A mongol népek buddhista irodalma

A mongol buddhista irodalom műfaji struktúrája megegyezik az ujgur, a tibeti és kínai buddhista irodalomból ismerttel, mely mind fordításokat, mind pedig önálló alkotásokat is tartalmaz. A különböző nyelvekből fordított korai munkák nyelvében megtalálhatók az átadó nyelvek jellegzetességei, a szakrális kifejezések nagyobb részét idegenből vették át, s így a mongolba is többszörös torzítással kerülhetett be pl. egy-egy szanszkrit kifejezés. A későbbi, főleg a 17. századot követő időszakban a fordítók törekedni kezdtek arra, hogy „mongolosítsák” terminológia egy részét. A buddhista irodalom legfontosabb műfajcsoportjai a következők (tematikus átfedések lehetségesek).

1. A szútrairodalom. A mongol szútrairodalom részét alkotják mind a Tripitaka kánon Szútrapitaka[2] részéből átvett történetek, mind pedig a későbbi mahájána irodalom narratívái. A szútra megnevezés tematikailag sokféle elbeszélő munkát ölel, valamennyi erkölcsi, etikai, tanító célzatú.

2. Didaktikus irodalom. Didaktikus tartalma természetesen valamennyi más műfaji csoportnak is van (különösen vonatkozik ez a szútrákra és a szerzetesi életrajzokra). Hosszabb és rövidebb lélegzetű munkák tartoznak ebbe a tematikus műfaji csoportba: terjedelemre rövidebbek az aforizma jellegű négysorosok, melyek gyűjteményekbe vannak rendezve, de önállóan is megállják a helyüket. A hosszabb lélegzetűek közé tartoznak a például a pokolleírások, a pokoljárók történetei (ez utóbbiakat gyakran kísérik illusztrációk is).

3. Filozófiai irodalom. A betűvető szerzetesek számos filozófiai traktátust is átültettek mongolra, ezek elsődleges gyűjteménye a kánon, de rövidebb terjedelmű, apokrif munkák is, például költemények, melyek a buddhista filozófia egy-egy problémáján elmélkednek.

4. A mongol buddhizmus története és a szent életű szerzetesek élettörténete. Számos munka, illetve mű részlet (kolofon, stb.) szól a buddhizmus mongolok közti elterjedéséről. Legtöbbjük a buddhizmus indo-tibeti kezdeteitől és a mongol uralkodó ház pszeudo-indiai eredeztetésével indul. A mongol munkák többnyire a tibeti namtar műfaj hagyományait követik, de számos önálló átfogó, illetve egy-egy kolostor történetét vagy egy-egy szerzetes életét munka született.

5. A buddhista és népvallási rituálék irodalma. Idetartoznak a kánonikus művek és számos olyan részben fordítási, részben önálló munka, melyek a különböző transzcendens lényeknek (a buddhista és a buddhizmus előtti hitvilágból eredő panteon tagjai) bemutatandó áldozatokról szólnak. Részletesen lásd a Mongol népek vallásai című elektronikus tankönyvfejezetet.

Az alábbiakban a kánonikus gyűjtemény valamint a különböző tematikus műfajcsoportok bemutatása következik egy-egy fontosabb munka fordításváltozatai, valamint kutatástörténete segítségével, melyet egy-egy magyar nyelvű részlettel illusztrálunk.

A mongol Kandzsur

A Kandzsur (mong. Γan¤ur, tib. bKa-’gyur) a buddhizmus szent szövegeinek 108 kötetes gyűjteménye. Nem csak szigorúan vett buddhista vallási szövegek kerültek bele, hanem sok népvallási, népi gyógyászati, asztrológiai, stb. munka is. Az egyes szövegek fordítása már igen korán a 13-14. században elkezdődött. Ezeket a korai szövegeket ujgurból fordították, jellemzőjük, hogy a buddhista terminológiát ujgur közvetítésen keresztül vették át megőrizve a szanszkrit formákat. Például: arhat, baghavan,[3] szemben a későbbi, tibeti mintára lefordított dayin-i daruγsan és ila¤u tegüs nögčigsen kifejezésekkel.

Az irodalmi tevékenység újabb lendületet kapott a tümet (mong. tümed) Altan kán (1507-1583) uralkodása idején, megkezdték meg a Kandzsur rendszeres összeállítását, teljes lefordítását. A fordítások ekkor már tibetiből készültek, a régebbi fordításokat kijavították, „modernizálták”. A tevékenység Siregetü güüsi csordzsi (mong. Siregetü gousi čor¤i 16/17. század), a dalai láma tanítványa vezetésével folyt.

A 16. században Altan kán elevenítette fel a buddhista tanításokat, 1577-ben udvarába hívja a tibeti sárga süveges gelugpa rend vezetőjét, Bszod-namsz rgya-mcot (tib. bSod-nams rgya-mcho 1543-1588), akinek a 3. dalai láma címet adományozta (részletesen lásd A Mongol népek vallásai című elektronikus tankönyvfejezetben). Ezáltal szoros vallási és politikai kapcsolatot hozott létre a tibeti gelugpák és a mongol udvar között. Kinyilvánították, hogy Altan kán Kubiláj újjászületése, a dalai láma pedig Phagsz-pa lámáé. Altan kán így biztosította magának, hogy bekerüljön a káni leszármazás láncba, s ezáltal esetleg elnyerhesse az összmongol káni címet.

Az ismét fellendülő vallási érdeklődés ösztönözte a Kandzsur szövegeinek további fordítását, a fordítási tevékenység egyik vezetője Ayusi güsi (Ayusi gousi 16/17. század) volt. Ugyancsak Altan kán fővárosában Köke kotában (mong. Köke qota) dolgozott Siregetü Güüsi Csordzsi, aki maga is számos fordítást készített.

A 17. században a csahar Ligdan kán (1604-1634) udvarában tovább folytatódott, illetve újabb lendületet kapott a Kandzsur rendszeres fordítása, s ekkor készült el a teljes mű. A munkára kiadóbizottságot állítottak fel, melynek vezetője Kun-dga ’od-zer Mergen Mandzsusiri pandita (tib-mong. Kun-dga od-’zer mañjusiri bandida 16/17. század) és Ananda (16/17. század) voltak. A harmincöt tibeti és mongol lámából álló bizottság 1628 és 1629 között, mintegy másfél év alatt el is végezte munkáját.

A mandzsu hódítás után, a mandzsu császár Kang-hszi (kín. K’ang-xi is felismerte a buddhizmus jelentőségét, s támogatta a könyvek kiadását. 1720-ban nyomtatták ki a 108 kötetes Kandzsurt Pekingben.

A Kandzsur kolofon így szól a fordításról:

„Aztán, ha elbeszéljük, hogy a nagy mongol földön hogyan terjedt el [a buddhizmus], akkor az így történt: A mongol Dzsingisz kán minden szomszédos országot és a Középső birodalmat elfoglalta. Később a mongol Kubilaj Bölcs kán uralta a Középső birodalmat. Ekkor Tibetből meghívta Phagsz-pa lámát, az élőlények támaszát, a tan királyát, s megtette vallási vezetőjévé. Amint megérkezett, sokszor kegyesen megjelenítette a parancs-tant a kánnak, s minden tökéletes sorsú élőlényt a tíz erény útjára vezetett. A kán, a miniszterek és a tisztségviselők valamennyien mindenféle áldozatot mutattak be Phagsz-pa lámának, s ekképpen tisztelték. Ő pedig a mongol nyelvnek megfelelő új írást alkotott. Később az ujgur Cshosz-kji ’od-zer (Čhos-kyi ’od-zer) pandita és a két nyelvet ismerők kiválóságai a szútrák és a tantrák valamennyi könyvét mongolra fordították, a gyülekezetet újra megalapították, s a vallást újból terjesztették. A csahar Ligdan kutugtu (mong. qutuγ-tu „szent”) kán pedig Kun-dga’ od-zer fordítóval és más fordítókkal a tibeti Kandzsurt teljesen lefordíttatta mongolra, s mongol Kandzsurnak nevezte el. Erre a műre támaszkodva terjesztette a buddhista vallást.”

A mongol Kandzsur részei:

I.                                            Dandr-a (tib. rgyud)

II.                                         Yum (tib. yum)

Qorin tabun mingγatu (tib. (ñi ∞u lnga pa)

Arban naiman mingγatu (tib. khri brgyad)

Tümen silügtü (tib. khri brgyad)

Naiman mingγatu (tib. brgyad stong pa)

Eldeb bilig baramid (tib. (∞er phyin)

III.                                       Erdeni dabqurliγ (tib. dkon brcegs)

IV.                                       Olangki (tib. phal čhen)

V.                                         Eldeb (tib. mdo sna chogs)

VI.                                      ’Dulv-a (tib. 'dul ba)

Irodalom:

Bira, Sh. 2002. Mongolian historical writings from 1200 to 1700. Translated from the original Russian by John R. Krueger and revised and updated by the author. 2^nd ed. Washington, Bellingham

Bischoff, F. 1968. Der Kanjur und seine Kolophone. 2 vols. Indiana: Bloomington

Heissig, Walther 1962. Beiträge zur Übersetzungsgeschichte des mongolischen buddhistischen Kanons. Göttingen

Heissig, W. 1966. Zur Bestandsaufnahmen und Katalogisierung mongolischer Handschriften und Blockdrucke in Japan. In Ural-Altaische Jahrbücher 37. pp. 44-91.

Heissig, Walther 1973. Zur Organisation der Kandjur-Übersetzung unter Ligdan-Khan (1628-1629). In: Zentral Asitatische Studien 2. pp. 477-499.

Huth, G. 1896. Geschichte des Buddhismus in der Mongolei. 2 vols. Strassburg

Kas’janenko. Z. K. 1993. Katalog Peterburgskogo rukopisnogo Gandžura. Moskva, Nauka

Ligeti, Louis 1942-1944. Catalogue du Kanjur mongol imprimé. Budapest

Serruys, H. 1963. Early Lamaism in Mongolia. In Oriens Extremus X. pp. 181-216.

A szútrairodalom

Suvaróaprabgāsittanasūtrendrarāja. „Az Aranyfény-szútra"

Mong. Altan gerel (Qutuγ-tu degedü Altan gerel-tü erketü sudur-nuγud-un qaγan neretü yeke kölgen sudur)

A mahájána buddhizmus egyik legkedveltebb könyve. Gyakran másolták, több fordítása is ismeretes, a Kandzsur gyűjteményében (l. fentebb) három változata is szerepel. Fordítása, másolása, recitálása, sőt még akár a házban tartása is kegyes cselekedetnek számított, amely elősegítette, hogy valaki jobb újjászületést leljen, vagy akár az e-világi létben boldogabb életet élhessen. Népszerűsége talán annak köszönhető, hogy tartalma igen sokrétű. Tartalmaz kegyes történeteket Sákjamuni buddha előző életeiről, ráolvasásokat, varázs-szertartási előírásokat, gyónási formulákat, foglalkozik a buddhista filozófia fontos kérdéseivel, mint például az üresség fogalma az ok-okozati összefüggések láncolatának magyarázata, vagy Sákjamuni Buddha szépségjeleinek felismerése.

A három ismert fő változat közül a legbővebb egy kínaiból fordított tibeti szövegen alapszik, 21 fejezetből áll, a legrövidebb egy szanszkritból fordított tibetin alapuló, szintén 21 fejezetes változat, a legtöbb kiadással és másolattal egy 29 fejezetes változat rendelkezik. Ismert ojrát fordítása is.

Nyelvi sajátosságai alapján feltételezhető, hogy már a Jüan korban lefordították, ez a változat azonban nem maradt fenn, csak későbbi átdolgozott változatok ismeretesek, ezek egyike Altan kán udvarában készült. A későbbi verziókat a nyelvújítók átdolgozták, de maradtak a szövegben áruló régiségjegyek. 1659-ben Pekingben kiadták fanyomatos változatát.

A következőkben egy dzsátaka (szkr. jātaka) történet (Buddha előző életeinek története) egy részletét mutatjuk be:

„Az éhes tigris története

Réges régen, oh Ánanda, elmúlt időkben élt egyszer egy király, akit Mahárathanak hívtak. Igen gazdag volt, vagyona, búzája, kocsija, ereje felmérhetetlen. Letörhetetlen erejével hatalmába hajtotta ellenségeit. Három fia volt, kik istenek gyermekeihez voltak hasonlatosak. Mahápranádának, Mahádévának és Mahászattvának nevezték őket.

Egy nap a király, hogy unalmát elűzze, fiai kíséretében kisétált egy szépséges ligetbe. Gyönyörködve jártak körbe, csodálták a természetet, a virágokat. Majd a királyfiak a kísérő szolgákat hátrahagyva egyedül elkóboroltak. Eljutottak a Dvádasavanagulma erdőbe, ebbe a védett, vad sűrűbe. Mahápranáda így szólt: "Félelem költözött a szívembe. Itt még megölhetnek a vadállatok!" Mahádeva így szólt: " Én nem félek, csak attól rettegnék, hogy el kell szakadnom szeretteimtől". Mahászattva hozzáfűzte: „Én sem félek itt ezen a sokak által csodált szép tisztáson. Szívem örvendezik, hogy itt lehetek"

Amint tovább ballagtak kiértek a sűrűségből egy tisztására, s megláttak egy nőstény tigrist, amelyik hét nappal azelőtt szülte meg kölykeit. Az öt kölyök ott hempergett körülötte. A tigris éhes és szomjas volt, nagyon kimerült. Mahápranáda így szólt: „Jaj, ez a szegény szerencsétlen, hat vagy hét nappal ezelőtt szült, ha nem talál élelmet, akkor saját kölykeit fogja felfalni". Mahászattva ezt kérdezte: „Mi az étele ennek a szerencsétlennek?” Mahápranáda így válaszolt: „Friss hús, meleg vér megteszi, ugyanazt eszi, mint a hiénák, medvék, keselyűk, oroszlánok.” Mahádeva így szólt: „Ebben a szerencsétlenben már alig van élet, nagyon gyenge az éhezéstől, szomjazástól. Biztosan nem tud ételre szert tenni ebben az állapotában. S ugyan ki tudná feláldozni magát, hogy megmentse az életét?” Mahápranáda hozzátette: „Nehéz dolog, barátaim, az önfeláldozás”. Mahászattva így szólt: „Bizony nehéz dolog ez az olyan korlátolt gondolkodásúaknak, mint mi vagyunk, akik ragaszkodnak az életükhöz, a testükhöz, de azoknak, akik az önfeláldozáson meditálnak, a jó embereknek, akik mások javára áldozzák magukat, nem nehéz.”

Majd folytatta: „A nemesek, akikben együttérzés és sajnálat lakozik, feláldozzák testüket az égben és itt a földön. Százszor is változatlanul, örömteli szívvel hoznak áldozatot mások életéért.”.

Ezután a herceg magába fordult, hosszasan szemrebbenés nélkül vizsgálta a tigrist, majd belehasított a gondolat: „Eljött az idő, hogy feláldozzam magamat”

Irodalom:

Kara György 1968. Az Aranyfény-szutra, Suvaróaprabhāsottama sūtrendrarāja. Yon-tan bzaô-po szövege. (Mongol Nyelvemléktár XIII.) Budapest, ELTE Belső-ázsiai Intézet

Aalto, Pentti 1950. Notes on the Altan Gerel. SOF XIV. 26 p.

Kara, G. 1960. Le colophon de l’Altan grel oirat. AOH … pp. 255-261.

Nobel, J. 1944. 1950. Suvaróaprabhāsottamasūtra. Das Goldglanz-sūtra, Die tibetischen Übersetzungen. I-II. Leiden

Nobel, J. 1958. Suvaróaprabhāsottamasūtra. Das Goldglanz-sūtra I-ts’ing’s chinesische Version und ihre tibetische Übersetzung. I-II, Leiden

Poppe, N. 1934. Altan gerel. Die westmongolische Fassung von E. Haenisch. In Asia Major X. pp. 142-44.

Radloff, W. – Malov, S. E. 1913. Suvaróaprabhāsa. In Bibl. Buddh. XVII. (további kiadásai Cst.Pb. 1913, Petrograd 1914-1917, Leningrád 1930)

Pañcarakśā „Az öt oltalom könyve”

Mong. Qutuγ-tu tabun ayimaγ-tu nom erdini

A buddhista tantrikus irodalom[4] egyik igen elterjedt alkotása. Öt önálló mű összefoglaló kiadása. Ráolvasások gyűjteménye amelyek segít neki a bajok elhárításában és a szerencse elnyerésében. A művet már a Jüan korban lefordította Serab Szenge (mong. Širab Sengge, tib. Shes-rab Seng-ge),[5] a neves egyházi személyiség. Később a Ming korban Ajusi (mong. Ayusi gousi)[6] készíti el 1598-ban a mű átdolgozott, „modernizált” változatát. Kiírtotta belőle az ujgurizmusokat, s a megújított nyelvi szabályokat követte. Pekingben fadúcokba vésték és megjelentették.

Az öt oltalom könyve elbeszéli, hogy miféle veszélyektől ment meg a dharanik (szkr. dhāraóī, mong. tarni)[7] mormolása, vagy testen viselése. Íme egy a példa-történetek közül:

„Oh, nagy brahman! Egy másik vidéken a buddha gyökerűek közt élt egyszer egy hitetlen, hitvány szerzetes, aki fogadalmát megszegve elvette azt, amit nem adtak neki, megdézsmálta a begyűjtött javakat, ellopta azt is, amit a szerzeteseknek és a négy égtáj gyülekezeteinek ajánlottak fel. A kincsesház értékeit sajátjaként kezelte. Egy napon azonban súlyos betegségbe esett, szinte belezavarodott a fájdalomba. Senki nem segített rajta, senkiben támaszt nem talált. Fájdalmában hangosan ordított. Oh, nagy barhaman! Akkor egy kegyes hívő, aki azon a vidéken élt, meghallotta ordítozását és felkereste. Leírta neki a mahāpratisarā dhāraóīt és rákötötte a szerzetes nyakára. Alighogy felerősítette azt a mahāpratisarā dhāraóīt a szerzetes nyakára, minden szenvedése azonnal elmúlt. Minden betegségétől megszabadult, azonnal meggyógyult. Meditációba mélyedve töltötte az éjszakát, azonban mégis reggelre meghalt. Alighogy testi valóságát elhagyta, a Nagy Ávicsi (szkr. mong. Abiči) pokolba született. Holttestét a sok szerzetes fogta és egy koporsóba tette. Nyakára rákötötték ezt a mahāpratisarā dhāraóīt. A szerzetes alighogy a Ávicsi pokolba megérkezett, az ott szenvedők minden fájdalma elmúlt. Minden pokollakó rátalált a tökéletes boldogságra. A végtelen tűzfolyam kihunyt. Erlig kán[8] és mindenki nagyon csodálkozott. A tan Erlig kánjának a pokolbeliek elmesélték pontosan, hogy mi is történt: Csoda esett! Az élők félelmetes poklának szenvedései, melyek a bűnös cselekedetek gyümölcsei, mind elcsitultak. Az emberek testét gyötrő állandó tűz kialudt. Próbáltuk szétfűrészelni őket, de nem ment. Az éles pengék nem fogtak rajtuk. Még a vaslevelű szalmali fa ágai is letörtek. A lobogó vasfazekak is kihűltek, Akik bűneik miatt a kardlevelű erdőbe születtek, azok sebei is begyógyultak. Oh, tan királya! Halál ura! A tan szerint rendelkezel az élők sorsáról, s kicsit sem úgy történik. Hogy van ez? Mondd el nekünk! … Akkor Erlig kán így szólt: Ezt a mahāpratisarā dhāraóī teszi.”

Irodalom:

Aalto, Pentti 1954. Prolegomena to an Edition of the Pancarakśa. In Studia Orientalia XIX. 12. pp. 1-47.

Aalto, Pentti 1961. Qutuγ-tu Pañcarakśā kemekü tabun sakiyan neretü yeke kölgen sudur. (Asiatische Forschungen X.) — A Stockholmban őrzött fanyomat átírása, melyet Serab-szenge fordított, de felveti, hogy esetleg Cshosz-kyi ’od-zer fordította volna. Az átírás nem veszi figyelembe a pre-klasszikus mongol nyelv sajátosságait, amelyek ebben a változatban nyomon követhetők. Ligeti Lajos részletes bírálatában mutat erre rá. Egy Leningrádban őrzött kézirat fakszimiléjét is közli.

Kara györgy 1965.Az öt oltalom könyve. Pañcarakśa. Ayusi átdolgozott fordítása. (Mongol Nyelvemléktár VIII.) Budapest, ELTE Belső-ázsiai Intézet — Az 1598-as átdolgozott fordítás átírása a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Könyvtárának Mong. 78. sz. kézirat alapján készült. Rövid előszóval.

Birtalan Ágnes 2005. Az ada démon kontextusa a Pañcarakåā Mahāmantra-anudhārī fejezetének mongol fordításában. In: Abhivādana. Tanulmányok a hatvanéves Wojtilla Gyula tiszteletére. Szerkesztette Felföldi Szabolcs. Szeged pp. 101-108.

Cerensodnom, D. … XIV. jūnī üyein yarū nairagč Čoskī odzer. Ulānbātar

Damdinsüren, C. 1957. Mongol uran joxiolīn toim. Ulānbātar

Hidas, Gergely 2003. Preliminary Notes on the Mahāoratusarā Nagāvudyārājñî, a Buddhist Protective Text from the Pañcarakåa-collection. In: Berliner Indologische Studien. Hrsg. vom Institut für Indische Philologie und Kunstgeschichte der Freien Universität Berlin 15/16/17, pp.263-285 — A szanszkrit változat elemzése, a cím és a keletkezés időpontjának kérdése. Megjegyzések a Mahāpratisarā istennő ikonográfiájához.

Kara, G. … The Mongol and Manchu Manuscripts and Blockprints in the Library of the Hungarian Academy of Sciences. Budapest, Akadémiai Kiadó Nos 3, 78, 321 — Közli a budapesti gyűjteményben őrzött változatok kolofonjainak átírását.

Lévi, S. 1915. Le Catalogue géographique des Yakśa dans la Mahāmāyurī. In: Journal Asiatique I. pp. 19-138.

Ligeti, L. 1962. Qutuγ-tu Pañcarakśā kemekü tabun sakiyan neretü yeke kölgen sudur. Herausgegeben von Pentti Aalto. In: AOHung. XIV. pp. 314-28. — Részletes elemzése és bírálata P. Aalto szövegkiadásának. Felhívja a figyelmet a szöveg pre-klasszikus jellegzetességeire.

Mönhsaihan, S. 2005. Pañcarakśa. A Mongolian Translation from 1345. (Treasure of Mongolian Culture and Tibeto-Mongolian Buddhism 3.) Ed. G. Betlenfalvy, Budapest 2005. — Az Ulánbátor-i Nemezeti Könyvtárban őrzött kézirat facsimile-nek kiadása elemző előszóval.

Sagaster, K. 1973. Hat Č’os-kyi ’od-zer die Pañcarakśā ins mongolisch überzetzt? In: Olon Ulsīn Mongolč Erdemtedīn II. Ix Xural. II. bot’. Ulānbātar

Dzsátaka történetek - Buddha előző életéből vett történetek

Damamūkonāmasūtra

Mong. Üliger-ün dalai „Mesék tengere”

A legendagyűjteménynek több változata ismeretes, valamennyit tibetiből fordították. Egyes állítások szerint a legkorábbi tibeti változatot 1632-ben állították össze. Az egyes gyűjtemények több mongol címen is ismertek: Siluγun onol-tu „A bölcs értelmű”, vagy Üliger-ün dalay-yin sudur „A mesék tengerének szútrája”. Ezt az 52 fejezetes változatot a XVI. század végén Siregetü güüsi fordította Köke kotában. Fadúcba vésett változatai 1714-ben és 1728-ban készültek Pekingben. A Kandzsurba is belefoglalták (90. kötet, Eldeb, 31. rész). Sagdarszüren (halha Šagdarsüren) kiadta egy kéziratos változatát, melynek címe: Siluγun budaγun üy-e onoqui neretü sudur „A bölcs és balga c. szútra”.

Ebből mutatjuk be a Sudólagarni király történetét.

„Sudólagarni történetét ekképpen értsétek. Így hallottam egyszer. Egyszer, amikor a Győzve Tökéletesen Elmúlt (Buddha) Radzsagrag város a Kalandaka madarak kertjében Udma ligetében tartózkodott, a tiszteletreméltó Ánanda is vele volt. Ültéből felkelve köntösét megigazította, a földre térdelt, s kezét összetéve a Győzve Tökéletesen Elmúlthoz így szólt: „Oh, Győzve Tökéletesen Elmúlt, magyarázd el kegyesen nekem, hogy miért van az, hogy ez a Kaundinja és a több öt első szerzetes miért elsőként ízlelték meg a tanítás nektárját, rögtön azután, hogy a Győzve Tökéletesen Elmúlt a tan kerekét megforgatta ezen a világon? A Győzve Tökéletesen Elmúlt így válaszolt: Oh, Ánanda, ez az öt szerzetes korábban elsőként evett az én húsomból, s talált nyugalmat, ezért most is ők ízlelhették meg a tan nektárját és így megszabadultak. Ánanda így kérdezett: Oh, Győzve Tökéletesen Elmúlt, ez az öt szerzetes mit tett korábban, légy kegyes és mondd el! A Győzve Tökéletesen Elmúlt így válaszolt:

Réges régen, megszámlálhatatlan, elgondolhatatlan világkorszakokkal ezelőtt ezen a világon élt egy Sudólagarni nevezetű király. A világ nyolcvannégyezer fejedelemsége felett uralkodott. Egy jós megjövendölte, hogy az elkövetkező tizenkét évben nem fog eső esni. Amint a király ezt meghallotta, nagyon elkeseredett, s igen bánkódott. Ha tizenkét évig nem esik az eső, akkor a gabona sem nő, éhínség lesz! Mit tehetnék? Összehívta mind a fejedelmeket, a nemeseket, s megtanácskozták a dolgot. Ha számításba vesszük, hogy mennyi gabona van a raktárakban, s összevetjük az emberek számával, akkor ha tizenkét éven keresztül minden ember csak egy csésze gabonát kap naponta, akkor sem tart ki tizenkét évig. Valóban bekövetkezett az éhínség, sok ember meghalt, s a király mindegyre azon vívódott, hogy hogyan menthetné meg az emberek életét. A királynővel, a gyerekeivel és a kíséretével kimentek egy ligetbe. Egy tisztásra érkeztek, ahol a királynővel és a többiekkel együtt elaludtak. A király felébredt, s a négy világtáj felé meghajolva fogadalmat tett. Országomat nagy éhínség sújtja, már egyáltalán nincs élelem. Az éhezők helyett hadd áldozzam fel magamat! Meghalok, s halálom után hatalmas halként szülessek újjá. Mindenki hadd egyen jóllakásig a húsomból — kérlelte. Felmászott egy ha tetejére, majd leugrott, meg is halt menten. Egy folyóban ötszáz mérföldes hatalmas hallá változva született újjá. Abban az időben ott öt ács érkezett a folyó partjára, hogy fát szedjenek. Meglátták a nagy halat, s a hal emberi hangon így szólt hozzájuk: oh, ha éhesek vagytok, vágjatok csak a húsomból amennyit csak akartok, s ha jóllaktatok, vigyetek haza is, amennyit csak bírtok. Mivel ti esztek először a húsomból, majd az elkövetkezőkben, amikor megvilágosodott buddha leszek, ti lesztek az elsők, akik a tan táplálékát megízlelhetitek. Ti pedig mondjátok meg minden világbelinek, aki éhes, jöjjön és vegyen a húsomból. Az öt ács evett a húsából, majd a vidék népének hírt adtak a lehetőségről, s meghívták őket. A világbeli minden ember összegyűlt, vágott a húsból és megette. Amikor a hús az egyik oldalán elfogyott, akkor alulról újra nőtt, így fentről, lentről mindig újra nőtt. Tizenkét éven keresztül mindenki ezen a húson élt, s mindenkit hála és részvét töltött el a hal iránt. Amikor mind meghaltak, akik halból ettek, a magas istenek között születtek újjá.

Oh, Ánanda, az akkori hallá vált király magam voltam. Azok pedig, akik először vágtak és ettek a húsomból, ez a Kaundinja és szerzetes társai, ők öten voltak. Azok pedig, akik őket követve ettek hal-húsomból, azok ma nyolcvanezer gyermekem, s követőim, akik tökéletesen megszabadultak. Régen nekik adtam először a húsomból, így megmentettem az életüket. Most is nekik mutattam be először a Tan tanításait, s a tan lényegével a három ártás tüzét eloltottam bennük.

Ánanda és sok társa hittel hallgatta a Győzve Tökéletesen Elmúlt tanítását és örvendeztek rajta.

Ez volt Sudólagarni király története, a huszonhetedik fejezet.

Irodalom:

Lengyel Zoltán – Szegedi Mónika (szerk.) 1998. A bölcs és a balga. Tibeti buddhista történetek. Budapest, Palatinus

Damdinsürüng, Če, 1959. Mongγol uran ¤okiyal-un dege¤i ¤aγun bilig orosibai. (Corpus Scriptorum Mongolorum XIV.) Ulaγanbaγatur

Šagdarsüren, C. 1989. Le Damamūkonāmasūtra. Texte mongol ldu Toyin Guisi. (Monumenta Linguae Mongolicae Collecta X.) Budapest, Akadémiai Kiadó

Parfionovič, Ju. M. 1978. Sutra o mudrosti i gluposti. Dzanlundo. Perevod s tibetskogo, vvedenie i kommentarij. Moskva

Rinčen, B. 1970. Oirat version of Damamūkonāmasūtra. (Corpus Scriptorum Mongolorum XVI.2.) Ulan Bator

Vladimircov, B. Ja. … Nadpisi na skalah halhaskogo Cogtu-taiji. Izvestija AN SSSR vol. XX. nos. 13-14, pp. 1253-1280, Vol. XXI. nos. 3-4, pp. 215-240.

Frye, S. 1981. The Sutra of the Wise and the Foolish. New Delhi

Lalitavistara. Buddha élete

Mong. Burqan baγsi-yin arban qoyar ¤okiyanγui „Buddha mester tizenkét cselekedete”

A művet eredetileg Cshos-kji ’od-zer állította össze tibeti eredeti alapján. A mongol szöveg Sesrab-szenge fordításában maradt ránk (az eredeti tibeti eddig nem került elő), nyelvi sajátosságai alapján a Jüan korig vezethető vissza.

A címben szereplő 'tizenkét cselekedet' arra utal, hogy a könyv tizenkét szakaszban mutatja be Buddha életét.

1)      Buddha az égben az istenek között

2)      Leszáll a földre

3)      Születése

4)      Neveltetése

5)      Házassága

6)      Szerzetes lesz

7)      Vezeklés

8)      Eléri a tökéletességet

9)      Megkísértése

10) A tan kerekének megforgatása

11) Megszabadul a szenvedésektől

12) Sztupát emelnek földi maradványai fölé

A következőkben egy rövid részletet mutatunk be, arról amikor az ifjú szembesül az öregkor szenvedésével.

Azután egyszer a Bodhiszattva így szólt a kocsisához: Ma elmegyek egy kicsit sétálni a parkba. Amikor így beszélt, Suddhodana, az apja meghallotta és elrendelte, hogy távolítsanak el mindenféle kellemetlen látványt, nyomorékot és boldogtalant hét napig, s csak kellemes és boldog dolgokat hagyjanak fia szeme elé kerülni.

Ezután a hetedik napon a Bodhiszattva fényes társasága kíséretében kiment a városból a keleti kapun. A Tusita (mong. Tušita)[9] mennyország egyik istene leszállt és átváltozott egy öreg emberré, s az útjába került. A Bodhiszattva meglátta, s megkérdezte a kocsisát: „Ki ez, kinek haja és szakálla fehér, háta hajlott, szája fogait elveszítette, lefogyott és nyaka inai kidudorodnak, ki botra támaszkodik és köh köh durva hangon karácsol?” A kocsis így válaszolt: „Ez egy ember, aki ifjú kora kellemét, tulajdonságait már elveszítette. Még saját rokonai is megvetik. Halálához közelít - öregkornak nevezik ezt.”

Amikor így beszélt a Bodhiszattva megkérdezte: „Ez csak az ő rokonai között fordul elő, vagy erre az egész vidékre érvényes?” A kocsis válaszolt: „Oh istenem, nem úgy van az! Ez egy olyan törvény, amelyik egyenlően érvényes a te fenséges szüleidre is és mindenkire egyaránt.”

Irodalom:

Csoma de Körös, A. 1839. Notices on the Life of Shakya. Extracted from the Tibetan Authorities. In: Asiatic Researches II.

Csoma Körösi A. 1957. The Life and Teachings of Buddha. Calcutta

Foucaux, Ph. Éd. 1884. 1892. Lalita vistāra. Développement des jeux, contenant l'histoire du Bouddha Cakya-mouni depuis sa naissance jusqu'á sa prédication. Traduit du sanskrit en francais. (Annales du Musée Guimet tome VI.) Paris; Second partie: Notes variantes et index. (Annales du Musée Guimet tome XIX.) Paris

Kőrösi Csoma Sándor 1982. Buddha élete és tanításai. Fordította, az előszót írta és jegyzetekkel ellátta Bodor András. Bukarest, Kriterion

Ligeti, L. 1967. A propos de la version mongole des „Douze actes du Bouddha”. AOHung XX. pp. 59-73.

Ligeti, L. 1974. Les douze actes du Bouddha. Arban qoyar ¤okiyangγui üiles de Čhos-kyi ’od-zer. Traduction de Šes-rab seô-ge. (Monumenta Linguae Mongolicae Collecta V.) Budapest, Akadémiai Kiadó

Ligeti, L. 1974. Les douze actes du Bouddha. Arban qoyar ¤okiyangγui üiles de Čhos-kyi ’od-zer. Traduction de Šes-rab seô-ge. (Indices Verborum Linguae Mongolicae Monumentis Traditorum V.) Budapest, Akadémiai Kiadó

Poppe, N. 1976. The Twelwe Deeds of Buddha. A Mongolian Version of the Lalitavistara. Mongolian Text, Notes and English Translation. (Asiatische Forschungen 23.) Wiesbaden, Otto Harrassowitz

Schiefner, A. 1851. Eine tibetische Lebensbeschreibung Cākyamunis. (Mémoires des Savants Étrangers VI.) St.Pbg.

Buddhista didaktikus irodalom

Subhāśitaratnanidhi „A Bölcsesség kincsestára”

Mong. Sayin üge-tü erdeni-yin sang subhašida kelegdekü šastir.

Sza-szkja pandita kung-dga’ rgyal-mchan didaktikus műve, már a mongol korban lefordították tibetiről mongolra. Phagszpa írásos változatának töredékei is fennmaradtak. A mongol változat fordítója Szonom-gara (mong. Sonom γara), akinek tevékenységét nem ismerjük, csak annyit tudunk róla, hogy a 13. század végén, 14. század elején működött, s igen nagy szerepe volt a mongol irodalmi nyelv kialakításába. Több tibeti és mongol kommentárja forog máig közkézen. A könyv a helyes világi magatartásra adott útbaigazítást, alapvetően buddhista szellemű, de számos korábbi meseelem, utalás is megjelenik benne.

Kilenc fejezetben mondja el a bölcsességeket: a bölcsről, a derék emberről, a balgáról, a bölcs és balga keverékéről, a gonosz cselekedetről, a jellemek különbözőségéről, a helytelen magatartásról, a cselekedetekről, a Tanról.

A következő részletek Ligeti Lajos fordításai alapján Tandori Dezső műfordításai:

Tanulj, ha meghalsz holnap, úgy is,

ha nem is jelen életednek.

A következő születéshez

letétbe rakott kincs tudásod.

Az erényest sokan keresik,

bár senki nem bíztatja őket.

Illatos virág bármi messze,

méhek felhőként körülrajzzák.

A csekély erény gőgössé tesz,

az igaz bölcs szelíddé válik.

A kis folyók mindig locsognak,

nagy tengernek mi lenne hangja?

Király a népét ne gyötörje,

módjával hajtsa be adóját.

Szálfa is könnyen kiszárad,

ha kérgéből mézgát csapolsz,

A Halál Ura nem várja meg,

hogy befejezd bármi dolgodat.

Ha félben van csakugyan bármid,

még ma láss hozzá és fejezd be.

Irodalom:

Bethlenfalvy, G. 1965. Three Pañcatantra Tales in an Unedited Commentary to the Tibetan Subhāśitaratnanaidhi. In: AOHung XVIII. pp. 317-338.

Bethlenfalvy, G. 1970. The Mongolian and Tibetan Tale „Hare and Lion”. In: Mongolian Studies. Ed. L. Ligeti. Budapest pp. 93-110.

Bosson, J. E. 1969. A treasury of Aphoristic Jewels. The Subhāśitaratnanaidhi of Sa Skya Paóðita in Tibetan and Mongolian. (Uralic and Altaic Series 92.). Bloomington, Indiana University Publications — Tibeti és Mongol átírás, fordítás, gazdag jegyzetekkel.

Csoma de Kőrös, A. 1855. 1856. A brief notion of the Subhashita Ratna Nidhi of Saskya Pandita, with extracts and translations. In: Journal of the Royal Society of Bengal XXIV. és XXV Újra kiadva: Journal and Proc. R. As. Soc. of Bengal VII. 1911. Extra No. pp. 95-112.

Duka Tivadar 1885. Kőrösi Csoma Sándor dolgozatai. Budapest pp. 369-392. Sza-szkja Pandita „Subhashita Ratna Nidhi” című munkájának ismertetése kivonatokban.

Ligeti, L. 1948. Le Subhāśitaratnanaidhi mongol, un document du moyen mongol. Partie Ire. Le manuscrit tibéto-mongol en reproduction phototypique avec une introduction. (Bibliotheca Orientalis Hungarica VI.) Budapest — Fascimile kiadása egy közép-mongol S. változatnak.

Ligeti, L. 1973. Trésor des sentences. Subhāśitaratnanaidhi de Sa-skya paóðita, traduction de Snom gara. (Monumenta Linguae Mongolicae Collecta IV. és Indices Verborium Linguae Mongolicae Monumentis Traditorum IV.) Budapest —A mongol szöveg átirása és szójegyzéke.

Ligeti L. 1984. Sza-szkja pandita Kun-dga'rgyal-mchan, A bölcsesség kincsestára. Tibetiből magyar prózára fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Ligeti Lajos. Fordította Tandori Dezső, Budapest, Európa Könyvkiadó

Maudgalyāyanamatih®daya-sūtra „Molon szerzetes pokoljárása”

Mong. Qutruγ-tu yekede çiγuluγsan neretü bodi sedkil-tü Modgalavani köbeün eke-degen tusa kürgegsen sudur

Maudgaljájana (szkr. Maudgalyāyana) Buddha egyik legkedvesebb tanítványa. Pokolra szállásának története népszerű volt valamennyi buddhista kultúrájú országban. Feltehetően szanszkrit nyelven is létezett a könyv, azonban ez nem maradt fenn. Már a 3. században lefordítják kínaira, ahol nagyon kedveltté vált, mivel jól illeszkedett a kínai szülő-tisztelet fogalomkörébe. Tibeti változata is ismert, ebből készült a mongol fordítás, a 17. századbeli Siregetü Güüsi munkája. A legrégibb változatot Szent Pétervárott őrzik. A Magyar Tudományos Akadémia Keleti Könyvtárában két alig-alig különböző változat található (Mong. 76 és Mong. 82). A pétervári változat fordítója Atangerel ubasi (mong. Altangerel ubasi), ez a fordítás Siregetü Güüsi-énél régebbi előzményre megy vissza.

A mű elbeszélő jellegű, öt fejezetre oszlik, az első mongol regénynek is tekinthetjük. A történet röviden a következő: két kegyes ifjú Ubadzsaja (mong. Uba¤aya) és Külita (mong. Külita) elhatározzák, hogy a tan követésének szentelik életüket. Elindulnak Buddhához Radzsagrag városában. Az úton egy gonosz lény megpróbálja eltéríteni őket, azonban állhatatosan legyőzik az akadályt. Buddha új néven, Sáriputra és Modgalavani, kegyeibe fogadja őket. Modgalavani azt kéri, hogy meglátogathassa elhunyt apját és anyját. Apja a mennyben van, de anyja bűnös élete miatt a pokolba került. Modgalavani végigjárja a pokol bugyrait, ennek leírása során az olvasó is megismerheti az alvilági szenvedéseket. Sikerül anyjára rátalálni, aki fia kegyességének segítségével először az éhes szellemek, majd az állatok, végül egy bráhmán leányaként születik újjá. Így megnyílik előtte a megszabaduláshoz vezető út.

„Aztán a tiszteletreméltó Modgalivani az átváltozás erejével Erlig kán házának kapujához érkezett. Bentről a pokolban szenvedők így ezt kérdezték Modgalivanitól: „Oh, szerzetes, honnan jöttél? Mi járatban vagy itt? Kiért érkeztél ide? Ez nagyon keserves hely ám!” A tiszteletreméltó Modgalivani kérdéssel felelt: „Van-e köztetek egy Modgal nevű asszony?” Senki nem válaszolt. Majd a tiszteletreméltó Modgalivani varázs-szemével körülnézett, s a következőket látta: a bűnösök kettesével hármasával voltak összeláncolva, vas bilincsbe verve, a kezükben kardot, nyilat fogó ördögök így kiabáltak körülöttük: „Öljük meg őket, Hasogassuk szét, semmisítsük meg őket, zúzzuk porrá, tépjük darabokra valamennyit” s a dzsidákkal szurkálták szegényeket, akik hangosan ordítottak:

„Oh, jaj meghalunk

Nem maradunk életben, porrá leszünk,

Félelmes vadak, könyörtelenek,

Az ördögök ütnek-vernek.

Még ma elveszejtenek.

Éles nyilakkal, dzsidákkal

Szúrnak, vágnak minket.” — így kiáltoztak szenvedésükben azok a bűnös lények.

A félelmetes ördög-hóhérok

néhányuk szívét, szemét kitépték,

néhányuk tagjait levágták,

néhányuk bőrét élve lenyúzták,

néhányukat tüzesen izzó botokkal szurkáltak,

néhányukat kipréselték, mint a mustármagot, s úgy főzték.

…

Ezt és mindenféle sok más kínzatásukat a tiszteletreméltó Modgalivani látta, s szívében bánat és szánalom ébredt irántuk.

Népi változatok:

Feltételezhető, hogy ezek a késői népi változatok, bár ismerhették a XVII. századi előképet, mégis inkább a korabeli kínai pien-wen tanító könyvek hatására keletkeztek.

A 19-20. századi népi változatok tartalma a következő:

Élt egyszer, mikor még Buddha a földön tartózkodott egy Labag nevű ifjú. Szüleivel együtt erényes, kegyes életet folytattak, adakoztak, imádkoztak. Vagyonukból mindenkit jó szívvel támogattak. Egy nap azonban meghalt Labag apja.

A fiú elhatározta, hogy útra kel, s kereskedéssel fog vagyont szerezni. Vagyonukat három részre osztotta, egyet a háztartásra, egyet az egyház támogatására hagyott, egy részt pedig magához vett, hogy a kereskedésben megforgassa. Kísérőjével, Ilivel útnak indul.

Alighogy kitette fia a lábát a házból Molon asszony nagy vigadozásba fogott. Állatokat vásárolt, póznához kikötötte őket, élve doronggal verette a jószágokat gondolván, hogy ettől jobb lesz a húsuk. A baromfikat élve hajította a lobogó, forró vízbe, hogy fájdalmukban saját tollukat tépték. A húsokat megfűszerezte, megsózta, s hatalmas lakomákat csapott, ahol evett ivott kedvére.

A kolostornak szánt pénzt is megtartotta, sőt a lámákat elzavarta, a berendezést, képeket, szobrokat kidobatta, a vallás tanításait semmibe vette, s a gonosz útjára tért.

Egy nap jön futva az egyik szolgálólány, s jelenti, hogy fia társa, Ili közeledik. Molon asszony gyorsan összehívja háza népét, kitakaríttatja a kolostort, elrendezi az asztalokat, székeket, mintha csak az imént mentek volna el a lámák. Áldozatot helyezett az oltárra. Mire mindennel elkészültek, meg is érkezett Ili. Mindent rendben talált, ment, s jelentette Molon szerzetesnek, hogy anyja erényes életet élt, támogatta a lámákat, s a szegényeket. Labag szívét öröm töltötte el, s leborulva hálát mondott az égnek.

Meglátták ezt a környéken lakók, s kérdezték, miért imádkozik? Hát, mert anyám oly kegyes életet élt, ezért adok hálát az égnek. Az összesereglett szomszédok, rokonok, azonban elmondták neki, hogy ebből egy szó sem igaz, éppen ellenkezőleg, mindenféle bűnt követett el, kedvére kínozta az állatokat, mulatott, a lámákat elzavarta, a koldusokat kidobta. E szavakra Labag ájultan rogyott össze. Ekkor ért oda anyja a fogadására. Kérdezte, hogy mi baja. Labag elkeseredetten válaszolt: megsokszoroztam vagyonunkat, s te itt erkölcstelen életet éltél! E hír terhe alatt rogytam le. Anyja erre hazug szavakkal válaszolt: Én?! Csakis erényes dolgokat cselekedtem, kegyes életet éltem, s látva fia kételkedő szemét, még hozzá tette: Ha nem így volt, sújtson le a sors keze, betegedjek meg, s holtan essek össze. Hazaérve meg is betegedett, s hét nap múlva meghalt. Labag zokogva gyászolta, koporsóba fektette, s a ház tiszteleti helyére tette. Lámákat hivatott, akik negyvenkilenc napon keresztül mutattak be áldozatokat lelke üdvéért.

Labag szorgosan imádkozott Buddhához, megfestette arcképét, majd kivonult a hegyekbe anyja holtteste mellett virrasztani. Száz napot töltött így. Kegyessége meghatotta az állatokat, a madarak csőrükben virágot, s földet hoztak a holttestre.

Három év elteltével Labag anyja nevét papírra írta, s elégette, majd házát, vagyonát felajánlotta a lámáknak, maga pedig felkerekedett, s Buddhához ment.

Elmondta Buddhának, hogy szeretne szerzetessé válni, hogy a túlvilágra távozott szülei üdvét szolgálja. Haját levágta, felöltötte a szerzetesek ruháját, nevet cserélt, ekkor kapta a Molon szerzetes nevet, s remetei magányba vonult a hegyek közé, s hogy mozdulatlanul ülve meditációba mélyedt. Három évet töltött így, amikor is világosság gyűlt benne, s bölcsesség szemével világosan meglátta apját, aki a harminchárom mennyországban született újjá. Anyját azonban nem lelte.

Visszatért Buddhához, s megérdeklődte, hogy találhatja anyját. Buddha a pokol bugyraiba küldte, hogy ott nézzen körül.

Megérkezett a pokolba, a kapuban fegyveres őrök állták útját. Végigjárta a poklokat, az Újra gyógyuló poklot, a Vér-mocsár poklát, a Hajat égnek meresztőt, a Fekete csíkost a Nagyon forrót, a Mindenfelől lángoló tűz poklát, az izzó vaskötéllel megkötözőt, s a Tisztátalanság mocsarát. Útja során tanúja volt az elítéltek szenvedésének. Elérte a tizenhat-emeletes fehér Vas-várost, amelynek közepén találkozott Jamával (szkr. Yamā), a pokol urával, aki ítélkezik az elékerülőkön. Jáma megmondta neki, hogy anyja a délre fekvő „Félelmetes” pokolban van. Molon szerzetes megérkezik a mondott helyre, de nem tudja a kaput kinyitni. Buddha segítségét kéri, aki neki adja ruháját, csörgős botját, s evvel sikerül feltárni a kaput.

Molon szerzetes meg is találja anyját a „Félelmetes” pokolban, megszabadítja béklyóitól. Ez után Molon asszony éhes szellemként (szkr. preta) születik újjá. A kegyes szerzetes ide is ellátogat, hogy megmentse anyját. Ebből a létformából Molon asszony az állatok körébe kerül, sárga kutyaként születik újjá Vaisali városában.

A szerzetes Vaisali városába érkezik, ahol egy sárga kutya örömmel csaholva rohan felé. „Ez biztos az anyám.” — gondolta Molon szerzetes. Erényes életével ebből a létformából is megmentette, s egy brahman lányaként születik újjá Kapilavasztu városában.

Buddha biztosítja Molon szerzetest, hogy anyja következő újjászületésében az égi szférákba kerül.

Irodalom

Akira, Fujieda 1968. An illustrated Manuscript in Booklet-Form of the Kuan-yin ching. Kyoto

Baruch, W. 1948. Un Mystere tiétain. La dame Tchokyid de Ling. In: Cahiers du Sud XXXV.

Bethlenfalvy, Géza — Sárközi Alice … Representation of Buddhist Hells in a Tibeto-Mongol Illustrated Blockprint. In: Altaica Collecta. Berichte und Vorträge der XVII. Permanent International Altaistic Conference 3-8 Juni 1974 in Bonn/Bad Honnef. Wiesbaden pp. 93-130

Birtalan, Ágnes — Rákos Attila 2002. Kalmükök. Egy európai nép. Budapest, Terebess Kiadó

Cleaves, F. W. 1959. An early Mongolian version of the Alexander Romance. In: HJAS XXII. pp. 1-9. Tables I-VIII.

Damdinsürüng, Č. 1959. Mongγol uran ¤okiyal-un dege¤i ¤aγun bilig. (Corpus Scriptorum Mongolorum) XIV Ulaγanbaγatur

Damdinsüren, C. 1966. XVII jūnī eynī üyeīn orčūlagč Altangerel uvšīn tuxai jarim medē. In: Studia Mongolica V. fasc. 9. pp. …

Epstein, L. 1982. On the History and Psychology of the ‘Das-log. In: Tibet Journal 7/4 pp. 20-85.

Heissig, W. 1954. Die Pekinger Lamaistischen Blockdrucke in mongolischer Sprache. (Asiatische Forschungen 2.) Wiesbaden, Otto Harassowitz

Heissig, W. 1972. Geschichte der Mongolischen Literatur. Wiesbaden, Otto Harrassowitz

Heissig, W. 1962. Helden, Höllenfahrts- und Schelmengeschichten der Mongolen. Zürich

Heissig, W. — Bawden, Ch. R. 1971. Catalogue of Mongol books, Manuscripts and Xylographs. (Catalogue of Oriental Manuscripts, Xylographs etc. in Danish Collections 3.) Kopenhagen

Heissig-W. – Sagaster K. 1961. Mongolische Handschriften, Blockdrucke, Landkarten. Wiesbaden, Otto Harrassowitz

Heissig, W. 1969. Zum Totentanzmotiv in Zentralasien: eine neue mongolische Version von Čoyi¤id Dakini-yin namtar. In: ZAS 3. pp. 129-207.

Jahontova, N. S. 1999. Ojratskaja versija „Istorii o Molon-tojne”. Faksimile rukopisi. Izdanie teksta, vvedenie, perevod s ojratskogo, transliteracija, komentarij i priloženija. Sankt-Peterburg

Kowalewskij, O. 1937. Buddijskaja kosmologija. Kazan’

Kozin, S. A. 1935. Geseriada. Moskva – Leningrad

Law, B. Ch, 1973. Heaven and Hell in Buddhist Perspective. Delhi, Bhartiya Publishing House

Ligeti, L. 1942. Catalogue du Kanjur Mongol imprimé. Budapest

Lőrincz László 1966. Molon szerzetes pokoljárása, Budapest

Lőrincz, László 1982. Molon toyin’s journey into the hell. Altan gerel’s translation. Vol. 1-2. (Monumenta Linguae Mongolicae Collecta VIII.) Budapest

Mair, V. H. 1983. Tun-huang Popular Narratives, Cambridge

Mair. V. H. 1986-1987. Notes on the Maudgalyāyana Legend in East Asia. (Monumenta Serica 37.) pp. 83-93.

Mostaert, A. 1937. Textes oraux ordos. (Monumenta Serica Monograph Series I.) Beip’ing

Poppe, N. 1957. Eine mongolische Fassung der Alexandersage. In: ZDMG 107. pp. …

Pommaret, F. 1989. Les „Revenants de l’au-dela” dans le monde tibétain, Paris

Pommaret, F. 1997. Returning from Hell. In: Religions of Tibet in Practice. Ed. D. S. Lopez Jr. Princeton University Press pp. 499-510.

Santarcangeli, P. 1980. Pokolra kell annak menni. Budapest

Sárközi, Alice 1976. A Mongolian Picture Book of Molon toyin’s descent into Hell. AOHung XXX/3.

Sárközi, Alice 1986. Mongol „képregény” Molon szerzetes pokoljárásáról. In: Keletkutatás pp. 16-37

Sárközi, Alice 2004. Mongol buddhista pokoljárás-történetek. In: Helyszellemek kultusza Mongóliában. Szerk. Birtalan Ágnes, Budapest? Új Mandátum Könyvkiadó pp. 177-190.

Sazykin, A. G. 1982. Die mongolische „Erzählung über Güsül-lama”. ZAS 16. pp. 111-140.

Sazykin, A. G. 1989. Die Mysterien der Mongolen. In: Die Mongolen. Hrsg. W. Heissig – C. C. Müller. Innsbruck – Frankfurt pp. 2145-249.

Sazykin, A. G. 1979. Hell-imaginations in non-canonical Mongolian literature. AOHung XXXIII./3. pp. 327-336.

Sazykin, A. G. – Jondon, D. 1987. Rannaja versija „Povesti o Naranu Gerel”. In: Studia Mongolica XII. Ulanbator

Sazykin, A. G. 1985. Sjužet „videnij ada” v mongol’skoj literature XVII – načala XX veka: Meždunarodnaja associacija po izučeniju kul’tur Central’noj Azii. In: Informacionnyj bjulleten’. 8. Moskva …

Sazykin, A. G. 1977. Sud Erlik-hana i socialnye motivy v mongolojazyčnoj literarure „narodnogo buddizma”. In: PP i PIKIV XIII. Moskva pp. 106-110.

Sazykin, A. G. The Hell imagination Theme in Mongolian Literature of 17^th-run-of the 20^th Century. In: Information Bulletin of International Association for the Study of the Cultures of Central Asia. 8. Moscow 1985, pp. 40-46

Waley, A. 1960. Ballads and Stories from Tun-huang. London

A buddhista filozófiai irodalom

Vajracchedikā „Gyémántszútra”

Mongol címe: Včir-iyar oγtaluγči, vagy a tibeti cím mongolosított változata: Dor¤e gčod-pa „Villámokkal vágó” más fordítás szerint „Gyémánttal vágó” vagy „Gyémántszútra” néven is utalnak rá.

A Mahájána buddhizmus fontos szövege, amely röviden összefoglalja a Pradzsnyapáramita (szkr. Prajñapāramita)[10] tanításainak lényegét. Mindvégig nagyon népszerű volt mindazon országokban, ahol a buddhizmus meggyökeresedett. Éppen ezért igen sok változatban ismeretes, a nagy gyűjtemények számos kéziratos és fanyomatos változatát őrzik. Szanszkrit nyelvű változata a 4. század végén, az 5. század elején keletkezett. Kínában Kumārajīva[11] átültetésében vált ismertté, aki 344-ben született Kucsában, majd Kínába került, ahol 401 és 413 között Ch’ang-an-ban működött fordítóként. Fennmaradt khotani verziója is Kelet-Turkesztánból a 8-9. századból. Ismeretes japán, mandzsu, szogd, ujgur változata is. Természetesen számos tibeti fordítása is készült.

Több mongol fordítása is ismert. A legrégibb datált példány 1612-ből származik, kolofónja tanúsága szerint Siregetü Güsi csordzsi (Siregetü gousi čor¤i) fordította, aki Altan kán udvarában működött tümet területen. A harmadik dalai lámával 1578-ban érkezett Köke kotába, ahol jelentős szerepe volt a fordító-iskola megszervezésében. Belefoglalták a Kandzsurba is. Az ott szereplő változat fordítója Bandzsa Dirista (Ban¤a Dirištra)[12].

A Magyar Tudományos Akadémia Keleti Könyvtára két változatot őriz: Mong. 68. és Mong. 69. kéziratok. Ez utóbbi kolofonjában a kökegčin takiy- ¤il-ün ebülün dumdadu sarayin sineyin naiman-a delgeregsen sayin edür dátum megjelölés szerepel: „a kék tyúk év telének középső hónapjának új hold nyolcadikai szép napján”. Ez egy hatvan éves ciklus 19. éve. Feltehető, hogy az 1705-ös évszám. Fordítója tel keletü Tojin güsi (mong. Toyin güsi), aki tümet és ordosz területen működött, s szerepel Ligdan kán Kandzsurjának fordítói között is.

A könyv Buddha és Szubuddhi között folyó párbeszéd formájában fejti ki a buddhizmus tanításait:

„Amikor a tiszteletreméltó Szubuddhi a bhagaván (szkr. bhagavān)[13] parancsához híven figyelt, a bhagaván a tiszteletreméltó Szubuddhinak kegyesen ezeket mondta:

Oh, Szubuddhi, aki a bodhiszattvák igaz kocsijára felszállt így gondolkozik: ahány lény csak van az élők között, mind összegyűjtöttem. A tojásból születettet is, a méhből születettet is, a meleg nedvességből születettet is, a lótuszból születettet is, a testtel bírókat és a test nélkülieket, a gondolattelieket és a gondolat nélkülieket, a nem gondolkodókat és a gondolkodókat. Mindenféle eredetű lényt, amelyeket csak élőlénynek neveznek, valamennyiüket tökéletesen a nirvána közepére juttatom, s így a keserűségből maradéktalanul megszabadulnak. Jól gondold meg, akkor miért van az mégis, hogy ha a megszámlálhatatlan élőlény a keserűségből meg is szabadul, minden lény nem jut teljesen a nirvána közepére. Ha ilyen gondolat ébred a bodhiszattvákban az azért van, mert amikor bejutnak, az élőlényekre gondolna, s akkor még nem nevezhetők bodhiszattváknak: Kérdezed, hogy miért van ez? Azért van, mert ha az élőlényekre gondolnak, mikor belépnek, az életre gondolnak, amikor belépnek, a lényre gondolnak, amikor belépnek, akkor ezek még nem nevezhetők bodhiszattváknak.

A bodhiszattvák, óh Szubuddhi, ugyancsak ne ragaszkodjanak anyagi dolgokhoz, adakozzanak. Semmihez se ragaszkodjanak, adakozzanak. A külső alakhoz ne ragaszkodjanak, adakozzanak. A hanghoz, az illathoz, az ízhez, a tapintáshoz, még a tanhoz se ragaszkodjanak, adakozzanak. Semmiképpen ne ragaszkodjanak a jelképes gondolatokhoz sem, adakozzanak. Hogy miért van ez? Óh, Szubuddhi, minden bodhiszattva ragaszkodás nélkül adakozott. Ha ennek az erénynek hatalmasságát elmondanám, óh Szubuddhi, ne jegyezd meg, mert nehéz.

Óh, Szubuddhi, erről mit gondolsz? Gondolod, ha akkora, mint a keleti ég, könnyű megismerni? Szubuddhi szólt: Óh, Bhagaván, nem. A Bhagaván kegyesen szólt: Óh, Szubuddhi, s akkor könnyű-e megismerni, ha akkora, mint a keleti, déli, nyugati, északi, felső és alsó égtáj, mint a tíz világtáj? Szubuddhi alázatosan válaszolt: Oh, Bhagavān, nem. A bhagavān kegyesen szólt: Óh, Szubuddhi, akár az ég mérhetetlenségét, minden bodhiszattva adakozásának hatalmas erényét, nehéz megismerni. Ezért van az.”

Irodalom:

Conze, E. 1958. Buddhist Wisdom Books Containing the Diamond Sutra and the Heart Sutra. London

Poppe, N. … An Oyrat Vajracchedikā Fragment from Turfan. In: CAJ VIII. pp. 170–178.

Poppe, N. 1971. The Diamond Sutra. Three Mongolian Versions of the Vajracchedikā Prajñāpāramitā Texts, Translations, Notes and Glossaries. (Asiatische Forschungen 35.) Wiesbaden, Otto Harrassowitz — Három V. változat átírása, fordítása, gazdag jegyzetekkel.

Sárközi, A. 1973. Toyin Guiši’s Mongol Vajracchedikā. In: AOHung. XXVII. pp. 43–102.

Bodhicāryāvatāra kolofon

A XIV századi mongol nyelvű, önálló buddhista irodalom jeles, de nem bizonyítottan mongol eredetű szerzetesírója volt Csoszgi Odzer (tib. Čhos-kyi ’od-zer 13/14- század fordulója). Származását tekintve elképzelhető az is, hogy a mongol nyelvet jól ismerő ujgur, vagy tibeti szerzetes volt. Ragyogó tehetségű fordító volt, akinek önálló mongol verse a „Megvilágosodás útja” (szkr. Bodhicāryāvatāra) című Sántidéva (szkr. Śantideva) mű tibeti nyelvből fordított mongol változatához fűzött kolofonja. A fordítást 1312-ben nyomtatásban is megjelentették. A költeményben, mely a mongol vers legrégibb emlékeinek egyike, megjelennek a mongol népek népköltészetének és lírai irodalmi műfajainak legfontosabb jellemzői: az alliteráció és a gondolatritmus.

Csoszgi Odszer

Utószó „a megvilágosodás útja, csarja avatára” értelmét fejtegető magyarázathoz

Hírneves Dzsingisz urunk hatodik ízének,

Határtalan birodalmú nyolcadik Császárának,

Hívesen ragyogó tükör fényű bölcsességű,

Híven szolgált Ajurbarvadának[14] parancsára.

Minden mongol nyelvű halandónak üdvösségéért

Mélyértelmű Avatára csodálatos titkainak

Mértszavú könyvekből merített hű magyarázatát

Magam, Csoszgi Odszer szerzetes szerzettem.

Fáradozva, könyveket forgatva gyűjtött,

Fényes, kikeleti naphoz fogható erényem

Fakasszon hát boldogságot Császárunk családjának:

Fölső égbe szülessenek mindentudó istenekké!

Őszi holdsugárként tündöklő tettemért

Ősi földanyánk is teremjen békességet!

Örvendjenek széles e föld összes népei:

Öröklétig tartó öröm legyen osztályrészük!

Kegyelmes istenségek, sárkányok királyai!

Kért szelet, esőket időben küldjetek!

Kölesünk, gabonánk legyen elegendő,

Kövér füvek, jó gyökerek sarjadjanak bőven!

Nyomor, csapás minket messze elkerüljön,

Nyoma se legyen a gyilkos ellenségnek!

Nyavalya, betegség hozzánk ne találjon,

Nyugalom, vigasság jusson mindeneknek!

Magam is valahány újraszületéskor

Mandzsusiri isten fényes arcát láthassam,

Magasztos tanait szívemben hordozva,

Minden szerzetesek homloka lehessek!

A Császár parancsára a patkány-év nyárelő havának újhold elsejétől kezdve a Bodisztva Csarja Avatára Magyarázatát a Daj-du-városbeli Fehértornyú Nagykolostorban nyomtatótáblákra vésetvén, róluk teljes ezret nyomattunk, és sokfelé terjesztettük. Hongking első évében. (1312).

Kara György fordítása

Cogtu tajdzsi (mong. Čoγtu tayi¤i) sziklafelirata

A halha fejedelem Cogtu (halhás ejtése Cogt) herceg (1581-1637) a mongol függetlenség rendületlen hívétől származik két sziklafelirat, melyet katonái véstek kőbe. A költemény a mongol verselés és poétika egyik legszebb korai példája, a buddhista filozófiának a körforgásról és az üresség tanáról szóló nézetekről elmélkedik. A feliratot bőséges jegyzetanyaggal publikálta B. Ja. Vladimircov (1926. 1927.)

Cogtu tajdzsi sziklafelirata

A fehér tyúk-év (1621) őszelő havának huszonegyedikén Cogtu herceg a Hangáj-kán hegységben, Cecerlig északi hegyei közt vadászott, s mikor páncélos lován, a szügyén fehér szürkéjén a hegytetőre ért, és kelet felé nézett, szívében bánat támadván, forrón szeretett nénje után vágyakozón, sírva így szólott:

Magas Ég urának ékes lakóhelye s

Magabízó földi kánok Fölséges szállása

Messze van egymástól, egyik fönn, másik lenn,

Mégis egy örömük, kedvük kívánt köre.

Akaniszta barlangjának[15] üdvözültjeitől

Aranyszép világunk boldog szentjei is

Akármilyen messzi földön lakozzanak ugyan,

Áldásuknak, kegyelmüknek köre mégis egy.

Királyoknak, nagyuraknak jó tanácsosai

Kíméletlen Pokol kánnak[16] kegyetlen tisztjei,

Indulatban, színben, szóban különböznek ugyan,

Igazságot osztó s fosztó körük mégis egy.

Eleséget, nyereséget aki nem szerezhet

És a hegyek erdeiben járó ragadozók

Élő teste ezerképpen különbözik ugyan,

Éhségüknek életoltó köre mégis egy.

Közeli-távoli tájak rablóinak,

Karám körül lopakodó, kóborló farkasnak

Külseje, alakja különbözik ugyan,

Kívánságuk, éhet oltó vágyuk köre egy.

Édes néném, ott, az Onon vize mellett,

Én meg gyöngén, itt, az Orhon s Tola partján:[17]

Bármi messze élünk is egymástól,

Bánatunk, szerelmünk köre mégis egy.

Lehet, hogy e testben nem találkozunk már.

Legyenek hát akkor minden újabb létben

Lelkeink, mint anya s egyetlen magzatja:

Lehelleteink is szeressék, óvják egymást.

Erke testőr, ki vele volt, megjegyezte s könyvbe írta a herceg síró kiáltását, s négy esztendő múlván, a patkány év (1624) első havának tizennyo1cadikán Dajicsing testőr és Gujang-bátor kősziklába véste.

Meghajlok Szamandabadarinak,[18] Amindivának,[19] Sigemüni buddhának.[20]

Meghajlok Kij-Ocsirnak, [21]Varakei anyának,[22] Badzarpáni istennek.[23]

Meghajlok a Magas Égnek, a kagánnak, asszonyának s minden jóakaratú élőnek.

Um máni badmé hung! Um máni badmé hung[24] ... Dzsingisz kagán sarjának, Ocsir kagán[25] unokájának, a halha Cogtu hercegnek parancsára, a mongolok Szent Kagánjának tiszteletére, mikor Dzsingisz kagán születtének víz-ló-évétől négyszázhatvannégy esztendő telt el mostanáig, évek kezdőjében, fa-patkány-évben (1624), hónapok kezdőjének, tűz-tigris havának tizenötödikén, a nagy Fehér ünnepen Dajicsing testőr és Gujang-bátor véste ezt a drágakő-kemény sziklába. (Kara György fordítása)

Irodalom

Vladimircov, B. Ja. 1926. 1927. Nadpisi na skalah halhaskogo Coktu-tajdži. 1-2. In Izvestija Akademii Nauk SSSR.20. No. 13-14. pp. 1253-1280; 21. No. 3-4. pp. 215-240.