al-Sanfara: Lamiyyat al-'Arab

 1.        Anyám fiai! Emeljétek fel a hátasállatok szügyét!

                      Mert én egy [rajtatok kívüli] másik néphez jobban vágyakozom.

 2.        A holmikat (szükséges dolgokat) előkészítették, az éjszaka holdas,

                        a nyergeket és a málhákat a(z első útszakaszra) meghúzták (már).

 3.        (Mert) a nemes ember számára lesz menedék a földön a bántalom elől,

                        van (ott) rejtekhely annak, aki fél a gyűlölettől.

 4.        Esküszöm, [az életedre mondom,] hogy nincs a földön korlát az olyan férfi előtt,

                        aki vágyva-futva (éjjel) utazik, és használja az eszét.

 5.        És rajtatok kívül van (másik) családom: gyors-erős farkas,

                        csillogó, foltos (párduc), és bozontos sörényű, ügető (hiéna).

 6.        Ők (aztán az "igazi") család, a náluk elhelyezett titok nem terjed el,

                        és a bűnöst (mulasztót?) /mint azzal járni szokott/ el nem hagyják ők.

 7.        Bárki (lehet??) szilárd jellemű, merész, de mikor megjelenik

                        (feltűnik) a (vadászat) első sora (eleje), a legmerészebb én vagyok.

 8.        Ámde mikor a kezek az ételért nyúlnak, nem én vagyok

                        a leggyorsabb. (Mert ilyenkor) a legfalánkabb a leggyorsabb.

 9.        S nem más ez [bennem], mint az egyszerűség azokkal szemben, - fölöttük

                        állok (ebben) én, hiszen az a legnemesebb, akinek mindig van tartaléka.

10.       Nekem nincsen szükségem olyan emberre, aki a jót jóval nem

                        viszonozza, és mellette nincsen (szórakozás!) mulatság!

11.       Három (igazi) társ[am] van (csupán): merész szív,

                        fényes, éles (fehér kard), és sárga hosszúnyakú (íj).

12.       Pendülő (íj) az, fényes hátú, sodrott szíjak

                        diszítik és a hordheveder, mit hozzá rögzítettek.

13.       Mikor elsuhan róla a nyílvessző, oly hangot ad, mintha egy

                        gyermekét/családját vesztett asszony sírna, jajveszékelne.

***

14.       Nem vagyok olyan én, aki szenved a szomjúságtól, és aki a nyáját (csak este)

                        legelteti, s (a nyáj) kicsinyei éhen halnak, pedig a tőgyeken nincs kötés.

15.       És nem (vagyok) gyáva, félénk-természetű, aki feleségéhez ragaszkodik,

                        és vele tárgyalja meg, hogy a (saját) dolgában miként járjon el.

16.       És nem (vagyok) futásra-képtelen (gyenge) strucc-kakas, akinek a szívét mintha

                        a Mukka madár emelné magasra, vinné alacsonyabbra.

17.       És nem (vagyok) tétlenkedő, sátorban-időző, enyelgő,

                        aki nyugszik, kel s olajozza (magát), kuhullal festi (csinosítja) szemét.

18.       És nem (vagyok) (szánalmas) féreg, akinek rossz tulajdonsága mellett nincsen jó,

                        aki gyenge, s akit ha meglepsz, (nagyot) ugrik, s fegyvere nincsen.

19.       És nem (vagyok) sötétben tévelygő (utat nem lelő) sem, mint mikor a megzavart

                         nöstényteve útján vad pusztaság bukkan elő.

20.       Mikor a sziklás, (tűz)köves föld (tevém) patáihoz ér,

                        szikra röpül fel (akkor) és kődarab.

21.       Elhalasztom az éhség csillapítását, amíg csak el nem pusztítom az éhséget magát.

                        Elfordítom a gondolatot felőle, és nem figyelek reá.

22.       (Inkább) a föld porát nyalom fel, semhogy valami kérkedő

                        azt higyje hogy (nemes gesztussal) tartozom neki.

23.       És ha nem törekednék a szégyent s megaláztatást elkerülni, akkor nem lenne

                        olyan enni- és innivaló, amit meg ne ennék.

24.       De a dacos/keserű lélek nem (engedi?) hagy engem a

                        szégyenben és a megaláztatásban, (úgyhogy) míg elmegyek.

25.       A beleimet az éhség köré tekerem, ahogy a kötélverő mester

                        köteleit felsodorják, majd feltekerik.

***

26.       Szűkös élelemmel reggeledek, miként a hamuszínű (farkas),

                        akit a sivár sivatagsávok (dűnék?) adnak egymásnak.

27.       Fölreggeledik éhesen és sietve a széllel szemben halad.

                        Lecsap a vízmosások mélyedéseibe és gyorsan szalad.

28.       És miután az élelem eltérítette attól a helytől, ami felé haladt,

                        (fel)üvölt (?) és ösztövér hasonmások válaszolnak neki.

29.       Soványra fogyottak, deres pofájúak, [úgy néznek ki] mint a

                        maysar játékos kezében a nyílvesszők, amiket éppen összekevert.

30.       Vagy [olyanok] mint a felizgatott méh-raj (család?), kiknek a raját hosszú pálcák

                        riasztották fel, miket egy (fenn kapaszkodó?) mézgyűjtő lökdösött be a fészkükbe.

31.       Tágra nyílt pofájúak, mintha álkapocs csontjaik

                        a bot hasítékai lennének, félelmetesek, merészek.

32.       [Ez] vonított a magaslaton, és a nyílt sivatagban vonítottak [azok]

[és ez a hang?] mintha a családtagjukat veszített asszonyok siratása lenne.

33.       Átnézett hozzájuk s visszanéztek azok hozzá, megnyugodott, s azok megnyugodtak.

Vigasztalta az útravalóból kifogyottakat, s az útravalóból kifogyottat ők vigasztalták.

34.       Panaszkodott, s azok panaszkodtak, majd elfordult, s azok is elfordultak, mert ha a panasz hasznot nem hoz, akkor a türelem/kitartás sokkal szebb [magatartás?]

35.       Visszafordult és azok is visszamenetek gyorsan, és valamennyien

                        az ínséges nyomornak, mit rejtenek, még ellenállnak.

***

36.       A földszínű homoki fajdok megitták tartalékaimat (vizemet), miután

                        éjjel mentek a vízet keresve (?), és oldaluk csattogott (surrogott?).

37.       Én megtettem mindent, s ők megtettek minden tőlük telhetőt, versenyeztünk, és szárnyukkal [lefelé] csaptak ők, [míg én a ruhámat felfelé gyűrtem] /úgy haladtunk!/ és én értem a vizet előbb, bár a könnyelmű én vagyok.

38.       És elfordultam tőlük, s azok rábuktak a vízgödör szélére

                        [a madarak] torka és begye [is] beleért.

39.       A zajongásuk, a vízgödör két oldalán, s körötte olyan [volt],

                        mintha a törzsek utazó csoportjai vernének tábort.

40.       Minden irányból idegyültek, és összekapcsolta őket [ez a víz] mint ahogy a 3 - 10                             tevés (kisebb) nyájakat (a vízmosások) víztócs(áj)a összevon.

41.       Nyeltek egy gyors kortyot, s aztán (máris) tovább mentek, mint ahogy

                        az utazók Uházából sietősen útra kelnek a pirkadattal.

***

42.       Megszokott nekem a föld, mikor fekhelyet készítek rajta,

                        mikor az ívelt hát ahogy megmutatja a sovány gerincet.

43.       A fejemet sovány alkaromon nyugtatom, aminek könyöke olyan, mint a kocka,

                         mit a játékos elgurított, s megállott.

44.       Meglehet, hogy Umm Qastal Sanfara miatt nyugtalankodik [most],

                        /de/ bizony hosszú ideig tartott, mikor együtt örvendezett Sanfarával

45.       A bűnök áldozata, akinek a húsára maysar játékot játszanak [vagyok én?]

                        a [térdinavágott] áldozat(i állat), [de] melyik miatt rendeltetik először a vég?

46.       Mikor én alszom, nyitott szemekkel alszanak ők [a bűnök].

                        És sebesen lopakodnak a végzetem felé.

47.      A nehézségek jó barátja [vagyok én], kihez ismételten visszatérnek gondok és bűnök

                        mint a négynapos láz, vagy még nehezebben viselhetők.

48.       Mikor rám törtek, elhárítottam őket, de aztán

                        visszatértek és előjönnek alulról majd fölülről .

49.       Ha látnál engem a tűző napon járni, mint a homok lánya [kígyó?],

                        nyomorult helyzetben, mezítláb, [még] sarut sem viselve,

50.       [akkor tudhatnád, hogy milyen] kitartó vagyok én, s hogy az ő ruháját öltöm a ragadozó szív fölé, s a határozottságot viselem saruként.

51.       Nincstelen vagyok néha, és máskor gazdag,

                        csak az nyeri el a gazdagságot, aki messzire megy és kockázatot vállal.

52.       De nem vagyok türelmetlen-mohó a szükség miatt, magamutogató,

                        és nem vagyok örvendő-ujjongó a gazdagságban, nagyképűsködő.

53.       Az ostoba dolgok nem söprik el önbecsülésemet. Engem nem látnak üres fecsegés során kérdezősködni; a rosszindulatú pletykáktól tartózkodom.

***

54.       Sok balsejtelmű éjjelen melegszik íját is elégetve a vadász;

                        és feldarabolja mindazt, amiből a nyílvesszőket készíteni szokta.

55.       Belevetettem magam a sötétbe és a permetező esőbe, s társamul szegődött

                        a maró éhség, a hideg, s a félelem, meg a reszketés.

56.       Asszonyokat tettem özveggyé, és árvaságra juttattam gyermekeket,

                        s aztán úgy tértem vissza, ahogy indultam, s az éj még sötét volt.

57.       Reggel két csoport Ghumaysa mellett ült,

                        az egyiket kérdezték felőlem, s a másik kérdezett.

58.       Azt mondták, kutyáink ugattak az éjjel

                        s azt mondták, farkas portyázik vagy hiéna-kölyök csatangol?

59.       De egyetlen vakkantás volt csupán, s aztán összegömbölyödtek a kutyák,

                        s azt mondták: homoki fajd riadt, vagy karvaly riadt?

60.       Ha dzsinnek közül való, akkor éjszaka járóként okozott meglepetést,

                        ha pedig ember lenne - node ilyet az ember nem tesz!

***

61.       Hány forró nap volt, mikor ökörnyál olvadt a levegőben,

                        és a viperák csúszkáltak a naphevítette talajon,

62        Szembefordítottam vele az arcomat, mert nincsen előle menedék,

                        és nincsen rejtőzés, csak rongyos jemeni csíkozott (köpenyem).

63.       És a hosszú hajam, amineka tincsei, minden oldalról

                        lengenek fésületlenül, ha fúj a szél.

64.       Hosszú ideje annak, hogy olaj és tetvetlenítés érintette,

                        száraz piszok van benne, egy éve mosatlan már.

65.       Mennyi széljárta lakatlan síkot átvágtam én, ami olyan volt, mint a pajzs hátoldala,

                        s minek a hátoldala bejáratlan maradt.

66.       Én összefogtam elejét a végével egy csúcsról

                        figyelve, guggolva néha és állva máskoron.

67.       Ott, hol a porszínű kőszáli nősténykecskék járkálnak köröttem, mintha

                        szüzek lennének, hosszú ruhákba öltözöttek,

68.       És mozdulatlanul állnak mellettem a késődélutánban, mintha a fehérlábú

                        kecskék között a görbeszarvú bak lennék, a hegyi lejtő felé fordulva.

al-Nábigha al-Dzubyáni
(megh. 602 k.)

1.         Ó, Mayya szálláshelye a magaslaton, [ott fenn] a kaptatón!

                        Elhagyatott most, és hosszú idők múltak fölötte el.

2.         Egy [kurta] estén megálltam [ott] és megkérdeztem [a lakói felől],

                        de választ adni nem tudott, és nem [is] volt senki a [tavaszi] táborhelyen.

3.         Csak a sátorcövek [maradványai körben], miket apránként észrevettem,

meg a sátorárok a kemény földbe vájva [s kirajzolódva] mintha medence széle lenne,

4.         melynek peremét egykoron a rabszolgalány fölrakta-púpozta,

                        s a nedves földet ásójával ütögetve összetömörítette,

5.         [hogy] így nyisson utat a víznek, ha árama elzáródott volna -

                        Az árkot így két oldalán felemelte a bejárat függönyéig, meg az oszlopig is.

6.         De [a szálláshely ] üresen esteledett, lakói eltávozottak s [másutt] térnek nyugovóra,

[az idő] elemésztette [ezt is], ahogy [a hosszú életű] Lubadot [is végül] elveszítette.

***

7.         „De fordulj el már mindettől, ami körben látszik, hiszen vissza nem tér semmi.

                        Tedd a nyeregfát a vadszamártestű erős tevekancára,

8.         melynek egymásra duzzadó izmait mintha összedobálták volna, s kérődző ajka

                        oly hangokat hallat, mintha a vízemelő kötele csikorogna.”

9.         [Már] a füves al-Dzsalílnál [jártunk], s hogy a nap elmúlt felettünk, úgy tűnt, mintha a

nyergemet [nem is tevére, hanem] valami magányos vad bikára erősítették volna,

10.       [mely mintha a víztelen] Wadzsra puszta vadjai közül származna, olyan volt: a lábai foltos-rajzosak,

oldala beesett-sovány, [és a rajzolata] mint a kardélező nagyszerű kardjáé, olyan.

11.       [Ő az, amire] éjjel az Orionból szélvihar tör,

                        s [mire] az Észak jeges záport szokott zúdítani.

12.       Kutyás vadászok hangjára rezzen, és az éjszakát mindig úgy tölti,

                        hogy két ellenfél [is] markában tartja: a félelem meg a hideg.

13.       [Ő az, amire kutyákat] szokták ereszteni, persze ő mindig elszáguld

                        előlük, gyors, hibátlan lábakkal, feszes bokákkal.

14.       [S mikor] Dumránt [a gazdája] utána küldte, és a [kutya] úgy

                        vetette rá magát mint a vakmerő harcos, ha zsákmányra csap,

15.       [A bika] felszakította a hátát a lapocka alatt, szarvával átdöfte,

                        mint mikor a [patkoló kovács] szúrja át a teve lábát, hogy ezzel gyógyítsa…

16.       S [a szarvak máris úgy] álltak ki a másik oldalán,

                        mintha víg mulatozók hústartó nyársai lettek volna, miket elfelejtettek.

17.       [S íme a kutya] kínlódva csüggve a szarvakon, a végüket marja,

                        az erős, mélyfekete szarvakkal küzd, a nem sebesíthetőkkel -.

18.       S midőn Wásziq, a másik kutya meglátta, hogy barátját halálos döfés érte,

                        s belátta, hogy nincsen mód se váltságdíjra, se vérbosszúra,

19.       így szólt magában: "Reményt nem látok itt.

                        A társam meg nem menekülhet, és zsákmányt már sohasem ejt."

***

20.       [Hát] ilyen [hátas állat] visz engem al-Nu'mánhoz, ahhoz,

                        kinél nemesebb ember nincsen a közelben, s a távolban sincs.

21.       S kihez fogható bőkezű jótevőt nem ismerek én az emberek között,

                        márpedig senkit sem hagyok ki a számvetésben.

22.       Talán csak Salamon lehetne hozzá hasonló, midőn az Isten így szólott hozzá:

                        "Menj és hirdess a földön [az emberek között] s tiltsd el őket a bűnöktől.

23.       Kötözd meg a dzsinneket, akiknek megengedtem,

                        hogy hatalmas kőtáblákból és oszlopokból Palmírát felépítsék.

24.       Aki engedelmeskedik neked, azt jutalmazd meg

                        az engedelmesség mértéke szerint, és vezesd az igazak útjára.

25.       De [súlyos] büntetéssel sújtsad azokat, akik szembeszállnak veled.

                        Így szegd kedvét a bűnösöknek, és ne is rejtegesd haragod [előttük]!

26.       Kivéve azokat, akik olyanok, mint te, vagy akiket csak te múlsz felül,

                        mint a mén a versenyben ha a célba érve mindenkit megelőz."

***

27.       [al-Nu'mán,] íme ő a legbőkezűbb, mikor fürge tevéket nyújt

                        felmálházva gazdag ajándékokkal, miket a fösvények sohasem osztanak.

28.       Száz tevét is adományoz, kövérre hízottakat, miket

                        Tudah legelői oroszlánnyi sörénnyel díszítettek.

29.       És nemrég befogott vöröses [tevéket], miket

                        Híra városának új nyergével szereltek fel.

30.       És ruhájukkal a földet seprő rabszolgalányokat,

                        kiket a déli hűsölés frissít, s mint kopár völgyben a gazellák, olyanok.

31.       És lovakat [ad ő], kantárjaikkal vágtatókat, melyek oly sebesek-fürgék,

                        mint jégeső fagyos záporától menekülő madarak.

***

32.       Légy éleslátó! s legyen a bölcsességed olyan, mint a törzs leányáé,

                        midőn a vízre szálló galambokat figyelte!

33.       A hegyfalak két oldalról már bezárultak köröttük, s mégis a lány szeme tisztán

                        követte őket, és nem borult el látása a homoktól sem.

34.       S akkor így szólt: "Ó bárcsak ezek a galambok az enyémek lennének,

                        - ha hozzáadnám a sajátomat, a fele mennyiség már elég lenne".

35.       Akkor megszámolták őket, és annyi lett, amennyit a leány számolt,

                        kilencvenkilenc volt, nem kevesebb és nem több.

36.       [S a lány] a sajátját hozzáadva százra növelte a galambok számát,

                        - egy lépéssel elszámolt százig eképpen. -

***

37.       De nem, annak az életére esküszöm, kinek a Kábáját [szentélyét!] megérintettem,

                        és arra a vérre, amit a szent köveken [áldozatot bemutatva] kiontottak,

38.       És arra, aki menedéket biztosít a [vadászok elől menekülő] madaraknak a bozótban, a nádban,

[a szent helyen], amit Mekka zarándok utasai is megkeresnek,

39.       [Ó, esküszöm, ezekre mind, hogy] semmi rosszat nem mondtam [ellened], miként ez hozzád eljutott,

[így igaz,] vagy ne tudjam kezemmel a korbácsot többé felemelni!

40.       Nem más az, mint rágalom, mivel az emberek megtámadtak engem [nálad],

                        s rágalmuk [szörnyű] csapásként érte a szívemet.

41.       Mondták, hogy Abú-Qábúsz [al-Nu'mán] fenyeget engem,

                        [s tudjuk, hogy] nincs biztonságos hely, ha oroszlán fenyegetve bömböl.

42.       De nyugodtan inkább, legyen tiéd váltságdíj gyanánt az egész törzs,

                        s ami vagyont s fiakat gyümölcsöztettem [mind].

43.       És ne vess követ rám, nem ér fel ez azzal,

                        ha az ellenség nálad keres menedéket ajándékaival.

***

44.       Ó, az Eufrátesz, mikor a szelek zúdulnak rá

                        és hullámai a tajtékot a partokra vetik,

45.       mikor elérik az áradó viharos vízmosások,

                        tört ágakkal és zöld [leszakadt] hajtásokkal,

46.       mikor a hajós félelmében reszketve a hajódeszkába kapaszkodik,

                        az evezőcsapások és erőfeszítések közepette,

47.       az sem hatalmasabb ma [Abú-Qábúsz] al-Nu'mánnál, a kegyes ajándékozónál,

                        aki ma éppúgy jutalmat ad, mint holnap -

***

48.       Ez a himnuszom hozzád! Ha tetszik neked - kerüljön átok! -

                        tudjad, hogy nem az adományért mondtam!

49.       Ez az én védekezésem inkább, s ha hasztalan,

                        hát szerzőjét balszerencse illeti.

hatodik mu‘allaqa

1,         Hagytak-e a költők [helyet] egy foltnak,

            avagy felismered-e a lakhelyet pusztán a képzelet után?

2,         A ház körvonalai nem beszélnek, összezavartak téged,

            mígnem beszélt az, miként a süket, a néma.

3,         Bizony hosszú ideig visszafogtam ott nöstény tevémet,

            panaszkodtam a heverő, biztosan álló, kormos [köveknek].

4,         Ó ‘Abla háza al-Giwánál, beszélj!

            Jó reggelt, ‘Abla háza, üdvözöllek!

5,         Egy zsenge, fiatal lány háza, [kinek] pillantása

            odaadó, ölelése édes, [aki] mosolyog (????).

6,         Megállítottam ott nöstény tevémet, és mintha

            palota lenne az, hogy teljesíthessem a sóvárgó igényét;

7,         mert ‘Abla al-Giwában szállt meg, míg népünk

            Haznban, al-Sammánban és al-Mutatallimban.

8,         Üdvözöllek a romok közül, melyek felett elhaladt az idő,

            Sivár és elhagyatott [lett minden] Umm al-Haytam után.

9,         Az oroszlánként üvöltők földjén ütöttél tábort, s nehézzé

            vált nekem Mahram lányának felkeresése.

10,       Váratlanul szerettem belé, miközben népét gyilkoltam,

            apád életére [mondom, olyan] vággyal, melyre nem ez volt a megfelelő alkalom,

11,       s elfoglaltad [szívemben], ne gondolj másra

            felőlem, a szeretett és nagyra becsült helyét.

12,       Hogyan [lehetne] meglátogatni, hiszen a népe tavasszal

            ‘Unayzatanban van, népünk pedig al-Gaylamban?

***

13,       Ha az elválás melett határoztál, akkor bizony

            hátasaitok sötét éjszakán nyergeltétek fel,

14,       Semmi nem lepett meg engem, kivéve [azt, hogy] népe teherhordó állatai

            a szállás közepén rágcsálták a himhim magvát;

15,       Negyvenkét tejelő teve van közöttük,

            feketék, akár a holló fekete szárnytollai.

16,       Mikor [szájának] éles és ragyogó fogaival foglyul ejt téged,

            édes a csók belőle, pompásaz íze.

17,       Mintha kereskedő kosárban fekvő tömjéneszacskója lenne,

             a szájából, oldalsó [fogait] megelőzve hozzád [jött],

18,       Avagy [olyan a szája, mint] érintetlen kert, növényeit biztosítja

            eső; kevés trágya [érte], nincsen rajta nyom;

19,       Hullajtotta rá mindegyik [felhő] első tiszta [cseppjeit],

            és úgy hagyott ott minden tócsát, mintha dirhem [volna];

20,       csurogva és zubogva, hogy minden este

            elöntse a víz, nem apadva;

21,       egyedül a légy van ott, be nem fejezve

            a zümmögést, miként az éneklő iszákos teszi,

22,       énekelve dörzsöli egyik lábát a másik lábához,

            [ahogyan] az acélra görnyedve tüzet csihol a félkezű.

23,       Este és reggel a tömött párna tetején éri a lányt,

            én fekete, felszerszámozott [lovam] hátán töltöm az éjszakát,

24,       párnám egy nyereg a vastag lábún,

            vaskos farú, gömbölyű hasú [lovamon].

25,       Vajon eljuttatna-e engem házához, egy Sadani nöstény teve,

            [akit] megátkoztak itala kifogyásával, levágott [tőgyével],

26,       [aki] farkával csapkod az éjszakai út után, s büszkén lépdelve

            felkaparja a dombot a kemény paták lépteivel?

27,       Mintha feltörném a dombokat este [úgy, mint egy strucc, akinek]

            rövid a két lába közti távolság, aki fületlen;

28,       köré gyűlnek a fiatal struccok, miként gyülekezik

            a yamani tevék falkája is a barbár érthetetlen beszélőhöz,

29,       követik feje búbját, mintha

            hordszék volna egy emelvényen, amit nekik vertek fel;

30,       kisfejű [az a strucc], visszatér Du l-‘Usayránál lévő tojásaihoz,

            olyan, mint a rabszolga, kit hosszú állatbőr borít és fületlen.

31,       Ivott [nösténytevém] al-dahrudayn vízéből, majd

            elfordult és elfutott al-Daylam medencéitől,

32,       mintha jobb oldala felé fordulna,

            a nagyfejű lény éjszakai süvítése elől,

33,       egy macskától, ki melette van, s mindig ha fordul felé

            haraggal; két kézzel és szájjal ijeszti el őt.

34,       Maga mögött hagyott [már] hosszú utat, [amitől háta] keményre épített,

            magasba emelkedő [palotává lett], és [lábai] akár a sátorverő támasztékai.

35,       Letérdelt, közel al-ridá‘hoz és olyan volt, mintha

            törött nádra térdelt volna recsegés közepette,

36,       és mintha péppel vagy sűrített kohlos kenőccsel

            lángot gyújtott volna egy hosszú nyakú üveg oldalai [mentén],

37,       [ami] egy bátor és dühödt nöstény teve fülei mögül eredt,

            [aki] büszkeléptű, akár egy megharapott csődör.

***

38,       Ha leereszted előttem a fátyolt, te lány, [mért jó az]? Hiszen én

            képzett vagyok a páncélos lovas elfogásában.

39,       Dicsőíts engem azért, amit tudsz [rólam]; mert

            könnyű velem kijönni, amikor nem bánnak rosszul velem;

40,       ám amikor rosszul bántak velem, akkor bizony igazságtalanságom féktelen,

             íze keserű, mint a colocynthus zamata.

41,       Hányszor ittam bort azután, hogy

            mozdulatlanul állt a delelő [Nap], [ittam] a díszes, mintázott [kancsóból]

42,       sárga üvegpohárral, mely vonásokkal díszített;

            kísérte azt ragyogó, dugós [palack] balról.

43,       S amikor ittam, bizony elemésztője voltam

            vagyonomnak s dicsőségem bőséges, sértetlen [maradt].

44,       Mikor kijózanodtam, nem rövidült meg nagylelkűségem,

            s miként tudod [ugyanígy volt ez] jó tulajdonságaim és nemességem [esetében is].

45,       Hány férjét hagytam ott szépségeknek a földön heverve,

            sziszegtek lapockái, mint ahogy a nyúlszájú szokott,

46,       megelőzték kezeim az ővét gyors támadással,

            s a beszakító [ütés nyomán a vér] permete, akár az al-‘andam fa színe.

47,       Miért nem kérded a lovast, Ó Málik leánya,

            ha tudatlan vagy afelől, amit nem tudsz?

48,       Mikor nem szűnök egy jól úszó [ló] nyergében lenni,

            aki erős, egyfolytában támadják a harcosok, aki sérült,

49,       egyszer elkülönülve rohamozza a kopjásokat, másszor

            menedéket keres a felajzott íjjú seregnél.

50,       Hírül adná neked, aki látta a csatát, hogy

            belerontottam a küzdelembe, de távol maradtam a zsákmányosztásnál,

51,       látom a zsákmányt; ha akarnám, összegyüjthetném,

            de elfordít tőle a szégyen és nagylelkűségem.

52,       Milyen sok az állig felfegyverzett, ám undorodtak a harcosok összecsapni vele,

            nem siet ő a csatába és nem is adja meg magát,

53,       kezeim bőkezűen adták neki gyors szúrását

            a szálegyenes, jól rögzített, megbízható lándzsának,

54,       két oldala közt széles [sebet ejtve, melynek] hangja irányítja

            éjjel a lopakodó, éhes farkasokat;

55,       átdöftem kopjával szilárd öltözékét,

            [mert] a nemes sem szent a lándzsának,

56,       s otthagytam őt ragadózók áldozatául, megszerezték őt

            rágcsálva újjai és csúklója szépségét.

***

57,       Hányszor szakítottam szét hosszú páncélinget rögzítésénél

            kardommal a jogát védőről, ki jól ismert [bátorságáról],

58,       ügyesek kezei a játék nyílaival a télen,

            s leszakította a borkereskedő cégérét, a sokszor korholt.

59,       Mikor meglátott engem, már leszálltam, [mert] őt akartam,

            kimutatta fogait, de nem mosolygott [hozzá],

60,       hát átdöftem őt lándzsámmal, majd fölé magasodtam

            indiai kardommal, [ami] tiszta acél [és] éles;

61,       [mikor] találkoztam vele mikor kinyújtózott a nap, mintha

            megfestette volna az indigó fejét és újjait-

62,       Bajnok, ruhája mintha szabadon nőtt [fára lenne felakasztva],

            lábain puha bőr cipőt hord, nincsen ikerpárja.

***

63,       Ó gida, mire vadászhat, akinek szabad.

            Tiltott nekem ,bár- Isten adná - ne lenne tiltva,

64,       Elküldtem hát egyik rabszolgalányom, s azt mondtam neki: Menj el,

            s hozz híreket felőle nekem s tudd meg!

65,       Azt mondta: Láttam az ellenség óvatlanságát.

            A gida megszerezhető annak, aki jól céloz.

66,       S mikor megfordul, mintha antilop nyakával fordulna,

            gazellaborjúként, [amelyik] tiszta és foltos felső ajkú.

***

67,       Elmondták nekem, hogy ‘Amr nem hálás kegyességemért,

            a hálátlanság rosszat tesz a kegyosztó lelkével.

68,       Megőríztem nagybátyám tanácsát, [amit] délelőtt [adott],

            mikor visszahúzódnak az ajkak a száj világos [fogairól]

69,       a csata sűrűjében, amelyikben nem panaszkodnak

            a nehézségről a hősök csak elfojtott kiáltással.

70,       Mikor védekeztek velem [együtt] a lándzsahegyek [ellen] nem féltem

            azoktól, hanem beszűkült támadásom helye.

71,       Mikor láttam az embereket, közeledett tömegük

            biztatták egymást, [ellenük] fordultam szemrehányás nélkül;

72,       szólongattak: ‘Antara!, s a lándzsák, mintha

            kútkötelek lettek volna al-Adham mellében.

73,       Nem szüntem meg rohamozni őket az elülső résszel, [lovam] torkával

            és mellével mígnem felöltözött vérbe,

74,       megfordult a mellkasánál levő dárdák hatására

            és panaszkodott nekem könnyezve és prüszkölve;

75,       ha tudta volna mi a beszélgetés, ellenezte volna

            s valóban ha tudott volna beszélni, beszélt volna hozzám.

76,       Bizony meggyógyult a lelkem, megtisztította betegségétől

            a lovasok beszéde: Jaj neked, ‘Antara! Támadj!

77,       [Míg] a lovak előre ugrattak a földre, fenyegetően

            voltak köztük hosszú testű kancák és rövid szőrű mének.

***

78,       Engedelmesek hátas tevéim, [arra mennek,] amerre akarom; csatlakozik hozzám

            szívem s noszogatom őt szilárd paranccsal.

79,       Bizony nem tudlak meglátogatni, te lány; tudjad hát,

            amit eddig tudtál és néhány olyan dolgot is, amit nem tudtál.

80,       Megakadályoztak a Bagiyd törzs lándzsái titeket

            és eltávolították a háború elkövetői azokat, akik nem vettek részt benne.

81,       Bizony fordítottam a csikót [a támadásra, miközben] vérzett a torka,

            mígcsak ki nem tértek a lovak [előlem], Hidyam két fiára mondom!

82,       Féltem, hogy meghalok, s még nem következett

            a háborúban fordulat Damdam két fia ellen,

83,        [akik] két gyalázója becsületemnek, míg én nem gyaláztam őket,

            s fogadalmat tettek -mikor nem találkoztam velük- véremre,

84,       Ha ezt megcsinálják, hát [nem érhet vád, ha] otthagytam apjukat

            a dögevők és minden öreg keselyű prédájaként.

Ford. Tamás Gábor

Farkaskaland-epizódok

al-Sanfara: Lamiyyat al-'arab

[megh. Kr.u. 550 előtt]

26.       Szűkös élelemmel reggeledek, miként a hamuszínű farkas,

            akit a sivár sivatagdűnék egymásnak adnak.

27.       Fölreggeledik éhesen és sietve a széllel szembe áll,

            lecsap a vízmosások mélyedéseibe és gyorsan szalad.

28.       És miután az ennivaló reménye elfordítja céljától,

            felvonít, s ösztövér hasonmásai válaszolnak neki.

29.                  Soványra fogyottak mind, deres pofájúak, úgy néznek ki mint a sorsvető

(maysar) játékos kezében a nyílvesszők, ahogy éppen összekeverte őket.

30.                   Vagy olyanok mint a felizgatott méh-raj, miket a hosszú pálcák vertek fel, ahogy egy mézgyűjtő döfködte kaptárukat.

31.       Pofájuk tágra nyílt, mintha álkapocs csontjaik

            bothasítékok lennének, félelmetesek és merészek.

32.                   Ez a magaslaton vonít, és a nyílt sivatagban vonítanak [azok, s a hangjuk olyan] mintha a családjukat veszített asszonyok sírása lenne.

33.       Ez rájuk néz, és azok meg visszanéznek rá, elcsendesül, s azok elcsendesednek.

Ez vigaszt ad az útravalóból kifogyottaknak, ők meg ezt az útravalóból kifogyottat vigasztalják.

34.                   Panaszkodik, s azok is panaszkodnak, majd elfordul, és azok is elfordulnak, mert ha a panasz haszonnal nem jár, a türelem/kitartás sokkal szebb erény.

35.       Visszatér és azok is visszatérnek gyorsan, és mindannyian

            az ínségnek, mit rejtenek, ellenállnak.

Imru' ul-Qays: Mu'allaqa 

[megh. Kr. u. 550 előtt]

50.       És mennyi völgyet átvágtam én, ami üres-lakatlan volt, mint a vadszamár bendője,

ahol farkas vonított, mint a számkivetett, ki magáról gondoskodni kénytelen.

51.       S míg vonított, így szóltam hozzá: kevés vagyonunk van minékünk,

            ha nem szereztél be (jelentős anyagi) tartalékot.

52.       Mindketten olyanok vagyunk, hogyha beszerzünk valamit, el is veszítjük azt.

            Aki az én vagy a te szántódra számít, sovány terméshez jut az!

al-Muraqqish al-Akbar: Qasida siniyya

[megh. kb. Kr. u. 550 k.]

12.       És midőn hússütéshez tüzet gyújtottunk,

            feljött hozzánk a por-színű farkas, a megviselt-éhes kinézetű.

13.       A húsból egy darabot odavetettem szégyenkezve,

            mert én sosem bánok rosszul azokkal, akik hozzám telepednek.

14.       És elvitte boldogan a húst, a fejét rázva, mint ahogy

a rendületlen harcos a harcból a zsákmányával visszatér.

al-Farazdaq

[640-728/732]

I.

1.         Hányszor hívtam a porszínű fickót, ki persze nem volt cimboránk,

            a késő éjszakában tüzünkhöz, mire ő közel jött hozzám.

2.         Mert amikor közelített, így szóltam hozzá: jöjj közelebb,

            az ennivalón te és én, megosztozunk mi ketten.

3.         És úgy éjszakáztam, hogy az ennivalót megosztottam magunk között,

            és egyszer a tűz fényében [voltam], míg másszor a füstben.

4.         Mikor vicsorítva-nevetve fogait megmutatta, így szóltam hozzá,

            és közben a kard markolata folyton a kezemben volt:

5.         Vacsorázz nyugodtan, ha már bízol bennem, és te se árulj engem el,

            legyünk, te farkas, olyanok, mint akik jó barátok.

6.         Ember vagy, te farkas, s veled az álnok hitszegés

            testvérek vagytok ti ketten, közös emlőről táplálkoztatok,

7.         Minden utazás ezen két társa testvéri viszonyban van egymással,

            s még akkor is, ha mindkettejük népe lándzsát fog...

II.

1.         Egy éjjel, amit al-Ghariraynban töltöttünk, vendégnek állított be hozzánk

            egy gyenge mellsőlábú [farkas], az ennivalóra.

2.         Körbejárt bennünket, majd odajött hozzánk.

            Amióta anyja elválasztotta, így jár: körbebortorkálva...

3.         Miután közel jött és tényleg a közelünkben lenne, felöltöztetném én őt,

            ha olyan lenne, mint aki ruhát visel.

4.         De miután közel jött, újra eltávolodott, és mintegy dárdavetésnyire maradt,

            sőt még inkább azon is túl [?].

5.         Akkor az élelmem megosztva a felét neki adtam, felét magamnak tartottam meg,

            miközben a többi utas szunnyadozott körben.

6.         Ibn Leyla mikor tehát vendégül látta az ennivalóra a farkast,

            nem vicsorított a sötétben járó utasra!

                        (nem fordította el a fejét a rászoruló felől!)

Tarafa

mu’allaqa

1) Khaula nyomai vannak Thahmad köves, homokos síkján, olyannak tűnnek fel, mint a kéznek felszínén (külsején) a tetoválás maradványai.

(A második félsor változata: ahol én ott maradtam, és sírtam, és másokat sírásra késztettem egészen másnap reggelig.)

2) A társaim ottan megállították hátas állataikat mellettem, s mondták, ne pusztulj a bánattól, inkább viseld el bátran!

3) Azon a reggelen a máliki tevekanca hordszéke a Dad-beli vízfolyásban olyan volt, mint az Adúl-ban épített hajó,

4) vagy az Ibn Jamin-féle bárka, amit a tengerészek egyszer letérítenek a helyes útról, máskor az igaz úton tartanak.

5) A víznek a fodrait hasítja előrésze, miként a fijál-játék vezetője széthasítja a homokot a kezével. [A homokba rejtett tárgy megtalálója viszi a téteket! Előtte elrejtik, majd a mufájil-nak nevezett játékos szétosztja a homokkupacokat, de persze ő nem tudja, hogy melyikben fordulhat elő, s továbbá az elrejtő sem játszik?]

6) És a törzsben van egy fiatal gazella, szüretelve rázza az Arak fát, miközben megmutatja kettős nyakláncát, a gyöngyből és smaragdból készítettet.

7) Szoptatós szarvastehén, aki hátrahagyta kölykét, s most legelészget a nyájjal a sűrű berekben, úgy fogyasztja az Arak fa termését, és eltakarózik.

8) S piros ajkakkal mosolyog, s olyan fogakat mutat, mint a jázminbokor virága, amikor virágzik a nedves homokdombon, a tiszta homokvidéken.

9) Itatják őt a Nap sugarai, de nem a fogínyét, amin a collyrium elmázolódott, pedig nem is fogyasztott semmit ezért! [Tehát természetesen ilyen a színe.]

10) S olyan arccal mosolyog, amire mintha a Nap vetette volna ragyogó köntösét, tiszta színnel, nem ráncolódott össze [még].

11) És én pedig, elűzöm a gondot, mikor csak megjelenik… egy sovány nősténytevének segítségével, gyorsjárásúval, mely nappal, és éjjel egyként jár.

12) Olyan kanca, amelyik nem botlik, s csontozata olyan, mint a ravatal bordázata, s amelyet én bottal ösztökélek a széles úton, amely olyan, mint a köpeny felszíne.

13) Olyan mint a tevecsődörbika, erős testű, és úgy üget, mint a strucc tojó, ha a kakas elől szalad el, hiányos tollazattal, hamuszürke színben.

14) Fölveszi a versenyt a jól-táplált, gyors-járású tevebikákkal, és úgy jár, hogy a hátsó lábát az első nyomába rakja a kitaposott úton.

15) Tavasszal a völgy sziklás oldalán legelt, a tejet-nem-adó kancák között, és a völgy mezőiben, amelynek gazdag részeit a folytonos eső öntözte, s amely bőven hozta a zöldet.

16) A hívó szavára figyelmez, és sűrű szőrzetű farokkal védekezik a mély vörös színű, tömött szőrzetű bika ellen.

17) Mintha egy fehér keselyű két szárnya zárná körbe [a farok] oldalait, amelyeket beledolgoztak a farok csontba valami árral.

18) Olykor rácsap vele [a farokkal] a hátul ülőnek hátára, és máskor kiszáradt tőgyeire, amelyek tejben hiányosak, s olyanok, mint valami régi bőrtömlő.

19) Két olyan combja van, amelynek az izmai húsa oly tökéletesek, mintha valamely nagyszerű palota kapui lennének, szikrázó falakkal.

20) A gerinc csontjai szilárd rendbe rendezettek, egyik a másikban, s amihez a bordák úgy csatlakoznak, mintha íjak lennének, s a nyak, jól rendezett csigolyákkal kapcsolódik hozzá.

21) Mintha két odú venné körül a vad lótuszfa lábainál (a kanca bordáit), s mintha az íjat hajlásba erős háta feszítené.

22) Két olyan erős könyöke van neki, oldalra nyúlók, hogy mikor jár, úgy tűnik mint egy erős vízhordó, aki két egy fogantyújú vödröt cipel.

23) Olyan, mint a római híd, amelyiknek az építője megesküdött arra, hogy bele kell foglalni a téglákba, hogy erős legyen.

24) Vöröses színű a szőre a tokáján, erős a háta, hosszúlépéstávú, könnyűjárásúak a mellső lábai.

25) És a mellső lábai jól-csavartak, miként a kötél, ha csavarodik felfelé, és a mellső lábai is úgy hajolnak teste felé, mint az oszlopok a jól alátámasztott mennyezethez.

26) Járt utakon járó, gyors járású, hatalmas fejű állat, miközben a vállai magasra, jól-alakított formába vannak emelve.

27) S mintha a mellkasán látható hevedernyomok vízfolyás medrek lennének egy sima sziklán valahol a durva föld közepén.

28) Találkoznak némelykor, s máskor elválnak egymástól, mintha egy agyonhasznált ing folthatárai lennének.

29) Nagyon hosszú nyaka van, s feszesen áll, mikor felemeli, mint a Tigrisen felfelé haladó bárka kormánya.

30) Olyan a koponyája, mint az üllő, két felének részei úgy találkoznak, mintha ráspoly élén lennének.

31) És olyan sima a pofája, mint a damaszkuszi papír, s az alsó ajka olyan, mint a jemeni bőr, aminek a vágás nem szakadt, hanem éles szélet mutat (változat: amelyről nem tisztították le a szőrzetet).

32) És két olyan szeme van, mint a tükrök, amelyek védelmet nyernek a szemüreg barlangjában, ami olyan, mint egy kemény szikla, amiben tó van, amit az ember gyakran látogat.

33) És állandóan kipislogja szeméből a szennyeződéseket, s olyannak láthatod így, mint a vadásztól rettegő vadtehén anyját, amelynek a szemét antimon vonja körbe.

34) És megbízható hallása van, megkülönbözteti [különbséget tesz?] a mély hangokat az éjszakai utazás idején, a csendes suttogást vagy a felemelt hangot.

35) És átszúrt fülei, melynek révén ismerheted kitűnő származását, olyanok, mint Houmalnál a vadbika két füle [a nemes származást jelzi?].

36) És óvatos szíve van, erősen üt, gyorsan és keményen, mint egy malomkő szikla, amit egy széles kőtömbbe helyeztek.

37) S egy felhasított felső ajka van, s az orra hegyében át van szúrva, nemes és jó származású, mikor a talajhoz közeledik vele, szélesebb állást vesz fel.

38) S ha úgy akarom, akkor nem vesz szélesebb terpeszt, de ha úgy akarom, akkor gyorsabban lép, félve a bőrből szoros fonással készített korbácsot.

39) S ha úgy akarom, akkor a fejét emelve tartja, a nyeregfő magasában, s mellső lábaival evezve oldalra csap, mint a galoppozó strucc kakas.

40) Egy ehhez hasonló hátas állaton megyek, mikor a társaim így szólnak hozzám, vajon ki tudnálak váltani ebből a veszélyes helyzetből, s magam is kiváltódnék belőle.

41) És majdnem elájul a félelemtől, s úgy érzi magát, mintha fegyver ütötte volna, pedig nem is csapdákkal teli úton jár.

42) Mikor az emberek azt kérdik: ki az igazi ifjú? Úgy gondolom én vagyok az. Így aztán nem lustálkodom, és a veszélyes helyzetben a fejemet el nem hagyom.

43) Rácsapok a tevekancára a korbáccsal, mire meggyorsítja a lépteit, mikor a lángoló homokos sík tükre vibrál.

44) Nemes tartással jár, mint a táncos lány jár, aki azt mutatja mennyire könnyedén kezeli fehér hosszú köntösének uszályát.

45) De én nem vagyok a hegyekben lakó, aki retteg, hanem amikor az emberek segítséget kérnek, én a segítségükre állok.

46) És ha az emberek körében keresel engem, találkozni fogsz ott velem, és ha a kocsmákban vadászol rám, ott is rám akadsz.

47) Amikor csak eljössz hozzám, vendégül látlak telt kupával, de ha nincsen rá szükséged, akkor nélküle látlak vendégül, s tovább bőségben látlak el.

48) És amikor a törzs összegyűl minden tagjával, engem a ház nemes vágyott csúcsán találsz meg majd.

49) Ivócimboráim fehér bőrűek, mint a csillagok, és egy táncosnő jön hozzánk éjjel, egyszer csíkos ruhában, máskor sáfrányszínű palástban.

50) Széles a zseb körüli galléra, s a bőre lágy, ahogy társaim érintik azt, és finom a nyílt helyeken.

51) S mikor azt mondtuk: „Hadd halljunk egy dalt”, ő könnyedén előadta nekünk, fejét meghajtva lágyan, és nem emelve fel a hangját.

52) És ha megismételte a hangját, azt képzelhetted a hangjáról, hogy az a nevelőanya ismétlődő sírása tavaszi kölyke hulltán.

53) Mindig fogyasztom a bort, és mindig élvezetet keresek, s mindig áruba bocsátom javaimat, s elköltöm minden szerzett és örökölt gazdagságomat.

54) Mindaddig, amíg a törzs minden tagja el nem kerül, és egyedül maradok, olyan egyedül, mint a kátránnyal bedörzsölt rühes teve.

55) De láttam akkor, hogy a por népe (a szegények) nem utál engem, és a gazdagok sem, akik széttárt szárnyú bőrsátrakkal bírnak.

56) Ó, te, aki káromolsz engem, mert harcba lépek, mert élvezetekre adom magam, vajon megóvnál a felejtéstől, ha nem vennék ezekben részt?

57) Ha azonban nem tudsz megmenteni a sorsomtól, akkor hagyjál, hogy elmerüljek benne mindazzal, ami csak a kezemben van [amivel rendelkezem].

58) Ha nem három dolog lenne, amelyek az ifjú élvezetét jelentik, a szerencsédre esküszöm, nem foglalkoznék azzal, hogy milyen betegség érkezik hozzám.

59) S ezek közül az első az, hogy megelőzöm a káromolókat a vörös bor fogyasztásával, amit ha vízzel elegyítenek, fölhabzik.

60) S a másik az, hogy azonnal az ellenségre rontok, ha valaki ellenségtől körülvéve kiált, mint a farkas a tüskés bozótban, ha felriasztod, és a forrásra tart.

61) S a harmadik az esős nap rövidítése, s oly csodás az eső!, egy gyönyörű nővel töltve a cölöpökkel kifeszített sátor alatt.

62) S mintha a bokái és a karszalagjai fel lennének függesztve az usar vagy khirwa’ fára, amelyek el nem törnek.

63) Hát hagyj engem, ellátom én magam az életben teljesen, míg félek, hogy a halálban kevesebb innivaló lesz.

64) Nemes ember vagyok, aki az életben mindig oltja a szomját, s megtudod majd, ha holnap meghalnánk, hogy közülünk melyik a szomjas.

65) Úgy látom, hogy annak a sírja, aki fösvény, aki szűkmarkúan bánik a vagyonával, ugyanolyan, mint azé, aki tékozló és elveszíti minden értékét.

66) Két porkupacot látsz fölöttük, s alattuk a kövek szintek szerint vannak összerendezve egymás fölött.

67) Úgy látom, hogy a halál a nemes embereket ismeri, és a fösvény, fukar emberek legjavát választja ki.

68) Úgy látom, hogy az élet olyan kincs, ami minden éjjellel kevesebb lesz, s ami a napokkal és az idővel csökken, múlik is.

69) Az életedre esküszöm, hogy a halál addig kerüli el az erős embert, mint ameddig a gyengét, mindkettejük abban a kézben vannak tartva.

70) S ha úgy akarja egy napon, elvezeti őt a kantárjánál fogva. Mindenki, aki a halál kötelére van kötözve, engedelmeskedni fog.

71) Mi lehet a baj velem, valahányszor meglátom unokatestvéremet, Málikot, s valahányszor közelítenék hozzá, távol tartja magát, sőt eltávolodik tőlem.

72) Káromol, és nem tudom, hogy miért káromol engem úgy, ahogy Qurt ibn Ma’bad káromolt engem a törzsben.

73) Letörte minden vágyam, amivel az egyes javakat kívántam, s úgy adta elő, mintha mindegyiket egy eltemetett sírjába tettük volna.

74) Semmit nem mondtam, ami miatt támad engem, hacsak nem amiatt, hogy Ma’bad testvérem málhás tevéje után kutattam, s nem hanyagul tettem a dolgom.

75) A rokoni kötelékkel közeledtem hozzád, de jó szerencsédre mondom, ha a helyzet súlyos lesz, magam bizonyságot teszek.

76) És ha hívsz valamely súlyos helyzetben, én a védelmezők között leszek majd, s ha az ellenség ellened jön, teljes erőmmel küzdök majd.

77) És ha gyalázzák becsületedet gyalázkodással, én megitatom majd őket a halál medencéjének italával, anélkül, hogy fenyegetni kellene őket.

78) Anélkül, hogy megtörténne, amit tenni szoktam, mint cselekvő, ez az én gyalázásom, és alacsonyításom, száműzetésem. ???

79) Hiszen ha nem ő, hanem más valaki lett volna rokonom, akkor valóban örömet okozott volna neki a bánatom, vagy holnap reggelig haladékot adhatott volna. (Bárki segítette volna!)

80) De hát az én rokonom olyan ember, aki megfojt engem köszönetképpen, vagy mert folyton segíteni kér engem, vagy ha kiváltom magamat tőle.

81) A rokonok zsarnoksága komolyabb fájdalmat okoz a férfinak, mint a lecsapó indiai kard.

82) Hát akkor hagyjál engem, természetem szerint, s ezt megköszönöm neked, még akkor is, ha lakóhelyem messze áll, Dharghad hegyénél.

83) És ha az uram úgy akarja, Qajsz ibn Ászim leszek, vagy ha az uram azt akarja, Amr ibn Marthad leszek.

84) És akkor olyan leszek, mint ezek, nagy vagyon birtokosa, akit meglátogatnak a nemes ifjak, vezető fők, maguk is vezető alatt levők.

85) Én vagy a férfi, az a fajta, amelyiket jól ismersz, s aki éles vagyok, mint a kígyó feje éles.

86) És esküszöm, hogy a derekamon mindig övezve van az indiai kard, finom élezésű mindkét élében.

87) Éles penge, s amikor előállok vele besszút állani, elegendő tőle a kirántás első mozdulata, hiszen ez nem bicska.

88) Megbízható fivérem ez, nem fordul el a csapástól, s ha azt mondják neki: Nemességedre! Azt mondja a tulajdonosa, aki megállítja a munkálkodásban a kardot, Elegendő ez már nekem.

89) Amikor az emberek sietve fegyvereikhez kapnak, legyőzhetetlennek találsz te engem, amíg a kéz a markolaton lehet.

90) Ó mennyi térdeplő és alvó teve volt, amelyek legjobbika mind felébredt félve engem, mikor kivont pengével mentem közöttük.

91) De akkor elment mellettem egy vén tevekanca, nagy laza tőgyű, hatalmas állat, egy szigorú sejk tulajdona, vékony akár egy rúd.

92) Így szólt a sejk, mikor átvágták a tevekanca lábát és a wazif? Pastern?: Nem látod-e, hogy balszerencsét hoztál rám?

93) És mondta: mit gondoltok, mit kellene tennünk az erős iszákossal, akit el kell viselnünk, s aki előre megfontolt szándékkal vedel?

94) Majd így szólt: hagyjátok őt, a tevekanca haszna legyen az övé, de ha nem állítjátok meg a távolban térdelő tevéket, ez legyilkolja őket.

95) Akkor szolgálólányok belefogtak megfőzni a kölykét, és a kövér darab púpot hozták előnkbe.

96) És ha meghalok, terjesszétek el halálom hírét, dicsérve azért, amire rászolgálok, és szaggasd meg a köpenyed Ó Ibnat Ma’bad!

97) De ne kezelj olyan emberként engem, mint akinek nem az a célja, mint az enyém, s nem azt veti el, amit én, és nem ott van jelen, ahol én vagyok.

98) Aki lassú a nagy ügyekben, és gyors a romlottakban, alacsonyrangú az emberek véleménye szerint,

99) De ha én lennék a gyáva a férfiak között, a társak csoportos és egyéni ellenségeskedése pusztítana engem, káromra lenne.

100) De visszaveti a férfiakat tőlem hősiességem, és előrerontásom, és igazszavúságom és nemes származásom.

101) Az életedre esküszöm, nincsen egyetlen olyan dolgom sem, ami zavarba ejtene nappal, és nincsen olyan sem, amely végtelenné nyújtaná az éjszakám.

102) Ó, hányszor történt, hogy a lelkemet megerősítettem, őriztem a nyomás alatt, amikor védtem a támadásoktól és a fenyegetésektől.

103) Olyan helyen, hol az ifjú bátor is fél a megsemmisüléstől, amikor a rázzák ott az harcosok vállai és félelmet keltenek.

104) És mennyi sárga nyilat láttam, amint a tűz mellett megváltoztatta a színé, s odaadtam olyanoknak, akik sikerrel sosem tértek vissza.

105) Láttam a halált számos lélegzettel, és nem láttam messzire sosem a holnapot. Ó mennyire közel is van a ma a holnaphoz!

106) És önmagamhoz hasonlóan senki sem káromolt engem, és nem támogatta sem vágyamat senki sem úgy, mint ahogy az támogatta, ami a birtokomban volt.

107) A napok megmutatják majd neked mindazt, amit nem ismersz, és olyan valaki hozza majd neked a híreket, akit nem te táplálsz.

108) És olyan valaki hozza majd a híreket, akinek nem adtál el soha semmit, és akivel nincsen megbeszélt találkozód.

109) és olyan valaki hozza majd a híreket, aki előtt nem tárod fel a titkot, és nem rázod le az elemózsiás batyuját.

110) Az életedre esküszöm, a napok nem mások, mint kölcsönvett dolgok, hát mindent, amire csak képes vagy, szerezd meg a javaiból!

111) Ne kérdezz a férfiről, hanem nézzed meg a társát, hiszen valójában minden társ a saját cimboráját követi.

112) Ha a törzs tagjai között vagy, a legjobbakhoz szegődj, és nem válaszd az alacsonyabbakat, mert rosszak, s általuk tenmagad is rossz leszel.

Abú Nuwász

1.

[Da' 'anka laumí fa-inna l-lauma ighrá'ú    wa-dáwiní bil-latí kánat hija d-dá'ú]

Hagyd el, ne korholj, mert a korholás csak bátorít - inkább gyógyíts azzal, ami a betegségem maga:

Sárga [borral], melynek udvarára sosem tér be a bánat; ha egy kő érintené, még azt is vidámság érintené meg.

Annak kezéből [veszem át], akinek vaginája van, mégis olyan, mint akinek pénisze: egyaránt szereti őt a homokos és a nőkért lihegő hím.[1]

Hozza a kancsót, az éj pedig mély és sötét, így arcáról a szobát villódzó fény árasztja el.

A kancsó száján át tisztán önti ki [a bort], amikor rápillantasz, mintha le kellene hunynod a szemed [a fényétől].

Selymesebb a víznél is, oly finom, hogy nem is illik hozzá; oly tünemény, melyhez képest a víz durvának [látszik].

Ha fényt kevernél hozzá, elkeveredne benne, mígnem újabb fények és villódzások születnének belőlük.

Körbejár oly fiatalemberek közt, akiknek az idő még sokkal tartozik, s így csak azt hozza nekik, amit szeretnének.

Az ilyesmiért [hajlandó vagyok] sírni, de nem siratom a régi táborhelyet, ahol valaha Hind és Aszmá[2] lakott.

A gyöngy[fényű bor] fölé sohasem vernek sátrat, s nem járkál körülötte teve- és birkacsorda!

Hát mondd annak, aki nagy filozófusnak s tudósnak tartja magát: "Megtanultál ezt-azt, de még több, ami rejtve maradt előtted!

Ne tiltsd meg a megbocsátást, még ha oly szűkkeblű férfi is vagy, mert az ilyen tiltás a vallás lebecsülése."[3]

Ford. Szombathy Zoltán

2.

[Lá asztazídu habíbí min muwátátí    wa-in 'anuftu 'alajhi fí s-sikájátí]

Nem is kívánhatnám a szeretőmtől, hogy még jobban kedvemre tegyen, még ha olykor vadul nekitámadok is panaszaimmal.

Nagyon is ragaszkodik hozzám, de tönkreteszi az örömemet azzal, mily hosszú idő telik el két látogatása között.

Azt mondják: "Megkaptad, akit kívántál." De én: "Most még jobban vágyom reá, mint valaha."

Nincs mentsége a szerelmesnek, hogy vágyódjanak a tagjai, miközben szája betelt a beteljesüléssel.

Egy dáhir-törzsbeli [barátomról szólok], aki nemes ág leszármazottja egy olyan nemzetségből, amely a nagylelkűség netovábbjának teremtetett.

Szólítottam, amikor a csillagok már hosszú utat tettek meg az égen, s a kakas többször is elkiáltotta a reggel örömhírét;

S mondtam neki, miközben az éjből fölfénylett a reggel, ahogy a mosolyból fölfénylenek a fehér fogak:

"Hé Ahmad, kire minden helyzetben szükségem van, kelj föl, uram, s szegüljünk szembe az Egek Urával!

Fogd, tessék, a sárga bort, a tisztát, amely eredetét Hít és Ána falvaiba[4] vezetheti vissza!"

Rátukmálom a mámort, szemrehányást teszek neki - hol gyöngéden, hol pedig, nemritkán, keményen.

Míg dalolni nem kezd - miközben még hármat sem ivott ki - az édes küllemű, szeretetreméltó jellemű [ifjú]:

"Óh, bárcsak vagyonból s családból csak annyi lenne jussom, hogy együtt üldögéljek Lubnával esténként!"[5]

Ford. Szombathy Zoltán

3.

[Da'ní mina d-dári abkíhá wa-arthíhá    idzá khalat min habíbin lí magháníhá]

Hagyjál a táborhellyel, még hogy sirassam és bánkódjak, amikor már a szerelmem nem lakik ott többé![6]

Hagyd az elmosódott nyomokat, hadd legyenek egyre kivehetetlenebbek, s hagyd az esőre, hogy sirassa őket!

Ha ott van, akit kívánok, akkor én is ott tartózkodom, ha meg máshol, akkor részemről a szerencse.

Azt a táborhelyet érdemes leggyorsabban otthagyni, ahonnan már elköltözött a drága, akit szeret az ember.

Az engem a borozás miatt korholó nőnek odafordítom a fülem, mely válaszképpen csak visszhangot ver vissza.

Azt mondom, amikor a poharat nekem adja Qusam: "Most átadtad az íjat annak, aki kezelni tudja[7];

Óh te legügyesebb kezű, amikor kevered [a bort], meg amikor tisztán iszod, és másoknak fölszolgálod;

Most olyan módon kezeled, ahogy nekünk nagyon is megfelel; így add csak körbe köztünk, rajta!

Habár a bor el is ragadja az emberek eszét, a te szemeid sem tesznek másként;

A szemgolyódból a varázslat szól hozzánk; egy az, aki beszél, de sok-sok mindent közöl.

Hát igyál te is, talán szerencsésen lerészegedsz; aztán, ha segít nekünk a részegség, lesz, ami lesz."

Karcsú derekú [fiú], a hátsója kerek; nagy büszkén jár-kel egy köntösben, melynek szegélye finoman díszített.

Ha ránézek, gőgösen semmibe veszi a pillantásom, ha tovább udvarolok, egyre gőgösebb lesz.

Megitattam vele - mikor a reggel fénye egybeért az éj sötétjével, vagy már szinte fölfalta -

Egy pohár [bort], amelyben mintha hangyák másznának[8], akit megcsíp, azt hiába gyógyítgatnád ellenméreggel.

Aztán tovább ittuk pohárszámra az aranyszínű bort, amelynek [buborékjaiban] mintha egy gyöngynyaklánc villódzna.

Aztán amikor a pohár kölcsönadta [orcáinak] a pírját, és részegen ledőlt, aki itta és aki fölszolgálta,

Akkor én nekiálltam írni[9], de nem papírra és nem tollal, valami olyan kívánság ügyében, amit nem neveznék meg.

Ő aztán fölkelt és durván átkozódott, s én tűrtem tőle, hiszen a lelkem már elérte a célját.

A bor jótéteményeit irántam nem feledem soha, míg megköszönni tudom s így viszonozhatom.

Ford. Szombathy Zoltán

4.

[Qaríbu d-dári matlabuhu ba'ídú    jará nazarí fa-ja'lamu má urídú]

Közel lakik, de elérni hozzá nehéz; látja a pillantásomat és jól tudja, mit akarok.

Mondom neki, amikor éppen nem vesz észre senki éles szeme, aki beárulhatna:

"Hát sajnálod tőlem mézédes nyáladat, de a házfalakra bezzeg bőven jut belőle?"

Erre dühösen rám mered villámló szemével, mely kerítő nélkül is kerít neki szerelmeseket,

S már majdnem mond valamit, de én megelőzöm, megesküdve, hogy többet nem szólok ilyet.

Ő pedig: "Ha csak annyit szeretnél, megadnám, de tudom jól, mit akarsz."

Ford. Szombathy Zoltán

5.

[Innaní abszartu sakhszan qad badá minhu szudúdú]

Megláttam valakit, aki régebben elfordulni látszott [tőlem],

Egy imaszőnyegen ült éppen, rabszolgákkal körülvéve.

Felém vetett egy pillantást - ő a pillantásaival szokott vadászni.

Ez Hafsz Korán-iskolájában történt; Hafsz igen szerencsés ember!

Hafsz tehát azt mondja: "Korbácsoljátok meg, ez a gyerek tök hülye!

Mióta iskolába jár, mindenen jár az esze, csak a tanuláson nem."

Lehúzták róla a selymeket, a selymekről meg a kabátot.

Aztán halálra rémítették egy semmi szíjjal, ami alig-alig csípte csak meg.

Ekkor szerelmem fölkiáltott: "Tanár úr, nem teszem többé!"

Én pedig: "Óh Hafsz, bocsáss meg neki: van, amit nagyon is jól fog csinálni...."

Ford. Szombathy Zoltán

5.

[Wa-'ádzilatin talúmu 'alá sztifáí ghuláman wádihan mithla l-mahátí]

Ez a kellemetlen nő, aki korhol, mert fiút választottam, olyan szépet, mint egy gazella,

Azt mondja: "Megfosztod magad [a jótól], mit sem érezhetsz így a széplányokkal való kapcsolat kellemetességeiből!"

Mire én: "Te tudatlan! Az én fajtám nem veri át magát ostobaságokkal!

Hát válasszam inkább a tengert a szárazföld helyett[10], sőt a sivatagban lakó [szépséges] antilop[11] helyett is?!

Hagyjál, ne is korholj, mert én azt teszem, amit gyűlölsz, egészen a halálomig.

Ezt írja elő Isten könyve is nekünk: részesítsük előnyben a fiúkat a lányokkal szemben."[12]

Ford. Szombathy Zoltán

Ibn Khaffádzsa

1.

[A-má wa-khajálin qad atáfa wa-szallamá    la-qad hádzsaní wadzsdun anákha fa-khajjamá]

Látomás volt vajon, mely megjelent és rám köszönt? Fölkavart egy vágyódás, amely letelepedett és sátrat vert.

És eszembe juttatott egy régmúlt időt ott a homokdűnéknél, és egy múltba tűnt kort a homokdomb és a táborhely között.

Lerántotta [rólam] a türelem fátylát a sűrű-sötét éjben, így a könny[eim] ma világosan elmondták, amit tegnap még alig tudtak kifejezni.

Úgy töltöttem az éjjelt, hogy a titkom bőven ömlő könnyeimen lovagol elő; ha a lovas Nadzsd felé indul, amaz meg Tiháma felé.[13]

Suttogva, gyötrődve társalgok az éjszakával; s hajnaltájt majd a madarak beszélik meg mindezt, finoman neszezve.

Lassan vonszolom a sötétség hosszú leplét, s megint fölkavarnak az egymásnak felelgető galambok, mikor beköszönt a hajnal.

Ford. Szombathy Zoltán

Muslim ibn al-Walid

1)      Magam után húztam egy elnyűtt hámot a szerelemtől, s a gáncsolók már készen álltak, hogy gáncsoljanak.

2)      A sóvárgó szemben sírást okozott a szerelem, miközben megosztva volt a búcsúzás és a távozás között.

3)      Hogyan lehetséges a vigasz annak a szívnek, amely teljesen feldúlttá vált az este, és eksztázisban szól az olyan emberhez, akinek a szíve nincsen felkavarva.

4)      A válás reggelén a bőséges könnyontás elutasította a kitartást (lelki erőt), és nyomában újabb könnyontás következett.

5)      Ha nem lenne a szem könnyeinek rejtegetése, akkor kiderültek volna azok a titkok tőlem, amelyek nem kerültek napvilágra és nem is képzelték el őket.

6)      Ó, nem elég a távollét, hogy eltaláljon engem a nyilaival, hogy még a nagy szeműek szemének pillantása is eltaláljon!

7)      Ami nekem a szerelmi bánatot hozta, még ha valódi kívánság volt is, a szemből lopva érkezett üdvözlés volt.

8)      Mit mondjunk a sorssal szemben, ha meglágyul a természete, s visszahozza a fejembe a szerelem mámorát?

9)      Az események (sors) bűne számomra az, hogy elrejtették előlem a szőlő-táplálék és a fátylak lányait.

10) Pedig hány élvezettel teli nap volt, amelyen jelen voltam, s amelyet röviddé tettem azzal, hogy találkoztam a borral és a barátokkal.

11) S hány éjszaka volt, amelyben a szem pecsétet kapott az álmatlanságtól, s elhúztam benne a fátyolt az ifjú a strucc-tojás-fehér lány elől.

12) Időmet nem más, mint a bor fogyasztása töltötte ki, a lányok lantjainak hangja, és ma még nincsen bennem semmi az aggságból.

13) Amikor a szerelmet elpanaszoltam neki, a panaszkodásom félénkké tette őt, s a két arcát elpirosította a szégyenlősség miatt.

14) Mennyi napot is szakítottam, miközben az idő szemei aludtak az ifjúságban, a szórakozásra és a könnyű boldogságra.

15) S kiváló származásúakkal ?, akiknek a szeretete őszinte volt hozzám, amit a nekik mondott megrostált dicsőítő költeménnyel elégítettem ki.

16) S hány fáradságos tartományt bejártam, a szállított rakománnyal, megtettem a nőstény tevék szívverésével és a hátasokkal.

17) Mire való az időzés, amikor ez a csillag (Plejadok) már megjelent a horizonton (égen), közel van a gyors menet, mert eljött az ideje az utazásnak, hát indulj!

18) Ó, te, akinek a feje félre húz (vonzódik), tudjad, hogy az oroszlán a koponyákra és a torkokra támadó ragadozó, hát térj vissza az egyenes útra!

19) Óvakodj a hősi és bátor oroszlántól, mert az a kardot nem ízlelteti meg mással, csak a hős szívével.

20) Ha nem lenne Jazíd, akkor a birodalom a földre kerülne, vagy lehajolna a mennyezet vagy meglazulna a kötelék.

21) A kalifa kivont egy kardot a Banú Matr közül, s azok ellen állította fel a pengéjét, akik elhajoltak tőle.

22) Ó hányan mozdultak a birodalom vezetésének csúcsára, ha nem lett volna Jazíd a Banú Sajbánból, s nem tudtak mozdulni.

23) Az imám tépőfoga ő, amit akkor mutat meg, amikor a háború mutatja meg görbe tépőfogait.

24) S hányan vannak, akik becsapják ellenfelüket csellel, a párviadalban, de Jazíd ellenfele nem lesz kicselezve , hanem szemből ragadtatik meg.

25) Jazíd bezárta a határrést (hasadékot) miután megnyílt (felrobbant), mégpedig karddal a kezében, s nem pedig csellel és ügyeskedéssel.

26) Ó, mennyien hőssel megízleltette a halál végzetét, ő, aki az igazság védelmezője, akinek nem adtak a félelemből.

27) (aki) Nemes, fehér, ami közel jár a fehéren csillogó sisakhoz, ami az urát nem a sikertelenséggel teszi elégedetté a küzdelem napján.

28) (aki) Megérkezik a tolongásba (harci lármába) és a halál csóvája a kezében van, s a tűzzel a lovagokat és a hősöket megdobja/eléri.

29) (aki) Szélesen mosolyog, amikor a háború mosolyogva nyílik, amikor a lovagok és a hősök arca eltorzul.

30) (aki ) Szívéből teljesít mindent a por (háború) napján, mintha a halál napja végzet rohanna a remény felé (és megsemmisítené azt).

31) (aki) Könnyedén kezel mindent, amire a férfiak képtelenek, és sietősen miként a halál, és mégis nyugodtan jön.

32) (aki) Nem ejti teherbe a háborút, csak ha kölyköt ad neki, haldoklóból, fogolyból, akik nincsenek becsapva.

33) Hogyha az ő remény-sugára után kémlelnek (mint esővillámok felé), természete (jelleme) az adás és visszatartás és felmentéskeresés között szilárdan áll.

34) Megengedi, hogy a végzetre végzet érkezzen, majd elszakítja őket a lelkektől, és a végzetek uralkodnak a gyermeküket veszetteken.

35) Nem mennek az emberek sehová sem, csak az ő helyisége/ szobája felé, ami olyan mint a Ház (Mekka), aminél az utak összetalálkozása bekövetkezik.

36) A végzetet kapja az ellenfeleinek a lelke nála vendégeskedve, miként a vendégek a combokból a levágott kilencéves tevéből kapnak.

37) Az árulók vérével öltözteti fel a kardokat, és a dárdák és lándzsák hegyére koronát készít a fejekből.

38) Feljön ő, s a sors is feljön a fogaival, kimutatva a fegyverét fenyegetve az embereket a haláluk időpontjával.

39) Ha egy csoport kilépett az engedelmesség köréből, nagy kortyokban adja neki a halált a kardfehérrel és a hegyesdárdával.

40) A madarak már megszokták a rendet, s megbíznak benne, s az ő nyomában járnak, minden útjában követik.

41) Olyannak ismered/látod őt, aki a biztonságban is kettős fegyverzetet ölt magára: nincs bizonysága a sorsban, vajon nem hívják-e sürgősen?

42) Éles tekintetű, figyelmét a feladatra szegezi, s gondja a szenvedés eltörlése, a tévedéses gyilkos foglyul ejtése.

43) Orcáin és a csuklóin nem illatoznak az illatszerek, szemeit nem érinti a szemfesték kohol.

44) Midőn kivonja a kardját, annak az útja a halál útja lesz a testekben és ’fejekben’.

45) Ha egyedül maradt a lélek történésével a gondolata, él a remény, és meghal a félelem a rettegéstől.

46) Mint az oroszlán, akinek ha felizgattad, a halál a nyugalma, ő sem pihen meg napokon, országokon által.

47) Hogyha az események midőn elérik a csúcsát, Saybántól kérnek védelmet hozzámeneküléssel.

48) S az idő, kezdete irigyli végét, mert nem történt a kezdetben, mi annak idejében esik meg.

49) Al-Sariki nem büszkélkedik senkivel szemben sem, a büszkeség beszél róla nem hazudva-eredetien.

50) Ne hazudtoljátok meg, az ő bányája.-eredete a nemesség, olyan örökség a Saybán fiaiban, ami sohasem múlik el.

51) Vonjátok ki a kardokat, és takarjátok be mindazokat csapásaikkal, akik küzdenek ellenük, akik nem vonják vissza magukat, s akik nem másokat küldenek maguk helyett.

52) A Záiditák olyan nép az emberek csúcsán (lándzsahegyén), akik a rettegettnek rettegést hoznak, márpedig a rettegő biztonsága a megfélelmítésben áll.

53) A vén közöttük a nemességben szilárdabb a csúcsoknál, s gyermekük a felnőtteket vezeti.

54) Légy muszlim Jazíd, a vallásban nincsen kényszer, s ha muszlimmá váltál, akkor a birodalomban nem fordulhat elő bizonytalanság.

55) Biztossá tetted az iszlám piacterét, pedig nagyon csúszós volt akkor a Khalidzs folyó napján és megvetette biztosan magát.

56) Ha nem lépett volna a te védelmezésed a vallás közössége fölött, amikor a bizánciak vésze megindult, nem lett volna biztonság a gyász felől. 

57) És Juszuf al-Baram serege, reggel ráköszönt zajos nagy sereged a végzettel.

58) Váratlanul törtél habozására a folyó átkelésének napján, pedig óvta magát a harcban a késedelmeskedéssel.

59) És a hitehagyó Ibn Tarif, közel vonultál hozzá gazdag és bőven áradó seregeddel a végzetként.

60) Midőn meglátott téged, hogy komolyan veszed az ő végzetét, s hogy ellened nem képes semmilyen trükkel védekezni

61) Várakozott a szembesorakozással, s te felvillantottad neki a találkozást előlépve lépésekkel személyesen, s nem másra bízva azt.

62) Meghaltak ők, s te hatoltál a keblükbe, s a kardod felépült az égető szomjúságból.

63) Ha nem a Sarikiekhez tartózó lett volna, aki körbejárja al-Walídot, ő győzött volna vészterhes győzelmes dárdával.

64) Felállottál a Rass napján a vallás mellett, és a helyére zökkent, miután az ellene lépők meghajlították azt.

65) Miután találkoztál velük, a tömegük nem lett más, mint a megijesztett struccok, akik szerte szétszaladtak.

66) Megbánták bűneiket, s ha nem bánták volna meg, akkor a hadad tovább szomjúzta volna a foglyokat és a prédát.

67) Hányan vannak, akik távol otthontól békés szembeszállók, akiket kivetettél a birodalom erődjeiből és hatalomból.

68) A te két napod, ha említik, megtiltja, hogy gáncsoljanak téged, az éles penge és lapja fényes, és a jó hír le nem alacsonyítható.

69) S a hitüket elhagyók akik házaikból kitörnek portyára, vissza nem menekülnek, és nem jelennek meg a futással.

70) Te a testüket hagytad hátra, és a madarak foglalják el magukat velük, és a saját seregedet hazavitted.

71) Büszke légy, mert a Sajbánok között nincsen hozzád hasonló, s ugyanúgy, amiként a Sajbán törzsében sincsen példa más.

72) Hány tanúsítvány van, nem lehet megszámolni a dicső tetteidet, elosztottad őket mint az emberek és a dzsinnek ellátmányát.

73) A Hásimbelieknek Isten földjén erős hegye van Istennek szentelve, s te, valamint a fiad annak a hegynek a két oszlopa.

74) Bizony hatalmasnak tartanak téged, és nem hívnak csekélységhez, de a súlyos dolgokhoz, amelyek komolyságot szoktak megkövetelni.

75) Ah mennyi tiszteletre méltó között egyedüli lettél te, akik képtelenek voltak a vezetésre, kik megcélozták, de meg nem nyerték.

76) Az emberek el vannak foglalva a világ dolgaival és díszeivel, s te ezzel a cselekedettel vagy elfoglalva.

77) Esküszöm, nem űzetik el a te ajándékodtól az, aki kéri, s a komoly döntést nem ütöd el valamilyen komolytalansággal.

78) A nyelved tagadja meg, hogy az ajándékot eltiltsd a kérelmezőtől, de nem ismételgeti a szavakat a bőkezűség és a fukarság között.

79) Ezzel igazzá tetted vélekedésem, és igazzá tetted mások vélekedését is erről, s levette az ajándékod a tevémről a málhát erősítő kötélcsomóját.

Abu Tammam: al-Sayfu asdaqu 'anba'an...

(al-Mu'tasim kalifa dicsőítése Amorium bevétele alkalmából)

1. A kard igazabb híreket mond a könyveknél,

            [nemde] a (penge) élén van a határ komolyság és játék között.

2. Fehérek a penge lapjai, nem feketék az oldalai,

            lapjaikon világosan elválik a kétség és a bizonytalanság.

3. A /igaz?/ tudomány a lándzsák csillogásában villog

            a két sereg között, nem pedig a hét ragyogó (bolygóban).

4. Hol van [most] a mese [szövegelés (?)], sőt, hol vannak a csillagok,

            s amit ezekről összehordtak: hol van a [jósló] cifraság, és a hazugság?

5. Koholmányok és kitalált történetek [azok],

            nem hegyen nőtt tüskés bokrok, sem vízparti fűzek, ha megvizsgáltatnak!

6. Csodák, melyekről azt vélték, hogy a napok

            ezek által jelennek majd meg Szafar s Ragab hónapok során.

7. S az embereket sötét szerencsétlenséggel rémisztették meg

            mikor a nyugati [üstökös] bolygó, a csóvával megjelent.

8. És a zodiákus jegyeit rendbe sorolták,

            mindazt, ami mozgásban volt, [s mindazt,] ami mozdulatlan [állt].

9. S a dolgot ebből ítélték meg, pedig ezek [a zodiákus jegyek] nem tudják, hogy

            mi forog [/történik a felsőbb] szférában, és mi az állócsillagokban.

10. Ha csak egyszer is sikerült volna világossá tenni [a jóslás révén]! valamely eseményt,

mielőtt még bekövetkezett,

akkor nem lehetett volna eltitkolni, hogy mi lesz majd a bálványokkal és a kereszttel.

x x x

11. [Ez] a hódítások hódítása magasabban áll annál, hogysem megfogalmazni tudná

            valami költői költemény, vagy ünnepi beszéd!

12. Olyan hódítás [ez], hogy az ég kapui megnyilnak előtte,

            s a föld új [csillogó] ruhákban jelenik meg [előtte].

13. Ó Amórium csatanapja!, visszatértek a remények tőled,

            mint ahogy a bőtejű tevetőgyekből a mézédes tej kiárad...

14. Te az iszlám gyermekeinek jószerencséjét emelkedőre [vetted],

            és a pogányokét és a pogány világét ereszkedőre [indítottad] (hagytad)!

x x x

15. [Olyan az erőd/vár nekik,] mint az anya, s ha kérték volna őket, hogy áldozatok legyenek,            minden nemes anyát és atyát feláldoztak volna érette.

16. Megfékezhetetlen [kanca], amit Khoszrou betörni [megedzeni]

            nem tudott, s [ami] Abu Karabbal [sikerrel] szembeszállt.

17. Már Nagy Sándor idejétől, vagy még korábbról is,

            deresednek az éjszakák tincsei, de rajta nem fog az idő (de ő nem őszül!).

18. Szűz, akit a balsors keze meg nem gyalázott,

            s a forgandó idők sem fordították feléje vágyukat!

19. Amíg csak Alláh ki nem köpülte az éveket neki,

            a fukar nő köpülésével, s így most ez lett az idők [színtiszta] kréme!

20. A fekete csapás tört rájuk, összezavarodva tőle,

            hiszen [eddig] az ő neve "a csapástól megszabadító" volt.

21. Anqira elestének napja baljóslatú jelet hozott neki,

            midőn vad tereit és udvarait elhagyták...

22. Midőn belátta, hogy nővérét tegnap lerombolták,

            a romok fertőzőbbek lettek előtte mint a rüh!

x x x

23. Hány hős lovag fekszik a falai között,

            kiknek hajtincse mélypiros az ömlő vértől?

24. A kard, s a lándzsa törvénye szerint, a saját vérétől (persze),

            és nem a vallás s az iszlám törvénye szerint szineződött el!

25. Ó hívők fejedelme, a tűzre hagytad benne

            az alantas kősziklát és a fát azon a napon!

26. Úgy hagytad ott, hogy koromfekete éj volt, s délelőttnek [látszott],

            [hiszen] az [éj] közepén megbénította [az erődöt] a lángok hajnala.

27. Úgy tűnt fel, mintha a sötétség köntösei megtagadták volna

            a színüket, s mintha a Nap le sem nyugodott volna!

28. Fény a tűztől, miközben a sötétség [körben] áll,

            és sötéség [áll] a halvány füsttel a [fényes] délelőttben.

29. A Nap onnan kel fel, ahol lenyugodott,

            és a Nap lenyugszik (a füsttől) ott, ahol nem szokott lemenni.

x x x

30. A sors világossá tette számára az összeütközés napját úgy,

            ahogy a felhők tesznek világosságot: felerészt tiszta, felerészt szennyes.

31. Azon a napon a Nap nem kel fel a házasoknak közülük,

            és nem nyugszik le agglegény fölött.

32. Maiya földjének belakott dombjai, miket Ghaylan körbejár

            sem szebb [Amórium] lerombolt földjének dombjainál.

33. És a szégyentől vérrel telt arcok sem

            kívánotasabbak a szemlélő előtt az ő poros arcánál.

34. Oly mértékben mocskos, hogy a szemek általa leszoknak

            minden szépről, vagy csodás látványról.

35. [De] a jó sorsra fordulás meghozta a mosolyát,

            s úgy tűnik, hogy ez [valaki más] balsorsra fordulásából fejlődött ki.

x x x

36. A hitetlenség (pogányság) nem tudta, hogy a balsors

            hány koron át volt rejtve a dárdák és az íjak között.

37. Egy Istenhez ragaszkodó, Istenért bosszút álló,

            Istenre vágyakozó, és őt remélő kigondolása

38. S a győzelemre táplálté, akinek a lándzsahegyei nem tompulnak

            azon a napon, s aki nem rejtőzik el a fegyverbe öltözött lélek elől,

39. Aki nem tör egyetlen idegen népre sem, s nem ront idegen földre,

            csak ha a félelem ellen előőrsnyi sereg előzi meg őt.

40. Aki ha nem irányítaná a harci csapatokat a csatazaj napján,

            magamagában törne előre lármás seregben.

x x x

41. Alláh veled sújtotta Amórium két tornyát és lerombolta,

            de ha nem Alláh sújtott volna veled, akkor nem értél volna el sikert!

42. Azután [történt ez], hogy összekuszálták, megbízva benne,

            de Alláh az összazavart erőd kapujának a kulcsa.

43. Az elöljárójuk azt mondta: "A nomád legeltetők számára

            nem legelő ez itt körben, és nincsen mód a közelben a vízreszállásra!

44. [Reménykedtek ők], de a kardok két éle és a lándzsák hegyei

            megfosztották őket elgondolásuk sikerétől.

45. A halálnak két fajtája, a fehér kard és a világosbarna lándzsa [azonos!?]

            az élet két vödre (edénye) [vel] a vízzel s a szénával (fűvel).

46. Megfeleltél a zibatriai hangnak, s feláldoztad érte (kiöntötted)

            az álom s a szerelmes feleség nyálának kupáját.

47. A megsértett határvidék heve elfordított téged

            a fogak lehűtésétől s a nők kristályosan csillogó nyálától [?]

48. Kardot kihúzva, s megmutatva feleltél meg neki,

            de ha nem a karddal, akkor nem is válaszoltál volna.

49. Így hát a sokistenhit oszlopát tövestül kitépve földre lökted,

            és a sátorkötelekre, cövekekre nem fordítottál figyelmet.

x x x

50. Miután (pedig) Theophilosz saját szemével látta a háborút,

            [s nyilvánvaló, hogy] a háború a zsákmány szónak származéka,

51. Fölindult még, hogy megváltoztassa [a háború] menetét,

            ámde erőt vett rajta a tenger, az áramlásos, a tornyos hullámú.

52. Ah, de a nyugodt földet rengeti mind, [aki támad]

            az elszámoltató támadásban, és nem a [pusztán rabló] szerző hadjáratban.

53. [Aki] nem költötte az aranyat nagyobb mennyiségben

            a kavicsoknál, s ő maga is aranyhiánytól szenvedett.

54. [Mert] bizony az oroszlánok, a bozót oroszlánjai a szörnyűség

            napján a kifosztottakkal gondolnak, nem a fosztogatással!

55. Megfordult, de a nyelvét csöndre zablázta (fékezte) a Khatti-féle dárda,

            [míg] lejjebb a belsejében nyugtalanság [támadott].

56. Balszerencsét adott a bizalmasainak, s elfordult,

            menekülésre biztatva leggyorsabb hátasállatait.

57. Magát a föld dombjára bízva figyeli a vidéket,

            [igyekszik ?] a félelemtől és nem az élvezettől [űzve]!

58. Ha pedig a strucc-tyúk futásával menekül [a harc] hevéből, azért van ez,

            [mert te] megnövelted a poklát, sok tüzi fával.

59. Kilencven-ezer, mint a Sará hegység oroszlánjai, akiknek a bőre

            beérett már a begyűjtésre, s még a füge s a szőlő érése előtt!

x x x

60. Ah, mennyi [muszlim] lélek volt ott, akit kiirtottak, s élvezte azt;

            de nem lelte volna örömét abban, hogyha mósusszal kenték volna!

61. Ah, hány felbőszült harcost hoztak visza a fehér kardok,

            a pusztulásukból a megelégedés életébe, s a harag halálával.

62. S a küzdelem (háború) egy szűk csapáson tartott,

            hol a fegyveresek alázatosan térdre rogytak.

63. A háború fénye alatt hány Hold-ragyogást ragadtak meg?

            Ah, hány fehérfogú hajadon volt a [háború] felhője alatt!

64. Ah, hányszor történt a harc alatt, hogy a nyakak tövének

            elvágása vezetett az elzárt szüzekhez!

65. Ah, hányszor megtörtént, hogy a kihúzott és indiai kard

            reszketett a nádtól a homokdűnéken...

66. A fehér kardok, miután kivonták őket a hüvelyükből, jogosabban

            társulnak a fehértestű asszonyokhoz, mint azok fátyla.

x x x

67. Ó, Alláh kalifája! Alláh jutalmazza meg a vallás gyökere, az iszlám

            és a számvetés érdekében tett erőfeszítésedet.

68. Mikor megpillantottad a nagy nyugalmat [tudtad,hogy] nem tudod

            elérni azt, csak a fáradozás hídján keresztül.

69. Ha a sorsfordulatok között lenne valami [belső] összekötő kapocs,

            avagy valamiféle sértetlen rokonság,

70. Akkor biztosan a te győzelmes napjaid

            és Badr napjai között lenne a legközelebbi rokonság.

71. [Mert ezek a napok] a sápadtképüeket, mint a nevük is mutatja

            sápadtarcúvá tették, miközben az arabok képe fölragyogott!

al-Mutanabbi

I.

 Prologus

1. Az eltökéltség mértéke szerint lesznek a döntések komolyak,

s a nagylelkűség mértéke szerint történnek a nagylelkű cselekedetek.

2. A kicsik előtt az apróságok hatalmasaknak látszanak,

de a hatalmasok szemében csak apróságok a hatalmas dolgok.

3. Szajf-ad-Daula olyan feladattal bízta meg a hadat,

amivel nem birkózhatna meg egész hatalmas hadsereg sem.

4. Szajf-ad-Daula ugyanazt követeli meg az emberektől, mint amit önmagától,

bár olyan ez, amit [még] az oroszlánok [sem] követelnek meg maguktól.

5. A hosszú-életű madarak, a sivatag sasai, a fiatalok és a vén hímek

magukat váltságdíjul ajánlják föl az ő fegyverzetéért.

6. Nem árt nekik, hogy karom nélkül voltak teremtve,

[hiszen] Sayf kardjait és a kardmarkolatokat megteremtették.

II.

( Szajf-ad-Daula átalakítja al-Hadasz erődjét)

7. Ismeri-e vajon al-Hadasz a (saját) színét?

Tudja-e vajon, hogy a két pohárnok közül melyek volt a felhők?

8. A fehér felhő öntözte meg, mielőtt Sayf megszállt volna benne,

s miután közel ért hozzá, a koponyák [is] megöntözték [vérrel].

9. Felépítette azt és megmagasította, miközben a lándzsák lándzsákra csaptak,

és a végzetek hullámai [az erőd: al-Hadath] körül összecsaptak.

10. Valami megszállottság /őrület/ -féleség ragadta el [volt benne], de

reggelre a meggyilkoltak tetemeiből [gyógyító] amulettek lettek rajta.

11. A balsors [elrabolt tevéhez hasonló] zsákmánya volt, de te visszafordítottad

a Khatti-féle lándzsákkal az igaz valláshoz, jóllehet a sors ezzel ellenkezett.

12. Az éjszakákat te arra kényszeríted, hogy mindent, amit elvettél, elveszítsenek,

ámde ők mindenért fizessenek meg, amit elvettek tőled.

13. Ha akarsz valamit folyamatos - jövő időben, befejezetté - múlttá válik,

mielőtt még a feltételes mondat kapcsolódhatna hozzá.

III.

 A csata bevezetése

14. Hogyan remélhetik a bizánciak és a rúszok, hogy lerombolják az erődöt?

mikor ezek a döfések alapok és támasztó oszlopok számára!

15. Döntőbíróság elé vitték [az erődöt?], de a végzetek voltak a döntőbirók,

és jogsértett meg nem halt, s nem élte túl az, aki jogot sértett!

16. Feljönnek ellened s hozzák a [hosszú] vas-vértezetet, [úgy néznek ki]

mintha olyan lovakkal utaznának az éjjel, amelyeknek nincsen lábuk.

17. Mikor felvillantak, a kardjaikat nem lehetett megkülönböztetni,

ruhájuk, s turbánjuk ugyanolyan [fehéren villant, mint a kardjuk?]

18. Olyan hadsereg, ami napkelettől napnyugatig [a föld keleti és nyugati felén] menetel,

s lármája az Ikrek csillagkép fülébe is eljutot.

19. Minden nyelv és nemzet összegyült benne,

és csak a tolmácsok tudták a beszélőt megértetni.

IV.

 A csata és egyes szakaszai

20. Alláhra! Olyan idő ez, aminek a tüze a hamisat [fegyvert és harcost?] megolvasztotta,

s nem maradt meg más, csak az [igazán]éles kard, vagy az izmos [bátor] oroszlán.

21. [Most] darabokra törött az a vértezet is, amit nem zúzna szét a lándzsa,

és a hősök közül mindenki elfutott, aki az ellennel szembe nem szállt.

22. És te [szilárdan] megálltál, pedig nem volt kétség afelől, hogy aki megáll, meghal.

Úgy tűnt, hogy a halál szemhéján [jársz], miközben a halál alszik.

23. [Most] a hősök elmennek melletted, sebesülten, legyőzve,

miközben arcod fényesen világít, s fogaid mosolyban tűnnek elő.

24. A bátorság és az észszerűség [emberi] mértékét annyira túllépted [a harc során],

hogy a népek azt mondták: "Te biztosan ismered a titkot!"

25. A [szívre] középre szorítottad két szárnyukat rettenetes szorítással,

úgy, hogy kimúltak alatta a belső tollak meg a fedőtollak.

26. Egy csapás a fejekre sújtott, mikor még a győzelem nem látszott,

s a mellkasig szaladt, s a győzelem már eljött.

27.A rudajni dárdákat alacsonyan tartottad, és elvetetted [elhajítottad],

sőt még a kard is meggyalázta a dárdákat.

28. Bárki is törekszik a nagyszerű győzelemre, [tudnia kell, hogy] csak a

fehér, könnyű, éles kardok lehetnek a [győzelem] kulcsai.

29. al-Uhaydib fölött úgy szétszórtad őket, s mindannyiukat,

ahogy a menyasszonyra [szokták] szórni a dirhemeket.

30. A tetőn a lovaid a [sas-] fészkeket [is elérik,] /tapossák???/,

a fészkek körül [a meggyilkoltakból] felsokasodott a[z ennivaló] tálak.

31. A sasfiókák azt hiszik, hogy anyjukkal látogatod meg őket

pedig ezek nemes és erős [lovak] voltak.

32. Ha elcsúsznak [a lovak], hát a hasukon mozgatod őket,

miként a fekete-fehér tarka kígyók mozognak fenn a platón.

V.

 Domesticus kigúnyolása

33. Vajon minden nap előrejön [tör?] az a Domesticus,

és tarkója az arcát nem gyalázza [még] az előrejövetel miatt?

34. Vajon nem ismeri fel az oroszlánszagot, amikor megérzi?

De hiszen [még] a nagyvadak [is] jól ismerik az oroszlánszagot!

35. És az emír erőszakos rohamai [súlyos] sebet ejtettek a fiában,

a sógora fiában és a sógorában...         [hát nem ismeri fel?]

36. Elhagyta társait és köszöntet mond nekik a megmenekülésért,

mert ezek a pengékkel, csuklókkal munkálkodtak

37. Már megérti ő a masrafi kardok hangját közöttük,

pedig a kardok barbár [nyelven] szólnak.

38. És attól boldog, amit neked átadott, ámde nem ostobaságból,

hanem mert ő a legyőzött, megmenekült, győző, tetőled.

VI.

Szajf-ad-Daula győzelmének jelentősége

39. Nem csak király vagy, aki legyőzte ellenfelét,

hanem maga az egyistenhit vagy, aki legyőzi a politeizmust.

40. Nemesi kiválóságot nyer vele Adnán is, nemcsak Rabi'a

S az egész világ büszkélkedik vele, nemcsak a tartományi székehyelek.

41. Tiéd a dicséret abban a gyöngyben, amit én kimondok,

hiszen te vagy az, aki adod, és én aki elrendezem.

42. A te adományaid azok, amik velem a harcba [zűrzavarba] rontanak,

de engem gyalázni nem lehet, és te sem lehetsz sajnálkozó -

43. Minden irányban menni készek a (lovak),

amikor fülükbe jut [csap] a harci lárma.

44. Ó, Kard, aki nem vagy hüvelybe zárva, ki felől

semmi kétség nincsen, ki ellen nincsen védelem,

45. Üdvözlet a főre-sújtásnak és a dicsőségnek, a magasztosságnak,

s a benned bízóknak, és az iszlámnak, mert bizony te sértetlen vagy!

46. Miért ne védené meg az irgalmas Isten kétélű kardodat, ahogy eddig védte -

s az ellenség koponyájának általad való felszakítását örökre!              

Omar Ibn-al-Fárid

1)      A Kedvesre emlékezve finom bort ittunk, és megmámorosodtunk tőle

és már azelőtt még, hogy a szőlőt megteremtették volna.

2)      Boroskupa a Telihold előtte, Ő a Nap maga, mit az Újhold körbejár -,

és, ó, mennyi csillag is tűnik fel, ha vízzel elegyítve keverik meg!

3)      Ha illata nem lenne kellemes-vonzó, nem lenne mi a kocsmába vezetne engem,

ha nem lenne fénylő csillogása, nem tudna a képzelet képet alkotni róla!

4)      De a végzet nem hagy belőle semmi mást, csak egy lehelletnyit,

melyet, mintha titok lenne, kebelébe rejt az ész.

5)      Hacsak szóba kerül a törzs (emberek) köreiben, már megmérgeződnek tőle,

de nem szégyen ez, és bűnnek se bűn!

(5. +

Az agyagkorsók belsejéből emelkedik fel,

és valójában nem marad belőle más, csak a Név.)

6)      Ha egy férfi lelkébe jut,

az örömök időznek akkor vele, és messzire szállnak a gondok.

7)      Ha egy beteget (akár) a szőlőlugas árnyékába (is) helyeznek,

meggyógyul tőle, és a betegség azonnal elhagyja őt.

8)      Ha egy bénát közel visznek a kocsmájához, járni fog,

s az ízét bár csak ha szóba is hozzák, a néma megszólal.

9)      Ha meghintik egy halott sírján a hantokat vele,

visszatér a lélek a halottba, feltámad a test.

10) Ha elárasztja a Napkeletet és betölti finom aromája -,

még a Napnyugaton is, és még a náthásnak is visszatér a szaglása.

11) Hacsak megpillantják az ivócimborák edényén a pecsétet,

már a pecsét is megmármorosítja őket, az előtt hogy tényleg hozzájutnának.

12) Ha valaki csak megérinti is és a kupától a keze elszíneződik,

az éjben el nem téved, mert (fényes) csillag lesz a kezén.

13) Ha valaki vakon született elé teszik titotkban, az látni fog,

és csorgásától még a siketen született is hallani fog.

14) Ha a karavánban utazók a termőföldjén vágnának át, és ha egyiküket kígyómarás érné,

nem ártana néki a méreg ott.

15) Ha a varázsló az ő nevének betűit rajzolja

a megszállott elé, azt a rajzolás meggyógyítja maga.

16) A sereg zászlaira ha írnák a nevét, maga az írás

megmámorosítaná mindazokat, akik a zászló alatt összegyültek.

17) Az ivócimborák erkölcseit nemesíti, és a határozottság

útjára vezeti mindazokat, akik nem ismerték a határozottságot.

18) Jótékony - bőkezűvé teszi mindazokat, akik nem ismerték a bőkezűséget,

és szelíddé mindenazokat, akik nem ismerték a szelídséget.

19) Ha valaki nehézfelfogású a szűrőjét csókkal illeti,

ez a csók a teljes tartalmát feltárja neki.

20) Kérnek engem, s mondják, hogy írdd le, hisz’ szakértő vagy a leírásban …

Nos, igen, valóban van ismerem a minőségeiről.

21) Tiszta ő, de nem víz, könnyű, de nem levegő,

és fény ő, de nem tűz, s bár lélek, de nem test.

22) Az ő teremtése az örökkévalóságban, mikor s hol nem volt forma

és nem volt alak minden létezőt megelőzött.

23) És általa lettek a dolgok, majd bölcsességből elrejtőzött mindenki elől,

akinek nincsen megértése/felfogása.

24) Szerelembe esett vele a lelkem, úgy hogy egymásba vegyültek teljes egységben,

de nem úgy, mint egy test, ami a másikkal…

25) Előtte nem volt más előtt, s utána nem lesz más után,

s a távoli dolgok előttje mind hozzá tartozik abszolút módon.

26) Bor, és sehol sincsen a szőlő, de Ádám az én atyám;

vagy szőlő, és sehol sincsen bor, de az ő anyja az én anyám.

27) Benne a szépségek, amelyek a dicsőítőket a leírására viszik,

s általa lesz szép mind a prózájuk és mind a versük.

28) És az is élvezi, aki nem ismeri, amikor szóvá teszik neki,

olyan lesz, mint a szerelmes, akinek megemlítik kedvese – Nu’m – nevét.

29) Azt mondják: ittál, s ez bűn! Erre azt mondom, dehogy! Olyat ittam én,

aminek el-nem-fogyasztása és elhagyása szerintem inkább a bűn!

30) Egészségére a keresztény kolostor lakóinak! Ó hányszor megmámorosodtak tőle,

pedig nem is fogyasztottak belőle, csak törekedtek feléje.

31) De én részeg vagyok tőle már azelőtt, hogy megteremtettem volna,

és örökké velem marad, mégha a csont elporlad is.

32) Siess vele, tisztán add, ha úgy akarod, keverjed el,

de ha elfordulsz a kedves foga fényétől, az maga bűn…

33) Ragadd meg őt a kocsmában, mert a dalok hangjaira mutatja meg magát ott,

s a dalok még további élvezettel járulnak hozzá.

34) Mert ő és a gondok nem tanyáznak egy időben egy helyen,

s ismert ugyanígy, hogy a dallamokkal nem jár együtt a szomorúság.

35) Ha csak egy órányi időre is, meg lennél ittasulva tőle, azt gondolnád,

az idő a rabszolgád, aki engedelmeskedik neked, s te uralkodol fölötte.

36) Nincsen boldogsága ebben a világban annak, aki józan-tudatosan él,

és aki nem ittasan hal meg itt, az nem éri el a bölcsességet.

37) Sirassa magát az, aki úgy vesztegette el életét,

A két szemed két pálmaliget hajnali órán

Vagy két erkély, miket éppen elhagyott a Hold

Mikor a két szemed mosolyog, levelet hajt a szőlő

És táncolnak a fények… mint a holdak a folyón

Mit az evező borzol, itt, hajnali órán

S mintha a mélyeikben lüktetnének a csillagok

Áttetsző bánat ködébe merül [a két szemed]

Mint a tengerbe, fölötte kitárja két kezét az este

A tél melege van benne, és az ősznek a borzongása

A halál és a születés, a sötétség és a fény

És íme a sírás remegése túlcsordítja teli lelkem,

Olyan, akár a gyermek rettegése, ha féli a Holdat

Mintha a felhők fölötti boltozat felinná az esőfelhőket

De cseppre csepp, feloldódnak az esőben

És a gyerekek kuncogásában a szőlőlugasban

Már a madarak csendességét fodrozza a fákon

Az esőnek balladája

Eső

Eső

Eső

Az este ásít és az esőfelhők egyre csak

Ontják súlyos könnyeiket, úgy ahogy ontja

Egy gyermek, mikor nyugodni tér, de félrebeszél, mielőtt még elnyomná az álom 

Hogy az édesanyja – akit egy éve ébreszteni ment

És nem talált meg, s azóta bármikor kérdezett felőle

Azt mondták neki: „holnapután majd visszatér”, –

Biztos, hogy visszatér

És hogy a játszótársak összesúgnak, hogy ott van ő

A domb oldalában és a sírok álmát alussza:

Biztos a porát eszi, és az esőt issza.

Mint egy keserű halász, aki bevonja a hálóját

S megátkozza a vizeket és a sorsot

És az éneket széthinti mikor a Hold lemegy

Eső

Eső

Tudod-e vajon milyen bánatot ébreszt az eső?

És hogyan zokognak a vízköpők, ha ömlik?

És mit érez, aki egyedül áll benne, elveszettségben?

Végtelen, mint a kiömlő vér, mint az éhség,

Mint a szerelem, mint a gyermekek, mint a holtak – ez az eső.

A két szemed engem/velem jár körbe az esővel/ben.

S az Öböl hullámain át a villámok végigtörlik

Irak partjait a csillagokkal és a kagylókkal

Mintha gondja lenne a villámokkal

S az éjszaka takarót von reá, vérből

Odakiáltok az Öbölnek: „Öböl!

Gyöngyöt-, kagylót-, pusztulást-adó Öböl!”

S a visszhang visszajön

Minthacsak zokogás lenne

„Öböl,

Kagylót-, pusztulást-adó!”

Majdnem hallom, hogy Iraq mennydörgéseket őriz

És viharokat rejt a sík földeken, és a hegyekben

Úgy hogy amikor a férfiak feltörik a pecsétjüket

A szelek nem hagynak Thamudnak városából

Semmilyen nyomot sem a völgyben

Szinte hallom a pálmákat

Isszák az esőt

És hallom a falvakat, hogy nyögnek, és az elvándorlók

Az evezőkkel és a vitorlákkal küzdenek

Az Öböl viharai ellen, és énekelnek

Eső

Eső

Eső

S Irakban éhség van

Szétszórják a termést az aratás idején

Hogy a varjak és a sáskák lakjanak jól

Őrölnek a magtárban ám köveket

Kézimalom a mezőben… s körötte emberek

Eső

Eső

Eső

Ó mennyi könnyet ejtettünk az utazás éjszakáján

S mondtuk, félve hátha megszólnak, ez az eső -

Eső

Eső

Azóta, hogy gyermekek voltunk, az ég

Télen felhőkbe burkolózik

És zuhog az eső

S minden évben, mikor a fű kisarjad, éhezünk

Egyetlen év sem nem múlik el Irakban éhség nélkül

Eső

Eső

Eső

De az eső minden cseppjében

Piros és sárga virágok csírái vannak

Az ínség és a mezítelenség minden könnycseppje

A rabszolganép minden kiontott vércseppje

Majd mosoly lesz az új hajnalra várva

Vagy csecsbimbó, mit az újszülött a szája pirosít ki

Az ifjú holnap világában, az élet-adóban

Eső

Eső

Eső

S Iraq füvet sarjaszt az esővel

Odakiáltok az Öbölnek: „Öböl!

Gyöngyöt-, kagylót-, pusztulást-adó Öböl!”

S a visszhang visszajön

Minthacsak zokogás lenne

„Öböl,

Kagylót-, pusztulást-adó!”

Az Öböl szétszórja számtalansok ajándékát

A parton, sós tajtékot, és kagylót,

S a csontokat, melyek megmaradtak a nyomorult elmerült

A kivándorlókból, akik kiitták

A pusztulást az Öböl mélyében, a mederben

De Iraqban ezer vipera issza a nektárt

olyan virágokról, amelyeket az Eufrátesz harmattal öntöz

És hallom a visszhangot

Sír az Öbölben

Eső

Eső

Eső

Az eső minden cseppjében

Piros és sárga virágok csírái vannak

Az ínség és a mezítelenség minden könnycseppje

A rabszolganép minden kiontott vércseppje

Majd mosoly lesz az új hajnalra várva

Vagy csecsbimbó, mit az újszülött szája pirosít ki

Az ifjú holnap világában, az élet-adóban

És zuhog az eső

Nizár Qabbáni

Válassz!

Én választottam. Válassz magadnak

Te is sorsot/halált: karomban érjen-e,

Vagy verses füzetemre borulva.

Válaszd a szerelmet, vagy ne válaszd,

De tudd, a nem-választás gyávaság.

S középút nincsen. Nincs más esélyed:

Paradicsom lesz részed, vagy pokol.

Rakd ki, kérlek, mind a lapjaidat,

Elfogadom, bármit határozol.

Szólj szóval, jelezz, vagy robbanj akár,

Csak cövek mozdulatlan ne légy.

Nem maradhatok örökké várva

Mint a vetés nagy esőkben ázva!

Válaszd ki sorsod a kettő közül,

Lásd, sorsomon semmi sem könyörül.

Törékeny vagy, gyenge, s félénk talán,

És ezt én hosszan bizonyítanám.

Bukj le a vízbe, vagy maradj távol,

Nincs olyan tenger, mit hullám nem sávol.

Kihívás, küzdelem a szerelem,

Hajózás szembefutó vizeken.

Keresztre feszítés, kín és könnyek,

Égi utazás, hol holdak jönnek.

Ó, Nő! Elpusztít a gyávaságod,

Figyelve lesben állsz, és nem látod?

Nem hiszek az olyan szerelemben,

Mi nem lázadó a hevületben,

Ami nem zúz be mindenhol falat,

És nem csap, mint vihar villámokat.

Ó, bárcsak lecsapna rám szerelmed,

S kitépne gyökerestül szerelmed.

Én választottam. Válassz magadnak

Te is sorsot/halált: karomban érjen-e,

Vagy verses füzetemre borulva.

S középút nincsen. Nincs más esélyed:

Paradicsom lesz részed, vagy pokol.