Keresés

Tartalom

Újbirodalmi és III. átmeneti kori irodalmi szövegek:

Elbeszélések:

            A királyfi és a sors (Papyrus Harris 500 verso)

            A két fivér (Papyrus D’Orbiney = Papyrus BM EA 10183)

            Hórusz és Széth küzdelmei (Papyrus Chester Beatty I recto)

            Igazság és Hamisság (Papyrus Chester Beatty II = Papyrus BM EA 10682)

            Wenamun utazása (Papyrus Pushkin MFA 120)

Szerelmi líra:

            Papyrus Harris 500 (BM EA 10060)

Ostracon CG 25218 (+ Ostracon Deir el-Medina 1266)

            Papyrus Turin 1966

            Papyrus Chester Beatty I

            Ostracon Gardiner 304 rt.

 

Démotikus irodalmi szövegek:


Elbeszélés ciklusok:

            Szetna-ciklus: Szetna I, Szetna II.




A királyfi és a sors

 

A történetet megőrző papirusz kéziratot (Papyrus Harris 500 verso = Papyrus BM EA 10060) írásképe alapján a korai XIX. dinasztia korára, I. Széthi (Kr. e. 1292-1279) uralmának végére vagy II. Ramszesz (Kr. e. 1279-1213) uralkodásának kezdeti időszakára lehet keltezni.


A mesék stílusában megtévesztő egyszerűséggel írt mű középpontjában a végzet és a sors kérdése áll. A választott forma, a mesék időtől és tényleges tértől független kontextusa teremti meg a szerzőnek annak lehetőségét, hogy a predesztinációról létező különböző felfogásokat ezeken a kereteken belül érzékeltetni tudja. Három ilyet sorakoztat fel, amelyeket a történet főszereplői, az apa, a királyfi és a feleség alakjai képviselnek, és akik cselekedetein keresztül ábrázolja ezeket. A királyfi apja a kijelölt sors (ebben az esetben a királyfi krokodilus, kígyó vagy kutya által okozott halála) ellen passzívan védekező, az előle elbújni vágyó attitűdöt képviseli, míg a feleség ennek ellentétét, a sors ellen lázadó, azzal tevőlegesen szembeszállóét. A főhős a két véglet között található, minden bizonnyal a szerző nézetét is tükröző álláspont megjelenítője, a sorsát vállaló és elfogadó, de az életet emiatt fel nem adó felfogásé. Habár a mű befejezéseként a történet logikájából ez utóbbi szemlélet igazolása következne, ez biztosan nem tudható, hiszen a papirusz vége sajnálatosan elveszett.

 

Papyrus Harris 500 verso (= Papyrus BM EA 10060):

E. A. W. Budge, Facsimiles of Egyptian Hieratic Papyri in the British Museum, Second Series, London, 1923, pls. 48-52.

A. H. Gardiner, Late-Egyptian Stories, Bibliotheca Aegyptiaca VII, Bruxelles, 1937, 1-9.

 

Ford.: Dobrovits A. (szerk. és ford.): A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 69-74.

 

Volt egyszer, úgy mondják, egy egyiptomi király, nem született fiúgyermeke. Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) kért az ő idejének isteneitől egy fiút, ezek pedig elrendelték, hogy szülessék neki. Amint ezen az éjszakán feleségével hált, az megfogant ésteherbe esett. És amint betöltötte a szülés hónapjait, fiúgyermeke született.

Akkor eljöttek a Háthorok, hogy sorsát meghatározzák. Azt mondták:

– Krokodilus vagy kígyó vagy kutya által hal meg!

Meghallották ezt az emberek, akik a gyermek mellett voltak, és jelentették Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!). Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) nagyon-nagyon elszomorodott szívében. Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) építtetett neki kőből egy házat a sivatagban, amely meg volt rakva emberekkel és mindenféle jóval a királyi házból (Élet, Boldogság, Egészség neki!), hogy a gyermek ki ne menjen.

Amikor azután a gyermek nagy lett, felment a háza tetejére és megpillantott egy agarat, amely egy felnőtt férfit követett, aki az úton ment. Azt mondotta szolgájának:

– Mi az, ami a felnőtt férfi után megy, aki az úton halad?

Ő azt mondta neki:

– Ez egy agár!

A gyermek pedig így szólt:

– Hozzanak nekem egy ehhez hasonlót!

A szolga elment, hogy hírül adja ezeket Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!). Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) pedig így szólt:

– Hozzanak neki egy kis remegőt, hogy ne hiányozzék a szívének!

Hát hoztak neki egy agarat.

Akkor azután, napok múltával, a gyermek elérte a férfikort egész testében. Üzent atyjának, mondván:

– Mire való az, hogy én itt ülök? Mert lásd, én úgyis a sorsnak vagyok rendelve! Hagyj hát engem szívem szerint cselekedni, ahogy isten is úgy tesz, miként cselekedni az ő szíve szándékában van!

Befogtak neki egy kocsit, felszerelve mindenféle fegyverrel, adtak kíséretébe egy szolgát, hogy kövesse. Átvitték a keleti partra, s azt mondták neki:

– Menj kívánságod szerint!

Agara pedig vele volt. Észak felé ment, szíve szerint, a sivatagba.

A sivatag mindenféle vadjából élt. Eljutott Naharina fejedelméhez. Naharina fejedelmének nem született, csak egy leánygyermeke. Építtetett neki egy házat, melynek ablaka hetven rőfnyire volt a földtől.

Szíria országa minden fejedelmének fiait elhívatta, és azt mondta nekik:

– Aki eléri a lányom ablakát, annak lesz ő a felesége!

Sok nap múltával ezután, amikor mindennapi szokásaik szerint voltak, a gyermek elhaladt mellettük. Ők a gyermeket házukba vitték, megfürdették, lovait megetették, és mindenféle dolgot cselekedtek számára, megkenték, lábait bepólyázták, élelmet adtak kísérőjének, és azt mondták neki beszélgetésképpen:

– Honnan jössz, szép ifjú?

Ő mondotta nekik:

– Én Egyiptom egy katonatisztjének a fia vagyok, anyám meghalt, atyám másik asszonyt vett, mostohaanyát. Az gyűlölködővé vált velem szemben, akkor én eljöttem, szökve előle.

Ők megölelték, és egész testét megcsókolták.

Sok nap múltával ezután ő azt mondotta az ifjaknak:

– Mit csináltok ti itt, ifjak?

Ők azt mondták neki:

– Három hónapja, a mai napig, hogy itt vagyunk, és időnket avval töltjük, hogy ugrunk. Mert az, aki eléri Naharina fejedelme lányának ablakát – annak adja őt feleségül!

Ő azt mondta nekik:

– Ó, bár ne fájna a lábam, én is elmennék ugrani veletek!

Ők elmentek ugrani, mindennapi szokásuk szerint, és a gyermek távolabb állt, hogy nézze. Naharina fejedelme lányának arca feléje fordult. Ezután, napok múltával, a gyermek is eljött, hogy ugorjék a fejedelmek fiaival együtt és elérte Naharina fejedelme lányának ablakát! Az megcsókolta őt, és megölelte egész testében.

Elmentek, hogy megörvendeztessék a lány atyjának a szívét, és így szóltak hozzá:

– Egy ember elérte a te lányod ablakát!

A fejedelem megkérdezte őt, mondván:

– A fejedelmek közül melyiknek a fia?

Mondották neki:

– Ez egy katonatiszt fia, aki szökve jött Egyiptom országából a mostohaanyja elől.

Naharina fejedelme igen-igen megharagudott, és így szólt:

– Vajon én leányomat egyiptomi szökevénynek adjam? Küldjétek őt vissza!

Eljöttek, hogy megmondják ezt neki:

– Menj oda, ahonnan jöttél!

A fiatal lány megragadta őt, és megesküdött az istenre, mondván:

– Ahogy Ré-Harakhti létezik, ha elveszik őt tőlem, nem fogok enni, nem fogok inni, meg fogok halni abban az órában!

A hírnök elment, hogy jelentse mindazt, amit mondott, az ő atyjának. Atyja embereket küldött, hogy megöljék az ifjút ott, ahol van.

A leány pedig azt mondta:

– Ahogyan Ré létezik, ha megölik őt, mire lenyugszik a Nap (Su), én meghalok! Nem élem túl egy órával sem!

Elmentek, hogy megmondják ezt atyjának. Atyja maga elé hozatta az ifjút leányával együtt. Az ifjú eléje jött,és méltósága meghatotta a fejedelmet. A fejedelem megölelte őt, és megcsókolta egész testében, és így szólt hozzá:

– Mondd hát el nekem körülményeidet, mert hiszen te olyan vagy számomra, mint a fiam!

Az ifjú azt mondta neki:

– Én egy Egyiptom országából való katonatiszt fia vagyok. Anyám meghalt, és atyám másik feleséget vett. Az gyűlölködni kezdett ellenem, és én elmentem, menekülvén előle!

Akkor a fejedelem neki adta lányát feleségül, adott nekik házat és szántóföldeket, hasonlóképpen nyájakat és mindenféle jót.

Ezek után, ezek múltával az ifjú így szólt feleségéhez:

– Én három sorsnak vagyok elrendelve: a krokodilusnak, a kígyónak, a kutyának!

Amaz pedig azt mondta neki:

– Ölesd meg a kutyát, amelyik követ!

Ő azt mondta neki:

– Ne csinálj oktalanságot! Nem öletem meg a kutyámat, amelyet felneveltem, azóta, hogy egészen kicsiny volt!

Akkor az asszony elkezdte igen-igen őrizni férjét, és nem engedte egyedül kimenni.

Azon a napon, amikor az ifjú eljött Egyiptom országából, hogy vándorútra menjen, a krokodilus, az ő sorsa… ott volt… és megjelent a községben, amelyikben az ifjú volt feleségével, vele szemben, a tóban. Egy óriás volt benne, és nem engedte, hogy a krokodilus kijöjjön, sem a krokodilus nem engedte, hogy az óriás előjöjjön sétálni. És amikor a Nap (Su) fölkelt,… mint két ellenfél, felálltak, hogy harcoljanak mindennap, három hónapnyi ideje, napra pontosan.

És azután, napok múltával, az ifjú leült, hogy egy szép napot töltsön el házában. Mikor, az esti szél nyugtával, az ifjú lefeküdt ágyára, az álom hatalmába kerítette testét.

Felesége megtöltött egy csészét borral, egy másik csészét sörrel. Előjött egy kígyóaz odvából, hogy megmarja az ifjút. Ám felesége az oldala mellett üli, nem aludt. Letette a csészéket a kígyónak. Az ivott, megrészegedett, és elaludt a hátára fordulva. Az asszony feldarabolta baltájával. Felébresztették a férjét… Az asszony azt mondta:

– Lásd, istened kezedbe adta egyik sorsodat! Meg fog őrizni téged a másik kettőtől is.

Az ifjú áldozatot mutatott be Rének, dicsőítvén őt és magasztalván hatalmát, mindennapi szokása szerint.

Ezután, napok múltával, az ifjú sétálni ment ki felüdülésként az ő birtokára. Nem jött ki vele felesége,hanem kutyája követte. Kutyája megszólalt:

- Én vagyok a te sorsod.

Ő menekült előle, és eljutott a tóhoz, leszállt a vízbe, menekülve a kutya elől.

És a krokodilus megragadta őt, azon a helyen, ahol az óriás volt… és a krokodilus így szólt az ifjúhoz:

– Én vagyok a te sorsod, aki téged üldözlek! Mert három hónapon át a mai napigharcoltam az óriással. Hát lásd, én szabadon engedlek. És ha te… hogy harcoljak… te kiáltasz nekem, hogy megöljük az óriást! Hát lásd… tekints a krokodilusra.

Mikor azután a föld kivilágosodott, és nappal lett, eljött harcolniaz óriás…

…………………………………………………………………………………………..



A két fivér

 

Az újegyiptomi irodalmi nyelven írt elbeszélésnek ma egyetlen kéziratos példánya létezik (Papyrus D’Orbiney = Papyrus BM EA 10183), amelyet a XIX. dinasztia végén, II. Széthi (Kr. e. 1193-1186) még trónörökös korában egy bizonyos Innenna írnok készített.


Az elbeszélés egyértelmű besorolása modern műfaji keretek közé nem lehetséges, lévén hogy a mítosz és a folklór határmezsgyéjén mozogva, ennek elemei mellé kifinomult módon vallási, mitikus és politikai-ideológiai motívumokat is kever. Esetében tehát nem egy közszájon forgó és a népi szájhagyományból egyszerűen írásba átültetett műről, hanem egy a rejtett utalásokra nagyon is érzékeny és azokat értő közönség számára komponált alkotásról beszélhetünk.


A történet hősei istenek, Anubisz és Bata közelebbről a 17. felső-egyiptomi (künónpoliszi) nomosz helyi vallási hagyományaihoz köthető istenségek, míg a két feleség alakja mögött a különböző aspektusaiban megjelenített Hathor istennő fedezhető fel. A mesék számos más kultúrából is ismert stilisztikai eleme és formulája mellett (egyik epizódjának legszembetűnőbb párhuzama József és Potifár feleségének története (Ter 39)), jól érzékelhető a történetet egybefogó szál, amely egy bizonyos átmeneti rítust, a királyság felvételének beavatási szertartását írja le burkolt formában.


Az elbeszélés három, egyenként nyolc fejezetre osztható könyvből áll: az I. könyv a történet kezdetétől a két fivér elválásáig tart, a II. könyv a Cédrusvölgyben játszódó eseményeket beszéli el, míg a III. könyv Bata Egyiptomba való visszatérését követő eseményekkel foglalkozik, amely végül harmincéves uralkodásával zárul.

 

Papyrus D’Orbiney (= Papyrus BM EA 10183):

S. Birch, Select Papyri in the Hieratic Character from the Collections of the British Museum, II, London, 1860, pls. 9-19.

A. H. Gardiner, Late-Egyptian Stories, Bibliotheca Aegyptiaca VII, Bruxelles, 1937, 9-29.

 

Ford.: Dobrovits A. (szerk. és ford.): A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 57-67.

(Megjegyzés: a bevezető fordulatok mellett bizonyos segédigés szerkezetekben a segédige plusz személyrag is rubrikált, de ezt a magyar fordításban nem lehet kövérrel érzékeltetni.)

 

Egyszer volt, úgy mondják, két fivér, egy anyától és egy apától. Az idősebbik neve Anubisz, a fiatalabbik neve Bata. Anubisznak háza volt és felesége, öccse pedig gyermeke gyanánt volt vele: ruhát készített neki, és a nyája után járt a mezőn, szántott, aratott, és mindenféle munkát végzett a mezőkön; az öccse jó bajnok, nem volt hozzá hasonló az egész országban, isten ereje volt benne.

Sok nappal ezután mindennapi szokása szerint a nyájat őrizte, esténként pedig hazatért házába, megrakodva a mező mindenféle füvével, fájával, javával és tejjel, amit letett bátyja elé, aki feleségével ült és evett meg ivott. Ő pedig kiment, hogy istállójában egyedül aludjék nyájának közepette.

Amikor aztán a föld kivilágosodott, és nappal lett… bátyja elé rakta, amit főztek, hogy az adjon neki eleséget a mezőre, ő pedig kihajtotta barmait legeltetni. Ahogyan barmai mögött ment, azok így szóltak hozzá:

– Jófüvű ez a bizonyos hely!

Ő meghallgatta mindazt, amit mondtak, és elhajtotta a barmokat arra a jófüvű helyre, amit kívántak. Azok a barmok, amelyeket ő őrizett, nagyon-nagyon szépek lettek, gyarapodtak, és igen-igen borjaztak.

Szántás idején bátyja így szólt hozzá:

– Fogj be nekünk, hogy szánthassunk, mivel a szántóföld előjött, és jó a szántásra. Hasonlóképpen gyere ki a földre te is vetőmaggal, mert reggel nekifogunk a szántásnak.

Ezt mondta, öccsepedig elvégzett minden megbízatást, amit a bátyja mondott neki, hogy tegyen meg.

Amikor aztán kivilágosodott, és nappal lett, kimentek a földre vetőmagjukkal, hozzáfogtak a szántáshoz, és szívük a munka megkezdésekor nagyon-nagyon édes volt munkájuk miatt.

Sok nappal ezután, amikor a földeken voltak, fogytában volt a vetőmagjuk. Akkor elküldte öccsét, mondván:

– Siess és hozz nekünk vetőmagot a faluból.

A fiatalabb fivér, amikor megtalálta bátyja feleségét, az éppen ült és a haját fonta. Így szólt hozzá:

– Állj fel és adj nekem vetőmagot, hadd siessek a mezőre, mert vár engem az én bátyám. Ne késlekedj!

Az asszonyígy válaszolt:

– Menj és nyisd ki a csűrt, és hozd ki magadnak, amit kívánsz! Ne hagyasd félbe velem a fésülködést!

Az ifjú erre bement az istállóba és kihozott egy nagy edényt, mert sok vetőmagot akart vinni; megrakodott árpával, búzával, és avval együtt távozott.

Ekkor így szólt hozzá az asszony:

– Vajon mennyi súly van a válladon?

Ő erre azt mondta:

– Búza három mérő, árpa két mérő, összesen öt mérő van a vállamon – így szólt az asszonyhoz.

Ekkor az asszony így beszélt hozzá:

– De nagy erő van benned! És én látom is a te erősségedet mindennap.

És vágyott rá, hogy megismerje őt, hogy mint bajnokot ismerhesse meg, és felállt, megragadta őt, mondván:

– Jer, feküdjünk együtt egy óra hosszat, javadra válik, mert én szép ruhákat csinálok majd neked!

Az ifjú e miatt a gonosz beszéd miatt, amit az asszony intézett hozzá, olyan lett, mint a felső-egyiptomi leopárd, amikor haragszik, úgyhogy az igen-igen félt tőle. Ö pedig így szólt hozzá, mondván:

– Hát lásd! Te olyan vagy nekem, mintha anyám lennél, és férjed olyan számomra, mintha apám lenne, mert ő mint idősebb nevelt fel engem. Mit jelentsen ez a nagy gonoszság, amit mondottál nekem? Nehogy még egyszer mondd! Mert én el nem mondom senkinek, és senki emberfia előtt ki nem csúszik a számon!

Felemelte terhét, és kiment a földekre, és elérkezett bátyjához – szorgalmasan munkálkodtak munkájukon.

Azután este idején, amikor az idősebb fivér hazatért házába, öccse meg nyája után ment, és megrakodott mindenféle mezei dologgal, maga előtt hajtotta barmait, hogy megpihentesse őket istállójukban, amelyik a faluban volt.

Bátyja felesége pedig nagyon félt azok miatt a szavak miatt, amiket mondott, hozott hát zsírt és hájat, hogy olyanná legyen, mint akit gonoszul elvertek, mert azt akarta mondani férjének: „Íme a te öcséd volt az, aki megvert!”

Amikor este férje hazatért, mindennapi szokása szerint, s megérkezett házához, feleségét fekve találta, gonosz betegségben. Nem öntött vizet a kezére, mint szokása volt; nem gyújtott világosságot neki: háza sötétben volt, ő pedig feküdt és hányt.

Férje így szólt hozzá:

– Ki beszélt veled?

Ő pedig mondta neki:

– Senki sem beszélt velem a te öcséden kívül! Amikor ugyanis jött, hogy elvigye neked a vetőmagot, engem egyedül ülve talált. Ekkor ezt mondta nekem: „Jer, feküdjünk együtt egy óra hosszat! Ékesítsd fel hajadat'” – így szólt, és ezt mondta nekem, de én nem hallgattam reá: „Hát nem vagyok-e a te anyád, és a te bátyád nem olyan-e számodra, mint apád?” – így szóltam, mondván neki. Ő pedig félt, és megvert, hogy ne adjam hírül neked. Ha tehát megengeded, hogy éljen, én fogok meghalni. Mert lásd, ha ő este hazajön, mikor én kérdőre vonom a miatt a gonosz beszéd miatt, ő fehérre fogja azt változtatni.

Az idősebb fivér olyan lett, mint a felső-egyiptomi leopárd; kifente lándzsáját és kezébe vette. Az idősebb az istálló ajtaja mögé állt, hogy megölje öccsét este, amikor jön, hogy beterelje nyáját az istállóba. Az pedig, mikor a Nap lenyugodott, megrakodott mindenféle mezei növénnyel, mindennapos szokása szerint. Amint jött, az első tehén, mikor belépett az istállóba, így szólt az ő pásztorához:

– Íme a te bátyád ott áll előtted lándzsájával, hogy megöljön téged! Menekülj előle!

Ő pedig meghallotta, amit első tehene mondott. A második tehén is, mikor belépett, hasonlót mondott. Ő meg istállója ajtaja alá pillantott, és meglátta bátyjának lábát, amint az ajtó mögött állt, lándzsával kezében. Lerakta terhét a földre, és futva menekülésnek eredt, bátyja pedig utána ment lándzsájával.

A fiatalabb fivér Ré-Harakhtihoz fohászkodott, mondván:

– Én jó Uram! Te vagy az, aki elválasztod a gonoszt és az igazat!

Ré meghallgatta minden könyörgését, és Ré nagy vizet teremtett közte és bátyja közt, amely telve volt krokodilusokkal; egyikük az egyik parton volt, másikuk a másikon. Bátyja kétszer a kezébe csapott, mert nem tudta megölni őt.

Öccse pedig átkiáltott hozzá a partról, mondván:

– Állj itt, amíg kivilágosodik, és a Napkorong fölkel, s akkor ítéletre megyek veled elébe, és ő a gonoszat az igaznak fogja adni. Mert én nem maradok veled – örökké! –, nem maradok veled azon a helyen, ahol te vagy! El fogok menni a Cédrusvölgybe!

Miután kivilágosodott és nappal lett, és Ré-Harakhti fölkelt, meglátták egymást; az ifjú így beszélt bátyjához, mondván:

– Mit jelentsen az, hogy üldözöl, hogy megölj igaztalanul, és nem hallgatsz rám, hogy beszéljek!? Mert hát én a te öcséd vagyok, és te olyan vagy számomra, mint az apám. És a te feleséged olyan számomra, mint az anyám! Hát nem úgy van-e, hogy amikor elküldtél, hogy hozzak nekünk vetőmagot, a te feleséged így szólt hozzám: „Jöjj, töltsünk el egy órát, feküdjünk le!” Hát lásd, mennyire kiforgatta ezt neked, az ellenkezőjévé!

És tudtára adta mindazt, ami vele és feleségével történt. És megesküdött Ré-Harakhtira, mondván:

– Hát az volt a szándékod, hogy megölj igaztalanul – lándzsád a kezedben volt! –, egy émelyítő szagú vulva miatt?

Akkor hozott egy nádkést, levágta phalloszát, bedobta a vízbe – a harcsa lenyelte azt –, és ő gyönge lett, nyomorulttá vált.

Bátyja pedig igen-igen elszomorodott szívében, ott állt és hangosan sírt, de a krokodilusok miatt nem tudott átmenni oda, ahol öccse volt. Öccse pedig átkiáltott hozzá, mondván:

– Te, ha emlékszel a rosszra: hát nem emlékszel semmi jóra, vagy egyáltalán valamire, amit én tettem neked? Menj hát vissza házadba, és őrizd nyájadat, mert én nem maradok azon a helyen, ahol te vagy! El fogok menni a Cédrusvölgybe. Ha van még valami, amit megteszel nekem, akkor majd eljössz, hogy gondoskodj rólam, ha megtudod, hogy valami történt velem. Mert én kiveszem a szívemet, és a Cédrusfa virágjának tetejére teszem. Ha a Cédrusfát kivágják, és az a földre zuhan, te eljössz, hogy megkeresd. Ha hét évet töltesz is el avval, hogy megkeresd, szíved meg ne unja! És ha megtaláltad, és beleteszed egy hidegvizes csészébe, én újra élni fogok, hogy felelősségre vonjam a vétkest. Te pedig, ha egy korsó sört adnak kezedbe, és az kifut, arról meg fogod tudni, hogy történt valami ellenem, s akkor ne maradj tovább állva, ez már a te számodra történt.

Elment a Cédrusvölgybe, bátyja pedig házába ment, kezét fejére téve, bekenve magát földdel. Házába érve megölte feleségét, és a kutyák elé vetette. Gyászban ült öccse miatt.

Sok nappal ezután a fiatalabb fivér a Cédrusvölgyben volt. Senki sem volt vele, idejét azzal töltötte, hogy vadászott a hegy vadjaira, s este aludni a Cédrusfa alá tért, melynek virágja tetején szíve volt.

Sok nappal ezután saját kezével palotát épített magának a Cédrusvölgyben, azt mindenféle szép dologgal töltötte meg, mert házat akart magának alapítani.

Amint palotájából kiment, találkozott az Isteni Kilencséggel, akik eljöttek, hogy terveket készítsenek egész országuk számára. Az Isteni Kilencség pedig egyként mondotta neki:

– Ó, Bata, az Isteni Kilencség bikája! Hát te itt vagy, egyedül, és elhagytad városodat bátyádnak, Anubisznak felesége miatt? Lásd, ő megölte feleségét, mert te felelősségre vontad őt az ellened elkövetett gonoszság miatt.

És szívük igen-igen nagy részvéttel telt meg iránta. Ré-Harakhti így szólt Khnumhoz:

– Alkoss egy asszonyt Bata számára, ne maradjon egyedül!

Khnum feleséget formált számára, ki testében szebb volt az egész föld minden asszonyánál: minden isten benne volt.

Eljött a hét Háthor, hogy megtekintsék a nőt – és egy szájjal mondották:

– Kard által fog meghalni!

Bata pedig igen-igen szerette őt, s míg avval töltötte napjait, hogy a hegy vadjaira vadászott, hogy hazahozza és eléje terítse azokat, a nő házában maradt.

Azt mondta az asszonynak:

– Ne menj ki, nehogy a Tenger elragadjon, mert nem tudnálak megmenteni, hiszen én is nő vagyok, mint te. Szívem a Cédrusfa virágjának tetején nyugszik, ha valaki más találná meg, harcolnék vele. Megnyitotta neki a szívét a maga teljes valóságában.

Sok nappal ezután Bata vadászni ment, mindennapi szokása szerint. A fiatalasszony is kiment, hogy sétáljon a ház mellett levő Cédrusfa alatt. A Tenger meglátta őt és utánaáradt. Ő menekülésnek eredt előle, és be is lépett házába. A Tenger odakiáltott a Cédrusfának:

– Ragadd meg számomra!

A Cédrusfa el is hozott egy fürtöt a hajából. A Tenger ezt Egyiptomba vitte, és azon helyen rakta le, ahol a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) ruhamosói voltak.

A hajfürt illata a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) ruháiban maradt. Veszekedtek a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) ruhamosóival, mondván:

– Kenőcsillata van a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) ruháinak!

Veszekedtek velük mindennap, és ők nem tudták, mit csináljanak. A fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) ruhamosóinak elöljárója kiment a partra, szívében igen-igen elkeseredve a vele való mindennapos veszekedés miatt. Megállt a dombon, szemben a hajfürttel, amelyik a vízben volt. Leküldött érte, felhozták neki, illatát igen-igen édesnek találta. Elvitte a fáraónak (Élet, Boldogság, Egészség neki!).

Előhozatták a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) írnokait és tudósait.

Ők pedig így szóltak a fáraónak (Élet, Boldogság, Egészség neki!):

– Ami ezt a hajfürtöt illeti, az Ré-Harakhti egy leányáé, kiben minden isten magja benne van. Ő maga pedig idegen ország ajándéka számodra. Küldess követeket minden országba, hogy megkeressék őt. De avval a követtel, aki a Cédrusvölgybe megy, küldess számos embert, hogy elhozzák a nőt.

Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) erre így szólt:

– Nagyon-nagyon jó, amit ti nekünk mondtatok.

És szerteküldték a követeket.

Sok nappal ezután az emberek, akik az idegen országokba mentek, visszajöttek, hogy hírt mondjanak Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!). De nem jöttek meg azok, akik a Cédrusvölgybe mentek, ugyanis megölte őket Bata, csak egyet hagyott belőlük, hogy hírt mondjon Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!).

Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) erre sok katonát küldött újra, hasonlóképpen kocsiharcosokat, hogy elhozzák a leányt. Volt köztük egy asszony, ennek mindenféle asszonyi ékszert adtak a kezébe – s az eljött vele Egyiptomba. Örvendeztek neki az egész országban.

Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) nagyon-nagyon szerette őt, és kineveztette Nagy Háremhölggyé.

Elbeszélgetett vele, hogy az elmondhassa a férjére vonatkozó gondolatait. Azt mondotta Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!):

– Vágasd ki a Cédrusfát, hogy elpusztítsák!

Katonákat küldtek hát baltákkal, hogy kivágják a Cédrusfát. Eljutottak a Cédrusfához, s mikor levágták a virágot, amelynek tetején Bata szíve volt, ő abban a pillanatban holtan rogyott le.

Mikor azután a föld megvilágosodott, és nappal lett, amikor a Cédrusfát kivágták, Anubisz, Bata bátyja belépett házába. Leült, kezet, mosott, és akkor adtak neki egy korsó sört: ez kifutott. Adtak neki egy másikat, borral, ez megzavarosodott. Vette botját és szandáljait, valamint ruháit és fegyvereit, és útnak eredt a Cédrusvölgybe.

Amikor belépett öccse palotájába, öccsét fekve találta ágyán: halott volt. Sírt, mikor meglátta öccsét holtan feküdni. Elment hát, hogy megkeresse öccse szívét a Cédrusfa alatt, mely alatt este öccse aludt. Három évet töltött el a kereséssel, de nem találta meg. Amikor a negyedik évet is megkezdte, szíve vágyakozott, hogy Egyiptomba menjen.

– Holnap el fogok menni – így szólt magában.

Amikor aztán a föld megvilágosodott, és nappal lett, a Cédrusfa alá ment, és idejét a kereséssel töltötte. Mikor már hazament volna, este, egy ideig még kereste.

Talált egy szőlőfürtöt, hazament vele: hát ez volt az öccse szíve. Hozott egy csésze hideg vizet, beledobta, és leült, mindennapi szokása szerint.

Amikor azután éjszaka lett, és a szív beitta a vizet, Bata egész testében megremegett, s rátekintett bátyjára – szíve még a csészében volt –; akkor bátyja, Anubisz megragadta a hidegvizes csészét, amelyikben öccse szíve volt, és megitatta azt vele; szíve megállt a helyén, olyanná lett, mint volt.

Megölelték egymást és beszélgettek egymással.

Bata így szólt bátyjához:

– Nézd! Én egy nagy bikává változom, melynek mindenféle szép tarka színe van, s amelynek senki sem ismeri természetét. Te pedig hátamra ülsz, s mire a Nap fölkel, ott leszünk, ahol a feleségem van, s felelősségre vonom! Te odahajtasz engemet, ahol a király van, mert mindenféle jót fognak veled tenni. Le fognak mérni ezüsttel és arannyal, amiért engem a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) elé hajtottál, mert nagy csoda leszek. Örvendezni fognak nekem az egész országban, te pedig faludba mégy.

Amikor azután a föld megvilágosodott, és nappal lett, Bata átváltozott abba az alakba, amelyről bátyjának szólt. Anubisz, a bátyja pedig hátára ült; a föld megvilágosodtakor eljutott oda, ahol a király lakik. Hírt adtak róla Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!), aki megnézte őt, és nagyon-nagyon örült neki. Nagy áldozati ünnepséget rendeztek számára, mondván:

– Nagy csoda az, ami történt!

Örvendeztek neki az egész országban. Lemérték ezüsttel, arannyal bátyja számára; ez falujában maradt. A király adott neki sok embert és sok vagyont; a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) igen-igen szerette őt, az ország minden más emberénél jobban.

Sok nappal ezután Bata belépett a konyhába, megállott ott, ahol a Háremhölgy volt, beszédbe elegyedett vele, mondván:

– Nézd, én még élek!

Ő pedig így szólt hozzá:

– Ki vagy hát te?

Ő így szólt hozzá:

– Én Bata vagyok. Tudod te, mikor miattam elpusztíttattad a Cédrusfát a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) által, hogy ne élhessek! De lásd, én még élek, bikává lettem!

A Háremhölgy igen-igen megijedt emiatt a híradás miatt, amit neki férje mondott. Az pedig kiment a konyhából.

Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) pedig leült, hogy szép napot töltsön el az asszonnyal. Amikor ez töltött Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!), a király nagyon-nagyon jól érezte magát vele. Az asszony ekkor így szólt Őfelségéhez (Élet, Boldogság, Egészség neki!):

– Esküdj meg nekem az istenre, mondván, amit mondani fogok: „azt én meg fogom hallgatni neki!”

Ő meghallgatta mindazt, amit az asszony mondott:

– Adj ennem ennek a bikának a májából, mert úgysem való az semmire – így szólt hozzá.

A király igen-igen elszomorodott amiatt, amit mondott; a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) szíve részvéttel telt meg a bika iránt.

Amikor azután a föld megvilágosodott, és nappal lett, a király Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) egyik „első királyi szolgáját” hívatta, hogy lemészárolja a bikát. Amikor aztán lemészárolták, amikor az emberek vállán volt, és a nyakára sújtottak, két csepp vért ejtett le Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) kapufélfája mellé. Az egyik a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) nagy kapujának egyik oldalán, a másik a másik oldalán volt. Két nagy perzeafává nőttek, mindegyik pompás példány volt.

Elmentek, hogy megmondják Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!):

– Két nagy perzeafa nőtt ki hatalmas csoda gyanánt Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) nagy kapuja mellett.

Öröm volt ezek miatt az egész országban. A király áldozatot mutatott be számukra.

Sok nappal ezután Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) megjelent a lazúrkő-ablakban, mindenféle virágkoszorú volt a nyakában; ezután fehérarany kocsiján kihajtatott a királyi (Élet, Boldogság, Egészség neki!) házból, hogy megszemlélje a perzeafákat. A Háremhölgy is kihajtott a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) mögött.

Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) leült az egyik perzeafa alá, ez pedig beszélt az ő feleségével:

– Ó, te álnok! Én vagyok Bata, élek, bár elpusztíttattam általad! Te tudod, hogy mikor miattam kivágattad a Cédrusfát a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) által, akkor bikává változtam, akkor leölettél engem!

Sok nappal ezután, amikor a Háremhölgy italt töltött Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!), a király jól érezte magát vele. Ő így szólt Őfelségének (Élet, Boldogság, Egészség neki!):

– Esküdj meg nekem az istenre, mondván: „Amit a Háremhölgy mond nekem, azt én meg fogom hallgatni”; – ezt mondd!

Ő meghallgatta mindazt, amit amaz mondott. Az pedig így szólt:

– Vágasd ki a két perzeafát és csináltass belőlük szép bútorokat!

Ő meghallgatta mindazt, amit az asszony mondott.

Kis idővel ezután Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) tapasztalt mestereket hozatott. Kivágták a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) perzeafáját. A királyi feleség, a Háremhölgy ott állt, hogy nézze ezt, s akkor egyszilánk elrepült, és bejutott a Háremhölgy szájába. Ő pedig elnyelte, és abban a pillanatban teherbe esett. A király mindazt elkészíttette neki a fákból, amit kívánt.

Sok nappal ezután az asszony fiúgyermeket szült. Elmentek, hogy megmondják Őfelségének (Élet,. Boldogság, Egészség neki!):

– Fiúgyermeked született!

Elhozták, adtak melléje dajkát és nevelőnőket. Öröm volt az egész országban, a király pedig leült, hogy egy szép napot töltsön el.

A gyermeket felnevelték; Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) igen-igen szerette az első órától fogva, és kinevezte őt Núbia királyfijává.

Sok nappal ezután Őfelsége az egész ország trónörökösévé tette. Sok nappal ezután, miután sok évet töltött el mint trónörökös az egész országban, Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) az égbe szállt. A király pedig így szólt:

– Hozassátok elő nekem Őfelsége (Élet, Boldogság, Egészség neki!) nagy tisztviselőit, hogy tudtul adjam mindazokat a körülményeket, amelyek velem történtek!

Előhívták az előző király feleségét, és őelőttük ítélkezett fölötte. Azok beleegyeztek.

Előhozták számára bátyját, trónörökössé tette az egész országában. Harminc évig volt Egyiptom királya, és amikor eltávozott az Életre, bátyja állt helyére halála napján.

Vége szép békességben, a kincstár írnoka, Kagabu Ká-ja részéről, aki a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) kincstárához tartozik, és Hori írnok és Meremapet írnok részéről. Készítette Innenna írnok, ennek a könyvnek tulajdonosa. Aki rosszat mondana erre a könyvre, legyen Thot az ellensége!



Hórusz és Széth küzdelmei

 

Más irodalmi művek mellett az elbeszélést is tartalmazó késő ramesszida kézirat (Papyrus Chester Beatty I) minden bizonnyal egy a XIX. dinasztia korától az Újbirodalom (Kr.e. 1550-1070) végéig folyamatosan bővülő családi levéltárból származik. Generációkon keresztül tulajdonosaik, egy írnoki család, a korabeli királysírokat készítő közösség (Deir el-Medina) vezető tisztviselői közé tartoztak.

A mű keletkezésének idejét nehéz meghatározni, mindamellett hogy ezt sokan azonosnak vélik magával a kéziratéval, azaz V. Ramszesz (Kr. e. 1145-1141) uralkodásának a korával. A keltezés, bármily tetszetős is legyen, nem bizonyítható, mint ahogy az a feltételezés sem, hogy a mű valójában egy konkrét történelmi esemény, ti. a IV. Ramszesz (Kr. e. 1151-1145) halálát követő trónviszály burkolt és parodisztikus leírása lenne.


A leghosszabb újbirodalmi elbeszélésnek számító Hórusz és Széth küzdelmei anyagát a királyság ideológia központi mítosza, a Hórusz mítosz adja, amelyben Ozirisz örökségért, a királyságért küzd fia Hórusz és testvére Széth. Maga a szöveg vallásos kontextusokból utalásszerűen egyébként jól ismert, eredetileg önálló epizódok összefűzéséből áll, amelyek között nem egy aetiológiai mítosz (pl. Nemti, a fordításban Anti, isten és az arany tilalma, Ízisz tehénfeje, a Hórusz-szem, vagy Széth helye a napbárkában).


A mítoszi tradícióból építkező elbeszélés jól érzékelhetően tudatos irodalmi feldolgozás, amelyet kimódolt felépítés és az utalások bonyolult szövevénye jellemez. Éppen ezért félreértés lenne pusztán a történetben szereplő, amúgy állandó funkcióval és státussal bíró istenek emberi vonásai és viselkedése alapján egy népi szájhagyományra támaszkodó populáris műként meghatározni.

 

Papyrus Chester Beatty I (recto):

A. H. Gardiner, The Library of A. Chester Beatty: The Chester Beatty Papyrus I, London, 1931, 8-26, pls. 1-16.

A. H. Gardiner, Late-Egyptian Stories, Bibliotheca Aegyptiaca VII, Bruxelles, 1937, 37-60.

 

Ford.: Dobrovits A. (szerk. és ford.): A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 75-88.

(Megjegyzés: a bevezető fordulatok mellett bizonyos segédigés szerkezetekben a segédige plusz személyrag is rubrikált, de ezt a magyar fordításban nem lehet kövérrel érzékeltetni.)

 

Történet az ítéletről Hórusz és Széth között, kiknek lénye titokzatos; nagyok ők, a leghatalmasabb fejedelmek, akik Keletkeztek.

Egy isteni gyermek ült a Mindenség Ura előtt, hogy követelje atyjának, a szép megnyilvánulású Ozirisznak, Ptah fiának, aki az alvilágot színével megvilágítja, hivatalát.

Előhozta Thot a Szent Szemet a héliopoliszi nagy fejedelem számára. Tum, a héliopoliszi nagy fejedelem előtt felszólalt Su, Ré fia:

– Az igazság úr az erő fölött! Tedd hát ezt, íme: Add a hivatalt Hórusznak!

Ekként szólt Thot az Isteni Kilencséghez:

– Igaz ez, milliószor!

Izisz pedig hangosan felkiáltott, mert igen-igen örvendezett, és a Mindenség Ura elé lépvén, így szólt:

– Északi szelet Nyugatra, hogy megörvendeztesse Unennefer (Élet, Boldogság, Egészség neki!) szívét!

Su, Ré fia szólalt meg:

– Hozzátok elő a Szent Szemet! Helyénvaló ez az Isteni Kilencség számára!

Ám ekkor megszólalt a Mindenség Ura:

– Mit jelentsen ez, hogy ti egymagatokban intézkedtek?

Az Isteni Kilencség erre azt mondta, hogy vegye át a királyi gyűrűt Hórusz számára, és tegye a fehér koronát a fejére. A Mindenség Ura azonban hosszú ideig hallgatott, mert haragudott az Isteni Kilencségre.

Így szólt Széth, Nut fia is, mondván:

– Dobjátok ki, én is segítek, hadd mutassam meg Neked, kezem hogyan ragadja meg a kezét az Isteni Kilencség színe előtt! És senki sem fogja tudni a módját, hogy megmentsék tőlem!

Ám Thot erre így szólt hozzá: ,

– Így nem tudhatjuk meg, hogy kinek nincs igaza! És vajon Széthnek adassék Ozirisz hivatala, mikor itt van fia, Hórusz?

Ré-Harakhti nagyon-nagyon haragudott. Ré ugyanis a hivatalt Széthnek, a nagyerejűnek, Nut fiának kívánta adni. És Onurisz felkiáltott az Isteni Kilencség előtt, mondván:

– Mitévők legyünk?

Megszólalt Tum, a héliopoliszi nagy fejedelem:

– Hívjátok a Kost, Mendész urát, a nagy élő istent, hogy ítéljen a két fiú között!

Előhozták a Kost, Mendész urát, a széheli nagy istent az Isteni Kilencség elé Ptah-Tatenennel együtt. Ré-Harakhti pedig így szólt hozzájuk:

– Ítéljetek a két fiú között! Vessetek véget annak, hogy itt álljanak és veszekedjenek mindennap!

Így válaszolt a Kos, Mendész ura, a nagy élő isten, arra, amit mondtak neki:

– Ne tegyünk intézkedéseket kellő ismeretek nélkül. Küldjünk megkeresést Neithnek, a nagy isteni anyának, amit ő mond, azt fogjuk cselekedni.

Az Isteni Kilencség azt mondta a Kosnak, Mendész urának, a nagy élő istennek:

– Már megítéltettek, először az Igazság Útja csarnokában.

Thothoz pedig így szólt az Isteni Kilencség a Mindenség Ura előtt:

– Írj hát megkeresést Neithnek, az isteni anyának a Mindenség Ura, a Héliopoliszban levő Bika nevében!

Thot igy szólt:

– Úgy teszek, igenis úgy teszek!

Nekiült, hogy megírja a megkeresést; szó szerint:

„Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Tum-Ré, Thot szeretettje, a Két Ország ura Héliopoliszban, a Korong, amely színével világosítja meg a Két Országot, a Nílus, aki nagy a teljesítésben, Ré-Harakhti: Neithnek, a nagy isteni anyának, aki az ősidőkben ragyogott. Élj, légy egészséges és ifjodj meg, te, a mindenség urának, a héliopoliszi bikának. Egyiptom jó királyának élő lelke!

Íme ez a szolga éjszakáit az Oziriszról való gondoskodással tölti el és mindennap a Két Országgal törődik. Szobekra, az örökké megmaradóra! Mit csináljunk evvel a két emberrel, akik nyolcvan év óta vannak a törvényszéken, és nem lehetett ítélni közöttük, a két férfiú között? Írd meg nekünk, hogy mitévők legyünk!”

Neith, a nagy isteni anya megkeresést küldött az Isteni Kilencségnek, mondván:

„Adjátok Ozirisz hivatalát fiának, Hórusznak. Ne szolgáltassatok ilyen nagy példákat az igazságtalanságra, ami nem helyénvaló! Vagy pedig meg fogok haragudni, és az ég találkozni fog a földdel! A Mindenség Urának, a héliopoliszi Bikának pedig mondjátok meg: »Gyarapítsd Széthet mindenféle birtokában, és add neki Anatot és Asztartét, két lányodat, Hóruszt meg helyezd atyjának, Ozirisznak helyére!«”

Neithnek, a nagy isteni anyának megkeresése eljutott az Isteni Kilencséghez, midőn a „Hórusz a szarvak élén” nevű csarnokban ültek. Thot kezébe adták a megkeresést, és Thot felolvasta azt a Mindenség Ura és az egész Isteni Kilencség előtt. Ők egyhangúlag így szóltak:

– Igaza van az istennőnek!

A Mindenség Ura megharagudott Hóruszra, és így szólt hozzá:

– Gyönge testű vagy te! Nehéz ezért számodra ez a hivatal, te rossz szájízű kölyök!

Onurisz pedig haragudott milliószorosan, éppen így az egész Isteni Kilencség és a fejedelmi harmincak tanácsa (Élet, Boldogság, Egészség neki!). Baba, az isten, felkelt, és azt mondta Ré-Harakhtinak:

– Üres a te szentélyed!

Ré-Harakhti nagyon megbántódott azon a válaszon, amit mondtak neki, hátára feküdt, és szívében igen-igen szomorkodott. Az Isteni Kilencség ekkor kivonult, és nagy hangosan kiáltottak Babára, az istenre. Így szóltak hozzá:

– Menj ki! A vétek, amelyet elkövettél, módfelett nagy!

Majd sátraikba mentek.

A Nagy Isten pedig egy napon át sátrában maradt és a hátán feküdt. Nagyon-nagyon szomorkodott szívében. Egyedül volt.

Hosszú idő után Háthor jött, a déli szikomórfa úrnője. Megállt atyja, a Mindenség Ura előtt, és felfedte előtte ölét. A Nagy Isten erre nevetett, felkelt és leült a nagy Isteni Kilencséggel együtt. Így szólt Hóruszhoz és Széthhez:

– Beszéljetek magatokért!

Széth, a nagyerejű, Nut fia szólalt meg:

– Én Széth vagyok, kinek legnagyobb az ereje az Isteni Kilencségben, mert én ölöm meg Ré ellenségeit mindennap, amikor az Örökkévalóság bárkájának orrában állok. Ezt nem tudja egy isten sem megtenni, ezért fogadom el én Ozirisz hivatalát.

Ők meg így szóltak:

– Igazsága van Széthnek, Nut fiának!

Ám Onurisz és Thot hangosan felkiáltottak, szólván:

– Hát az anya fivérének adassék a hivatal, amikor létezik a test szerinti fiú?

A Kos, Mendész ura, az élő isten szólalt meg:

– Hát adassék a hivatal a gyermeknek, mikor létezik Széth, az idősebb fivér?

Az Isteni Kilencség hangosan kiáltozott a Mindenség Ura előtt. Így szóltak hozzá:

– Micsoda beszéd ez, amit mondtál és ami nem méltó a meghallgatásra?

Hórusz, Izisz fia szólalt meg:

– Bizony nem szép, hogy megkárosíttatom az Isteni Kilencség előtt, és elraboltatik tőlem atyámnak, Ozirisznak hivatala!

Izisz pedig megharagudott az Isteni Kilencségre, és megesküdött az Istenre, szólván:

– Él anyám, Neith istennő, és él Ptah-Tatenen, a magastollú, aki meghajlítja az istenek szarvát! Mondják meg ezeket a szavakat Tumnak, a héliopoliszi fejedelemnek, hasonlóképpen Kheperának, aki bárkájában van!

Az Isteni Kilencség így szólt Iziszhez:

– Ne dühösködj! Igazság adatik annak, akinek igazsága van, és mindent megteszünk, amit mondottál!

Erre meg Széth, Nut fia haragudott meg az Isteni Kilencségre azok miatt a szavak miatt, amiket Izisznek, a nagy isteni anyának mondottak. Így szólt Széth hozzájuk:

– Hát én meg megragadom négyezerötszáz font súlyú jogaromat, és mindennap megölök egyet közületek!

És megesküdött Széth a Mindenség Urának, mondván:

– Nem tárgyalok tovább itt a törvényszéken, amíg Izisz itt van!

Ré-Harakhti így szólt hozzájuk:

– Keljetek át a folyó közepén levő szigetre, és ítéljétek őket meg ott, ám mondjátok meg Antinak, a révésznek, hogy át ne vigyen semmiféle Izisz formájú nőszemélyt!

Az Isteni Kilencség átkelt a folyó közepén levő szigetre, ahol letelepedtek, hogy kenyerüket megegyék.

Izisz meg jött, és eljutott Antihoz, a révészhez, aki hajójánál ült. Ám Izisz egy emberi öregasszony alakját vette fel, meggörnyedve járt, és kezén egy kis arany pecsétgyűrű volt. Így szólt Antihoz:

– Hozzád jöttem, hogy megkérjelek, vigyél át a folyó közepén levő szigetre, mert én egy lábos lisztet hoztam a kisfiamnak, aki barmokat őriz a folyó közepén levő szigeten, ma már ötödik napja, és éhes.

Anti így szólt hozzá:

– Mondatott nekem: „Ne szállíts át semmiféle nőszemélyt!”

Izisz meg azt mondta neki:

– Izisz miatt mondták neked, amit mondtak.

Anti így szólt Iziszhez:

– Mit adsz nekem, ha átszállítlak a folyó közepén levő szigetre?

Izisz erre így szólt hozzá:

– Neked adom a kenyeret.

Erre Anti azt mondta Izisznek:

– Minek nekem a te kenyered? Szállítsalak át a folyó közepén levő szigetre, a kenyeredért, amikor azt mondták nekem, hogy ne szállítsak át semmiféle nőszemélyt?

Ő meg mondta neki:

– Neked adom az arany pecsétgyűrűt, ami a kezemen van.

Mondotta Anti Izisznek:

– Add nekem az arany pecsétgyűrűt!

Izisz nekiadta.

Ő meg átszállította Iziszt a szigetre a folyó közepén. Ahogy ment Izisz a fák alatt, kitekintett és látta az Isteni Kilencséget, amint ültek, hogy megegyék kenyerüket a Mindenség Ura előtt, annak sátrában.

Széth is kitekintett és meglátta Iziszt, amint ott ment a távolban. Ám Izisz varázslást mondott és átváltozott szép testű fiatal lánnyá, akihez nem volt hasonló az egész országban. Széth nagyon-nagyon ádázul belészeretett.

Széth felkelt – mert ő is ott ült, hogy egye a kenyeret a nagy Isteni Kilencséggel együtt – és Izisz elé ment. De senki se látta őt kívüle. Megállt egy szikomórfa mögött, és rákiáltott Iziszre, így szólítva meg őt:

– Én itt veled… szép leányka!

Izisz így szólt hozzá:

– Ó, én nagy uram! Ami engem illet, én egy pásztornak voltam felesége, és egy fiúgyermeket szültem neki. Férjem meghalt, és a fiú lett atyja barmainak őrzőjévé. Ám egy idegen ember jött, megtelepedett istállómban, és így szólt az én fiamhoz: „Megverlek téged és elveszem atyád barmait, téged pedig kidoblak.” Így beszélt hozzá. Hát én azt kívánom tőled, hogy erősítsd meg fiamat.

Széth így szólt erre Iziszhez:

– Hát adassék a nyáj egy idegen embernek, amikor életben van még a férfiú fia?

Izisz ekkor átváltozott kányává, felrepült, leült az egyik fa tetejére, és odakiáltott Széthnek. Így szólt hozzá:

– Sirasd magadat! A te saját szád mondta ki, a te éles eszed ítélt el tégedet magadat! Mi legyen még tovább veled?

Erre Széth felkelt és sírt. Elment oda, ahol Ré-Harakhti volt, és siránkozott. Ré-Harakhti így szólította meg:

– Mi van megint veled?

Széth mondta neki:

– Megint hozzám jött ez a gonosz némber, és ismét tönkretett. Szép fiatal lánnyá változott előttem, és így szólt hozzám: „Ami engem illet, én egy pásztor felesége voltam, aki meghalt, miután egy fiúgyermeket szültem neki; a fiú atyjának barmait őrizte. Egy idegen csavargó jött fiammal az istállómba; én kenyeret adtam neki. Sok nappal ezután a csavargó így szólt kisfiamhoz: »Megverlek téged, és elveszem atyád barmait, és azok az enyémek lesznek.« Így szólt az én kisfiam hoz.” Ezt mondta Izisz nekem.

Ré-Harakhti erre így szólt Széthhez:

– Te pedig mit mondtál neki?

Széth így szólt hozzá:

– Azt mondtam neki: „Hát adassanak a marhák egy idegen embernek, amikor életben van még a férfiú fia?” Ezt mondtam Izisznek: „Arcon kell verni a csavargót egy bottal, azután ki kell őt dobni, és a fiadat atyja helyére kell tenni.” Így szóltam Iziszhez.

Mondta erre Ré-Harakhti Széthnek:

– Hát látod, te magad ítélted el magadat. Mi legyen még tovább veled? Széth erre így szólt Ré-Harakhtihoz:

– Hozzátok elő Antit, a révészt, és leckéztessétek meg őt alaposan, mondván: „Miért szállítottad át Iziszt?” Ez mondassék neki!

Hát elő is hozták Antit, a révészt az Isteni Kilencség elé. Elöl levágtak neki a lábaiból. De esküt is tett Anti az arany ellen mind a mai napig az Isteni Kilencség előtt, mondván:

– Utálatossá vált számomra és az én városom számára az arany!

Az Isteni Kilencség pedig átkelt a nyugati partra, ahol leültek a hegyre. Este idején aztán Ré-Harakhti és Tum, a Két Ország héliopoliszi ura levelet küldtek az Isteni Kilencségnek, mondván:

„Vajon mi dologban ültök ott ti még? Ami azt a két ifjút illeti, a törvényszéken töltetitek velük el az egész életüket? Amint levelem eljut hozzátok, tegyétek a fehér koronát Hórusznak, Izisz fiának a fejére, és nevezzétek ki őt atyjának, Ozirisznak a helyére!”

Most persze Széth haragudott meg nagyon-nagyon ádázul. Az Isteni Kilencség erre így szólt Széthhez:

– Vajon miért haragudtál meg? Hát nem úgy kell-e tenni, ahogyan megmondta Tum, a Két Ország héliopoliszi ura és Ré-Harakhti? Ráhelyezték hát a fehér koronát Hórusz, Izisz fia fejére. Széth pedig nagyot kiáltott az Isteni Kilencség előtt, és dühöngött, mondván:

– Hát a hivatalt öcsémnek adják, amikor itt vagyok én, az ő bátyja?

Meg is esküdött e szavakkal:

– Tépettessék le a fehér korona Hórusz, Izisz fia fejéről, őt pedig dobják a vízbe, hadd perlekedjem vele a királyi hivatalért!

És Ré-Harakhti ekképpen cselekedett. Széth most így szólt Hóruszhoz:

– Gyere! Változzunk át két vízilóvá, és merüljünk el a nedvességben a tenger közepén, és amelyikünk felmerül három hónapon belül, a mai naptól számítva, ne adassék annak a hivatal!

Lemerültek hát a két férfiak. Izisz pedig ott ült, és sírt és így szólt:

– Megöli Széth az én kisfiamat!

Hozott hát egy ölre való kötelet és hurkot csinált. Azután hozott egy deben rezet, és vízi fegyvert öntött belőle. Hozzákötötte a hurkot és betaszította a vízbe azon a helyen, ahol lemerült Hórusz és Széth.

A réz beleharapott Őfelségébe, az ő fiába, Hóruszba. Hórusz fennhangon kiáltott, mondván:

– Gyere hozzám, anyám, Izisz, én anyám! Kiálts a te rezednek, hogy engedjen el engem. Én vagyok Hórusz, Izisz fia!

Ekkor Izisz hangosan kiáltott, és azt mondta a réznek, hogy engedje el őt:

– Lásd, ez az én fiam, Hórusz, az én kisfiam!

Erre a réz elengedte őt.

Ekkor Izisz újra betaszította a rezet a vízbe, és az beleharapott Őfelségébe, Széthbe. Széth fennhangon kiáltott, mondván:

– Vajon mit tettem ellened, nővérem, Izisz? Kiálts a te rezednek, hogy engedjen el engem! Én vagyok a te anyádtól való fivéred!

Izisz szíve nagyon-nagyon elszomorodott Széth miatt. Széth meg kiáltott hozzá, szólván:

– Vajon jobban szereted az idegen férfit Széthnél, a te anyádtól való fivérednél?

Ekkor Izisz kiáltott az ő rezének ekként:

– Engedd el őt! Lásd, ez, akibe te beleharaptál, az én anyámtól való fivérem, Iziszé!

És a réz elengedte őt.

Hórusz, Izisz fia pedig igen megharagudott anyjára, Iziszre. Előjött, és arca dühös volt, mint a felső-egyiptomi leopárdé. Kezében volt tizenhat deben súlyú kése, és levágta anyjának, Izisznek fejét. Karjába vette azt és felment a hegyre.

Izisz ekkor átváltozott tűzkő-szoborrá, melynek nincsen feje. Ré-Harakhti pedig így szólt Thothoz:

– Vajon mi az, ami itt jön, és nincsen neki feje?

Thot meg így szólt Ré-Harakhtihoz:

– Én jó uram, Izisz, a nagy az, az isteni anya. Hórusz, az ő kisfia vágta le a fejét.

Ré-Harakhti nagyot kiáltott és így szólt az Isteni Kilencséghez:

– Siessünk, leckéztessük meg Hóruszt alaposan!

Az Isteni Kilencség felment a hegyre, hogy keresse Hóruszt, Izisz fiát. Hórusz pedig egy senusafa alatt aludt, az Oázis földjén.

Széth volt az, aki őt megtalálta. Megragadta, ledobta a hátára, és két szemét kitépte helyéből. Elásta azokat a hegyen, hogy megvilágítsa a földet, mert szemének két golyója kivirágzott, és lótuszvirágok gyanánt nőttek ki. Széth ekkor lejött, és azt mondta hazugul Ré-Harakhtinak:

– Nem találtam meg Hóruszt.

Pedig megtalálta őt.

Háthor, a déli szikomór úrnője is elment, és rátalált Hóruszra, aki sírva feküdt a pusztaságban. Elfogott egy gazellát és megfejte. Így szólt Hóruszhoz:

– Nyisd ki a szemed, tejet teszek bele!

Hórusz kinyitotta szemét, ő pedig tejet tett bele. Tett a balba és a jobba, majd így szólt:

– Nyisd ki a szemed!

Hórusz kinyitotta a szemét, Háthor megnézte, és épnek találta. Ekkor Háthor elment, hogy elmondja Ré-Harakhtinak:

– Megtaláltam Hóruszt, Széth megsértette őt a szemén, de én ismét talpra állítottam. Lásd, ott jön.

Ekkor az Isteni Kilencség így szólt:

– Hivjátok Hóruszt és Széthet, hogy ítéljünk közöttük!

Az Isteni Kilencség elé hozták őket. A Mindenség Ura pedig ezt mondta Hórusznak és Széthnek a nagy Isteni Kilencség színe előtt:

– Gyertek és hallgassátok meg, amit mondok nektek! Egyetek, igyatok, hogy nyugtunk legyen. Hagyjatok már fel evvel a mindennapos veszekedéssel!

Széth ekkor így szólt Hóruszhoz:

– Jöjj, csináljunk egy szép napot házamban.

Hórusz meg mondta neki:

– Jól van, nagyon helyes.

Akkor azután, este idején, ágyat vetettek nekik, és ők, a két férfi lefeküdtek. Éjszaka azonban Széth erőt adott férfitagjának, és azt Hórusz combjai közé helyezte. Ám Hórusz odatette combjai közé a kezeit, és felfogta Széth magját.

Elment Hórusz, hogy szóljon anyjának, Izisznek:

– Gyere hozzám, édes anyám! Jöjj és lásd, hogy mit csinált velem Széth!

Kinyitotta markát és megmutatta Izisznek Széth magját. Izisz hangosan felkiáltott, megragadta baltáját, levágta Hórusz kezét és a vízbe dobta. Azután szerzett neki ugyanolyan jó minőségű kezet. Azután hozott egy kevés édes balzsamot és rátette azt Hórusz férfitagjára, és így erőt adott annak. Hórusz egy fazékba dugta, és beleeresztette a magját. Izisz reggel idején kiment Hórusz magjával Széth kertjébe, és így szólt Széth kertészéhez:

– Miféle zöldséget eszik itt nálad Széth?!

A kertész így válaszolt neki:

– Semmiféle zöldséget nem eszik itt nálam, csak salátát.

Ekkor Izisz a salátára tette Hórusz magját.

Széth is előjött, mindennapi szokása szerint, és megette a salátát, mivel felkeléskor szokta azt enni. Nyomban viselős lett Hórusz magjától. Jött Széth most, hogy szóljon Hórusznak:

– Gyere, siessünk, hogy perbe szállhassak veled a törvényszék előtt.

Hórusz meg mondta neki:

– Jövök, hogyne jönnék!

Elment hát a törvényszékre a két férfi. Felálltak a nagy Isteni Kilencség előtt. Ők azt mondták nekik:

– Beszéljetek magatokért!

Széth szólalt meg:

– Adassék nekem a királyi (Élet, Boldogság, Egészség neki!) hivatal, mert ami Hóruszt illeti – azt, aki itt áll –, a férfiú dolgát végeztem el rajta!

Az Isteni Kilencség hangosan kiáltozott, és Hórusz arcába köptek. Hórusz azonban nevetett rajtuk, és megesküdött az istenre, szólván:

– Hazugság mindaz, amit Széth mond! Szólítsátok Széth magját, lássuk csak, honnan fog válaszolni. Azután hívjátok az én magomat, az enyémet, lássuk csak, honnan fog az válaszolni!

Thot, az isteni szavak ura, az Isteni Kilencség igazságának írnoka rátette kezét Hórusz karjára és így szólt:

– Gyere elő, Széth magja!

Ez azonban az elárasztás vizének közepéből válaszolt neki.

Ekkor Thot rátette kezét Széth karjára, és így szólt:

– Gyere elő, Hórusz magja!

Ez meg így válaszolt neki:

– Hogyan jöjjek?

Mondotta Thot:

– Gyere ki a fülén keresztül!

A mag azonban mondta:

– Hogyan jöhetnék a fülén keresztül, hiszen én isteni mag vagyok!

Mondotta neki Thot:

– Gyere hát ki a feje tetején át!

Erre a mag aranykorong gyanánt jött elő Széth fején.

Széth nagyon-nagyon megharagudott. Kinyújtotta kezét, hogy megragadja az aranykorongot. Thot azonban elvette tőle és korona gyanánt helyezte a saját fejére.

Az Isteni Kilencség most igy szólt:

– Igazsága van Hórusznak! Széth pedig hazug!

Széth igen-igen megharagudott és hangosan kiáltozott, amikor azt mondták, hogy „Igazsága van Hórusznak, Széth pedig hazug.” Nagy esküt tett le Széth az istenre, mondván:

– Ne adassék neki a királyi hivatal, amíg ki nem vettetett velem együtt, hogy ácsoljunk magunknak kőből egy-egy hajót, hogy versenyezzünk egymással, mi, két férfiú. Aki pedig megragadja ellenfelét, annak adassék a királyi (Élet, Boldogság, Egészség neki!) hivatal.

Hórusz ácsolt magának egy hajót, cédrusfából, és bemeszelte gipsszel. Este idején bocsátotta vízre, egyetlen ember sem látta ezt az egész országban.

Széth látta Hórusz hajóját és mondta:

– Ez bizony kő!

Elment a hegységbe, levágta az egyik hegycsúcsot, és ácsolt magának egy százharmincnyolc rőf hosszú hajót.

Hajóikra szálltak hát az Isteni Kilencség előtt. Széth hajója belesüllyedt a vízbe. Ekkor Széth átváltozott vízilóvá, és meglékelte Hórusz hajóját.

Hórusz akkor elővette baltáját, és belevágta Őfelségébe, Széthbe. Az Isteni Kilencség azonban így szólt hozzá:

– Ne vágd bele!

Erre ő fogta vízifegyvereit, beletette hajójába és leevezett Xoisz városába, hogy megmondja Neithnek, a nagy isteni anyának:

– Mondass ítéletet köztem és Széth között! Mert már nyolcvan éve, a mai napig, hogy a törvényszéken vagyunk, és még nem tudtak ítélni közöttünk. Nem adtak neki igazat velem szemben, nekem azonban mostanig ezer alkalommal is, mindennap igazat adtak vele szemben. Ám ő sohasem volt tekintettel arra, amit az Isteni Kilencség mondott. Pereskedtem vele az „Igazság Útja” csarnokában, igazság adatott nekem ellene. Pereskedtem vele a „Hórusz a szarvak élén” csarnokában, igazság adatott nekem ellene. Pereskedtem vele a „Járu mező” csarnokában, igazság adatott nekem ellene. Pereskedtem vele a „Mező Tava” csarnokában, igazság adatott nekem ellene.

Az Isteni Kilencség így szólt Suhoz, Ré fiához:

– Igazság van mindabban, amit Hórusz, Izisz fia mondott!

Thot pedig azt mondotta a Mindenség Urának:

– Küldess egy megkeresést Ozirisznak! Ítéljen ő a két fiú között!

Megszólalt Su, Ré fia:

– Milliószor helyes, amit Thot mondott az Isteni Kilencségnek!

A Mindenség Ura így szólt Thothoz:

– Ülj neki és készíts egy megkeresést Ozirisznak! Halljuk, mit mond erre ő!

Thot neki is ült, hogy elkészítse az Ozirisznak szóló megkeresést; szó szerint:

„A Bika: Oroszlán, aki magának vadászik. A Két Úrnő: az istenek védője, aki leigázza a Két Országot. Az Arany Hórusz: aki az idők kezdetén feltalálta az embereket. Felső- és Alsó-Egyiptom királya:a Héliopoliszban levő Bika (Élet, Boldogság, Egészség neki!). Ptah fia:aki bevilágítja a Két Országot, midőn felkel, mint Isteni Kilencségének atyja, aki aranyat és mindenféle pompás zománcokat eszik (Élet, Boldogság, Egészség neki!) – írd meg nekünk, hogy mitévők legyünk Hórusszal és Széthtel! Mert tudatlanságunkban nem akarunk semmiféle intézkedést tenni.”

Azután, midőn a megkeresés eljutott a királyhoz, Ré fiához: A nagybőségűhöz, Az ételek urához – az hangosan felkiáltott, amikor felolvasták előtte a megkeresést. Sietve választ írt rá oda, ahol a Mindenség Ura az Isteni Kilencséggel volt; szó szerint:

„Miért károsíttatik meg Hórusz, az én fiam? Hiszen én vagyok az, aki benneteket erőssé tettelek, mert én alkottam a búzát és az árpát, hogy életben tartsam az isteneket, és ugyanúgy a barmokat az istenek után. Egyetlen isten és egyetlen istennő sem tudta ezt megcselekedni!”

Amidőn Ozirisz megkeresése eljutott oda, ahol Ré-Harakhti volt, az együtt ült az Isteni Kilencséggel a Fehér Mezőn Xoiszban. Amikor felolvastatott előtte és az Isteni Kilencség előtt, Ré-Harakhti így szólt:

– Válaszold meg sietve ezt a megkeresést Ozirisznak. És ezt fogod neki mondani a megkeresésre vonatkozólag: „És ha nem keletkeztél volna, és ha nem születtél volna, búza akkor is lenne, árpa akkor is lenne még!”

Midőn a Mindenség Urának megkeresése eljutott Oziriszhoz, és felolvasták előtte, ismét irt Ré-Harakhtinak, mondván:

„Nagyon jelesül jó mindaz, amit te cselekszel, te, aki valóban kitaláltad az Isteni Kilencséget. Ám az Igazság elsüllyesztetett az alvilágba. Mert tekintsd át azt a helyzetet, amelyben vagy. Ami azt az országot illeti, amelyben én vagyok, bizony az telve van vad arcú követekkel, akik nem félnek egyetlen istentől és istennőtől sem. Ha én kiküldöm őket, elhozzák a szívét mindazoknak, akik gonoszat cselekedtek, és azok itt lesznek nálam: Mert miért van az, hogy én itt vagyok és nyugszom Nyugaton, ti pedig ott kint vagytok, teljességgel? Vajon ki erősebb nálam? Mert lásd, valóban ők találták fel a hazugságot! Mert mikor az eget megteremtette a nagy Ptah, aki az ő falától délre lakik, a Két Ország életének ura, nem azt mondta-e a csillagoknak, amelyek azon vannak: »Ti pedig Nyugatra mentek le minden éjszaka, oda, ahol Ozirisz király van.« És így szólt hozzám: »Az istenek után az egész emberiség is ott fog nyugodni, ahol te vagy!« Ezt mondta nekem.”

Mikor azután Ozirisz megkeresése odaérkezett, ahol a Mindenség Ura és az Isteni Kilencség volt, Thot kapta meg a megkeresést, és felolvasta Ré-Harakhti és az Isteni Kilencség előtt. Ők meg így szóltak:

– Valóban mindaz igaz, amit A nagy bőségű, Az ételek ura (Élet, Boldogság, Egészség neki!) mond!

Széth szólalt meg:

– Menjünk a folyó közepén levő szigetre, hadd perlekedjem vele!

Tum, a Két Ország héliopoliszi ura azonban Iziszhez küldött, szólván:

– Hozd Széthet, nyakán szorítóval.

Izisz meg hozta Széthet, nyakán szorítóval. Fogoly volt.

Mondta neki Tum:

– Miért nem hagyod, hogy ítéletet mondjunk köztetek? El akarod rabolni Hórusz hivatalát a magad számára?

Ám Széth így szólt hozzá:

– Egyáltalán nem, én jó uram! Hivattassék elő Hórusz, Izisz fia, és adassék neki atyjának, Ozirisznak hivatala!

Erre előhozták Hóruszt, Izisz fiát, és fejére tették a fehér koronát, és atyjának, Ozirisznak trónjára helyezték. Azt mondták neki:

– Te vagy Egyiptom jóságos királya! Te jóságos ura vagy (Élet, Boldogság, Egészség neked!) az egész országnak, mindörökkön örökké!

Izisz fennhangon kiáltott fiához, Hóruszhoz, e szavakkal:

– Te vagy a jóságos király! Szívem örvendezik, amikor színeddel megvilágítod a földet!

A nagy Ptah, aki az ő falától délre lakik, a Két Ország életének ura, így szólt:

– Vajon mit csináljunk Széthtel, mert íme Hórusz az atyja helyére helyeztetett?

Ré-Harakhti szólt erre:

– Adjátok nekem Széthet, Nut fiát! Maradjon velem, legyen velem fiam gyanánt! Kiáltson az égben, hogy féljenek tőle!

Jöttek, hogy megmondják Ré-Harakhtinak:

– Hórusz, Izisz fia megjelent, mint király (Élet, Boldogság, Egészség neki!).

Ré pedig nagyon örvendezett. Így szólt az Isteni Kilencséghez:

– Ujjongásotok Hórusz, Izisz fia miatt, egészen a földig érjen!

Izisz meg így szólt:

– Megjelent Hórusz, mint király (Élet, Boldogság, Egészség neki!).

Az Isteni Kilencség ünnepet ül – örvend az ég –, megragadják koszorúikat, amikor meglátják Hóruszt, Izisz fiát, aki megjelent, mint Egyiptom nagy királya (Élet, Boldogság, Egészség neki!). Az Isteni Kilencség szíve elégedett, és az egész ország ujjong, mikor látják Hóruszt, Izisz fiát, aki megörökölte atyjának, Ozirisznak, Buzirisz urának hivatalát!

Elkészült szerencsésen, Théba városában, a Tiszta Helyen.

 


Igazság és Hamisság

 

A XIX. dinasztia kori töredékes kézirat (Papyrus Chester Beatty II = Papyrus BM EA 10682) egyike a deir el-medinai családi levéltárból fennmaradt irodalmi műveknek.

A folklorisztikus színezetű mű, amelyben fantasztikus elemek keverednek egészen hétköznapiakkal, az Ozirisz mítosz sajátos előadása allegorizáló formában.

 

Papyrus Chester Beatty II (=Papyrus BM EA 10682):

A. H. Gardiner, Hieratic Papyri in the British Museum, Third Series: Chester Beatty Gift, London, 1935, vol. I, 2-6, 135, vol. II, pls. 1-4.

A. H. Gardiner, Late-Egyptian Stories, Bibliotheca Aegyptiaca VII, Bruxelles, 1937, 30-36.

 

Ford.: Dobrovits A. (szerk. és ford.), A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 89 - 93.

(Megjegyzés: a bevezető fordulatok mellett bizonyos segédigés szerkezetekben a segédige plusz személyrag is rubrikált, de ezt a magyar fordításban nem lehet kövérrel érzékeltetni. A fordítás tördelése nem követi a szövegben található verspontokat.)

 

Akkor Hamisság megragadta Igazságot,hogy törvényszékre vigye az Isteni Kilencség elé…

–… az én késem olyan nagy volt,hogy az Ir hegye volt a pengéje… Koptosz perzeafái a markolata, az isten sírja volt a hüvelye, Kari nyája volt az öve.

Akkor Hamisság ezt mondta az Isteni Kilencségnek:

– Hozzák elő Igazságot, vakítsák meg két szemére, és tegyék házam kapuőrzőjévé!

Az Isteni Kilencség pedig úgy tett mindent, miként mondotta.

És azután, sok nappal ezután, amikor Hamisság felemelte a szemét, hogy nézzen, meglátta bátyjának, Igazságnak csodálatra méltó voltát. Így szólt Igazság két szolgájának:

– Hurcoljátok el uratokat, és vessétek egy gonosz oroszlán és sok nőstényoroszlánja elé… és azután ti…

… elhurcolták őt. Amint felfelé mentek vele, Igazság azt mondta az ő szolgáinak:

– Ne hurcoljatok el engem,… hanem vigyél engem… hogy találjak magamnak valami kenyeret…

… elmenvén, azt mondta Hamisságnak:

– Amint otthagytuk…

… kiment a házból és hívta őt a…

És azután, sok nappal ezután… úrhölgy kiment… az ő házából… felöltözött… meglátták őt amint ott feküdt a domb alatt, ő olyan szép volt, hogy nem volt hozzá hasonló az egész országban. Elmentek oda, ahol… úrhölgy volt, mondván:

– Gyere velünk és lásd… amint ott fekszik a domb alján. Hozzák el őt, hogy kapuőrnek tegyék a mi házunkban!

… hölgy erre így szólt:

– Siess hozzá, hadd lássam őt!

Ő elment és elhozta őt…

… Az úrhölgypedig meglátta őt, és igen-igen megkívánta őt, mihelyt meglátta, hogy szépő egész testében. Igazság vele hált azon az éjszakán, és megismerte őt egy férfi megismerésével. Az úrhölgy azon az éjszakán egy fiúgyermeket fogant.

És azután, sok nappal ezután egy fiúgyermeket szült, akihez nem volt hasonló az egész országban, ő olyan nagy volt. Mint… és olyan volt, mint egy isteni gyermek. Iskolába adták őt, ő nagyon-nagyon megismerte az írást, és mindenfajta férfias dolgokat művelt, úgyhogy felülmúlta idősebb társait, akik az iskolában vele voltak.

Az ő társai azt mondták neki:

– Kinek a fia vagy te? Nincs neked apád!

És gyalázták és gyötörték:

– Valóban nincs apád!

A fiú pedig így szólt anyjának:

– Mi a neve az én apámnak? Hadd mondjam meg a társaimnak, mert ők valóban úgy beszéltek velem: „Hol a te apád?” Így szóltak hozzám, és gyötörtek engem!

Az ő anyja pedig így szólt:

– Látod azt a vakot, aki ott ül a kapu mellett? Ez a te apád! – így szólt hozzá, mondván neki.

Ő pedig azt mondta neki:

– Annyit ér a te gondoskodásod emberi családodról, hogy aztán hivassanak egy krokodilt!

Az ifjú pedig elhozatta atyját, leültette egy székre, és egy lábzsámolyt adott lábai alá. Ételeket hozatott eléje, megetette és megitatta.

Az ifjú azt mondta az ő atyjának:

– Ki volt az, aki megvakított téged? Én felelősségre akarom vonni miattad! – így szólt hozzá.

Ő pedig azt mondta neki:

– Az én öcsém volt az, aki megvakított engem – és elmondta mindazt, ami vele történt.

Az ifjú elment felelősségvonásra, atyjáért; magához vett tíz kenyeret, egy botot, egy pár szandált, egy tömlőt és egy kést, és vitt egy színére igen-igen szép marhát, és oda ment, ahol Hamisság pásztora volt. Azt mondta neki:

– Vedd magadhoz ezt a tíz kenyeret, a tömlőt, a kést, a pár szandált, és őrizd meg nekem ezt a marhát, amíg meg nem jövök a városból.

És azután, sok nappal ezután, amikor az ő marhája sok hónapot töltött el Hamisság marhapásztoránál, Hamisság kiment a földekre, hogy szemügyre vegye marháit. Meglátta az ifjú marháját, az igen-igen szép volt színében.

Így szólt pásztorához:

– Add nekem azt a marhát, hogy megegyem!

A pásztor azonban azt mondta neki:

– Nem az enyém az, az jövevény! Nem tudom azt neked adni!

Hamisság azt mondta neki:

– Nézd, az én marháim nálad vannak összességükben, adj azok közül egyet az ő gazdájának!

Az ifjú pedig meghallotta, hogy Hamisság elrabolta az ő marháját, odajött, ahol a Hamisság pásztora volt, így szólt hozzá:

– Hol van az én marhám? Nem látom a te marháid közepette!

Azt mondta neki a pásztor:

– Bármelyik marha a tiéd, egészében, vedd el magadnak, amelyikhez kedved van!

Az ifjú pedig azt mondta neki:

– Hát van-e olyan nagyságú marha, mint az én marhám volt, az enyém? Amikor feláll Pa-iu-Ámonban, akkor a farka bojtja a Papiruszon nyugszik, az egyik szarva a nyugati hegységen, a másik a keleti hegységen. Nyugvóhelye a Nagy Folyó, születik neki hatvan borja naponként!

A pásztor azt mondta neki:

– Hát van olyan nagyságú marha, mint ahogyan mondtad?

Az ifjú megragadta őt, elvitte oda, ahol Hamisság volt, és törvényszékre vitte Hamisságot az Isteni Kilencség elé.

– Nem igaz! – így szólt az Isteni Kilencség– nem láttatok olyan nagyságú marhát, mint ahogy mondod!

Az ifjú erre azt mondta az Isteni Kilencségnek:

– Hát akkora kés van-e, mint amilyenről beszéltetek?! Pengéje az Ir hegye, markolata Koptosz perzea fái, az isten sírja a hüvelye, Kari nyája az öve?

Így szólt az Isteni Kilencségnek:

– Ítéltessék meg Igazság és Hamisság! Én az ő fia vagyok és azért jöttem, hogy felelősségre vonjam!

Hamisság pedig megesküdött az Úrra (Élet, Boldogság, Egészség neki!), mondván, hogy él Ámon és él a király: ha megtalálják Igazságot és ő él, vakíttassék meg a két szemén, és tegyék kapuőrzőnek Igazság házában! Ekkor az ifjú megesküdött az Úrra (Élet, Boldogság, Egészség neki!), mondván:

- Amiként él Ámon és él a király, ha megtalálják őt és ő él, nagy leckeadassék Hamisságnak, verjék meg száz csapással, öt sebesüléssel, azután vakítsák meg a két szemén, és tegyék Igazság kapuőrzőjévé!

…………………………………………………………………………………………..

 



Wenamun utazása

 

Az elbeszélés egyetlen példányát tartalmazó papirusz (Papyrus Pushkin MFA 120) a thébai terület felett a XXI. dinasztia (Kr. e. 1070-945) korában ellenőrzést gyakorló Amun főpapok és katonai főparancsnokok székhelyén, a közép-egyiptomi el-Híba városában került elő. Feltehetően a dinasztia végén vagy a következő XXII. dinasztia elején, közelebbről I. Sheshonk (Kr. e. 945-924) idején készülhetett.


Az újbirodalmi elbeszélő irodalom fejlődéstörténete egyik lezárásának tekinthető mű egy úti beszámolóról készült hivatalos jelentés, vagyis egy pragmatikus műfaj formáját ölti magára. Nyelvezete is, amely a legtisztább újegyiptomi, ehhez alkalmazkodik, amikor ugyanazon nyelvi regisztert használja, mint a mindennapok formális adminisztratív szövegei. A korábbi narratíváktól eltérően feltűnően mellőzi az ismétlődő formulákat, ahogyan cselekményének egymásba kapcsolódó epizódjai is szervesebben illeszkednek egymáshoz. Stílusa és látszólagosan realista témakezelése ugyancsak megkülönbözetik a korábbiaktól.


A történet időben valószínű keletkezésének ideje előtt körülbelül száz - százötven évvel korábban, az Újbirodalom legvégén játszódik. A mű szerzője sok tekintetben hitelesnek tűnő képet fest a korszak politikai viszonyairól mind Egyiptomban, mind pedig a keleti Mediterráneumban. Irodalmi műről lévén szó azonban nagyobb óvatossággal kell hozzá közeledni annál, minthogy megbízható történeti forrásként lehessen kezelni.


A történet szerint hőse, Wenamun, Thébából Amun szent folyami bárkája számára indul fát beszerezni Bübloszba, út közben azonban kifosztják. Bübloszba érve többszörös alkudozásra kényszerül annak fejedelmével, hogy ezután elmenekülve Alaszijába (Ciprus?) vetődjön. Miután a kézirat vége nem őrződött meg, a történetnek itt vége szakad. A műre jellemzően a kalandos cselekmény bonyolításának és a finom jellemrajzok megteremtésének elsődleges eszköze nem maga az elbeszélő ábrázolás, hanem a hosszabb-rövidebb dialógusok változatos sorozata.

 

 

Papyrus Pushkin MFA 120:

M. A. Korostovtsev, Putesesztvie Un-amuna v Bibl, Moszkva, 1960.

A. H. Gardiner, Late-Egyptian Stories, Bibliotheca Aegyptiaca VII, Bruxelles, 1937, 61-76.

 

Ford.: Dobrovits A. (szerk. és ford.): A paraszt panaszai, Budapest, 1963, 95–103.

 

Az ötödik évben, az aratás évszakának negyedik hónapjában, a tizenhatodik napon Ámon, a két ország trónjai urának csarnokidőse, Venamon elutazott, hogy fát hozzon Ámon-Rének, az istenek királyának a folyón levő nagy és pompás, Ámon-uszer-hat nevű bárkája számára.

 

Azon a napon, amikor megérkeztem Taniszba, oda, ahol Nesz-szu-baneb-Dzsedu és Tentamon van, átadtam nekik Ámon-Ré, az istenek királya leiratát, ők felolvastatták maguk előtt, és így szóltak:

– Megtesszük, igen, megtesszük, amit Ámon-Ré, az istenek királya, a mi urunk mond!

Én az aratás évszaka negyedik hónapjáig Taniszban tartózkodtam, és akkor Nesz-szu-ba-neb-Dzsedu és Tentamon elküldtek Mengebet hajóskapitánnyal, és én a Szíriai Nagy Tengerre szálltam az aratás évszaka első hónapjának első napján.

Eljutottam Dórba, a Zakarok egy városába, és Beder, annak fejedelme hozatott nekem ötven kenyeret, egy „korsó” bort és egy ökörcombot. Egy ember az én hajómról elszökött, miután ellopott egy arany korsót, öt debennyit, négy ezüst korsót, összesen húsz debennyit, ezüstöt zacskóban tizenegy debennyit; összesen ellopott:öt deben aranyat, harmincegy deben ezüstöt.

Hajnalban nekiindultam, elmentem oda, ahol a fejedelem volt, és azt mondtam neki:

– Én meglopattam a te kikötődben. Ennek az országnak te vagy a királya és te vagy a vezetője. Keresd meg pénzemet, mert ami ezt a pénzt illeti, az Ámon-Réé, az istenek királyáé, az országok uráé; az Nesz-szuba-neb-Dzsedué; az Herihoré, az én uramé és Egyiptom más nagyjaié; az a tied, az Vereté, az Mekmeré, az Zakar-Baalé, Byblosz fejedelméé!

Ő ezt mondta nekem:

– Akár neheztelsz, akár udvarias vagy: lásd, én mit sem tudok arról a dologról, amit nekem mondasz. Ha az én országomhoz tartoznék, aki téged meglopott, és a te hajódra szállt volna, hogy ellopja a te pénzedet, kincstáramból pótolnám neked mindazt, amíg név szerint megtalálnák azt, aki téged meglopott. De ami a tolvajt illeti, aki téged meglopott, hozzád tartozik, hajódra való. Tölts itt el néhány napot, a közelemben, hogy megkereshessem őt!

Kilenc napot töltöttem el kikötőjében, miután kikötöttem, azután elmentem hozzá:

– Lásd, nem találod meg pénzemet! Hadd hajózzam elés menjek el azokkal a hajóskapitányokkal, akik a tengerre szállnak!

Ő azt mondta nekem:

– Hallgass! Ha meg akarod találni azt, amit tőledelloptak, hallgass szavamra és tedd, amit mondok neked Te el fogsz utazni és hallod… amíg meg nem érkezel,és ahol leszel, te hatalmadba keríted az ő kajütjüket és elveszed… hasonlóképpen… azt, ami benne van, és az nálad marad egészen addig, amíg el nem mennek, hogy megkeressék a tolvajt, és azt, amit ellopott… De várj, amíg el nem éred… a kikötőt. Íme, te… elértem Tyroszt.

Elhagytam Tyroszt hajnalhasadtával, és Bybloszba érkeztemZakar-Baálhoz, Byblosz fejedelméhez. Én hatalmamba kerítettem a hajó kajütjét, és találtam benne harminc deben ezüstöt és elvettem azt. Azt mondtam a hajóskapitánynak:

– Én vettem el a ti pénzeteket – és az nálam marad, amíg meg nem találjátok az én pénzemet, és azt, aki ellopta azt. Nem ti loptátok el, én mégis elveszem… Ítéljetek… hogy én fogok…

És ők elmentek.

Sátrat vertem a tenger partján Byblosz kikötőjében. Elhelyeztem benne az Út Ámonját, és belsejébe tettem minden vagyonát.

Byblosz fejedelme küldött hozzám, mondván:

– Hagyd el az én kikötőmet.

Én küldöttem hozzá, mondván:

– … hol… hogy menjek… hogy hajózzam… vissza engem Egyiptomba!

Huszonkilenc napot töltöttem el az ő kikötőjében, ő pedig azzal töltötte idejét; hogy küldött hozzám mindennap, mondván:

– Hagyd el az én kikötőmet!

Ő pedig áldozott az ő isteneinek, és az isten megragadta „nagy fiúi” közül egyik „nagy fiúját” és révületbe ejtette, és azt mondta neki:

– Hozd fel az istent, és hozd fel a követet, aki vele van, mert Ámon küldte őt, ő az, aki jönnie adta!

Ő révületben volt, révületben volt egész éjszaka, én pedig találtam egy hajót, amelyik Egyiptomba készült, fel raktam mindazt rá, ami az enyém, és néztem, sötét van-e már, mondván, mihelyt leszáll, fel rakom az istent, nehogy más szem megláthassa – akkor a kikötő elöljárója jött hozzám, mondván:

– Maradj reggelig, a fejedelem rendeletére!

Én azt mondtam neki:

– Hát nem te voltál az, aki avval töltötted idődet, hogy jöttél mindennap, mondván: „Hagyd el az én kikötőmet!”? Nem azért mondod-e, hogy maradj az éjszaka, hogy elmehessen a hajó, amelyet találtam és te gyere mondani: „Siess vissza!”?

Elment és elmondta ezt a fejedelemnek. A fejedelem üzent a hajó hajóskapitányának, mondván:

– Maradj reggelig, a fejedelem rendeletére!

Amikor reggel lett, a fejedelem elküldött és felvitetett, az isten pedig a sátorban nyugodott, a tenger partján, ahol volt.

Ülve találtam őt, a fejedelmet kaputornyában, hátát nekivetette egy ablaknak, és a Szíriai Nagy Tenger hullámai a tarkójáig áradtak.

Ezt mondtam neki:

– Legyen hozzád kegyes Ámon!

Ő azt mondta nekem:

– Mennyi idő telt el a mai napig, azóta, hogy eljöttél onnan, ahol Ámon van?

Azt mondtam neki:

– Öt hónap, napra, máig.

Azt mondta:

– Lássuk, igazságban vagy-e? Hát hol van Ámon megkeresése, melynek kezedben kell lennie? Hát hol van Ámon főpapjának levele, melynek kezedben kell lennie?

Azt mondtam neki:

– Én ezeket Nesz-szu-ba-neb-Dzsedunak és Tentamonnak adtam.

Ő igen-igen haragudott. Azt mondta nekem:

– Hát lásd! Megkeresés és vele levél nincs a kezedben? Hát hol van az ő szíriai legénysége? Hát nem azért küldött el téged idegen hajóskapitánnyal, hogy megölessen és a tengerbe vessenek? Hát kinél keressék az istent, és téged is kinél keressenek még? – így szólt hozzám.

Én így szóltam hozzá:

– Hát nem egyiptomi hajó-e az, és legénysége nem egyiptomi-e, amelyik Nesz-szu-ba-neb-Dzsedu megbízásából hajózik? Nem szíriai legénység az?

Ő pedig azt mondotta:

– Hát nincs-e itt az én kikötőmben húsz hajó is, amely Nesz-szu-ba­neb-Dzseduval van üzleti kapcsolatban? És ami Szidónt illeti, a másik helyet, amely mellett eljöttél, nincs-e ott másik ötven hajó, amelyik üzleti összeköttetésben van Birket-Éllel és az ő háza felé tart?

Én hosszú ideig hallgattam, ő volt az, aki válaszolt, mondván:

– Miféle megbízással jöttél?

Mondtam neki:

– Én Ámon-Ré, az istenek királya nagy és pompás bárkája fájáért jöttem! Megtette a te atyád, megtette atyádnak atyja, te is meg fogod tenni! – mondottam neki.

Ő azt mondta nekem:

– Ők megtették azt, valóban, és ha te megadod nekem azt, amiért megtegyem, akkor én is megteszem azt! Bizony, az enyéimek megtették ezt a megbízatást, mert a fáraó (Élet, Boldogság, Egészség neki!) küldetett nekik hat hajót, amelyek meg voltak rakva Egyiptom mindenféle áruival, és kiürítették azokat raktáraikba! De mi az hát, amit te hoztál nekem, énnekem!? Előhozatta atyái üzleti naplóit, és felolvastatta azt előttem, és ezer deben mindenféle pénzt találtak az ő üzleti könyveiben.

Ő így szólt hozzám:

– Ha Egyiptom királya ura volna annak, ami az enyém, és én az ő szolgája volnék még, nem küldött volna ezüstöt, aranyat, mondván: teljesítsd Ámon megbízását! Mert nem „királyi szállítások” voltak azok, amiket ő az én atyáimnak teljesített! Ami pedig engem illet, én: én nem vagyok a te szolgád! És annak se vagyok, aki téged küldött, a szolgája már! Ha én felkiáltok a Libanonra, megnyílik az ég, és a fa itt van a tenger partjára esve! De add ide nekem a vitorlákat, amelyeket hoztál, hogy elragadják a te hajóidat a te fáddal, és add ide nekem a te köteleidet, amiket hoztál, hogy összekössed a cédrusokat, amiket én kivágatok, hogy csináljak neked… amiket én csinálok neked. A te hajóid vitorlái és a hajóorrok nehezek és összetörnek, és te meghalsz a tenger közepén! Lásd, Ámon hangját hallatja az égben, és elengedi Széthet a maga idejében! Mert hát Ámon teremtette az összes országokat, ő teremtette őket, és ő teremtette azt az Egyiptomot, ahonnan jössz, elsőnek. A műveltség pedig onnan jött, hogy eljusson oda, ahol én vagyok, a bölcsesség pedig onnan jött, hogy eljusson oda, ahol én vagyok! Mire való tehát ez az ostoba utazás, amit veled csináltattak?!

Én azt mondottam neki:

– Nem igaz! Nem ostoba utazás ez, amiben én vagyok! Nincs hajó a folyók hátán, ami ne Ámoné volna, övé a Tenger, és övé a Libanon, amiről te azt mondtad, hogy az enyém, az Amon-uszer-hat, minden hajók urának partját képezi! Mert bizony így szólt Ámon, az istenek királya Herihornak, az én uramnak: „Küldj el engem!” – és ő elküldött engem evvel a nagy istennel! Hát lásd, te eltöltettél evvel a nagy istennel huszonkilenc napot, miután kikötött a te kikötődben! Hát nem tudtad? Hát nincs ő itt? Hát ő nem az, aki volt? Te azonban alkudozol a Libanonról Ámonnal, az ő urával!

És ami azt illeti, amit mondtál: a régi királyok küldtek ezüstöt és aranyat: ha lett volna élet és egészség a birtokukban, akkor nem küldettek volna javakat – hát javakat küldettek el atyáid élete és egészsége helyett!

Mert Ámon, az istenek királya az, aki ura az életnek és egészségnek, és ő volt ura atyáidnak, akik életidejüket avval töltötték, hogy áldozzanak Ámonnak. És te is, még te is Ámon szolgája vagy!

Ha te azt mondod: „Megteszem, igen, megteszem Ámonnak”, és végrehajtod az ő megbízatását, te élni fogsz, boldog lész, egészséges lész, és jó lesz a te egész országodnak és a te embereidnek!

Ne kívánd magadnak Ámon-Ré, az istenek királya tulajdonát, mert az oroszlán szereti vagyonát!

Hozasd el nekem írnokodat, hadd küldjem el őt Nesz-szu-ba-neb-Dzseduhoz és Tentamonhoz, a katonai helytartókhoz, akiket Ámon az ő országa Északjának adott, és ők elküldik mindazt, ami szükséges.

Én is megírom nekik, mondván: „Küldesd el azt, amíg én délre megyek.” És én megküldetem neked a te károdat, mind még! – így szóltam.

Ő az én levelemet az ő követének a kezébe adta, és felrakta a hajótőke gerendáját, elülső orrával, hátsó orrával és még négy ácsolt fát, összesen hetet, amit elküldött Egyiptomba.

Az ő követe, aki Egyiptomba ment, eljött hozzám Szíriába, a sarjadás évszaka első hónapjában. Nesz-szu-ba-neb-Dzsedu és Tentamon adtak aranyat négy korsót, kakment-vázát, ezüstöt öt korsót, ruhákat királyi vászonból tíz darabot, jó felső-egyiptomi vásznat tíz köteget, legjobb minőségű, írásra való papiruszt ötszáz csomagot, ökörbőrt ötszázat, kötelet ötszázat, lencsét húsz zsákkal, halat harminc kosárral. Nekem pedig Tentamon küldött ruhákat jó felső-egyiptomi vászonból öt darabot, jó felső-egyiptomi vásznat öt köteget, lencsét egy zsákkal, halat öt kosárral.

A fejedelem örült, megbízott háromszáz embert és háromszáz ökröt, és az élükre felügyelőket állított, hogy kivágassa a fákat.

Kivágták őket, és a sarjadás évszaka alatt ott hevertek. Az aratás évszaka harmadik hónapjában a tenger partjára vonszoltatta őket.

A fejedelem kijött és megállott azoknál, és értem küldött, mondván:

– Gyere!

Én pedig a közelébe mentem, és az ő legyezőjének árnyéka rám esett. Pen-Amon, az egyik szolga, aki nála volt, elválasztott, mondván:

– A Fáraó, a te Urad (Élet, Boldogság, Egészség neki!) árnyéka esett rád!

A fejedelem haragudott rája, mondván:

– Hagyd békén!

Én a közelébe mentem, és ő ekként szólalt meg, mondván:

– Lásd, a megbízatást, amit megcsináltak atyáim azelőtt, megtettem, noha te, te nem tetted nekem, amit a te atyáid megtettek nekem. Lásd, megérkezett a te fád maradéka, itt fekszik, cselekedj szívem szerint, és jöjj felrakodni azt; hát nem adták-e neked azt? De ne gyere, hogy a Tenger félelmetességét nézzed, mert ha a Tenger félelmetességét nézed, akkor tekints énrám, az enyémre is! Mert én nem csinálom veled azt, amit csináltak Kha-em-Uaszet követeivel: miután tizenhét évet töltöttek el ebben az országban, ők meghaltak az ő helyükön.

Így szólt szolgájához:

– Vidd el, és mutasd meg neki az ő sírjaikat, amelyekben nyugszanak!

Így szóltam hozzá:

– Ne mutattasd meg nekem azt! Ami Kha-em-Uaszetet illeti, embereket küldött hozzád követként, és ember volt ő maga is! De a tied nem egy az ő követei közül! És te mégis azt mondod: „Siess, hogy lásd társaidat!” Hát miért nem örülsz és csináltatsz magadnak egy emlékkövet, hogy mondd rajta: „Ámon, az istenek királya, elküldte hozzám az Út Ámonját, az ő követét (Élet, Boldogság, Egészség neki!) és vele Venamont, az ő emberi követét Ámon-Ré, az istenek királya nagy és pompás bárkája fájáért. Kivágattam azt, felrakattam azt, elláttam hajóimmal és legénységemmel és eljuttattam Egyiptomba, hogy könyörögjön számomra Ámontól ötven évnyi életet azon felül, amit a sors meghatározott.” És majd ezután, egy más napon, amikor követ érkezik Egyiptomból, aki ismeri az írást és olvassa nevedet az emlékkövön, Te a Nyugat (Alvilág) vizét kapod, miként az istenek, akik ott vannak!

Ő így szólt hozzám:

– Nagy lecke ez számomra, amit te mondasz nekem!

Én azt mondtam neki:

– Ami azt a sokat illeti, amiről szóltál nekem, ha elérkeztem oda, ahol Ámon főpapja van, és ő meglátja a te megbízásodat, a te megbízás-teljesítésed hoz még neked valamit!

Elmentem a tengerpartra, ahol a fa le volt rakva. Megláttam tizenegy hajót, amint jöttek a tengeren, amelyek a zakarokéi voltak, jelezvén:

– Fogd el és ne engedd hajóit Egyiptomba!

Ülve maradtam és sírtam.

A fejedelem levél-írnoka kijött hozzám, és így szólt:

– Mi van veled?

Azt mondtam neki:

– Nem látod-e a költöző madarakat, amelyek másodszor ereszkednek alá Egyiptom felé? Nézd őket, vonulnak a hűvös vizek felé! Meddig lesz, hogy itt vagyok, odavetve? Hát nem látod azokat, akik jönnek, hogy elfogjanak engem ismét?!

Elment, elmondta ezt a fejedelemnek, és a fejedelem sírva fakadt azok miatt, amiket mondtak neki, szomorúak voltak azok. Kiküldötte levélírnokát, hozatott bort, két korsóval, meg egy kost, és elküldte hozzám Tentnutot – egy egyiptomi énekesnőt, aki nála volt, mondván:

– Énekelj neki, ne engedd, hogy a gondok megragadják szívét!

És hozzám küldött, mondván:

– Egyél, igyál, ne engedd, hogy szívedet megragadják a gondok! Holnap majd meghallod mindazt, amit neked mondandó vagyok!

Amikor reggel lett, hívatta az ő vízi őrségét, közébük állt és így szólt a zakarokhoz:

– Mit jelentsen ez a ti felvonulástok!

Azok azt mondták neki:

– Mi azoknak az összecsapott hajóknak az üldözésére jöttünk, amelyeket Egyiptomba küldesz annak számára, akivel vitánk van!

Azt mondotta:

– Nem fogathatom el Ámon követét az én országomban! Hadd küldjem el, aztán ti üldözitek, hogy elfogjátok!

Felrakott engem, elküldött engem az ő kikötőjéből a tengerre. A szél elsodort engem Alsza országába. Akik a városban voltak, kijöttek ellenem, hogy megöljenek. Én áttörtem magam közöttük, addig, ahol Heteb, a város királynője volt. Úgy találtam őt, amint kilépett az egyik palotájából és belépett a másikba. Üdvözöltem, és így szóltam azokhoz, akik a közelében állottak:

– Van-e valaki közöttetek, aki érti az egyiptomi nyelvet?

Egyik közülük így szólt:

– Én értem.

Azt mondtam neki:

– Mondd meg az Úrnőnek: „Hallottam a Város óta, ahol Ámon van, mondani: »Igazságtalanságot cselekednek minden városban, de igazságot tesznek Alsza országában.« És mégis, igazságtalanságot csinálnak itt mindennap!”

Az Úrnő így szólt:

– Mit jelent, amit te beszélsz?

Én azt mondtam neki:

– A tenger haragos volt, és a tenger elsodort engem abba az országba, ahol te vagy. Hát te megengeded, hogy elfogjanak, hogy megöljenek engem, aki Ámon követe vagyok?! Hát lásd, engem keresni fognak minden napokig! Ami Byblosz fejedelmének legénységét illeti, akiket azért keresnek, hogy megöljenek, hát nem talál-e az ő uruk tíz legénységet is, amely a tied, és megöli őket, ő is!

Ő üzentetett az embereknek, előállították őket, és azt mondta nekem:

– Aludj!…

…………………………………………………………………………………………..



Szerelmi költészet


Szerelmi líra:


Papyrus Harris 500 (Papyrus BM EA 10060) (késő XVIII. vagy korai XIX. dinasztia)

3 csoport:
1) 8 dal, eredeti címük nem maradt fenn; (rt. 1,1 – 4,1)

2) 8 dal, „A gyönyörűség dalainak kezdete” (rt. 4,1 – 6,2)

3) 3 dal, „A virág dal” (rt. 7,3 – 8,3)

 

Ostracon CG 25218 (+Ostracon Deir el-Medina 1266) (XIX. vagy XX. dinasztia)

2 csoport: 
1) 7 dal, „Az átkelés”

2) 7 dal, „A hét kívánság”

 

Papyrus Turin 1996 (cat. 1966) (korai XX. dinasztia)

3 (?) dal: „A szerelem fái” (eredeti címük nem maradt fenn)

 

Papyrus Chester Beatty I (Papyrus BM EA 10681)      (XX. dinasztia)

3 csoport:
1)  „A nagy gyönyörűség mondásainak kezdete”(C 1,1 – C 5,2)

2)  „Ó, jönnél bár” (modern cím: „Három kívánság”) (G 1,1 – G 2,5)

3)  „Kezdete a szépszavú beszédnek, amelyet egy szöveggyűjteményben találtak és amelyet a temetőírnok Nahtszobek készített” (rt. 16,9 – 17,13)

 

töredékek, részletek:           Papyrus Anastasi II, vs. 5,1

                                       Ostracon Deir el-Medina 1038 vs.

                                       Ostracon Deir el-Medina 1078 rt.

                                       Ostracon Deir el-Medina 1079

                                       Ostracon Deir el-Medina 1635 + Ostracon Turin 6625

                                       Ostracon Deir el-Medina 1646

                                       Ostracon Deir el-Medina 1647

                                       Ostracon Deir el-Medina 1650

                                       Ostracon Deir el-Medina 1651

                                       Ostracon Deir el-Medina 1652

                                       Ostracon Deir el-Medina 1653

                                       Ostracon Nash 12

                                       Ostracon Borchardt 1 = Ostracon CGT 57367 rt.

                                       Ostracon Leipzig 6

                                       Ostracon Gardiner 304 rt.

                                       CGC 25761

                                       Ostracon Michaelides 55

                                       Ostracon Michaelides 86

                                       Ostracon Deir el-Medina 1040

                                       Ostracon Gardiner 339 rt.

                                       Ostracon Hermitage 1125

 

B. Mathieu, La poésie amoureuse de l’Égypte ancienne. Recherches sur un genre littéraire au Nouvel Empire, Bibliothèque d’Étude 115, Le Caire, 1996.

 

Ford.: Molnár I. (műford.): A gyönyörűség dalainak kezdete, Budapest, 1973.

 



KEZDETE A SZÉPSZAVÚ BESZÉDNEK,

AMELYRE SOBEK-NEHET TEMETŐÍRNOK

IROMÁNYAI KÖZT TALÁLTAK


Papyrus Chester Beatty I (rt. 16,9 – 17,13)


1

Ha e verseket itt a nővér házába viszed,

házába szellőként belopózol,

más arcot ölt, meglátod, az utca:

úrasszonyától rendbe szedődik a táj.

Vedd körül őt nótával, tánccal, jófajta itallal,

így bírd le szeszélyét,

amely úgyis megszelídül a sötétben.

Azt mondja neked majd: Végy a karodba.

És ugyanígy kérlel virradatkor.

 

2

Ha e verseket itt a nővér házába viszed,

s titokban szöksz közelébe,

megteheted mindazt, ami vágyad

az ünnep-járta helyen.

Szél fújja keresztül a csarnokokat,

szél fú alá az egekből -

semmi se rezdül a házban.

Megérzed ott a nővér illatát,

mely gyönyörű részegségbe borítja

mindenki szívét.

Aranyos pedig őt akkor neked adja,

hogy teljessé tegye életedet.

 

3

Nővérem nagyon ért a pányva-vetéshez,

mégsem adózik a csorda után.

Pányvát kerekít rám hajfonatával.

Szemével megragad engem.

Nyaklánccal gúzsba köt engem.

Gyűrűjével megbélyegez engem.

 

4

Mit siránkozik egyre szíved:

„Csak érte áhítozom, megölelni szeretném!”

Ahogyan időtelen Amon,

úgy jövök én hozzád, karomon lobog ingem.

 

5

Fivérem lent áll a folyónál,

a víz tükörén van a lába.

Ünnepre rakja az oltárt,

jó helye legyen az ünnepi sörnek.

Mellemet éri az oltár,

nem széles, de magas.

 

6

Mit művelt vélem a nővér,

nem hallgathatom el.

Hagyta, hogy álljak a kertkapujában,

ő beszaladt.

Nem mondta: Kerülj be, te kedves!

Néma, süket volt virradatig.

 

7

Elmentem az éjjel a háza elébe.

Bekopogtam - az ajtót nem tárta ki nékem.

Ó, ajtónállók tündökletes éje!

Kinyitlak végre ma, zár!

- Szomorú sorsom te vagy, ajtó,

ártó szellemem is te vagy, ajtó.

Neked áldozzák fel a barmunk,

vele hódolnak előtted.

Tulkokat áldoznak a zárnak,

hízlalt libát a retesznek,

az ajtófélfa kegyének ünőt.

zsírt a tolózár tiszteletére.

Állataink legjobb falatától

gyarapodjon az ács pereputtya:

zizegő nádból készítse a zárat,

szalmából a gyönge reteszt,

jöhessen a fívér bármely időben,

tárva találja a házat,

vászonnal vetve találja az ágyat,

és benne lobogva a lányt,

ki e szókkal járul elébem:

„Hajlékod e ház, ó város urának büszke fia!”

 


A NAGY GYÖNYÖRŰSÉG MONDÁSAINAK

KEZDETE

Papyrus Chester Beatty I (C 1,1 – C 5,2)


1

Nővérem párját föl nem lelni sehol,

mindenkinél gyönyörűbb.

Orcája tüzes újesztendei csillag,

ha gazdag évet ígérve följön az égre.

Ékes erényű, bőre vakító,

tekintete szép a szemének;

méz pereg ajkáról, ha beszél,

hiábavaló szava nincsen.

Nyaka hosszú, a keble világít,

valódi lazúrkő sűrü haja,

versenyre kel ékes arannyal a karja,

lótusznak kelyhe öt ujja;

csípője nehéz, karcsú derekáért,

sima combjáért vetekednek.

Ölelése megejti szívem.

Minden férfi-nyak őfele fordul.

őt látni törekszik.

Minden ölelése teljes öröm;

akit ő megölel, az az ifjak elseje lészen.

Amikor házából elindul,

járása az Egyetlené, az Övé.

 

2

Fivérem hangja fölzaklatja szivem,

miatta emészt a betegség.

Szomszédos házunkkal a házuk,

mégse tudok hozzá folyamodni.

Gonddal ügyel rám édesanyám és rája is éppúgy ...

Ha reá gondol a szivem, gyullad ki haragra,

mégis betelít az iránta való szerelem.

Megháborodott ő, s háborodott vagyok én is.

Nem sejti, ölelni szeretném,

vágyam, hogy küldjön anyámnak elébe.

Fivérem, ó, bárcsak neked adna

Aranyos, az asszonyok éke!

Jöjj, hogy délceg termetedet habzsolja szemem,

hogy vigadozzon apám meg anyám,

hogy öröm harsogjon az emberek ajkán,

neked ujjongjon mindenki, fivérem!

 

3

Szivem még szépségén tünődik,

mintha csak ott ülnék mellette, lakában.

Ekkor Mehi tart az úton szembe, fogattal,

testvéreitől koszorúzva.

Nem tudom, meneküljek-e tőle,

haladjak-e át nyugodtan előtte.

Nézném bár útnak a fürge folyót

mégse lel útra a lábam.

- Ó, de tudatlan vagy, te szivem!

Minek is lennél Mehivel szemben magabiztos?

Hogyha előtte elhaladok,

egyetlen léptem elárul.

„Íme, tiéd vagyok én!” - így szólítom meg azonnal.

Ő meg elüvölti nevem,

s házanépének kezére ad engem,

mely körülötte zsibong.

 

4

Sebesebben dobban a szívem,

ha szerelmem jut eszembe.

Nem hagyja, hogy úgy sétáljak az úton,

mint bármelyik ember:

keblemből szinte kiugrik.

Nem hagyja, hogy magamat csinosítsam,

nem foghatok legyezőt se kezembe,

nem tehetek csöpp festéket se szememre,

nem tehetek testemre kenőcsöt.

„Ne állj meg: elérsz!”

ezt súgja nekem, valahányszor rajta tünődöm.

Szívem, ó, ne tegyél butaságot,

ilyen ostobaságot mért cselekednél?

Ülj le nyugodtan, meglásd, eljön a fivér.

Sokaknak irígy szeme néz.

Ne hagyd, hogy az emberek ezt mondják súgva mögöttem:

„No nézd, ez a lány szerelembe esett.”

Légy te, szivem, valahányszor rajta tünődöl,

sziklaszilárd, ne dobogj hevesebben.

 

5

Dicsérem Aranylót, zengem az ő diadalmát,

dicsérem úrasszonyát az egeknek;

Hathort dicsőitem én,

úrnőmet magasztalom én.

Esedeztem hozzá, s meghallgatta imámat.

Úrnőmet azért elküldte körömbe,

magától jött hogy szemtől szembe lásson.

Hej, csoda nagy dolog ez!

Örvendezem, ujjongok, hatalmas vagyok én,

ha meghallom a szót: „Íme, ő az!”

Íme, ő jön: meghajolnak előtte az ifjak,

akkora szívükben az iránta való szerelem.

Lám, esedeztem isten-anyámhoz,

s ő kegyesen nekem adta a nővért.

Három napon át könyörögtem égi nevéhez.

Öt napja hagyott el a kedves.

 

6

Elmentem a háza előtt,

kitárva állt az ajtaja, láttam.

Anyja mellett ott álldogált a fivérem,

testvérei mind körülötte.

Aki csak arra járt szerelembe esett.

Pompás legény, párját se találni,

fivérem tiszta jellemű ifjú.

Rámpillantott, mikor épp elmentem előtte,

engem pedig úgy átjárt az öröm:

ujjongó, repeső szívvel örültem,

hogy észrevett a fivérem!

Ó, ha szivembe láthatna az anyja,

Ó, ha megértene még idejében!

Ó Aranyos, indítsd neki erre szivét,

hogy végre fivérem karjába mehessek,

hogy csókba borítsam őt a családja előtt.

Nem sírnék az emberek szája miatt,

örömöm volna, ha mindenfele tudnák,

hogy azt híreszteled: ismersz.

Istennőmnek áldozatot mutatok be

- jaj-jaj, a szivem kiszakad! -,

hogy a fivérem meglásson végre egy éjen,

mely gyönyörüségben telik el.

 

7

Hét napja is elmúlt, hogy utolszor láttam a nővért.

Rámtört a betegség.

Testem is elnehezült,

nem viselek gondot magamra sem én már.

Hiába tudós orvosok látogatása,

nem enyhül meg a szivem gyógyszereiktől.

A varázsló főpapok sem sokat érnek;

hogyan is tudnák ők, mi az én nyavalyám!

Csak hallanám: „Íme, ő jön!” - talpra ugornék.

Az ő neve mindjárt orvosol engem.

Küldönceinek érkezte, távolodása,

ez az én szívem patikája.

Több nékem a nővér valahány gyógyhírü szereknél,

több nekem ő, mint orvosi munkák hosszú tekercse.

Lépteinek neszezése az én amulettem,

látása erőssé épit azonnal.

Rámnyitja szemét: megújul a testem,

ajkáról egyetlen szó megerősít.

ölelése a bajt tovaűzi.

- S elment tova tőlem, egy hete immár!

 


Ó, JÖNNÉL BÁRCSAK A NŐVÉRHEZ


Papyrus Chester Beatty I (G 1,1 – G 2,5)


1

Ó, jönnél bárcsak a nővérhez, igyekezve,

mint a királyi követ;

ura elszoruló szívvel már várja jövését,

szive szomjúhozza a hírt.

Ahány istálló, szerszámját mind neki őrzi.

lovak állnak készenlétben elő, minden pihenőben,

felszerszámozva várják a sebes szekerek.

Nincsen az úton perc pihenése;

végül elér a nővér házának kapujához -

szíve örömre derül.

 

2

Ó, jönnél bár hozzám, mint a király paripája,

minden paripák közül kiszemelt, legjobb paripája,

minden istállók legderekabbja!

Kivételezett ő mindig az abrakolásnál,

karcsú lábait ismeri jól az ura.

Amikor meghallja, hogy útra pattog az ostor,

nem tűri tovább a vesztegelést.

Nincs az a nagyszerü harcos,

aki őt megelőzze. -

Megsejti a nővér asszonyi szíve:

nem lehet ő már messze nagyon.

 

3

Ó, jönnél bárcsak a nővérhez,

riadva-szökellve, mint a gazella,

sivatagban hogyha megűzik.

Lába repül, bár lankad a teste,

remegés fut a tagjain át.

Mögötte lihegnek már a vadászok,

körötte csaholnak már az ebek.

A por puha leple takarja előlük,

míg sima ösvenyként szeli át a folyót.

Érd el az én védelmet-adó kicsi házam,

míg négyszer csókolni karodat van idő.

Csak azért vagy, hogy szeressél szüntelenül,

Aranyosnak szabja reád ezt égi parancsa,

ó, drága barátom.

 

 


ÉN ISTENEM, ÉN DRÁGA FIVÉREM ...


Ostracon CG 25218 (+Ostracon Deir el-Medina 1266)


1

Én istenem, én drága fivérem ...

Kivánatos dolog heverészni a vízben ...

Megteszem óhajodat: megfürdöm előtted.

Szépségem, imé, kitárul előtted,

becses fejedelmi lepelben,

szagos kenetekkel illatosítva.

Leszállok a vízbe, ha veled leszek ottan,

kijövök bíborszinü hallal tenyeremben;

gyönyörűn csillog tenyeremben ...

Gyere, fivérem, gyere, nézd csak!

 

2

Túlnan a nővér drága szerelme,

köztünk a folyó, krokodilus őrzi a partot.

Leszállok a vízbe; ha kell, megvívok az árral,

nem ijeszti szívem az örvény.

Lábamnak a hullám selyem-sima ösvény:

segít a szerelme, úgy megerősít,

mintha a vízi varázs-szavakat adná menedékül.

Látom a nővért jönni felém,

karom kitárom, hogy megöleljem.

Gödrében olyan eleven ma szivem ...

és így leszen ez örökkön-örökre,

ha felém jön az én kicsi úrnőm.

 

3

Mikor átölelem,

mikor átölel engem,

akárha Puntban lennénk, éppolyan érzés,

akárha illattal kennének, éppolyan érzés.

 

4

Amikor megcsókolom őt,

amikor felnyílik az ajka,

részegen ujjongok

sör nélkül is én.

 

5

Vesd meg hát végre fehér nyoszolyáját,

hé, szolga, te ott!

Azt mondom neked én:

tégy lehelet-puha vásznat a teste körébe,

még a királyi gyolcs sem elég puha néki;

öltözetében köznapi kelme ne légyen.

Jószagú könnyü huzattal ékítsd fel az ágyát.

 

6

Ó, bár szerecsen szolgaleánya lehetnék,

lefeküdnék lába elébe.

Láthatnám legalább

mezítlen testének simaságát.

 

7

Ó, bár a mosónője lehetnék

egyetlen hónapra csupán!

Örömmel megtisztítanám a ruháját

minden olajtól ...

 

8

Ó, bár a pecsétgyűrűje volnék,

mely csillog az ujján!

Tudom, akkor gondosan óvna,

mint becses ékszert mely örömökben

fürdeti éltét.

 

 


E SZAVAKKAL SZÓL A FALOMB


Papyrus Turin 1966

 

1

 

E szavakkal szól a falomb:

Mint az ő fogsora, magvaim oly ragyogók,

gyümölcsöm, akárcsak a melle.

Én az egész kert legsudarabb fája vagyok.

Zöldellve talál rám mindenik évszak,

a nővér, s a fivér is ...

Mámorosak mindketten a bortól, az édes italtól,

testükből drága kenet s olaj illata árad.

Minden fű, fa, virág elpusztul körülöttem,

csak magam állok a réten szüntelenül;

tizenkét hónapot élek egy évben.

Ha egy virágot elhullat a lombom,

új bimbó pattan ki belőlem.

Én vagyok, én, minden kertekben az első,

mégsem tekintenek annak.

De ha így bánnak velem eztán is, ahogy eddig,

én se fogok hallgatni felőlük,

én se fogom elrejteni őket.

Akkor kiderül a hamisság,

akkor a szende leányt pirulásra tanítják,

akkor az ifjú se lengeti vígan a botját,

melyet a lótusz övez koszorúval,

melyet a lótusz bimbaja ékít ...

Jóféle sörökkel felszökteti kedved,

hogy gyönyörök közt töltsd a napot

a nádkalyibában, amely börtönként zár be magába.

Lámcsak, a fának lesz igaza.

Menjünk, nosza, hímes szóval elébe,

rendezze meg ő a nászi napot ...

Ő rejti a titkunk.

 

2

Kis fügefánknak mozdul az ajka,

így kezdi lombja a szót:

Úrnőnknek tenni parancsát - szép kötelesség!

Hol lelni a mását, merre a párját?

Rabszolgaleányaiból ha kifogyna,

szolgálnám bizony őt,

én, kit Sziriából hurcoltak elébe

a tüzes szerető zsákmánya gyanánt.

Otthonul adta nekem kicsi kertjét,

de nem áldoz bort soha értem

napján az ivásnak.

Nem itat meg a tömlők tiszta vizével ...

Lelkemre, eszedbe jut ez még egyszer, imádó!

 

3

A kis szikomorfa,

melyet maga plántált földbe kezével,

lomb-ajkát nyitja beszédre.

Ágainak suhogása

pergése a jóizü méznek.

Ő maga szép: sürü lombja

zölden aranylik ...

Megrakva gyümölccsel, maggal: a jáspis

rőt veresénél is veresebbel.

Egy-egy smaragdkő minden levele,

kérge, akár kecses ősi cserép,

ágai fénymázként villannak a fényben ...

Magához vonzza, ki nincsen alatta,

árnyéka lehűti a hév levegőt.

- Levelet hullajt a leányka kezébe,

a kertész-lány tenyerébe,

szeretőjéhez noszogatja sietve:

„Jöjj, múlasd az időt a barátok környezetében!

Ünnepet ül ma a rét.

Alattam könnyü lugas, puha sátor.

Kertészeim is vigadozva örülnek,

mint a legény a leánynak.

Küldjék el az én szolgáim elédbe,

megrakva étellel-itallal,

Részeg az ember már. ha elédbe siet,

bárha italt nem is ízlelt.

Itt vannak a szolgáim étellel-itallal.

mindenféle sörökkel,

százfajta kenyérrel,

tenger tegnapi és mai tarka virággal.

sok ritka gyümölccsel -

jöjj, e napot töltsd el gyönyörökben,

a holnapot is, a holnaputánt és még azutánt is!

Lelj enyhületet hüvösömben.”

A fivér jobbján ül a lányka,

megmámorosodva,

amint a szavára figyelmez.

A részegségtől tótágast áll az ivóház,

fivérétől ő el nem tántorul.

Alattam lépdel a nővér

sétája során.

Én pedig itt hűségesen őrzöm a titkot,

arról, amit láttam, nem fecsegek sohasem.

 

 


ELMENNÉL TŐLEM?

Papyrus Harris 500 (BM EA 10060)

 

1

Elmennél tőlem egy jó vacsoráért?

Hát ennyire fontos a bendőd?

Elmennél tőlem egy tarka ruháért?

Én vagyok minden vásznak ura!

Elmennél gyomrod éhsége miatt?

Elmennél torkod szomjúsága miatt?

- Vedd inkább csordultig tele keblem,

ami benne van, ím, neked árad ...

 

2

Testemben immár úgy felolvadt a szerelmed,

mint langyos vízben a só;

gyümölcs a szerelmed, mézgába keverve,

kelesztő sűrü kovász.

Sietve siess hát nővéred elébe,

mint csatamén a harci mezőre ...

Az ég rendelte szerelmem.

 

3

Lótuszbimbók kertje az ajka,

érett gyümölcsként fénylik a melle,

karja, akár a kapocs,

homloka csapda, faragva nehéz meru-fából.

Én meg ostoba vadréce vagyok:

meglátom a béklyót hajrengetegében,

mégis csapdába esem.

 

4

Nyúlszivü nem leszek én

az irántad-ölő szerelemben,

Ó, farkaskölyköm! ...

El semmi se tántorit attól,

- verjenek érte akár -

hogy ott kuksoljak, várva reád, a mocsárban;

akkor se, ha szír földekre zavarnak

husángokkal, keményfa-botokkal;

akkor se, ha fütykössel vernek Nubiáig,

akkor se, ha dombra doronggal,

furkóval a földre -

intelmeiket nem hallgatom én meg,

nem tagadom meg a vágyam!

 

5

Észak fele úszom a bárkán,

nádkötegek karomon.

Memphiszbe megyek Ptahhoz könyörögni,

az Igazság Fényes Urához:

„Add kényemre-kegyemre ma éjjel a nővért!”

Bor végig a hosszu folyó,

nádja az isteni Ptah,

lótusza Szahmet ...

kelyhe Nofertum ...

Szépségétől a föld csupa fény lesz,

Memphísz pedig telve gyümölccsel,

melyet Széparcúm elébe helyeznek.

 

6

Betegséget színlelve

lefekszem bent a szobában.

A szomszédok majd bekopognak,

hogy lássák, mi bajom van.

Ott lesz közöttük a nővér;

megszégyenít ő majd bármilyen orvost,

ő ismeri csak bajomat.

 

7

Nővérem ékes háza olyan,

hogy ajtaja rakva épp közepébe.

Most két szárnyra kitárva az ajtó:

eltörött a retesz,

neheztel a nővér.

Ó, bárcsak ajtónállója lehetnék,

hogy rám haragudna,

úgy hallgatnám indulatos szavait,

mint kicsi gyermek, félve haragját.

 

8

Észak fele tartok a királyi csatornán

(üdv neki, élet, egészség),

majd a Napistenébe hajózom:

vágyam, hogy mihamar odaérjek,

ahol állnak a sátrak

a Mertiu-csatorna torkolatánál.

Szüntelenül Rénél a szivem,

útra kelek sietősen,

nem hallgatok senki szavára,

hogy lássam, amint megjő a fivérem ...

Veled álltam a Mertiu-csatorna torkolatánál,

Héliopoliszba ragadtad a szívem ...

Azóta szemem csak a kertre tekinget,

perzeafa-ágakkal rakva karom,

illatszerektől nehéz a hajam;

olyan vagyok én, akár két ország úrasszonya volnék.

 


SZÍVBŐL SZERETETT NŐVÉRED ÍGY KEZDI

KELLEMES ÉS GYÖNYÖRŰSÉGES DALÁT,

AMIKOR HAZATÉR A MEZŐRŐL

 

1

Fivérem, gyönyörűm, de szeretlek!

Teljesítem minden szavadat.

Halld, velem ez történt: Kimentem a rétre

madarat fogni: csalétkem

s hajítófám készen állt a kezemben.

Puntnak ezerféle szines madara

Egyiptomra leszállott,

mirrhával megillatosítva.

Amint lesuhant a legelső,

megfogta csalétkem.

Illatát Puntból hozta magával,

karmaiból hűs balzsamok illata áradt.

Azt kérem én ma tetőled:

oldjuk le madárkám lábáról a béklyót.

Egyedül leszek ott veled én,

hallhatod szívderitő csipogását

mirrhával megkent madaramnak.

Jó volna, ha ott volnál a mezőn,

amikor kiterítem a csapdát.

Ó, a mezőre kimenni - nincs is szebb dolog annál,

annak, akit szeretnek igaz szerelemmel.

 

2

Riadva kiáltoz a vadliba hangja,

rabul ejtette a csapda.

Engem szerelem tart édes köteléken,

nem szabadulhatok el.

Hálómat leszedem hát.

Mit mondjak otthon anyámnak,

akit esténként madaraktól görnyedve köszöntök?

Ma este nem én raktam ki a csapdát -

engem csalt csapdába szerelmed.

 

3

Verdes a vadliba szárnya: körözve telepszik a vízre ...

Mennyi madár köröz ott a magasban!

Nekem csak egy ma a gondom:

örvendjek a szép szerelemnek.

Egyedül vagyok itt,

szívemnek azért a sziveddel egy a verése,

szépséges orcád nincs messzire tőlem.

 

4

Útra kelek ...

Ha a kedves jut eszembe,

eláll a szivem dobogása;

számban a mézédes sütemény is

sósízüre válik,

a sedeh ital, amely édes volt ajakamnak,

madárepévé keserül.

Nem élesztheti fel többé szivemet

csupán a te illatos orrod.

Megleltelek egyszer - adjon nekem Amon

örökkön-örökre.

 

5

Ó, gyönyörűm, nekem egy csak a vágyam,

hogy e ház teneked-szolgáló úrnője lehessek,

hogy megpihenjen végre karod karomon,

téged szolgáljon szívemben a hű szerelem.

Ha szólítlak, akár testemben verne szived,

vágyával a hű szeretőknek.

Fivérem, ha egy éjjel nem velem alszol,

olyan vagyok én, mint aki sírba zuhant.

Te vagy üdvösségem, az életem is te vagy immár;

ha te jól vagy, az édes öröm, vad ujjongás

szívemnek, amely teutánad hajt szakadatlan.

 

6

Fölhangzik a fecske-csicsergés:

„Meghajnalodott a világ! Hova készülsz?”

„Ó, ne, madár, ne gyötörd a szivem!” –

Fivéremet ágyban fekve találtam,

úgy kivirult a szivem.

Ha csak ennyit mond ma nekem:

„Nem hagylak el, édes,

kezedbe letéve kezem;

együtt kószálunk a titkos drága zugokban” –

elsővé tesz a lányok közt e szavakkal,

kínjától szabadítja szivem.

 

7

Arcom a külső kapufél fele fordul,

várom a fivért, jön-e hozzám.

Szemem szakadatlan az út fele kémlel,

szakadatlan tárva fülem;

Várom Pamehát szakadatlan.

Egyetlen dolog fontos számomra a földön:

fivérem iránti szerelmem.

Bizony nem marad hallgatagon

előtte szivem.

Ő pedig egy szolgáját küldi elébem,

gyorslábút a hírben, a válaszadásban,

tőle tudom meg a hírt: megcsalt a kegyetlen!

- Szólj hát szolga, talán csinosabbra talált? –

Az csak hunyorít hamisan.

- Jaj, hát ki akarja magához téríteni tőlem?

 

8

Emléked jár a szivemben.

Csak fele fűzve fonatba hajamnak,

úgy sietek teutánad,

hogy megleljelek újra.

Nem bibelődöm most a hajammal.

Ám ha te úgy akarod, hajamat feltornyozom újra,

hogy kedvedre lehessek minden időben.

 


A GYÖNYÖRŰSÉG DALAINAK KEZDETE

 

1

MEMEH VIRÁGOK

 

Meghallgattam a szívem.

Úgy bánok véled ezentúl,

ahogy ő diktálja, midőn ölelésbe fonódunk.

Ragyogó festéke szememnek a vágy,

ha reád röpitem tekintetemet.

Szemem világossága te vagy;

csak azért törekszem közeledbe,

hogy érezzem lobogásod,

ó, én szivemnek mindenható ura, te!

Gyönyör-áldotta idő ez;

ó, bár az öröklét

volna ez óra tanyája!

Amióta karodban aludtam,

megkönnyebbült a szivem.

Sem gyász feketéje,

sem öröm ragyogása

nem távolíthat el soha tőlem.

 

2

SZAAMU VIRÁGOK

 

Hatalmassá válik az ember előttük.

Én vagyok nővéreid közt a legigézetesebb.

Íme, olyan vagyok én, mint egy gyönyörű kert,

melyet bevetettem tarka virággal,

megannyi jóillatu drága füvekkel.

Kecsesen szeli át a csatorna:

kezed ásta ki medrét.

Ha az északi szél borzolja szelíd hüvösével,

meghitt sétákra oly igen édes e táj.

Kezed kezemen.

Örömöktől boldog a testem,

sétáink bűvöletétől.

Hangod hallása nekem mézizü bor,

csak azért élek, mert hallom a hangod.

Ha csak egy percre megpillant a szemem,

boldogitóbb nekem az, mint az evés, az ivás.

 

3

TAITI VIRÁGOK

 

Lefejtem koszorúidat,

ha ittasan jössz hozzám, gyönyörűm.

Te szédülve az ágyra heversz,

én lábadat cirógatom ...

 


KIS PECSÉTGYŰRŰJE CSILLAN AZ UJJÁN


Ostracon Gardiner 304 rt.


Kis pecsétgyűrűje csillan az ujján,

lótuszvirága leng a kezében.

Megcsókolom őt mindenki előtt,

ország-világ hadd tudja szerelmem.

Bizony ő az, aki elorozta szivem,

ki ha rámpillant, nyugalom száll le reám.

 


Szetna Hamuasz történetei


(Szetna I és Szetna II)


Szetna I: Szetna és Nanoferkaptah

 

A démotikus irodalom egyik sajátos műfaját képviselik az elbeszélés ciklusok. A két ismert ciklus közül (a másik az ún. Petubasztisz-ciklus) a Szetna Hamuasz történetei két részét (Szetna I és Szetna II) legteljesebben két egymástól időben távolálló és minőségben eltérő kézirat őrzi (Papyrus Cairo Museum 30646 és Papyrus BM 604 verso). Az eredetileg hat számozott oldalból álló késő ptolemaiosz-kori (Kr. e. I. század) Szetna I kairói kéziratának első két oldala elveszett. A történet elejét azonban megközelítőleg rekonstruálni lehet egy másik kairói kézirattöredék (Papyrus Cairo Museum 30692), ill. egyéb kisebb papirusz töredékek alapján.


A ciklusok egyik meghatározó jellegzetessége, hogy személyében azonos főszereplő köti össze az önmagukban is megálló részeket. A Szetna Hamuasz történetei főhőse Hamuasz, akinek fiktív alakja mögött egy valós történelmi személy, II. Ramszesz (Kr. e. 1279-1213) negyedik fia, Haemuaszet herceg áll. A nevéhez járuló Szetna/Szetne előtag valójában a memphiszi főpapok „Ptah szetem-je” (ti. szetem-papja) címéből származik. A késői utókor által híres régiségbúvár és varázsló reputációval felruházott történelmi Hamuasz nevéhez elsősorban atyja II. Ramszesz hatalmas építkezéseihez kőanyagot szolgáltató memphiszi terület újrarendezése fűződött. Ennek során Gízától Dél-Szakkaráig több óbirodalmi királyi emlékművet restauráltatott feliratban megörökítvén tulajdonosaik nevét és talán felújítván kultuszaikat is.


Jellemzően a ciklusokat központi témájuk is összekapcsolja, amely a Szetna-ciklus esetében a varázslás. A Szetna I cselekménye is egy Thoth isten által írt varázskönyv körül bonyolódik, amelyet Szetna egy hajdan élt herceg, Nanoferkaptah memphiszi sírjából igyekszik megszerezni. A történet, amely végső soron az isteni tudás elnyerésének lehetetlenségét hivatott bizonyítani, több érzékletesen kidolgozott epizódból áll össze: Ahuré, Nanoferkaptah feleségének történetéből a varázskönyv szerencsétlenséget hozó voltáról, Szetna és Nanoferkaptah küzdelméből, amely végén Szetna magához veszi a könyvet, és Szetna és Tabubu találkozásának epizódjából, amelynek hatására Szetna végül visszahelyezi a könyvet a sírba.

 

Papyrus Cairo Museum 30646:

F. Ll. Griffith, Stories of the High Priests of Memphis, vol. I, Oxford, 1900.

 

Ford.: Wessetzky V. (ford.), A varázskönyv, Budapest, 1962, 9-38.

(Megjegyzés: a könnyebb olvashatóság érdekében a fordítás mellőzte a töredékes részek és szöveghiányok feltüntetését.)

 

„Így szólt a fáraó:

– Te magad vagy az, aki igazságtalanságot követel. Mert vajon igazságos-e, hogy fiam s leányom egymással házasodjék össze, amikor rajtuk kívül nincsen több gyermekem? Én fiamnak, Nanoferkaptahnak tábornok leányát szántam feleségül, leányomnak, Ahurénak pedig egy tábornok fiát. Így kell történnie családunk gyarapodására!

És elkövetkezett egyszer, hogy ünnepet ültek a fáraó színe előtt. Mögém is odaléptek, hogy elkísérjenek az ünnepélyre, de én már nem tudtam úgy örülni ennek, mint azelőtt.

A fáraó így szólt hozzám:

– Te voltál hát Ahure, aki azt az ostobaságot izente nekem, hogy én téged Nanoferkaptahhal, ikertestvéreddel házasítsalak össze?

Én azonban ezt feleltem erre:

– Hadd menjek hát feleségül a tábornok fiához, s hadd vegye el tábornok leányát Nanoferkaptah is. Így kell történnie családunk gyarapodására.

És nevettem, és nevetett a fáraó is.

Szólt akkor a fáraó az udvartartás vezetőjéhez:

– Ma éjjel tehát Nanoferkaptah házába viteted Ahurét és vele együtt elküldesz oda mindent, mi drága, szép!

Házába kerültem, felesége lettem Nanoferkaptahnak, és ezüst és arany ajándékokat kaptam a fáraó parancsára. Mind elhozták azt nekem az udvari emberek. Egy szépséges napot töltöttem el férjemmel, aki oldalán feleségével fogadta a fáraó udvari embereit. Akkor együtt aludt velem azon az emlékezetes éjszakán és aztán még sok-sok éjszakán, újra meg újra, és nagyon-nagyon szerettük egymást mind a ketten.

Amikor pedig eljött tisztulásomnak ideje, elmaradt tisztulásom. Hírül vitték ezt a fáraónak, és a fáraó örült. Ismét elrendelte, hogy házunkba ajándékokat hozzanak: ezüstöt, aranyat, királyi kelméket; szépnél is szebbeket. Majd amikor eljött az ideje, megszültem a gyermeket, ugyanazt, aki előtted áll most: és kedves volt ő a szívünknek, és Merib lett a neve. Nevét jegyzékbe jegyezték az Élet Házá-ban, a tudományok otthonában is.

Ezután történt, hogy testvérem, Nanoferkaptah, nem tudván mással múlatni idejét e földön, olvasgatni kezdte a Memfisz környékén eltemetett fáraók, Élet Ház-beliírnokok sírfeliratait és még más írásokat is, amiket talált ott helyben. És sokat foglalkozott velük az ő elméjében. Ptah isten ünnepét ünnepelték éppen. És elment a templomba Nanoferkaptah is, hogy ott imádkozzék. Utolsónak maradt a körmenetben, mivelhogy közben olvasgatta az isten-kápolnák feliratait. Ám ekkor az egyik pap, Nanoferkaptahnál idősebb, kinevette őt.

És kérdé Nanoferkaptah:

– Miért nevetsz te rajtam?

És a pap feleli:

– Nem rajtad nevetek én Nanoferkaptah, és mégis nevetnem kell. Mivelhogy te itt jelentőség nélküli feliratokat olvasol. Ha valóban írást, valódi írást akarsz olvasni, jőjj velem, hogy elvezethesselek oda, ahol megtalálod a könyvet, melyet saját kezűleg írt Thot isten. Maga a nagy Thot írta a könyvet, amikor lejött közénk az istenek nyomában. Kétféle írás van abban a könyvben. Elolvasod az elsőt, és varázshatalmad alá kerül ég, föld, hegy, víz és az alvilág, és megérted mindazt, amit beszélnek a férgek és az ég madarai. Elolvasod a másodikat, elmondod fennhangon a második varázsmondókát; és légy bár akkor már az alvilágban odalenn, újra felöltheted földi alakodat, és megláthatod Rét, a napistent, amint az isteni kilencek társaságában megjelenik az égen, és megláthatod a tündöklő holdat is.

És szólott erre Nanoferkaptah:

– Légy hát hosszú életű, és bár hallanák füleim, mi jót kívánnál magadnak, mert én megszerzem azt neked, ha elvezetsz a helyre, ahol a könyvet megtalálom.

És mondá erre a pap:

– Óhajtásod szerint küldess hát el nekem száz deben ezüstöt, hogy nyugati lakásom megvehessem rajta, és intézd el azt is óhajtásod szerint, hogy levonás nélkül és kétszeresen kapják utánam az áldozópapok a napi kenyeret.

Parancsot adott akkor Nanoferkaptah, odakiáltván egy ifjúnak, hogy adjanak a papnak két járandóságot és sírkamrája céljára száz deben ezüstöt is.

És mondá a pap Nanoferkaptahnak:

– A könyvet pediglen Koptoszban találod; ott fekszik az a tenger közepén egy nagy vasládában; vasládán belül egy nagy bronzládában; bronzládán belül szikomorfadoboz, szikomordobozban ében s elefántcsont; ezüst dobozt rejt az elefántcsontláda, aranyládácskát az ezüstdoboz; és az aranyládácskában fekszik a könyv. Egy mérföldnyi körben mindenféle féreg, kígyó és skorpió övezi a ládát, és még egy végtelen hosszú kígyó is gyűrűzik a vasláda körül, melynek sok rétegű mélye őrzi a könyvet.

Nanoferkaptah e szavak hallatára helyét sem lelte szinte a nagy örömtől. És kilépett a templomból, és elmondott nekem mindent, ami vele történt, és így szólt:

– Koptoszba óhajtok menni, haladéktalanul, hogy elhozzam a könyvet, ide fel, északra!

Ekkor történt, hogy lelkemben felháborodtam e pap ellen, és így szóltam hozzá:

– Büntessen meg téged Ámon, amiért elmondtad férjemnek e veszedelmes dolgokat. Bajt hozol és vészt: rám meg a városra!

És rátettem kezemet férjemre, Nanoferkaptahra, úgy kértem öt, hogy ne menjen Koptoszba, ö azonban nem hallgatta meg szavamat. Elment tehát a fáraó elébe, és most a fáraónak mondott el mindent, amit megtudott a paptól. Kérdé a fáraó:

– Mi az óhajtásod?

És mondá Nanoferkaptah:

– Engedd hát át nekem királyi hajódat, felszerelés évei, hogy Ahurét és fiát magammal vihessem déli irányban lefelé, és velük együtt menvén, elhozzam a könyvet késedelem nélkül!

Akkor által engedték neki a királyi hajót felszerelésévei együtt. És fel szálltunk rá, és ott voltunk a fedélzetén, míg a vitorlákkal el nem értük Koptoszt. És hírt vittek minderről a koptoszi papoknak: Iszisz papjainak s Iszisz főpapjának, és azok kijöttek elénk. Nanoferkaptah elé léptek nyomban, asszonyaik pedig én elém. Majd elindultunk a partról fel a városba, és ott felkerestük Iszisz és Harpokratész templomát. És elrendelte Nanoferkaptah: marhát, szárnyast, bort hozzanak; marhával, szárnyassal, borral mutatott be Nanoferkaptah égő és italáldozatot a koptoszi Iszisz és Harpokratész elött. Majd egy szép házba kísértek bennünket ezután. Négy napot töltött Koptoszban Nanoferkaptah; és a koptoszi Iszisz papjaival négy szép napot ünnepelt, négy szép napot ünnepeltem én is a koptoszi Iszisz papok asszonyaival.

Ötödnap virradtán egy véká­nyi viaszt hozatott Nanoferkaptah, és hajót készített abból, miután tisztálkodott előtte az előírás szerint. És evezőket és matrózokat is készített Nanoferkaptah a viaszból. Varázsigét mondott, úgy lehelt beléjük lélegzetet, majd a folyóba vetette az eleven hajót. Királyi hajóját homokkal töltette, viaszhajójának fedélzetére szállt. Én pedig leültem a koptoszi vizeknél, a partok végénél, és kérdeztem tőle, hogy most mi lesz.

És szólott férjem, Nanoferkaptah:

– Evezzetek evezősök, és vigyétek a hajót, vigyétek el oda, ahol a könyv van!

És azok eveztek, éjjel úgy, mint nappal, és oda is érkeztek három nap alatt.

Akkor homokot hintett maga elé Nanoferkaptah, és száraz árok keletkezett a folyón. És mind ott voltak a skorpiók és kígyók, mind a férgek egy mérföldnyi körben, ott, ahol a könyv feküdt. És ott volt a végtelen kígyó is, ott gyűrűzött az a vasláda körül. Nanoferkaptah egy varázsigét mondott, rá olvasván a mérföldnyi kígyókra, mindenféle férgekre és skorpiókra, melyek mind ott voltak a láda körül; és azok nem tudtak odakúszni hozzá. Akkor odalépett a végtelen kígyóhoz is, és küzdött vele, és megölte. Az pedig újra életre kelt, és kígyó alakját újra felöltötte. Nanoferkaptah másodszor is harcolt vele, és megölte. Az pedig megint újraéledt, és Nanoferkaptah harmadszor is küzdött vele, és megölte. Tetemét kettévágta, és a két rész közé homokot hintett, akkor kimúlt a kígyó, és nem tudta többé felvenni kígyó alakját.

Nanoferkaptah a ládához lépett, és látta, hogy az vasból való; felnyitotta hát a vasból való ládát, és bronzládát talált abban; bronzládát nyitotta, szikomorra talált; azt is felnyitotta: elefántcsont-ébent, azt is felnyitotta, ezüstdobozt talált; ezüstdobozt nyitván, aranyládácskát lelt. Kinyitotta az aranyládácskát, és megtalálta benne a könyvet.

Akkor Nanoferkaptah kivette a könyvet az aranyládácskából. Elolvasta belőle az első Írást, és varázshatalma alá került az ég, a föld, hegy, víz és az alvilág, és megértette mind, mit beszélnek a madarak ott fönn, a halak a mélyben és a hegyen a vadállatok. Elolvasta a második Írást, fennhangon elmondta a második varázsmondókát, és meglátta Rét, a napistent az isteni kilencek társaságában felragyogni az égen, és meglátta a tündöklő holdat is; a csillagokat is meglátta az ő valóságos alakjukban; és a halakat a vizeknek mélyén, melyekre lebegve ereszkedett alá az isteni erő.

Most a víz felett olvasott egy szakaszt és mondott el fennhangon férjem, Nanoferkaptah. És visszanyerte eredeti alakját a víz. Ö pedig hajóra szállt, és így szólt az evezősökhöz:

– Evezzetek evezősök, és vigyétek a hajót, vigyétek el oda, ahonnan elindultunk.

Azok pedig eveztek éjjel úgy, mint nappal, amíg odaértek a koptoszi vizekhez, oda, hol én ültem.

A koptoszi vizeknek partján talált engem Nanoferkaptah; ott ültem én, s nem ettem, nem ittam, úgy voltam már, mint aki sírban van. És így szóltam férjemhez:

– Engedj belenéznem a könyvbe, melyért a küszködést immár mind magunkra vettük.

Akkor kezembe adta a könyvet Nanoferkaptah; és én elolvastam az első írást belőle, és varázshatalmam alá került az ég, a föld, a vizek és a hegyek, és megértettem mind, mit beszéltek ott fönn a madarak, a halak a mélyben és a hegyen a vadállatok. Elolvastam a második írást, fennhangon elmondtam a második varázsformulát, és megláttam Rét, a napistent az isteni kilencek társaságában felragyogni az égen, és megláttam a tündöklő, felkelő holdat is; a csillagokat is megláttam az ő valóságos alakjukban; és a halakat a vizeknek mélyén, melyeken ott feküdt lebegve az isteni erő.

Én nem ismerem az írást – legalábbis nem ismerem azt az én testvéremhez, Nanoferkaptahhoz képest, aki írásban kiváló, nagy tudós ember volt; ő rendelte hát ekkor, hogy egy ív papiruszt előhozzanak. Arra a papiruszra mind felírta a szavakat, mik benne állottak a könyvben. És sört öntött aztán a papiruszra, hogy az feloldódott a nedvességben. És amikor egészen feloldódott, Nanoferkaptah megitta azt, és megtudott mindent, ami csak benne volt.

És visszatértünk Koptoszba még ezen a napon. És egy szép napot ünnepeltünk ott, a koptoszi Iszisz s Harpokratész előtt. Azután hajóra szálltunk. És mérföldnyi utat tettünk meg Koptosztól észak felé.

Ami pedig Nanoferkaptah által a könyvvel történt, mind megtudta azt Thot isten. És percet sem veszítvén, megtette panaszát Ré napisten előtt.

És szólott Thot, az isteni írnok:

– Ítélj hát Nanoferkaptahhal való ügyemben! Ő belépett oda, ahova csak nekem szabad, kifosztott, kirabolt, elvitte ládámat. Elvitte könyvemet, s mind megölte őreimet, kik őrizték ez írást.

És felelt neki Ré:

– Ő és mindannyian, akik hozzája tartoznak, íme, kiszolgáltattak neked.

Akkor isteni erő küldetett le az égből, mondván:

– Ne engedjétek Nanoferkaptahot épségben Memfiszbe jutni, sem senki mást, aki hozzája tartozik.

És még ebben az órában történt, hogy kilépett a hajófülkéből Merib, a gyermek. És vízbe esett Merib, és a boldogok közéjutván, Rét dicsérte immár. Akkor rémület lett úrrá a hajón, és mindenki, aki rajta volt, kiáltásban tört ki. És kilépett fülkéjéből Nanoferkaptah, varázsigét mondott a víz felett, és íme, felbukkant onnan a gyermek teste, míg a vízre lebegve ereszkedett alá az isteni erő.

Nanoferkaptah pedig elmondatta a gyermekkel, mi történt és miért, és azt is, minő panasszal élt az isteni Thot írnok Ré napisten előtt.

Meribbel, a gyermekkel együtt tértünk vissza Koptoszba. És embereket rendeltünk, és a Szép Ház-bahelyeztük őt, hogy bebalzsamozzák, amint az herceghez és előkelőhöz illik. Majd koporsójában nyugalomra helyeztük, és a koptoszi sivatagban sírjába tettük őt.

És szólt testvérem, Nanoferkaptah:

– Haladjunk lefelé a folyón késedelem nélkül, hadd tudja meg a fáraó a történteket, és szomorú lesz az ő szíve.

Elutaztunk Koptoszból késedelem nélkül. És attól mérföldnyire elértük a helyet, ahol Merib, a gyermek, a folyóba esett.

Ekkor léptem ki én a fülkéből, a fáraó hajójának fülkéjéből, és a vízbe esvén, belefulladtam a folyóba. És rémület lett úrrá a hajón, és mindenki, aki rajta volt, kiáltásban tört ki. Majd elmondták Nanoferkaptahnak a történteket. Kilépett hát fülkéjéből Nanoferkaptah, és egy varázsigét mondott el felettem, és íme, testem felbukkant a vízből, melyre lebegve ereszkedett alá az isteni erő. Még egy varázsigét mondott el felettem Nanoferkaptah, hogy hallhassa tőlem, mi történt és miért, és azt is, minő panasszal élt az isteni Thot írnok Ré napisten előtt.

És visszatért Koptoszba Nanoferkaptah, és a Szép Ház-ba helyeztetett; és elrendelte, hogy temessenek el, amint az hercegnőhöz és előkelőhöz illik. És nyugalomra helyezett ugyanabban a sírépítményben, amelyben Merib nyugodott, a gyermekem.

Fedélzetre szállt ezután Nanoferkaptah, és északnak hajózott újra. És Koptosztól egy mérföldnyire, ahol a folyóba estünk én és a gyermekem, így szólott magában Nanoferkaptah:

– Vajon térjek-e vissza Koptoszba, hogy ezután már örökké ott éljek, vagy Memfiszbe menjek? Mit felelek majd a fáraónak, ha az gyermekei után érdeklődik? Tán mondjam azt neki: gyermekeidet elvittem oda lefelé, a thébai kerületbe, és a halálba vezettem őket; én pedig élek, s így visszatértem Memfiszbe. Ezt mondjam talán a fáraónak?

És nagy halom királyi vásznat hozatott akkor Nanoferkaptah, és köteléket készíttetett abból, és magára tekerte a múmiatekercset, és a könyvet is összekötözvén, szorosan rákötözte azt is a testére. És kilépett Nanoferkaptah, kilépett a fáraó hajójának fülkéjéből, és a vízbe esett, a folyóba fulladt. És kiáltásban tört ki mind, ki a hajón volt:

– Nagy csapás, szörnyű nagy csapás! Lesz-e még valaha ily nagyszerű írnok, tudós ily páratlan s kiváló?

És tovább haladt a fáraó hajója, és senki sem tudta rajta, hogy hol van Nanoferkaptah. Majd Memfiszbe értek, és megtették jelentésüket a fáraónak. Lement akkor a hajóhoz a fáraó, és gyászruhát viselt; gyászruhát viselt a memfiszi nép is, és gyászruhát viseltek Ptah isten papjai, Ptah isten főpapja, a hivatalnokok és az udvartartás.

Ekkor pedig megpillantották Nanoferkaptahot: a királyi hajó kormányába kapaszkodott, mert övé volt immár a varázsiratok tudománya. És kiemelték őt, és meglátták testén a könyvet.

És szólott a fáraó:

– E könyv, mely ott van fiamnak testén, titok legyen!

Szólottak ekkor a fáraó hivatalnokai, Ptah isten papjai és Ptah isten főpapja:

– Éljen soká a fáraó! Urunk és királyunk éljen addig, amíg Ré napisten. Nagyszerű írnok és kiváló tudós volt Nanoferkaptah!

És elrendelte a fáraó: Nanoferkaptahot vigyék a Szép Ház-batizenhat nap után, pólyálják be testét harmincöt nap után, és hetven nap múltával őt eltemessék.

És koporsójában nyugalomra, az örök nyugalom helyére helyezték Nanoferkaptahot.

 

Elmondtam neked e szörnyű élményeket, melyeket el kellett szenvednünk a könyv miatt. Te azt mondtad e könyvre: a tiéd kell hogy legyen. Ne légyen neked ahhoz semmi közöd, mert ez rabolta el a mi földi életünket.”

 

Így szólott Szetna:

– Add nekem ezt a könyvet, ó, Ahure, add nekem a könyvet, mit ott látok közötted és Nanoferkaptah között, máskülönben erőszakkal fogom azt elvenni!

És felemelkedett erre halotti ágyán Nanoferkaptah és mondá:

– Te vagy tehát ama Szetna, akinek mind elmondta a szörnyű romlást ez az asszony, a romlást, amely nem téged, hanem bennünket ért? A könyvet tehát megszerzed magadnak? Vajon úgy-é, hogy magad is kiváló írástudó vagy, és elveszed varázserővel? Ha nem, hát győzzél le engem ostáblában! Játsszunk hát egy játszmát mi ketten!

És Szetna így felelt:

– Rajta hát, játsszunk!

Maguk elé állították a sakktáblát a bábukkal együtt, és játszani kezdtek ők ketten. Egy játszmát nyert Nanoferkaptah Szetnával szemben: egy varázslatot mondott el ellene, és rásújtott az előtte fekvő sakktáblával, hogy Szetna térdig a földbe süllyedt tőle. Még egy játszmát nyert Nanoferkaptah Szetnával szemben, s ugyanúgy téve, mint az előbb, Szetnát most már öléig a földbe süllyesztette. És hasonlóképpen a harmadik játszmában: Szetnát most már a füléig földbe süllyesztette. Nagy bajba jutott hát Szetna Nanoferkaptah révén.

És szólította tejtestvérét, Inaroszt:

– Késedelem nélkül menj a földfelszínre, és a fáraó előtt mondjál el mindent, ami velem történt! És hozd el amulettemet is, atyámnak, Ptah istennek amulettjét, együtt a varázskönyvekkel!

Nem késlekedett Inarosz, elindult a földre, és a fáraó előtt mindent elmondott, ami Szetnával történt.

Így szólt a fáraó:

– Adjátok hát oda néki amulettjeit, Ptah istennek, az ő atyjának amulettjeit, együtt a varázskönyvekkel!

Nem késlekedett Inarosz és leszállt a sírba, s aztán azon nyomban újra fel, a földre, de előbb még rátette Szetna testére az amuletteket.

És kinyújtotta kezét Szetna a könyv után, és elvette azt magának. És amint aztán felszállott a sírból, fényesség haladt Szetna előtt, és sötétség maradt utána. Ahure pedig sírt. És szólott Ahure:

– Üdv hát neked, Sötétség, mivelhogy a Világosság elment, s vele együtt elment minden, ami a sírban volt!

Így szólt Nanoferkaptah Ahuréhoz:

– Ne búslakodj Ahure, ne búslakodj a te szívedben! Visszahozatom én ezt a könyvet Szetnával, visszahozatom vele úgy, hogy a kezében villa alakú bot és a fején tűzserpenyő lesz vezeklésül.

De Szetna feljött a sírból, és erősen bezárta azt maga mögött, erősen, ahogyan azelőtt volt. És a fáraó színe elé ment Szetna, és elmondott neki mindent, ami a könyv miatt vele történt.

És mondá a fáraó Szetnának:

– Vidd azt a könyvet, vidd vissza Nanoferkaptah sírjába, különben maga hozatja azt el veled, de akkor kezedben villa alakú bot, a fejeden pedig tűzserpenyő lesz vezeklésül.

De Szetna nem hallgatott rá.

És történt, hogy Szetna a világon semmi mással nem foglalatoskodott, csak a könyvtekercs felgöngyölítésével, mivelhogy olvasott abból az emberek előtt. Történt pedig azután, hogy Szetna sétálgatott Ptah templomának előcsarnoka körül, és egy nőt pillantott meg. És a nő olyan nagyon szép volt, hogy aki rátekintett, többé nem tudott más asszonyszemélyre nézni; szép volt ő maga, szép volt sok arany ékszere; háta mögött mentek szolgáló lányai és két férfiú is, ki házához tartozott.

Akkor rátekintett Szetna, és e pillanattól kezdve nem találta helyét a földön.

Odakiáltott Szetna egy szolgafiúnak:

– Menj azonnal, menj oda, ahol látod azt az asszonyt, és tudd meg, ki ő.

És az ifjú szolga nem késlekedett; odament, ahol azt az asszonyt látta, és a szolgálóleánytól, aki mögötte haladt, megkérdezte, ki ő.

És felelt neki a szolgálóleány:

– Tabubu ő, Tabubu néven nevezik ez asszonyt; pap leánya ő; apja Básztet istennőt, Anhtaui úrnőjét szolgálja. Tabubu pedig azért jött el ide, hogy imádkozzék Ptah, a nagy isten előtt.

És visszatért Szetnához a szolgafiú, és elmondott mindent, amit megtudott a szolgálóleánytól.

Szetna pedig így szólt a szolgafiúhoz:

– Menj tehát a szolgálóleányhoz, és a te szád így beszéljen: „Uszermaatré, Ré Választottja, Akiben Ré Igazsága Erős, Uszermaatré fáraó fia, Szetna Hamuasz küldött engemet, hogy így szóljak hozzád: »Tíz aranyat adok neked, ha eltöltesz velem egy órácskát, de ha nem kell a tíz arany, akkor számítsál rá, hogy erőszakot teszek rajtad; akkor szép parancsba teszem, hogy téged rejtett rejtekhelyre vigyenek, ahol nem talál rád senki«”.

És a szolga visszatért oda, ahol Tabubut, az asszonyt látta, és odaszólt a szolgálónak, és beszélt vele. És sikoltozni kezdett a szolgálóleány, sikoltva-sikoltott, mint akit átok vert.

De így szólt a szolgához Tabubu, a papnő:

– Hagyd hát abba az ostoba fecsegést ezzel az ostoba leányzóval, te szolgafiú! Hozzám fordulj, és velem beszélj!

Akkor Tabubuhoz lépett a szolgafiú, és beszélt vele:

– Tíz aranyat adok neked, ha eltöltesz egy órácskát Szetna-Hamuasszal, aki fia fáraónak, Uszermaatrénak, Ré Választottjának, Akiben Ré Igazsága Erős; de ha nem kell a tíz arany, akkor számítsál rá, hogy erőszakot fog tenni terajtad, és megteszi ezt úgy, hogy rejtett rejtekhelyre vitet tégedet, és nem lel ott rád senki emberfia.

Akkor így szólott Tabubu, a papnő:

– Menj, s beszélj Szetnával, és szóljon így a te szád: „Én, Tabubu papnő vagyok: személyem tiszta és nem közönséges; ha úgy van, hogy azt akarod tenni velem, amire vágyakozol, úgy jöjj el a városba: Per-Bubásztiszba, és házamba, amely tökéletes berendezésű. Ott azt teheted velem, amit kívánsz, és senki a földön rám nem talál. Ez az én módom, Tabubué, aki papnő, és nem utcalány.”

És visszatért a szolga Szetnához, és elmondott minden szót, amit neki mondtak.

És Szetna azt mondá:

– Így van helyesen I

És mind felháborodott ezen a Szetna körüli udvari nép.

Szetna pedig hajót hozatott, fedélzetre szállt, és nem késlekedett: utazott Per-Bubásztiszba. Odaérkezvén a nyugati részhez, ott egy házra akadt, mely igen magas volt. Körülötte fal, északi részében kert és pad a bejáratánál. Szetna megkérdezte, hogy kinek a háza ez? És mondták neki, hogy ez Tabubu háza. Szetna belülkerült a kerítésen, és megpillantotta a kertben a házat.

Jelentették ezt Tabubunak; és lejött akkor Tabubu, a papnő, kézen fogta Szetnát, és így szólott hozzá:

– Élet és üdv lakozik Bubásztisznak Anhtaui úrnője papjának házában, ahová íme, most te eljutottál. És ahogyan az élet és üdv kedves nekem, úgy ez is kedves nekem nagyon. Jőjj hát fel velem!

Akkor Szetna felment a lépcsőn Tabubuval, és csinos és tiszta volt minden ott az emeleten, valódi volt ott a malachit és valódi a lapis lazuli! És ágyak is voltak ott, és királyi kelmével voltak beborítva. Serlegek is voltak aranyból az asztalon; egy aranypoharat borral megtöltöttek, és Szetnának a kezébe adták.

És szólott hozzá Tabubu, a papnő:

– Egyél hát, kérlek!

De Szetna azt felelte:

– Nem kívánom az ételt!

Akkor tömjént tettek a füstölőre, és illatos kenőcsöt abból a fajtából, ami a fáraóé.

Egy szép napot töltött Szetna Tabubuval, anélkül azonban, hogy az ő testét megláthatta volna. És szólott Szetna Tabubuhoz:

– Teljesedjék hát be, ami miatt eljöttünk e házba!

És mondá neki Tabubu, a papnő:

– Haza akartál találni, és íme, otthon vagy: célodnál. Tabubu azonban papnő, nem pedig közönséges személy. Ha úgy van, hogy azt akarod tenni velem, amire vágyakozol, akkor számba kell venned minden gazdagságodat, minden járandóságodat, amid csak van, mindenedet, és írást íratnod róla, hogy nekem adod azt.

És Szetna így felelt:

– Hozasd hát el az írnokot az iskolából.

Tüstént hívatták az írnokot az iskolából, és Szetna megíratta az írást, hogy minden gazdagságát, minden járandóságát és amije csak van, mindenét Tabubunak adja.

És elmúlt egy óra, és akkor történt, hogy jelentették Szetnának:

– Odalent vannak a te gyermekeid.

Szetna pedig ezt mondta:

– Hozzátok fel őket!

Tabubu ekkor felemelkedett, és királyi vászonból való ruhát öltött magára. És megmutatta Szetnának a papnő testét az áttetsző királyi vászon, és még erősebb lett vágyódása, mint amilyen volt az kezdettől fogva. És mondá Szetna:

– Ó Tabubu, teljesedjék hát be, ami miatt eljöttem e házba!

És felelé neki Tabubu, a papnő:

– Haza akartál találni, és íme, otthon vagy. Én azonban papnő vagyok, nem pedig közönséges személy. Ha úgy van, hogy azt akarod tenni velem, amire vágyakozol, akkor gyermekeiddel is írasd alá az engemet megillető iratot, hogy ne támadjék civódás gyermekeid és gyermekeim között a vagyon miatt.

Hívatta gyermekeit Szetna, és aláíratta velük is az okmányt. És szólott Szetna Tabubuhoz:

– Legyen hát végre meg, ami miatt házadba eljöttem!

És felelte neki Tabubu, a papnő:

– Haza akartál találni, és íme, otthon vagy. Én papnő vagyok, nem pedig közönséges személy. Ha azt akarod tenni velem, amire vágyakozol, ölesd meg akkor a te gyermekeidet, hogy ne támadjék civódás gyermekeid és az én gyermekeim között a vagyon miatt!

És ekkor így szólt Szetna!

– Legyen hát, és tedd! Tedd meg ezt a szörnyűséget is, mely beférkőzött a te szívedbe.

És megölette a gyermekeket Tabubu, a papnő. Megölette pedig Szetnának szeme láttára; az ablakból dobatta le őket kutyák s macskák elé, és faltak a kutyák, és faltak a macskák, míg Szetna ivott az asszonnyal, és mindent hallott.

Akkor megint szólt Szetna Tabubuhoz:

– Hadd legyen végre meg, ami miatt házadba eljöttem, mert én, immáron teljesítettem a te óhajodat. Minden óhajodat teljesítettem.

És felelte erre Tabubu, a papnő:

– Menj hát oda fel, menj, abba a házba!

És felment Szetna a házba, és egy elefántcsont-ében kerevetre feküdt, és várta, hogy vágya teljesülést nyerjen. És lefeküdt Tabubu Szetna mellé, és kinyújtja karját Szetna, hogy megérintse őt.

És ekkor hatalmas kiáltásra nyitja száját Tabubu, a papnő… És felébred Szetna, és magához tér. Füstös helyiségben találja magát, és teste mezítelen.

És történt mindez egy pillanat alatt, és akkor egy előkelőre esett Szetna pillantása: kocsiján állt az, körötte emberek, és olyannak látszott, mint a fáraó. És Szetna fel akart kelni előtte, de nem tudott mégsem, mert szégyellte tagjai mezítelenségét. És szólott hozzá a fáraó:

– Minő állapotban talállak én téged, és mi dolgod van itt, így, mezítelen?

Szetna pedig ezt felelte:

– Nanoferkaptah tette ezt velem és az ő felesége, Ahure!

És mondá erre a fáraó:

– Menj Szetna, siess Memfiszbe gyermekeidhez, mert úgy állnak ők a fáraó előtt, ahogy illik, és várnak reád!

Szetna így szólott a fáraóhoz:

– Ó én nagy uram, kinek napjai érjék el Ré életkorát! Hogyan menjek én Memfiszbe, hogyan siessek gyermekeimhez, amikor testem mezítelen, és az én tagjaimat nem fedi ruha?

És odaszólított a fáraó az ott álló szolgák közül egyet, és ruhát adatott vele Szetnára.

És szólott a fáraó:

– Menj Szetna, Memfiszbe gyermekeidhez; ők élnek, és ott állnak mind a fáraó előtt.

És Szetna Memfiszbe ment, és megölelte gyermekeit, akik mind életben voltak.

A fáraó pedig megkérdezte tőle:

- Akkor hát részegítő italtól kerültél abba az állapotba, amelyben megtaláltalak az előbb?

Szetna pedig elmondott mindent, ami történt vele, Tabubuval és Nanoferkaptahhal.

És szólott hozzá a fáraó:

– Ó, Szetna, íme, én kezdettől fogva intettelek, óva intettelek, mondván, hogy ha ezt a könyvet nem viszed vissza oda, ahonnan hoztad, megölettetsz. És te nem akartad meghallani szavamat mindezen óráig. Nos, akkor vidd vissza most a könyvet Nanoferkaptahnak úgy, hogy kezedben villa alakú bot, a fejeden pedig tűzserpenyő legyen vezeklésül.

Szetna pedig eltávozott a fáraótól, és a kezében villa alakú bot, a fején pedig tűzserpenyő volt. És alászállott a sírba Nanoferkaptahhoz.

Akkor így szólt hozzá Ahure:

– Ó, Szetna, a nagy Ptah az, aki téged ide vezetett. Mondom neked, hogy helyesen cselekedtél!

Nanoferkaptah pedig nevetett, és mondá az asszonynak:

– Megmondtam én ezt neked mindjárt az elején.

És Szetna köszöntést intett Nanoferkaptah felé, és szemével látta, hogy Ré napisten sugarával az egész sírt betölti. Nanoferkaptahhal együtt Ahure is nagy erősségű varázsjelet intett Szetna felé.

És szólott ekkor Szetna:

– Ó Nanoferkaptah, mondd meg, hogy van-e valami, ami kellemetlen a te számodra és nem tudod elviselni?

És Nanoferkaptah így felelt:

- Nem ismeretlen az teelőtted, Szetna, hogy Ahure, kisfiával, Meribbel együtt koptoszi sírban van, ha lelkük egy kiváló írnok varázslata révén e sírban tartózkodik is. Ebben fáradozz hát! És magad menvén Koptoszba, hozasd el ide a tetemüket is!

Akkor feljött a sírból Szetna, és a fáraó elé lépett, elmondván neki mindent, amit hallott Nanoferkaptahtól.

És a fáraó így szólt:

– Menj Koptoszba, Szetna, és hozd el Ahurét, kisfiával, Meribbel!

És mondá Szetna a fáraónak:

– Engedd hát át nekem a királyi hajót, annak minden felszerelésével!

Fedélzetre szállott hát Szetna, és elvitorlázott késedelem nélkül. Akkor bejelentették őt a koptoszi Iszisz papjainak és Iszisz főpapjának. Azok pedig levonultak eléje, amint Koptoszba ért, és a kezénél fogva partra segítették. Szetna kiszállt, és felment velük a koptoszi Iszisz és Harpokratész templomába. Ökröt, libát, bort hozatott: égő- és italáldozattal áldozván a koptoszi Iszisznek és Harpokratésznak. Ezután pedig a koptoszi sziklasivatagba ment, és vele ment Iszisz főpapja, és vele mentek Iszisz papjai.

Kilenc napot, kilenc éjszakát töltöttek el a koptoszi Nekropoliszban a sírok között, és ott keresgéltek. Felforgatták még az Élet Ház-beliírnokok sírköveit is, és elolvasták rajtuk a feliratokat. De nem leltek rá a sírra, amelyben feküdt Ahure és az ő kisfia, Merib. Szetna pedig úgy vélte, hogy immáron nem fogják megtalálni Ahure és az ő kisfia, Merib nyugvóhelyét. És felemelkedett erre egy ősz pap, aki öreg volt nagyon, és odalépett Szetnához. Szetna pedig mindjárt észrevette őt.

És szólott Szetna az aggastyánhoz:

– Külsőd aggastyáné, öreg-öreg emberé, talán te ismered azt a nyugvóhelyet, ahol ama régen volt Ahure s az ő kisfia, Merib nyugoszik?

Így felelt erre az aggastyán:

– Apám apjának apja mondta el az én apám apjának, hogy a rendőrfőnök házának déli sarkában nyugszik Merib, a kisfiú, s ama régenvolt Ahure.

De Szetna így szólt az öreghez:

– Talán mégis található tévedés szavaidban, hiszen a rendőrfőnök házát kívánod így lebontatni!

És mondá az aggastyán Szetnának:

– Rendelj hát őrséget mellém, ó Szetna, és bontasd le a rendőrfőnökség épületét. És tégy velem bármi rosszat, ha az történik, hogy nem találják ott meg Ahurét s Meribet, kisfiát, a háznak déli sarkában.

Őrt adtak hát az aggastyán mellé, és megtalálták a régenvolt Ahurénak és kisfiának, Meribnek nyugvóhelyét a rendőrfőnök házának déli sarkában. Szetna pedig a királyi hajóra vitette az előkelő személyiségek tetemét, és helyre állíttatta a rendőrfőnök házát úgy, ahogyan az azelőtt volt.

Nanoferkaptah pedig felfedte Szetnának, hogy ő volt az aggastyán, aki Koptoszba jött, hogy ott segítsen megtalálni Ahurénak és az ő kisfiának, Meribnek nyugvóhelyét. Akkor felszállt Szetna a királyi hajóra, és felfelé hajózott késedelem nélkül. Megérkezett aztán Memfiszbe mind az összes katonával, aki vele volt. És jelentést tett akkor a fáraó előtt, mert a fáraó kijött a királyi hajó elé.

Így vitték Nanoferkaptah sírjába a fontos személyiségeket, hogy tetemeik immáron együtt nyugodjanak. És kőlappal zárták el sírjuknak száját.



Szetna II: Szetna és Sziuszire az alvilágban

 

A ciklus második részét tartalmazó, hiányos és számos helyen szövegromlást mutató kézirat (Papyrus BM 604 verso) római kori (Kr. u. I. század).

A két történetet egybefűző Szetna II valódi főszereplője Hamuasz fia Sziuszire, aki az elsőben az Alvilágon vezeti végig atyját, míg a mű hosszabb második részében egy hatalmas varázserővel rendelkező núbiai varázslóval küzd meg.

Szetna és Sziuszire alvilágjárásának, ti. az itt fordított résznek, külön érdekességét jelentik a műben fellelhető görög, ókori keleti és bibliaiakkal rokonságot mutató motívumok (pl. Oknosz- és Tantalosz-motívum, vagy legszembetűnőbben „a gazdag és szegény Lázár” újszövetségi példabeszédhez (Lk 16, 19-31) közelálló leírás), amelyek szemléletesen érzékeltetik azt a hellenisztikus szellemi közeget, amelyben a mű szerzője élt.

 

Papyrus BM 604 verso:

F. Ll. Griffith, Stories of the High Priests of Memphis, vol. I-II, Oxford, 1900.

 

Ford.: Wessetzky V. (ford.), A varázskönyv, Budapest, 1962, 43-49.

(Megjegyzés: a könnyebb olvashatóság érdekében a fordítás mellőzte a töredékes részek és szöveghiányok feltüntetését.)

 

Történt pedig egy napon, hogy Szetna megtisztálkodott házában az ünnepre, előírás szerint. És odajött hozzá a fia, Sziuszire, hogy az ünnepségen ő is részt vegyen. És ekkor Szetna jajkiáltásokat hallott hirtelen. Lenézett akkor háza magasságából, és azt látta, hogy sivatagi sírjába egy gazdag tetemét viszik most el éppen. És jajveszékelve siratták őt felemelt kézzel a sirató asszonyok, és hangos volt ez a siratás, és a temetés is majdhogynem ünnepélyesebb, mintha maga Szetna lett volna az, akit ott temetnek.

De Szetna még egyszer körülnézett, és ismét lepillantott. Ekkor azt látta, hogy íme egy szegény tetemét is viszik a sivatagba: egyszerű gyékény burkolja azt csak, és nem kíséri egyetlen ember sem.

És szólott Szetna az ő fiához, Sziusziréhez:

– A nagy Ptah istenre mondom! Minő sokkalta jobb sora van a túlvilágon a gazdagnak! Ünnepélyes temetés és jajgató siratás jut neki osztályrészül, míg egyedül és csupaszon viszik ki a sírba a szegényt.

És mondá erre apjának a gyermek Sziuszire:

– Legyen hát néked ugyanabban részed, mint ami a szegénynek jut a túlvilágon, és semmi abból, ami majd ott a gazdaggal történik.

Hallván Sziuszire szavait, haragra lobbant akkor Szetna az ő szívében, és így szólt:

– Nem olyan gyermek szavait hallom-é, aki átokkal átkozza az ő apját?

És felelt neki a gyermek Sziuszire:

– Kívánnod kell csak, és én megmutatom, megmutatom neked ama szegényt, akit senki sem siratott, és ama gazdagot is, akiért jajveszékelve, hangosan szólott a siratás.

Szetna pedig megkérdezte:

– Hogyan gondolnád mindezt véghezvinni?

Ekkor kézen fogta az apját Sziuszire, és egy bejárathoz vezette Memfiszben, a nyugati magaslatokon, és Szetna nem ismerte e helyet. És épületet láttak ott, amelynek hét csarnoka volt, és benne emberek laktak. Beléptek az első csarnokba…

És beléptek a negyedik csarnokba, és Szetna ott olyan embereket látott, akik kötelet sodortak, és megsodort kötelüket mindjárt szamarak falták fel. És látott másokat is: kenyér és víz függött azoknak feje fölött, és amidőn felemelkedtek, hogy testük táplálására vegyenek maguknak abból, más emberek ott nyomban gödröt ástak, hogy amazok lábukkal belesüppedvén, soha el ne érhessék vizüket és kenyerüket.

Az ötödik csarnokba lépett be ekkor Szetna és Sziuszire, és itt megtalálták a nemeslelkűeket. Külön helyen tartózkodtak azok. De a vétkesek az ajtóban álltak. Az egyiknek jobb szemébe oda volt erősítve az ajtónak sarka, és jajveszékelt az, és hangos jajkiáltásokat hallatott.

Beléptek akkor a hatodik csarnokba, Szetna és Sziuszire, és az alvilági istentanácsot pillantották meg ott. Mind egy sorban álltak az istenek, a szolgák is ott álltak előttük, és mondták az igét előírás szerint.

Ezután beléptek a hetedik csarnokba, Szetna és Sziuszire, és meglátták ott Oszirisznek, a nagy istennek alakját. Fényes arany trónuson ült az isten, fején a tollas átef korona ékeskedett. Baloldalán ott állt sakálfejű Anubisz, és az isteni Thot írnok állt a jobb oldalon. És mind ott álltak Oszirisz jobbján-balján az alvilági istentanácsbeliek, középen volt pedig elhelyezve a mérleg, és a gonosz tettek megmérettek azon. Thot, a nagy írnok jegyezte jegyzékbe, istentársának szavait pedig Anubisz nyilatkoztatta ki. És akinek gonosztettei számosabbak voltak jótetteinél, átadták azt a szörny-kutyának. És elfogyott lélegzete akkor a vétkesnek: testét-lelkét szétszaggatta az alvilági úr, a szörny-kutya. És akinek jótettei számosabbak voltak rossztetteinél, az alvilági isten-tanácsba vezették azt, és lelke a nemes lelkekkel az égben egyesült. Ha pedig a mérleg jó- és rossztett között egyensúlyban állott, gazdája odakerült a jó szellemek közé, és szolgálta Oszirisz-Szokárisz istent.

És Szetna ekkor megpillantott egy előkelőt, és királyi gyolcsruhát viselt az, és közel állott Oszirisz trónjához. A hely, ahol állott, a megtiszteltetés helye volt.

És Szetna csodálkozott, és csak nézett, hogy mi mindent látott itt lenn, az alvilágban.

És hozzálépett az ő fia, Sziuszire, és mondá neki:

– Ó, apám, Szetna, vajon látták-e szemeid azt az előkelőt, aki közel áll Oszirisz trónjához és testén királyi köntöst visel? Íme, ugyanazon szegényember ő, akit te Memfiszből gyékénybe csavarva, siratók nélkül láttál kivinni a sivatagba. És lehozatott ő az alvilágba, és megmérettek az ő vétkei földi jócselekedeteivel szemben. Jócselekedetei pedig számosabbnak találtattak, mint a rosszak az ő élete tartama alatt, amint azt az isteni Thot írnok fel is jegyezte róla kellőképpen. És mivel jó volt ő a földi életben, lenn az alvilágban Oszirisz színe elé vezettetett. És akkor megparancsolta Oszirisz, az isten, hogy minden, mi ama gazdagnak sírjában található, kit oly nagy jajveszékeléssel hoztak ki Memfiszből, minden mi az övé, ennek a szegénynek nyomban átadassék, és vitessék ő a fennkölt lelkek közé, mert istenhez tartozik ő, és Szokarisz-Oszirisz követőjeként a helye ott legyen Oszirisz mellett. És lehozatott az alvilágba a gazdag is, akit akkor láttál sírjához elvinni, és megmérettek az ő gonosz tettei a jócselekedetekkel szemben, és az ő gonosz tettei számosabbnak találtattak a jócselekedeteknél. Mivel pedig rossz volt ő földi életében, büntetésül az örök sötétség honába, Amentetbe küldetett. És ő az, akinek jobb szemébe oda van helyezve az ajtónak sarka, ahogy láttad is azt. És amikor az Amentet kapuja záródik és nyílik az ő szemén, nagy jajkiáltásban tör ki akkor az a földi gazdag. Oszirisz istennek, az Amentet nagy urának életére, apám! Ezért mondtam én neked a földön, hogy tegyék veled azt, amit a szegénnyel majd a túlvilágon, és semmit se abból, ami ott a gazdaggal történik.

Akkor pedig így szólott Szetna:

– Ó, fiam, Sziuszire! Sok értelmű a csoda, mit az alvilágban láttam. De engedd még megtudnom, minő sors sújtja odalenn azokat, kik kötelet sodornak egyre, hogy mögöttük azonnal felegyék azt a szamarak, és minő sors sújtja azokat, akiknek víz és kenyér függ a fejük felett, de mihelyt felemelkednének élelmükért, más emberek ott nyomban gödröt ásnak, hogy emezek lábukkal abba besüppedvén, soha el ne érjék vizüket és kenyerüket.

És felelé erre Sziuszire:

– Halljad hát meg erről az igazságot, apám! Íme, akiket szemeddel láttál, amint egyre fonják a kötelet, hogy mögöttük a szamarak azt rögtön felegyék, azok az emberek isten átkával éltek földi életükben. Éjjel és nappal fáradoztak azok létüknek fenntartásáért, ám keresményüket tüstént elszedték tőlük asszonyaik, hogy aztán még kenyérre se találhattak otthon. És lekerülvén az alvilágba, ha számosabbnak találtatnak a jónál az ő rossz cselekedeteik, akkor ami a földön történt, az történik velük az alvilágban is. És éppígy amazokkal, akiknek víz és kenyér függ a feje felett, és amikor felemelkednének élelmükért, mások ott nyomban gödröket ásnak, hogy lábuk besüppedjen, és az ő táplálékukat soha el ne érjék. A földön ezek mind a vágyakat hajszolták, és amidőn előttük mindig új vágy lebegett, lábuk alá az isten nagy gödröket ásott, hogy az ő vágyaikat soha el ne érjék. És az alvilágba lekerülvén, ami a földön, az történik velük idelenn is.



Függelék


Az alábbi lista az eddig ismert és tudományos publikációkban közzétett vagy csupán jelzett óegyiptomi irodalmi alkotásokat tartalmazza. Közöttük vannak teljesen egészükben megőrződött művek, töredékesen fennmaradt szövegek és olyanok is, amelyekből csupán rövid, egy-két mondatos részlet ismert.

 

Középbirodalmi irodalmi szövegek:

Elbeszélések:

            Szinuhe története

            A hajótörött története

            Khufu és a varázslók

            Neferkaré király és Szaszanet tábornok

            Hai története (vége)

            A király és a szellem (Papyrus Louvre E 25352)

            Egy pásztor története (töredék)

            Hórusz és Széth (Lahun tör. UC 32158 stb.)

            Egy (vagy két) útleírás (Lisht töredék Papyrus MMA 09.180.535)

            Egy történet a palotából (Papyrus BM EA 10475)

            Henemszu és Nemai (Lahun tör. UC 32105B)

            Nahti (Lahun tör. UC 32107A)

            Lótuszevők (Lahun tör. UC 32271B)

Intelmek (didaktikus):

            Ptahhotep

            Egy férfi intelmei fiához

            Lojalista

            Hordzsedef (eleje)

            Kagemni (vége)

            Papyrus Ramesseum II

            Ashmolean Museum 1964.489a,b írótábla

            Két töredék (Lahun tör. UC 32106C)

Intelmek (reflektív):

            Merikaré király számára

            Duau-Heti („Mesterségek szatírája”)

            I. Amenemhat

Sirámok (Lamentatiok):

            Életunt beszélgetése lelkével

            Noferti

            Ipuwer

            A paraszt panaszai

            Haheperrészeneb

            Neferpezsdzset

            két cím (Papyrus Pushkin 1695)

            Sziszobek

            Egy madarász sirámai

 

Újbirodalmi és III. Átmeneti kori irodalmi szövegek:

Elbeszélések:

            Hórusz és Széth küzdelmei

            A két fivér

            A királyfi és a sors

            Igazság és Hamisság

            Astarte és a tenger

            Herisef és egy istennő

            Honszuemhab és a szellem

            Egy királyról és egy istennőről

            Apophisz és Szekenenré

            Joppa bevétele

            Egy történet III. Thotmeszről (Papyrus Turin 1940+1941)

            Meriré, Herisef és az isteni sólyom

            Ízisz, a gazdag nő gyermeke és a halász felesége (HO I, 100,1 =                         Ostracon Gardiner 333)

            Wenamun utazása

            Megpróbáltatások története

Intelmek (didaktikus):

            Ani

            Amenemope

            Amunnakht

            Hori

Intelmek (reflektív):

            Szatirikus levél (Papyrus Anastasi I)

Sirámok (Lamentatiok):

            Menna levele

Egyéb:

A fej és a test vitája (írótábla Turin CG 58004)

Szerelmi líra:

Papyrus Harris 500 (Papyrus BM EA 10060)

Ostracon CG 25218 (+Ostracon Deir el-Medina 1266)

Papyrus Turin 1996 (cat. 1966)

Papyrus Chester Beatty I (Papyrus BM EA 10681)

 

töredékek, részletek:       Papyrus Anastasi II, vs. 5,1

                                   Ostracon Deir el-Medina 1038 vs.

                                   Ostracon Deir el-Medina 1078 rt.

                                   Ostracon Deir el-Medina 1079

                                   Ostracon Deir el-Medina 1635 + Ostracon Turin 6625

                                   Ostracon Deir el-Medina 1646

                                   Ostracon Deir el-Medina 1647

                                   Ostracon Deir el-Medina 1650

                                   Ostracon Deir el-Medina 1651

                                   Ostracon Deir el-Medina 1652

                                   Ostracon Deir el-Medina 1653

                                   Ostracon Nash 12

                                   Ostracon Borchardt 1 = Ostracon CGT 57367 rt.

                                   Ostracon Leipzig 6

                                   Ostracon Gardiner 304 rt.

                                   Ostracon CGC 25761

                                   Ostracon Michaelides 55

                                   Ostracon Michaelides 86

                                   Ostracon Deir el-Medina 1040

                                   Ostracon Gardiner 339 rt.

                                   Ostracon Hermitage 1125

 

Késő kori (hieratikus) irodalmi szövegek:


Elbeszélések:

            Meriré története (Papyrus Vandier)

            Neferkaszokar és Khufu heliopoliszi emlékeinek  restaurálása           (Papyrus Berlin 23071)

Intelmek:

            Papyrus Brooklyn 47.218.135

 

Démotikus irodalmi szövegek:


Elbeszélés-ciklusok:

Szetna-ciklus: Szetna I,Szetna II.

Petubasztisz-ciklus

Inarosz és a griff,

Küzdelem Amun javadalmáért,

Küzdelem Inarosz mellvértjéért,

Egyiptomiak és amazonok,

Naneferkaszokar és a babiloniak,

töredék Pemu nevével.

Elbeszélések:

            Napszem mítosz

            Papyrus Dem.Saq.i.1

            Papyrus Dem.Saq.i.2

            Papyrus Dem.Saq.i.4

            Amaszisz történet

            történet egy Pia nevű király nevével

Egyéb:

            Démotikus krónika

Intelmek:

            Anhsesonki

            Papyrus Insinger

            Papyrus Dem. Louvre 2414

            Papyrus Dem. Louvre 2377

            Papyrus Dem. Louvre 2380

            Papyrus Michaelidis

            Ostracon Deir el-Bahari

Szatíra:

            Poème Satyrique (Hárfás-dal/vers)

            Papyrus Carslberg 69