tőled, hogy erősítsd meg fiamat.

Széth így szólt erre Iziszhez:

– Hát adassék a nyáj egy idegen embernek, amikor életben van még a férfiú fia?

Izisz ekkor átváltozott kányává, felrepült, leült az egyik fa tetejére, és odakiáltott Széthnek. Így szólt hozzá:

– Sirasd magadat! A te saját szád mondta ki, a te éles eszed ítélt el tégedet magadat! Mi legyen még tovább veled?

Erre Széth felkelt és sírt. Elment oda, ahol Ré-Harakhti volt, és siránkozott. Ré-Harakhti így szólította meg:

– Mi van megint veled?

Széth mondta neki:

– Megint hozzám jött ez a gonosz némber, és ismét tönkretett. Szép fiatal lánnyá változott előttem, és így szólt hozzám: „Ami engem illet, én egy pásztor felesége voltam, aki meghalt, miután egy fiúgyermeket szültem neki; a fiú atyjának barmait őrizte. Egy idegen csavargó jött fiammal az istállómba; én kenyeret adtam neki. Sok nappal ezután a csavargó így szólt kisfiamhoz: »Megverlek téged, és elveszem atyád barmait, és azok az enyémek lesznek.« Így szólt az én kisfiam hoz.” Ezt mondta Izisz nekem.

Ré-Harakhti erre így szólt Széthhez:

– Te pedig mit mondtál neki?

Széth így szólt hozzá:

– Azt mondtam neki: „Hát adassanak a marhák egy idegen embernek, amikor életben van még a férfiú fia?” Ezt mondtam Izisznek: „Arcon kell verni a csavargót egy bottal, azután ki kell őt dobni, és a fiadat atyja helyére kell tenni.” Így szóltam Iziszhez.

Mondta erre Ré-Harakhti Széthnek:

– Hát látod, te magad ítélted el magadat. Mi legyen még tovább veled? Széth erre így szólt Ré-Harakhtihoz:

– Hozzátok elő Antit, a révészt, és leckéztessétek meg őt alaposan, mondván: „Miért szállítottad át Iziszt?” Ez mondassék neki!

Hát elő is hozták Antit, a révészt az Isteni Kilencség elé. Elöl levágtak neki a lábaiból. De esküt is tett Anti az arany ellen mind a mai napig az Isteni Kilencség előtt, mondván:

– Utálatossá vált számomra és az én városom számára az arany!

Az Isteni Kilencség pedig átkelt a nyugati partra, ahol leültek a hegyre. Este idején aztán Ré-Harakhti és Tum, a Két Ország héliopoliszi ura levelet küldtek az Isteni Kilencségnek, mondván:

„Vajon mi dologban ültök ott ti még? Ami azt a két ifjút illeti, a törvényszéken töltetitek velük el az egész életüket? Amint levelem eljut hozzátok, tegyétek a fehér koronát Hórusznak, Izisz fiának a fejére, és nevezzétek ki őt atyjának, Ozirisznak a helyére!”

Most persze Széth haragudott meg nagyon-nagyon ádázul. Az Isteni Kilencség erre így szólt Széthhez:

– Vajon miért haragudtál meg? Hát nem úgy kell-e tenni, ahogyan megmondta Tum, a Két Ország héliopoliszi ura és Ré-Harakhti? Ráhelyezték hát a fehér koronát Hórusz, Izisz fia fejére. Széth pedig nagyot kiáltott az Isteni Kilencség előtt, és dühöngött, mondván:

– Hát a hivatalt öcsémnek adják, amikor itt vagyok én, az ő bátyja?

Meg is esküdött e szavakkal:

– Tépettessék le a fehér korona Hórusz, Izisz fia fejéről, őt pedig dobják a vízbe, hadd perlekedjem vele a királyi hivatalért!

És Ré-Harakhti ekképpen cselekedett. Széth most így szólt Hóruszhoz:

– Gyere! Változzunk át két vízilóvá, és merüljünk el a nedvességben a tenger közepén, és amelyikünk felmerül három hónapon belül, a mai naptól számítva, ne adassék annak a hivatal!

Lemerültek hát a két férfiak. Izisz pedig ott ült, és sírt és így szólt:

– Megöli Széth az én kisfiamat!

Hozott hát egy ölre való kötelet és hurkot csinált. Azután hozott egy deben rezet, és vízi fegyvert öntött belőle. Hozzákötötte a hurkot és betaszította a vízbe azon a helyen, ahol lemerült Hórusz és Széth.

A réz beleharapott Őfelségébe, az ő fiába, Hóruszba. Hórusz fennhangon kiáltott, mondván:

– Gyere hozzám, anyám, Izisz, én anyám! Kiálts a te rezednek, hogy engedjen el engem. Én vagyok Hórusz, Izisz fia!

Ekkor Izisz hangosan kiáltott, és azt mondta a réznek, hogy engedje el őt:

– Lásd, ez az én fiam, Hórusz, az én kisfiam!

Erre a réz elengedte őt.

Ekkor Izisz újra betaszította a rezet a vízbe, és az beleharapott Őfelségébe, Széthbe. Széth fennhangon kiáltott, mondván:

– Vajon mit tettem ellened, nővérem, Izisz? Kiálts a te rezednek, hogy engedjen el engem! Én vagyok a te anyádtól való fivéred!

Izisz szíve nagyon-nagyon elszomorodott Széth miatt. Széth meg kiáltott hozzá, szólván:

– Vajon jobban szereted az idegen férfit Széthnél, a te anyádtól való fivérednél?

Ekkor Izisz kiáltott az ő rezének ekként:

– Engedd el őt! Lásd, ez, akibe te beleharaptál, az én anyámtól való fivérem, Iziszé!

És a réz elengedte őt.

Hórusz, Izisz fia pedig igen megharagudott anyjára, Iziszre. Előjött, és arca dühös volt, mint a felső-egyiptomi leopárdé. Kezében volt tizenhat deben súlyú kése, és levágta anyjának, Izisznek fejét. Karjába vette azt és felment a hegyre.

Izisz ekkor átváltozott tűzkő-szoborrá, melynek nincsen feje. Ré-Harakhti pedig így szólt Thothoz:

– Vajon mi az, ami itt jön, és nincsen neki feje?

Thot meg így szólt Ré-Harakhtihoz:

– Én jó uram, Izisz, a nagy az, az isteni anya. Hórusz, az ő kisfia vágta le a fejét.

Ré-Harakhti nagyot kiáltott és így szólt az Isteni Kilencséghez:

– Siessünk, leckéztessük meg Hóruszt alaposan!

Az Isteni Kilencség felment a hegyre, hogy keresse Hóruszt, Izisz fiát. Hórusz pedig egy senusafa alatt aludt, az Oázis földjén.

Széth volt az, aki őt megtalálta. Megragadta, ledobta a hátára, és két szemét kitépte helyéből. Elásta azokat a hegyen, hogy megvilágítsa a földet, mert szemének két golyója kivirágzott, és lótuszvirágok gyanánt nőttek ki. Széth ekkor lejött, és azt mondta hazugul Ré-Harakhtinak:

– Nem találtam meg Hóruszt.

Pedig megtalálta őt.

Háthor, a déli szikomór úrnője is elment, és rátalált Hóruszra, aki sírva feküdt a pusztaságban. Elfogott egy gazellát és megfejte. Így szólt Hóruszhoz:

– Nyisd ki a szemed, tejet teszek bele!

Hórusz kinyitotta szemét, ő pedig tejet tett bele. Tett a balba és a jobba, majd így szólt:

– Nyisd ki a szemed!

Hórusz kinyitotta a szemét, Háthor megnézte, és épnek találta. Ekkor Háthor elment, hogy elmondja Ré-Harakhtinak:

– Megtaláltam Hóruszt, Széth megsértette őt a szemén, de én ismét talpra állítottam. Lásd, ott jön.

Ekkor az Isteni Kilencség így szólt:

– Hivjátok Hóruszt és Széthet, hogy ítéljünk közöttük!

Az Isteni Kilencség elé hozták őket. A Mindenség Ura pedig ezt mondta Hórusznak és Széthnek a nagy Isteni Kilencség színe előtt:

– Gyertek és hallgassátok meg, amit mondok nektek! Egyetek, igyatok, hogy nyugtunk legyen. Hagyjatok már fel evvel a mindennapos veszekedéssel!

Széth ekkor így szólt Hóruszhoz:

– Jöjj, csináljunk egy szép napot házamban.

Hórusz meg mondta neki:

– Jól van, nagyon helyes.

Akkor azután, este idején, ágyat vetettek nekik, és ők, a két férfi lefeküdtek. Éjszaka azonban Széth erőt adott férfitagjának, és azt Hórusz combjai közé helyezte. Ám Hórusz odatette combjai közé a kezeit, és felfogta Széth magját.

Elment Hórusz, hogy szóljon anyjának, Izisznek:

– Gyere hozzám, édes anyám! Jöjj és lásd, hogy mit csinált velem Széth!

Kinyitotta markát és megmutatta Izisznek Széth magját. Izisz hangosan felkiáltott, megragadta baltáját, levágta Hórusz kezét és a vízbe dobta. Azután szerzett neki ugyanolyan jó minőségű kezet. Azután hozott egy kevés édes balzsamot és rátette azt Hórusz férfitagjára, és így erőt adott annak. Hórusz egy fazékba dugta, és beleeresztette a magját. Izisz reggel idején kiment Hórusz magjával Széth kertjébe, és így szólt Széth kertészéhez:

– Miféle zöldséget eszik itt nálad Széth?!

A kertész így válaszolt neki:

– Semmiféle zöldséget nem eszik itt nálam, csak salátát.

Ekkor Izisz a salátára tette Hórusz magját.

Széth is előjött, mindennapi szokása szerint, és megette a salátát, mivel felkeléskor szokta azt enni. Nyomban viselős lett Hórusz magjától. Jött Széth most, hogy szóljon Hórusznak:

– Gyere, siessünk, hogy perbe szállhassak veled a törvényszék előtt.

Hórusz meg mondta neki:

– Jövök, hogyne jönnék!

Elment hát a törvényszékre a két férfi. Felálltak a nagy Isteni Kilencség előtt. Ők azt mondták nekik:

– Beszéljetek magatokért!

Széth szólalt meg:

– Adassék nekem a királyi (Élet, Boldogság, Egészség neki!) hivatal, mert ami Hóruszt illeti – azt, aki itt áll –, a férfiú dolgát végeztem el rajta!

Az Isteni Kilencség hangosan kiáltozott, és Hórusz arcába köptek. Hórusz azonban nevetett rajtuk, és megesküdött az istenre, szólván:

– Hazugság mindaz, amit Széth mond! Szólítsátok Széth magját, lássuk csak, honnan fog válaszolni. Azután hívjátok az én magomat, az enyémet, lássuk csak, honnan fog az válaszolni!

Thot, az isteni szavak ura, az Isteni Kilencség igazságának írnoka rátette kezét Hórusz karjára és így szólt:

– Gyere elő, Széth magja!

Ez azonban az elárasztás vizének közepéből válaszolt neki.

Ekkor Thot rátette kezét Széth karjára, és így szólt:

– Gyere elő, Hórusz magja!

Ez meg így válaszolt neki:

– Hogyan jöjjek?

Mondotta Thot:

– Gyere ki a fülén keresztül!

A mag azonban mondta:

– Hogyan jöhetnék a fülén keresztül, hiszen én isteni mag vagyok!

Mondotta neki Thot:

– Gyere hát ki a feje tetején át!

Erre a mag aranykorong gyanánt jött elő Széth fején.

Széth nagyon-nagyon megharagudott. Kinyújtotta kezét, hogy megragadja az aranykorongot. Thot azonban elvette tőle és korona gyanánt helyezte a saját fejére.

Az Isteni Kilencség most igy szólt:

– Igazsága van Hórusznak! Széth pedig hazug!

Széth igen-igen megharagudott és hangosan kiáltozott, amikor azt mondták, hogy „Igazsága van Hórusznak, Széth pedig hazug.” Nagy esküt tett le Széth az istenre, mondván:

– Ne adassék neki a királyi hivatal, amíg ki nem vettetett velem együtt, hogy ácsoljunk magunknak kőből egy-egy hajót, hogy versenyezzünk egymással, mi, két férfiú. Aki pedig megragadja ellenfelét, annak adassék a királyi (Élet, Boldogság, Egészség neki!) hivatal.

Hórusz ácsolt magának egy hajót, cédrusfából, és bemeszelte gipsszel. Este idején bocsátotta vízre, egyetlen ember sem látta ezt az egész országban.

Széth látta Hórusz hajóját és mondta:

– Ez bizony kő!

Elment a hegységbe, levágta az egyik hegycsúcsot, és ácsolt magának egy százharmincnyolc rőf hosszú hajót.

Hajóikra szálltak hát az Isteni Kilencség előtt. Széth hajója belesüllyedt a vízbe. Ekkor Széth átváltozott vízilóvá, és meglékelte Hórusz hajóját.

Hórusz akkor elővette baltáját, és belevágta Őfelségébe, Széthbe. Az Isteni Kilencség azonban így szólt hozzá:

– Ne vágd bele!

Erre ő fogta vízifegyvereit, beletette hajójába és leevezett Xoisz városába, hogy megmondja Neithnek, a nagy isteni anyának:

– Mondass ítéletet köztem és Széth között! Mert már nyolcvan éve, a mai napig, hogy a törvényszéken vagyunk, és még nem tudtak ítélni közöttünk. Nem adtak neki igazat velem szemben, nekem azonban mostanig ezer alkalommal is, mindennap igazat adtak vele szemben. Ám ő sohasem volt tekintettel arra, amit az Isteni Kilencség mondott. Pereskedtem vele az „Igazság Útja” csarnokában, igazság adatott nekem ellene. Pereskedtem vele a „Hórusz a szarvak élén” csarnokában, igazság adatott nekem ellene. Pereskedtem vele a „Járu mező” csarnokában, igazság adatott nekem ellene. Pereskedtem vele a „Mező Tava” csarnokában, igazság adatott nekem ellene.

Az Isteni Kilencség így szólt Suhoz, Ré fiához:

– Igazság van mindabban, amit Hórusz, Izisz fia mondott!

Thot pedig azt mondotta a Mindenség Urának:

– Küldess egy megkeresést Ozirisznak! Ítéljen ő a két fiú között!

Megszólalt Su, Ré fia:

– Milliószor helyes, amit Thot mondott az Isteni Kilencségnek!

A Mindenség Ura így szólt Thothoz:

– Ülj neki és készíts egy megkeresést Ozirisznak! Halljuk, mit mond erre ő!

Thot neki is ült, hogy elkészítse az Ozirisznak szóló megkeresést; szó szerint:

„A Bika: Oroszlán, aki magának vadászik. A Két Úrnő: az istenek védője, aki leigázza a Két Országot. Az Arany Hórusz: aki az idők kezdetén feltalálta az embereket. Felső- és Alsó-Egyiptom királya:a Héliopoliszban levő Bika (Élet, Boldogság, Egészség neki!). Ptah fia:aki bevilágítja a Két Országot, midőn felkel, mint Isteni Kilencségének atyja, aki aranyat és mindenféle pompás zománcokat eszik (Élet, Boldogság, Egészség neki!) – írd meg nekünk, hogy mitévők legyünk Hórusszal és Széthtel! Mert tudatlanságunkban nem akarunk semmiféle intézkedést tenni.”

Azután, midőn a megkeresés eljutott a királyhoz, Ré fiához: A nagybőségűhöz, Az ételek urához – az hangosan felkiáltott, amikor felolvasták előtte a megkeresést. Sietve választ írt rá oda, ahol a Mindenség Ura az Isteni Kilencséggel volt; szó szerint:

„Miért károsíttatik meg Hórusz, az én fiam? Hiszen én vagyok az, aki benneteket erőssé tettelek, mert én alkottam a búzát és az árpát, hogy életben tartsam az isteneket, és ugyanúgy a barmokat az istenek után. Egyetlen isten és egyetlen istennő sem tudta ezt megcselekedni!”

Amidőn Ozirisz megkeresése eljutott oda, ahol Ré-Harakhti volt, az együtt ült az Isteni Kilencséggel a Fehér Mezőn Xoiszban. Amikor felolvastatott előtte és az Isteni Kilencség előtt, Ré-Harakhti így szólt:

– Válaszold meg sietve ezt a megkeresést Ozirisznak. És ezt fogod neki mondani a megkeresésre vonatkozólag: „És ha nem keletkeztél volna, és ha nem születtél volna, búza akkor is lenne, árpa akkor is lenne még!”

Midőn a Mindenség Urának megkeresése eljutott Oziriszhoz, és felolvasták előtte, ismét irt Ré-Harakhtinak, mondván:

„Nagyon jelesül jó mindaz, amit te cselekszel, te, aki valóban kitaláltad az Isteni Kilencséget. Ám az Igazság elsüllyesztetett az alvilágba. Mert tekintsd át azt a helyzetet, amelyben vagy. Ami azt az országot illeti, amelyben én vagyok, bizony az telve van vad arcú követekkel, akik nem félnek egyetlen istentől és istennőtől sem. Ha én kiküldöm őket, elhozzák a szívét mindazoknak, akik gonoszat cselekedtek, és azok itt lesznek nálam: Mert miért van az, hogy én itt vagyok és nyugszom Nyugaton, ti pedig ott kint vagytok, teljességgel? Vajon ki erősebb nálam? Mert lásd, valóban ők találták fel a hazugságot! Mert mikor az eget megteremtette a nagy Ptah, aki az ő falától délre lakik, a Két Ország életének ura, nem azt mondta-e a csillagoknak, amelyek azon vannak: »Ti pedig Nyugatra mentek le minden éjszaka, oda, ahol Ozirisz király van.« És így szólt hozzám: »Az istenek után az egész emberiség is ott fog nyugodni, ahol te vagy!« Ezt mondta nekem.”

Mikor azután Ozirisz megkeresése odaérkezett, ahol a Mindenség Ura és az Isteni Kilencség volt, Thot kapta meg a megkeresést, és felolvasta Ré-Harakhti és az Isteni Kilencség előtt. Ők meg így szóltak:

– Valóban mindaz igaz, amit A nagy bőségű, Az ételek ura (Élet, Boldogság, Egészség neki!) mond!

Széth szólalt meg:

– Menjünk a folyó közepén levő szigetre, hadd perlekedjem vele!

Tum, a Két Ország héliopoliszi ura azonban Iziszhez küldött, szólván:

– Hozd Széthet, nyakán szorítóval.

Izisz meg hozta Széthet, nyakán szorítóval. Fogoly volt.

Mondta neki Tum:

– Miért nem hagyod, hogy ítéletet mondjunk köztetek? El akarod rabolni Hórusz hivatalát a magad számára?

Ám Széth így szólt hozzá:

– Egyáltalán nem, én jó uram! Hivattassék elő Hórusz, Izisz fia, és adassék neki atyjának, Ozirisznak hivatala!

Erre előhozták Hóruszt, Izisz fiát, és fejére tették a fehér koronát, és atyjának, Ozirisznak trónjára helyezték. Azt mondták neki:

– Te vagy Egyiptom jóságos királya! Te jóságos ura vagy (Élet, Boldogság, Egészség neked!) az egész országnak, mindörökkön örökké!

Izisz fennhangon kiáltott fiához, Hóruszhoz, e szavakkal:

– Te vagy a jóságos király! Szívem örvendezik, amikor színeddel megvilágítod a földet!

A nagy Ptah, aki az ő falától délre lakik, a Két Ország életének ura, így szólt:

– Vajon mit csináljunk Széthtel, mert íme Hórusz az atyja helyére helyeztetett?

Ré-Harakhti szólt erre:

– Adjátok nekem Széthet, Nut fiát! Maradjon velem, legyen velem fiam gyanánt! Kiáltson az égben, hogy féljenek tőle!

Jöttek, hogy megmondják Ré-Harakhtinak:

– Hórusz, Izisz fia megjelent, mint király (Élet, Boldogság, Egészség neki!).

Ré pedig nagyon örvendezett. Így szólt az Isteni Kilencséghez:

– Ujjongásotok Hórusz, Izisz fia miatt, egészen a földig érjen!

Izisz meg így szólt:

– Megjelent Hórusz, mint király (Élet, Boldogság, Egészség neki!).

Az Isteni Kilencség ünnepet ül – örvend az ég –, megragadják koszorúikat, amikor meglátják Hóruszt, Izisz fiát, aki megjelent, mint Egyiptom nagy királya (Élet, Boldogság, Egészség neki!). Az Isteni Kilencség szíve elégedett, és az egész ország ujjong, mikor látják Hóruszt, Izisz fiát, aki megörökölte atyjának, Ozirisznak, Buzirisz urának hivatalát!

Elkészült szerencsésen, Théba városában, a Tiszta Helyen.

Igazság és Hamisság

A XIX. dinasztia kori töredékes kézirat (Papyrus Chester Beatty II = Papyrus BM EA 10682) egyike a deir el-medinai családi levéltárból fennmaradt irodalmi műveknek.

A folklorisztikus színezetű mű, amelyben fantasztikus elemek keverednek egészen hétköznapiakkal, az Ozirisz mítosz sajátos előadása allegorizáló formában.

Papyrus Chester Beatty II (=Papyrus BM EA 10682):

A. H. Gardiner, Hieratic Papyri in the British Museum, Third Series: Chester Beatty Gift, London, 1935, vol. I, 2-6, 135, vol. II, pls. 1-4.

A. H. Gardiner, Late-Egyptian Stories, Bibliotheca Aegyptiaca VII, Bruxelles, 1937, 30-36.

Ford.: Dobrovits A. (szerk. és ford.), A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 89 - 93.

(Megjegyzés: a bevezető fordulatok mellett bizonyos segédigés szerkezetekben a segédige plusz személyrag is rubrikált, de ezt a magyar fordításban nem lehet kövérrel érzékeltetni. A fordítás tördelése nem követi a szövegben található verspontokat.)

Akkor Hamisság megragadta Igazságot,hogy törvényszékre vigye az Isteni Kilencség elé…

–… az én késem olyan nagy volt,hogy az Ir hegye volt a pengéje… Koptosz perzeafái a markolata, az isten sírja volt a hüvelye, Kari nyája volt az öve.

Akkor Hamisság ezt mondta az Isteni Kilencségnek:

– Hozzák elő Igazságot, vakítsák meg két szemére, és tegyék házam kapuőrzőjévé!

Az Isteni Kilencség pedig úgy tett mindent, miként mondotta.

És azután, sok nappal ezután, amikor Hamisság felemelte a szemét, hogy nézzen, meglátta bátyjának, Igazságnak csodálatra méltó voltát. Így szólt Igazság két szolgájának:

– Hurcoljátok el uratokat, és vessétek egy gonosz oroszlán és sok nőstényoroszlánja elé… és azután ti…

… elhurcolták őt. Amint felfelé mentek vele, Igazság azt mondta az ő szolgáinak:

– Ne hurcoljatok el engem,… hanem vigyél engem… hogy találjak magamnak valami kenyeret…

… elmenvén, azt mondta Hamisságnak:

– Amint otthagytuk…

… kiment a házból és hívta őt a…

És azután, sok nappal ezután… úrhölgy kiment… az ő házából… felöltözött… meglátták őt amint ott feküdt a domb alatt, ő olyan szép volt, hogy… nem volt hozzá hasonló az egész országban. Elmentek oda, ahol… úrhölgy volt, mondván:

– Gyere velünk és lásd… amint ott fekszik a domb alján. Hozzák el őt, hogy kapuőrnek tegyék a mi házunkban!

… hölgy erre így szólt:

– Siess hozzá, hadd lássam őt!

Ő elment és elhozta őt…

… Az úrhölgypedig meglátta őt, és igen-igen megkívánta őt, mihelyt meglátta, hogy szépő egész testében. Igazság vele hált azon az éjszakán, és megismerte őt egy férfi megismerésével. Az úrhölgy azon az éjszakán egy fiúgyermeket fogant.

És azután, sok nappal ezután egy fiúgyermeket szült, akihez nem volt hasonló az egész országban, ő olyan nagy volt. Mint… és olyan volt, mint egy isteni gyermek. Iskolába adták őt, ő nagyon-nagyon megismerte az írást, és mindenfajta férfias dolgokat művelt, úgyhogy felülmúlta idősebb társait, akik az iskolában vele voltak.

Az ő társai azt mondták neki:

– Kinek a fia vagy te? Nincs neked apád!

És gyalázták és gyötörték:

– Valóban nincs apád!

A fiú pedig így szólt anyjának:

– Mi a neve az én apámnak? Hadd mondjam meg a társaimnak, mert ők valóban úgy beszéltek velem: „Hol a te apád?” Így szóltak hozzám, és gyötörtek engem!

Az ő anyja pedig így szólt:

– Látod azt a vakot, aki ott ül a kapu mellett? Ez a te apád! – így szólt hozzá, mondván neki.

Ő pedig azt mondta neki:

– Annyit ér a te gondoskodásod emberi családodról, hogy aztán hivassanak egy krokodilt!

Az ifjú pedig elhozatta atyját, leültette egy székre, és egy lábzsámolyt adott lábai alá. Ételeket hozatott eléje, megetette és megitatta.

Az ifjú azt mondta az ő atyjának:

– Ki volt az, aki megvakított téged? Én felelősségre akarom vonni miattad! – így szólt hozzá.

Ő pedig azt mondta neki:

– Az én öcsém volt az, aki megvakított engem – és elmondta mindazt, ami vele történt.

Az ifjú elment felelősségvonásra, atyjáért; magához vett tíz kenyeret, egy botot, egy pár szandált, egy tömlőt és egy kést, és vitt egy színére igen-igen szép marhát, és oda ment, ahol Hamisság pásztora volt. Azt mondta neki:

– Vedd magadhoz ezt a tíz kenyeret, a tömlőt, a kést, a pár szandált, és őrizd meg nekem ezt a marhát, amíg meg nem jövök a városból.

És azután, sok nappal ezután, amikor az ő marhája sok hónapot töltött el Hamisság marhapásztoránál, Hamisság kiment a földekre, hogy szemügyre vegye marháit. Meglátta az ifjú marháját, az igen-igen szép volt színében.

Így szólt pásztorához:

– Add nekem azt a marhát, hogy megegyem!

A pásztor azonban azt mondta neki:

– Nem az enyém az, az jövevény! Nem tudom azt neked adni!

Hamisság azt mondta neki:

– Nézd, az én marháim nálad vannak összességükben, adj azok közül egyet az ő gazdájának!

Az ifjú pedig meghallotta, hogy Hamisság elrabolta az ő marháját, odajött, ahol a Hamisság pásztora volt, így szólt hozzá:

– Hol van az én marhám? Nem látom a te marháid közepette!

Azt mondta neki a pásztor:

– Bármelyik marha a tiéd, egészében, vedd el magadnak, amelyikhez kedved van!

Az ifjú pedig azt mondta neki:

– Hát van-e olyan nagyságú marha, mint az én marhám volt, az enyém? Amikor feláll Pa-iu-Ámonban, akkor a farka bojtja a Papiruszon nyugszik, az egyik szarva a nyugati hegységen, a másik a keleti hegységen. Nyugvóhelye a Nagy Folyó, születik neki hatvan borja naponként!

A pásztor azt mondta neki:

– Hát van olyan nagyságú marha, mint ahogyan mondtad?

Az ifjú megragadta őt, elvitte oda, ahol Hamisság volt, és törvényszékre vitte Hamisságot az Isteni Kilencség elé.

– Nem igaz! – így szólt az Isteni Kilencség– nem láttatok olyan nagyságú marhát, mint ahogy mondod!

Az ifjú erre azt mondta az Isteni Kilencségnek:

– Hát akkora kés van-e, mint amilyenről beszéltetek?! Pengéje az Ir hegye, markolata Koptosz perzea fái, az isten sírja a hüvelye, Kari nyája az öve?

Így szólt az Isteni Kilencségnek:

– Ítéltessék meg Igazság és Hamisság! Én az ő fia vagyok és azért jöttem, hogy felelősségre vonjam!

Hamisság pedig megesküdött az Úrra (Élet, Boldogság, Egészség neki!), mondván, hogy él Ámon és él a király: ha megtalálják Igazságot és ő él, vakíttassék meg a két szemén, és tegyék kapuőrzőnek Igazság házában! Ekkor az ifjú megesküdött az Úrra (Élet, Boldogság, Egészség neki!), mondván:

- Amiként él Ámon és él a király, ha megtalálják őt és ő él, nagy leckeadassék Hamisságnak, verjék meg száz csapással, öt sebesüléssel, azután vakítsák meg a két szemén, és tegyék Igazság kapuőrzőjévé!

…………………………………………………………………………………………..

Wenamun utazása

Az elbeszélés egyetlen példányát tartalmazó papirusz (Papyrus Pushkin MFA 120) a thébai terület felett a XXI. dinasztia (Kr. e. 1070-945) korában ellenőrzést gyakorló Amun főpapok és katonai főparancsnokok székhelyén, a közép-egyiptomi el-Híba városában került elő. Feltehetően a dinasztia végén vagy a következő XXII. dinasztia elején, közelebbről I. Sheshonk (Kr. e. 945-924) idején készülhetett.

Az újbirodalmi elbeszélő irodalom fejlődéstörténete egyik lezárásának tekinthető mű egy úti beszámolóról készült hivatalos jelentés, vagyis egy pragmatikus műfaj formáját ölti magára. Nyelvezete is, amely a legtisztább újegyiptomi, ehhez alkalmazkodik, amikor ugyanazon nyelvi regisztert használja, mint a mindennapok formális adminisztratív szövegei. A korábbi narratíváktól eltérően feltűnően mellőzi az ismétlődő formulákat, ahogyan cselekményének egymásba kapcsolódó epizódjai is szervesebben illeszkednek egymáshoz. Stílusa és látszólagosan realista témakezelése ugyancsak megkülönbözetik a korábbiaktól.

A történet időben valószínű keletkezésének ideje előtt körülbelül száz - százötven évvel korábban, az Újbirodalom legvégén játszódik. A mű szerzője sok tekintetben hitelesnek tűnő képet fest a korszak politikai viszonyairól mind Egyiptomban, mind pedig a keleti Mediterráneumban. Irodalmi műről lévén szó azonban nagyobb óvatossággal kell hozzá közeledni annál, minthogy megbízható történeti forrásként lehessen kezelni.

A történet szerint hőse, Wenamun, Thébából Amun szent folyami bárkája számára indul fát beszerezni Bübloszba, út közben azonban kifosztják. Bübloszba érve többszörös alkudozásra kényszerül annak fejedelmével, hogy ezután elmenekülve Alaszijába (Ciprus?) vetődjön. Miután a kézirat vége nem őrződött meg, a történetnek itt vége szakad. A műre jellemzően a kalandos cselekmény bonyolításának és a finom jellemrajzok megteremtésének elsődleges eszköze nem maga az elbeszélő ábrázolás, hanem a hosszabb-rövidebb dialógusok változatos sorozata.

Papyrus Pushkin MFA 120:

M. A. Korostovtsev, Putesesztvie Un-amuna v Bibl, Moszkva, 1960.

A. H. Gardiner, Late-Egyptian Stories, Bibliotheca Aegyptiaca VII, Bruxelles, 1937, 61-76.

Ford.: Dobrovits A. (szerk. és ford.): A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 95–103.

Az ötödik évben, az aratás évszakának negyedik hónapjában, a tizenhatodik napon Ámon, a két ország trónjai urának csarnokidőse, Venamon elutazott, hogy fát hozzon Ámon-Rének, az istenek királyának a folyón levő nagy és pompás, Ámon-uszer-hat nevű bárkája számára.

Azon a napon, amikor megérkeztem Taniszba, oda, ahol Nesz-szu-baneb-Dzsedu és Tentamon van, átadtam nekik Ámon-Ré, az istenek királya leiratát, ők felolvastatták maguk előtt, és így szóltak:

– Megtesszük, igen, megtesszük, amit Ámon-Ré, az istenek királya, a mi urunk mond!

Én az aratás évszaka negyedik hónapjáig Taniszban tartózkodtam, és akkor Nesz-szu-ba-neb-Dzsedu és Tentamon elküldtek Mengebet hajóskapitánnyal, és én a Szíriai Nagy Tengerre szálltam az aratás évszaka első hónapjának első napján.

Eljutottam Dórba, a Zakarok egy városába, és Beder, annak fejedelme hozatott nekem ötven kenyeret, egy „korsó” bort és egy ökörcombot. Egy ember az én hajómról elszökött, miután ellopott egy arany korsót, öt debennyit, négy ezüst korsót, összesen húsz debennyit, ezüstöt zacskóban tizenegy debennyit; összesen ellopott:öt deben aranyat, harmincegy deben ezüstöt.

Hajnalban nekiindultam, elmentem oda, ahol a fejedelem volt, és azt mondtam neki:

– Én meglopattam a te kikötődben. Ennek az országnak te vagy a királya és te vagy a vezetője. Keresd meg pénzemet, mert ami ezt a pénzt illeti, az Ámon-Réé, az istenek királyáé, az országok uráé; az Nesz-szuba-neb-Dzsedué; az Herihoré, az én uramé és Egyiptom más nagyjaié; az a tied, az Vereté, az Mekmeré, az Zakar-Baalé, Byblosz fejedelméé!

Ő ezt mondta nekem:

– Akár neheztelsz, akár udvarias vagy: lásd, én mit sem tudok arról a dologról, amit nekem mondasz. Ha az én országomhoz tartoznék, aki téged meglopott, és a te hajódra szállt volna, hogy ellopja a te pénzedet, kincstáramból pótolnám neked mindazt, amíg név szerint megtalálnák azt, aki téged meglopott. De ami a tolvajt illeti, aki téged meglopott, hozzád tartozik, hajódra való. Tölts itt el néhány napot, a közelemben, hogy megkereshessem őt!

Kilenc napot töltöttem el kikötőjében, miután kikötöttem, azután elmentem hozzá:

– Lásd, nem találod meg pénzemet! Hadd hajózzam elés menjek el azokkal a hajóskapitányokkal, akik a tengerre szállnak!

Ő azt mondta nekem:

– Hallgass! Ha meg akarod találni azt, amit tőledelloptak, hallgass szavamra és tedd, amit mondok neked… Te el fogsz utazni… és hallod… amíg meg nem érkezel,és ahol leszel, te hatalmadba keríted az ő kajütjüket és elveszed… hasonlóképpen… azt, ami benne van, és az nálad marad egészen addig, amíg el nem mennek, hogy megkeressék a tolvajt, és azt, amit ellopott… De várj, amíg el nem éred… a kikötőt. Íme, te… elértem Tyroszt.

Elhagytam Tyroszt hajnalhasadtával, és Bybloszba érkeztemZakar-Baálhoz, Byblosz fejedelméhez. Én hatalmamba kerítettem a hajó kajütjét, és találtam benne harminc deben ezüstöt és elvettem azt. Azt mondtam a hajóskapitánynak:

– Én vettem el a ti pénzeteket – és az nálam marad, amíg meg nem találjátok az én pénzemet, és azt, aki ellopta azt. Nem ti loptátok el, én mégis elveszem… Ítéljetek… hogy én fogok…

És ők elmentek.

Sátrat vertem a tenger partján Byblosz kikötőjében. Elhelyeztem benne az Út Ámonját, és belsejébe tettem minden vagyonát.

Byblosz fejedelme küldött hozzám, mondván:

– Hagyd el az én kikötőmet.

Én küldöttem hozzá, mondván:

– … hol… hogy menjek… hogy hajózzam… vissza engem Egyiptomba!

Huszonkilenc napot töltöttem el az ő kikötőjében, ő pedig azzal töltötte idejét; hogy küldött hozzám mindennap, mondván:

– Hagyd el az én kikötőmet!

Ő pedig áldozott az ő isteneinek, és az isten megragadta „nagy fiúi” közül egyik „nagy fiúját” és révületbe ejtette, és azt mondta neki:

– Hozd fel az istent, és hozd fel a követet, aki vele van, mert Ámon küldte őt, ő az, aki jönnie adta!

Ő révületben volt, révületben volt egész éjszaka, én pedig találtam egy hajót, amelyik Egyiptomba készült, fel raktam mindazt rá, ami az enyém, és néztem, sötét van-e már, mondván, mihelyt leszáll, fel rakom az istent, nehogy más szem megláthassa – akkor a kikötő elöljárója jött hozzám, mondván:

– Maradj reggelig, a fejedelem rendeletére!

Én azt mondtam neki:

– Hát nem te voltál az, aki avval töltötted idődet, hogy jöttél mindennap, mondván: „Hagyd el az én kikötőmet!”? Nem azért mondod-e, hogy maradj az éjszaka, hogy elmehessen a hajó, amelyet találtam és te gyere mondani: „Siess vissza!”?

Elment és elmondta ezt a fejedelemnek. A fejedelem üzent a hajó hajóskapitányának, mondván:

– Maradj reggelig, a fejedelem rendeletére!

Amikor reggel lett, a fejedelem elküldött és felvitetett, az isten pedig a sátorban nyugodott, a tenger partján, ahol volt.

Ülve találtam őt, a fejedelmet kaputornyában, hátát nekivetette egy ablaknak, és a Szíriai Nagy Tenger hullámai a tarkójáig áradtak.

Ezt mondtam neki:

– Legyen hozzád kegyes Ámon!

Ő azt mondta nekem:

– Mennyi idő telt el a mai napig, azóta, hogy eljöttél onnan, ahol Ámon van?

Azt mondtam neki:

– Öt hónap, napra, máig.

Azt mondta:

– Lássuk, igazságban vagy-e? Hát hol van Ámon megkeresése, melynek kezedben kell lennie? Hát hol van Ámon főpapjának levele, melynek kezedben kell lennie?

Azt mondtam neki:

– Én ezeket Nesz-szu-ba-neb-Dzsedunak és Tentamonnak adtam.

Ő igen-igen haragudott. Azt mondta nekem:

– Hát lásd! Megkeresés és vele levél nincs a kezedben? Hát hol van az ő szíriai legénysége? Hát nem azért küldött el téged idegen hajóskapitánnyal, hogy megölessen és a tengerbe vessenek? Hát kinél keressék az istent, és téged is kinél keressenek még? – így szólt hozzám.

Én így szóltam hozzá:

– Hát nem egyiptomi hajó-e az, és legénysége nem egyiptomi-e, amelyik Nesz-szu-ba-neb-Dzsedu megbízásából hajózik? Nem szíriai legénység az?

Ő pedig azt mondotta:

– Hát nincs-e itt az én kikötőmben húsz hajó is, amely Nesz-szu-ba­neb-Dzseduval van üzleti kapcsolatban? És ami Szidónt illeti, a másik helyet, amely mellett eljöttél, nincs-e ott másik ötven hajó, amelyik üzleti összeköttetésben van Birket-Éllel és az ő háza felé tart?

Én hosszú ideig hallgattam, ő volt az, aki válaszolt, mondván:

– Miféle megbízással jöttél?

Mondtam neki:

– Én Ámon-Ré, az istenek királya nagy és pompás bárkája fájáért jöttem! Megtette a te atyád, megtette atyádnak atyja, te is meg fogod tenni! – mondottam neki.

Ő azt mondta nekem:

– Ők megtették azt, valóban, és ha te megadod nekem azt, amiért megtegyem, akkor én is megteszem azt! Bizony, az enyéimek megtették ezt a megbízatást, mert a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) küldetett nekik hat hajót, amelyek meg voltak rakva Egyiptom mindenféle áruival, és kiürítették azokat raktáraikba! De mi az hát, amit te hoztál nekem, énnekem!? Előhozatta atyái üzleti naplóit, és felolvastatta azt előttem, és ezer deben mindenféle pénzt találtak az ő üzleti könyveiben.

Ő így szólt hozzám:

– Ha Egyiptom királya ura volna annak, ami az enyém, és én az ő szolgája volnék még, nem küldött volna ezüstöt, aranyat, mondván: teljesítsd Ámon megbízását! Mert nem „királyi szállítások” voltak azok, amiket ő az én atyáimnak teljesített! Ami pedig engem illet, én: én nem vagyok a te szolgád! És annak se vagyok, aki téged küldött, a szolgája már! Ha én felkiáltok a Libanonra, megnyílik az ég, és a fa itt van a tenger partjára esve! De add ide nekem a vitorlákat, amelyeket hoztál, hogy elragadják a te hajóidat a te fáddal, és add ide nekem a te köteleidet, amiket hoztál, hogy összekössed a cédrusokat, amiket én kivágatok, hogy csináljak neked… amiket én csinálok neked. A te hajóid vitorlái és a hajóorrok nehezek és összetörnek, és te meghalsz a tenger közepén! Lásd, Ámon hangját hallatja az égben, és elengedi Széthet a maga idejében! Mert hát Ámon teremtette az összes országokat, ő teremtette őket, és ő teremtette azt az Egyiptomot, ahonnan jössz, elsőnek. A műveltség pedig onnan jött, hogy eljusson oda, ahol én vagyok, a bölcsesség pedig onnan jött, hogy eljusson oda, ahol én vagyok! Mire való tehát ez az ostoba utazás, amit veled csináltattak?!

Én azt mondottam neki:

– Nem igaz! Nem ostoba utazás ez, amiben én vagyok! Nincs hajó a folyók hátán, ami ne Ámoné volna, övé a Tenger, és övé a Libanon, amiről te azt mondtad, hogy az enyém, az Amon-uszer-hat, minden hajók urának partját képezi! Mert bizony így szólt Ámon, az istenek királya Herihornak, az én uramnak: „Küldj el engem!” – és ő elküldött engem evvel a nagy istennel! Hát lásd, te eltöltettél evvel a nagy istennel huszonkilenc napot, miután kikötött a te kikötődben! Hát nem tudtad? Hát nincs ő itt? Hát ő nem az, aki volt? Te azonban alkudozol a Libanonról Ámonnal, az ő urával!

És ami azt illeti, amit mondtál: a régi királyok küldtek ezüstöt és aranyat: ha lett volna élet és egészség a birtokukban, akkor nem küldettek volna javakat – hát javakat küldettek el atyáid élete és egészsége helyett!

Mert Ámon, az istenek királya az, aki ura az életnek és egészségnek, és ő volt ura atyáidnak, akik életidejüket avval töltötték, hogy áldozzanak Ámonnak. És te is, még te is Ámon szolgája vagy!

Ha te azt mondod: „Megteszem, igen, megteszem Ámonnak”, és végrehajtod az ő megbízatását, te élni fogsz, boldog lész, egészséges lész, és jó lesz a te egész országodnak és a te embereidnek!

Ne kívánd magadnak Ámon-Ré, az istenek királya tulajdonát, mert az oroszlán szereti vagyonát!

Hozasd el nekem írnokodat, hadd küldjem el őt Nesz-szu-ba-neb-Dzseduhoz és Tentamonhoz, a katonai helytartókhoz, akiket Ámon az ő országa Északjának adott, és ők elküldik mindazt, ami szükséges.

Én is megírom nekik, mondván: „Küldesd el azt, amíg én délre megyek.” És én megküldetem neked a te károdat, mind még! – így szóltam.

Ő az én levelemet az ő követének a kezébe adta, és felrakta a hajótőke gerendáját, elülső orrával, hátsó orrával és még négy ácsolt fát, összesen hetet, amit elküldött Egyiptomba.

Az ő követe, aki Egyiptomba ment, eljött hozzám Szíriába, a sarjadás évszaka első hónapjában. Nesz-szu-ba-neb-Dzsedu és Tentamon adtak aranyat négy korsót, kakment-vázát, ezüstöt öt korsót, ruhákat királyi vászonból tíz darabot, jó felső-egyiptomi vásznat tíz köteget, legjobb minőségű, írásra való papiruszt ötszáz csomagot, ökörbőrt ötszázat, kötelet ötszázat, lencsét húsz zsákkal, halat harminc kosárral. Nekem pedig Tentamon küldött ruhákat jó felső-egyiptomi vászonból öt darabot, jó felső-egyiptomi vásznat öt köteget, lencsét egy zsákkal, halat öt kosárral.

A fejedelem örült, megbízott háromszáz embert és háromszáz ökröt, és az élükre felügyelőket állított, hogy kivágassa a fákat.

Kivágták őket, és a sarjadás évszaka alatt ott hevertek. Az aratás évszaka harmadik hónapjában a tenger partjára vonszoltatta őket.

A fejedelem kijött és megállott azoknál, és értem küldött, mondván:

– Gyere!

Én pedig a közelébe mentem, és az ő legyezőjének árnyéka rám esett. Pen-Amon, az egyik szolga, aki nála volt, elválasztott, mondván:

– A Fáraó, a te Urad (Élet, Boldogság, Egészség neki!) árnyéka esett rád!

A fejedelem haragudott rája, mondván:

– Hagyd békén!

Én a közelébe mentem, és ő ekként szólalt meg, mondván:

– Lásd, a megbízatást, amit megcsináltak atyáim azelőtt, megtettem, noha te, te nem tetted nekem, amit a te atyáid megtettek nekem. Lásd, megérkezett a te fád maradéka, itt fekszik, cselekedj szívem szerint, és jöjj felrakodni azt; hát nem adták-e neked azt? De ne gyere, hogy a Tenger félelmetességét nézzed, mert ha a Tenger félelmetességét nézed, akkor tekints énrám, az enyémre is! Mert én nem csinálom veled azt, amit csináltak Kha-em-Uaszet követeivel: miután tizenhét évet töltöttek el ebben az országban, ők meghaltak az ő helyükön.

Így szólt szolgájához:

– Vidd el, és mutasd meg neki az ő sírjaikat, amelyekben nyugszanak!

Így szóltam hozzá:

– Ne mutattasd meg nekem azt! Ami Kha-em-Uaszetet illeti, embereket küldött hozzád követként, és ember volt ő maga is! De a tied nem egy az ő követei közül! És te mégis azt mondod: „Siess, hogy lásd társaidat!” Hát miért nem örülsz és csináltatsz magadnak egy emlékkövet, hogy mondd rajta: „Ámon, az istenek királya, elküldte hozzám az Út Ámonját, az ő követét (Élet, Boldogság, Egészség neki!) és vele Venamont, az ő emberi követét Ámon-Ré, az istenek királya nagy és pompás bárkája fájáért. Kivágattam azt, felrakattam azt, elláttam hajóimmal és legénységemmel és eljuttattam Egyiptomba, hogy könyörögjön számomra Ámontól ötven évnyi életet azon felül, amit a sors meghatározott.” És majd ezután, egy más napon, amikor követ érkezik Egyiptomból, aki ismeri az írást és olvassa nevedet az emlékkövön, Te a Nyugat (Alvilág) vizét kapod, miként az istenek, akik ott vannak!

Ő így szólt hozzám:

– Nagy lecke ez számomra, amit te mondasz nekem!

Én azt mondtam neki:

– Ami azt a sokat illeti, amiről szóltál nekem, ha elérkeztem oda, ahol Ámon főpapja van, és ő meglátja a te megbízásodat, a te megbízás-teljesítésed hoz még neked valamit!

Elmentem a tengerpartra, ahol a fa le volt rakva. Megláttam tizenegy hajót, amint jöttek a tengeren, amelyek a zakarokéi voltak, jelezvén:

– Fogd el és ne engedd hajóit Egyiptomba!

Ülve maradtam és sírtam.

A fejedelem levél-írnoka kijött hozzám, és így szólt:

– Mi van veled?

Azt mondtam neki:

– Nem látod-e a költöző madarakat, amelyek másodszor ereszkednek alá Egyiptom felé? Nézd őket, vonulnak a hűvös vizek felé! Meddig lesz, hogy itt vagyok, odavetve? Hát nem látod azokat, akik jönnek, hogy elfogjanak engem ismét?!

Elment, elmondta ezt a fejedelemnek, és a fejedelem sírva fakadt azok miatt, amiket mondtak neki, szomorúak voltak azok. Kiküldötte levélírnokát, hozatott bort, két korsóval, meg egy kost, és elküldte hozzám Tentnutot – egy egyiptomi énekesnőt, aki nála volt, mondván:

– Énekelj neki, ne engedd, hogy a gondok megragadják szívét!

És hozzám küldött, mondván:

– Egyél, igyál, ne engedd, hogy szívedet megragadják a gondok! Holnap majd meghallod mindazt, amit neked mondandó vagyok!

Amikor reggel lett, hívatta az ő vízi őrségét, közébük állt és így szólt a zakarokhoz:

– Mit jelentsen ez a ti felvonulástok!

Azok azt mondták neki:

– Mi azoknak az összecsapott hajóknak az üldözésére jöttünk, amelyeket Egyiptomba küldesz annak számára, akivel vitánk van!

Azt mondotta:

– Nem fogathatom el Ámon követét az én országomban! Hadd küldjem el, aztán ti üldözitek, hogy elfogjátok!

Felrakott engem, elküldött engem az ő kikötőjéből a tengerre. A szél elsodort engem Alsza országába. Akik a városban voltak, kijöttek ellenem, hogy megöljenek. Én áttörtem magam közöttük, addig, ahol Heteb, a város királynője volt. Úgy találtam őt, amint kilépett az egyik palotájából és belépett a másikba. Üdvözöltem, és így szóltam azokhoz, akik a közelében állottak:

– Van-e valaki közöttetek, aki érti az egyiptomi nyelvet?

Egyik közülük így szólt:

– Én értem.

Azt mondtam neki:

– Mondd meg az Úrnőnek: „Hallottam a Város óta, ahol Ámon van, mondani: »Igazságtalanságot cselekednek minden városban, de igazságot tesznek Alsza országában.« És mégis, igazságtalanságot csinálnak itt mindennap!”

Az Úrnő így szólt:

– Mit jelent, amit te beszélsz?

Én azt mondtam neki:

– A tenger haragos volt, és a tenger elsodort engem abba az országba, ahol te vagy. Hát te megengeded, hogy elfogjanak, hogy megöljenek engem, aki Ámon követe vagyok?! Hát lásd, engem keresni fognak minden napokig! Ami Byblosz fejedelmének legénységét illeti, akiket azért keresnek, hogy megöljenek, hát nem talál-e az ő uruk tíz legénységet is, amely a tied, és megöli őket, ő is!

Ő üzentetett az embereknek, előállították őket, és azt mondta nekem:

– Aludj!…

…………………………………………………………………………………………..