A 19. századi költészet mesterei

A 19. századra valamennyi mongol nép idegen elnyomás alá került, ennek ellenére a század első felében a mongol függetlenség témaköre kevésbé, inkább a kialakult társadalmi feszültségek foglalkoztatják a költőket. A buddhista didaktikus és filozófiai nézetek és a hozzájuk kapcsolódó műfajok erőteljesen meghatározzák a világi irodalmat is.

Duldujtín Rabdzsaj (mong. Dulduitu-yin Rab¤ai 1803-1856)

A belső-mongóliai Szünid vidéken született és Külső-Mongóliában, a mai Mongol Népköztársaság Közép-Góbi megyéjének területén halt meg. Koldus szüleitől kolostorba került, ahol úgy nevelték, mint egy buddhista szent új megtestesülését. Szerzetesként is sza­bados életű volt, barátja szesznek és szerelemnek. Részeg Rabdzsaj Bolondos Rabdzsaj néven emlegették, s emlegette magát ő is, kit papi rangja szerint az (ötödik Nemes Szent cím illetett meg. [írt tibetiül és mongolul. A Ura volt természetes eleme, melyben a régi mongol vers formai hagyományait még régebbi indiai-tibeti formákkal ötvözve, Dandin verstanához mért mértékkel művelte. Bölcselkedő ódái, ájtatos vagy szerelmes dalai közül, melyeknek talán a dallamát is ő szerezte, többet még ma is népdalként éne­kelnek. Ilyen az (Öt imádat vagy A szépség dicsérete című is, azonban mind a dallam, mind a szöveg - bármennyit is csiszolt rajta a befogadó közösség - tanúskodik a mű nem népi eredetéről. Az (Öt imádat öt versszaka az öt érzéknek: a szemnek, fülnek, orrnak, szájnak s tapintó testnek szóló gyönyörűséget énekli meg, de ha ki úgy akarja, a buddhista tantrák jelképes beszédét hall­hatja ki belőle. Az öreg pásztor és a madarak kedvelt párbeszédes formában az idő múlását s az élet elmúlását mondja el belenyugvással, míg a harmadik itt közölt verse (itt csak rövid rész a hosszú egészből) a magába szálló, vezeklő szerzetes haragos szavával ostorozza a hamis világot s önmagát. Rabdzsaj I833-ban misztérium játékot irt egy akkor alig százéves tibeti vallásos regényből, a Kék torkú Holdkakukkról, egy varázslatban tes­tét vesztett király madársorsáról (ősi ind téma) és megigazulásáról.

Tanácsai, tanításai kéziratos másolatokban terjedtek Papiros-madár címen; bennük madárforma papírsárkányon érkezett bölcs Válaszol a földi kérdésekre: hogyan kell élni, mit kell tenni ,,e go­nosz időkben" (ismét a kedvelt párbeszédes forma s az oktató hang).

Az öreg pásztor és a madarak

Ég szülötte, hattyúnépség,

Messzi óceán partjáról

Szárny-csapdosva miért jöttök?"

A forróság hónapjában

Ide térünk vissza nyárra,

Hűvös tiszta tóhoz, bátyám!"

Gyorsan a nyarat eltöltve,

Őszi kellemes hónapban

Miért szálltok idegenbe?"

Hógyolcs, jeges felhő fénylik,

Téli hideg közeledik,

Hazamegyünk hő vidékre."

Vágyatok szerint telelve,

Újuló tavasz havában

E földre mért jöttök vissza?"

Mindig vígan elöl jártál,

Öreg bátyánk, hadd kérdezzük

Újragyermekséged okát!"

„Vénülni még nem vénültem,

Változó úton siettem:

Hitvány kis hattyúmadarak!

Bátyátok mért csúfoljátok ?"

Okoskodni sem kívántunk,

Mellkasunkból kérdezünk csak

Téged, apó-öreg bátya!"

Oka: régen kötött áldás;

Ha vágyam szerint tehetnék,

Ifjú korral büszkélkednék." (Weöres Sándor fordítása)

Piruljatok, piruljatok!

Ó, ti törvénykitekerők, talpnyaló jó tisztviselők, piruljatok, piruljatok!

Ó, ti hitetlenül imádkozók, hangos papok, barlanglakók, piruljatok, piruljatok!

Ó, ti segíteni restek, akik mind csak pénzre lestek, lelketlen orvosok, piruljatok, piruljatok!

Ó, ti szülőt elfelejtők, férfit százat rabul ejtők, széplányok, piruljatok, piruljatok 1

Ti is, tompák tudományra, fogékonyak hitvány másra, lótó-futó szerzetesek, piruljatok, piruljatok 1

Ti is, nappal istenesek, éjjel nőző szerzetesek, piruljatok, piruljatok!

Én is, ha hogy hibás vagyok, sokak előtt pirulhatok, pirulhatok!

Ti is mind, kik velem együtt vétkek útján tévelyegtek, piruljatok, piruljatok! (Kara György fordítása)

Szépszavú Szandag (mong. Qaulči Sangdaγ)

A 20. század első felében élt, Rabdzsaj kortársaként, a mai Mongólia Közép-Góbi megyéje területén. A rögtönzött szó mestere és a verses formájú, szimbolikus monológ (mongolul üge "szó") legismertebb művelője. Monológjait, melyeket "panaszoknak", "siralmaknak" is nevezhetünk, Szandag leginkább "beszédes" álla­tok szájába adja, de elmondja a télen kegyetlen, ám tavasszal menthetetlenül elolvadó hó keserű panaszát, s a széltől vitt, meghurcolt ördögszekér szavát. A kutya vallomása a szolgaság kétes dicsérete, a kimerült hím teve a szeretkezésben megcsömörlöttek fáradt sóhajtása. Egyik versében megszólaltatja a vadászok gyűrűjéből kitörni már erőtlen farkast, kisbárányok, szelíd jószág rémét, ki emberrokonához, a nemesúrhoz folyamodik könyörületért. Egy másik versében hivatalnokok hátán csattan szava ostora, ismét másikban vén testű nemest gúnyol, kit - nyilván érdemtelenül- ifjú asszonya gyermekkel ajándékozott meg.

Gülaransza, Güngnacsuga, Indzsannasi

A belső-mongol tümet törzsbeli nemes hivatalnok Vangcsingbala (I794-I847) költő fiai: Gülaransza (I820-I85I), Güngnacsuga (I832-I866) és Indzsannasi (I837-I892) kínai műveltségű írástudók, kik vállalták apjuk írói örökségét. Vangcsingbala, aki részt vett az idegenek ellen az első ópiumháborúban (I840), hagyta

fiaira a Nagy Jüan Birodalom Történetének Kék Köny­ve első fejezeteit, melyet végül Indzsannasi fejezett be. Gülaransza Oda is, vissza is, mindig hozzád című verse kínai mintára szerkesztett formajáték, csak a rímeket helyettesíti a mongol előrím; Hamar békét! - az ópiumháború idején írta.

Indzsannasi műveiből itt csak néhány verset mutatunk be; kínai ihletésű, nagy terjedelmű regényei: egy paraszti közösség szenvedé­seinek története, Az egyemeletes pavilon, egy család romlá­sának krónikája, A vörösre sírt szemek szobája, nálunk is megjelent kínai előképeikhez, különösen Cao Hszüe-csinnek A vö­rös szoba álma című művéhez, Indzsannasi kedvenc olvasmá­nyához képest a magyar olvasó számára újat aligha mondhatnak. Főműve, az apjától kezdett, három vaskos kötetnyi Kék Könyv tárgyában a mongol kor krónikáit, különösen a XVIII. század végi historikus Rasipungszug művét, a Kristályfüzért követi, stílu­sában, formájában pedig a kínai történeti regénnyel, első sorban Lo Kuan-csung művével, A Három királyság Történetével mutat rokonságot.

Kimerült hím teve mondja

Kegyes gazdára leltem,

Ki borjúkoromtól kedvelt.

Öt-hat esztendőm teltéig

Kedvem szerint szaladgáltam,

Ifjúságom kerekedett.

Gazdám régi igét szólva,

Válogatott erős meg zsenge tevékben,

Mondván: "Ezek a te gondod!"

Kakukk holdja telt már,

Kéklő fűre nem kaphatok,

Bőgök hangom mélyültéig,

Ember láttán ereszkedem.

Habos nyálam pofámra fagy,

Hátsó púpomra lúgszagú lé.

Nyálamat orromra hányom:

Széltől vitetett ördögszekér szava

Jó magból sarjadtam, s

Jaj, a vesztem: rossz gyökér.

Tágas lapály-földemből

Tegnap szele tépett ki.

Szállásom a bokrok alja,

Szárnyas szelek hurcolnak.

Félig élve, félig halva

Forgolódom jobbra-balra,

Futok nagyot s torpanok,

Fuvallatra indulok.

Árok végén állapodom,

Árván, törten heverek:

Kórók közé keveredve

Komisz kölykök mulatsága,

Bárány, gida rút játéka

lettem bizony. (Kara György fordítása)

V. Gülaransza

Hamar békét!

Gyapjú-fehér hadisátrak borítják a sík mezőt,

Gyilkos, szörnyű-nagy harag hatol föl a kék égig.

Gyorsan ölő ágyú dörög, hegy és folyó belereszket,

Gyámolító szellemed is kardok, dzsidák elől fut.

Gyöngyéltét nem szánó tigris, farkas ajzza íját itt:

Győzni tíz felől zuhog már nyiluk heves zápora...

Gyengeség fog el: ó, micsoda szörnyűség!

Borzadok s Gyermekkezem hittel imára hajlik: hamar békét esedezem. (Kara György fordítása)

Oda is, vissza is, mindig hozzád

Holdam csilló, mécsem villó, társam tisztaszívű,

Hívem szellő, felhőm fényes, virágom táruló.

Hívogat már messziről házam, kicsi tanyám:

Hozzád térek haza, a szívem könnyű most, örömmel teli.

Tisztaszívű társam, villó mécsem, csilló

Holdam, Táruló virágom, fényes felhőm, szellőhívem!

Tanyám, kicsi házam, messziről már hívogat,

Teli örömmel, most könnyű a szívem: hazatérek hozzád. (Kara György fordítása)

V. Güngnacsuga

Őszi bánat

Ernyed a szívem, ha a hűvös őszi szél beszélget arcomon és

Egyedül, fázva vigyázom, hogy a hold, ó, milyen hidegen világol.

Eltűnt a nap. A mécses mellett, tudom, miattam ott te virrasztasz.

Hervad a lomb, virág enyészik, szél viszi mind: reád itt én emlékezem.

V. Indzsannasi

Hadd zúgjon a keleti szél

Hajnal hidege bújt köntösöm ujjába.

Serpenyőparázson melengetem kezem.

Sokáig aludtam, varkocsom kibomlott.

Rég fölkeltetek már, tükrös szelencétek

Becsukva, ti lányok, a kaput zárjátok,

És az ágy függönyét halkan elhúzzátok!

Bolond dongó miért verdes az ablakon?

Kiért repes a szép lepke a rácsokon?

Múló keleti szél hadd zúgjon kedvére! (Weöres Sándor fordítása)

Hajdani mulatságra emlékezem

Felhőtlen ég alatt fényes este lett.

Széles ablakom kitárva benn kellemesebb.

Fáradtan fekszem, kendő kezemben, zümmögök csendben,

Tíz év előtti forró mulatság duruzsol bennem. (Weöres Sándor fordítása)