Az első emlékek (a feliratok)

A mongolok titkos története mellett (l. alább) a Nagy Mongol Birodalom (1206-1368) első időszakában számos rövidebb mű készült, elsősorban különböző alkalmakból állított feliratok, melyek nem csupán az írásbeliség első emlékei, de közülük többnek a megfogalmazása irodalmi formákat is alkalmaz (szóhasználat, alliteráció, stb.). A leghíresebb az úgy nevezett Dzsingisz köve (KÉP), melyet sokáig a legelső ujgur-mongol írással készült nyelvemléknek tartottak. A sztélé, melyen ötsoros írás emlékezik meg egy íjászverseny győzteséről Jiszüngéről (Yisüngge) jelenleg az Szentpétervári Ermitázs gyűjteményében található. Eredetileg 1224-1225-re datálták, mert a szövegben leírt esemény az ezekben az években lezajlott turkesztáni hadjáratnak állít emléket, amikor Dzsingisz kán seregei meghódoltatták a közép-ázsiai városok többségét. A felirat első sora, mivel a nagykán nevét említi, írásképileg is kiemelkedik, magasabban kezdődik a többinél (KÉP).

A szöveg átírását közölte többek között Ligeti Lajos (Ligeti, Louis, Monuments Préclassiques 1. XIII^e et XIV^e siècles. (Monumenta Linguae Mongolicae Collecta II.). Budapest, Akadémiai Kiadó 1972.), a felirat jó minőségű facsimiléje: Radloff, W., Atlas der Altertümer der Mongolei. St. Peterburg 1892. XLIX.

„Midőn Dzsingisz kán

A szárt[1] népet leigázta, tábort ütött,

És az egész mongol birodalom nemesei Buka Socsigajban[2] egybegyűltek,

Jiszünge a messzenyilazáskor

Háromszázharmincöt öl messzire nyilazott.” (ford. Kara György)

A jelenleg ismert korai nyelvemlékek átírását közli a Ligeti Lajos által szerkesztett Monumenta Linguae Mongolicae Collecta sorozat néhány kötete, szókincsét a hozzákapcsolódó Indices Verborum Linguae Mongolicae Monumentis Traditorum egyes részei mutatják be.

A történeti irodalom, a krónikák (XIII-XX. század)

A mongol népek történetéről szóló krónikairodalom darabjai egyúttal a mongol irodalom remekművei is. A mongol krónikairodalomra jellemző, hogy számos műfaji és formai elemet átemelt és beépített a népköltészetből, és alapjául szolgált a XIX-XX. századi történelmi regénynek. Minden, időben később készült krónika mintája A mongolok titkos története (részletesen l. alább), melynek XIII. századi eredetije elveszett és kalandos úton csak egy kínai átírásos mongol szöveg maradt ránk a XIV. századból, valamint szószerinti részletei bekerültek egy, a XVIII. században keletkezett krónikába, az Aranyfoglalatba (Altan tobči, lásd alább).

A krónikairodalom keletkezésének két fő időszaka volt. A mongol népek történetében az első krónikaírói szakasz a Nagy Mongol Birodalom (beleszámítva a Jüan (kín. Yuan) dinasztiát) ideje (1206-1368), amikor több fontos krónika született, jelenleg kettőnek ismert a szövege: A mongolok titkos története és a Fehér történet (Čaγan teüke részletesen l. alább). A második történetírói szakaszban, a XVII-XIX. században, számos krónika és történeti munka, történeti-legendás kontextusba ágyazott családi leszármazás-leírás, családfa bemutatás íródott. Valamennyinek a jellegzetessége, hogy az indo-tibeti buddhista történetírás hagyományát követve a mongol uralkodók eredetét legitimációs céllal a buddhista tankirályokig (szkr. cakravartin „(tan)kerékforgató uralkodó”) vezetik vissza. A XVII. századtól kezdve a valós történeti események krónikaszerű leírását minden esetben megelőzik a mongol történeti személyekhez és eseményekhez kapcsolt buddhista mítoszok; a XIII. századi történeti események leírásában viszont „A mongolok titkos történetét” követik.

A mongolok titkos története

A mongolok titkos történetének (a továbbiakban MTT) sem a címe, sem a szerzője, sem keletkezésének pontos ideje nem ismert, egyetlen eredeti példánya, sem az eredeti mongol szöveg, hanem a kínai Ming dinasztia (1368-1644) tolmácsiskolájának szöveggyűjteményében maradt fenn. Ebben az eredeti mongol szöveget kínai írásjegyekkel írták át (KÉP), mellékelve egy összegző kínai nyelvű fordítást. A XIX. századi előkerülése óta a szöveg megfejtése meglehetősen sok gondot okoz a kutatóknak. Néhány részlete, mely belekerült az 1662-es Aranyfoglalat című krónikába, segít az eredeti szöveg értelmezésében. A mongolok titkos történetének a keletkezési éve, ahogy azt a mű kolofónjában jelezték egy patkány év: a krónikában leírt eseményeket figyelembe véve valószínűleg az 1254-es esztendőről lehet szó. Lehetséges szerzőként a korszak több neves írástudója is felmerült: a kitaj Jelü Csu-caj (kín. Yelu Chu-cai), az ujgur Tata Tonga, a tatár Sigi kutuku (Sigi-qutuqu), de egyik állítás sem bizonyítható. A könyv népszerű címét (későbbi átírásban Mongγol-un niγuča tobčiyan) arról kapta, hogy eredetileg a dzsingiszida arany dinasztiának titkosan kezelt dokumentuma volt. A krónikát később tizenkét könyvre osztották, melyek Dzsingisz nemzetségének mitikus állat alakú őseitől, egészen a Dzsingisz kánt követő nagy kánig, Ögödej uralkodásáig ismertetik a mongolok történetét. Kezdősora Činggis qa’an-u hu¤a’ur „Dzsingisz kán eredete” arra utal, hogy a mű krónikává bővített genealógia. A MTT kutatása nemzetközileg az egyik legkiemelkedőbb mongolisztikai kutatási projektek közé tartozik, s ebben is élen járt Ligeti Lajos, akinek átírását máig is a mérvadónak tartják (Ligeti, Louis, Historie secrète des Mongols. (Monumenta Linguae Mongolicae Collecta I.). Budapest, Akadémiai Kiadó 1971.). Ligeti elkészítette a szöveg magyar fordítását is, alapos jegyzetapparátussal, kutatástörténeti elő- és utószóval: A Mongolok titkos története. Fordította és jegyzetekkel ellátta Ligeti Lajos. Budapest, Gondolat 1962. (második kiadása Osiris 2004.). A MTT legutóbbi, valamennyi korábbi fordítást, valamint az egyes szavak, kifejezések értelmezését is magába foglaló annotált kiadása Igor de Rachewiltz két kötetes műveként jelent meg (Rachewiltz, Igor de (ed. and transl.), The Secret History of the Mongols. 1-2. (Inner Asian Library V. 7.) Leiden – Boston, Brill 2004.)

Az alábbiakban néhány, a mongol történelemben és hiedelemvilágban később is fontos szerepet játszó jelenség leírásának fordítását emeltük ki a MTT szövegéből. Az első két részlet a kiváltságos darhan (halha darxan, vö. magyar tárkány) rend kialakulásáról szól, a harmadik szemelvény pedig a Belső-Ázsiában napjainkig gyakorolt exorcizmus rituáléról (mong. ¤olig), amikor a beteg helyett egy tárgy, jószág vagy egy másik személy kerül feláldozásra a haragvó szellemeknek. Az alábbi részletek megfogalmazása, ahogy az Ligeti remek műfordításából is érzékelhető, magas irodalmi értéket képvisel. A MTT szövegébe különösen sok népköltészeti (hőseposz, mese, népdal, közmondás, találós) részlet került be, a mongol verses műfajokban a legfontosabb költői eszközként használt alliteráció és gondolatritmus is gyakran megjelenik.

„Aztán Dzsingisz kán így rendelkezett. Badajnak és Kisliknek adom szolgálataikért Ong kán aranyos jurtáját, úgy ahogy az abban lakott, aranyos kupáit, serlegeit meg edényeit, az azokat gondozó emberekkel együtt. Az onkodzsit-kereit-ek legyenek a testőreik. Legyen joguk tegezet viselni, inni az áldomás-serlegből, és hadd élvezzék a darkan-jogokat ivadékaik ivadékainak végeztéig. Sűrű ellenségre ha kell törniük, s ha zsákmányt ejtenek, amit zsákmányoltak, legyen az övék. Vadon vadjaira ha vadásznak, amit elejtenek, legyen az övék.” (Ligeti 1962. 75-76; § 187.).

„Legeltessetek a merkitek földjén, a Szelenga vidékén, s legelőtök legyen adómentes. Azonkívül nemzedékek nemzedékeinek végéig legyetek tegezhordozóim, vegyetek részt az áldomás-ivásban; ez legyen a kiváltságotok. Kilenc vétekkel vétkezzetek bár, ne bűnhődjetek érte. ... Aztán Szorkan-Sira, Badaj, Kislik, ti mint darkanok, ezekkel az előjogokkal rendelkeztek még:

Majd ha hatalmas hadra rohantok,

Martalékul ki mit mar, övé maradjon.

Vadon vadjára vadászván,

Vadat, ki mennyit ejt, övé a zsákmány.” (Ligeti 1962. p. 101; § 219.).

„Ekkor Ögödej kagán betegségbe esett. Amikor már elvesztette beszélőkészségét, s igen rosszul érezte magát, jósoltatni kezdtek mindenféle táltosokkal, jövendőmondókkal. Kiderült, hogy a kitat nép[3] földjének, vizének szellemurai és fejedelmei azért tombolnak oly veszedelmesen, mert népüket kirabolták, városaikat, erődítéseiket lerombolták. És amikor lapockacsontból jósolni[4] kezdtek azzal a szándékkal, hogy népséget, aranyat, ezüstöt, állatokat és élelmet ajánlanak fel, a betegség csak nem enyhült, ellenkezőleg, még vadabbul kezdett tombolni. Amikor a lapockacsontokból tovább jósoltak arra vonatkozólag, hogy a családtagok közül megfelelne-e valaki, a kagán kinyitotta szemét és vizet kért , ivott belőle, s megkérdezte: mi történt? Erre a táltos ok elmondták, hogy a kitat nép földjének, vizének urai, fejedelmei vadul tombolnak, mert földjüket, vizüket tönkreteszik, népüket kirabolják. Mikor a lapockacsontokból jósolva azt mondtuk, hogy váltságdíjul bármit adunk, a betegség még vadabbul kezdett tombolni. De amikor azt mondtuk, hogy a családtagok közül megfelelne-e valaki, a betegség alábbhagyott súlyosságában. Most döntsön a te parancsod. Mikor ezeket elmondták neki, így szólt: A hercegek közül ki van itt? Toluj herceg volt ott, és így szólott: Bár fölötted voltak még bátyák, alattad pedig öccsök, szent Dzsingisz kán atyánk tégedet, kán bátyát választott ki, mint valami paripát, megsimogatott, mint valami bárányt, és magasztos trónját számodra jelölte ki, a sok népet a te válladra rakta. Jómagam a kán bátya mellett élek, hogyha mit elfeledne, emlékeztetném majd; ha elszenderülne, felserkenteném majd. Ez lett a feladatom. Ha most téged, kán bátyámat elvesztenélek, kit emlékeztetnék majd arra, mit elfeledett, kit serkentenék fel, ha elszenderült. Valóban, ha kán bátyám nem gyógyulna meg,

Erős, nagy mongol nép

Elárvahodna,

Kitat nép ünnepre

Készülődne.

Fejedelmi bátyámnak hadd lépjek helyébe,

Én pisztráng gerincét

Elroppantottam,

Tokhal hátát hányszor

Törte el ujjam!

Elöl igyekvőknek

Elébe vágtam,

Hátul állókat

Hamar átszúrtam.

Hiszen orcám nékem is szép,

Hátam pedig hosszú.

Táltosok, rajta, könyörögjetek, varázsoljatok! Amikor a táltosok megkezdték varázslataikat, Toluj herceg kiitta a varázslóvizet. Egy darabig csak ült, majd megszólalt: Részeg lettem. ... Míg részegségemből magamhoz nem térek, fejedelmi bátyám viselje gondját öccseinek, akik árvák és kicsinyek, özvegy menyének, Berüdének, egészen addig, míg meg nem állnak tulajdon lábukon. Mindent elmondtam. Megrészegedtem – mondotta. Kiment, és meghalt. Hát így történt.” (Ligeti 1962. pp 131-132. § 272.)

A XIII. századi (egyes vélemények szerint későbbi) „Fehér történet” (mong. Čaγan teüke), melyben már megfogalmazódik a később sokszor emlegetett qoyar yosun a világi és az egyházi hatalom viszonya, Kubiláj kán és Phagsz-pa láma példáján (Qubilai qan, Phags-pa) mutatja be a buddhizmus térhódítását, helyét a mongol társadalomban. Átírása és részletesen annotált kiadása: Sagaster, K., Die Weiße Geschichte (Čaγan teüke). Eine mongolische Quelle zur Lehre von den Beiden Ordnungen: Religion und Staat in Tibet und Mongolei. (Asiatische Forschungen 41.) Wiesbaden, Otto Harrassowitz 1976.

A második történetírói szakaszban, XVII-XIX. században a krónika-elnevezések gyakran meglehetősen poétikusak, utalnak a buddhista tan valamely jelképére, jellegükben gyakran követik a tibeti munkák címadását. Többször visszatérő elem a címekben a tobči „összegzés, foglalat; gomb”, mely A Mongolok titkos történetének később adott címében is megtalálható. A történet, elbeszélés kifejezések is megjelennek a történeti munkák címében: teüke „történet, történelem”, tuγu¤i „történet, elbeszélés, (később) novella, kisregény, epikus mű”. A XVIII-XIX. század történetírói gyakran nevezték el művüket a buddhizmushoz kapcsolódó fogalmakat alkalmazva: erike „buddhista olvasófüzér”, toli „(szertartási) tükör”, ¤ula „mécses”, urusγal „folyam (pl. a Gangeszé)”.

Néhány fontosabb krónika címe keletkezési éve és annotált kiadása:

Altan tobči „Aranyfoglalat” szerzője Blo bzang bstan-’jin 1655.

Šastina 1973, Vietze 1992.

Altan tobči „Aranyfoglalat” szerzője ismeretlen, keletkezett 1655 után

Bawden 1955.

Sir-a tuγu¤i „Sárga krónika” 1651-1662

Šastina 1957

Erdeni-yin tobči „Drágakőfoglalat” szerzője Sanang Sečen 1662

l. alább

Asaraγči neretü-yin teüke „Az Oltalmazó nevű történet” szerzője Qalqa-beli Šamba 1667

Kämpfe 1983.

Subud erike „Gyöngyfüzér” 1729

Sagaster 1957.

Mongγol bor¤igid oboγ-un teüke „a mongol Bordzsigit nemzetség története” szerzője Lomi 1732-1735

Heissig 1959.

Altan kürdün mingγan kegesütü bičig „Az Ezer küllőjű arany kerék irat” szerzője Gousi Dharma 1739

Heissig 1958.

Altan tobčiya „Aranyfoglalat” szerzője Urad-beli Mergen gegen 1765

Heissig 1959

Bolur erike „Kristáylfüzér” szerzője Rasipungsuγ 1774-1775

Heissig 1961

Bolur toli „Kristálytükör” szerzője £imbador¤i 1834-1837

Heissig 1962. Veit 1976.

E krónikák tartalma, mint fentebb jeleztük, felöleli a mongol történelmet a mitikus kezdetektől a krónika keletkezése időpontjáig. A kezdeteket a buddhizmus kialakulásának idejével méri, s ebbe a kontextusba ágyazza Dzsingisz őseinek életét is. A buddhista történetírás a XIII. századi krónika a MTT totemőseit, a belső-ázsiai nomád hagyományt őrző farkast és szarvast, Szürke Farkas és Rőt Szarvasünő nevet viselő emberpárrá szelídíti.

A mongol verselés egy híres példája a több krónikában is megtalálható, elégikus hangvételű költemény, mellyel az utolsó Jüan császár Togon Temür (mong. Toγon/Toγan Temür 1333-1368) siratja elvesztett hatalmát és a széthulló birodalmat. Jelen változat az ismeretlen szerzőjű Altan tobči „Arany Foglalat” című krónikából való

Drágakövekből épített,

Erős, nagy Dajdu városom!

Császárok ősi nyári szállása,

Sangdu város Sárga pusztasága!

Hűvös, szép, gyönyörűséges

Sangdu Kajbung városom !

Drágakővel, kinccsel ékes

Nyolcoldalú Fehér Tornyom!

Korán kelve, magasra érve,

Füstölőből illat áradt,

Délről nézem, vagy északról,

Tökéletes építésű.

Télen-nyáron alkalmatos,

Széles, tágas, ékes Dajdu!

Császár-ősök építette,

Egész ország támasza, Dajdu!

Gyűlésező nemesurak,

Mindent jól megfejtő bölcsek,

Negyvenezer mongol dísze

Volt négykapus székem, Dajdu.

Bölcs Kubláj kán állította

Boldogsággal teljes trónom,

Megcsalatván elvesztettem,

Hitvány vesztes lett a nevem. (Weöres Sándor fordítása)

Az európai tudomány és az érdeklődő nagyközönség számára az első lefordított krónika a „Drágakőfoglalat” (mong. Erdeni-yin tobči), melyet Sanang Sečen vagy más alakban Saγang Sečen, a bordzsigid nemzetségből származó krónikaíró herceg alkotott 1662-ben. Első kiadása a kiváló mongolista (eredetileg misszionárius) I. J. Schmidt (1779-1847) munkája: Schmidt, I. J., Geschichte der Ostmongolen und ihres Fürstenhauses verfasst von Ssanang Ssetsen Chungtaidschi der Ordus. Petersburg - Leipzig 1829. Schmidt közli a szöveg nyomtatott ujgur-mongol írásos változatát (KÉP), német nyelvű fordítását, bőséges és alapos jegyzetapparátust csatolva hozzá. Történeti témájú megjegyzései máig jól használhatóak, de az azóta kiadott nagy számú annotált krónika és elemzés alapján ma már több helyen pontosítandóak. Schmidt első kiadását több is követte, újonnan felfedezett kéziratot vagy fanyomatot használva alapszövegül. E. Chiodo és K. Sagaster készítette el egy, a mongóliai Hentij (Xentii) megyében talált kézirat annotált kiadását: Chiodo, Elisabetta, Sagang Sečen: Erdeni-yin tobči. A Mongolian Manuscript from Kentei Ayimag. With a Study of the Tibetan Glosses by Klaus Sagaster. (Asiatische Forschungen 132). Wiesbaden, Otto Harrassowitz 1996. I. de Rachewiltz és J. R. Krueger vezetésével készült el az ulánbátori (urgai) fanyomat kiadása és indexe. Erdeni-yin Tobči („Precious Summary”). A Mongolian Chronicle of 1662. The Urga Text of Sagang Sečen. The Urga text transcr. and ed. by M. Gô - I. de Rachewiltz - J. R. Krueger - B. Ulaan. (Faculty of Asian Studies Monographs. New Series 15.) Canberra, Australian National Univ., Faculty of Asian Studies, 1990. Erdeni-yin Tobči („Precious Summary”). A Mongolian Chronicle of 1662. Word-index to the Urga Text. Prep. by I. de Rachewiltz - J. R. Krueger. Canberra, Australian National Univ., Faculty of Asian Studies, 1991.

Az alábbi történet egy kedvelt népmonda a Krónika szövegébe ágyazva:

Íjász Kaszár és birkózó Belgütej legendája bölcs Szagang krónikájából, a drágakő foglalatból

„Szövetkezett egyszer Kaszár és Belgütej, s magabízó büszkeséggel így beszélt:

- A mi Urunk bizony törvény ellen törvénykezik, s hatalmának nincsen gátja! Pedig Kaszár íjász-izma, Belgütejnek biztos ina terelt néki tetsző népet, a keményet puhította. Most is, hogy az ötszín népre küld sereget, rajtunk kívül ugyan ki más segíthet neki?

Megtudta ezt Dzsingisz Urunk, s hogy a kölykök kevélységét csöndes szóval törhesse meg, közrendbéli apó képét öltötte magára, mintha csak a tábort járná, kínálgatva, hogy ki veszi meg hosszú szarvú íját.

Mikor Kaszár meg Belgütej összetalálkozott vele, nem állták meg csúfolódás nélkül.

- Hé, öreg, ebből az íjból már csak pocokfogó csapdára telik! - mondták.

- Ej, ti ifjak, hisz még nem is láttátok! - felelte az apó, de azok csak nevettek gúnyosan.

Ám Belgütej nem bírt az íj idegévei, az apónak kellett fölajzania. Úgy adta Kaszárnak, de Kaszár sem tudta megfeszíteni. Akkor az apó a szemük láttára egy kékesszürke hóka öszvéren ülő, havas fejű, ősz öreggé változott. Megmarkolta a hosszú szarvú íjat, annak idegébe aranyból való négyél-hegyű nyílvesszőt illesztett, és kősziklát lőtt ketté vele.

- Ó, ti két ifjak - intette őket aztán -, ki nagyot mond, jól rágja meg! Lám, kifogott rajtatok a halálhoz hajlott apóka! - S e szavakkal otthagyta a két ifjút.

- Nem közönséges halandó, rejtett alakban Urunk maga volt ez! - rebegte az a kettő. Attól fogva igencsak félték Dzsingisz Urunkat, és illő módon éltek-jártak.” (Kara György fordítása)

A „Drágakőfoglalat” verses részeit J. R. Krueger elemezte tartalmi és formai szempontból is: Krueger, J. R., Poetical Passages in the Erdeni-yin Tobči: A Mongolian Chronicle of the Year 1662 by Saγang Sečen. The Hague, Mouton 1961.