Az erythraeai Sibylla az utolsó ítéletről

Ítélet jele lesz, hogy a föld veritékben elázik,
s égből jő a Király, aki Úr lesz minden időkig,
– hogy megitélje – a földre leszállván ember-alakban.
Meglátják Istent, meglátja hivő s a hitetlen,
szentjeivel mikor itt ama végórán a Magasztos.
S így ítélet elé állnak testükkel a lelkek,
elhanyagolva a föld hever ottan a sűrü bozótban.
Kincsét, bálványát mind elhajigálja az ember,
perzseli tűz az eget meg a földet, a tengert.
Feltöri, rettentő kapuját nyitván a pokolnak,
s minden szenteknek testét átjárja szabad fény.
Átadatik, hogy örökké tűz égesse, a bűnös,
vallani fog mindenki, bünét nem hagyva titokban.
Isten a szív minden titkát feltárja a fénynek,
s lészen gyász, lészen sírás, s a fogak csikorognak.
Fényét veszti a Nap, s nincs csillag-kórus az égen,
össze az égbolt dől, megszűnik a Hold ragyogása,
mélybe lesüllyed a domb, mig a völgy felbukkan a mélyből,
emberi dolgokban nem lesz mélység, se magasság.
Sík lesz, mint a mező, kéklő tenger meg a hegység,
megszűnik minden, gyászos romlás tör a földre.
Források, folyamok szintúgy kiapadnak a tűzben,
és felharsan a trombitahang szomorún a magasból,
sírva a romláson, nyomorúságon meg a kínon.
Megnyílván, feltárja a föld a pokolbeli káoszt,
s ekkor mind a királyok az Úrnak elébe kiállnak,
sűrű tűz- és kénfolyamok lezudulnak az égből.

Déri Balázs fordítása

Tamás apostol cselekedetei

Első cselekedet. Az apostol Indiába utazik

1. Abban az időben mi, apostolok mind együtt voltunk Jeruzsálemben, a Péternek nevezett Simon és testvére, András, Zebedeus fia, Jakab és testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Alphaios fia Jakab és a kánaáni Simon, meg Judás, Jakab fia, és felosztottuk a világ részeit, hogy mindegyikünk elmenjen arra a vidékre, amelyik jut neki, ahhoz a néphez, amelyikhez küldi őt az Úr. India sorsvetéssel az Ikernek is nevezett Judás Tamásnak jutott, de nem akart elindulni, mondván, hogy testi gyengesége miatt nem utazhat, meg hogy „zsidó létemre hogyan mehetnék az indusok közé, hogy az igazságot hirdessem"? Ilyesmiket gondolt hát, és így beszélt, amikor aztán egy éjszaka megjelent neki az üdvözítő, és így szólt hozzá: „Ne félj, Tamás, indulj el Indiába, és hirdesd ott az igét, mert veled van a kegyelmem!" De ő nem engedelmeskedett, csak ezt hajtogatta: „Küldjél máshova, ahova akarsz, mert az indusokhoz nem megyek."

2. Így beszélt, és ezt fontolgatta Tamás, ám abban az időben történetesen ott járt a városban egy kereskedő, aki Indiából jött, név szerint Abbanés; Gundaphoros király küldte őt, s azt a megbízást kapta, hogy vegyen neki egy ácsot, és vigye el hozzá. Az Úr megpillantotta a kereskedőt, amint délben a piacon ténfergett, s megszólította: „Akarsz egy ácsot venni?" „Igen", felelte. Az Úr ezt mondta neki: „Van egy ács rabszolgám, s el akarom adni." Ezt mondta, megmutatta neki messziről Tamást, megegyezett vele három font, ezüstben és elkészítette az adásvételi szerződést: „Én, Jézus, Józsefnek az ácsnak a fia, elismerem, hogy Judás nevű szolgámat eladtam neked, Abbanésnak, Gundaphoros indus király kereskedőjének." A szerződés megkötése után az Üdvözítő fogta a Tamásnak is nevezett Judást, és odavitte őt Abbanéshoz, a kereskedőhöz. Amikor megpillantotta őt Abbanés, ezt kérdezte tőle: „Az urad ez az ember?" Az apostol így válaszolt: „Igen, az uram." „Megvettelek tőle" – mondta neki. Az apostol hallgatott.

3. Másnap hajnalban az apostol e szavakkal imádkozott és könyörgött az Úrhoz: „Elmegyek, Uram Jézus, oda, ahova akarod; legyen meg a Te akaratod." Elindult hát Abbanéshoz, a kereskedőhöz, s nem vitt magával semmit, csak a vételárát. Az Úr ugyanis neki adta, mondván: „Ahová csak mész, kegyelmemmel együtt legyen veled az árad is." Az apostol megérkezett Abbanéshoz, amikor az éppen a csomagjait rakta a hajóra; nekifogott hát ő is, és vele együtt rakodott. Miután pedig beszálltak a hajóba és leültek, Abbanés kikérdezte az apostolt: „Milyen munkához értesz?" „Fából – felelte – ekét, igát, mérleget, hajót, evezőt a hajóhoz, vitorlarudat és apró kereket készítek; kőből emlékoszlopot, templomot és királyi lakhelyet." Abbanés, a kereskedő pedig ezt mondta neki: „Szükségünk is van ilyen mesteremberre." Elindultak hát a hajón; kedvező szelük volt, s kellemesen utaztak egészen addig, amíg meg nem érkeztek Andrapolisba, a királyi székhelyre.

4. Leszállván a hajóról bementek a városba. S íme, fuvolák, orgonák és trombiták hangja zengett körülöttük. Az apostol tudakozódott: „Mi ez az ünnep itt, ebben a városban?" – kérdezte. Az odavalósiak megmondták neki: „Az istenek hoztak ide téged is, hogy részt vegyél a lakomán ebben a városban. A királynak ugyanis van egy egyszülött lánya, s most adja férjhez. Az az ünnep, amelyet ma látsz, a lakodalom a vigassággal és a násznéppel." A király pedig hírnököket küldött szét, hogy hirdessék ki mindenütt: légyen ott mindenki a lakodalmon, gazdag és szegény, rabszolga és szabad, idegen és odavalósi; ha pedig valaki elutasítja a meghívást, és nem megy el a lakodalomra, a királynak kell hogy számot adjon tettéről. Hallván ezt Abbanés így szólt az apostolhoz: „Menjünk el mi is, ne sértsük meg a királyt, már csak azért se, mert idegenek vagyunk." „Menjünk" – felelte Tamás. Miután szállást vettek a vendégfogadóban, és egy kicsit lepihentek, elmentek a lakodalomba. Látván az apostol, hogy mindenki leheveredik az asztaloknál, maga is leheveredett középen. Mint idegent és más földről érkezettet, mindenki szemügyre vette. Abbanés, a kereskedő pedig, mint úr, máshova heveredett.

5. A vendégek ettek és ittak, de az apostol nem nyúlt semmihez. A mellette ülők odaszóltak hát neki: „Miért jöttél ide, ha sem nem eszel, sem nem iszol?" Ő így válaszolt nekik: „Fontosabb okból jöttem ide, mint az evés meg az ivás, meg azért, hogy teljesítsem a király akaratát. Mert a hírnökök a király parancsát hirdetik, s aki nem hallgat szavukra, arra a király ítélete vár." Amint ott ettek és ittak, koszorúkat meg illatszert hordtak körbe közöttük, és mindenki vett az illatszerből; ez az arcára kente, az a szakállára, amaz pedig testének más részére. Az apostol pedig megkente fejebúbját, egy keveset orrlikaira tett, egy csöppet a fülébe is, aztán fogait is megérintette vele, s gondosan bekente a szíve tájékát is. A felszolgált koszorút meg, amelyet mirtuszból és más virágokból fontak, a fejére tette, aztán fogott egy nádszálat, és a kezében tartotta. A fuvoláslány pedig kezében fuvolával sorban odament mindenkihez, és játszott hangszerén. Amikor pedig odaért, ahol az apostol volt, megállt, és a füle mellettfújta fuvoláját hosszú időn át. Ez a fuvoláslány zsidó származású volt.

6. Az apostol a földre szegezte tekintetét, erre az egyik bortöltögető felemelte kezét és arcul csapta. Az apostol fölemelte szemét, ránézett arra, aki megütötte, és így szólt hozzá: „Az én Istenem a jövendő világban megbocsájtja majd neked ezt a jogtalanságot, ezen a világon azonban meg fogja mutatni csodálatos hatalmát és még látni fogom, hogy kutyák vonszolják a földön azt a kart, amelyik megütött engem." Így szólt, majd énekelni kezdett, s ezt a himnuszt zengte:

„A fény lánya ő, rajta nyugszik és pihen királyok visszfénye, a büszke,
külseje gyönyörűséges, ragyogó szépséget sugároz;
ruhái mint tavaszi virágok, illatfelhő árad belőlük;
fején a király lakozik, ki ambróziájával táplálja az alatta levőket;
fején nyugszik az igazság, lába vigasságot jelent,
szája nyitva, hozzá méltó bájjal:
harmincketten vannak, akik magasztalják;
nyelve mint az ajtó függönye, melyet félrehúznak a belépők előtt;
nyakszirtje úgy magasodik, mint a lépcső, melyet az első alkotó teremtett;
két keze hirdetve jelenti és jelképezi a boldog világévek karát;
ujjai a Város kapuját jelképezik.
Nászszobája fényben úszik, mirrhától és mindenfajta illatszertől illatozik,
balzsamfa és széna édes szagát árasztja;
benn felszórták mirtusszal és sok-sok édesen illatozó virággal,
ajtaját nád díszíti.
7. A menyasszonyt körbeveszik vőfélyei, számuk hét, ő maga választotta ki őket;
nyoszolyólányai heten vannak, s előtte táncolnak,
akik pedig színe előtt szolgálnak és parancsára várnak, azok száma
tizenkettő, figyelmüket és tekintetüket a vőlegényre irányítják, hogy tekintete
beragyogja őket,
mindörökké vele lesznek, ama örök boldogságban,
ott lesznek ama lakodalomban, ahol a főemberek összegyűlnek,
ott maradnak azon a lakomán, amelyre az örökké élők méltattatnak,
királyi ruhát fognak ölteni és fényes palástot vesznek majd magukra.
Mind a ketten boldogságban és örömben élnek majd,
dicsérni fogják a mindenség atyját, kinek dicsőséges fényében részesültek,
uruk színelátása világossággal árasztotta el őket.
Táplálékul uruk ambróziáját kapták, melyben egy csepp salak sincsen,
az ő borát itták, amely elveszi a szomjúságot és a vágyakozást,
és himnuszokban magasztalták az élő lélekkel együtt az igazság atyját és
a bölcsesség anyját."

8. Amikor elénekelte s befejezte a himnuszt, mindenki, aki ott volt, őrá nézett. És ő hallgatott; látták, hogy külseje elváltozott, de szavait nem értették, mivel zsidó volt, s amit mondott, az zsidó nyelven hangzott el. Egyedül a fuvoláslány értett meg mindent, hiszen zsidó származású volt. Továbbment tőle, és fuvolázott a többi vendégnek, de gyakran rátekintett, és őt nézte, mert nagyon a szívébe zárta, mint vele egy népből valót, de emellett az apostol fiatalos szépségében is fölülmúlt mindenkit, aki ott volt. Amikor a fuvoláslány végig mindenkinek játszott már, leült vele szemben, és egyfolytában csak őt nézte. Az apostol viszont egyáltalán nem nézett senkire sem, nem is figyelt semmire, csak a földre szögezte a tekintetét, azt várva, hogy mikor távozhat. Az a bortöltögető pedig, amelyik arcul csapta, lement a forráshoz, hogy vizet merítsen, de ott volt éppen egy oroszlán, és megölte őt, letépte tagjait, a holttestet pedig otthagyta heverni. Hamarosan kutyák kaparintották meg a tagokat, köztük volt egy fekete kutya is, s szájában fogva a jobb kart, odavitte a lakomázók közé.

********* fordítása

Seneca és Szent Pál levelezése

I. Seneca Pálnak üdvözletét küldi

Úgy hiszem, Pál, hogy már közölték veled, hogy miről tárgyaltunk Luciliusunkkal tegnap a titkos iratokkal és más ügyekkel kapcsolatban. Együtt voltam ugyanis tanításod néhány követőjével. Mert történetesen Sallustius kertjeibe mentem sétálni, és itt azok, akikről már szóltam, bár másfelé igyekeztek, megragadva az alkalmat, hogy láthatnak, csatlakoztak hozzám. Természetesen erősen nélkülöztünk téged, ezért azt akarom, hogy tudd meg: miután végigolvastuk egy könyvecskédet, azaz sok-sok leveledből néhányat, amelyeket bizonyos városoknak és provinciák fővárosainak küldtél, és amelyek csodálatos módon buzdítanak az erkölcsös életre, teljesen felüdültünk. Úgy vélem, hogy olykor e gondolatokat nem te mondtad, hanem általad mondattak, olykor pedig biztosan te is mondtad őket, és általad is mondattak. Akkora fenség van ugyanis bennük, és oly nemeslelkűségtől fénylenek, hogy szerintem az emberi életkor egyáltalán nem elégséges arra, hogy elsajátítsák és megvalósítsák őket. Kívánom, testvérem, hogy légy egészséges.

II. Annaeus Senecának Pál üdvözletét küldi

Örömmel kaptam meg tegnap leveledet. Rögtön válaszolhattam volna is rá, ha lett volna kéznél egy fiatalember, akit hozzád küldhettem volna. Hiszen magad is tudod, hogy mikor, ki által, milyen időben kinek mit lehet adni, és kire mit lehet rábízni. Kérlek, ne gondold, hogy elhanyagoltalak, de hát ügyelnem kellett a személy megbízhatóságára. De hogy azt írod, hogy leveleim valamiképpen meghatottak, boldoggá tesz egy ily nagy ember véleménye. Mert te, a bíró és filozófus, nagy császárunknak, sőt mindenki másnak nevelője, nem mondtad volna ezt, ha nem lenne igaz. Azt kívánom, hogy tartósan légy egészséges.

XI. Seneca Pálnak üdvözletét küldi

Légy üdvözölve, kedves Pálom. Gondolod, hogy én nem szomorkodom és nem gyászolok, hogy oly hirtelenül halálos büntetéssel sújtják ártatlanságtokat? Azután meg azért is, hogy az egész nép oly kegyetlennek és minden bűnre képesnek ítél benneteket, azt gondolva, hogy ti követtek el Rómában mindent, ami rossz? De viseljük el nyugodt lélekkel, és éljünk mindazzal a lehetőséggel, amelyet a sors megenged, amíg a legyőzhetetlen szerencse véget nem vet bajainknak. A régi kor is termett Nagy Sándort, Philippos fiát, Kyrosokat, Dareiost, Dionysiost, a miénk pedig Caligulát, akiknek mindaz szabad volt, amit csak akartak. Világos, hogy mi miatt égett le oly gyakran Róma városa. De ha az emberi alázatosság kimondhatná, mi volt az oka, és ha e sötét korban büntetlenül lehetne beszélni, akkor bizony már mindenki tudna mindent. Keresztényeket és zsidókat szoktak gyújtogatókként – ó, borzalom – halálra ítélni. Bárki is az a rablógyilkos, akinek gyönyörűséget okoz ez a hóhérmunka, a hazugság pedig palástolásul szolgál neki, bizony meg vannak számlálva napjai, és ahogyan gyakran a legjobbat feláldozzák mint egyet sokakért, akképpen ezt az átkozottat is sokakért fogják elégetni. 132 palota és 4000 bérház égett porrá hat nap alatt; a hetediken szünet következett. Légy jó egészségben, testvérem.

Kelt március 28-án Frugi és Bassus consulsága alatt.

XIV (XII?). Senecának Pál üdvözletét küldi

Elmélkedéseidben olyan dolgok tárultak fel előtted, amelyeket Isten csak keveseknek engedett meg. Már biztos, hogy igen hatékony magot vetettem termékeny földbe, nem olyan anyagot, amely romlandónak tűnik, hanem Isten erős szavát, amelynek hajtása növekszik, és örökre megmarad. Amit a te bölcsességed követ, annak hervadhatatlannak kell lennie. Kerüld a pogányok és a zsidók szertartásait! Légy Jézus Krisztus új hirdetője, megmutatván ékesszólásod erejével cáfolhatatlan bölcsességét, amelyet már majdnem elértél. Tanítani fogod azt az ideiglenes királynak, udvaroncainak és hűséges barátainak. Számukra bizony kemény és érthetetlen lesz ez a tanítás, mert közülük a legtöbben egyáltalán nem akarnak meghajolni fejtegetéseid előtt. De ha Isten szava éltető áldásként csöpög beléjük, új embert szül bennük, romlás nélkül örökké létező lényt, aki attól kezdve Isten felé siet. Légy egészséges, Seneca, aki oly kedves vagy nekem.

Kelt augusztus l-jén Lurco és Sabinus consulsága alatt.

Adamik Tamás fordítása

Tamásnak, a zsidó filozófusnak a beszámolója az Úr gyermekkoráról

I. 1. Én, a zsidó Tamás, beszámolok nektek, a pogányok közül való valamennyi testvérnek, hogy megtudjátok azokat a gyermeki és mégis magasztos dolgokat, amelyeket a mi Urunk, Jézus Krisztus cselekedett, miután megszületett a mi vidékünkön. Így kezdődött ez:

II. 1. Amikor ez a gyermek Jézus ötéves lett, egy patak gázlójánál játszott, és a folyó vizet kis gödrökbe gyűjtötte, és tüstént tisztává is tette, mindezt pedig egyetlen szavával parancsolta meg a vizeknek.

II. 2. És miután puha sarat készített, abból tizenkét verebet formált. De szombat volt, amikor ezeket készítette. Volt pedig ott sok más gyermek is, akik együtt játszottak vele.

II. 3. Látva pedig egy zsidó, hogy miket művelt Jézus szombaton játék közben, azonnal elment, s jelentette apjának, Józsefnek: – Íme a fiad ott van a pataknál, és az agyagot kezébe véve abból tizenkét madarat formált, és megszentségtelenítette a szombatot.

II. 4. József pedig arra a helyre sietett, és amikor meglátta őt, így kiáltott rá: – Miért cselekszel szombaton olyasmiket, amiket nem szabad megtenni? Jézus pedig összecsapta a tenyerét, s rákiáltott a verebekre: – Távozzatok! A verebek pedig szárnyra keltek, és csiripelve elrepültek.

II. 5. Látva ezt a zsidók, megdöbbentek, majd távoztak, és jelentették vezetőiknek azt, amit szemük előtt Jézus cselekedett.

III. 1. Annás írástudó fia pedig ott állt Józseffel együtt, és kezébe vett egy fűzfaágat, majd azzal elvezette a vizet, amit Jézus összegyűjtött.

III. 2. Amikor Jézus meglátta, mi történt, haragra gerjedt, és azt mondta neki: – Te kártékony, istentelen és esztelen, mit vétettek neked a gödrök és a víz? Íme, most te is elszáradsz, mint a fa, s nem hozol lombot, sem gyökeret, sem gyümölcsöt.

III. 3. A gyermek pedig azonnal teljesen kiszáradt. Jézus pedig eltávozott, és visszament József házába. Az elszáradt gyermeket pedig szülei felemelték, és ifjúságát siratva elvitték Józsefhez, vádolva őt, hogy olyan fia van, aki ilyeneket cselekszik.

IV. 1. Ezután ismét átment a falun, és egy rohanó gyermek a vállának ütközött. Ekkor Jézus elkeseredve ezt mondta neki: – Nem fogsz tovább menni az utadon! Az tehát azon nyomban összeesett és meghalt. Amikor pedig néhányan meglátták, mi történt, így szóltak: – Honnét származik ez a gyermek, hogy minden szava megvalósult tett?

IV. 2. Akkor elmentek Józsefhez a meghalt gyermek szülei, és szemére vetették: – Mivel ilyen fiad van, nem lakhatsz velünk a faluban! Vagy pedig tanítsd meg őt, hogy áldjon és ne átkozzon, mert megöli a gyermekeinket!

V. 1. És magához szólította József a gyermeket négyszemközt. Megintette őt, és így szólt hozzá: – Miért cselekszel ilyeneket, hogy ezek szenvedjenek, meggyűlöljenek minket és elüldözzenek? Jézus azt válaszolta: Én tudom, hogy ezek a szavaid nem a tieid, mégis hallgatni fogok a te kedvedért. Ők azonban csak viseljék büntetésüket. Azok is tüstént megvakultak, akik bepanaszolták.

V. 2. Akik látták ezt, nagyon megijedtek és kétségbe estek. Azt mondogatták róla, hogy minden szó, amit kimondott, akár jó, akár rossz, tetté vált és csodává lett. József pedig, látva, hogy Jézus ilyeneket cselekedett, felkelt, megfogta a fülét, és nagyon meghúzta.

V. 3. A gyermek pedig bosszankodott, és ezt mondta neki: – Elég neked, ha keresel és nem találsz, nagyon nem bölcsen cselekedtél. Nem tudod, hogy a tied vagyok? Ne szomoríts meg engem!

Bolyki János fordítása