A mongol népek népköltészete, a népköltészeti műfajok

A mongol népek népköltészete (halha aman joxiol) rendkívül gazdag és napjainkig is elevenen élő rendszer, fontos tényezője a mongolok műveltségének. Bár a népköltészeti alkotások lejegyzése viszonylag későn a XVIII. században kezdődött, s csak a XIX század végétől vált rendszeres, tudatos tevékenységgé, a korai irodalomban (feliratok, krónikák, sőt a buddhista tanhoz kapcsolódó műfajok, l. fentebb) is gyakran feltűnnek folklórmotívumok, folklóralkotások részletei (például a MTT, a buddhista születéstörténetek, azaz a dzsátakák, stb.). A mongol folklór kutatásának rövid összefoglalója és a fontosabb bibliográfiai adatok: Birtalan 2006. Míg a 19. században és a 20. század első felében a népköltészetkutatás központja Oroszország és Európa (elsősorban Németország), a 20 század második felére a mongóliai szakemberek gyűjtó és publikációs tevékennysége is megrősödik. A legfontosabb népköltészeti gyűjtések: Pozdneev 1880, Hangalov (19-20. századfordulós gyűjtéseinek kiadása 1958-1960), Poppe 1955, Ramstedt (századeleji gyűjtéseinek kiaadása 1974). A mongóliai és belső-mongóliai folkloristák nagyszámú szövegkiadást publikáltak: Rinčen, Colō, Cerensodnom, Sampildndew, Katū, Rinčensambū. A szövegkiadások mellett az európai kutatók elindítottak egy eposzfordítás sorozatot (Asiatische Forschungen), melynek tizenöt kötete jelent meg. A fordítások többnyire meglehetőse pontosak, a hozzájuk kapcsolt jegyzetapparátus viszont hiányos. A népköltészeti műfajokat bemutató munkák és antológiák bibliográfiai adatait lásd fentebb a bevezetésben. Az alábbiakban egy-egy jellemző példával illusztrálva a népköltészeti műfajok kerülnek bemutatásra.

A mongol népköltészetben a klasszikus műnemek közül elsősorban az epika és a líra jelenik meg nagy műfaji sokszínűséggel. a dráma jelen van, de csak a másik két műnem hez kapcsolódva (lásd alább).

Epika

A nagy epika műfajai a hőseposz, s különböző műfajú mesék, a kisepikához tartoznak közmondások, találóskérdések.

A hőseposz (halha baatarlag tuuli, burját üliger, kalmük baatrlg duulwr, tuu¤)

A mongol és más belső-ázsiai török, valamint különböző szibériai népek egyik legjellegzetesebb folklór-műfaja a hőseposz. A mongol eposzmondók több tízezernyi soros eposzokat adtak és adnak elő, gyakran hangszeres (morin xūr „lófejes hegedű”, towšūr „kobozszerű kéthúrú pengetős hangszer”) kísérettel (HANG, KÉP). Napjainkban több száz mongol eposz (Xan Xaranxui „Sötétség kán”, Gunan nastai ulān bātar „Hároméves vörös vitéz”, Ǖlen tiw „Felhőország [kán]”, Irensei „Irenszej”, Šīlen galjū bātar „Hegyháti veszett vitéz”) ismert és számos énekmondó tevékenykedik ma is. A tibeti népek körében is jól ismert, bizonyos vonásokban a görög műveltségben gyökerező Geszer (mong. Geser, tib, Ke-sar) eposznak számos mongol variánsa ismert. Az európai tudományosság számára legelőször megismert mongol eposz a kalmük[1] Dzsangar (kalm. £aŋγr), első lejegyzése B. Bergmann[2] nevéhez fűződik (Bergmann 1804-1805. IV. pp. 181-214.). A Dzsangar azon mongol eposzok közé tartozik, mely több mongol, sőt dél-szibériai török nép körében is ismert, de legteljesebb változatait a kalmükök között gyűjtötték, s ezért méltán tartják nemzeti eposznak. Az eposz kutatása jelenleg nemzeti ügy Kalmükiában. A Dzsangar eposz mintegy 35 000 sorból áll, s az énekeknek jelenleg több mint hetven kalmük változata ismert. A XX. század elejének gyűjtései nagy előrelépést jelentettek abból a szempontból, hogy ekkor már nemcsak egyes szüzsék (egy-egy ének, kalm. bölg) került lejegyzésre, hanem egy teljes, összefüggő énekekből álló Dzsangar-ciklus is. A hagyomány szerint egy Dzsangar-ciklus tizenkét éneket tartalmaz, de ennél jóval több ének, énekváltozat ismert. A tehetséget pokoljárással szerző Dzsangar-énekes, a ¤aŋγrč nagy tiszteletnek örvend közösségében, a leghíresebb előadókról külön tanulmányokat írtak a kutatók. Az első ¤aŋγrč, akiről részletes feljegyzések maradtak fenn, Eelyan Owla (1857-1920) volt.

Az eposz több ének laza füzére, az egyes eseményeket megéneklő részek között a főhős Dzsangar és vitézei jelentik a kapcsolatot. A világhódító Dzsangar, akinek uralma alatt egyesülnek a Föld népei és békét teremtve kormányoz a buddhista vallás jegyében, árva volt, s az eposzi kezdet azt sugallja, hogy már születését követően árván nevelkedő hősről van szó. A csodálatos képességű árva fiú sorra győzi le és hódoltatja az ellenséges uralkodókat, s egyre több vitéz csatlakozik hozzá önként is. Már gyermekkorában felülkerekedik Altn Cédzsen (Altn Cee¤), a világ bölcsén, s ugyanakkor szerzi meg örökös fogadalmas társul Hongr (Xoŋγr) vitézt is. A hozzá csatlakozó vitézek, uralkodók és népeik úgy helyezkednek el Dzsangar egyre gyarapodó országában, Bumbbirodalmában, miként egy kozmikus világmodell. Dzsangar országa középen helyezkedik el, ezt körbe veszik a négy világtáj kánjainak és a negyvenkilenc hercegnek az országai. Bumb a világtengerek partján van, a legfontosabb közülük, a szintén Bumb-nak nevezett tenger.

Dzsangar olyan hős, aki a világ árvájából világbíróvá lesz, megvalósítja az örök jólét honát, ahol a törvényesség uralkodik, létrehozza az ideális nomád államot. Az eposz egyes énekeiben ötvöződnek alakjában az államszervező nomád kánnak, valamint a buddhista tanvédő tankirálynak a cakravartin-nak a vonásai. A tankirály a törzsi szervezetből kilépő belső-ázsiai nomádok állami ideológiájában a tételes vallás, a buddhizmus felvételével jelenik meg. Szerepének egyik legszemléletesebb példája a Nagy Mongol Birodalom állami ideológiájának változása. A kései, XVII-XIX. századi mongol krónikák már – a buddhizmusnak, mint államvallásnak a megerősödésével párhuzamosan – az indiai-tibeti uralkodóktól származtatják, s mint a buddhista tanok oltalmazóját mutatják be a birodalomalapító Dzsingisz kánt (lásd fentebb a történeti krónikákról szóló részben). Dzsangar is ezt az uralkodótípust testesíti meg, s bizonyos eposzrészekben ehhez társul még a természetfeletti hatalommal bíró, a világok között közvetítő, „pokolraszálló” sámán mivolta is. E vonásának egyik legszebb bizonyítéka az az ének, melyben Dzsangar alászáll az alsóvilágba, hogy megmentse legvitézebb harcosa, Hongr lelkét.

A mongol eposzok első szakasza felsorolja a szereplők egy részét, elbeszéli a hős születését, ifjúkorát, bemutatja szállását, ha kánról van szó, akkor az országát, jószágait, repülni képes táltos lovát, fegyverzetét, viseletét, harci zászlaját, menyasszonyát vagy asszonyát, szövetségeseit, népét, ellenségeit. Ebből a szempontból a Dzsangar eposz első fejezete tipikusnak tekinthető, s így az előhang fordításával közlésével kívánjuk bemutatni a mongol eposzok e tartalmi és szerkezeti jellegzetességeit.

Előhang[3]

Világra idők kezdetén jött,

Vallása Buddháknak akkor terjedt,

Täk Zula kán szép sarja,

Taŋsg Bumb kán unokája,

Üzn Aldr kán egy fia,

Társai közt árva Dzsangar.

Zsenge kétéves sem volt

Zord maŋγs honát akkor lebírta,

Árvaságban maradt.

Három őszt éppen megért,

Harmadfű Arnzl csikajával,

Hosszú nagy útra kelt,

Három ország népe bánta,

Háta görbe maŋγs királyt[4]

Helyes törvényére szoktatta.

Negyedik őszbe hogy lépett

Négy nagy ország népe bánta,

Nehéz sárga maŋγs királyt

Helyes törvényére szoktatta.

Szép ötéves korában

Szilaj öt šulm[5] királytól

Szóra bírni nyelvet fogott,

Helyes törvényére mindüket szoktatta.

S akkor ötévesen őt,

Rettentő erejű Šigšrg,

Rabul ejtve elhajtotta.

Hatodik évébe lépett,

Hat országnak népe bánta

Hegyét száz dárdának törte.

Hűséget neki akkor

Hímes palotájú Bölcs Altn Cee¤ esküdött,

Vitéz sok harcosa élére

Vezérül őt a jobbszárnyra tette.

Hét esztendősen, hét alsó országot alávetett,

Híres-neves Dzsangar néven attól fogva szólíttatott.

Arnzl rőt lova mikor a leggyorsabb,

Arany palotája sárga-tarka lándzsája mikor a legélesebb,

Maga kedves teste mikor szilaj ifjú

Nem nézett a négy világkán lányaira,

Nem nézett a nyugodt negyvennégy hercege lányaira,

Napkelet és dél között élő

Nom tögs kán leányát kérette.

Gyűjtve nála leggyorsabb hátasok,

Gyűjtve nála legerősebb oroszlánok,

Négy világtáj

Negyven káni országa

Helyes törvényére szokott.

Haláltalan örök ország

Huszonöt esztendősek ott,

Tél és nyár nem követi a

Tavaszt és a szép őszt,

Fázós hideg soha nincsen,

Forró pára nem száll innen,

Szellő hűvös surranása,

Szemergő csepp koppanása

Szép Bumb ország ez.

Kegyes urunk

Ötszázszor ezernyi népe

Öt hónapnyi járóföldön

Egymástól el alig férhet.

Ezüstszürke Fehér Hegye

Égnek Földnek a köldöke,

Pirkadati nap sugara

Szerteszét szóródik,

Széles Šartg tengere

Széltében-hosszában hullámzik

Szivárványt vet, lótuszszínben.

Híres Dzsangar urunk issza

Hűs Domb folyó tiszta vizét,

Folyik télen-nyáron mindig,

Folyton mossa magas partját,

Felveri nagy hullámait.

Sátorpalotáját, maga emelte,

Sárga négy törvényével ő igazgatott.

Nap alatti élőlények

Nemes ura

Neve-híre messze szállott.

Nemes Bumb ország

Nagy fehér várának népe,

A sárga népből hatszor ezer, s

A tizenkét nagy vitéz

Ahogy ott ült beszélgetett:

– Nemes Dzsangar urunknak,

Napunk alatt párja nincsen

Nagy palotát építtessünk. –

Négy világrész

Negyvenkét kánját akkor összehívták.

Miféle földre építtessük? –

Mikor ekképp tanácskozták,

Mondogatták olyan legyen,

– Napkeletnek Észak felén,

Γärwd hegyhát mellső részén,

Hol tucat tenger hullámai fodrozódnak,

Bumb tengernek tengerpartján,

Deres csúcsú Fehér hegynek

Nyugati meredélyén,

Széles fehér lejtőjén

Életadó ötszáz szilfa

Árnyékában építsük föl. –

Negyvenkét kán négy földrészről, a

Nagyságos sárga hatezer, s a tizenkettő,

Mestereit mind elhozta.

Figyelték a Hold járását,

Választották napnak javát.

Rakták alját korallból ki,

Rá a falát gyönggyel szépen.

Hátsó rácsfalait

Hímoroszlán fogával,

Erősítve rakták össze.

Mellső rácsfalai résén

Hóka szarvas fogával

Erősítve rakták össze.

Eltelt kilencvenkilenc évet

Elregélő, a

Jövendő kilencvenkilenc évet

Jövendölő

Javas bölcsük Altn Cee¤

Jövendőt így mond:

Magas égig ha építjük,

Minekünk bár kedvünkre van,

Nemes Dzsangar urunknak

Ártalmára leszen.

– Magas égtől háromujjnyi hibádzzon,

Úgy építsétek. – szólott.

A sárga hatezer, s

A tizenkettő mesterei

Erejükből ahogy tellett,

Legközepén szorították,

Öt szép fala emelkedett,

Kijáró oldala

Görbe üveggel díszes,

Bejáró oldala

Áttetsző üveggel ékes.

Északon ki telet töltött

Kumiszt, kimr-t[6] bőven kap,

Tarka szarvas bőréből a sátra.

Délen ki telet töltött

Hájat és zsírt bőven kap,

Hóka szarvas bőréből a sátra.

Külső négy sarkát

Tűzüvegből csinálták,

Belső négy sarkát

Szilaj acél tartja.

Híres, neves Dzsangar

Tíz szintes,

Kilenc színű, arany, magasba törő palotája

Négy oldalán

Negyvenkilenc évig ellenséget, ellenfelet hol

Legyőzött, oly nagy harcmező volt ott.

Lobogója, ha tokban van,

Sápadt Holdnak fénye ragyog,

Tokjából, ha kiveszik,

Hét Nap fénye ragyog ott fel.

Arany vára sárga pettyes zászlaját

A déli oldalra tűzték.

Mindennek birtokában,

Mi urunk kegyes Dzsangar.

Negyvennégy lábú

Magas szép trónján

Mint teljességben ragyogó teli Holdnak fénye

Mindenek felett úgy ült ott.

Tizenhat esztendős

Šawdl asszony

Sárga acél ollója szabta,

Sok szép asszonnyal

Sorban varratott

Selyem fekete köntösét

Szépen vállára vetette,

Simítva fecskeszárny bajszát

Sok szép népe fölött

Törvényét tartva,

Vallását követve uralkodott.

Arnzl rőt lova mikor a leggyorsabb,

Arany palotája sárga-tarka lándzsája mikor a legélesebb,

Maga kedves teste mikor szilaj ifjú

Négy világkán

Negyvenkilenc országának lányait megvetette

Napkelet és dél között élő

Nom tögs kán lányát

A tizenhat esztendős Šawdl hercegnőt kérette.

Ha azt kérdik, milyen volt ő:

Mikor balra pillant,

Távoli tenger halporontyai játszadoznak

Mikor jobbra pillant,

Közeli tenger halporontyai játszadoznak.

Vérnél vörösebb arcú,

Hónál fehérebb homlokú,

Művészkezű anyja szabta,

Sok kánasszony tanácskozva varrta,

Havas fehér xalwŋ-sapkája[7]

Homlokának bal felén szépen megül.

Hajának szép fonata

Arca fényében ragyog,

Fekete selyem hajpántja

Orcája mellett libeg.

Másodfű teveborjú bogyója nagyságú

Tükörezüst függője

Kerek cimpájáról csüng alá,

Nyaka mellett fénnyel csillog.

Kilencvenegy húrú

Kínai ezüst xuur-ját,[8] ha szólaltatja,

Nádasban fészkelő

Hattyú dala hallik.

Tóban fészkelő,

Kacsa éneke hallik.

Tizenkét dallamot

Játszik hangszerén.

Ki annak hangját

Követi szépen

Kegyes Dzsangar úr

Kedves, jó pohárnoka

Erk Tug fia

Világszép Miŋ’yan az.

Jobb szárny élén az

Eltelt kilencvenkilenc évet

Elregélő, a

Jövendő kilencvenkilenc évet

Jövendölő

Javas bölcs Altn Cee¤, ki

Hetven kán országának törvényét,

Hitét kezébe vette,

Bajok, perek ügyében

Biztosan dönt,

Büszkén ül fekete selyem párnáján.

Bal szárny élén

Komoly Širkg unokája,

Kemény, erős Möŋgn Šigšrg

Elsőszülött fia,

Šiltä Zandn Gerl kánasszony

Szép huszonkettedik

Esztendejében született,

Oroszlánfortélyú Vörös Xoŋγr vitéz.

Hófehér lapockáját szerteszét törte,

Hatalmas testét soha sem kímélte.

Hetven kán országát

Hódította egymaga.

Xoŋγr mellett, ki ül,

Helyezkedve mikor leül,

Helyén ötvenkét is ülne,

Hogyha istenének áldoz,

Huszonötnek helyére ül.

Harcos Bumb ország felé

Hideg sötét lándzsájával

Hevesen áttörő,

Hátasa elefánttalp fekete

Güzän Gümb vitéz az.

Ezeregy évig

Törvényt ül és

Hitről szól.

Jós bölcs mellett ki ül,

Családok millióját

Cserélte barna hóka kancára

Nyolcvanegy ölnyi

Válláról harci szekercéje pihenni le nem száll,

Vitéz, erős ifjak erejük teljében

Vele szemben sohasem győzhetnek

Vele egyenlők közt sólyom gyorsaságú

Kemény kezű Sawr az.

Balról harmadikként ki ül

Tisztes ősz atyját

Fia nélkül hagyta,

Buddha szép anyját

Hála nélkül hagyta,

Százezernyi alattvaló

Ura nélkül maradt,

Tizennyolc esztendős

Vadlúd színű kánasszonya

Egyszál maga maradt,

Deres hókájára szállva

Kegyes urát követte.

Bul’ŋγr fia

Heves Fekete Sanl az.

Vitézei valahányan, s a

Tisztviselők mindösszesen,

Kitöltik az első hét kört.

Ősz szakállú öregapók

Kitöltenek még egy nagy kört.

Halvány piros öreganyók

Kitöltenek még egy nagy kört.

Hamvas fehér menyecskék is

Kitöltenek még egy nagy kört.

Vérvörös orcájú gyermekhad is

Kitöltött egy hatalmas kört.

Szilaj kancák tiszta teje

Szolgál borul ott a népnek.

A sárga népből hatszor ezer, s

A tizenkét nagy vitéz

Megrészegültek,

Erre-arra tekintgettek,

E szavakat mondogatták:

– Nincs-e ellen, ki ránk támad,

Népünkre más mikor támad?

Vadászni vad mikor kerül? –

Vígan ekként huzakodtak. (ford. Birtalan Ágnes)