1. Bevezetés, a perzsa irodalom rövid áttekintése

2. Műfordítások

3. Szakirodalom

4. Szöveggyűjtemény (válogatás irodalmi művekből)

1. Bevezetés

Definició:a mai Irán területén, ill. a környező földrajzi területeken, Közép-Ázsiában, Afganisztánban, Anatóliában és Indiában élt népek által az utóbbi két és fél évezredben létrehozott perzsa nyelvű irodalom. Hagyományosan, a perzsa nyelvtörténet szakaszainak megfelelően az alábbi három nagy korszakra osztható: ó-, közép- és újperzsa (klasszikus és modern) irodalom.

a) Óperzsa irodalom:

Legkorábbi emlékei az akhaimenida királyok (i.e. 559–331) ún. ékírásos sziklafeliratai. Ezek közül kiemelkedik az egyik terjedelmesebb felirat, a behisztuni (5 oszlop, 414 sor, magyar fordítását ld. Harmatta 1965, 311–320. o., ld. Szöveggyűjtemény), melyet szerkezete (az uralkodó genealógiája, isteni invokáció, a birodalom tartományainak felsorolása, Dareiosz hatalomra kerülésének története, záró fohász Auramazdához) és erkölcsi meggyőződéstől átfűtött tényszerű hang jellemez. Az újabb dinasztiák, egészen a 19. sz.-ig ennek a feliratnak a mintáját követik, fordulatait ismétlik. Közvetett források, főként görög szerzők (Sztrabón, Xenophón, Hérodotosz,etc.) gazdag epikus költészet meglétére utalnak, ebből azonban semmi sem maradt fenn (ld. Gershevitch 1968).

b) Középperzsa irodalom:

A középperzsa nyelvnek összefüggő szöveg-emlékei a Kr. u. első évszázadoktól kezdve a 10–11. sz.-ig terjedő korból származnak. Ebből a mintegy ezer évet átfogó időszakból azonban kifejezetten irodalmi emlék kevés van, és ezek döntően két nagy vallás, a manicheizmus és a zoroasztriánizmus vallásos irodalmához köthetőek. Világi (nem vallásos) irodalomból szinte alig maradt fenn valami írott formában. Ez annak a ténynek (is) tulajdonítható, hogy a középperzsa nyelvű írásbeliség kialakulása viszonylag késői, a szászánida kor (Kr. u. 224–652) első századaira tehető. Az írás kezdetben gyakorlati célokat szolgált és a sok évszázados múltra visszatekintő gazdag szóbeli epikus költészet csak lassan és szórványosan vált írott irodalommá (ld. Boyce 1957). Az irodalmi írásbeliség kialakulásának ezt a folyamatát minden bizonnyal gátolta magának az írásnak a nehézkessége és alkalmazásának szűk köre, mely (feltehetően) elsősorban az államvallássá lett mazda-hitű papság kezében volt, és a hit gyakorlásához fűződő műveket preferálta (ld. Iráni vallások, Zoroasztriánizmus, Aveszta és a Zand). Mindezek ellenére a fennmaradt középperzsa szövegekből, valamint a korai arab fordításokból és az elveszett, de ezekre utaló arab forrásokból viszonylag gazdag vallásos, bölcseleti és világi irodalomra következtethetünk.

A vallásos irodalom fő témája a zoroasztriánizmus szent szövegeinek, az Avesztának középperzsa fordítása, kommentálása, valamint eszkatológiai, kozmogóniai, etikai és jogi, stb. kérdések tárgyalása (ld. Iráni vallások, Zoroasztriánizmus, Pahlavi Zand). A szent szövegekből, valamint a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokból a 7–9. sz.-ban, tehát már az arab hódítás korában, rövidebb-hosszabb összeállítások készültek speciális témakörök szerint. A legjelentősebb kompilációk közé tartozik a Bundahisn, (‘Teremtés’), mely ősi, sok elemében prezoroasztriánus világképet megőrzött teremtéstörténet vagy a Sájaszt né-sájaszt (‘Illik, nem illik’, részletek magyarul a Szemelvények az ókori kelet jogforrásaiból,39–44.o.), mely főként a bűn, bűnhődés és a rituális megtisztulás kérdéseit tárgyalja. A késői mazdaizmus (9.sz.) utolsó nagy munkája a Skand-gumáníg Vizár (‘Kétséget leromboló megvilágítás’, kiad. E.de Menasce 1945), mely a korabeli egyéb vallásokkal (muszlim, zsidó, keresztény, manicheus) folytatott vitában védelmezi a hitet.A vizionárius és apokaliptikus irodalom legismertebb emléke az újperzsa, szanszkrit, gudzsaráti verses és prózai fordításokkal is rendelkező Ardáj Víráz Námag (‘Igaz Víráz könyve’, 9–10.sz), Víráz transzban megjelenő látomásai a pokol kínjairól és a paradicsom gyönyöreiről.

A bölcseleti irodalom emlékei között igen népszerűek lehettek a gnóma- (középperzsa elnevezése andarz) gyűjtemények, melyeket mitikus alakoknak (pl. Dzsam ~ Yima) vagy híres történeti személyeknek (pl. I.Khoszrou), papoknak, minisztereknek tulajdonítottak. Ezek nagy része etikai, dogmatikai célú tanítások rövid, tömör, rendszerint egymondatos megfogalmazása. A gnóma vagy andarz-irodalom sajátos formáját képviseli a Dádisztán í Ménóg í Khrad (‘Az ész szellemének ítéletei’, kb. 6. sz.), mely kérdés-felelet formájában adja elő a zoroasztriánizmus alaptételeit. Egy másik sajátos típust képvisel apárthus eredetű Drakht í aszúríg (‘A babilóniai fa’) c. mű, egy datolyapálma és egy kecske vitája arról, melyikük a felsőbbrendű lény.

Világi irodalom: A Szászánidákalatt virágzó, énekmondók által művelt költészetre csak következtethetünk a korábbi (óperzsa, párthus) és későbbi (újperzsa) korok emlékeiből, valamint a környező népek (görög, grúz, örmény) alkotásaiból (ld. Boyce 1957). A modern rekonstrukciók szerint verselésük kötetlenebb volt a klasszikus korénál, és a hangsúlyos szótagok váltakozásán alapult (a hangsúlytalan szótagok száma kötetlen volt, rímet nem használtak). Később, a 8–9. sz. körül, ez a verselési technika feledésbe merült, és lassan egy új, részben az arab prozódia hatására kialakult időmértékes verselés vált általánossá. Ennek a világi irodalomnak legismertebb emlékei közé tartozik a párthus eredetű Ajádgár í Zarérán (‘Zarér emlékezete’, magyarul részletek a Szöveggyűjteményben). Atörténeti irodalomlegismertebb fennmaradt műve a Kárnámag í Ardakhsír í Pábagán (‘Pábag fia, Ardakhsír hőstetteinek könyve’), a szászánida dinasztia alapítójának, I. Ardasírnak(kb. 225–240) és utódjainak eredetmondáját dolgozza fel. Korai arab fordítások más középperzsa nyelvű (elveszett) forrásokat is említenek, ezek közül a legjelentősebb a Khvadáj Námag (‘Királyok könyve’), Firdauszí Sáhnáme c.királykrónikájának feltételezett középperzsa nyelvű forrása. (Egyéb didaktikus jellegű prózai művekről ld. Tavadia 1956, Jeremiás 1986, Cereti 2001).

c) Újperzsa irodalom:

Az újperzsa nyelvű irodalom – a nyelvi korszakoknak megfelelően (ld. Iráni nyelvek, újperzsa) – két nagy korszakra osztható: a klasszikus irodalom kora a 9. sz. második felétől a 19.sz.-ig terjed, a modern irodalomé a 19. sz.-tól egészen napjainkig. Az irodalmi nyelv első (költői) emlékei nem a hagyományosan a perzsa politikai-kulturális központnak tekintett Dny-Iráni Fársz tartományhoz köthetőek, hanem az arab kalifátus, Bagdad központjától távolabbra eső Kelet-Iráni tartományok (Khorászán, Szisztán, Transzoxánia) fejedelmi udvaraiban keletkeztek. Ezeknek a területeknek a beszélt perzsa dialektusa, a dari vált az újonnan kialakuló klasszikus perzsa irodalmi nyelv alapjává, mely a következő évszázadokban (IX–XI.sz.) a nyugati területekre is átterjedve, a helyi perzsa és nem-perzsa nyelvi elemeket is magába olvasztva, egész Irán és Transzoxánia írott irodalmi nyelvévé vált. Ez az irodalmi nyelv az első évszázadokban még őrzött helyi sajátságokat is, de a XII. sz.-ra meglepően egységesült. Azonban az első költőket övező presztízs ezeket a korai (dialektális) nyelvi sajátságokat is megőrizte és a poétikai kézikönyvek és szótárak révén az irodalmi műveltség részévé váltak. Mindez hozzájárult egy, az anyanyelvi beszélőket máig jellemző, egységes fárszi nyelv és irodalom képzetének kialakulásához.

Az újperzsa vers születése:

Az iszlám korának perzsa költészete, melynek verselését a hosszú és rövid szótagok szabályszerű váltakozása és rímek használata jellemzi, gyökeresen különbözik a korábbi korok verselési technikájától. A középperzsa költészetéből azonban, mely a rekonstrukciók szerint rímtelen, a hangsúlyos szótagok számának szabályos váltakozásán alapulhatott, szinte alig maradt fenn valami, és azok olvasata is rendkívül vitatott. Ezért máig homályos, hogyan jött létre az újperzsa nyelvű költészet verselése, voltak-e már előzményei a megelőző évszázadokban. Az elmúlt években több kutató is próbálkozott azzal, hogy az egyidejűleg, tehát már az iszlám korában keletkezett egyes középperzsa (pahlavi) nyelvű szövegekben kimutassák az újperzsa költészet formai (metrikai) előzményeit. Magam részéről ezt a próbálkozást elvetem, elsősorban a pahlavi írásnak a kiejtés rekonstruálását szinte lehetetlenné tevő nehézségei miatt, mely a szövegek prozódiai ritmusának megállapítását lehetetlenné teszi. Kétségtelen, hogy az újperzsa verselés kialakulásában döntő szerepe lehetett a korabeli arab költészeti minta követésének, a verselés, rím és versformák (qaszida, ghazal, stb.) átvételének. A legelső verses emlékek azonban arról is tanuskodnak, hogy ezeket az arab mintákat nem követték szolgaian, hanem kongeniálisan alkalmazták a perzsára, melynek, az indoeurópai nyelvcsalád tagjaként, a sémi arabétól gyökeresen eltérő a nyelvi szerkezete. Jellemző, hogy a korai klasszikus költészet már fejlett, a nyelv sajátságait jól ismerő és alkalmazó, az arabénál sokkal bonyolultabb rímelést és jellegzetes versformákat mutat. Így az arab metrikai képletek közül csak egyesek (pl. ramal, mutaqárib, khafif)váltak kedveltté a perzsában, míg mások alig fordulnak elő (pl. tavil, baszit, kámil, stb.). Egy lehetséges magyarázat szerint ezek az arab költészetből kiválasztott kedvelt metrikai képletek eredetileg középperzsa metrumok voltak.

Periodizáció

(történeti események, stílusjegyek vagy európai minták alapján):

i/ A klasszikus perzsa irodalom egyes korszakait hagyományosan a történelem alakulásához, az egyes dinasztiák uralkodásához kötik. Ennek a felosztásnak az ad legitimitást, hogy az irodalmi tevékenység, különösen kialakulása és virágzása idején, döntően fejedelmi udvarokhoz kötődött.

ii/ Emellett sajátos stílusirányzatok, költői iskolák különíthetők el bizonyos jellemző nyelvi sajátságok, műfajok, stb. használata alapján, így a khorászáni (vagy turkesztáni), az iraki és az indiai stílus. Ebben a felosztásban (az indiai részben kivételnek számít) elsősorban nem a földrajzi tényezők dominálnak, hanem korhoz, stílushoz és műfajhoz köthető jellegzetességek. Így a khorászáni stílust (10–ll. sz.) a viszonylag egyszerű nyelv használata jellemzi, mely kerüli a díszítéseket, viszonylag kevés arab szót használ, kedvenc versformái a qaszida és a (hősi) masznavit. Ezzel szemben az iraki stílus (12–13. sz.) sajátsága a keresettség, nyelvi és retorikai túldíszítettség, az arab szavak burjánzó használata, leggyakrabban használt versformái a ghazal és a (romantikus) masznavi. Az indiai stílus (15. sz.–18. sz. 2. fele) legjellemzőbb vonásai a barokkos túldíszítettség, metaforák, allegóriák túlzott használata, a misztikus-filozófikus témákiránti mély vonzalom.

iii/ Sz. Nafiszi perzsa irodalomtörténész felosztásában az európai irodalmi-művészeti irányzatok fogalmainak megfelelőit próbálja fellelni a perzsa klasszikus irodalomban: így realista (khorászáni stílus, a 11.sz. végéig), naturalista (iraki stílus, 11–14.sz.), a szimbolizmust impresszionizmussal ötvöző (indiai stílus, 16–17. sz.) stílusirányzatokat, majd az ezt követő időben a régieszményképekhez visszakanyarodó neoklasszicista, naturalista (18. sz.), ill. realista (19.sz.) tendenciákat próbál elkülöníteni.

A klasszikus  perzsa irodalom rövid áttekintése az uralkodó dinasztiák szerint

(bővebben, valamint a modern perzsa irodalmat ld. Browne, Rypka, Jeremiás 1986, Simon 1968, 2002):

i. A Számánidák uralkodásától a mongol hódításig (10–13. sz.):a kezdetek (Táhiridák, Szaffáridák) rekostruálása a későbbiköltői antológiákból és történeti munkákból lehetséges. A tényleges irodalomtörténet a Számánidák (864–1069) korával kezdődik, akiknek bokharai fejedelmi udvara a 10. sz.-ban az első irodalmi központnak tekinthető. A kor jelentős költő-egyéniségei (Rudaqi, Daqiqi, Kiszái) mellett itt kezdődik meg az iráni epikus hagyomány nagy összefoglalása Ferdouszi révén. A Ghaznavidák (977–1190) udvara (Ghazna, a mai Afganisztán területén), elsősorban Mahmud (999–1030) uralkodása idején, a kor irodalmi és tudományos életének központjává vált. A kor nagy tudósai, a főként arabul író Ebn Sziná (arabosan Ibn Színá) és Biruni mellett itt működtek a panegirikus költészet kiválóságai. A 11. sz. kimagasló alakja a mind életét, mind irodalmi munkásságát tekintve elszigetelt iszmailita költő, filozófus és utazó Nászer-e Khoszrou(ld.részletek a Szafarnáme c. műből, Szöveggyűjtemény). Aszeldzsuk uralom (1038–1157) a korábbinál kevésbé kedvezett az udvari panegirikus költészetnek (kimagasló művelői Mo‘ezzi, Anvari), az irodalmi élet súlypontja egyre inkább nyugatra tolódik, ill. keleten a kisebb közép-ázsiai dinasztiák uralkodói lesznek a perzsa költészet pártfogói (a bokharai emír panegirikusa Amaq, a khvárazmi Atszizé Vatvát, az azerbajdzsáni iskolához tartozik Kháqáni). A költészet továbbra is uralkodó műfaja aretorikus alakzatokat, tudós hasonlatokat bőségesen alkalmazó qaszida (iraki stílus). Kedvelt versforma a népdalhoz közel álló, valószínűleg perzsa eredetű robá‘i (‘négysoros’), ill. az epikus műfajok közül a romantikus ill. vallásos témákat megverselő masznavi (Nezámi, ‘Attár, Szanái). A prózairodalmat a költészettől mind rangban, mind népszerűségben messze elmaradó belletrisztika, a lovagregény(Szamak-e ‘Ajjár), mesegyűjtemények (Kalila va Demne, Szinbádnáme), fejedelmi tükörhöz hasonló prózai és történeti munkák.

ii. A mongol hódítástól a Szafavidákig (13–15.sz.):

A mongol hódítás évszázadokra megbénította a kulturális életet Iránban: a régi kulturális központok szétzilálódtak, a patrónusok eltűntek, kéziratok megsemmisültek. Az ország közigazgatási központja átmenetileg az azerbajdzsáni Tebrizbe került, és a helyi uralkodók elsősorban a számukra hasznos dolgokat, így a történetírást és a természettudományokat támogatták. Az irodalmi tevékenység lassan délnyugatra (Siráz: Szá‘di), nyugatra (Kis-Ázsia: Dzsámi)és keletre (India: Amir Khoszrou Dehlavi)tolódik és meggyengül a politikai hatalommal való kapcsolata. Az irodalmi alkotások zöme az iraki stílusirányzatot követi és megjelennek az indiai stílust képviselő első alkotások is. A hagyományos panegirikus qaszidát, a mecénást dicsőítő verset felváltja, és igen népszerűvé válik a kor kedvelt versformája, a ghazal

Ez utóbbi forma a kor jelentős, a perzsa irodalomat a legmélyebben érintő misztikus filozófiai irányzatának, a szúfizmusnak legfőbb ihletője és kifejezési formája. A szúfizmus nem egységes irányzat, helytől és időtől függően különböző, az ortodox iszlámmal kevésbé vagy élesebben szembeszegülő irányzatai jelentek meg, újplatonikus és buddhista elemekkel is ötvözve (ld. Ôasawwuf in EI², Goldziher, 1912, Asketismus és szúfizmus in Előadások az iszlámról, IV. fej.). Világszemléletüket jellemzi a földi dolgok megvetése és az unio mystica, az Istennel való teljes egyesülés elérése az egyéniség teljes feladásával. („Az embernek tehát arra kell törekednie, hogy magábaszállással és az anyagi leplek levetésével az örök szépséget és az isteninek jóságát magára engedje hatni s belsőleg hozzáemelkedvén megszabaduljon személyes létének látszatától s elérje saját személyiségének beleömlését az egyetlen isteni létbe.” ld. Goldziher, 1912,163. o.). Az ember testi tulajdonságaitól való megszabadulást segíti az elmélyülés, valamint a bor és eksztatikus táncok által előidézett mámor. A szufizmus a földi szerelem mintájára az Istenhez való viszonyt „égi szerelem” képében fogja fel, mely igen gazdag szerelmi líra ihletőjévé vált a perzsa költészetben, sajátos szimbolikus nyelv kialakításával, mely lehetőséget adott egy sajátos kettős (vallásos szúfi és világi) értelmezésre és ezáltal az ortodox iszlám által tiltott eszmék vallására is. A szúfizmus ugyanakkor – eltérően a korábbi fejedelmi patrónusok képviselte mecénási gyakorlattól–, a költők egy újfajta, a mindenkori politikai hatalomtól és mecénásoktól független életre is lehetőséget teremtett (pl. ‘Attár). Az irányzat egyik legkiemelkedőbb alakja, Rumi (1207–1273), a szúfi világszemlélet enciklopédikus összefoglalásának szerzője (Masznavi-je ma‘anavi). Indiában, helyi uarlkodó szolgálatába lépett, többnyire a mongol pusztítás miatt Iránból elmenekült perzsa nyelvű költők hozták létre a sajátos barokkos indiai stílust. Ennek az iskolának kiemelkedő alakja Amir Khoszrou Dehlavi (1253–1325), aki nagy hatást gyakorolt a 14–15. sz.-i iráni perzsa lírára (Háfez, Dzsámi), mely ekkor virágkorát éli.A misztikus tartalmú ghazal-költészet (Rumi)mellett az u.n. „sirázi iskola”két kiemelkedő alakja, Szá‘di (1213 k.–1292) és Háfez (1320 k.–1389 k.) költészete a (misztikus) szerelmi lírát képviseli (ld. Szöveggyűjtemény). Szá‘diemellett a rímes prózában írt, morális kérdéseket is érintőművek, a Golesztán ‘Rózsáskert’ ill. a verses Bosztán ‘Gyümölcsöskert’ szerzője, melyek frappáns megfogalmazásukkal Keleten, különösen Anatóliában, évszázadokig a legnépszerűbb perzsa műveknek számítottak.

A Timuridák (1405-1506) korában, bár a képzőművészetek (miniatúrafestészet, könyvművészet, építészet, kézművesség) fellendülését hozta, az irodalmi tevékenység többnyire kimerült a nagy klasszikusok utánzásában. Kivétel a heráti udvar utolsó, egyéniségével kiemelkedő szerzője, Dzsámi (1414–1492.

iii. A Szafavidáktól a Qádzsár dinasztiáig (l6–19. sz.):

A 16. sz.-i perzsa irodalmat általában a hanyatlás korának szokták tekinteni. A si‘a térnyerése nem kedvezett a korábbi igen népszerű misztikus költészetnek, maga a szúfizmus is támadások célpontjává vált. A vallási és politikai feszültségek miatt, bár a perzsa mint a térség általánosan közkedvelt, a mindennapi érintkezésben használt nyelve egyre nagyobb teret nyert Iránon kívül Közép-Ázsiában, Indiában és az anatóliai vidéken, az élő irodalom sajátosan „perzsa”, azaz iráni kezdett lenni. Fokozatosan megjelentek a korábbi, a klasszikus perzsa irodalom vonzáskörében élő területeken a helyi nyelvjárásokon alapuló, a klasszikus perzsától eltérő irodalmi nyelv és irodalom első próbálkozásai. Iránban fokozatosan kialakul a modern perzsa, Közép-Ázsiában a tadzsik és Afganisztánban a dari (vagy kábuli perzsa).

2. Műfordítások

műfordítások:

Klasszikus és modern perzsa költészet:

- Perzsa költők antológiája. Szerk., vál. Simon Róbert, Képes Géza. 1968, Budapest, Európa, (klasszikus és modern költészet).

- Perzsa költők antológiája. Klasszikus perzsa költők. Simon Róbert (szerk.) 2002. Budapest, Magyar Könyvklub (az előző átdolgozott, bővített kiadása).

eposz:

Ferdouszi (részletek magyar fordításokból ld. Szöveggyűjtemény):

- Fiók Károly (ford.), Szohráb. 1888, Budapest, Franklin-Társulat:

- Radó Antal (ford.), Feridún és fiai; Szijavus; Zál és Rudabé, 1905, Budapest, Lampel.

- Honti Rezső és Devecseri Gábor (ford.), Királyok könyve, 1959, Budapest, Európa.

- u.a. 1975, Budapest, Magyar Helikon.

- u.a. 1979, kiegészítette: Végh Mária, Budapest, Magyar Helikon és Európa.

részletek ebből a Szöveggyűjteményben:

a 5–7. oldal: Előhang

b 21–42. oldal: III. Dahák; IV. Firédún harca Dahák ellen

c 57–84. oldal: Zál és Rúdabe

d 337–359. oldal: Bahrám Gór

líra:

‘Omar Khajjám:

- Keleti Gyöngyök. Egy cinikus perzsa költő Omer Chajjam költeményei. Ford.: Erődi Harrach Béla, 1871, Pest.

- Szabó Lőrinc , Edward Fitzgerald – Omar Khájjám. In Nyugat,1920/3-4, letölthető: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/fitzgerald.html

- Arany Pávák dala. Ford.: Londesz Elek, 1932,

- Omar Khajjám Rubáijátjának kisebb kéziratai a párisi Bibliotheque Nationale-ban. Ford. Csillik Bertalan, 1933, Szeged, Szegedi Városi Nyomda.

- ‘Umar-i-Khajjám Rubá’ijjátjának nagy kéziratai a párisi Bibliotheque Nationale-ban. Ford. Csillik Bertalan, 1934, Szeged, Szegedi Városi Nyomda; London, Luzac & Co.

- Omar Khajjám perzsa költő Rubáiyát c. költeményének m. nyelvű átírása. Ford. Abet Ádám 1941, New York, letölthető: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/omarabet.html

- A perzsa csillagász költő versei. Ford. Fitzgerald Edward, Szabó Lőrinc, 1943, Singer és Wolfner, letölthető: http://mek.oszk.hu/00200/00214

- Robáiját. Ford. Hegyi Endre, 1958, Budapest, Magyar Helikon,letölthető: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/omarhegyi.html

- Rubáiját. Ford. Szabó Lőrinc, 1965, Budapest, Helikon

- Rubáik. Ford.: Franyó Zoltán. In Ősi örökség (ókori és keleti költők), 1973, Bukarest.

- A mulandóság mámora. Száz rubáí 14 magyar műfordító 268 magyar változatában. Szerk.: Steinert Ágota, 1997, Budapest, Terebess,letölthető: http://mek.oszk.hu/00200/00212.

- Rubáíját. Ford. Szabó Lőrinc, 2004, Budapest, Helikon.

- Egyéb fordítások, letölthetők: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/omarkhajjam.html

- Szanái:

Kégl Sándor. Szenáji és a perzsa vallásos költészet. 1904, Budapest, MTA /Akadémiai értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, XVIII. kötet 9. szám/, 491–663, részletek:

a. 494–508. oldal (6–20.): Szenáji előtti perzsa vallásos költők

b. 551–552. oldal (63-4.): Szenáji dicsverse

c. 557–559. oldal (69–71.): Szenáji értékelése

d. 567–571. oldal (79–83.): Hadíqat ul-hakíkat bevezetése és átvételei

e. 617-618. oldal (129-30.): Hadíqat ismeretek tárházaként (Firdauszí témái)

f..625-626. oldal (137-8.): Mehisztí története

g. 630-631. oldal (142-3.): Szenáji szerelmi költészete

h. 638-639. oldal (150-1.): Költők gyalázása

Rumi:

- Kégl Sándor. Dselal ed-Din Rumi négysoros versei. 1907, Budapest, Franklin Társulat, /Akadémiai értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, XIX. kötet 10. szám/, 563–634.)

-  Áthallások Rúmi és más költők között 565–584. oldal (3–22.).

Háfez:

- Hafiz persa költő' Divánjábol gházelák' s töredékek. 1824, Pesten, Petrózai Trattner Mátyás.

- Háfiz dalai. A költő életrajzával I-II. Ford.: Erődi Harrach Béla 1872-3, Pest.

- Síráz rózsái [Műfordítások Hafiz költeményeiből]. Ford.: Rakovszky József. 1964, Budapest, Franklin Nyomda)

- Siráz rózsái. 2001, Budapest, magánkiadás. Ford: Rakovszky József. Budapest, Cerberus.

- Versek. 1960, Budapest, Magyar Helikon (ford.: Képes Géza), letölthető:ttp://mek.oszk.hu/00200/00211

Szá‘di:

- Gulisztan vagy rózsáskert. Ford.: Erődi Béla, 1889, Budapest, Singer és Wolfner. (Részletek ld. Szöveggyűjtemény).

 - Rózsáskert. Ford.: Bodrogligeti András és Képes Géza, 1961, Budapest, Európa

próza:

- Nászer-e Koszrou, Szafar-náme. M. Dabir Siyáqi (ed.).Teherán, 1354/1976. Részleteket ld. Szöveggyűjtemény, TamásGábor fordításában:

a. 1–6. oldal: Bevezetés és az út kezdte, Kharzawilig.

b. 7–10. oldal: Qif unzurig

c. 15–20. oldal: Harrántól útelágazásig.

.

- Nizámi Arúzi. Ritkaságok Gyűjteménye. Ford.: Fridli Judit,1984, Budapest, Európa .

Modern perzsa próza:

Simon Róbert (szerk.). Mai perzsa elbeszélők.1973, Budapest, Európa.

Prileszky Csilla (ford.) Tolvajok kútja, perzsa népmesék. Ford.. 1963, Budapest, Európa.

Ajni, Szadriddin. Az uzsorás halála. Ford. Szabó Mária, Budapest, Európa K. 1973.

Tolvajok kútja. Perzsa népmesék. Bp. Európa K. 1963.

Mai perzsa elbeszélők. Ford. Baranyi Angéla, Bidzsari Hasan, Jeremiás É. etc.. Bp., Európa. 1973.

Alavi, B. Botrány. Ford. Bodrogligeti András. Bp. Európa K. 1961.

Hedájat, Szádek. Az élet vize [novellák] Ford. Bodrogligeti A. Bp., Európa. 1959.

Behazin, A. M. Az urak vendége voltam. Bp., Kossuth .1979.

Csubak, Szádek. Oroszlán Mohamed. Ford. Baranyi Angéla. Bp., Európa K. 1981.

Hedájat, Szádek. Hádzsi Aga. Ford. Apor Éva. Bp., Európa. 1965.

3. Szakirodalom

Rövidítések:

EncIr= Encyclopaedia Iranica (ld.www. iranica.com/

GIPh= Grundriss der iranischen Philologie

Hb. Iranistik = Handbuch der Orientalistik. I, IV. IranistikII. Literatur. 1968. Leiden, Köln.

VIL = Világirodalmi Lexikon

EI^{2 =} Encyclopaedia of Islam. 2nd ed. Leiden, Brill.

Általános irodalomtörténet:

Jeremiás Éva. 1986. Perzsa irodalom. In Világirodalmi Lexikon, 10. köt..Budapest, Akadémiai kiadó, 425–436. p.

Jeremiás Éva. 1976. Iráni (perzsa) irodalom. In Világirodalmi Kisenciklopédia. Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos, Budapest, Gondolat K. 641–643. p.

Jeremiás Éva. 2003. New Persian. In EI², Leiden, Brill. Suppl., fasc. 7–8, 426–448. p.

Kégl Sándor. 1903. Perzsia. In Egyetemes Irodalomtörténet. I. köt. Szerk. Heinrich Gusztáv. Budapest, 329–362. p.

Verstan:

Nádasdy Ádám. 1986. Perzsa irodalmi formák. In Világirodalmi Lexikon, 10.köt. Budapest, Akadémiai kiadó, 423–424. p.

Ókorhoz:

-Geiger, W. – Kuhn,E. (eds.) 1895–1904. Grundriss der iranischen Philologie (=GIPh). Strassburg, K. J. Trübner.

- Gershevitch, I. 1968. Old Iranian Literature. InGershevitch, I. – Boyce, M. – Hansen O. etc. (eds.), Hb. Iranistik. Literature, 1–30. p.

- Harmatta János (szerk.)1965. Ókori keleti történeti chrestomathia. Budapest, Tankönyvkiadó, 311–321. p.

- Kellens, J. Avesta. In EncIr.

.- Szabó Árpád. 1948. Óperzsa novellák. Budapest, Egyetemi Nyomda.585–586. p.

Középperzsa irodalomhoz:

- Boyce, M. 1957. The Parthian gōsān and the Iranian minstrel tradition. Journal of the Royal Asiatic Society,10–45. p.

- Boyce, M. 1968. Middle Persian Literature. In Gershevitch, I. – Boyce, M. – Hansen O. etc. (eds.), Hb. Iranistik. Literature, 32–66. p.

- Cereti, Carlo G. 2001. La letteratura Pahlavi. Milano, Mimesis.

- Jany János (szerk.) 2003. Az ókori Irán. In Szemelvények az ókori kelet jogforrásaiból. Piliscsaba, PPKE, 10–48. p.

- Menasce, J.de. 1975. Zoroastrian Literature after the Muslim Conquest. In R. N. Frye (ed.) The Cambridge History of Iran. 4. köt. Cambride, CUP, 543–565. p.

- Tavadia, J. C. 1956. Die mittelpersische Sprache und Literatur der Zarathustrier. Lepzig, Harrasowitz.

Újperzsa irodalomhoz

- klasszikus és modern versek:

Simon Róbert (szerk.) 1968. Perzsa költők antológiája. Budapest, Európa.

Klasszikus perzsa:

Arberry, A. J. 1958. Classical Persian Literature. London. (Repr. 1994 Curzon.)

Bahár, M. T. 1941. Sabk-šenási já tatavvor-e nasr-e fárs. (perzsául).3 vols. Teheran (új kiadások is).

Bertelsz, J. E. 1960. Isztorija perszidszko-tadzsikszkoj literatury. Moszkva.

Browne, E. G. 1902–1929. A Literary History of Persia. 4 vols. London, T. Fisher Unwin.

Browne, E. G. 1914. Press and Poetry of Modern Persia.

Ethé, H. 1896–1904. Neupersische Litteratur. In GIPh, II

Goldziher Ignác 1912. Előadások az iszlámról. Ford. Heller Bernát. Budapest, magyar Tudományos Akadémia kiadása.

Hammer-Purgstall, J. von. 1818. Geschichte der schönen Redekünste Persiens.

Kégl Sándor. 1892. Tanulmányok az ujabbkori perzsa irodalom történetéből. Budapest.

- -  A perzsa népdal.Budapest, MTA. 1899.

- - Szenáji és a perzsa vallásos költészet. 1904, MTA

- - Dselal ed-Din Rumi négysoros versei. 1907, Budapest, Franklin Társulat

- - Emir Khoszrev, 1911, MTA.

Pagliaro, A. –Bausani, A. 1960. Storia della letteratura persiana

Rypka, J. 1968. History of Iranian Literature. Dordrecht, D.Reidel.

Tasawwuf in EI²

Simon Róbert (szerk.) 2002. Perzsa költők antológiája.Klasszikus perzsa költők. Budapest, Magyar Könyvklub.

Modern perzsa irodalom:

- Bozorg Alavi. 1964. Geschichte und Entwicklung der modernen persischen Literatur