Archaikus mondások, énekek

Lámekh kard-dala: Gen. 4,23-24

Áda és Cilla hallgassatok szómra,

Lámek feleségei figyeljetek mondásomra;

Mert férfit ölök sebemért,

És gyermeket kékfoltomért.

Ha hétszeres bosszú jár Kainért;

Akkor Lámekért hetvenhétszeres.

A vérontás ellen: Gen. 9,6a

Aki embervért ont, ember által ontassék ki annak vére.

“Nagy néppé teszlek…”: Gen. 12,2-3

És nagy néppé teszlek téged és megáldalak téged, és naggyá teszem nevedet;és áldássá leszel. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azt, aki téged átkoz, és meg fognak áldatni benned a föld minden nemzetségei.

Áldás fiatalasszonyra (Rebeka): Gen. 24,60

Nővérünk vagy, légy tízezer ezreivé;

És hódítsa meg magod ellenségei kapuját.

“Két nép van méhedben...”: Gen. 25,23

Két nemzet van a méhedben,

És két nép válik szét belsődből;

És egyik nép a másik népnél erősebb lesz,

És a nagyobb szolgál a kisebbiknek.

Izsák (Jichak) áldása Jákobra: Gen. 27,27b-29

Íme fiam illata,

Mint a mező illata,

Amelyet megáldott az Úr!

És adjon neked az Isten égi harmatot

És kövér földet;

És gabonának és mustnak bőségét.

Népek szolgáljanak téged,

És nemzetek boruljanak le előtted,

Légy ura testvéreidnek,

És boruljanak le előtted anyád fiai;

Akik téged átkoznak, átkozottak,

És akik téged áldanak, áldottak.

“Nem zsíros földön…”: Gen. 27,39-40

Íme a föld kövére nélkül lesz a lakhelyed,

És fölülről az ég harmata nélkül.

És kardodból élsz, és testvérednek szolgálsz;

és lesz, mikor uralomra jutsz, hogy letöröd jármát nyakadról.

Jákob áldása József fiaira: Gen. 48,15-16

Aztán megáldotta Józsefet, és azt mondta: Az Isten, aki előtt jártak az én atyáim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki őrzött engem, amióta vagyok a mai napig, az angyal, aki megváltott engem minden gonosztól, áldja meg a gyermekeket és maradjon fenn bennük az én nevem és atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak neve; és szaporodjanak tömegesen a földön.

“Ének a tengerről” (Sirat ha-jám / Síra) / Mózes éneke: Ex. 15,1b-18

Énekelek az Úrnak, mert felséges volt,

Lovat lovasával a tengerbe vetett.

Erőm és dicsénekem az Úr,

Mert szabadításomra lett nekem:

Ez az én Istenem, dicsérem őt tehát,

Atyám Istene, hát magasztalom.

Az Úr harcos férfi; Jahve a neve.

Faraó szekereit és seregét a tengerbe buktatta;

És válogatott hármasai a Sástengerbe merültek.

Hullámár borította el őket;

Örvényekbe süllyedtek, mint a kő.

Jobbod, Uram, te erőben dicsőséges,

Jobbod, Uram, összetöri az ellenséget;

Felséged nagysága ledönti támadóidat;

Ha kibocsátod haragodat, megemészti őket; mint a tarlót;

És orrod leheletétől feltorlódott a víz.

Megállt az ár egyenesen, mint egy fal;

Megaludt a kavargó víz a tenger szívében.

Az ellenség azt mondta: Üldözöm, elérem,

Martalékot osztok, betelik rajtuk kedvem,

Kirántom kardomat, kiirtja őket kezem:

Te fújtál leheleteddel, tenger borította cl őket;

Elsüllyedtek, mint az ólom a hatalmas vízben.

Ki olyan az Istenek között, mint te, Uram,

Ki olyan, mint te, szentségben dicsőséges;

Dicső tettekkel félelmes, csodatévő?

Kinyújtottad jobbodat, elnyelte őket a föld:

Kegyelmeddel vezetted a népet, melyet megváltottál;

Összeterelted erőddel szentséged enyhelyére.

Népek hallották, reszkettek;

Kín fogta el Filisztea lakóit.

Akkor megijedtek Edom fejedelmei,

Móáb hatalmasait remegés fogta el;

Elolvadt Kanaán minden lakója.

Félelem és rémület esik rájuk,

Karod nagyságától elnémulnak, mint a kő;

Míg átvonul néped, Uram,

Míg átvonul a nép, melyet megvettél.

Beviszed őket és elülteted őket örökséged hegyén,

Azon a helyen, melyet lakhelyedül készítettél;

A szentélybe, Uram, melyet kezeid állítottak.

Az Úr király lesz örökkön örökké!

Harci dal Amálék ellen: Ex. 17,16

Mert kezet [emelt] az Úrnak zászlajára, háborúja van az Úrnak Amálek ellen nemzedékről nemzedékre.

A szövetség ládáját hordozók éneke: Num. 10,35-36

És történt, hogy mikor a láda elindult, Mózes azt mondta:

Kelj fel Uram, és széledjenek el ellenségeid,

És meneküljenek színed elől, akik téged gyűlölnek.

Mikor pedig nyugalomra tért, akkor ezt mondta:

Térj vissza Uram ...

Izráel ezereinek tízezreihez.

Kút-dal: Num. 21,17-18

Jöjj fel forrás, kiáltsatok neki:

Kút, melyet fejedelmek ástak,

A nép nemesei vájtak

Kormánypálcával, botjaikkal.

“Regélők éneke”: Num. 21,27-30

Jertek Hesbonba, épüljön meg;

És állíttassék fel Szihon városa.

Mert tűz jött ki Hesbonból,

Láng Szihon városából;

Megemésztette Ar-Móábot,

Arnon bámáinak baáljait.

Jaj neked, Móáb, elvesztél Kámos népe!

Fiait szökevényeknek adta, lányait fogságra (az emori

     királynak, Szihonnak)

Elbuktattuk őket, elveszett Hesbon Dibonig;

És pusztítottuk Nófahig, tűzzel Médebáig.

Mózes éneke: Deut. 32

Figyeljetek egek, hadd beszéljek;

és hallgassa a föld szám mondásait!

Csepegjen, mint az eső, tanításom;

szálljon, mint a harmat, mondásom;

mint permeteg a zöld pázsitra,

és mint záporeső a fűre:

mert az Úr nevét hirdetem;

— adjatok nagyságot Istenünknek! —

[A szirt! hibátlan az ő tette,

mert útja csupa jog.

Hűség Istene álnokság nélkül,

igazságos és egyenes ő:]

tőle bomlott el („nem-fiai": rajtuk van folt gyanánt!)

egy fonák és facsaros nemzedék.

Hát ezzel kellett fizetnetek az Úrnak,

te hitetlen és nem-bölcs nép?

Hát nem atyád és tulajdonosod ő neked,

aki alkotott és alapított téged?

Jussanak eszedbe az őskor napjai;

gondold meg az éveket nemzedékről nemzedékre!

Kérdezd meg atyádat, megjelenti neked;

véneidet, megmondják neked:

mikor a Magasságos örökséget osztott a nemzeteknek;

mikor szétválasztotta az ember-fiakat:

a népek határait Izráel fiainak

számához mérten állapította meg.

Mert az Úrnak osztályrésze az ő népe;

Jákób az ő öröksége.

Sivatag földön találta őt

és süvöltő pusztaság kietlenében.

Felkarolta őt, gondjaiba vette őt,

őrizte őt, mint a szeme fényét;

(mint sas őrködik fészkén,

ül fiókái felett;

kiterjeszti szárnyait, felveszi,

evező tollán hordozza:)

egyedül az Úr vezette őt,

és nem volt vele idegen isten.

Nyargalva vitte őt a föld magasságain,

és a mező gyümölcsét ette;

és mézet adott neki szopni a sziklából,

és olajat a szirt kovájából.

Tehén tejszínt és juhtejet

bárányok kövérével;

és básáni fajzású kosokat és bakokat

búza vesekövérével.

És szőlővért ittál, gyöngyöző bort...

Es meghízott Jesurun és kirúgott;

(meghíztál, megvastagodtál, meghájasodtál!)

És elhagyta Istent, aki alkotta őt,

és megvetette üdvének szirtjét.

Féltékennyé tették őt idegenekkel,

utálatosságokkal bosszantották őt.

Az ördögöknek áldoztak, kik nem istenek,

isteneknek, kiket nem ismertek.

Újaknak, kik közelebb jöttek be,

kiket nem féltek atyáid:

a szirtet, aki téged szült, feledésbe hagytad,

és elfelejtetted Istent, aki világra hozott.

És látta az Úr és elvetette,

annyira bosszantották fiai és leányai;

és azt mondta: Elrejtem tőlük orcámat,

hadd lássam, mi lesz a végük?

Mert fonák nemzedék ez,

fiak, kikben nincs hűség;

féltékennyé tettek engem, nem-istennel,

bálványaikkal bosszantottak engem.

Én tehát féltékenyekké teszem őket egy nem-néppel,

hitetlen nemzettel bosszantom őket:

Veszedelmeket gyűjtök rájuk,

kitöltőm rájuk nyilaimat.

Mikor éhség szívja, láz emészti őket

és keserves döghalál;

rájuk bocsátom a vadállatok fogát is,

a porban csúszók mérgével.

Kint kard gyilkol,

bent félelem;

ifjait is, szüzet is,

csecsemőt ősz emberrel.

Mert tűz gyulladt ki haragomban,

és égett a pokol fenekéig;

és megemésztette a földet és termését,

és lángba borította a hegyek fundamentumait.

Azt mondtam, elfúvom őket;

kitörlöm emberek közül emlékezetüket;

hanem az ellenség bosszantásától tartottam,

nehogy félreértsék szorongatóik.

Nehogy azt mondják: A mi kezünk kerekedett fölül,

és nem az Úr cselekedte mindezt.

Mert tanácsavesztett nemzet az;

és nincs bennük értelem.

Ha bölcsek volnának, megértenék ezt,

meggondolnák végüket:

hogyan kergethetett volna egy ezeret,

és futamíthatott volna meg kettő tízezret?

Ha nem úgy, hogy szirtjük eladta őket,

és az Úr kiszolgáltatta őket:

Mert nincs olyan az ő szirtjük, mint a mi szirtünk;

legyenek bár ellenségeink a bírák.

Mert Szodoma szőlőtőkéjéből való az ő szőlőtőkéjük,

és Gomora mezőségeiről;

szőlőszemeik méregbogyók,

keserű fürtjeik vannak nekik.

Sárkánytajték a boruk;

és viperák kegyetlen mérge.

Nemde ez rováson van nálam;

lepecsételve kincstáramban?

Enyém a bosszúállás és megfizetés,

egy időben meg fog inogni lábuk;

mert közel van veszedelmük napja,

és siet, ami készen van számukra.

Mert az Úr igazságot szolgáltat népének,

és szolgáin könyörül:

mert látja, hogy elment az erő,

és odalett kötött és szabad.

És azt mondja: Hol vannak isteneik,

a szirt, akiben bíztak;

akik áldozataik kövérét ették,

italáldozatuk borát itták?

Keljenek fel és segítsenek rajtatok,

legyen felettetek oltalom!

Lássátok most, hogy én, én vagyok az;

és mellettem nincsen isten!

Én ölök és elevenítek, sebet ütök és én gyógyítok;

és nincs, ki kezemből kimentsen.

Mert égre emelem kezemet,

és azt mondom: Az én örök életemre,

ha megélesítettem villámló kardomat,

és ítéletbe fog kezem:

bosszút állok ellenségeimen,

és gyűlölőimnek megfizetek.

Megrészegítem nyilaimat vérrel,

és kardom húst eszik;

elesettek és foglyok vérével,

ellenség vezéreinek fejéből.

Ujjongjatok, nemzetek, az ő népének,

mert szolgáinak vérét megbosszulja;

bosszúállással fizet ellenségeinek,

és engesztelést szerez földjének, népének.

Elment tehát Mózes és elbeszélte ennek az éneknek minden szavát a nép füle hallatára; ő és Józsué, a Nún fia. Mikor pedig Mózes bevégezte, mind elmondván ezeket a szavakat az egész Izraelhez, akkor azt mondta nekik: Vegyetek szívetekre minden szót, amelyekkel én bizonyságot teszek előttetek ma; hogy megparancsoljátok fiaitoknak, hogy megtartsák őket, megcselekedvén e tanításnak minden szavát. Mert nem üres szó ez rátok nézve, hanem ez a ti életetek; és ez által az ige által nyújtjátok meg napjaitokat a földön, ahova most átmentek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek azt.

És szólt az Úr Mózesnek ugyanezen a napon, mondván: Menj fel az Abarimnak erre a hegyére, a Nebó hegyre, mely Móáb országában van, mely Jerikóval szemben terül el; és nézd meg Kanaán országát, melyet én Izráel fiainak adok birtokul. És halj meg azon a hegyen, amelyikre felmégy, és takaríttassál népeidhez; mint ahogyan Áron, a testvéred, meghalt a Hór hegyén, és takaríttatott népeihez. Azért mert kötelességszegést követtetek el ellenem Izráel fiai között a kádesi Meribá vizénél a Cin sivatagban azzal, hogy nem dicsőítettetek engem Izráel fiai között. Mert átellenben láthatod az országot, melyet én Izráel fiainak adok, de be az országba nem mehetsz.

Debóra éneke: Bírák k., 5, K. G. ford., in: Harmatta János, szerk., Ókori keleti történeti chrestomathia (1965, és újabb kiadások), no. VI/1

Sámson két rejtvénye: Bírák k., 14,14.18

Étel jött ki az evőből,

és édes jött ki az erősből.

Ha nem az én üszőmmel szántottatok volna,

talányom értelmét meg nem találtátok volna.

K. G. ford., in: uő, Héber mítoszok és mondák (Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó, 2000), p. 148, p. 149

Sámson győzelmi éneke: Bírák k., 15,16

Szamár állkapcsával sújtottam s elsöpörtem –

szamár állkapcsával ezer férfit megöltem.

K. G. ford., in: uő, Héber mítoszok és mondák (Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó, 2000), p. 151

Körtánc-ének Dávidról: I. Sám. 29,5

Leverte Saul az ő ezerét,

És Dávid az ő tízezerét?

Csasztuska (dávár) Salamon ellen: I. Kir. 12,16

Mikor ugyanis egész Izráel látta, hogy nem hallgatott a király rájuk, ezt a feleletet adta a nép a királynak, mondván: Mi részünk van nekünk Dávidban? Örökségünk sincs Isai fiában, sátoraidba, Izráel; most már őrizd a magad házát, Dávid; ezzel elment Izráel a maga sátoraiba.

Bordal: Proverbia, 31,6-7

Adjátok a részegítő italt a veszendőnek;

és a bort a keserű lelkűeknek:

igyék és felejtse el szegénységét;

és nyomorúságára ne gondoljon már.

Siratóének: Jeremiás (Jiremjáhu) k., 9,16-21

Így mondta a Seregek Ura: Figyeljetek,

és hívjátok a siratóasszonyokat, hadd jöjjenek;

és küldjetek a tudós asszonyokért, hadd jöjjenek,

és siessenek, és emeljenek ránk jajszót;

és áradjanak könnytől a szemeink,

és szempilláink vízben ússzanak.

Mert siralom szava

hallatik Cionból:

Hogy elpusztíttattunk,

mint megszégyenültünk;

hogy elhagytuk az országot,

hogy széthányták hajlékainkat!

Mert halljátok, asszonyok, az Úr szavát,

és vegye be fületek szája beszédét;

és tanítsatok leányaitoknak siralmat,

és ki-ki barátnőjének gyászéneket:

hogy felszállt a halál ablakainkba,

bejött palotáinkba.

Irtotta a csecsemőt az utcán,

az ifjakat a tereken;

[mondd: így van az Úr mondása!]

és úgy hullott az ember-hulla,

mint a ganéj a mező színén,

és mint a kéve az arató után,

és nincs, aki összegyűjtse.

***

Meseirodalom

“A fák királyválasztása” (Bírák k., 9,8-15)

Elmentek egyszer a fák, hogy királyt kenjenek fel maguk fölé, és mondták az olajfának: „Légy te király fölöttünk!”

De mondta nekik az olajfa: „Elvesztettem-é zsiradékomat, amellyel általam tisztelik meg az isteneket és az embereket, hogy menjek és ringatózzam a fák fölött?"

És mondták a fák a fügefának: „Jer és légy te király fölöttünk!"

De mondta nekik a fügefa: „Elvesztettem-é édességemet és jó gyümölcsömet, hogy menjek és ringatózzam a fák fölött?"

És mondták a fák a szőlőtőkének: „Jer és légy te király fölöttünk!"

De mondta nekik a szőlőtőke: „Elvesztettem-é mustomat, mely istent és embert megörvendeztet, hogy menjek és ringatózzam a fák fölött?"

És mondták mind a fák a tüskebokornak: „Jer, légy te király fölöttünk!"

És mondta a tüskebokor a fáknak: „Ha igaz hűséggel kentek föl engem királlyá magatok fölé, jertek és találjatok menedéket az én árnyékomban. De ha nem, akkor tűz fog kicsapni a tüskebokorból és megemészti a Libanon cédrusait!"

Trencsényi-Waldapfel Imre ford., in: Világirodalmi antológia, I: Ókor (Budapest: Tankönyvkiadó, 1962³), pp. 55–56

***

Hajdankor-mítoszok

A világ teremtése: Gen. 1

Kezdetben, amikor Elóhim isten az egeket és a földet megteremtette, a föld üres volt és rendezetlen; sötétség borította a tengermélyeket; vizei fölött Elóhim szelleme lebegett. Így szólt Elóhim:

– Legyen világosság!

Így keletkezett a világosság. Midőn Elóhim látta, hogy a fény: jó, elválasztotta egymástól a világosságot és a sötétet. A világosságot nappalnak, a sötétet pedig éjszakának nevezte. Eljött az este, eljött a reggel – ez az első nap.

Így szólt Elóhim:

– Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza őket egymástól!

Ekkor alkotta meg az ég boltozatját, amely határt vont az alant és a felül levő vizek között. Eljött az este, eljött a reggel – ez a második nap.

Így szólt Elóhim:

– Gyűljenek egy helyre az ég boltozatja alatt levő vizek, hogy láthatóvá váljék a szárazföld!

Így történt. Az összegyűlt vizeket Elóhim tengernek nevezte el, a szárazat pedig földnek. Látta Elóhim, hogy mindez: jó. Így szólt Elóhim:

– Sarjadjon a földből dús növényzet, magot hajtó fű, gyümölcsöt termő fa, amely saját magvárói szaporodik!

Így történt: a föld mindenfajta dús növényzetet sarjasztott, magot hozó füvet, gyümölcsöt termő fát, amely saját magvával szaporodik; és látta Elóhim, hogy mindez: jó. Eljött az este, eljött a reggel – ez a harmadik nap.

Így szólt Elóhim:

– Legyenek Világítók az ég boltozatján, hogy azok mutassák a határt nappal és éjszaka között, hogy azok jelöljék a napszakok, napok, évek kezdetét!

Ekkor alkotta Elóhim a Nagy Világítót, amely nappal uralkodik, és a Kis Világítót, amely éjszaka uralkodik; s kívülük még számos csillagot. Mindmegannyit az ég boltozatjára rögzítette, hogy onnan árasszák fényüket a földre. Látta Elóhim, hogy mindez: jó. Eljött az este, eljött a reggel – ez a negyedik nap.

Így szólt Elóhim:

– Nyüzsögjenek eleven állatok seregei a vizekben; szárnyas madarak szárnyaljanak a föld fölött, az ég boltozatján!

Megalkotta Elóhim a tengeri szörnyállatokat és minden fajtájú élőlényt, amelyek a vizekben nyüzsögnek, és a szárnyas madarak minden fajtáját; látta Elóhim, hogy mindez: jó.

Megáldotta őket:

– Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek meg a vizet a tengerekben; a madarak pedig a földön szaporodjanak!

Eljött az este, eljött a reggel – ez az ötödik nap. Mondta Elóhim:

– Keljenek életre a földön az eleven állatok fajtái; ajószág és a csúszómászók és a mező állatai!

Így történt: megalkotta Elóhim az eleven állatok fajtáit a földön; a jószágot, a csúszómászókat; látta Elóhim, hogy mindez: jó.

Mondta Elóhim:

– Teremtsünk hát embert is, aki hozzánk hasonlít, a mi alakunkat ölti fel; ő uralkodik majd a halakon, a madarakon, és a jószág fölött, és az egész föld fölött, annak minden csúszómá-szójával együtt.

Megteremtette Elóhim az embert, saját képmására. Elóhim-hoz hasonlónak teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket. Megáldotta őket Elóhim, s mondta nekik:

– Szaporodjatok, töltsétek meg sokaságotokkal a földet, és vegyétek birtokba. Nektek adom a föld sarjadékát, a gyümölcsfák termését, az égi madarakat, az állatokat, a tenger halait: legyen az állatok eledele a zöld növény, ti pedig húsukkal táplálkozzatok.

Látta Elóhim, hogy mindaz, amit alkotott: igen jó. Eljött az este, eljött a reggel – ez a hatodik nap.

Készen voltak az egek, a föld s minden, ami hozzájuk tartozik: a hatodik napon Elóhim befejezte minden munkáját. A hetedik napon megpihent munkája után; megszentelte a hetedik napot, és megáldotta, mert azon a napon pihente meg minden művét, amelyet teremtett, megalkotván.

K. G. ford., in: uő, Héber mítoszok és mondák (Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó, 2000), pp. 5–7

Az első emberpár az Éden-kertben: Gen. 2,4-25

Midőn az Örökkévaló isten megformálta a földet és az egeket, a talaj még meddő volt: bojtorján se nőtt a földön; nem sarjadt ki a mezőn semmilyen növény – mert az Örökkévaló isten még nem permetezett esőt a földre, és ember sem volt még, hogy a feltöretlen talajt megmunkálta volna.

Majd felhő gomolygott a föld fölé, s megitatta a talajt. Ekkor az Örökkévaló isten egy marék agyagot ragadott fel, kezével összegyúrta, orrába élő leheletet fújt, s a földcsomó élőlénnyé változott. (Ezért nevezik az embert a föld, adamá nevéről Ádámnak.)

Az Örökkévaló isten buja kertet ültetett Keleten, Édenben, és oda helyezte az embert, akit az imént gyúrt a földből. A kertben mindenféle fát sarjasztott, kívánatos és gyönyörűséges fajtákat. Köztük volt az élet fája s a jó és a rossz tudásának fája is.

Négy folyó öntözte a kertet, s innen ágaztak szét a világ másmás tájaira, négy ágban. Az egyik, a Písón, Havila földje körül folyik, ott a földben arany van, és drágakövek; illatos gyanta is van ott. A másik, a Gíhón, megkerüli Kús földjét, a szerecsenek országát. A harmadik folyó, a Hiddekel (ez a Tigris), Asszíriától keletre folyik. A negyedik pedig, a Prát (az Euphratész), jól ismert mindenki előtt. Az Örökkévaló ebbe a kertbe helyezte az embert, Ádámot, hogy megművelje, és hogy vigyázzon rá. Parancsot adott neki:

– A kert minden fájáról ehetsz, de ne merd megkóstolni sem az élet fájának, sem a jó és a rossz tudás fájának gyümölcsét: mert amely napon arról eszel, bizony halállal halsz!

Majd mondta az Örökkévaló isten:

– Nem jó, hogy egyedül van az ember. Társat kell készítenem neki, aki hozzá való lesz.

Állatokat gyúrt a földből, mígnem elkészült minden élőlény, amely a földön él vagy a levegőben repdes. Valamennyiüket Ádám elé küldte, várván, hogy ő adjon neki nevet. Az ember ki is mondta minden jószág, az ég minden madara, a mező minden állata nevét, de magához illő társra nem talált közöttük.

Ekkor az Örökkévaló isten akaratából kábult álom hullott Ádámra. Az ember elaludt. Az Örökkévaló isten kivett egyet a bordái közül, a csont helyét hússal töltötte meg, a bordát, amelyet Ádám testéből vett, asszonnyá formálta, és az asszonyt Ádám elé küldte.

Ádám ezt mondta:

Ez itt már csont az én csontomból,

hús az én húsomból,

az emberből vették ki őt,

legyen hát asszonyember a neve.

Akkor még meztelen volt mindkettő, az ember is, asszonya is, de nem röstelkedtek.

K. G. ford., in: uő, Héber mítoszok és mondák (Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó, 2000), pp. 7–8

Vízözön: Gen. 6–8

És történt, hogy az ember elkezdett sokasodni a föld színén, és leányaik születtek nékik. Akkor az Isten fiai meglátták az ember leányait, hogy szépek azok, és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, akiket megszerettek. Akkor azt mondta az Úr: Ne tartson az én leheletem az emberben örökké, mivelhogy ő is test; hanem legyenek napjai százhúsz esztendők. Az óriások voltak a földön azokban a napokban, és azután is, mikor az Isten fiai bementek az ember lányaihoz és azok szültek nekik — ezek azok a hősök, akik ősidőktől voltak, a hírneves emberek.

Akkor látta az Úr, hogy nagy lett az ember gonoszsága a földön; és szíve gondolatainak minden képzelme csak gonosz egész nap. És megbánta az Úr, hogy az embert megalkotta a földön, és fájlalta szívében. És azt mondta az Úr: Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a föld színéről embertől baromig, csúszómászóig és az ég madaráig; mert megbántam, hogy alkottam őket. De Noé kegyelmet talált az Úr szemeiben.

Ezek Noé történetei. Noé igaz, tökéletes férfiú volt kortársai között; az Istennel járt Noé. És három fiút nemzett Noé: Sémet, Hámot és Jáfetet. A föld pedig megromlott volt az Isten előtt, és tele volt a föld erőszakkal. És látta Isten a földet, és íme meg volt romolva, mert minden test megrontotta útját a földön. Akkor azt mondta Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mert megtelt tőlük a föld erőszakkal, és íme én elvesztem őket a földdel együtt. Csinálj magadnak bárkát gófer fából, csupa rekeszekkel csináld a bárkát; és szurkozd be azt belül és kívül szurokkal. És ekképpen csináld azt: háromszáz sing a bárka hossza, ötven sing a szélessége és harminc sing a magassága. Fénynyílást csinálj a bárkára, és egy singnyire fejezd be azt fölülről, és a bárka ajtaját az oldalára tedd; alsó, második és harmadik emeleti rekeszekkel csináld azt. Én pedig íme hozom az özönvizet a földre, elpusztítani minden testet, amelyben életnek lehelete van az ég alatt; minden, ami a földön van, meghal. De teveled felállítom az én frigyemet, menj be azért a bárkába te és fiaid, és a te feleséged és fiaid feleségei veled. És mindenből, ami él, minden testből kettőt vígy be a bárkába, hogy életben tartsd magaddal; hím és nőstény legyen. A madárból neme szerint és a baromból neme szerint, mindenből, ami a földön csúszik-mászik, neme szerint; mindenből kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjanak. Te pedig végy magadnak minden eledelből, melyet enni szoktak, és takarítsd be magadhoz, hogy legyen neked és nekik ételül. És megtette Noé; egészen úgy tett, amint Isten parancsolta neki.

Akkor azt mondta az Úr Noénak: Menj be te és egész házad a bárkába, mert téged láttalak előttem igaznak ebben a nemzedékben. Minden baromból, amelyik tiszta, végy magadnak hetet-hetet, hímet és nőstényét; abból a baromból pedig, amelyik nem tiszta, kettőt, hímet és nőstényét. Az ég madarából is hetet-hetet, hímet és nőstényét; magot tartani életben az egész föld színén. Mert hét nap múlva már én esőt adok a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet alkottam. És úgy tett Noé egészen, amint parancsolta neki az Úr.

És Noé hatszáz éves volt, mikor az özönvíz a földön volt. És bement Noé és fiai és felesége és fiainak feleségei vele a bárkába; az özön vize elől. A tiszta baromból és abból a baromból, amelyik nem tiszta, és a madárból és mindenből, ami a földön csúszik-mászik, kettő-kettő ment be Noéhoz a bárkába, hím és nőstény; amint parancsolta Isten Noénak. És történt a hetedik napon, hogy az özönvíz a földön volt. Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, a hónap tizenhetedik napján: ezen a

napon felhasadt a nagy mélység minden forrása, és az ég csatornái megnyíltak. És az eső a földön volt negyven nap és negyven éjjel. Ugyanezen a napon ment be Noé és Sém és Hám és Jáfet, Noé fiai; és Noé felesége és fiainak három felesége velük a bárkába. Ők és minden vad az ő neme szerint és minden barom az ő neme szerint és minden csúszómászó, mely a földön csúszik-mászik, az ő neme szerint, és minden repdeső az ő neme szerint, minden madár, minden szárnyas. És bementek Noéhoz a bárkába; kettő-kettő minden testből, melyben élet lehelete volt. És amelyek bementek, egy hím és egy nőstény mentek be minden testből, amint parancsolta neki Isten; és az Úr bezárt mögötte. Mikor az özön negyven napig volt a földön, úgy megnőtt a víz, hogy felvette a bárkát és az felemelkedett a földről. És a víz elhatalmasodott és nagyon megnőtt a földön; és a bárka járt a víz színén. Aztán a víz nagyon-nagyon elhatalmasodott a földön; és elboríttattak mind a magas hegyek, melyek az egész ég alatt vannak. Felettük tizenöt singre hatalmasodott el a víz, úgy boríttattak el a hegyek. És meghalt minden test, mely csúszott-mászott a földön, a madár és a barom és a vad és az az egész raj, mely a földön rajzott; és minden ember. Minden, aminek élet lelkének lehelete volt az orrában, a szárazföldön valók közül mind meghalt. És eltöröltetett egyáltalán minden állat, mely a föld színén volt, embertől baromig, csúszómászóig és az ég madaráig; és eltöröltettek a földről, és csak Noé maradt meg, és akik vele voltak a bárkában. Így elhatalmasodott a víz százötven napig.

És megemlékezett Isten Noéról és mindarról a vadról, és mindarról a baromról, mely vele volt a bárkában; és szelet vitt át Isten a földön, és megapadt a víz. A mélység forrásai pedig és az ég csatornái bezárattak, és elállt az eső az égből. És visszatért a víz a földről folyton apadva, és százötven nap múlva elfogyott a víz. És a hetedik hónapban, a hónap tizenhetedik napján megállott a bárka Ararát hegyein. A víz pedig folyton fogyott a tizedik hónapig; a tizedik hónapban, a hónap elsején meglátszottak a hegyek csúcsai. És történt negyven nap múlva, hogy Noé kinyitotta a bárka ablakát, melyet csinált volt. És elbocsátotta a hollót, és az kiment, elrepülve meg visszaszállva, míg a víz felszáradt a földről. Azután elbocsátotta a galambot magától, hogy lássa, vajon lefolyt-e a víz a talaj színéről. De a galamb nem talált nyughelyet lába talpának, és visszatért hozzá a bárkába, mert víz volt az egész föld színén; és ő kinyújtotta kezét és megfogta azt és bevitte azt magához a bárkába. Ezután várakozott még másik hét napig, akkor újból kibocsátotta a galambot a bárkából. És megjött hozzá a galamb estéli időre, és íme egy friss olajfa levél volt a szájában; és Noé tudta, hogy lefolyt a víz a földről. És várt még másik hét napot, és elbocsátotta a galambot, és az többet már nem tért vissza hozzá. És a hatszázegyedik esztendőben, az első hónap elsején történt, hogy felszáradt a víz a földről; és Noé elmozdította a bárka fedelét, és látta, hogy íme felszáradt a talaj felszíne. És a második hónapban, a hónap huszonhetedik napján felszáradt a föld.

Akkor így szólt Isten Noénak, mondván: Jöjj ki a bárkából te és feleséged, és fiaid és fiaidnak feleségei veled. Minden vadat, mely veled van minden testből: a madarat és a barmot és mindazt a csúszómászót, ami a földön mászik, hozd ki magaddal; és rajozzanak a földön, és legyenek ter-mékenyek és sokasodjanak a földön. És kijött Noé és fiai, és felesége és feleségének fiai vele. Minden vad, minden csúszómászó és minden madár, minden, ami a földön mászik, családja szerint jött ki a bárkából.

És Noé oltárt épített az Úrnak; és vett minden tiszta baromból, és minden tiszta madárból, és áldozott égő áldozatot az oltáron. És megérezte az Úr a kedves illatot, és azt mondta az Úr az ő szívében: Többé nem átkozom már meg a talajt az emberért. Mivel az ember szívének képzelme gonosz ifjúságától fogva; és én többé már nem vesztek el minden élőt, mint ahogy tettem. Többé — míg a föld lesz — vetés és aratás, és hideg és meleg, és nyár és tél, és nap és éj meg nem szűnik.

***

József történetei

József álmai: Gen. 37,1-11

És lakozék Jákob atya tartozkodásának földén Kanaán tartományában. – Ezek Jákob nemzedéki történetei: Jószef tizenhét éves korában legelteté fivérivel a’ juhakat; mint gyermek pedig Bilhah és Zilpah atyja nőjinek fiaival vala, és rosz híreket vive felőlök atyjokhoz. – Jiszrael pedig jobban szerette Jószefet, minden fiainál, mert vénségének gyermeke vala, és készíte neki ujjas ruhát. – Láták pedig fivéri, hogy őt jobban szereti atyjok minden fivérinél, azért gyülölik vala őt és nem szólhattak hozzá békésen. – Álmodék pedig Jószef álmot és elbeszélé fivérinek, és még annál inkább gyülölék vala őt. – Mert mondá nekik: ugyan halljátok meg az álmot, mellyet álmodtam. – Hogy íme kévéket köténk vala a’ mezőben és íme az én kévém fölkelvén megállott, a’ ti kévéitek pedik körülállának és meghajták magokat kévém előtt. – És mondának neki fivéri: Hát talán királykodandol rajtunk? vagy uralkodandol köztünk. – És álmodék ismét álmot és elbeszélé fivérinek és monda: ime álmodtam ismét álmot; hogy ím a’ nap és a’ hold és tizenegy csillag meghajták magokat előttem. – És elbeszélte atyjának és fivérinek és megdorgálá őt atyja, mondván neki: hát talán eljövünk én meg anyád és fivérid földig meghajtani magunkat előtted? – És boszankodtak rajta fivérei, de atyja megjegyzé magának a’ dolgot.

Bloch Móric ford. (1840), in: uő, Móses öt könyve. Magyarra fordította – – (Budán: A Magyar Kir. Egyetem betűivel, 1840), pp. 279, 281, 283

Józsefet eladják testvérei: Gen. 37,1-36

Jákób pedig azon a földön lakott, melyen atyja jövevény volt: Kanaán földjén.

Ezek Jákób nemzetségtörténetei.

József tizenhét esztendős korában pásztor volt testvéreivel a juhok mellett, éspedig bojtár Bilhának és Zilpának, atyja feleségeinek fiai mellett, és ami rosszat azokról beszéltek, József elvitte atyjuknak. Izráel pedig Józsefet minden fiánál jobban szerette, mert vénségében született; és bokáig érő köntöst csináltatott neki. Mikor látták testvérei, hogy őt atyjuk minden testvérénél jobban szereti, meggyűlölték őt; és nem tudtak hozzá békésen szólni. Egyszer egy álmot látott József és elmondta testvéreinek; azután még jobban gyűlölték őt. Ugyanis azt mondta nekik: Hallgassátok meg, kérlek, ezt az álmot, melyet én álmodtam, hogy kévét kötöztünk a mezőn, és egyszer az én kévém felkelt és egyenesen állva is maradt, és hogy a ti kévéitek meg körülvettek, és meghajtották magukat az én kévém előtt. Erre azt mondták neki testvérei: Még majd király akarsz lenni felettünk, vagy uralkodni akarsz rajtunk? És ezután még jobban gyűlölték őt álmaiért és szavaiért. Mikor még egy másik álmot álmodott, azt ís elbeszélte testvéreinek; és ezt mondta, hogy: Még egy álmot álmodtam, hogy a nap és a hold és tizenegy csillag meghajtotta magát énelőttem. Mikor elbeszélte atyjának és testvéreinek, rászólt atyja és azt mondta neki: Micsoda álom ez, amit álmodtál? Talán majd elmegyünk, én és anyád" és testvéreid, hogy meghajtsuk magunkat előtted a földig? És féltékenyekké lettek rá testvérei; atyja pedig megőrizte e dolgot.

Mikor egyszer elmentek testvérei atyjuk juhait legeltetni Sikembe, azt mondta Izráel Józsefnek: Ugye testvéreid Sikemben legeltetnek, jer, küldjelek el hozzájuk; és azt mondta neki: Ihol vagyok! Erre azt mondta neki: Eredj el, kérlek, nézd meg, hogy vannak testvéreid, és hogy vannak a juhok, és hozz nekem értesítést; így elküldte őt Hebron völgyéből, és elment Sikembe, És rátalált egy ember, amint íme bolyongott; és megkérdezte tőle az az ember, mondván: Mit keresel? És azt mondta: Testvéreimet keresem én; mondd meg nekem, kérlek, hoí legeltetnek? És azt mondta az ember: Elvonultak innét, mert hallottam, mikor mondták: Menjünk Dótánba, És elment József testvérei után, és Dótánban találta őket.

Mikor messziről meglátták őt, mielőtt közel ért volna hozzájuk, összebeszéltek ellene, hogy megölik őt. És azt mondták egymásnak: Ihol jön ez az álomlátó; de most jertek, öljük meg őt és vessük bele egy kútba, és mondjuk azt, hogy valami vadállat ette meg; akkor majd meglátjuk, mi lesz az ő álmaiból. Mikor ezt Rúben meghallotta, kimentette őt kezeikből; azt mondta ugyanis: Ne üssük őt agyon. Azután azt mondta nekik Rúben: Ne ontsatok vert, vessétek őt ebbe a kútba, mely a pusztában van, de kezet ne tegyetek rá; hogy kimentse őt kezükből, és visszavigye őt atyjának. Így történt, hogy mikor odaért József a testvéreihez, hát lehúzták róla a köntösét, a bokáig érő köntöst, mely rajta volt, és fogták, és belevetették őt a kútba. De a kút üres volt, nem volt benne víz.

Mikor leültek enni és felemelték szemeiket, hát látták, hogy ihol jön egy izmáeli karaván Gileádból; tevéik tragakant mézgával, balzsammal és ladánummal megrakva mennek, hogy levigyék Egyiptomba. Akkor azt mondta Júda testvéreinek: Mi haszna, ha megöljük testvérünket és eltakarjuk a vérét? Jertek, adjuk el az ismáélieknek, és kezünk ne legyen rajta, hiszen testvérünk, a mi testünk ő. És hallgattak rá testvérei, és mikor midjáni emberek, vándor kereskedők mentek arra, kihúzták és felhozták Józsefet a kútból, és eladták Józsefet az ismáélieknek húsz ezüstön; kik elvitték Józsefet Egyiptomba.

Mikor Rúben visszatért a kúthoz és természetesen József nem volt a kútban; megszaggatta ruháit, és visszatért testvéreihez, és azt mondta: A gyermek nincsen, és én hová menjek? Akkor vették József köntösét, és levágtak egy kecskebakot, és belemártották a köntöst a vérbe. Aztán elküldték a bokáig érő köntöst, és oda vitték atyjuknak, és azt mondták: Ezt találtuk; ismerd meg, vajon fiad köntöse-e, vagy nem. És megismerte és azt mondta: A fiam köntöse! Valami vadállat megette őt! Széttépve, szét van tépve Józsefi És megszaggatta Jákób a ruháit, és zsákruhát vett a derekára, és sok ideig gyászolta fiát. Mikor minden fia és minden leánya folyton vigasztalta Őt, nem akart megvigasztalódni és azt mondta: Nem, én gyászban megyek fiamhoz a másvilágra! Így siratta őt atyja; a midjániak pedig eladták őt Egyiptomba Potifárnak, Faraó kamarásának, a testőrök főnökének.

József és Potifárné: Gen. 39

Józsefet levitték Egyiptomba; és megvette őt Potifár, Faraó kamarása, a testőrök feje, egy egyiptomi ember az ismáéliektől, akik odavitték őt. És mivel az Úr vele volt Józseffel, szerencsés ember lett. Ugyanis egyiptomi urának házában volt, és látta ura, hogy az Úr vele van, és amit csinál, az Úr mindent szerencséssé tesz a kezében: tehát kedvet talált József a szemeiben, úgyhogy ő szolgálta ki azt; aztán felügyelővé tette őt háza felett, és mindent kezébe adott, amije volt. És történt, hogy mióta felügyelővé tette őt házán és mindenén, amije volt, azóta megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, úgyhogy az Úr áldása volt mindenen, amije volt a házban és a mezőn. Így aztán József kezére hagyta mindenét, amije volt, és őmellette nem törődött semmivel, csak azzal a kenyérrel, amit evett.

József pedig szép termetű és szép arcú ifjú volt. így történt ezek után a dolgok után, hogy urának felesége Józsefre vetette szemeit; és azt mondta: Hálj velem! De az vonakodott és azt mondta ura feleségének: Lásd, az én uram énmellettem nem törődik semmivel a házban; és mindenét a kezembe adta, amije van. Nem nagyobb ő ebben a házban énnálam, és nem tartott vissza tőlem semmit, csak téged, mert te a felesége vagy; hogyan követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot, és vétkezhetném Isten ellen? És bár napról napra beszélt Józsefnek; de az nem hallgatott rá, hogy vele hált volna.

Történt egy napon, hogy mikor bement a házba munkáját végezni, és a háznép közül senki sem volt ott a házban, megragadta ruháját, mondván: Hálj velem! Akkor ő kezében hagyta ruháját, és elmenekült és kiment. És mikor az látta, hogy ruháját a kezében hagyta, úgy menekült ki, akkor kiáltott háza népének és szólt nekik, mondván: Lássátok, egy héber embert hozott nekünk, hogy csúfot űzzön belőlünk; bejött hozzám, hogy velem háljon, de én nagy hangon kiáltottam. Mikor aztán hallotta, hogy felemeltem a hangomat, úgy kiáltottam; akkor mellettem hagyta ruháját és elmenekült, és kiment. Aztán maga mellé tette a ruháját, míg az ura hazajön. Akkor elbeszélte neki ugyanilyen szavakkal, mondván: Bejött hozzám az a héber szolga, akit hoztál nekünk, hogy csúfot űzzön belőlem. Mikor aztán felemeltem a hangomat és kiáltottam, mellettem hagyta a ruháját és kimenekült.

Mikor pedig ura hallotta feleségének szavait, aki elbeszélte neki, mondván: Ezt meg ezt tette velem a te szolgád; haragra gerjedt. És fogta Józsefet az ő ura és betette Őt a börtönbe, arra a helyre, ahol a király foglyai voltak fogva. Mikor ott volt a börtönben, az Úr akkor is vele volt Józseffel; kegyelemmel fordult hozzá, és kedvessé tette őt a börtön főnökének szemeiben. És a börtön főnöke József kezébe adott minden foglyot, aki a börtönben volt; és amit ott csináltak, mindent ő rendezett. A börtön főnöke semmivel semmit nem törődött, ami az ő kezében volt; mivelhogy az Úr vele volt, és amit ő csinált, az Úr sikerre juttatta.

József megfejti a fáraó álmait: Gen. 41,1-36

És történt két esztendő múlva, hogy Faraó azt álmodta, hogy a Nílus mellett állt; és hogy a Nílusból hét tehén jött fel, szép formájúak, és kövér hú-súak; és legeltek a sásban. Aztán, hogy másik hét tehén jött fel utánuk a Nílusból, hitvány formájúak és vékony húsúak; és a Nílus partján levő tehenek mellé álltak. És ezek a hitvány formájú és vékony húsú tehenek felfalták a hét szép formájú és kövér tehenet; erre felébredt Faraó.

Aztán elaludt, és másodszor azt álmodta, hogy hét kalász nőtt egy száron, kövérek és szépek. És hogy hét sovány és keleti széltől kiaszott kalász hajtott ki utánuk. És a sovány kalászok elnyelték azt a hét kövér és teljes kalászt. Erre felébredt Faraó; cs íme álom volt.

És történt reggel, hogy lelke nyugtalan lett, tehát elküldött és elhívatta Egyiptom minden írástudóját és minden bölcsét; és elbeszélte nekik Faraó az ő álmát, de nem volt, aki megfejtette volna Faraónak.

Akkor így szólt a pohárnokok főnöke Faraóhoz, mondván: Bűnömet hozom emlékezetbe ma. Faraó megharagudott szolgáira; és engem Őrizetbe tett a testőrök főnökének házába, engem és a sütők főnökét. És álmot láttunk egy éjjel én és ő; mindenikünk az ő álma jelentésének megfelelő álmot látott. És volt ott velünk egy héber ifjú, a testőrök főnökének szolgája, és elbeszéltük neki, és megfejtette álmainkat, mindenikünknek a maga álma szerint fejtette meg. És történt, hogy amint megfejtette nekünk, úgy lett; engem visszaállított hivatalomba, őt pedig felakaszttatta.

Akkor elküldött Faraó, hívatta Józsefet, és sietve kihozták őt a börtönből; aztán megberetválkozott, ruhát váltott, és ment Faraóhoz. És azt mondta Faraó Józsefnek: Álmot álmodtam, és nincs, ki megfejtse; de én azt hallottam rólad beszélni, hogy csak meg kell hallanod egy álmot, hogy megfejtsd azt. És felelt József Faraónak, mondván: Nem én, Isten fog felelni Faraó javára. Erre azt mondta Faraó Józsefnek: Azt álmodtam, hogy a Nílus partján álltam; és hogy a Nílusból hét tehén jött fel, kövér húsúak és szép alakúak; és legeltek a sásban. Aztán hogy másik hét tehén jött fel utánuk, ványadtak, nagyon hitvány alakúak és vékony húsúak; nem láttam egész Egyiptom földjén olyan hitványakat, mint ezek. És felfalták ezek a vékony és hitvány tehenek az előbbi hét kövér tehenet. És azok beléjük mentek, de nem lehetett észrevenni, hogy beléjük mentek, mert a formájuk olyan hitvány volt, mint kezdetben. Ekkor felébredtem. 'Ezután azt láttam álmomban, hogy hét kalász nőtt egy száron, teljesek és szépek. És hogy hét száradt, vékony, keleti széltől kiaszott kalász hajtott ki utánuk. És ezek a vékony kalászok elnyelték azt a hét szép kalászt. El is mondtam az írástudóknak, de nem volt, ki megmagyarázza nekem. Akkor azt mondta József Faraónak: A Faraó álma egy; amit az Isten tenni akar, azt jelentette meg Faraónak. A hét szép tehén hét esztendő, a hét szép kalász is hét esztendő; egy álom ez. És az a hét vékony és hitvány tehén, mely feljött utánuk, hét esztendő, és a hét üres és keleti széltől kiaszott kalász is az; hét ínséges esztendő lesz." Ez az, amit mondtam Faraónak; amit az Isten tenni akar, azt mutatta meg Faraónak. Hogy hét esztendő jön, mikor nagy bőség lesz Egyiptom egész földjén; utána pedig jönni fog hét ínséges esztendő, úgyhogy elfelejtik mindezt a bőséget Egyiptom földjén; és úgy elpusztítja az éhség a földet, hogy nem lehet észrevenni a bőséget, mely az országban volt, a miatt az éhség miatt, mely azután lesz; mert az igen nagy lesz. Azért ismétlődött pedig az álom Faraóhoz kétszer; mert a dolog el van határozva az Istennél, és hamar véghez akarja azt vinni az Isten.

Most tehát szemeljen ki Faraó egy értelmes és bölcs embert; és állítsa azt Egyiptom országa fölé; intézkedjék Faraó, hogy az állítson tiszttartókat az ország fölé; és szedjen ötödöt Egyiptom országától a hét bő esztendőben. Így gyűjtsék össze ezeknek a jövendő jó esztendőknek minden élelmét; és halmozzanak fel gabonát Faraó keze alatt éleimül a városokban, és őrizzék. Így ez az élelem az ország letétje lesz a hét ínséges esztendő számára, mely elkövetkezik Egyiptom földjére; és nem pusztul el az ország az éhség folytán.

***

Bileám: Átok helyett áldás

Num. 22–24

És elköltöztek Izráel fiai; és Móáb mezőségén ütöttek tábort, a jerikói Jordánon túl.

Mikor látta Bálák, Cippór fia, mindazt, amit Izráel az emorival cselekedett; nagyon aggódott Móáb a nép miatt, mert olyan számos volt; és irtózott Móáb Izráel fiaitól. Akkor azt mondta Móáb Midján véneinek: Most felnyal ez a gyülekezet mindent körülöttünk, mint az ökör felnyalja a mező zöldjét. Bálák pedig, Cippór fia, Móáb királya volt abban az időben. És követeket küldött Bálámhoz, Beór fiához az Eufrátesz melletti Petórba, az ő népe fiainak országába, hogy hívják el őt; mondván: Íme egy nép jött ki Egyiptomból, íme elborította a föld színét, és velem átellenben lakik. Most azért jöjj el, kérlek, átkozd meg nekem ezt a népet, mert hatalmasabb nálam, talán meg tudjuk őt verni és elűzhetem az országból; mert tudom, akit megáldasz, áldott, és akit megátkozol, átkozott lesz.

És elmentek Móáb vénei és Midján vénei, igézésdíj a kezükben; mikor megérkeztek Bálámhoz, elmondták neki Bálák szavait. És azt mondta nekik: Háljatok itt az éjjel, akkor megadom nektek a feleletet aszerint, amint szólni fog hozzám az Úr; és ott maradtak Móáb főemberei Bálámnál. És bement Isten Bálámhoz; és azt mondta: Kik ezek az emberek nálad? És azt mondta Bálám az Istennek: Bálák, Cippór fia, Móáb királya küldött hozzám: Itt van az a nép, mely kijött Egyiptomból, és elborította a föld színét; most jöjj el, átkozd meg őt nekem, talán megvívhatok vele és elűzhetem őt. És azt mondta Isten Bálámnak: Ne menj el velük; ne átkozd meg azt a népet, mert az áldott. Mikor Bálám reggel felkelt, azt mondta Bálák főembereinek: Menjetek el hazátokba; mert megtagadta az Úr az engedélyt, hogy veletek menjek. És fölkeltek Móáb főemberei, és mikor megérkeztek Bálákhoz, azt mondták: Nem akart Bálám velünk jönni. Akkor Bálák ismét küldött főembereket, többet és tekintélyesebbet amazoknál. És mikor megérkeztek Bálámhoz, azt mondták neki: Ezt mondja Bálák, Cippór fia: Ne vonakodjál, kérlek, hozzám eljönni; mert tiszteletdíjjal igen megtisztellek, és mindent megteszek, amit nekem mondasz; csak jöjj el, kérlek, átkozd meg nekem ezt a népet. És felelt Bálám, és azt mondta Bálák szolgáinak: Ha nekem adná Bálák a házát ezüsttel és arannyal tele; nem léphetném át az Úrnak, az én Istenemnek szavát kicsit vagy nagyot művelvén. De most maradjatok itt, kérlek, ti is az éjjel; hogy megtudjam, mit beszél velem tovább az Úr. És bement Isten Bálámhoz éjjel, és azt mondta neki: Ha téged hívni jöttek a férfiak, kelj fel, eredj el velük; de csak azt cselekedd, amit mondani fogok neked. És felkelt Bálám reggel, megnyergelte szamarát; és elment Móáb főembereivel.

És fellobbant Isten haragja, hogy ő elment, és odaállt az Úr angyala az útba ellensége gyanánt; míg ő szamarán nyargalt, és két legénye vele. Mikor látta a szamár, hogy az Úr angyala az útban áll, és kivont kard van a kezében, letért a szamár az útról, és ráment a mezőre; Bálám pedig megütötte a szamarat, hogy ráterelje az útra. Akkor felállt az Úr angyala a szőlők közt levő mély útba; kerítés innen és kerítés túl. Mikor látta a szamár az Úr angyalát, odaszorult a falhoz, és Bálám lábát a falhoz szorította; akkor az újra megütötte őt. Az Úr angyala pedig ismét továbbment és megállt egy szoros helyen, ahol nem volt út a kitérésre sem jobbra, sem balra. Mikor a szamár meglátta az Úr angyalát, lefeküdt Bálám alatt; erre úgy fellobbant Bálám haragja, hogy megütötte a szamarat botjával. Erre megnyitotta az Úr a szamár száját; és azt mondta Bálámnak: Mit tettem neked, hogy már háromszor megütöttél engem? És azt mondta Bálám a szamárnak: Azt, hogy csúfot űztél belőlem; bárcsak kard lett volna a kezemben, mert akkor megöltelek volna. És azt mondta a szamár Bálámnak: Nemde én vagyok neked az a szamarad, amelyiken nyargaltál, mióta vagy, a mai napig, vajon egyáltalán szokásom volt-e nekem veled így cselekedni? És azt mondta: Nem. Akkor megnyitotta az Úr Bálám szemét, és meglátta az Úr angyalát, hogy az útban áll, és kivont kard van a kezében; és meghajtotta magát és arcra borult. Az Úr angyala pedig azt mondta neki: Miért ütötted meg szamaradat már harmadszor? Lásd, én vonultam ki ellenség gyanánt, mert ez az út velem szembe rohan. Engem látott a szamár és énelőlem tért ki immár háromízben; ha ki nem tért volna előlem, akkor most téged már meg is öltelek volna, őt pedig életben hagytam volna. És azt mondta Bálám az Úr angyalának: Bűnbe estem, mert nem tudtam, hogy te álltál elébem az útba; most tehát, ha a te szemeidben rossz, kész vagyok visszatérni. Az Úr angyala pedig azt mondta Bálámnak: Eredj el ezekkel az emberekkel, csakhogy azt az igét szóld, amit én fogok hozzád szólani. Így ment el Bálám Bálák főembereivel.

Mikor meghallotta Bálák, hogy megjött Bálám; kiment elébe Ír-Móábhoz, mely az arnoni határon van, ami a határ legszélén van. És azt mondta Bálák Bálámnak: Nemde küldve küldtem hozzád, hogy hívjanak, miért nem jöttél hozzám? Vajon valóban nem tudnálak megtisztelni? És azt mondta Bálám Báláknak: Íme eljöttem hozzád, most szólni vajon szólhatok-e hozzád valamit? Azt az igét, amit Isten a számba tesz, azt szólhatom. Aztán elment Bálám Bálákkal; és bementek Kirjat-Húcótba. És áldozott Bálák marhát és juhot; és küldött Bálámnak és azoknak a főembereknek, akik vele voltak.

És történt reggel, hogy fogta Bálák Bálámot, és felvitte a Baál magaslatára; és onnét meglátta a népnek egyik szárnyát.

És azt mondta Bálám Báláknak: Építs nekem itt hét oltárt; és készíts el nekem itt hét bikát és hét kost. És úgy tett Bálák, amiképpen Bálám szólt; és égő áldozatul megáldozott [Bálák és Bálám]egy bikát meg egy kost mindenik oltáron. És azt mondta Bálám Báláknak: Állj meg égő áldozatod mellett, én pedig elmegyek, talán szembejön velem az Úr, és bármit mutat nekem, annak a dolgát megjelentem néked; ezzel elment magában. És szembement Isten Bálámmal; és ő azt mondta neki: A hét oltárt elrendeztem és egy bikát meg egy kost áldoztam égő áldozatul mindenik oltáron. Akkor igét tett az Úr Bálám szájába; és azt mondta: Térj vissza Bálákhoz; és így szólj. És visszatért hozzá, és íme égő áldozata mellett állt; ő és Móáb főemberei mind. Akkor elkezdte mondását, és mondta:

Arámból hozatott engem Bálák

Móáb királya kelet hegyeiről:

Jer, átkozd meg nekem Jákóbot,

Jer, átkozd el Izráelt!

Mit átkozzam? Isten nem átkozta meg;

Mit átkozzam el? nem átkozta el az Úr.

Mert sziklák tetejéről látom őt,

És halmokról szemlélem őt:

Íme egy nép, mely magában lakik,

És nemzetek közé nem számítja magát.

Ki számlálja meg Jákób porát

És Izráel negyedrészének számát?

(Igazak halálával haljak meg én;

És olyan végem legyen, mint neki.)

Erre azt mondta Bálák Bálámnak: Mit tettél velem? Ellenségeimet megátkozni hoztalak téged ide, és íme valóságos áldást mondtál. És felelt és azt mondta: Nemde, amit az Úr a számba tesz, azt kell megtartanom, mikor szólok? És azt mondta neki Bálák: Jöjj velem, kérlek, egy másik helyre, ahonnét látni fogod őt (csakhogy egy szárnyát látod és nem az egészet látod); és átkozd meg őt nekem onnét. És elvitte őt az Őrmezőre a Piszga tetejére; és épített hét oltárt és egy bikát meg egy kost áldozott mindegyik oltáron égő áldozatul. És azt mondta Báláknak: Állj itt égő áldozatod mellett; én pedig találkozást fogadok amott. És szembement az Úr Bálámmal, és igét tett a szájába; aztán azt mondta: Eredj vissza Bálákhoz, és így szólj. Oda is ment hozzá, és íme ott állt égő áldozata mellett, és Móáb főemberei vele; és azt mondta neki Bálák: Mit szólt az Úr? Akkor elkezdte mondását, és mondta:

Kelj fel, Bálák, és hallgass,

Figyelj reám Cippór fia.

Nem ember az Isten, hogy hazudjék;

Sem ember fia, hogy valamit megbánjon.

Mondott-e ő olyat, amit meg ne tett volna;

Szólt-e, amit meg ne valósított volna?

Íme azt vettem, hogy áldjak;

Megáldotta, és én meg nem fordíthatom.

Nem szemlélnek veszedelmet Jákóbban;

És nem látnak nyomorúságot Izráelben.

Az Úr, az ő Istene vele van,

És királyt illető kürtzengés van benne

Isten, aki kihozta őket Egyiptomból,

Olyan neki, mint egy bölény szarva.

Mert nincs bűvölés Jákób ellen,

És nincs jövendölés Izráel ellen; [idejében meg szokta

     mondani Jákóbnak és Izráelnek, amit cselekedett Isten].

Íme egy nép, mely mint nőoroszlán kel fel,

És mint hím oroszlán emelkedik fel;

Nem fekszik le, míg zsákmányt nem eszik,

És megölöttek vérét nem issza.

Erre azt mondta Bálák Bálámnak: Átkozni se átkozd őket, áldani se áldd meg őket. És felelt Bálám és azt mondta Báláknak: Nem szóltam-e neked, mondván: Mindenben azt cselekszem, amit az Úr szól?

És azt mondta Bálák Bálámnak: Jer, kérlek, elviszlek egy másik helyre; talán tetszeni fog az Istennek, hogy onnét átkozd meg nekem őket. És elvitte Bálák Bálámot a Peór tetejére, mely a pusztaság színe fölött néz el. És azt mondta Bálám Báláknak: Építs itt nekem hét oltárt; és készíts el nekem itt hét bikát és hét kost. És úgy tett Bálák, mint Bálám mondta; és áldozott egy bikát meg egy kost mindenik oltáron égő áldozatul.

De mivel látta Bálám, hogy jó az Úr szemében, ha áldást mond Izráelre, nem ment, mint máskor, a bűvöletnek elébe; hanem a sivatagnak szögezte arcát. És mikor felemelte Bálám a szemeit, és látta Izráelt törzsenként letelepedve; reá szállt Isten lelke, és elkezdte mondását és mondta:

Bálámnak, Beór fiának mondása,

A behunyt szemű ember mondása;

Az Isten szavait hallónak mondása.

Aki a Mindenható látomását látja,

Leborulva és nyitott szemekkel:

Mily szépek a te sátoraid, Jákób;

És a te hajlékaid, Izráel!

Mint elterült patakvölgyek,

Mint kertek folyóvíz mellett;

Mint aloék, melyeket az Úr ültetett,

Mint cédrusok vizek mellett.

Kiömlik a víz a vedréből,

És vetése sok vízzel van;

És feljebb lesz a királya Agagnál,

És királysága emelkedett lesz.

Isten, aki kihozta őt Egyiptomból,

Olyan neki, mint egy bölény szarva:

Nemzeteket eszik, ellenségeit

És csontjaikat összetöri,

És nyilaival általveri,

Leguggolt, lefeküdt, mint egy hím oroszlán,

És mint egy nőstény oroszlán, ki kelti fel?

Áldottak, akik téged áldanak,

Átkozottak, akik átkoznak.

Erre fellobbant Bálák haragja Bálámra, és összecsapta kezeit; aztán azt mondta Bálák Bálámnak: Ellenségeimet megátkozni hívattalak téged, és íme valóságos áldást mondtál már háromszor. Most tehát fuss a helyedre; azt mondtam, hogy tiszteletdíjjal megtisztellek téged, de lám az Úr elütött téged a tisztelettől. És azt mondta Bálám Báláknak: Nemde követeidnek is, akiket hozzám küldtél, szóltam, mondván: Ha nekem adná Bálák a házát ezüsttel és arannyal tele, nem léphetném át az Úr szavát, jót vagy rosszat művelvén magamtól; amit szólni fog az Úr, azt szólom. Most pedig íme én elmegyek az én népemhez; jer tehát, hadd tárjam fel előtted, mit fog ez a nép tenni a te népeddel az utolsó időkben. Ezzel elkezdte mondását, és mondta:

Bálámnak, Beór fiának mondása,

A behunyt szemű ember mondása;

Az Isten szavait hallónak mondása.

És aki a Magasságosnak tudományát tudja;

Aki a Mindenható látomását látja

Leborulva és nyitott szemekkel.

Látom őt, de nem most,

Nézem őt, de nem közel;

Csillag lép fel Jákóbból,

Királypálca kel fel Izráelből,

És átüti Móáb oldalait,

És letöri Sétnek minden fiát.

És Edom öröksége lesz,

És öröksége lesz Széir,

Az ő ellenségei____:

Izráel pedig hatalmas dolgot cselekszik;

És Jákobból fog uralkodni valaki,

És elveszti a maradékot a városból.

Mikor meglátta Amáleket, elkezdte mondását, és mondta:

Nemzetek eleje Amálek,

És utója a pusztulásnál van.

Mikor meglátta a Kénit, elkezdte mondását és mondta:

Mozduladanságban van lakhelyed,

És kősziklára van rakva fészked:

Hanem Kain pusztulása vár;

Míglen Assúr fogságra visz téged.

És elkezdte mondását és mondta:

Jaj, aki akkor él, mikor Isten ezt megteszi!

És hajók jönnek Kittim partjáról,

És megalázzák Assúrt, és megalázzák Ébert;""

És az is a pusztulásnál van.

Ezzel fölkelt Bálám és elment, visszatért az ő helyére; és Bálák is elment a maga utján.

***

Hanna imája

I. Sám. 2,1-10

Akkor imádkozott Anna, és ezt mondta:

Tombol a szívem az Úrban;

Felmagasztosult a szavam az Úrban;

Kinyílt a szám ellenségeim ellen:

Mert örvendezek szabadításodban;

Nincsen olyan szent, mint az Úr!

Mert nincsen terajtad kívül,

Nincs oly szirt, mint a mi Istenünk.

Ne beszéljetek annyi kevélyét,

Ne jöjjön ki kérkedés szátokból;

Mert mindentudó Isten az Úr.

És nála ki vannak egyenlítve a tettek:

Hősök kézíve össze van törve;

Elesettek pedig erőt öveznek magukra.

Jóllakottak kenyérért állnak bérszolgálatba;

Éhezők pedig abbahagyják örökre.

A meddőnek hét gyermeke születik;

A sok gyermekes pedig gyászol.

Az Úr öl és elevenít;

Levisz az alvilágba és felhoz;

Az Úr szegénnyé tesz és meggazdagít.

Lealacsonyít, fel is magasztal:

Talpra állítja a porból a szegényt;

Felemeli a szemétből a szűkölködőt:

Hogy fejedelmek mellé ültesse,

És dicsőség trónját adjon neki örökségül.

Mert az Úréi a földnek oszlopai,

És azokra tette a földkerekségét.

Kegyeseinek lábait megőrzi,

De az istentelenek a sötétségben elvesznek;

Mert nem erővel diadalmaskodik az ember.

Az Úrral aki perel, összetörik,

Felette az égben mennydörög,

Az Úr megítéli a földnek végeit;

És hatalmat ad királyának,

És felemeli felkentjének szarvát.

***

Dávid és Góliát

I. Sám. 17,1-54

Mikor a filiszteusok összevonták táboraikat a háborúra, Szokónál gyűltek össze, mely Júdához tartozik; és Szokó és Azéka között táboroztak Efesz-Dammimban. Saul és Izráel emberei szintén összegyülekeztek és a Cservölgyben táboroztak; és háborúra sorakoztak a filiszteusok ellen. És a filiszteusok a túlsó hegyen állottak, Izráel pedig az innenső hegyen állott úgy, hogy a völgy közöttük volt.

Akkor kijött a bajvívó a filiszteusok táboraiból, Góliát a neve, Gátból való: magassága hat sing és egy arasz. Réz-sisak volt a fején, ő meg pikkelyes páncélba volt öltözve; és a páncél súlya ötezer réz-sekel volt. Réz láb-páncél a lábain; és egy rézgerely a vállai között. Dárdájának a nyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája, dárdájának a hegye pedig hatszáz sekel vasból volt; és a pajzsvivő ment előtte. És megállt és odakiáltott Izráel csatasorainak, és azt mondta nekik: Miért vonultok ki, hadakozásra sorakozván? Nemde én vagyok a filiszteus, ti pedig Saul szolgái? Válasszatok ki magatoknak egy embert, és az jöjjön le hozzám: ha meg bír velem vívni és levág engem, akkor mi leszünk a ti szolgáitokká; ha pedig én bírok cl vele és levágom őt, akkor ti lesztek a mi szolgáink és szolgálni fogtok bennünket. Aztán azt mondta a filiszteus: Én gyalázattal illettem Izráel sorait e mai napon; adjatok nekem valakit, hogy megvívjunk egymással. Mikor pedig meghallotta Saul és egész Izráel a filiszteusnak ezeket a beszédeit; megrettentek és féltek nagyon.

Dávid pedig efráti embernek volt a fia. Ez Júda Bét-Leheméből, tudniillik Isai volt a neve, és nyolc fia volt neki, és az ember Saul idejében már vén volt, embereket hozott, akik bevonultak: Isai három nagyobbik fia ment el Saul után a háborúba. Annak a három fiának a neve pedig, akik elmentek a háborúba: Eliáb, az elsőszülött, aztán másodszülöttje Abinádáb, a harmadik pedig Sammá. Dávid volt pedig a legkisebb; tehát mikor a három legnagyobb elment Saul után, akkor Dávid elment Saultól és visszatért atyja juhait őrizni Bét-Lehembe.

Elközelített pedig a filiszteus reggel és este; és kiállott negyven napon át.

Egyszer azt mondta Isai fiának, Dávidnak: Vedd testvéreidnek ezt az efa pergelt gabonát és ezt a tíz kenyeret; és futtasd el a táborba testvéreidnek. Ezt a tíz sajtszeletet pedig vidd el az ezredesnek; és látogasd meg testvéreidet, hogy vannak, és válaszukat hozd el. Saul pedig, és ők és Izráel férfiai mind a Cservölgyben voltak, a filiszteusokkal hadakozván.

És felkelt Dávid korán reggel, és a juhokat egy őrizőre hagyta, aztán megrakodott és elment, mint ahogyan Isai parancsolta neki. És mikor a szekérvárhoz érkezett, a csatarendhez kivonuló sereg akkor kiáltott riadót a hadakozásra: és felsorakozott Izráel is, a filiszteusok is, csatarend csatarenddel szembe. Dávid tehát a nála levő holmit ott hagyta a holmik őrzőjének kezén, és elfutott a csatarendhez; és mikor odaért, kérdezősködött testvérei hogyléte felől. És éppen mikor ővelük beszélgetett, a bajvívó, a Góliát nevű filiszteus Gátból akkor vonult fel a filiszteusok csatarendjei közül, és hasonló beszédeket beszélt; úgyhogy Dávid hallotta. Izráel emberei pedig, mikor meglátták az embert, mind elfutottak előle, mert nagyon féltek. És azt mondták Izráel emberei: Láttátok-c ezt az embert, aki itt felvonult? Mert Izráelt gyalázattal illetni vonult fel; hát azt az embert, aki ezt levágja, a király gazdaggá teszi nagy gazdagsággal, leányát is neki adja, és atyja házát szabaddá teszi Izráelben. Erre Dávid azt mondta a mellette álló embereknek, mondván: Mit csinálnak azzal az emberrel, aki levágja ezt a filiszteust és leveszi a gyalázatot Izráelről? Mert kicsoda ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy az élő Istennek csatarendjeit gyalázza? Mire a nép hasonló szóval felelt neki, mondván: Így tesznek azzal az emberrel, aki ezt levágja. Mikor meghallotta Eliáb, a legnagyobbik testvére, hogy beszélget az emberekkel, felgerjedt Eliáb haragja Dávidra, és azt mondta: Miért is jöttél te le, és kire hagytad azt a néhány juhot a sivatagban? Ismerem én a te elbizakodottságodat és szíved gonoszságát, hogy azért jöttél le, hogy meglásd a háborút. Dávid pedig azt mondta: Mit tettem én most; hát nem beszélik? Ezzel elfordult attól egy másikhoz és hasonlóképpen szólott; a nép pedig hasonlóképpen felelt neki, mint az első felelet volt.

Mikor híre terjedt azoknak a beszédeknek, melyeket Dávid beszélt, és elmondták Saul előtt, az magához vitette őt. Akkor Dávid azt mondta Saulnak: Senki szíve ne csüggedjen el miatta; a te szolgád elmegy és megvív ezzel a filiszteussal. De Saul azt mondta Dávidnak: Nem mehetsz te ez ellen a filiszteus ellen, hogy vele hadakozzál; mert gyermek vagy te, az pedig hadakozó férfiú ifjúságától fogva. Dávid pedig azt mondta Saulnak: Pásztor volt a te szolgád atyjánál a juhok mellett; és ha eljött az oroszlán és medve és elvitt egyet a nyájból, kimentem utána, levágtam azt és kiragadtam a szájából; ha pedig ellenem állt, megragadtam a szakállát, és leütöttem és megöltem őt. Az oroszlánt is, a medvét is leütötte a te szolgád; úgy jár ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok közül egy mert gyalázattal illette az élő Isten csatarendjeit. És azt mondta Dávid: Az Úr, aki kiragadott engem az oroszlán kezéből és a medve kezéből, ő ki fog engem ragadni ennek a filiszteusnak kezéből; amire azt mondta Saul Dávidnak: Eredj, és az Úr legyen veled. És felöltöztette Saul Dávidot a maga ruháiba, és réz-sisakot tett a fejébe; és páncélba öltöztette őt. De mikor felkötötte Dávid a kardját a ruhája fölé és úgy akart járni, mert még nem próbálta; akkor azt mondta Dávid Saulnak: Nem tudok ezekben járni, mert még nem próbáltam, ezzel levetette őket Dávid magáról. Hanem kezébe vette botját és kiválasztott magának öt sima követ a patakból és azt beletette pásztor készségébe, mely vele volt, tudniillik a táskába, parittyája pedig kezében volt: így közeledett a filiszteushoz.

A filiszteus is folyton közeledett Dávidhoz; és az az ember, aki a pajzsot vitte előtte. Mikor aztán rátekintett a filiszteus és meglátta Dávidot, lenézte őt; mert gyermek volt, bár piros, szép megjelenésű. És azt mondta a filiszteus Dávidnak: Hát eb vagyok én, hogy te botokkal jössz reám? És Istenével káromolta a filiszteus Dávidot. És azt mondta a filiszteus Dávidnak: Jösszte ide hozzám, hadd adjam húsodat az cg madarainak és a mező vadainak! Dávid pedig azt mondta a filiszteusnak: Te karddal, dárdával cs gerellyel jössz énreám; én pedig a seregek Urának nevével megyek tereád, aki Izráel csatarendjeinek Istene, akiket te gyalázattal illettél. E mai nap kiszolgáltat téged az Úr az én kezembe, és leváglak téged és leveszem a fejedet rólad; a filiszteusok táborának hulláit pedig e mai napon az ég madarainak és a mező vadainak adom: és megtudja az egész föld, hogy van Istene Izráelnek; és megtudja ez az egész gyülekezet, hogy nem karddal és dárdával szabadít meg az Úr; hanem az Úré a viadal, és ő ad kezünkbe titeket.

Mikor aztán a filiszteus felkelt és ment, hogy szembeszálljon Dáviddal; Dávid is hamar harci állásba futott a fíliszteussal szemben. Akkor Dávid kinyújtotta a kezét a készségbe és kivett onnét egy követ, és parittyával homlokon dobta a filiszteust úgy, hogy a kő belemélyedt a homlokába, és ő arccal a földre esett. Mikor így erőt vett Dávid a filiszteuson egy parittyával és egy kővel, és úgy leütötte és megölte a filiszteust, hogy kard nem is volt Dávid kezében: tudniillik odafutott Dávid, a filiszteus mellé állt, fogta annak kardját, kivonta hüvelyéből és megölte őt és levágta vele a fejét. És mikor a filiszteusok látták, hogy meghalt az ő hősük, megfutamodtak. Izráel és Júda emberei pedig felkeltek, riadót kiáltottak és üldözték a filiszteusokat völgynek menet egészen Ekron kapuiig; és hullottak a filiszteusok hullái a saa-rajimi úton Gátig és Ekronig. Mikor aztán visszatértek Izráel fiai a filiszteusok üldözéséből, kifosztották táboraikat. Dávid pedig vette a filiszteus fejét és bevitte Jeruzsálembe; felszerelését meg sátorába tette.

***

Dávid siratóéneke Saul fölött

II. Sám. 1,19-27

A dicsőség, Izráel, halmaidon halott;

Oh, hogy elestek a hősök!

Ne mondjátok el Gátban,

Ne hirdessétek Askelon utcáin;

Hogy ne örvendezzenek a filiszteus lányok,

Hogy ne ujjongjanak a pogány lányok.

Ti gilboabeli hegyek,

Harmat ne, és eső ne legyen rajtatok,

És ti emelékáldozati mezők;

Hisz ott szennyeződött be a hősök pajzsa,

Saulnak pajzsa,

Mintha fel sem lett volna kenve olajjal!

Megölöttek vére nélkül és hősök kövére nélkül

Jánátán íja nem vonult vissza;

És Saul kardja nem fordult hiába.

Saul és Jónátán, kik szerették egymást,

És akik kedvesek voltak egymásnak életükben;

Halálukban sem váltak el egymástól.

Sasoknál gyorsabbak, oroszlánoknál erősebbek:

Izráel leányai, Saulért sírjatok;

Aki karmazsinba öltöztetett titeket gyönyörűséggel;

Aki aranyékszert rakott ruhátokra!

Oh, hogy elestek a hősök a hadakozás közepette;

Jónátán halott halmaidon!

Szenvedek érted, testvérem, Jónátán,

Kedves voltál nekem nagyon:

Csodálatosabb volt nekem a te szerelmed

Az asszonyok szerelménél!

Óh, hogy elestek a hősök,

És elvesztek a hadi fegyverek!

***

Dávid és Bat-seba

II. Sám. 11

Történt pedig egy esztendő múlva, oly időben, mikor a királyok hadba szoktak vonulni, hogy elküldte Dávid Jóábot és vele szolgáit és egész Izráelt, és azok pusztították Ammon fiait és ostromolták Rabbát; Dávid pedig Jeruzsálemben maradt. És történt egyszer egy estéli időben, mikor Dávid felkelt ágyáról és sétált a királyi ház tetején, hogy a háztetőről meglátott egy asszonyt fürdeni; és az asszony igen szép formájú volt. Mikor Dávid elküldött és tudakozódott az asszony felől; azt mondták: Hiszen ez Batseba, Eliám leánya, a hitti Urijá felesége. Akkor Dávid követeket küldött és elhozatta őt, és mikor megérkezett hozzá, vele hált (tudniillik az éppen akkor végezte a tisztulási eljárást tisztátalanságából); azután visszatért házához.

Mikor az asszony másállapotba jutott; megüzente Dávidnak, és azt mondta: Másállapotban vagyok. Akkor Dávid küldött Jóábhoz: Küldd hozzám a hitti Uriját! És Jóáb elküldte Uriját Dávidhoz. Mikor Urijá megérkezett hozzá, megkérdezte Dávid: Hogy van Jóáb, hogy van a nép, és hogy áll a háború?; aztán azt mondta Dávid Urijának: Eredj le házadhoz, és mosd meg lábaidat. És mikor kiment Urijá a király házából; utána kiment a királyi vacsora: de Urijá lefeküdt a király házának ajtajában urának többi szolgáival; és nem ment le házához. Mikor Dávidnak jelentették, mondván: Nem ment le Urijá a házához; azt mondta Dávid Urijának: Hiszen te útról jössz, miért nem mentél le házadhoz? És azt mondta Urijá Dávidnak: A láda és Izráel és Júda sátorokban laknak, és az én uram, Jóáb és uram szolgái a nyílt mezőn táboroznak, én meg bemenjek házamba enni, inni és feleségemmel hálni? Élsz te és él a te lelked, hogy ezt nem teszem meg! Erre azt mondta Dávid Urijának: Maradj itt ma is, majd holnap elbocsátalak; így aznap Jeruzsálemben maradt Urijá. Másnap pedig meghívta őt Dávid és őelőtte evett, ivott, le is részegítette őt; hanem este kiment lefeküdni ágyára ura szolgáival együtt, de a házához nem ment le.

Reggel aztán levelet írt Dávid Jóábnak; és Urijától küldötte el. És azt írta a levélben, mondván: Tegyétek Uriját a legkeményebb támadás arcvonalával szembe, aztán forduljatok vissza a háta mögül, hogy vágják le és haljon meg. Így történt, hogy mikor Jóáb a várost körülfogta; Uriját arra a helyre tette, ahol tudta, hogy ott vitéz emberek vannak. És mikor egyszer a város emberei kirohantak és hadakoztak Jóábbal, elesett néhány a népből, Dávid szolgái közül; és meghalt a hitti Urijá is. Akkor elküldött Jóáb; és jelentést tett Dávidnak a viadal minden dolgáról. És megparancsolta a követnek, mondván: Mikor elvégezted a viadal minden dolgának elbeszélését a király előtt: akkor, ha fellobban a király heve és azt mondja neked: Miért mentetek oly közel a városhoz hadakozni; hát nem tudjátok, hogy a kőfalról lőni szoktak; ki ütötte le Abiméleket, Jerubboset fiát; ugye egy asszony dobott rá egy felső malomkövet a kőfalról, úgy halt meg Tébécben; miért mentetek oly közel a kőfalhoz?; mondd azt: Szolgád, a hitti Urijá is meghalt.

Ezennel elment a követ; és mikor megérkezett, jelentette Dávidnak mindazt, amivel Jóáb küldte őt. Aztán azt mondta a követ Dávidnak: Hogy felülkerekedtek rajtunk azok az emberek, és kirohantak ránk a mezőre; azután meg mi voltunk rajtuk a kapunyílásig: akkor a nyilasok szolgáidra lőttek a kőfalról, és meghaltak néhányan a király szolgái közül; és szolgád, a hitti Urijá is meghalt. Erre azt mondta Dávid a követnek: Így mondd Jóábnak: Ne vedd zokon ezt a dolgot, mert így is, úgy is emészt a kard; erősítsd támadásodat a város ellen és rombold le azt. Így bátorítsd őt.

Mikor meghallotta Urijá felesége, hogy meghalt Urijá, meggyászolta urát; mikor pedig a gyász letelt, érte küldött Dávid és befogadta őt házába. Így feleségévé lett neki, és szült neki egy fiút.

***

Absálom lázadása Dávid ellen

II. Sám. 14–19, K. G. ford., in: Harmatta János, szerk., Ókori keleti történeti chrestomathia (1965, és újabb kiadások), no. VI/3

***

A sikhemi országgyűlés

I. Kir. 12

És elment Rehabeám Sikembe; mert Sikembe ment egész Izráel, hogy őt királlyá tegye. Mihelyt pedig ezt meghallotta Járobeám, Nebát fia (bár ő meg Egyiptomban volt, ahova Salamon király elől menekült; és Egyiptomban lakott Járobeám, de érte küldöttek és elhívatták őt); elment Járobeám és Izráel egész gyülekezete és így szóltak Rehabeámhoz, mondván: Atyád keménnyé tette igánkat; te tehát most könnyíts atyád kemény szolgálatán és nehéz igáján, melyet reánk tett, akkor szolgálunk téged. És azt mondta nekik: Menjetek el még három napra, aztán jöjjetek vissza hozzám; ezzel elment a nép.

Akkor tanácskozott Rehabeám király a vénekkel, akik atyjánál, Salamonnál voltak szolgálatban, míg életben volt, mondván: Ti mit tanácsoltok, milyen feleletet adjak e népnek? És így szóltak neki, mondván: Ha ma szolgája leszel ennek a népnek és szolgálatukra állsz, és meghallgatod őket és jó szót szólsz hozzájuk; akkor szolgáid lesznek neked minden időben. De elhagyta a vének tanácsát, amit tanácsoltak neki; és a gyermekekkel tanácskozott, akik vele nőttek fel, akik az ő szolgálatában állók voltak. És azt mondta nekik: Ti mit tanácsoltok, mi választ adjunk e népnek, mely így beszélt velem, mondván: Könnyíts az igán, melyet atyád tett ránk? A gyermekek pedig, akik vele nőttek fel, így beszéltek neki, mondván: Így mondd ennek a népnek, mely így szólt hozzád, mondván: Atyád nehézzé tette igánkat, tehát te könnyítsd meg rajtunk; így beszélj velük: Kisujjam vastagabb atyám derekánál. Most tehát atyám nehéz igát rakott rátok, de én még nehezítem igátokat; atyám ostorral fenyített titeket, de én szöges ostorral fenyítelek benneteket.

Mikor aztán megérkezett Járobeám és az egész nép Rehabeámhoz harmadnap; aszerint, amint szólott a király, mondván: Jöjjetek vissza hozzám a harmadik napon, keményen felelt a király a népnek. És elhagyta a vének tanácsát, amit azok tanácsoltak neki, és a gyermekek tanácsa szerint beszélt velük, mondván: Atyám nehézzé tette igátokat, de én még nehezítek igátokon; atyám ostorral fenyített titeket, de én szöges ostorral fenyítelek benneteket. Tehát nem hallgatott a király a népre; mert az Úrtól lett egy ily fordulat avégre, hogy érvényesíthesse szavát, melyet a silói Ahija által szólt az Úr Járobeámnak, Nebát fiának. Mikor ugyanis egész Izráel látta, hogy nem hallgatott a király rájuk, ezt a feleletet adta a nép a királynak, mondván: Mi részünk van nekünk Dávidban? Örökségünk sincs Isai fiában, sátoraidba, Izráel; most már őrizd a magad házát, Dávid; ezzel elment Izráel a maga sátoraiba. De Izráelnek azok felett a fiai felett, akik Júda városaiban laktak, Rehabeám volt a király. Úgyhogy mikor a király, Rehabeám Ado-rámot, aki a robot felett volt, kiküldte, azt egész Izráel megkövezte kővel, hogy meghalt; a király is, Rehabeám alig tudott kocsira kapni, hogy Jeruzsálembe meneküljön.

Ezzel elpártolt Izráel Dávid házától mind e mai napig. Történt ugyanis, hogy mikor egész Izráel meghallotta, hogy Járobeám visszatért, érte küldtek és elhívatták őt a közönséghez, és királlyá tették őt egész Izráel felett; Dávid háza mögött csupáncsak Júda törzse maradt. Ugyan mikor Rehabeám megérkezett Jeruzsálembe, összegyűjtötte Júda egész házát és Benjámin törzsét, száznyolcvanezer válogatott harcost; hogy hadakozzanak Izráelházával, és visszavigyék a királyságot Rehabeámnak, Salamon fiának: de az Isten szava lett Sémájához, az Isten emberéhez, mondván: Mondd Rehabeámnak, Salamon fiának, Júda királyának, és Júda és Benjámin egész házának; és a többi népnek, mondván: Így mondta az Úr: Ne vonuljatok fel és ne hadakozzatok testvéreitekkel, Izráel fiaival, térjetek vissza, ki-ki a maga házához, mert éntőlem lett ez a dolog; és megfogadták az Úr szavát, és visszatértek, elmenvén az Úr szava szerint.

És megépíttette Járobeám Sikemet Efraim hegyén, és benne székelt; aztán kiment onnét és megépíttette Penuélt. De azt gondolta Járobeám magában: előbb-utóbb visszatér az ország a Dávid házához. Ha ez a nép feljár Jeruzsálembe, hogy áldozatokat végezzen az Úr házában, akkor ennek a népnek a szíve visszatér urához, Rehabeámhoz, Júda királyához; és megölnek engem és visszatérnek Rehabeámhoz, Júda királyához. Elhatározta tehát a király, és készíttetett két aranyborjút; és azt mondta nekik: Legyen elég már nektek a Jeruzsálembe járás, itt vannak a te Isteneid, Izráel, akik felhoztak Egyiptom országából. És az egyiket Bétélbe helyezte; a másikat pedig Dánba tette.

Ez a dolog bűnhődésre is szolgált. Tudniillik a nép elment az egyik elé Dánig. Mikor ugyanis megcsináltatta a bámák házát; és papokat tett a nép köréből, akik nem voltak Lévi fiai közül valók: rendezett Járobeám egy ünnepet a nyolcadik hónapban, a hónap tizenötödik napján, olyat, mint a Júdabeli ünnep, és felment az oltárra. Éppen így tett Bétélben, áldozván a borjúknak, melyeket készített. Tudniillik Bétélben is papokat állított a bámáknak, melyeket készített; és égő áldozatot mutatott be a nyolcadik hónap tizenötödik napján, abban a hónapban, melyet magától gondolt ki, azon az oltáron, melyet Bétélben csináltatott.

***

Jeruzsálem asszír ostroma

II. Kir. 18,13–19,37

Hizkija király tizennegyedik évében pedig felvonult Szanherib asszír király Júda minden erődített városa ellen, és elfoglalta azokat. Akkor Hizkija júdai király elküldött az asszír királyhoz Lákisba, mondván: Vétkeztem, térj vissza tőlem, amit reám vetsz, viselem; és az asszír király Hizkija júdai királyra háromszáz tálentum ezüstöt és harminc tálentum aranyat vetett. És Hizkija odaadta mindazt az ezüstöt, ami az Úr házában és a királyi palota kincstárában található volt. Ugyanabban az időben megvagdaltatta Hizkija az Úr templomtermének ajtószárnyait és az oszlopokat, melyeket Hizkija júdai király boríttatott be arannyal, azokat is az asszír királynak adta. De Asszíria királya elküldte a Tartánt, a Rab-Száriszt és a Rabsákét Lákísból Hizkija királyhoz tekintélyes haddal Jeruzsálembe; és azok felvonultak és megérkeztek Jeruzsálembe, és mikor felvonultak és megérkeztek, felálltak a felső tó csatornájánál, mely a Kallómező országútján van. És mikor a királyt hívatták, kiment hozzájuk Eljákim, Hilkija fia, aki a palota felett volt; és Sébna, az íródeák, meg Jóáh, Ászáf fia, a kancellár.

És azt mondta nekik a Rabsáké: Mondjátok, kérlek, Hizkijának: Így mondta a nagy király, Asszíria királya: Micsoda ez a bizodalom, melybe bíztál? Azt gondoltad, hogy a szóbeszéd már tanács és erő a háborúban? Hát kiben bíztál, hogy ellenem fellázadtál? Hát igen, bíztál ebben a törött nád-botban, Egyiptomban, melyre aki támaszkodik, belemegy a tenyerébe és átlyukasztja azt; ilyen a Faraó, Egyiptom királya mindazoknak, akik benne bíznak. Ha pedig azt mondjátok nekem: Az Úrban, a mi Istenünkben bízunk: nemde ő az, akinek bámáit és oltárait Hizkija eltávolította és azt mondta Júdának és Jeruzsálemnek: Ez előtt az oltár előtt boruljatok le Jeruzsálemben? De most fogadj, kérlek, urammal, Asszíria királyával: én kész vagyok neked kétezer lovat adni, ha te a magad részéről lovasokat tudsz rájuk adni; hát hogy verhetnél vissza egyetlen pasát az én uram legkisebb szolgái közül? És te Egyiptomban bíztál harci szekerek és lovasok dolgában. Most pedig talán én az Úr nélkül vonultam fel e hely ellen, hogy azt elpusztítsam? Az Úr mondta nekem: Vonulj fel ez ellen az ország ellen és pusztítsd el azt.

És azt mondta Eljákim, Hilkija fia, és Sébna meg Jóáh a Rabsákénak: Beszélj, kérlek, szírül a te szolgáddal, mert mi megértjük; ne pedig zsidóul beszélj velünk a nép füleibe, mely a kőfalon van. De azt mondta nekik a Rabsáké: Vajon a te uradhoz és tehozzád küldött engem az én uram, hogy szóljam ezeket a beszédeket; nem azokhoz a férfiakhoz-e, akik a kőfalon ülnek, hogy a saját ganéjukat egyék és a saját vizeletüket igyák veletek együtt?

Ezzel felállt a Rabsáké és nagy hangon kiáltott zsidóul; és szólt és azt mondta: Halljátok a nagy királynak, Asszíria királyának szavát! Így mondta a király: Meg ne tévesszen benneteket Hizkija; mert nem bír benneteket megmenteni az ő kezéből. És ne bíztasson titeket Hizkija az Úrral, mondván: Bizonnyal megment minket az Úr, és nem adatik ez a város Asszíria királyának kezébe. Ne hallgassatok Hizkijára; mert így mondta Asszíria királya: Szerezzetek velem békét és jertek ki hozzám, és egyetek ki-ki a saját szőlőtőkéjéről és fügefájáról, és igyátok a saját kutatok vizét, míg eljövök, és elviszlek benneteket egy olyan országba, mint a ti országotok, gabona és must országba, kenyér és szőlőhegy országba, olajfa és méz országba, hogy éljetek és meg ne haljatok; tehát ne hallgassatok Hizkijára, mikor csábít benneteket, mondván: Az Úr megment minket. Megmentették-e a nemzetek istenei, ki-ki a maga országát Asszíria királyának kezéből? Hol vannak Hamátnak és Árpádnak istenei, hol Szefárvaim, Héna és Ivva istenei; hát Samáriát megmentették kezemből? Kik azok az országok minden istenei közül, akik megmentették országukat az én kezemből; hogy az Úr megmenthetné kezemből Jeruzsálemet?

És a nép hallgatott, és nem felelt neki semmit; mert a király parancsa az volt, mondván: Ne feleljetek neki.

Aztán bement Eljákim, Hilkija fia, aki a palota felett volt, és Sébna, az íródeák meg Jóáh, Ászáf fia, a kancellár Hizkijához megszaggatott ruhákban; és jelentést tettek neki a Rabsáké beszédeiről.

És mikor Hizkija király ezt hallotta, megszaggatta ruháit; és zsákruhába burkolódzott és bement az Úr házába. Eljákimot pedig, aki a palota felett volt, meg Sébnát, az íródeákot, és a papok véneit zsákruhákba burkolódzva elküldte Jesaja prófétához, Ámóc fiához. És azt mondták neki: Így mondta Hizkija: Nyomorúságnak, fenyítésnek és megvetésnek napja e mai nap; mert a fiak a szüléshez jutottak, és erő nincs a szülésre. Talán meghallja az Úr, a te Istened a Rabsáké egész beszédét, akit ura, Asszíria királya küldött, hogy káromolja az élő Istent, és megfenyíti e beszédekért, melyeket hallott az Úr, a te Istened; emeld fel tehát imádságodat a maradékért, mely még megvan. És mikor Hizkija király szolgái megérkeztek Jesajához; azt mondta nekik Jesaja: Ezt mondjátok uratoknak: Így mondta az Úr: Ne félj azok miatt a beszédek miatt, melyeket hallottál, melyekkel Asszíria királyának legényei szidalmaztak engem. Íme én oly lelket adok belé, hogy amint hírt hall, visszatér országába; és elejtem őt kard által a saját országában.

Akkor a Rabsáké visszatért és Asszíria királyát Libná ellen hadakozva találta (hallotta ugyanis, hogy Lákisból elment, mert azt hallotta Tirhaka szerecsen király felől, mondván: íme kivonult veled hadakozni); és az ismét küldött követeket Hizkijához, mondván: Így mondjátok Hizkijának, Júda királyának, mondván: Meg ne tévesszen téged a te Istened, akiben bízol, mondván: Nem adatik Jeruzsálem Asszíria királyának kezébe. Hiszen te hallottad, mit csináltak Asszíria királyai minden országgal, feláldozván őket; és te megmenekülnél? Vajon azoknak a nemzeteknek istenei, amelyeket atyáim elpusztítottak, megmentették-e őket: Gózánt és Háránt és Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban vannak? Hol van Hamát királya és Árpád királya, és Szefárvaim város királya; Héna és Ivva?

És elvette Hizkija a levelet a követek kezéből és elolvasta; aztán felment az Úr házába és kiterítette azt Hizkija az Úr előtt. És imádkozott Hizkija az Úr előtt, és azt mondta: Uram, Izráel Istene, ki a Kérubokon ülsz, te vagy az Isten egyedül a föld minden királysága felett; te alkottad az eget és a földet. Hajtsd ide, Uram, füledet, és halld, nyisd ki, Uram, szemeidet, és lásd; és halld meg Szanherib szavait, melyeket küldött, hogy káromolja az élő Istent. Valóban, Uram; Asszíria királyai elpusztították azokat a nemzeteket és országaikat,' és isteneiket a tűzbe vetették; de azok nem Istenek voltak, hanem emberi kéz csinálmányai, fa és kő, tehát elveszíthették őket. De most, Urunk Istenünk, minket szabadíts meg a kezéből; hogy tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy Isten, Uram, egyedül!

Akkor Jesaja, Ámóc fia, küldött Hizkijához, mondván: Így mondta az Úr, Izráel Istene: Amit imádkoztál hozzám Szanherib asszír király felől, hallottam. Ez a beszéd, melyet az Úr szólt felőle:

Megvet téged, kinevet téged

Cion szűz leánya,

fejet csóvál utánad

Jeruzsálem lánya.

Kit káromoltál és szidtál,

ki ellen emeltél hangot,

és hordoztad fennen szemeidet?

Izráelnek Szentje ellen!

Követeid által káromoltad

az Urat és azt mondtad:

Szekereim tömegével én felmentem

hegyek magasságaira a Libánon zugaiba!

És kivágtam legmagasabb cédrusait,

legválogatottabb ciprusait,

és bementem legvégső szállására,

kertje erdejébe.

Én ástam és ittam

idegen vizeket;

és kiszárítom lábam talpával

Egyiptom minden folyóvizét.

Nemde hallottad, régtől fogva

készítettem ezt,

ősidőktől fogva alakítottam ezt:

most elhoztam.

Így kellett puszta romokba döntened

megerősített városokat;

míg lakosaik tehetetlenül

elcsüggedtek és megszégyenültek.

Mezei növénnyé lettek,

sarjadó zöldséggé,

háztetők füvévé,

és üszöggé kalászhányás előtt.

De tudom ültödet, mentedet, jöttödet;

és ellenem való dühöngésedet.

Ellenem való dühöngésed miatt,

és mert kevélységed felhatott fülembe:

karikámat orrodba vetem,

és zabolámat szádba,

és visszatérítelek az úton,

amelyen jöttél.

És neked ez e jel:

Ebben az évben utótermést kell ennetek,

és a második évben sarjútermést;

a harmadik évben aztán vessetek és arassatok,

és ültessetek szőlőket és egyétek gyümölcsüket.

És nevel Júda házának menekültsége,

aki megmarad, gyökeret lent,

és terem gyümölcsöt fent.

Mert Jeruzsálemből származik a maradék,

és a menekültség a Cion hegyéről;

a Seregek Urának féltékenysége teszi ezt.

Ezért így mondta az Úr Asszíria királyáról:

Nem jön be ebbe a városba;

és nem lő oda nyilat

és nem állít ellenébe pajzsot,

és nem hány ellene töltést.

Az úton, melyen jön, azon tér vissza;

és ebbe a városba be nem jön;

ez az Úr mondása.

És oltalmazom ezt a várost, megtartván azt;

magamért és szolgámért, Dávidért.

És azon éjjel történt, hogy kijött az Úr angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezeret; és mikor reggel korán felkeltek, íme mind hullák voltak, meg voltak halva. Akkor elindult, elment és visszatért Szanherib asszír király; és Ninivében lakott. És mikor egyszer istenének, Niszróknak házában leborult, fiai, Adrammelek és Sarecer levágták őt karddal, és ők elmenekültek Ararát földjére; király tehát fia, Észarhaddon lett a helyébe.

***

Ámosz k.

“Három, sőt, négy vétke miatt…”: 2,4-8

Így mondta az Úr.

Júda három bűne miatt,

nem fordítom el négy miatt;

mert az Úr Tanítását megvetették,

és törvényeit meg nem őrizték,

és eltévelyítették őket hazugságaik,

amelyek után atyáik jártak.

Tüzet küldök azért Júdára;

eméssze meg Jeruzsálem kastélyait.

Így mondta az Úr.

Izráel három bűne miatt,

nem fordítom el négy miatt;

mert eladták pénzért az igazat,

és a szegényt egy pár saru miatt,

akik lihegnek a földnek egy rögéért

a gyámoltalanok fejére.

És az alázatosok útját elhajlítják;

és ki-ki atyjával jár a leányhoz,

hogy szent nevemet megfertőztesse.

És zálog-ruhákra dőlnek minden oltár mellett,

és bírság-port isznak isteneik házában …

“Gyűlölik azt, aki dorgálni mer...”: 5,10-13

… a kapuban gyűlöli a feddődőt,

és iszonyodnak az igazmondótól.

Ezért, mert tiportok a gyámoltalanon,

és gabonarovatalt vesztek tőle:

faragottkő házakat építetek,

és nem laktok bennük;

gyönyörűséges szőlőket ültettek,

és nem isszátok borukat.

Mert tudom, sok a bűnötök,

és tetemesek vétkeitek,

igazat szorongatók, bűnváltság-vevők,

és akik a szegényeket a kapuban félretolják:

ezért aki okos, abban az időben hallgat,

mert gonosz idő az.

Csaló kereskedők ellen: 8,4-6

Halljátok ezt, kik a szegényre lihegtek;

és a föld alázatosainak kipusztítására!

Mondván: Mikor múlik el újhold,

hogy gabonát adjunk el,

és a szombat, hogy gabonát áruljunk?

Vékát kisebbíteni, sekelt nagyobbítani,

és hamis mérleget csűrni-csavarni:

hogy megvegyük pénzért a gyámoltalanokat,

és a szegényt egy pár saruért;

és eladjuk a gabonaocsút.

***

Hósea k.

Példázat a parázna feleségről: 1–3

Az Úr szava, mely Hóseához, Beéri fiához lett Uzzija, Jótám, Áház, Hizkija júdai királyok napjaiban; és Járobeám, Jóás fia, izraeli király napjaiban.

Az Úr beszédének kezdete Hóseában,

hogy az Úr mondta Hóseának:

[Menj, végy magadnak parázna feleséget és parázna

gyermekeket, mert paráználkodván paráználkodik az ország az Úr mögött.]

és elment és elvette Gómert, Diblajim leányát,

ki teherbe esett és szült neki fiút.

És azt mondta neki az Úr: Nevezd a nevét Jizréelnek;

mert még egy kevés, és meglátogatom

a jezréeli vérontást Jéhu házán.

És megszüntetem Izráel házának királyságát;

és lesz azon a napon, hogy eltöröm

Izráel íját Jizréel völgyében.

Mikor megint teherbe esett és leányt szült,

azt mondta neki: Nevezd a nevét Kegyvesztettnek;

mert többé már nem kegyelmezek Izráel házának,

hogy megbocsátván megbocsássak nekik.

De Júda házának megkegyelmezek; és megtartom őket [az Úrral, az ő Istenükkel];

de nem íjjal, karddal és háborúval,

lovakkal és lovasokkal tartom meg őket.

Mikor Kegyvesztettet elválasztotta és teherbe esett és fiat szült,

akkor azt mondta: Nevezd a nevét Nem-népemnek;

mert ti nem vagytok népem, és én nem leszek a tiétek.

[Mégis olyan lesz Izráel fiainak száma, mint a tenger fövenye, mely meg nem mérhető és meg nem számlálható; és lesz annak helyébe, hogy az mondatik nekik: Ti Nem-népem vagytok; azt mondják majd nekik: Élő Isten fiai.

És összegyűjtetnek Júda fiai és Izráel fiai egyetembe, és egy főt tesznek maguknak, és felvonulnak az országból; mert nagy lesz Jizréel napja. Mondjátok fivéreiteknek: Népem; és nőtestvéreteknek: Kegyelmet nyert!]

Pereljetek anyátokkal, pereljetek,

mert ő nem feleségem,

és én nem vagyok férje;

távolítsa el hát paráznaságát orcáiról,

és házasságtörését emlői közül.

Mert különben meztelenre vetkőztetem,

és úgy állítom ki, mint születése napján;

és olyanná teszem, mint a sivatagot,

és kiaszott földdé változtatom,

és megölöm szomjúsággal.

Fiainak sem irgalmazok;

mert paráznaság fiai azok:

mert paráználkodott az anyjuk,

gyalázatosan tett, aki szülte őket.

Mert azt mondta: Megyek szeretőim után,

akik adják kenyeremet és vizemet,

gyapjúmat és lenemet, olajomat és italomat.

Ezért íme én elrekesztem utadat tövisekkel;

és kerítést rakok eléje,

és ösvényeimet nem találja.

És hajhássza szeretőit,

de nem éri utol őket;

és keresi őket, de nem találja.

Akkor azt mondja: Elmegyek,

és visszatérek első férjemhez;

mert jobb volt nekem akkor, mint most.

És ő nem tudja, hogy én adtam neki

a gabonát és a mustot és az olajat;

ezüstöt is sokat adtam neki,

és aranyat, miből a Baált csinálták.

Ezért ismételten elveszem

gabonámat idején és mustomat évadján;

és elvonom gyapjúmat és lenemet,

mely fedné meztelenségét.

És most felfedem szemérmét

szeretőinek szemei előtt;

és senki ki nem menti őt kezeimből.

És megszüntetem minden örömét,

ünnepét, újholdját és szombatját;

és minden ünnepnapját.

És elpusztítom szőlejét és fügefáját,

melyről azt mondta: Szerelembér ez nekem,

melyet szeretőim adtak nekem:

és erdővé teszem azokat,

és eszi őket a mezei vad.

És meglátogatom rajta a baálok napjait,

amelyeken füstölögtetett nekik;

és feltette függőjét és nyakékét,

úgy ment szeretői után,

engem meg elfelejtett, mond az Úr.

Ezért íme én ráveszem őt,

és elviszem a sivatagba;

és szívére beszélek neki.

És kiadom neki szőleit onnét,

és Ákor völgyét remény ajtajául.

És énekel ottan, mint ifjúsága idején,

és mint mikor feljött Egyiptom földéről.

És lesz azon a napon, mond az Úr,

így fogsz engem hívni: Férjem;

és nem hívsz többé így: Baálom.

[És eltávolítom a Baálok neveit szájáról;

nevüket sem említik többé.]

És szövetséget szerzek nekik azon a napon

a mező vadával és az ég madarával;

és a föld csúszómászójával;

és íjat és kardot és háborút összetörök az országból,

és biztonságban adok nekik lakást.

És eljegyezlek téged magamnak örökre

és eljegyezlek magamnak igazsággal és joggal,

és kegyelemmel és irgalommal.

És eljegyezlek téged magamnak hűséggel;

és megismered az Urat.

És lesz azon a napon [meghallgatom], mond az Úr,

meghallgatom az egeket,

és azok meghallgatják a földet.

És a föld meghallgatja a gabonát,

és a mustot és az olajat;

és azok meghallgatják Jizréelt.

És elplántálom őt magamnak az országban,

és kegyelmezek Kegyvesztettnek;

és azt mondom Nem-népemnek: Népem vagy te,

és ő azt mondja: Istenem!

És azt mondta nekem az Úr:

Megint eredj, szeress egy nőt,

társaszeretettet és házasságtörőt;

mint szereti az Úr Izráel fiait,

és ők más istenekhez fordulnak,

és szeretik a szőlős kalácsot.

Meg is vettem magamnak,

tizenöt ezüstön;

és egy hómer árpán,

meg egy letek árpán.

És azt mondtam neki: Sok napot ülsz nálam:

nem paráználkodol, nem leszel senkié, az enyém sem.

Mert sok napot ülnek Izráel fiai

király nélkül és fejedelem nélkül;

és vágó áldozat nélkül és maccéba nélkül,

és efód nélkül és teráfok nélkül,

azután megtérnek Izráel fiai.

És keresik az Urat, az ő Istenüket,

és Dávidot, az ő királyukat;

és reszketnek az Úrért és javáért a napok végén.

“Kürtöt a szádhoz!”: 8

Kürtöt ínyedhez!

Mint a sas, az Úr házára!

Mert megszegték a frigyemet,

és Tanításomtól elszakadtak.

Nekem kiáltanak, Istenem;

mi, Izráel, ismerünk téged!

Megvetette Izráel a jót;

ellenség üldözze!

Ők királyt tettek, és nem éntőlem;

fejedelmet, és nem tudtommal.

Ezüstjükből és aranyukból

bálványokat csináltak maguknak

hogy vágattassék ki!

Meg van vetve borjúd, Samária;

felgerjedt haragom rájuk,

meddig nem bírnak még el tisztaságot?

Mert Izráeltől van az is,

mesterember csinálta azt;

és nem Isten az, mert forgáccsá lesz

Samária borjúja.

(Mert szelet vetnek,

és vihart aratnak.

Vetés, hajtása nincs,

nem lesz belőle liszt;

talán lehet,

elnyelik az idegenek.)

Elnyeletett Izráel!

Most olyanok lettek a népek közt,

mint oly edény, melyben nincs gyönyörűség.

Mert ők felmentek Asszíriába.

Vadszamár van egyedül magában:

Efraim szerelmet bérelt.

De ha bérelnek is a pogányok között,

most összegyűjtöm őket;

és elkezdenek megkevesbedni

a fejedelmek királyának terhétől.

Mert bűnre szaporította Efraim az oltárokat;

bűnére lettek neki az oltárok.

Írhatom neki Tanításom tízezerét:

idegenszámba vétetik.

Nekem adandó vágó áldozatokul

áldoznak húst, és esznek;

az Úrnak nincs kedve bennük.

Most megemlékszik bűneikről,

és vétkeiket meglátogatja:

ők visszatérnek Egyiptomba.

(Így elfelejtette Izráel alkotóját,

és templomokat épített;

Júda pedig erődített városokat szaporított.

Tüzet küldök azért városaira;

eméssze meg kastélyait.)

***

Jesaja k.

“Lakozni fog farkas a báránnyal…”: 10,33–11,9

Ímé, Jahve, a Seregek Ura, letöri a fák ágait hatalmas erővel és a magas termetűek kidőlnek és a nagyok megaláztatnak. És irtja az erdő sűrűjét vassal és a Libanon a hatalmas által leomlik.

És ered vessző törzséből Jisájnak és hajtás a gyökereiből sarjad.

És nyugszik rajta lelke Jahvénak, lelke a bölcseségnek és belátásnak, lelke a tanácsnak és az erőnek, lelke a tudásnak és Jahve félelmének.

És eltölti Jahve félelmének illata és nem szeme pillantása szerint fog ítélni és nem füle hallomása szerint dönteni.

De ítél igazsággal a szegényeknek és dönt egyenességgel a föld alázatosai számára és veri a földet szájának pálcájával és ajkának lehelletével megöli a gonoszt.

És az igazság lesz öve csípőjének és a hűség öve ágyékának.

És lakozni fog a farkas a báránnyal és a párduc a gödölyével heverészik, és borjú és oroszlánkölyök és a barom együtt és kicsiny gyermek vezeti őket.

És tehén és medve legelésznek, együtt heverésznek kölykeik, és az oroszlán, akár az ökör, szalmát eszik.

És játszadozik a csecsemő a kígyó odva szélén és az elválasztott gyermek a vipera barlangja felé kezét kinyújtja.

Nem ártanak és nem rontanak egész szent hegyemen, mert megtelik a föld Jahve megismerésével, amint a vizek a tengert elborítják.

Trencsényi-Waldapfel Imre ford., in: Világirodalmi antológia, I: Ókor (Budapest: Tankönyvkiadó, 1962³), pp. 60–61; 10,6-8, K. G. ford., in: Harmatta János, szerk., Ókori keleti történeti chrestomathia (1965 és újabb kiadások), no. VI/10

“Vége van a sanyargatónak…” Gúnydal a babylóni királyra: 14,4-27

…

akkor ezt a példázatot emeled

Babilónia királyára, és azt mondod:

Hogy elpihent a robotmester,

megszűnt a hajsza!

Eltörte az Úr a hitetlenek botját;

uralkodók pálcáját.

Aki népeket vert dühvel,

szünet nélküli veréssel;

aki nemzeteket igázott le haraggal,

nem kímélte a hajszolást.

Nyugszik, csendes az egész fold;

ujjongásban törnek ki:

[A ciprusok is örülnek rajtad,

a Libánon cédrusai;

Mióta te lefeküdtél, nem jön fel

a favágó ellenünk.]

alant az alvilág tombol neked

megérkezésed elé.

Felkölti érted az árnyakat,

a földi vezetőket mind;

felállítja trónjaikról

a pogány királyokat mind.

Mindnyájan megszólalnak,

és azt mondják neked:

Te is oly gyenge lettél, mint mi;

hozzánk hasonló lettél.

Alvilágba süllyedt fenséged,

kobzaid zengése;

alattad pondró lett a derékalj,

és féreg a takaród.

Hogy leestél az egekből,

hajnalcsillag, hajnal fia;

kivágattál, le a földre,

nemzetek leterítője.

Pedig te azt mondtad szívedben:

Felmegyek az egekbe;

az Isten csillagai fölé emelem trónomat,

és a Találkozás hegyén ülök;

észak legsarkában felhő halmokra hágok,

a Magasságoshoz leszek hasonló:

mégis az alvilágba süllyedtél alá,

a verem legsarkába.

Akik meglátnak téged, megnéznek,

reád figyelmeznek:

Vajon ez az a férfiú,

aki felzaklatta a földet?

Aki királyságokat reszkettetett meg,

sivataggá tette a földkerekét;

és városait romba döntötte,

foglyait nem eresztette haza?

A nemzetek királyai mind valamennyien

tisztességben feküsznek, ki-ki otthon:

te pedig elvettettél sírodtól távol,

mint egy megutált sarjadék.

Mint a megölöttek öltözete,

akik karddal szúrattak át,

akik leszálltak a verem köveihez;

mint megtaposott hulla.

Nem egyesülsz velük a sírban,

mert országodat megrontottad, népedet megölted;

ne neveztessék soha örökké

a gonosztévők magva!

Állítsatok fel fiainak vágóhidat

atyáik bűnősségéért:

fel ne keljenek, hogy elfoglalják a földet,

és betöltsék a földkerek színét városokkal!

És felkelek ellenük, ez a Seregek Urának mondása;

és kiirtom Babilonnak

nevét és maradékát és iát-fiát,

ez az Úr mondása.

És teszem azt a sün örökségévé,

és vizenyős lápokká;

és kiseprem azt a pusztítás seprűjével,

ez a Seregek Urának mondása.

Megesküdött a Seregek Ura, mondván:

Amiképpen elgondoltam, úgy lesz,

és amit mint elvégeztem, az megy véghez:

hogy megtöröm Asszíriát országomban,

és megtiprom őt hegyeimen:

és eltávozik róluk igája,

és terhe vállaikról eltávozik.

Ez a tanács, mely végeztetett az egész föld felől;

és ez a kéz, mely ki van nyújtva minden nemzetek felett.

Mert a Seregek Ura végezte, hát [ki] hiúsítja meg;

és az ő keze az, mely ki van nyújtva, hát ki fordítja el azt?

“Ez a parancs, az a parancs…”: 28,10-15

… Tanra tan, tanra tan,

rendre rend, rendre rend;

kicsit itt, kicsit ott?

Mintha dadogó ajakkal és más nyelven

beszélne ehhez a néphez!

Mikor azt mondta nekik: Ez a nyugalom,

adjatok nyugtot a fáradtnak és ez a pihenés!

De nem akarták meghallgatni;

hanem ez volt nekik az Úr beszéde,

Tanra tan, tanra tan,

rendre rend, rendre rend,

kicsit itt, kicsit ott;

hogy menjenek és bukjanak hátra és törjenek össze,

és essenek tőrbe és fogassanak meg.

Ezért halljátok meg az Úr beszédét,

csúfolódó férfiak,

akik uralkodtok ezen a népen,

mely Jeruzsálemben van!

Mert ti azt mondjátok:

Szövetséget kötöttünk a halállal,

és az alvilággal egyességet csináltunk;

özönlő ostor, mikor átjön,

hozzánk nem ér el;

mert mi a hazugságot tettük menedékünké,

és a hamisságban rejtőztünk el: …

“Ti könnyelmű asszonyok…”: 32,9-14

Gondtalan asszonyok, keljetek fel, halljátok szavamat;

bizakodó lányok,

figyeljetek mondásomra!

Mához egy ever megremegtek, bizakodók;

mert elvész a szüret, nem lesz gyümölcsszedés.

Reszkessetek gondtalanok, remegj bizakodó;

vetkőzz meztelenre, úgy köss övet derekadra!

Mellüket verik a kedves mezőkért,

termő szőlőért, népem földjéért [melyet tövis és tüske ver fel];

bizony minden víg házért a vidám városban!

Mert palota elhagyatott, városi zaj megszűnt;

ofel és őrtorony barlangok között lesz örökre,

vadszamarak öröme, nyájak legelője.

“Ki mérte meg markával a tenger vizét…”: 40,12-16

Ki mérte meg markával a vizeket,

és mérte ki arasszal az egeket,

és fogta mércébe a föld porát;

és tette mérlegre a hegyeket,

és mérlegserpenyőbe a halmokat?

Ki mérte ki az Úrnak lelkét,

ki az ő tanácsosa, hogy őt tanítsa?

Kivel tanácskozott, aki oktatta őt,

és tanította őt az igazság ösvényére;

és tanította őt tudományra, és ismertette meg vele az értelem útját.

Íme a nemzetek annyinak számítanak,

mint egy csepp a vedren, mint a mérleg pora;

Íme szigeteket porszemként emel fel:

és a Libánon nem lenne elég tűzre,

és vadja nem elég égő áldozatra.

“Szállj le, és ülj a porba, Babylón szűz leánya…”: 47

Szállj le, és ülj a porba,

Babilon szűz lánya,

ülj le a földre szék nélkül,

káldoknak leánya:

mert nem hívnak téged többé

finomnak, kényesnek.

Vedd a malmot, és őrölj lisztet;

fedd fel fátyolodat,

hántsd le uszályodat, fedd fel combig,

vádolj át folyamokon;

tűnjön ki meztelenséged, látsszék ki szemérmed:

bosszút állok és nem kímélek senkit.

Megváltónknak Seregek Ura a neve;

Izráel Szentje:

ülj veszteg és menj a sötétbe,

káldok leánya;

mert nem hívnak téged többé

országok úrnőjének.

Megharagudtam népemre,

megfosztottam a szentségtől örökségemet;

és kezedbe adtam őket

[nem tettél velük irgalmasságot,

az öregre megnehezítetted igádat nagyon],

és azt mondtad: Örökké úrnő leszek;

úgyhogy ezeket nem vetted szívedre,

nem gondoltál a végére.

Most azért halld meg ezt, te buja,

ki elbizakodva ül,

aki azt gondolja szívében:

Én vagyok, és nincs több;

nem ülök özvegyen,

és nem tapasztalok gyermektelenséget:

hogy mind a kettő eljön reád,

egy pillanat alatt egy napon,

gyermektelenség és özvegység

teljességükben jönnek reád

boszorkányságod nagy sokasága,

és igézéseid erős volta mellett.

És bíztál gonoszságodban,

azt mondtad: Nem lát engem;

bölcsességed és tudományod,

az csavart cl téged,

és azt mondtad szívedben:

Én vagyok, és nincs több.

És jön reád veszedelem,

nem tudod hajnalát;

és zuhan reád romlás,

nem bírod kiengesztelni;

és jön reád hirtelen

egy vihar, nem veszed észre.

No állj elő igézéseiddel,

és sok boszorkányságoddal,

melyekkel mesterkedtél ifjúságod óta;

talán tudsz segíteni,

talán ijegethetsz.

Belefáradtál a sok tanácsba,

álljanak hát elő, és tartsanak meg

az égvizsgálók, kik a csillagokba néznek,

akik tudósítást adnak újholdanként

azokról, amik reád következnek.

Íme olyanok lettek, mint a polyva,

melyet tűz égetett meg,

nem menthették meg életüket

a láng hatalmából;

nincs parázs melegedni,

tűz elébe ülni.

Ilyenek lettek neked, akikkel mesterkedtél,

akik kereskedtek veled ifjúságod óta;

ki-ki a maga oldalára bolyongott,

nincs, ki téged megtartson.

“Megkereshettek volna, de nem kérdeztek…”: 65,1-7

Adtam volna kihallgatást, akik nem kérdeztek,

megtalálhattak volna, akik nem kerestek;

mondtam: Itt vagyok, itt vagyok, oly népnek,

mely nem hívta segítségül nevemet.

Kiterjesztettem kezeimet egész nap

egy pártos nép felé;

akik a nem jó úton jártak,

a saját gondolataik után.

A nép felé, mely bosszant engem

szemembe folytonosan;

kik áldoznak a kertekben,

és füstölögtetnek a téglákon.

Akik a sírokban ülnek,

és a rejtekekben hálnak;

akik megeszik a disznóhúst,

és utálat-lé van edényeikben.

Akik azt mondják: Húzódj magad felé,

ne közelíts hozzám, mert szent vagyok neked:

ezek füst az én orromban,

és egész nap égő tűz.

Íme fel van írva előttem,

nem hallgatok, csak ha megfizettem, és megfizettem

kebelükbe:

bűneitekért és atyáitok bűneiért

egyetemben, azt mondja az Úr,

akik füstölögtettek a hegyeken,

és a halmokon káromoltak engem;

és kimértem a jutalmat nekik

először az ő kebelükbe.

“Új ég és új föld”: 65,17-25

Mert íme én új eget és új földet teremtek;

és a régi dolgokra nem emlékeznek,

azok észbe sem ötlenek.

Hanem örülnek és vigadnak örökkön örökké

azon, amit én teremtek;

mert íme én Jeruzsálemet vigassággá teremtem,

és népét örömmé.

És vigadok Jeruzsálemen és örülök népemen;

és nem hallatik abban többé

siralom hangja és kiáltás hangja.

Nem lesz onnét többé egynapos csecsemő,

és vén, aki be nem töltené napjait;

mert aki ifjan, százéves korában hal meg,

és a vétkes százéves korában átkoztatik meg.

És építenek házakat és lakják;

és ültetnek szőlőket és eszik azok gyümölcsét.

Nem azért építenek, hogy más lakja,

nem azért ültetnek, hogy más egye:

mert mint a fa napjai, úgy lesznek népem napjai;

és kezeik munkáját választottaim használják el.

Nem fáradoznak hiába,

és nem szülnek ijedelemre;

mert az Úr áldottainak magva ők,

és sarjadékaik velük lesznek.

És lesz, hogy mielőtt kiáltanak, én felelek;

még ők beszélnek, már én meghallgatom.

A farkas és a bárány mint egyek legelnek,

és az oroszlán, mint a marha, szalmát eszik

[a kígyónak pedig por a kenyere];

nem ártanak és nem rontanak

egész szent hegyemen, azt mondja az Úr.

***

Míkha k.

“Cijjonból jön a Tóra…”: 4,2b-12, K. G. ford., in: Harmatta János, szerk., Ókori keleti történeti chrestomathia (1965 és újabb kiadások), no. VI/10

***

Jónás (Jóna) k.

Ninivében: 1; 2,1-2.11; 3–4

És lett az Úr szava Jónához, Amittai fiához, mondván: Kelj fel, menj el Ninivébe, abba a városba; és prédikálj ellene; mert gonoszságuk felhatott előmbe. De Jóna felkelt, hogy Tarsisba szökjék az Úr elől. És lement Jáfóba és talált egy Tarsisba menő hajót; annak megadta bérét, és felszállt rá, hogy Tarsisba menjen velük az Úr elől. De az Úr nagy szelet dobott a tengerre és nagy vihar lett a tengeren, úgyhogy a hajó készült összetörni. Akkor a hajósok megijedtek és kiáltoztak, ki-ki a maga Istenéhez; és a tengerbe dobták a holmit, ami a hajón volt, hogy megkönnyebbítsék vele. Jóna pedig lement a hajó legbensejébe, és lefeküdt, és mélyen aludt.

És oda ment hozzá a hajóskapitány, és azt mondta neki: Mi az, mély alvó? Kelj fel, kiálts Istenedhez; talán gondol velünk az Isten, és nem veszünk el. Azután azt mondták egymásnak: Nosza vessünk sorsot, hogy megtudjuk, ki miatt van rajtunk ez a veszedelem. És mikor sorsot vetettek, a sors Jónára esett.

Akkor azt mondták neki: Nosza mondd meg nekünk, aki miatt ez a veszedelem rajtunk van: mi a foglalkozásod, és honnét jössz, hol a hazád, és mely népből való vagy? És azt mondta nekik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét imádom én, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. Erre megijedtek az emberek nagy félelemmel, és azt mondták neki: Mit csináltál? Ugyanis tudták az emberek, hogy az Úr elől szökik, mert megmondta nekik. És azt mondták neki: Mit csináljunk veled, hogy a tenger megnyugodjék tőlünk? Mert a tenger mindinkább viharzott. És azt mondta nekik: Fogjatok engem, és dobjatok a tengerbe, akkor megnyugszik a tenger tőletek; mert tudom én, hogy énmiattam van ez a nagy vihar rajtatok.

Mikor aztán az emberek megpróbáltak visszaevezni a szárazföldre, de nem bírtak, mert a tenger egyre jobban viharzott ellenük: az Úrhoz kiáltottak, és azt mondták: Kérünk, ó Uram, el ne vesszünk ennek az embernek életéért, és ne tulajdoníts nekünk ártatlan vért, mert te, Uram, tetszésed szerint cselekedtél; és fogták Jónát, és beledobták a tengerbe. És elállt a tenger dühétől. Erre az emberek nagy félelemmel félték az Urat; és vágóáldozatot áldoztak az Úrnak, és fogadalmakat fogadtak.

És az Úr rendelt egy nagy halat, hogy nyelje el Jónát; és Jóna a hal hasában volt három nap és három éjjel. És imádkozott Jóna az Úrhoz, az ő Istenéhez a hal hasából. És azt mondta:

Kiáltottam szükségemben

az Úrhoz, és felelt nekem;

a pokol gyomrából kiáltottam,

meghallottad szavam.

Mert örvénybe löktél engem, tengerek szívébe,

és folyam vesz engem körül;

hullámaid és habjaid mind

keresztülmentek rajtam.

És én azt mondtam: Elűzettem

szemeid elől;

csak még egy pillantást vethetnék

szent templomodra!

Vizek vettek körül lelkemig,

hullámár kerített be;

sás van fejemre kötve.

A hegyek alapjáig szálltam alá,

a föld reteszei

mögöttem vannak örökre;

de te felhoztad lelkemet a veremből,

Uram, én Istenem!

Mikor eltikkadt bennem a lelkem,

az Úrról megemlékeztem;

és eljutott hozzád imádságom

szentséged templomába.

Akik hazug hiábavalóságokat tartanak meg,

elhagyják maguktól a kegyelmet;

de én hálaszóval áldozok neked,

amit fogadtam, megfizetem.

Az Úrnál van a megtartás.

És mondta az Úr a halnak, és kihányta Jónát a szárazföldre.

És lett az Úr szava Jónához másodszor, mondván: Kelj fel, menj el Nini-vébe, abba a nagy városba; és prédikáld neki azt a prédikációt, amit én szólok neked. És felkelt Jóna és elment Ninivébe az Úr szava szerint; Ninivé pedig nagy városa volt az Istennek, háromnapi járás.

És kezdett Jóna bemenni a városba egynapi járásra; és prédikált és azt mondta: Még negyven nap, és Ninivé elsüllyed. Ninivé emberei pedig hittek Istenben; és böjtöt hirdettek, és zsákba öltöztek kicsinytől fogva nagyig. És mikor Ninivé királyához ért a szó, felkelt trónjáról, és levetette magáról palástját; és zsákba öltözött és hamuba ült. És kikiálttatta és azt mondta: Ninivében a királynak és nagyjainak parancsából, úgymond, se ember, se állat, se marha, se juh ne ízleljen semmit, ne legeljenek, vizet se igyanak. És öltözzenek zsákba, ember és állat, és kiáltsanak Istenhez erővel; és térjen meg ki-ki az ő gonosz útjáról és abból az erőszakosságból, mely kezeiben van. Ki tudja, még megbánhatja az Isten; és visszatér haragja hevétől, és nem veszünk el.

És mikor az Isten látta cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukból, megbánta az Isten a rosszat, amit mondott, hogy tenni fog velük, és nem tette meg.

És ez rosszulesett Jónának, nagyon rosszul; és megharagudott. És imádkozott az Úrhoz, és azt mondta: Kérlek, ó Uram, nem ez volt-e az én szavam, míg földemen szolgáltam? Ezért akartam először Tarsisba szökni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, hosszútűrő és nagy kegyelmű, és a rossznak megbánója. Most azért, Uram, vedd el, kérlek, az én életemet tőlem, mert jobb meghalnom, mint élnem. Az Úr pedig azt mondta: Vajon méltán haragszol-e?

Aztán kiment Jóna a városból, és a várostól keletre lakott; és csinált ott magának egy sátort, és az alatt lakott az árnyékban, míg meglátja, mi lesz a városban. Az Úr Isten pedig rendelt egy csodafát,' mely felnőtt Jóna fölé, hogy árnyék legyen feje fölött, megszabadítván őt szomorúságától; és megörült Jóna a csodafának nagy örömmel. Aztán rendelt az Isten egy férget másnap hajnal feljöttekor; és megszúrta a csodafát, és elszáradt. Történt pedig, mikor a nap felkelt, és Isten rekkentő keleti szelet rendelt, és a nap rátűzött Jóna fejére, és elalélt; ekkor halálra kívánta lelkét, és azt mondta: Jobb meghalnom, mint élnem. És azt mondta az Isten Jónának: Vajon méltán haragszol-e a csodafáért? És azt mondta: Méltán haragszom halálig. Erre azt mondta az Úr: Te sajnálod azt a csodafát, mellyel nem fáradoztál, és melyet nem neveltél; mely egy éjjel lett, és más éjjel elveszett: és én ne sajnáljam Ninivét, azt a nagy várost, melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, aki nem tud jobb- és bal keze között különbséget tenni, és sok barom?

***

Náhum k.

Ninive feldúlása: 2–3

Íme a hegyeken az örömmondó lábai,

aki békét hirdet!

Ünnepeld, Júda, ünnepeidet,

fizesd meg fogadásaidat!

[Mert többé már nem megy keresztül rajtad

a semmirekellő, egészen kivágatott.]

Pusztító vonult fel ellened,

őrizd a sáncot;

vigyázz az útra, erősítsd derekadat,

szedd össze erődet igen!

[Mert visszahozza az Úr Jákób büszkeségét,

mint Izráel büszkeségét;

mert fosztogatók fosztották ki őket,

és venyigéiket elrontották.]

Hőseinek pajzsa vörös,

a hadfiak karmazsinban vannak;

accltűzű a szekér, amely nap felkészíti,

és a dárdák rengenek.

Az utcákon őrjöngenek a szekerek,

futkosnak a tereken;

megjelenésük olyan, mint a fáklya,

úgy futnak, mint a villám.

Emlegeti nagyjait,

megbodanak mentükben;

sietnek kőfalára,

és kész az ostromfedél.

A folyók kapui megnyíltak;

és a palota elolvadt.

És Huccabot levetkőztetik, elviszik;

és szolgálói nyögnek, mint a galambbúgás,

verdesve mellüket.

És Ninívé olyan, mint az állóvíz, mióta van;

és ők futnak. Álljatok meg, álljatok!

De nincs, ki megfordulna.

Zsákmányoljatok ezüstöt,

zsákmányoljatok aranyat;

mert nincs vége a készletnek,

tömegben van minden drága edény.

Kifosztás, fosztogatás és pusztítás,

és elolvadt szív és térdek ingása;

és reszketés minden derékban,

és mindnyájuk arca bevonta pírját.

Hol van az oroszlánok tanyája,

és a süldőoroszlánok legelője,

ahova járt hím- és nőoroszlán,

oroszlánkölyök, és nem volt, ki rettentse?

Oroszlán, mely elégségig ragadozott fiainak,

és fojtogatott nőstényeinek;

és megtöltötte prédával barlangjait,

és tanyáit ragadománnyal.

Íme én ellened vagyok, mond a Seregek Ura,

[és füstté égetem szekerét]

és süldőoroszlánaidat kard eszi meg;

és kiirtom a földről prédádat,

és nem hallatik többé követeid szava.

Jaj, vérváros; egészen hazugság,

erőszakkal tele, nem szűnik a zsákmány!

Hallga! ostor, és hallga! kerékzörges;

és vágtató ló és szökdelő szekér, felszálló lovas.

És kard lángja és dárda villáma,

és sok sebesült és hullatömeg;

és nincs vége a holttesteknek,

elbodanak holttesteikben.

Sok paráznasága miatt a paráznanőnek,

a kedves szépnek, a bájolások mesterének;

aki nemzeteket adott el paráznasága által,

és nemzetségeket bűbájossága által.

Íme én ellened vagyok, mond a Seregek Ura,

és feltakarom uszályaidat orcáidra;

és nemzeteknek mutatom meg meztelenségedet,

és királyságoknak gyalázatodat.

És hányok reád undokságokat,

és meggyalázlak, és látványossággá teszlek:

és lesz, hogy aki meglát, mind menekül tőled,

és azt mondja: Feldúlatott Ninivé, ki sajnálja?

Honnét keressek vigasztalókat neked?

Jobb vagy-e te Nó-Ámonnál,

mely a folyókban ült, vizek körülötte,

amely tengervár volt, tengerből a fala?

Kús volt az ereje és Egyiptom, vég nélkül,

Pút és líbiaiak voltak segítségére:

ő is a fogságra, elment a rabságra,

csecsemői is szétzúzattak minden utcasarkon.

És tisztes embereire sorsot vetettek,

és nagyjai mind bilincsbe verettek:

te is megrészegszel, el leszel borulva,

te is menedéket keresel ellenség elől.

Erődcid mind fügefák, korai fügékkel;

ha megrázzák, leesnek az evő szájára.

Íme néped asszonyok benned;

ellenségeidnek kitárva,

nyitva vannak országod kapui.

Tűz ette meg reteszeidet;

vizet meríts az ostromra magadnak,

javítsd ki erődítményeidet.

Menj a sárba, és tipord az agyagot,

ragadj vályogvetőt!

Ott esz meg téged a tűz.

irt ki téged a kard;

megesz téged, mint a prücsköt,

légy bár oly tömeg, mint a prücsök,

légy bár oly tömeg, mint a sáska.

Kereskedőid többen voltak, mint az ég csillagai;

prücsök, portyázik és elrepül.

Adószedőid, mint a sáska, és írnokaid, mint a sáskaraj;

amely a kerítéseken táborozik hideg nappal;

ha a nap felsüt, eltűnik, és nem tudatik helye, hol van.

Elhunytak pásztoraid, Asszíria királya,

elaludtak hatalmasaid;

elszóródott néped a hegyeken,

és nincs, ki összeszedje.

Nincs enyhülés a sebedre,

gyógyíthatatlan a csapásod;

mind, akik híredet hallják,

összecsapják kezüket feletted,

mert kin nem ment keresztül

gonoszságod folyton?

***

Jeremiás (Jiremjáhu) k.

“Ó, hogy gyötrődik egész bensőm...”: 4,19-28

Keblem, keblem, reszketnem kell;

oh, szívem falai!

Háborog bennem a szívem,

nem hallgathatok!

Mert kürt szavát hallottad lelkem,

hadi riadót:

összeomlás összeomlást ér;

bizony elpusztult az egész ország!

Hirtelen elpusztultak sátoraim;

pillanat alatt kárpitjaim:

meddig kell még zászlót látnom,

kürtszót hallanom?

Mert bolond az én népem,

engem nem ismernek;

esztelen fiak ők,

és nem értelmesek ők:

bölcsek ők a rossztevésre,

de jót tenni nem tudnak.

Láttam a földet,

és íme puszta és üres;

és az egeket,

és nincs világosságuk.

Láttam a hegyeket,

és íme rengettek;

és a halmokat,

mind ingadoztak.

Láttam, és íme nem volt ember;

és az ég madarai mind elszálltak.

Láttam, és íme a termőföld sivatag volt,

és városai mind leromboltattak.

[Az Úr előtt és haragjának heve előtt.]

Mert így mondta az Úr:

Pusztasággá legyen az egész ország;

de végét nem vetem.

Ezen gyászoljon a föld,

és boruljon be az ég ott fent;

azért mert szólottam,

gondoltam és nem bántam meg,

és nem térek vissza tőle.

“Egy messziről való népet...”: 5,15-17

Íme én hozok rátok egy nemzetet messziről,

Izráel háza, mond az Úr;

állandó nemzet az, ősrégi nemzet az,

nemzet melynek nem ismered nyelvét,

és nem érted, mit beszél.

Tegze, mint a nyitott sír, mindnyájan hősök;

és megeszik aratásodat és kenyeredet,

megeszik fiaidat és leányaidat;

megeszi juhodat és marhádat,

megeszi szőlődet és fügédet;

karddal lerontja megerősített városaidat,

amelyekben te bizakodol.

“Az utolsó szemig szedd meg, mint a szőlőt...”: 6,9-15

Így mondta a Seregek Ura:

Böngészvén megböngésszétek,

mint a szőlőt, Izráel maradványát:

ismételten fordítsd kezedet,

mint a szüretelő, a kosarakra.

Kihez beszéljek hát, és

kit óvjak, hogy meghallják?

Íme körülmetéletlen a fülük,

és nem bírnak figyelmezni.

Íme az Úr beszéde

csúfsággá lett nekik,

nem gyönyörködnek benne.

És tele vagyok az Úr haragjával,

elfáradtam hordozni.

Öntsd a csecsemőre az utcán

és az ifjak körére egyetemben:

mert férfi is, asszony is megfogatik,

öreg a teljes korúval.

És házaik az idegenekre szállanak,

mezők és asszonyok egyetemben;

mert kinyújtom kezemet az ország

lakosaira, mond az Úr:

mert a kicsinyektől fogva a nagyokig

mindnyájan nyereséghajhászók.

És a prófétáktól fogva a papokig

mindnyájan csalást űznek:

és úgy gyógyítják népem lányának

romlását könnyűszerrel,

hogy azt mondják: Békesség, Békesség;

és nincsen békesség.

Megszégyenültek, mert undokságot tettek?

Sem egyáltalán szégyent nem éreznek,

sem pirulni nem tudnak.

Ezért az elesendők között fognak elesni;

abban az időben, mikor meglátogatom őket,

összeomlanak, azt mondja az Úr.

“Rászedtél, Uram...”: 20,7-18

Megcsaltál, Uram, és megcsalódtam,

erőt vettél rajtam és legyőztél:

kacagásra lettem egész nap,

mindenki gúnyol engem.

Mert ahányszor beszélek, kiáltanom kell,

és azt mondanom: Erőszak és pusztítás!

Mert az Úr szava gyalázatomra lett nekem,

és csúfságomra egész nap.

Ha azt mondom, nem gondolok rá,

és nem beszélek többé nevében;

akkor olyan lesz szívemben, mint az égő tűz,

mely csontjaimba van rekesztve.

És elfáradtam hordozni,

és nem bírom ki:

mert rossz hírt hallok sokaktól,

félelem mindenfelől!

„Jelentsétek fel", és „Jelentsük fel":

minden bizalmas emberem

figyel lépésemre:

Talán lépre megy és bírunk vele,

és megállhatjuk rajta bosszúnkat.

De az Úr velem van, mint rettenetes hős,

ezért üldözőim elesnek és nem győznek;

megszégyenülnek nagyon, mert nem voltak bölcsek,

örök gyalázattal, mely feledhetetlen.

De a Seregek Ura megvizsgálja az igazat,

látja a veséket és a szívet;

meglátom bosszúállásodat rajtuk,

mert neked tártam fel ügyemet.

Énekeljetek az Úrnak,

dicsérjétek az Urat;

mert kimentette a szegénynek

lelkét a gonosztevők kezéből.

Átkozott a nap, amelyen születtem;

a nap, amelyen szült engem anyám,

ne legyen áldott!

Átkozott az ember, ki örömhírt vitt atyámnak:

„Született neked fiúgyermeked",

megörvendeztetvén megörvendeztette őt.

És legyen az az ember olyan, mint azok a városok,

melyeket felforgatott az Úr és nem sajnált.

És halljon segélykiáltást reggel,

és riadót dél idején.

Hogy meg nem ölt engem születésem előtt;

hogy anyám sírommá lett volna

és az ő méhe örökké terhes.

Miért jöttem ki az anyaméhből,

nyomort és búbánatot látni,

és hogy szégyenben enyésszenek napjaim?

“Jaj annak, aki nem igaz úton...”: 22,13-17

Jaj, aki nem igazsággal építi házát,

és nem jogossággal felházát;

felebarátjával ingyen dolgoztat,

és munkabérét nem adja meg neki!

Ki ezt mondja: Építek magamnak nagy házat

és tágas felházakat,

és vág rá ablakokat cédrussal bélelve,

cinóberrel festve.

Azzal akarsz király lenni, hogy te

a cédrusra gerjedezel?

Atyád ugye evett és ivott?

de jogot és igazságot cselekedett,

tehát jó dolga volt.

Megítélte az elnyomott és szegény perét [azért volt jó dolga];

nemde ez az én ismeretem?;

ez az Úr mondása.

De neked nincs szemed és szíved,

csak nyereségedre;

és az ártatlan vérre, hogy kiontsd,

és az elnyomásra [és a zsarolásra], hogy elkövesd.

“Vajon hitvány, kidobni való holmi...”: 22,28-30

Megvetett, törött bálvány e férfiú, Konja?

vagy oly edény, melyben nincs gyönyörűség?

Miért hajíttattak el, ő és magva,

és vettettek a földre, melyet nem ismertek?

Ország, ország, ország, halld meg az Úr szavát!

Így mondta az Úr:

írjátok fel ezt a férfiút, mint elhagyatottat,

egy embert, kinek eletében nem lesz szerencséje;

mert magvából nem sikerül többé senkinek

Dávid trónjára ülni és Júdán uralkodni.

“Két kosár füge”: 24

Látást mutatott nekem az Úr, és íme két kosár füge volt letéve az Úr temploma elé; miután Nabukadneccár babilóniai király fogságra hurcolta" Jekoniát, Jójákim fiát, Júda királyát és Júda fejedelmeit és az ácsokat és kovácsokat Jeruzsálemből, és elvitte őket Babilóniába. Az egyik kosárban nagyon jó füge volt, mint amilyenek a korai fügék; a másikban pedig nagyon rossz, úgyhogy rosszasága miatt ehető sem volt. És azt mondta az Úr nekem: Mit látsz te most, Jeremia? És azt mondtam: Fügét; a jó füge nagyon jó, és a rossz füge nagyon rossz, úgyhogy rosszasága miatt nem is ehető.

És lett az Úr szava hozzám, mondván: Így mondta az Úr, Izráel Istene: Mint ezt a jó fügét, olyan jóba veszem Júda foglyait, akiket kiküldtem erről a helyről a káldok országába. És szemeimet rájuk teszem jóra, és visszahozom őket ebbe az országba; és építem őket, és nem rombolom, és plántálom őket, és nem irtom. És adok nekik szívet az én megismerésemre, hogy én vagyok az Úr; és népemmé lesznek nekem és én Istenükké leszek nekik; mert megtérnek hozzám teljes szívükből.

De mint a rossz füge, mely meg nem ehető a rosszaság miatt (mert így mondta az Úr), olyanná teszem Cidkijját, Júda királyát és fejedelmeit és Jeruzsálem maradványát, akik megmaradtak ebben az országban, és akik Egyiptom országában laknak. És teszem őket borzalommá, veszedelemmé a föld minden királysága előtt; gyalázattá és példává és gúnnyá és átokká minden helyen, ahova szétszórtam őket. És rájuk bocsátom a kardot, az éhséget és a dögvészt, míg kipusztulnak a földről, melyet adtam nekik és atyáiknak.

“Harsog az Úr a magasban...”: 25,30-31

Te pedig prófétáld nekik mindezeket a szavakat, és mondd nekik:

Az Úr a magasságból kiált

és szent lakhelyéről hallatja hangját;

kiáltva kiált tanyájára,

hajrát kiált, mint a bornyomók

a föld minden lakosának.

Zúgás hat el a föld széléig,

mert pere van az Úrnak a nemzetekkel:

törvényt ül ő minden testtel;

a hitetleneket kiszolgáltatja

a kardnak, mond az Úr.

Levél a Babylóniába elhurcoltaknak: 29

Ezek pedig annak a levélnek a szavai, melyet Jeremia próféta küldött Jeruzsálemből a fogsági vének maradványához és a papokhoz és a prófétákhoz és az egész néphez, melyet fogságra hurcolt Nabukadneccár Jeruzsálemből Babilóniába; miután kiment Jekonjá király és királyanya és a kamarások, Júda és Jeruzsálem fejedelmei és az ácsok és kovácsok Jeruzsálemből; Sáfán fia, Elászá és Hilkija fia, Gemarja által, akiket Cidkijjá júdai király küldött Nabukadneccár babilóniai királyhoz, mondván:

Így mondta a Seregek Ura, Izráel Istene mindazoknak a foglyoknak, akiket fogságra küldtem Jeruzsálemből Babilóniába: Építsetek házakat és lakjátok; és ültessetek kerteket és egyétek gyümölcsüket; vegyetek feleségeket és legyenek fiaitok és leányaitok, és vegyetek feleségeket fiaitoknak, és leányaitokat adjátok férjhez, és szüljenek fiakat és leányokat; és sokasodjatok meg ott és ne kevesbedjetek. És keressétek annak a városnak békességét, ahova fogságra küldtelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz; mert annak békességében lesz nektek békességetek.

Mert így mondta a Seregek Ura, Izráel Istene: Félre ne vezessenek benneteket prófétáitok, kik köztetek vannak, és jövendőmondóitok; és ne hallgassatok álmaitokra, melyeket ti álmodtok; mert ők hamisan prófétálnak nektek az én nevemben; nem küldöttem őket, mond az Úr. Mert így mondta az Úr: Mert amint betelik Babilónia hetven esztendeje, meglátogatlak titeket; és megvalósítom rajtatok az én jó szómat, hogy visszahozlak titeket erre a helyre. Mert én tudom azokat a gondolatokat, melyeket én felőletek gondolok, mond az Úr: békességre való gondolatok, és nem veszedelemre, hogy adjak nektek jövőt és reménységet. És hívtok engem és jöttök, és imádkoztok hozzám, és meghallgatlak benneteket. És kerestek engem, és megtaláltok; ha teljes szívből kerestek engem, nyilvánvalóvá leszek nektek, mond az Úr. És megfordítom sorsotokat és összegyűjtelek benneteket mindazok közül a nemzetek közül és mindazokról a helyekről, ahova elszórtalak titeket, mond az Úr; és visszahozlak benneteket arra a helyre, ahonnét száműztelek benneteket.

Hogy azt mondjátok: Támasztott nekünk az Úr prófétákat Babilóniában.

Hát így mondta az Úr a királyról, aki Dávid trónján ül, és az egész népről, mely ebben a városban lakik; testvéreitekről, akik nem mentek ki veletek a fogságba; így mondta a Seregek Ura: Íme én rájuk küldöm a kardot, az éhséget és a dögvészt; és olyanokká teszem őket, mint az utálatos füge, mely meg nem ehető a rosszaság miatt; és üldözöm őket a karddal, az éhséggel és a dögvésszel; és teszem őket borzalommá a föld minden királysága előtt, átokká és iszonyattá és csúfsággá és gyalázattá minden nemzetek között, ahova elszórom őket; azért, mert nem hallgattak szavaimra, mond az Úr, amelyeket küldtem hozzájuk szolgáim, a próféták által, de nem hallgattátok meg, mond az Úr. Tehát ti hallgassátok meg az Úr szavát mind, fogságbeliek, akiket elküldöttem Jeruzsálemből Babilóniába!

Így mondta a Seregek Ura, Izráel Istene Áhábról, Kolája fiáról, és Cidkij-járól, Maaszéja fiáról, akik hazugságot prófétálnak nektek az én nevemben: Íme én Nabukadneccár babilóniai király kezébe adom őket, és levágja őket szemeitek előtt. És róluk vesznek átkot mind a júdai foglyok, akik Babilóniában lesznek, mondván: Tegyen téged az Úr olyanná, mint Cid-kijját és mint Áhábot, akiket megsütött a babilóniai király tűzben. Amiért hogy alávalóságot cselekedtek Izráelben, és felebarátjaik feleségeivel házasságtörést űztek, és szót szóltak az én nevemben (hazugságot), amit nem parancsoltam nekik; de én tudója és tanúja vagyok, mond az Úr.

A nehelámi Semájának pedig ezt mondd, mondván: Így mondta a Seregek Ura, Izráel Istene, mondván: Amiért hogy te levelet küldtél a magad nevében az egész néphez, mely Jeruzsálemben van, és Cefanja paphoz, Maaszéja fiához és a többi papokhoz, mondván: Az Úr pappá tett téged Jójáda pap helyébe, hogy legyenek felügyelők az Úr házában mindenféle bolond és prófétáskodó ember felett; hogy tedd azt kalodába és nyakszorítóba: most azért miért nem dorgáltad meg az anatóti Jeremiát, aki nektek prófétál? Azért, mert küldött hozzánk Babilóniába, mondván: Hosszú lesz az; építsetek házakat és lakjátok, és ültessetek kerteket és egyétek gyümölcseiket. Mikor Cefanja pap ezt a levelet felolvasta Jeremia próféta füleibe, akkor lett az Úr szava Jeremiához, mondván: Nosza üzenj az összes foglyoknak, mondván: Így mondta az Úr a nehelámi Semájá felől: Mivel Semájá prófétált nektek, holott én nem küldöttem, és hazugsággal biztatott benneteket: ezért így mondta az Úr: Íme én meglátogatom a nehelámi Semáját és az ő magvát, nem lesz neki senkije, aki e között a nép között lakjék, és nem gyönyörködik a jóban, amit én az én népemnek készítek, mond az Úr, mert elpártolást szólt az Úr ellen.

Babylón karkhemisi győzelmére (i. e. 605. július): 46,1-12

Amely szava az Úrnak Jeremia prófétához lett a pogányok ellen.

Egyiptomról. Nekó Faraó, egyiptomi király serege ellen, mely az Eufrátesz folyónál volt Karkemisben; melyet megvert Nabukadneccár babilóniai király Jójákim júdai királynak, Jósia fiának negyedik évében.

Elő a pajzsot és a tárcsát,

és álljatok ki a harcra!

Nyergeljétek meg a lovakat,

és üljetek fel, ti lovagok,

és álljatok fel sisakokban.

Köszörüljétek a dárdákat,

öltsétek fel a páncélokat!

Ó, miért láttam?!

Ők megijedtek

és hátra tértek,

és hőseik megtörtek,

és futva menekülnek,

és meg nem fordulnak.

Félelem van mindenfelől, mond az Úr;

nem futhat el a gyors,

és nem menekül meg a hős:

északon az Eufrátesz folyó mellett

elbotlanak és elesnek.

Ki ez, ki mint a Nílus vonul fel;

mint hullámzó vizű folyamok?

Egyiptom ez, mely mint a Nílus vonul fel,

mint a hullámzó vizű folyamok:

és azt mondja: Felvonulok, elborítom a földet,

elvesztek várost és benne lakókat.

Vonuljatok fel, ti lovak,

és vágtassatok, szekerek,

és vonuljanak ki a hősök;

Kús és Pút pajzsot ragadva,

és lúdiak, íjat ragadva, felvonva.

És az a nap az Úrnak, a Seregek Urának

bosszúállás napja,

hogy bosszút álljon ellenségein,

és egyék a kard és jóllakjék,

és megrészegedjék vérüktől:

mert vágó áldozata van az úrnak, a Seregek Urának

észak földjén az Eufrátesz folyónál.

Menj fel Gileádba, és végy balzsamot,

hajadon, Egyiptom lánya!

Hiába szaporítod az orvosságot,

tapasz nincs számodra.

Hallották a nemzetek gyalázatodat,

és kiáltásod betöltötte a földet;

mert hős a hősben botlott el,

elestek együtt mind a ketten.

***

Ezékiel (Jehezkiél) k.

“Hírhedt szajha lettél…”: 16,1-43

És lett hozzám az Úr szava, mondván: Emberfia, add tudtára Jeruzsálemnek utálatosságait. És mondd: Így mondta az én uram, az Úr, Jeruzsálemnek: Eredeted és születésed a kanaániak országából való; atyád az emori volt, és anyád a hitti. Ami pedig születésedet illeti, amely nap megszülettél, köldöködet el nem vágták, vízzel meg nem mostak tisztaságból; és sóval be nem dörzsöltek, és pólyálni be nem pólyáltak. Szem meg nem szánt téged, hogy ezek közül egyet megtett volna veled, könyörülvén rajtad; hanem kidobtak a nyílt mezőre, mert megirtóztak életedtől, amely nap születtél.

És mikor elmentem melletted, és láttalak véredben tipródni, véredben mondtam neked: Élj; véredben mondtam neked: Élj. Sok ezerré tettelek téged, mint a mező sarját, és megsokasodtál és megnőttél, és teljes ékességre jutottál; emlőid szilárdan álltak, szőröd kinőtt, és te meztelen és csupasz voltál. És mikor elmentem melletted, és láttalak, hogy íme korod a szerelem kora, kiterjesztettem reád szárnyaimat és betakartam meztelenségedet; és megesküdtem neked és frigyre léptem veled, mond az én uram, az Úr, és enyém lettél.

És megmostalak vízzel és lemostam rólad véredet; és megkentelek olajjal. És hímzésbe öltöztettelek, delfinbőrrel saruztalak; és lenbe öveztelek, és selyembe takartalak. És ékszerrel ékesítettelek; és karpereceket tettem kezeidre és láncot a nyakadra. És orrperecet tettem orrodra és függőket fii-leidbe; és dicsőség koronáját a fejedre. Ékszered arany és ezüst volt, és öltözeted len és selyem és hímzés, ételed zsemlyeliszt és méz és olaj, és szép lettél nagyon-nagyon, és királyságra emelkedtél. És híred ment neked szépségedért; mert tökéletes volt az az én dicsőségem által, melyet reád tettem, mond az én uram, az Úr.

És elbíztad magadat szépségedben és paráznává lettél a híreddel; és kiöntötted paráznaságodat minden arra járóra, legyen meg neki. És vettél ruháidból és paráználkodtál rajtuk; és csináltál magadnak tarka bámákat, amilyenek még nem voltak, és nem lesznek. És vetted az én aranyomból és ezüstömből való ékszereidet, melyeket én adtam neked, és férfiképeket csináltál magadnak; és paráználkodtál velük. És vetted hímes ruháidat, és betakartad őket; és olajomat és tömjénemet eléjük tetted. És kenyeremet, melyet adtam neked, a zsemlyelisztet és olajat és mézet, mellyel etettelek, eléjük tetted kedves illatul, és az lett; mond az én uram, az Úr.

És vetted fiaidat és leányaidat, kiket nekem szültél, és megáldoztad őket nekik eledelül. Hát nem volt elég paráználkodásodból, hogy levágtad fiaimat; és nekik adtad, megégetvén őket? És minden utálatosságaid és paráználkodásaid mellett nem gondoltál ifjúságod napjaira, mikor meztelen és csupasz voltál, mikor véredben tipródtál. És mind e gonoszságod után történt —jaj, jaj neked, mond az én uram, az Úr —, hogy építettél magadnak dombot; és csináltál magadnak emelkedést minden utcán. Minden keresztútnál megépítetted emelkedésedet, és utálatossá tetted szépségedet, és szétterpesztetted lábaidat minden arra járónak; és sokasítottad paráználkodásodat.

És paráználkodtál Egyiptom fiaival, nagytestű szomszédaiddal; és sokasítottad paráználkodásodat, hogy ingerelj engem. Ezért íme én kinyújtottam rád kezemet és levontam részedet; és kiszolgáltattalak téged gyűlölőidnek, a filiszteusok leányának kedvére, akik pirultak utad miatt, mely feslettség volt. És paráználkodtál Asszíria fiaival, mert kielégíthetetlen voltál; és paráználkodtál velük, és nem elégedtél meg. És kiterjesztetted paráználkodásodat a kalmárországra, Káldeára; de ezzel sem elégedtél meg. Mily epedő a szíved, mond az én uram, az Úr, hogy mindezeket megcselekedted, amit egy parázna uralkodónő szokott cselekedni; hogy építettél magadnak dombot minden keresztútnál és emelkedést csináltál magadnak minden utcán; de nem voltál olyan, mint a parázna, amennyiben megvetetted a bért; te házasságtörő asszony aki férje helyett fogad idegeneket! A többi paráznának bért adnak; te pedig magad adsz ajándékot minden szeretődnek, és megvesztegeted őket, hogy menjenek be hozzád mindenfelől paráznaságaidért. Tehát van benned ellentét az asszonyokkal szemben paráznaságodban; hogy nem teutánad járnak, és te adsz bért, nem pedig neked adnak bért, tehát ellentét lettél.

Ezért, te parázna, halld meg az Úr szavát: Így mondta az én uram, az Úr: Mivelhogy kiöntetett salakod, és feltáratott meztelenséged paráználkodá-sodban szeretőid előtt; és minden utálatos bálványaidért és fiaid véréért, amit nekik adtál: ezért íme én összegyűjtöm szeretőidet mind, akiknek kedves voltál, és mind, akiket szerettél, mindazokkal együtt, akiket gyűlöltél; és mikor összegyűjtöm őket ellened mindenfelől, felfedem meztelenségedet előttük, és meglátják egész meztelenségedet. És megítéllek a házasságtörő és vérontó ítéleteivel; és rád hozom az indulat és féltékenység vérét. És kezükbe adlak téged és lerontják dombodat és ledöntik emelkedéseidet és lehúzzák rólad ruháidat és elveszik ékszereidet; és meztelenül és csupaszon hagynak téged. És gyülekezetet hoznak fel ellened, és megköveznek téged kővel; és általvernek kardjukkal. És felégetik házaidat tűzzel, és ítéleteket hajtanak végre rajtad sok asszony szemei előtt; és megszüntetlek mint paráznanőt, és paráznabért sem adsz többé. Így nyugtatom el indulatomat rajtad; és féltékenységem eltávozik rólad, és megnyugszom, és nem bosszankodom többé. Mivelhogy nem gondoltál ifjúságod napjaira és mindezekkel haragítottál engem; én is íme fejedre rakom utadat, mond az én uram, az Úr, és nem cselekeszed a feslettséget minden utálatosságaid felett.

“Isten kivont kardja”: 21,14b-22

Kard, kard, megélesítve,

és ki is fényesítve!

Hogy ölvést Öldököljön,

megélesítve;

hogy villáma legyen neki,

kifényesítve!

Vagy örvendjünk fiam vesszejének,

mely megvet minden fát;

és odaadta kifényesíteni,

hogy kézbe foghassák?

Azt élesítették karddá,

[és azt fényesítették ki]

hogy odaadja az öldöklőnek.

Kiálts és jajgass, emberfia,

mert ez lesz népemen,

ez Izráel minden fejedelmén:

kardnak adatottak

lettek népemmel együtt;

ezért verd combodat!

[Mert megpróbáltatott, de mi lesz, ha még megvető vessző sem lesz?; mond az én uram, az Úr.]

És te, emberfia, prófétálj,

és csapd össze tenyereidet;

és ismétlődik a kard harmadszor,

sebesültek kardja ez,

a nagy sebesült kardja,

mely körülveszi őket.

Hogy szív elolvadjon,

és sok legyen az elhulló,

minden kapujukba odatettem

a kard öldöklését;

jaj, amely villámnak készült,

öldöklésre van kifenve.

Egyesülj egybe, jobbra át;

szedd össze magadat, balra át:

ahova éled irányítva van.

És én is összecsapom tenyereimet,

és megnyugtatom hevemet:

én, az Úr, aki szólottam.

“Asszíria mint cédrusfa”: 31,2b-14

Íme Asszíria cédrus volt a Libánonon;

szép ágú és árnyas lombú és magas törzsű,

és a felhők közt volt a sudara.

Vizek növelték azt, hullámár emelte azt;

folyóival körüljárta ültetvényét.

És csatornáit elküldötte,

a mező minden fájához;

ezért lett magasabb növésű

a mező minden fájánál,

és sokasultak meg ágai.

És hosszúkká lettek hajtásai

a sok víztől, mikor kinyújtotta:

és ágain fészkelt minden égi madár.

És lombjai alatt fiadzott minden mezei vad;

és árnyékában lakott minden nagy nemzet.

És szép volt nagyságában, hosszú ágaival;

mert gyökere nagy vizekhez nyúlt.

Cédrusok nem értek fel vele Isten kertjében,

ciprusok nem hasonlítottak ágaihoz,

és jávorfák nem voltak olyan lombúak.

Az Isten kertjében egy fa sem

hasonlított hozzá szépségben;

oly széppé tettem sok ágával.

És irigyelte azt minden fa,

mely volt az Isten kertjében.

Ezért így mondta az én uram, az Úr:

Mivelhogy magas volt a törzse [és tette sudarát

a felhők közé], és felfuvalkodott magasságában:

tehát a legerősebb nemzet kezébe adtam őt,

bánjon cl vele hitetlenségéért, elűztem őt;

és kiirtották őt az idegenek, a legkegyetlenebb nemzet;

és a hegyekbe lökték őt, és minden völgybe estek ágai.

És letörtek ágai a föld minden medrébe,

és kiszálltak árnyékából a föld minden népei;

és elhagyták őt, düledékén lakjék az ég minden madara,

és lombján legyen a mezőnek minden vada:

Hogy ki ne magasodjék törzsével egy víz melletti fa se,

és ne tegyék sudarukat felhőik közé:

és ne álljanak meg erőseik magasságukban, egy vízivó se;

mert mind a halálnak adattak a föld legmélyére,

az emberfiák közé, a verembe szállókhoz.

“A kiszáradt csontok völgyében”: 37,1-14

Lett rajtam az Úr keze, és kivitt engem lélekben az Úr, és letett engem a völgy közepette; és az tele volt csontokkal. És elvitt engem mellettük köröskörül; és íme sok volt nagyon a völgy felszínén, és íme igen meg voltak száradva. És azt mondta nekem: Emberfia, megelevenedhetnek-e ezek a csontok? És azt mondtam: Uram, én uram, te tudod! És azt mondta nekem: Prófétálj ezek felett a csontok felett; és mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az Úr szavát! Így mondta az én uram, az Úr ezeknek a csontoknak: Íme én hozok belétek leheletet, és éltek. És adok reátok inakat, és teszek reátok húst, és beborítlak benneteket bőrrel, és adok belétek leheletet, és éltek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

És prófétáltam, amint parancsolva volt nekem; és íme zaj támadt, amint prófétáltam, és íme rendülés, és közeledtek a csontok, csont a maga csontjához. És láttam, és íme inak voltak rajtuk, és hús nőtt, és bőr borult reájuk felül; de lehelet nem volt bennük. És azt mondta nekem: Prófétálj a leheletnek, a szellemnek; prófétálj, emberfia, és mondd a leheletnek: Így mondta az én uram, az Úr: A négy szél felől jövel, ó lehelet, és lehelj ezekbe a megölöttekbe, hogy éljenek! És mikor prófétáltam, mint parancsolta nekem, beléjük szállt a lehelet, és megelevenedtek, és lábára állt egy igen-igen nagy sereg.

És azt mondta nekem: Emberfia, ezek a csontok az Izráel egész háza: íme azt mondják: Megszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, kivágattattunk. Ezért prófétálj és mondd nekik: Így mondta az én uram, az Úr: Íme én felnyitom sírjaitokat, és felhozlak titeket sírjaitokból, én népem; és beviszlek titeket Izráel földjére. És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr; mikor felnyitom sírjaitokat, és felhozlak benneteket sírjaitokból, én népem. És belétek adom leheletemet, és éltek, és leteszlek titeket a saját földetekre; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki szóltam és megcselekszem, mond az Úr.

***

Nehemja emlékiratából

A romos Jeruzsálem: 2,11-18

És megérkeztem Jeruzsálembe; és mikor ott voltam három napig; felkeltem éjjel én és velem egy kevés ember anélkül, hogy megmondtam volna valakinek, mit adott az én Istenem a szívembe, hogy mit tegyek Jeruzsálemért; barom sem volt velem, csak az a barom, melyen magam lovagoltam. És kimentem a Völgykapun éjjel, aztán a Sárkány-forrás előtt el a Szemétkapuhoz; így szemlélgettem Jeruzsálem kőfalait, melyek le voltak döntve, és kapuit, melyeket megemésztett a tűz. Aztán átmentem a Forráskapuhoz és a Királytóhoz; de itt nem volt annyi hely, hogy a barom átmenjen alattam; tehát a patakvölgyben mentem fel éjjel, úgy szemléltem meg a kőfalat; aztán visszatértem és bementem a Völgykapun, úgy tértem haza. De az elöljárók nem tudták, hova mentem és mit akarok csinálni; sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem a nemeseknek, sem az elöljáróknak, sem a többi munkát végzőnek eddig nem mondtam meg. De ekkor azt mondtam nekik: Ti látjátok a veszedelmet, melyben vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztaság és kapuit felégették tűzzel; jertek, építsük fel Jeruzsálem kőfalát, hogy ne érjen bennünket több gyalázat. És megmondtam nekik, mily jóságos volt rajtam az én Istenemnek keze, és a király szavait is, melyeket nekem mondott; mire azt mondták: Fel-kelünk és megépítjük! És megerősítették kezeiket a jóra.

***

Zsoltárok könyve

Ps. 23

(a)

Dávid zsoltára.

Az ÚR az én pásztorom: nem szűkölködöm.

Fűves legelőkön nyugtat engem,

     csendes vizekhez terelget engem.

Lelkemet megújítja,

     igaz nyomokon vezet engem nevéért.

Még ha a halál árnyékának völgyében járok is,

     nem félek a rossztól,

mert te velem vagy: vessződ és botod

     vígasztalnak engem.

Asztalt terítesz nékem

     szorongatóim előtt;

megkened fejemet olajjal;

     csordultig van poharam.

Csupa jóság és kegyelem követ engem

     életem minden napján;

és az ÚR házában lakom,

     amíg napjaim tartanak.

Károlyi Gáspár ford. (1590) (“Az Úr az én pásztorom…”)

(b)

Az Úr énnékem őriző pásztorom,

Azért semmiben meg nem fogyatkozom,

Gyönyörű szép mezőn engemet éltet,

És szép kies folyóvízre legeltet.

Lelkemet megnyugotja szent nevében,

És vezéri engem igaz ösvényében.

Ha az halál árnyékában járnék is,

De nem félnék még ő setét völgyén is:

Mert mindenütt te jelen vagy énvelem,

Vessződ és botod megvigasztal engem,

És nékem az én ellenségim ellen

Asztalt készítesz, eledelt adsz bőven.

Az én fejemet megkenöd olajjal,

És engemet itatsz teljes pohárral,

Jóvoltod, kegyességed környülveszen,

És követ engem egész életemben,

Az Úr énnékem megengedi nyilván,

Hogy mind éltiglen lakjan ő házában.

Szenci Molnár Albert ford. (1607), in: Alexa Károly, szerk., Magyar zsoltár (Budapest: Kortárs Kiadó, 1994), pp. 169–170 (“Az Úr énnékem őriző pásztorom…”) / Molnár Szabolcs, szerk., Szenci Molnár Albert, Psalterium ungaricum… (Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1996)

Ps. 35

Pörölj, Uram, pörlőimmel,

Harcolj én ellenségimmel,

Te paisodat ragadd elő,

Én segedelmemre állj elő,

Dárdádat nyújts ki kezeddel,

Ellenségimet kergesd el,

Mondjad ezt az én lelkemnek:

Tégedet én megsegétlek.

Szégyeníts meg, Uram, öket,

Kik kergetik életemet,

És a kik reám fenekednek,

Nagy szégyennel hátra térjenek.

Mint az szél az könnyű polyvát,

Széjjel szórja az föld porát,

Így az nagy Isten angyala

Őket széjjel futamtassa.

Ő utok legyen setétség

És olyan sikamló, mint az jég,

És az Isten angyala őket

Kergesse, rontsa meg fejöket.

Mert nékem hálót vetettek,

És mély árkot készítettek,

Hogy életemben ok nélkül,

Megejtsenek kegyetlenül.

Engedjed, hogy az hitetlen

Essék veszélyben véletlen,

És azon hálóban akadjon,

Kit nékem vetött, hogy megfogjon,.

Essék bé azon árokban,

Kit nékem ásott utamban,

És örvendez az én lelkem

Az Úrban ki megtart engem.

Minden én tetemem mondja:

Hozzád hasonló ki volna,

Uram, ki az szegényt megtartod,

Az erősbtől megszabadítod?

Az nyomorult szűkölködőt

Az kóborlótól megmentöd.

Hamis tanok föltámadnak

És sok gonoszt reám fognak.

Az jóért ők gonoszt adnak

Hogy lelkemtől megfosszanak,

Noha midőn megbetegültek

Zsákban öltöztem őérettek.

Ő ínségeken böjtöltem,

És érettek könyörgöttem,

Mint atyámfiát, úgy szántam,

Gyakorta hozzájok jártam.

Gyászban jártam lehorgadva,

Mint ki az anyját siratja,

De ők szomorú esetemen

Örülnek, és gyűlnek seregben.

Hát megöl az gonosz népek

Engemet szörnyen nevetnek,

Ártatlan lévén nem szánnak,

Sőt csúfolnak és szaggatnak.

Az képmutató galibák

Fogokat rám csikorgatják,

És rajtam nagy csúfságot űznek,

Kik csak zabálódást keresnek.

Uram, míg nézed ezeket?

Jövel, tarts meg én lelkemet,

Egyedül voltom tekénts meg,

Ez oroszlánoktól ments meg.

Dicsérlek téged szüntelen,

Nagy sűrő gyülekezetben,

És nagy roppant sereg nép előtt,

Téged dicsérlek minden felött.

Ne engedd, hogy örüljenek,

Az kik ok nélkül gyűlölnek,

Ellenségimet fordíts el,

Ne hunyorgassanak szemmel.

Mert nem szólnak békességre,

De álnok szívek néz erre,

Hogy ők azokat háborgassák,

Kik békével az földet lakják.

Az hitlen népek soksága,

Száját szörnyen rám tátja,

Kiáltnak rajtam ha-ha-hát,

Mondván: Szemünk jó dolgot lát.

Úr Isten, látod ezeket,

Fedd meg vakmerőségeket,

Kezed szájokra ne eressze,

És tőlem, Uram, ne légy messze.

Serkenj föl, Uram, és kelj fel,

És ments meg ítéleteddel,

Ügyemnek jóvoltát lássák

Ellenségim, noha bánják.

Ítélj meg igazságodban,

Ne nevessenek meg vígan,

És ne mondják nagy hahotával:

Bényeltük őtet éh torkunkval.

Mind megszégyeníttesenek,

Kik őrölnek ínségemnek,

Öltözzenek gyalázatban,

Ellenem kevély voltokban.

És azok énekeljenek,

Kik igazságnak örülnek,

Mondván: Hála légyen az Úrnak,

Ki nyugalmat ád szolgájának.

Én nyelvem igazságodat,

Hirdeté nagy jóvoltodat,

És dicséretedet híven

Éneklem minden időben.

Szenci Molnár Albert ford. (1607), in: Alexa Károly, szerk., Magyar zsoltár (Budapest: Kortárs Kiadó, 1994), pp. 195–198 (“Pörölj, Uram, pörlőimmel…”) / Molnár Szabolcs, szerk., Szenci Molnár Albert, Psalterium ungaricum… (Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1996)

Ps. 42

(a) Károlyi Gáspár ford. (1590), in: Vas István, szerk., Biblia. Válogatás a VizsolyiBibliából (A világirodalom klasszikusai) (Budapest: Európa Könyvkiadó, 1986), p. 361 (“Miképpen kévánkozik az szarvas az folyóvizekre…”)

(b)

Mint az szép híves patakra

Az szarvas kívánkozik,

Lelkem úgy óhajt Uramra,

És hozzá fohászkodik.

Tehozzád, én Istenem,

Szomjúhozik én lelkem,

Vajon színed eleiben

Mikor jutok, élő Isten?

Könnyhullatásim énnékem

Kenyerem, éjjel-nappal,

Midőn azt kérdik éntőlem:

Hol Istened, kit vártál?

Ezen lelkem kiontom,

És házadat óhajtom,

Hol az hívek seregiben

Örvendek szép éneklésben.

Én lelkem, mire csüggedsz el,

Mit keseregsz ennyire?

Bízzál Istenben s nem hágy el,

Kiben örvendek végre,

Midőn hozzám orcáját,

Nyújtja szabadítását.

Ó én kegyelmes Istenem,

Mely igen kesereg lelkem!

Mert terólad emlékezem

Ez Jordánnak földéről,

Szent helyedre igyekezem,

Ez Hermon kis hegy mellől.

Mélység kiált mélységet,

Midőn én fejem felett

Az sok sebes víz megindol,

Mint egy erős hab, megzúdol.

Sebessége árvizednek

És az nagy zúgó habok,

Én rajtam összveütköznek,

Mégis hozzád óhajtok,

Mert úgy megtartasz nappal,

Hogy éjjel vigassággal

Dicséreteket éneklek

Néked, erős őrizőmnek.

Mondván: Isten én kőszálam,

Mire felejtesz így el?

Ellenségim vadnak rajtam,

Gyászban járok veszéllyel,

Mert az ő hamis nyelvek

Csontaimban megsértnek,

Mert így bosszontnak ellened:

Lássuk, hol vagyon Istened.

Én lelkem, mire csüggedsz el,

Mit kesergesz ennyire?

Bízzál Istenben: nem hagy el,

Kiben örvendek végre.

Ki nékem szemlátomást,

Nyújt kedves szabadulást,

Nyilván megmutatja nékem

Hogy csak ő az én Istenem.

Szenci Molnár Albert ford. (1607), in: Alexa Károly, szerk., Magyar zsoltár (Budapest: Kortárs Kiadó, 1994), pp. 169–170 (“Mint az szép híves patakra…”) / Molnár Szabolcs, szerk., Szenci Molnár Albert, Psalterium ungaricum… (Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1996)

(c) Káldi György ford. (1626), in: reprint (Budapest: Faximilex Kiadó, 2002) (“Amint kívánkozik a szarvas a vizek kútfejeihez…”)

(d) Péchi Simon ford. (1629), in: Szilády Áron, szerk., Péchi Simon Psalteriuma (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1913) (“Mint sikólt, sí-rí a szomjuh szarvas a vizek szép forrásihoz…”)

(e) IMIT / Perls Ármin ford. (1906) (“Mint szarvasünő, mely kiáltoz vizek medrei felé…”)

(f)

Befejezésül. Kóré fiainak tanító költeménye.

Amint kívánkozik a szarvas a forrás vizéhez,

Úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!

Szomjazza lelkem az erős, élő Istent:

Mikor jutok oda, hogy az Isten színe előtt megjelenjem?

Éjjel-nappal könnyem a kenyerem,

Hisz napról-napra azt mondják nekem: Hol van a te Istened?

Ontom magamban keservemet, ha arra gondolok,

Mint vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához

Hangos ujjongással és hálaadással, ünnepi dalokkal.

Miért vagy szomorú, lelkem?

Miért háborgatsz engem?

Bízzál az Istenben, mert fogom még áldani őt,

Arcom üdvösségét, az én Istenemet!

Lelkem bensőmben háborog, azért reád gondolok

A Jordán és a Hermon földéről, a Miszár hegyéről.

Örvény örvényt hív elő, míg harsognak zuhatagjaid:

Mind áthaladnak rajtam árjaid és hullámaid.

Nappal kegyességét küldi nekem az Úr,

S éjjel neki szól énekem,

Imádkozom éltem istenéhez,

S mondom az Istennek: Oltalmazóm,

Miért feledkezel meg rólam?

Miért kell szomorúan járnom-kelnem,

Míg sanyargat engem ellenségem,

Míg csontjaimat törve, gyaláznak elnyomó ellenségeim,

És napról-napra azt

mondják nekem: Hol van a te Istened?

Miért vagy szomorú, lelkem?

Miért háborgatsz engem?

Bízzál az Istenben, mert fogom még áldani őt,

Arcom üdvösségét, az én Istenemet!

Pataky Arnold ford. (1932), in: Ószövetségi Szentírás a Vulgata szerint Káldi György S. J. fordítása nyomán…, II (Budapest: Szent István-Társulat, 1932) (“Amint kívánkozik a szarvas a forrás vizéhez…”)

(g)

A karmesternek; oktatás; Kórah fiaitól.

Mint szarvas sóvárog

vizek medreinél;

úgy sóvárog lelkem

tehozzád, Istenem.

Istenre szomjúhozik a lelkem,

az élő Istenre:

mikor megyek és jelenek meg

Isten színe előtt?

Könnyem volt nekem kenyerem

nappal és éjjel;

mikor azt mondták nekem egész nap:

Hol van a te Istened?

Ezekre gondolok és kiöntöm magamban lelkemet,

hogy végigmenjek a csapatban,

lépdeljek Isten házához ujjongással és hálaszóval

ünneplő sokadalomban.

Miért csüggednél el lelkem,

és nyugtalankodnál bennem?

Bízzál Istenben; mert még dicsérem őt,

megtartásomat és Istenemet.

Istenem, a lelkem elcsüggedt bennem,

ezért emlegetlek téged

a Jordán földjéről és a Hermonokról,

a Micár hegyéről.

Hullámár hullámárnak kiált

zuhatagjaid hangjával;

minden hullámod és habjaid

átmennek rajtam.

[Nappal kirendeli az Úr kegyelmét,

és éjjel éneke van velem;

életem Istenének dicsérete.]

Azt mondom Istennek: Kőszikláin,

miért felejtettél el engem;

miért kell gyászban járnom

ellenség szorongatása közt?

Gyilok gyanánt van csontjaimban,

mikor csúfolnak ellenségeim;

mikor azt mondják nekem egész nap:

Hol van a te Istened?

Miért csüggednél el, lelkem,

és miért nyugtalankodnál bennem?

Bízzál Istenben, mert még dicsérem őt,

megtartásomat és Istenemet.

Kecskeméthy István ford. (1935), in: Biblia. Kecskeméthy István fordítása (Kolozsvár: CE Koinónia Kiadó – Erdélyi Református Egyházkerület, 2002) (“Mint szarvas sóvárog vizek medreinél…”)

(h) Sík Sándor ford. (1955), in: uő, Zsoltárok könyve (Budapest: Szent István Társulat, 1955), pp. 123–125 (“Mint patakvízre szarvasgím kívánkozik…”)

(i) Czeglédi Sándor / A Magyar Bibliatanács Ószövetségi Szakbizottsága ford. (1961) (“Ahogyan a szarvas kívánkozik a vizek medréhez…”)

(j) Szent István Társulat / Gál Ferenc ford., in: A Biblia. Ószövetségi és újszövetségi Szentírás (Budapest: Szent István Társulat, 1973) (“Ahogy a szarvasüsző a forrás vizére kívánkozik…”)

(k) Magyar Bibliatársulat – A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója ford. (1994) (“Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez...”)

(l)

A karvezetőnek. Maszkíl, Kóré fiaitól.

Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez,

úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!

Szomjazza lelkem az erős, élő Istent:

mikor jutok oda, hogy Isten színe előtt megjelenjek?

Éjjel-nappal könnyem a kenyerem,

hiszen napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«

Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem,

hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához

hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal.

Miért vagy szomorú, lelkem,

miért háborogsz bennem?

Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt,

arcom üdvösségét, az én Istenemet!

Lelkem elcsüggedt bennem, azért rád gondolok

a Jordán és a Hermon földjéről, a Miszár hegyéről.

Örvény örvényt hív elő, amíg harsognak zuhatagjaid:

mind áthaladnak rajtam árjaid és hullámaid.

Nappal kegyességét küldi nekem az Úr,

s éjjel neki szól énekem:

imádkozom éltem Istenéhez.

Ezt mondom Istennek: »Oltalmazóm,

miért feledkezel meg rólam?

Miért kell szomorúan járnom-kelnem,

miközben sanyargat engem ellenségem?«

Amíg csontjaimat törve, gyaláznak elnyomóim,

és napról-napra azt mondják nekem: »Hol van a te Istened?«

Miért vagy szomorú, lelkem,

miért háborogsz bennem?

Bízzál Istenben, mert fogom még áldani öt,

arcom üdvösségét, az én Istenemet!

Szent Jeromos Bibliatársulat / Tarjányi Béla ford. (1997) (“Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez…”)

Ps. 55

Mikoron Dávid nagy búsultában,

Baráti miatt volna bánatban,

Panaszolkodván nagy haragjában,

Ilyen könyörgést kezde ő magában.

Istenem, Uram! kérlek tégedet,

Fordítsad reám szent szemeidet,

Nagy szükségembe ne hagyj engemet,

Mert megemészti nagy bánat szívemet.

Csak rívok-sívok nagy nyavalyámban,

Elfogyatkoztam gondolatimban,

Megkeseredtem nagy búsultomban,

Ellenségemre való haragomban.

Hogyha énnékem szárnyam lett volna,

Mint az galamb elröpültem volna,

Hogyha az Isten engedte volna,

Innét én régen elfutottam volna.

Akarok inkább pusztában laknom,

Vadon erdőben széllel bujdosnom:

Hogynem mint azok között lakoznom,

Kik igazságot nem hagynak szólanom.

Éjjel és nappal azon forgódnak,

Engem mi módon megfoghassanak,

Beszédem miatt vádolhassanak,

Hogy fogságomon ők vígadhassanak.

Látod jól, Uram, álnok szíveket,

Csak szemben való szép beszédeket,

De zabolázd meg az ő nyelvöket,

Ne tapodják le híremet-nevemet.

Ugyan szememmel jól látom őket,

Én reám való gyűlölségeket,

Fülemmel hallom káromlásokat,

Igazság ellen feltámadásokat.

Egész ez város rakva haraggal,

Egymásra való nagy bosszúsággal,

Elhíresedett az gazdagsággal,

Hozzá fogható nincsen álnoksággal.

Gyakorta köztök gyűlések vagynak,

Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak,

Isten szavával ők nem gondolnak,

Mert jószágokban felfúvalkodtanak.

Keserűségem ennyi nem volna,

Ha ellenségtül nyavalyám volna,

Bizony könnyebben szenvedtem volna,

Magamat attul megóhattam volna.

Én barátomnak az kit vélek volt,

Nagy nyájasságom kivel együtt volt,

Jó hírem, nevem, tisztességem volt,

Fő ellenségem most látom hogy az volt.

Csuda szerelmét én hozzám láttam,

Kivel sokáig mind együtt laktam,

Az Istent véle együtt szolgáltam,

Ily álnokságot soha nem gondoltam.

Keserű halál szálljon fejére,

Ellenségemnek ítéletére,

Álnokságának büntetésére,

Hitetlenségnek kijelentésére.

Én penig, Uram, hozzád kiáltok,

Reggel és délbe, estve könyörgök,

Megszabadulást tetőled várok,

Az ellenségtől mert igen félek.

Megszegték ezek esküvéseket,

Régen elhagyták az ő hütöket,

Nem hiszem immár egy beszédeket,

Mert megpróbáltam hitetlenségeket.

Ezeknek szájok zsírosb az vajnál,

Síkosb ajakok az faolajnál,

Élesb az nyelvek az éles kardnál,

Szájokban nincsen egyéb álnokságnál.

Te azért, lelkem, gondolatodat

Istenben vessed, bizodalmodat,

Rólad elvészi minden terhedet,

És meghallgatja te könyörgésedet.

Igaz vagy, Uram, ítéletedben,

Az vérszopókat ő idejekben

Te meg nem áldod szerencséjekben,

Hosszú életek nem lészen ez földön.

Az igazakat te mind megtartod,

Az kegyeseket megoltalmazod,

Az szegényeket felmagasztalod,

Az kevélyeket alá hajigálod.

Ha egy kevéssé megkeserítöd,

Az égő tűzben el-bétaszítod,

Nagy hamarsággal onnét kivonszod,

Nagy tisztességre ismét felemeled.

Szent Dávid írta az zsoltárkönyvben,

Ötvenötödik dícsíretiben.

Melyböl az hívek keserűségben

Vígasztalásért szörzék így versekben.

Végkecskeméti Mihály ford. (a XVI. század közepe) (= Kodály Zoltán, “Psalmus Hungaricus” szövege), in: Alexa Károly, szerk., Magyar zsoltár (Budapest: Kortárs Kiadó, 1994), p. 35–38 (“Mikoron Dávid nagy búsultában…”)

Ps. 84

Mely igen szerelmes te lakodalmad, jószágoknak Ura; kévánkozik én lelkem Úrnak hajiokában.

Én szívem és én testem megervendenek én élő Istenembe.

Mert ím veréb magának házat lelt, és gerlice fészket, holott letegye ő fiait.

Te oltárid, jószágoknak Ura, én királyom és én Istenem.

Bódogok, kik lakoznak te házadban, Uram, erekől-erekké dicsérnak tégedet.

Bódog ember, kinek segedelme vagyon tetőled. Ő szívebéli gondolatit szerzette sirásnak velgyébe, az helyen, kit magának jegyezett.

Mert tervénytudó tervényeket ád, mennek jószágróljószágra, megláttatik Isteneknek Istene Sionba.

Uram, jószágoknak Istene, hallgassad meg én imádságomat, és vedd eszedbe Jákobnak Istene.

Isten, mi oltalmonk, tekints és nézz te Krisztusodnak orcájára.

Mert te lakodalmadba jobb egy nap ezernél.

Nem inkább választom Istennek házába elvetette lennem, hogynem bíneseknek házába lakoznom.

Mert irgamasságot és bizonyságot szeret Isten, malasztot és dicsőséget ad Úr.

Nem távoztatja el ő jószágától azokat, kik járnak ártatlanságba, Uram, ki vagy jószágoknak Ura, bódog ember ki reménykedik tebenned.

Kulcsár-kódex ford. (1539), in: Alexa Károly, szerk., Magyar zsoltár (Budapest: Kortárs Kiadó, 1994), p. 17 (“Mely igen szerelmes te lakodalmad…”)

Ps. 90

Úr Isten, te voltál a mi nyugodalmunk nemzetségről nemzetségre.

Minekelőtte a hegyek lennének és a föld a világgal egyetembe terömtötnéjék. Mindörökken örökké te vagy Isten.

Mindaddig forgatod az embert, míglen megromol és ezt mondod: Visszatérjetek, embereknek fiai.

Mert ezer esztendő te előtted, mint a tegnapi nap, mely elmúlt és mint az éjjeli virrasztás.

Elhagyod őket folyni. Olyanok, mint az álom, mint a fű, mely hertelen elfonnyad.

Mely reggel virágzik és elmúlik, este levágattatik és megszárad.

Mert megemésztettünk a te haragodba, a te búsulásodban megháboríttatunk.

A mi hamisságinkat előrakod a te színed elejbe, a mi ismeretlen vétkeinket a te orcádnak világossága elejbe.

Ennek okáért minden napink fottán fogynak a te haragodba. Elvégezzük esztendeinket, mint egy beszélgetést.

A mi esztendeinknek száma hetven esztendő, avagy mentől több, nyolcvan esztendő. Ezeknek a legjobb része nyughatatlanság és fáradság; mert hertelen elmúlik, mintha elröpülnénk.

Kicsoda gondolja meg a te haragodnak nagy voltát, és kicsoda fél a te indulattodtól?

Te taníts minket erre, hogy számláljuk életünknek napjait, és hogy értelmes szívvel járjunk.

Tér meg, Úr Isten! Meddiglen tart ez? Légy kegyelmes a te szolgáidnak!

Reggel tölts be minket a te igalmasságoddal és mind éltik örvendezünk és vigadunk.

Vigasztalj meg minket a mi hosszú nyomorúságunk után, és nyavalyánknak ennye sok esztendő után.

Hadd lássák a te szolgáid a te cseleködetedet, és az ő fiaik a te nagyságos voltodat.

És a mi Urunk Istenünknek jó kedve legyen mirajtunk. És előmentét adja a mi kezeinknek cselködetinek, és kezünknek munkáját megerősítsed.

Heltai Gáspár ford. (1552), in: Alexa Károly, szerk., Magyar zsoltár (Budapest: Kortárs Kiadó, 1994), p. 19 (“Úr Isten, te voltál a mi nyugodalmunk…”)

Ps. 137

(a)

Babilonnak folyói felett ott ültönk és sírtonk, mikor megemlékeznénk Sionról. A fűzekre ő közepette felcsüggesztettük mű orogonáinkat. Mert ott kérdeztenek münket, kik fogságba vittenek münket: az éneknek igéjéről. És kik elvittenek műnket: Dicséretet mondjatok münekünk Sionnak énekiből. Miképpen éneklik mü Uronknak énekét idegen földön. Ha elfeledendlek tegedet, Uram: elfeledettnek adassék én jogom. Ragadjon én nyelvem én ényemhez, ha nem emlékezendem meg, terólad, Ha nem eleve vetendlek tégedet, Uram: én vigasságomnak kezdetében megemlékezjél, Uram, Édomnak fiairól, Jeruzsálemnek napiban, kik mondnak, eldöjtessék, eldöjtessék mend fondamentomiglan őbenne. Babilonnak lánya nyavalás bódog, ki megforbatla teneked te forbatla-todat: kit forbatlottál münekünk. Bódog, ki megtartja, és megsérti ő apródidat a kőszirthoz...

Apor-kódex ford. (a XV. század második fele), in: Alexa Károly, szerk., Magyar zsoltár (Budapest: Kortárs Kiadó, 1994), p. 15 (“Babilonnak folyói felett…”)

(b) Károlyi Gáspár ford. (1590), in: Vas István, szerk., Biblia. Válogatás a VizsolyiBibliából (A világirodalom klasszikusai) (Budapest: Európa Könyvkiadó, 1986), p. 372–373 (“Az Babilóniának folyóvize mellett…”)

(c)

Hogy az babiloni vizeknél ültünk,

Ott mi nagy siralomban kesergettünk,

Az szent Sionról megemlékezvén,

Kinél gyönyörűségesb hely nincsen.

Az nagy búnak és bánatnak miatta,

Hegedűnket függesztettük fűzfákra.

Az kik minket fogvatartottak, kértek

Hogy valamit hegedülnénk nékiek,

És mondanánk sioni éneket,

Felelvén mondtuk: Miképpen lehet,

Hogy dicsérhetnénk az Úr Istent vígan,

Énekelvén ez idegen országban?

Ímé, néked én azt nyilván felelem,

Hogy hegedülésemet elfelejtem,

Előbb, hogy nem az Jeruzsálemet,

Míg ez fogságban tartnak engemet,

Bár ínyemhez ragadjon az én nyelvem,

Ha Jeruzsálemre nem óhajt szívem.

Az Édom fiairól emlékezzél.

És nékiek, Uram, azt ne engedd el,

Az mit ők akkoron kiáltottak,

Midőn Jeruzsálemet rontották:

Fosszad, fosszad Jeruzsálemnek népét,

Földre lerontsad minden épületét!

Te Babilonnak leánya, meghiggyed,

Hogy még végre porhamuvá kell lenned,

Bódog az, ki tenéked ez dolgot,

Megfizeti ez méltatlanságot,

Ki öledből gyermekidet kirántja

És az erős kősziklához paskolja.

Szenci Molnár Albert ford. (1607), in: Alexa Károly, szerk., Magyar zsoltár (Budapest: Kortárs Kiadó, 1994), pp. 443–444 (“Hogy az babiloni vizeknél ültünk…”) / Molnár Szabolcs, szerk., Szenci Molnár Albert, Psalterium ungaricum… (Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1996)

(d) Káldi György ford. (1626), in: reprint (Budapest: Faximilex Kiadó, 2002) (“A Bábylon folyó-vizei mellett ültünk…”)

(e) Péchi Simon ford. (1629), in: Szilády Áron, szerk., Péchi Simon Psalteriuma (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1913) (“Ha olykor muzsikálni az Babyllóniai vizek partján magunknak félre mentünk…”)

(f) IMIT / Perls Ármin ford. (1906) (“Bábel folyóinál – ott ültünk…”)

(g)

Dávid vagy Jeremiás zsoltára.

Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett,

És sírtunk, amikor a Sionra gondoltunk.

A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,

Mert énekszót kívántak ott tőlünk,

Akik foglyul ejtettek minket.

Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból,

Mondták, akik elhurcoltak minket.

Hogyan énekelhetnők az Úr énekét

Idegen földön?

Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem,

Menjen feledésbe job kezem!

Ragadjon a torkomhoz a nyelvem,

Ha rólad meg nem emlékezem,

Ha nem tartom Jeruzsálemet

Legfőbb örömömnek!

Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól,

Jeruzsálem ama napjáról,

Amikor ők ezt mondották: Rontsátok le! Rontsátok le,

Egészen az alapjáig!

Babilon leánya, te nyomorult,

Boldog, aki megfizet neked,

Rajtunk elkövetett tetteidért!

Boldog, aki megragadja

És sziklához vágja kisdedeidet!

Pataky Arnold ford. (1932), in: ÓszövetségiSzentírás a Vulgata szerint Káldi GyörgyS.J. fordítása nyomán…, II (Budapest: Szent István-Társulat, 1932) (“Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett…”)

(h)

Babilónia folyói mellett,

ott ültünk és sínünk (mikor Cionra gondoltunk).

Benne a fűzfákra

akasztottuk hárfáinkat.

Bár ott fogságra vivőink

énekszót kértek tőlünk;

és zsákmányolóink vigasságot:

Énekeljetek nekünk egy cioni éneket.

Hogy énekeljük az Úr énekét

idegen földön?

Ha téged elfelejtelek, Jeruzsálem,

felejtsen el a jobb kezem!

Tapadjon a nyelvem ínyemhez,

ha nem emlékezem reád;

ha nem emelem fel Jeruzsálemet

legfőbb örömöm fölé.

Jusson eszedbe, Uram, Edom fiai ellen

Jeruzsálem napja;

hogyan mondták: Bontsátok, bontsátok,

a fundamentumáig!

Bábel leánya, te pusztulni való,

boldog, aki megfizet neked

[tettedért, amit elkövettél velünk]:

boldog, aki megfogja és összezúzza

csecsemőidet a kősziklán.

Kecskeméthy István ford. (1935), in: Biblia. KecskeméthyIstván fordítása (Kolozsvár: CE Koinónia Kiadó – Erdélyi Református Egyházkerület, 2002) (“Babilónia folyó mellett, ott ültünk…”)

(i) Sík Sándor ford. (1955), in: uő, Zsoltárok könyve (Budapest: Szent István Társulat, 1955), pp. 323–324 (“Babilonnak folyóvizei mellett ültünk…”)

(j) Czeglédi Sándor / A Magyar Bibliatanács Ószövetségi Szakbizottsága ford. (1961) (“Bábel folyóinál ott ültünk…”)

(k) Szent István Társulat / Gál Ferenc ford., in: A Biblia. Ószövetségi és újszövetségi Szentírás (Budapest: Szent István Társulat, 1973) (“Bábel folyói mentén ültünk…”)

(l) Magyar Bibliatársulat – A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója ford. (1994) (“Amikor Babilon folyói mellett laktunk...”)

(m)

Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett,

és sírtunk, araikor Sionra gondoltunk.

A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,

mert énekszót kívántak tőlünk,

akik foglyul ejtettek minket:

»Zengjetek dalt nekünk Sión dalaiból«,

mondták, akik elhurcoltak minket.

Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét

idegen földön?

Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem,

bénuljon meg a jobb kezem!

Ragadjon a torkomhoz a nyelvem,

ha rólad meg nem emlékezem,

ha nem tartom Jeruzsálemet

legfőbb örömömnek!

Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól,

Jeruzsálemnek arról a napjáról,

amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le,

egész az alapjáig!«

Babilon leánya, te nyomorult,

boldog, aki megfizet neked

rajtunk elkövetett tetteidért!

Boldog, aki megragadja

és sziklához vágja kisdedeidet!

Szent Jeromos Bibliatársulat / Tarjányi Béla ford. (1997) (“Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett…”)

***

Jób k.

Emberi tudás, isteni bölcsesség: 28

Az ezüstnek bizony van honnét ered;

és az aranynak helye, hol tisztítják:

a vasat a porból veszik;

és kőből ércet olvasztanak.

Véget vet az ember a sötétségnek;

és egész végig átkutatja

a homályban és halálárnyékában levő követ.

Lakott földről aknába tör,

mint akit cserben hagyott a lába, lóg;

halandótól távol himbálódzik.

A földnek, melyből a kenyér nő;

és alját feldúlják, mint a tűz:

kövei zafír lelőhelyei;

melyekben arany göröngyök vannak.

Ösvény, melyet nem ismer a keselyű;

és nem villan rá héja szeme:

nem tiporják azt büszke vadak;

nem lépdel rajta oroszlán.

Az ember a kovába nyújtja kezét;

gyökerükből feldúlja a hegyeket:

A sziklákba tárnákat hasít;

és minden drágaságot meglát a szeme:

folyók szivárgását elköti;

és ami rejtve van, világosságra jön:

de a bölcsesség merre található;

és hol van az értelem lakhelye?

Halandó nem ismeri annak becsét;

és nem található az élők földjén.

Hullámár azt mondja: Bennem nincs;

és tenger azt mondja: Nálam nincs.

Nem lehet érte finom aranyat adni;

és nem lehet árába ezüstöt lemérni:

föl nem mérhető Ofir ezüstjével;

drága ónixszal és zafírral:

nem ér fel vele arany és üveg;

és tiszta aranyedény nem ár érte:

korall és kristály nem említhető;

és bölcsességet szerezni több a gyöngyöknél:

nem ér fel vele Kús topáza;

tiszta színarannyal össze nem mérhető.

Honnét jön tehát a bölcsesség;

és hol van az értelem lakhelye?

Mert el van rejtve minden élő szeme előtt;

(az ég madara elől is el van takarva,

a pokol és halál azt mondják:

Füllel hallottuk hírét).

Isten ismeri annak útját;

és ő ismeri lakhelyét.

Mert ő áttekinti a föld széleit;

látja mi van az egész ég alatt.

Amint a szél súlyát megmérte;

és a vizeket mértékre vette:

mikor az esőnek törvényt csinált;

és utat a dörgő villámoknak:

akkor látta és vette azt számba;

megállapította és ki is kutatta azt:

és azt mondta az embernek:

Íme az Úr félelme a bölcsesség;

és a gonosztól eltávozni az értelem.

Az örök rend: 38–39; 40,6–41,26

És felelt az Úr Jóbnak a forgószélből, és azt mondta:

Ki az, aki el akarja sötétíteni a végzést

tudománytalan beszédekkel?

Nosza övezd fel férfiként derekadat;

hadd kérdezzelek, és taníts engem.

Hol voltál, mikor a földet fundáltam?

Mondd meg, ha ismersz értelmet!

Ki tette le méreteit, ha tudod;

vagy ki feszítette ki felette a mérőzsinórt?

Mire vannak lesüllyesztve alapjai;

vagy ki vetette fel szegeletkövét:

miközben a hajnalcsillagok egyetemben örvendeztek;

és Isten fiai mind ujjongtak?

Ki zárta ajtók közé a tengert;

mikor előtört, megszületett:

mikor a felhőt tettem reá ruhának;

és a sötét ködöt pólyámnak?

Mikor határomat közéje megvontam;

a reteszt és ajtókat letettem:

és azt mondtam: Eddig jöhetsz, és ne tovább;

és itt tegyék le hullámaid a gőgjüket.

Kirendelted a reggelt, mióta élsz;

tudattad a hajnallal helyét:

mikor belefogódzik a föld szárnyaiba;

és lerázatnak arról a gonoszok:

átalakul, mint a pecsét agyagja;

és előtűnnek mintegy a ruhái:

a gonoszoktól pedig elvétetik az ő világuk;

és felemelt karjuk letöretik.

Eljutottál-e a tenger forrásaiig;

és a hullámár mélységét megjártad-e:

nyilván vannak-e előtted a halál kapui;

és a halál árnyékának kapuit láttad-e:

eszedbe vetted-e végig a föld szélességét?

mondd meg, ha mindezt tudod.

Melyik az útja a világosság lakásának;

és sötétségnek hol van lakhelye?

Ha a maga határába kell azt vinned;

hogy ismerd háza ösvényeit.

Tudod, hiszen akkor születtél;

és napjaid száma nagy.

Eljutottál-e a hó tárházához;

és a jégeső tárházát láttad-e,

melyeket a szükség idejére tettem el;

harc és háború napjára?

Melyik az út, melyen a világosság eloszlik;

keleti szelet szór szét a földön?

Ki hasít csatornát a felhőszakadásnak;

és utat a viharfelhőknek?"

Hogy esőt hullassanak a földre, hol senki sincs;

a sivatagra, melyben nincs ember:

jól tartván a romlást, a pusztulást;

és pázsit csiráját sarjasztatván.

Van-e az esőnek atyja;

vagy ki nemzi a harmatcseppeket?

Kinek a méhéből jön ki a jég;

és az ég hóharmatát ki szüli?

A vizek elrejtőznek, mint a kő;

és a hullámár színén összefogóznak.

Meg tudod-e kötni a fiastyúk kötelékét;

vagy a kaszás csillag köteleit megoldani?

Ki tudod-e hozni az állatövet a maga idején;

és a Göncöl szekerét ki tudod-e vezetni fiaival?

Ismered-e az ég törvényeit;

vagy tudod-e uralmát intézni a földön?

Fel tudod-e emelni a felhőhöz hangodat;

és erre elborít-e téged vizek bősége?

Tudsz-e villámokat bocsátani, és elmennek-e;

és mondják-e neked: Itt vagyunk?

Ki tett a vesékbe bölcsességet;

vagy ki adott az észnek értelmet?

Ki számlálja meg a felhőket bölcsességgel;

és az ég tömlőit ki dönti fel?

Mikor a por öntvénnyé olvad;

és a göröngyök összetapadnak.

Tudsz-e a nőoroszlánnak zsákmányt vadászni;

és az oroszlánkölykök étvágyát betölteni:

mikor meglapulnak a barlangokban;

és lesben ülnek a bozótban?

Ki készíti el a hollónak ennivalóját,

mikor fiai Istenhez kiáltanak;

kóvályognak eledel híján?

Tudod-e a kőszáli zerge ellesi idejét;

a szarvas vajúdására vigyázol?

Megszámlálod hónapjaikat, melyeket be kell tölteniük;

és tudod ellésük idejét?

Lekuporodnak, vemheiket leellik;

fájdalmaiktól megszabadulnak:

fiaik megerősödnek, megnőnek a mezőn;

kimennek és nem térnek vissza hozzájuk.

Ki eresztette szabadon a vadszamarat;

és a parlagi szamár köteleit ki oldozta el:

melynek a pusztaságot tettem házává;

és hajlékává a sós mezőt?

Kacag a városi tolongásra;

hajcsár-kiáltozást nem hall:

hegyek kémlése a legelője;

és minden zöld fű után kutat.

Hajlandó-e a bölény neked szolgálni;

vagy meghál-e jászolodnál:

barázdába foghatod-e a bölényt kötelével;

vagy beboronálja-e utánad a horpadékokat?

Bízhatsz-e benne, mert nagy az ereje;

és rá hagyhatod-e munkádat?

Hihetsz-e benne, hogy vetésedet behordja;

és szérűdre betakarítja?

Vígan lobog a struccmadár szárnya;

vajon kegyes evezőtoll és szárnytoll?

Hiszen a földre hagyja tojását;

és a poron költeti ki.

És elfelejti, hogy láb szétnyomhatja;

és mezei vad eltiporhatja azt:

kemény a fiaihoz, mint nem-Övéihez;

nem félve, hogy fáradsága hiábavaló lesz.

Mert Isten a bölcsességet elfeledtette vele;

és értelemben nem részesítette.

Mikor felcsapkod a magasba;

kacag a lóra és lovasára.

Te adsz-e a lónak erőt;

ruházod fel nyakát sörénnyel?

Te teszed azt, hogy úgy ugrál, mint a szöcske?

kevély horkantása rettenet!

Gödröt kapar és örvend erejében.

Kivonul a fegyverzettel szembe;

kacag a félelemre és meg nem ijed;

és vissza nem tér a kard elől.

Csörög rajta a tegez;

villog a dárda és hajítódárda.

Dühösen tombolva issza a földet;

és nem áll meg, ha kürt hangzik:

minden kürtre azt mondja: Haha!

és messziről megérzi a háborút;

a vezérek dörgését és a riadót.

A te értelmedből szárnyal-e az ölyv;

terjeszti ki szárnyait a déli szélnek?

Vagy a te parancsodra száll fel a sas;

és rakja magasra a fészket?

Sziklán lakik és tanyázik;

sziklafokon és erősségen:

onnét kémlel eledelt;

messzire ellátnak szemei:

és fiai vért szívnak;

és ahol megölöttek vannak, ott van ő.

…

És felelt az Úr Jóbnak a forgószélből, és azt mondta:

Nosza övezd fel, mint férfi, derekadat;

kérdezlek és felelj nekem.

Hát csakugyan felbontod ítéletemet;

engem marasztalsz el, hogy te légy igaz?

Hát talán olyan karod van, mint az Istennek;

és oly hangon tudsz mennydörögni, mint ő?

Nosza végy fel méltóságot és magasztosságot;

öltözzél fenségbe és díszbe!

Öntsd ki haragod áradatát;

és láss meg minden kevélységet és alacsonyítsd le:

láss meg minden kevélységet, alázz meg;

és döntsd le az istenteleneket helyükben.

Rejtsd el őket a porba egyetemben;

orcáikat göngyöld be a rejtekben:

akkor én is vallást teszek rólad;

hogy megtarthat téged jobb kezed.

Nézd csak a vízilovat, melyet én alkottam, mint téged;

füvet eszik, mint a marha.

Nézd csak erejét derekában;

és erősségét hasizmaiban.

Kényére van, farka, mint a cédrus;

ágyékinai, mint a kötelek:

csontjai érc-csövek;

tetemei, mint a vasrudak.

Ez az eleje Isten utainak;

alkotója adott neki kardot:

mert a hegyek neki hoznak terményt;

és a mező minden vadát kikacagja ott.

Vízililiomok alatt fekszik;

nád és mocsár rejtekében:

vízi liliomok takarják be ernyőjeként;

pataki füzek veszik őt körül.

Ha egy folyam vonulna rá, nem ijedne fel;

nyugodt maradna, ha a Jordán törne a szájába.

Szemeibe kaphat-e valaki;

tőrökkel átfúrhatja orrát?

Kihúzhatod-e a tengeri kígyót horoggal;

és kötéllel lenyomhatod-e a nyelvét?

Tehctsz-e gúzst az orrába;

és horoggal átfúrhatod-e az állát?

Fog-e sokat könyörögni neked;

vagy gyengéd szavakat szólni hozzád:

köt-e veled szerződést;

fogadd őt örökös szolgádul?

Játszhatsz-e vele, mint a madárral;

és megkötheted-e őt leányaidnak?

Vásárt ütnek felette a társak;

elosztják a kereskedők között?

Telerakhatod-e bőrét horgokkal;

és hal szigonyokkal a fejét?

Tedd rá a kezedet:

többet nem jut eszedbe hadakozni!

Íme, várakozása kudarcot vall:

már láttára is elterül.

Senki sem oly vakmerő, hogy felébressze őt;

hát ki az, aki előttem megállhat?

Ki adott nekem előbb, hogy megfizessem?

Ami az egész ég alatt van, az enyém!

Nem hallgatom el egyes testrészeit;

erejük dolgát és elrendezésük szépségét.

Ki takarja fel ruhája külsejét;

ki juthat hozzá kettős kantárral:

orcáinak ajtait ki nyitja ki?

körül oly rettenetes fogai vannak!

Büszkesége az erős pikkelyek;

zártak, mint a szoros pecsét:

egyik a másikhoz oly közel ér,

hogy a szél sem mehet be közéjük.

Hozzá tapadnak egymáshoz;

összefogóznak és nem válnak el.

Tüsszentése világosságot sugárzik;

és szemei, mint a hajnal szempillái.

Szájából lángok jönnek;

tüzes szikrák szökellnek ki:

orrlyukaiból füst jön ki;

mint a fújtatott bográcsból és sásból.

Lehelete parazsat gyújt;

és láng jön ki a szájából.

Nyakában erő tanyázik;

előtte félelem ugrál.

Húsának rétegei összetapadnak;

rá vannak öntve mozdulatlanul:

szíve olyan kemény, mint a kő;

olyan kemény, mint az alsó malomkő.

Felemelkedésétől félnek az erősek;

ijedtükben egymásra hibáznak:

ha eléri őt valaki, a kard nem ér semmit;

dárda, hajítódárda, páncél.

***

Közmondások, példabeszédek

Proverbia, 25–26

Ezek is Salamon példabeszédei; melyeket Hizkijának, Júda királyának emberei hoztak át.

Istennek dicsőség elrejteni a dolgot;

a királyoknak dicsőség kikutatni a dolgot.

Az ég magasságra és a föld mélységre;

és a királyok szíve kikutathatatlan.

Távolítsd el a salakot az ezüstből;

és edény lesz belőle az ötvösnek:

távolítsd el a hitetlent a király elől;

és megáll a trónja igazságban.

Ne dicsekedjél a király előtt;

és a nagyok helyére ne állj:

mert jobb, ha azt mondják neked: Jer ide fel,

mint ha alább tesznek téged a nemes ember előtt;

akit látnak szemeid.

Ne menj hamar perre,

mert különben mit csinálsz a végén;

ha megszégyenít téged ellenfeled?

Peredet pereld ellenfeleddel;

de más titkát fel ne tárd:

nehogy téged gyalázzon, aki hallja;

és rossz híred el ne hagyjon.

Aranyalma ezüstdíszen;

a helyén mondott szó.

Aranyfüggő és színarany ékszer

a bölcs dorgáló a szófogadó fülre.

Mint a hó hidege aratás napján,

olyan a hű követ elküldőinek;

tudniillik felüdíti urainak lelkét.

Felhők és szél, de eső nincs;

valaki, aki hazug adománnyal kérkedik.

Hosszútűréssel lehet rábeszélni a vezért;

és gyengéd nyelv csontot tör.

Ha mézet találsz, annyit egyél, amennyi neked elég;

nehogy úgy jóllakjál, hogy kihányd.

Ritkán tedd lábadat felebarátod házába;

nehogy jóllakjék veled és megcsömöröljön tőled.

Pöröly és kard és éles nyíl

az ember, aki hamis tanúságot tesz felebarátja ellen.

Reves fog és kimenyült láb

a hűségszegőhöz való bizalom a szükség napján.

Aki leveti ruháját hideg idején, ecet a szódára;

és aki dalokat dalol a szomorú szívű előtt.

Ha éhes az ellenséged, adj neki enni kenyeret;

és ha szomjas, adj neki inni vizet:

mert te eleven szenet raksz a fejére;

az Úr pedig megfizeti neked.

Az északi szél csőt szül;

a haragos arc pedig rejtett nyelvet.

Jobb a háztető ormán lakni;

mint zsémbes asszonnyal és közös házban.

Hideg víz fáradt lélekre;

és jó hír messze földről.

Felzavart kút és elrontott forrás;

az igaz ember, ki meginog a hitetlen előtt.

Sok mézet enni nem jó;

a maga dicsőségét keresni sem dicsőség.

Áttört város kőfal nélkül

a férfi, aki nem uralkodik magán.

Mint a hó a nyárhoz és az eső az aratáshoz;

úgy nem illik a dőréhez a tisztesség.

Mint ahogyan a madár elszáll, mint a fecske elrepül;

úgy nem ér el az ok nélküli átok.

Ostor a lónak, fék a szamárnak;

és vessző a dőrék hátának.

Ne felelj a dőrének bolondsága szerint,

hogy hasonló ne légy hozzá te is;

felelj a dőrének bolondsága szerint,

hogy ne legyen bölcs a maga szemeiben.

Lábait vagdalja el, bosszúságot iszik;

aki dőre által küld üzenetet.

Lógnak a lábszárak a sántán;

és a példabeszéd a dőrék száján.

Mint egy erszény kő a kőrakáson;

olyan, aki tisztességet tesz a dőrének.

A tüske, mely a részeg ember kezébe akadt;

meg a példabeszéd a dőrék szájában.

Sok mindent kivisz;

és megfogad dőrét, és megfogad jövő-menőket.'01

Mint az eb, mely visszatér hányására;

olyan a dőre, aki ismétli bolondságát.

Láttál valakit, aki bölcs a maga szemeiben?

A dőréhez inkább van remény, mint ahhoz.

Azt mondj a rest: Oroszlán van az úton;

oroszlán van a tereken.

Az ajtó a sarkán forog;

és a rest az ágyán.

Ha a rest a tálba mártotta kezét;

restelli azt szájához visszavinni.

Bölcsebb a rest a maga szemeiben;

mint hét olyan, aki okosan tud felelni.

Kóbor ebet ragad fülön;

aki felháborodik egy perpatvaron, mely őt nem illeti.

Mint az eszelősködő, aki lövöldöz

tüzes nyilakat és halálos nyilakat:

olyan az, aki megcsalta felebarátját.

és azt mondja: Hiszen én tréfálok!

Ha elfogy a fa, elalszik a tűz;

ha nincs súsárló, elnyugszik a civódás.

Szén a parázsra, fa a tűzre;

és civódó ember a perszításra.

A súsárló szavai olyanok, mint az ínyencségek;

és lehatnak azok a benső legmélyére.

Ezüst máz cserépre vonva;

égő ajkak és rossz szív.

Ajkaival tetteti magát a gyűlölködő;

de bensejében csalárdságot forgat:

mikor kedves a hangja, ne higgy neki;

mert hét iszonyat van a szívében.

Elfedezhető gyűlölete csalás által;

de nyilvánvalóvá lesz gonoszsága a gyülekezetben.

Aki vermet ás, beleesik;

és aki követ hengerít, visszagurul reá.

A hazug nyelv gyűlöli, akiket összezúz;

és a sima száj bukást készít.

***

Qohelet

“Mindennek rendelt ideje van”: 3

Mindennek elhatározott ideje van;

és ideje van minden dolognak az ég alatt.

Ideje a születésnek és ideje a meghalásnak;

ideje az ültetésnek és ideje az ültetvény kitépésének.

Ideje az ölesnek és ideje a gyógyításnak;

ideje a rombolásnak és ideje az építésnek.

Ideje a sírásnak és ideje a kacagásnak;

ideje a gyászolásnak és ideje a táncolásnak.

Ideje a kövek elhányásának és ideje a kövek összegyűjtésének;

ideje az ölelésnek és ideje az öleléstől való eltávozásnak.

Ideje a keresésnek és ideje az elvesztésnek;

ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.

Ideje az elszakításnak és ideje a megvarrásnak;

ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

Ideje a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek;

ideje a háborúnak és ideje a békének.

Mi haszna van a cselekvőnek abból, hogy ő fárad?

Látom a foglalkozást, mit az Isten adott

az emberfiáknak, hogy fáradjanak vele.

Mindent jól csinál a maga idejében;

az örökkévalóságot szívükbe is adta;

csakhogy az ember nem éri fel azt a munkát,

amit az Isten végez kezdettől végig.

Tudom, hogy nincs rájuk nézve jobb;

mint örvendezni és jót tenni életükben:

de még az is, hogy bármely ember egyék és igyék,

és lásson jót minden munkájából;

az Isten adománya.

Tudom, hogy amit az Isten tesz,

minden az lesz örökké;

ahhoz nincs mit tenni, abból nincs mit elvenni,

és az Isten azért teszi, hogy féljenek az ő színe előtt.

Ami volt, régen van, és ami lesz, régen volt;

és az Isten előkeresi azt, ami elmúlt.

Mégis láttam a nap alatt:

az ítélet helyén ott a hitetlenség,

és az igazság helyén ott a hitetlenség.

Azt mondtam én az én szívemben:

Az igazat és a hitetlent megítéli az Isten;

mert ideje van minden dolognak és minden tettnek.

Ottan azt mondtam szívemben:

Az emberfiak miatt kell hogy megrostálja őket az Isten,

és hogy lássák, hogy ők barmok önmagukban véve.

Mert ami az emberfiakat éri, az éri a barmot is,

és egy sorsuk van nekik.

Mint meghal az egyik, úgy meghal a másik,

és egy lelke van mindegyiknek;

és fölénye az embernek a barom felett nincs.

Mert minden hiábavalóság, minden egy helyre megy:

minden porból lett és minden visszatér a porba.

Ki tudja, az emberfiak lelke felszáll-e felfelé;

és a barom lelke száll-e a földbe?

Látom azért, hogy nincs annál jobb,

minthogy örvendezzen az ember az ő munkáiból;

mert az az osztályrésze, és ki viszi őt oda,

hogy abban gyönyörködjön, ami a jövőben lesz?

“Edd örömmel kenyeredet...”: 9

Mikor szívemet arra adtam, hogy megismerjem a bölcsességet,

és lássam a dolgot, mely a földön történik;

[mert sem nappal, sem éjjel álmot nem lát szemeivel!]

hát láttam az Istennek egész munkáját,

hogy nem tudja az ember felérni azt a munkát,

ami a nap alatt történik.

Bármely fáradsággal kutassa az ember, nem találja;

és ha azt mondja is a bölcs, hogy tudja, nem érheti fel.

Mert mindezt szívemre vettem, megvizsgálva mindezt;

hogy az igazak és a bölcsek és tetteik

az Isten kezében vannak, szeretet is, gyűlölet is.

Nem tudja ezt az ember egyiket sem, előtte van mindenik;

mint ahogyan mindenkinek egy sorsa van:

az igaznak és a hitetlennek, a jónak és tisztának,

a tisztátalannak és annak, aki áldoz, mint annak, aki nem áldoz;

akár jó, akár bűnös, aki esküszik, vagy aki fél az eskütől.

Ez a rossz mindenben, ami történik a nap alatt,

hogy egy sorsa van mindennek:

és hogy az emberfiak szíve is tele van gonosszal,

és esztelenség van szívükben, életükben;

azután pedig a halottakhoz!

Mert ki az, akit ki kellene választani?

Mindenkihez van reménység, aki él!

Mert jobb egy eleven eb a holt oroszlánnál:

Mert az élők tudják, hogy meghalnak;

de a halottak nem tudnak semmit.

Nincs is már nekik bérük, mert elveszett emlékük:

szeretetük is, gyűlöletük is,

féltékenységük is régen elveszett:

és részük nem lesz nekik többé soha

semmiben, ami a nap alatt történik.

Eredj, edd örvendezve kenyeredet,

és idd vidám szívvel borodat;

mert az Isten már helyben hagyta tetteidet:

minden időben legyenek a ruháid fehérek;

és kenet a fejedről ne hiányozzék.

Láss életet az asszonnyal, akit szeretsz,

hiábavaló életed minden napján,

melyet ad neked az ég alatt (hiábavalóságod minden napján):

mert ez a részed az életből és fáradságodból,

amellyel te fáradozol a nap alatt.

Mindent, amit hatalmadban van

erőddel megtenni, tégy meg;

mert nincs cselekvés és megoldás,

és tudomány és bölcsesség az alvilágban,

ahova te menendő vagy.

Ismét láttam a nap alatt,

hogy nem a gyorsaké a futás,

és nem a hősöké a háború,

és nem is a bölcseké a kenyér,

nem is az értelmeseké a gazdagság,

nem is az okosaké a kegy:

hanem idő és eset éri mindnyájukat;

mert az ember nem is tudja a maga idejét.

Mint a halnak, melyek megfogatnak a veszedelmes hálóban,

és mint a hurokban megfogott madarak;

mint ezek, úgy fogatnak meg az emberfiak

a veszedelem idején, mikor rájuk esik hirtelen.

Ilyen bölcsességet is láttam a nap alatt;

és nagy volt az előttem.

Volt egy kis város és kevés ember benne;'

és jött ellene egy nagy király és körülvette azt,

és épített ellene nagy ostromműveket.

De talált abban egy szegény embert, aki bölcs volt,

és az megmentette a várost bölcsességével;

és senki meg nem emlékezett arról a szegény emberről.

Erre én azt mondtam: Jobb a bölcsesség az erőnél;

de a szegény ember bölcsessége megvetett,

és szavaira nem hallgatnak.

A bölcsek nyugodt szavai jobban hallatszanak,

mint az uralkodó kiáltása a dőrék közt.

Jobb a bölcsesség a hadi szerszámoknál;

egy hibázó pedig sok jót meghiúsít.

Halállegyek megbűzösítik, megerjesztik az illatszeres olaját;

a bölcsesség és tisztesség becsét egy kevés bolondság.

A bölcs szíve jobbról van, a dőre szíve pedig balról.

Az úton meg, amint a bolond megy, hiányzik a szíve,

és mindenkinek elárulja, hogy ő bolond.

***

Énekek éneke

1–8:

I,1. Énekeknek éneke, mely Sálomontól szereztetett.

2. Csókoljon meg engemet az ő szájának csókjaival,

mert jók az te szerelmeid, jobbak az bornál.

3. Az te drága kenetid jók illatozásra,

az te neved elterjedett, mint az drága kenet,

azért szeretnek tégedet az leányzók.

4. Vonj engemet, és te utánnad futunk:

mikor béviszen engemet az király az ő ágyas házába,

örvendezünk és vígadunk te benned,

előszámlállyuk az te szerelmidet,

mellyek jobbak az bornál,

igasságot beszélnek azkik tégedet szeretnek.

5. Fekete vagyok, de szép vagyok azért,

Jerusálemnek leányai,

hasonlatos vagyok az sátorban lakozó kedarenusokhoz,

de az Sálomon sátorában lakozókhoz is hasonlatos vagyok.

6. Ne nézzétek, hogy én fekete színű vagyok,

hogy az nap sütött engemet,

hogy az én annyámnak fiai én ellenem megharagodván,

idegen szőlőknek őrizőjévé töttek engemet,

hogy az én magam szőlejét nem őriztem.

7. Mondd meg énnékem te kit az én lelkem szeret,

holott legelteted és nyugotod (az te juhaidat) délbe?

mert miért vonnám fel sátoromat az te társaidnak juhainál?

8. Mivelhogy nem tudod, ó asszonyi állatok között legszépb:

Jőj ki, ne kövesd annak az nyájnak nyomdokát,

és őrizzed az te kecskéidet az pásztoroknak sátorok környűl.

9. Az Pharaó szekerében lovakhoz hasonlítlak tégedet,

szerelmes mátkám.

10. Szépek az te orcáid, úgy mint drága köveknek rendivel,

és az te nyakad (ékes) arany láncokkal.

11. Arany ékességet csinálnak tenéked,

ezüstből csinált gyöngyökkel.

12. Mikor az király én mellettem ül,

nárdusnak jó illattya származik őtőle.

13. Ollyan az én mátkám énnékem,

mint egy kötés mijrrha az én kebeleim között.

14. Mint az Engedi szőlejében az cyprus,

ollyan énnékem az én mátkám.

15. Imé szép vagy én mátkám, felötte igen szép vagy,

az te szemeid ollyanok, mint az galambnak szemei.

16. Imé te is szép vagy én szerelmesem, gyönyörűséges vagy,

az mi nyoszolyánk zöldellő.

17. Az mi házainknak gerendái cedrus fából valók,

és az mi mulató helyeink cyprusból.

II,1. Én Saronnak rózsája vagyok, és gyöngy virág.

2. Mint az lilium az tövissek között,

ollyan az én jegyesem az leányok között.

3. Mint az álmafa az erdőnek fái között,

ollyan az én szerelmesem az ifjak között:

az ő árnyékában felette igen kévánok űlni,

mert az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ényémnek.

4. Béviszen engemet az lakodalomnak helyére,

és zászló helyett vagyon őnála az énhozzám való szerelme.

5. Erősítsétek engemet borral,

és (az jó illatú) álmakkal tápláljátok,

mert beteg vagyok az szerelem miatt.

6. Az ő bal keze az én fejem alatt vagyon,

és az ő jobb kezével megölelt engemet.

7. Kénszerítelek titeket Jerusálemnek leányi

az vad kecskékre és az mezőnek szarvasira,

fel ne költsétek és fel ne serkentsétek az én szerelmemet,

az míglen akarja.

8. Az én szerelmesemnek szavát hallom,

ímé ő imhol jő sietvén imez hegyeken,

vigadozván imez halmokon.

9. Hasonlatos az én szerelmesem az őzhöz,

vagy az szarvasoknak fiához,

ímé ő áll az mi falonkon túl,

néz az ablakról,

és mutogatja magát az rostélyról.

10. Es szólván az én barátom énnékem, monda:

kelj fel én jegyesem, én szépem, és jöszte.

11. Mert ímé az tél elmúlt,

az eső elmúlt és elment.

12. Szép virágok láttatnak az földön,

az éneklésnek ideje eljött,

és az gerlicének szava hallattatik az mi földünkön.

13. Az figefa megérlelte az ő első gyümölcsét,

és az virágzó szőlők jó illatot adnak.

Kelj fel én szerelmesem, én szépem, és jőj hozzám.

14. Én galambom, ki lakozol imez kősziklának hasadékiban,

és az magas kőszálnak hajlokában,

mutasd meg nékem az te orcádat,

hadd halljam az te szódat :

mert az te szód gyönyörűséges,

és az te tekinteted ékes.

15. Fogjátok meg mi nékünk az rókákat, az róka fiakat,

kik az szőlőt elpusztítják,

mert az mi széleink virágában vadnak.

16. Az én szerelmesem enyim, én is övé vagyok,

ki az liliomok között legeltetik.

17. Míglen megjelenik amaz nap, és ez árnyékok elmúlnak,

térj meg, és hasonló légy én szerelmesem az őzhöz

vagy az szarvasoknak fiához,

kik lakoznak az Béthernek hegyén.

III,1. Az én ágyas házamban éjjel

keresvén azt az kit szeret az én lelkem,

keresvén őtet, mikor meg nem találtam vólna, mondék:

2. Immár felkelek és eljárom az várost,

az szorossakon és az utcákon

keresem azt az kit szeret az én lelkem;

de keresvén őtet nem találám meg őtet.

3. Megtalálván engemet az város őrizők,

kik az várost kerülik vala,

mondék nékiek:

Látátok-é azt, az kit az én lelkem szeret ?

4. Alig mentem vala el azoktól,

mikor megtalálám azt az kit az én lelkem szeret.

Megragadám őtet, hogy el ne bocsátanám,

mígnem bévinném őtet az én anyámnak házába,

és az én szülémnek ágyasházába.

5. Kénszerítelek titeket, Jerusálemnek leányi

az vad kecskékre és az mezőknek szarvasaira,

fel ne költsétek és fel ne serkentsétek az én szerelmemet,

valamíg ő akarja.

6. Kicsoda amaz az ki feljő az pusztából,

mint az myrrhának, temjénynek

és az patikárius jó illatú porának füstinek oszlopa?

7. Imé ez az Salamonnak ágya,

mellynek környűle vadnak az Izraelnek erőssei közzűl

hatvan erős férfiak.

8. Mindnyáján fegyverfogók, az hadakozásban bölcsek,

kinek kinek az ő oldalán fegyvere,

az étcakának félelme ellen.

9. Az háló ágy környűl, mellyet csinált magának Sálomon király

az Libanus hegynek fáiból,

10. mellynek oszlopait ezüstből csinálta,

az ágyát aranyból, leplét bársonyból,

melynek belső része úgymint megpádimontomoztatott szeretettel,

az Jerusálemnek leányitól (megékesíttetett).

11. Jőjjetek ki, és nézzétek, Sionnak leányi,

az Sálomon királyt,

az koronában mellyel szerzett őnéki az ő anyja

az ő mátkájának eljegyzésének napjára,

és az ő szivének vígasagának napjára.

IV,1. Ime szép vagy, szerelmes jegyesem, imé szép vagy,

az te szemeid ollyanok, mint az galambok szemei

az te hajadon kivöl.

Az te hajad hasonlatos az kecskéknek gyapjúhoz,

mellyeket megnyírtenek az Gilead hegyen.

2. Az te fogaid hasonlatosok

az szépen megnyíret juhoknak seregéhöz,

mellyek az feredőből feljőnek,

mellyek mind kettősöket ellenek,

és nincsen egy is azok között meddő;

3. mint az veres cérna, az te ajakaid ollyanok,

és az te beszéded ékes;

mint az pomagranátnak darabja,

ollyan az te két vakszemed

az te hajadnak fonatékja között.

4. Hasonló az Dávidnak tornyához az te nyakad,

melly építtetett fegyveres háznak,

melyben ezer paizsok függeszttettek fel,

az erős vitézeknek paizsai.

5. Az te két mellyed hasonló az vad kecskének kettős fiához,

mellyek az liliomok között észnek.

6. Míg eljő amaz nap, és elmúlnak az árnyékok,

elmégyek az marhának hegyére,

és az temjénynek halmára.

7. Mindenestől szép vagy te én mátkám,

és semmi széplő nincsen tebenned.

8. Énvelem az Libanusról, ó én jegyesem,

énvelem az Libanusról eljőj;

és nézz az Amannak hegyéről,

az Senirnek és az Hermonnak tetejéről,

az oroszlánoknak barlangjokból,

az párdusoknak hegyéről.

9. Megsebesítetted az én szivemet,

én húgom, szerelmes jegyesem,

megsebesítéd az én szivemet

az te szemeidnek egy tekintésével

és az te nyakadon való egy arany láncval.

10. Melly igen szépek az te szerelmeid,

húgom, én jegyesem,

melly igen jók az te szerelmid, jobbak az bornál,

és az te kenetednek illattya drágabb minden fűszer számoknál.

11. Szín méz csepeg az te ajakidról, ó én jegyesem,

méz és téj vagyon az te nyelved alatt,

és az te ruháidnak illattya mint az Libanusnak illattya.

12. Ollyan vagy mint az bérekesztetett kert,

én húgom szerelmes jegyesem,

mint az béfoglaltatott forrás, és bépecseltetett kútfő.

13. Az te csemetéid pomagranátnak csemetéi,

úgymint álmáskertnek (csemetéi) édes gyümölcsökkel egybe,

cyprusok nárdusokkal egybe.

14. Nárdus és sáfrány, jó illatú nád és fahéj,

mindenféle temjéntermő fákkal,

mirrha és aloes, minden drága fűszerszámokkal.

15. Ó, kerteknek forrása, élő vizeknek kútfeje,

mellyek folynak az Libanusról.

16. Serkenj fel északi szél, és jőj el déli szél,

fújj az én kertemre,

hogy follyanak annak drága illatú szerszámi;

jöjjön el az én szerelmes barátom az ő kertébe,

és egye annak gyönyörűséges gyümölcsét.

V,1. Beménvén az én kértembe én húgom, én jegyesem,

leszedem az én myrrhámat

az én drága fűszerszámimmal egybe,

észem az én lépes mézemet az én mézemmel,

iszom az én boromat az én tejemmel;

egyetek, barátim; igyatok,

és részegedjetek meg szerelmesim.

2. Én elaluttam vala, jóllehet lelkemben vigyázok vala,

és imé az én szerelmesemnek szava, ki zörget vala:

Nyisd meg nékem szerelmes húgom,

én jegyesem és galambom, én tökélletesem,

mert az én fejem megrakodott harmattal,

és az én hajam az étcakának harmattyával.

3. Felelék én: Levetettem ruhámat,

hogy-hogy öltözhetném fel?

megmostam az én lábaimot,

mimódon keverném azokat az porba?

4. Az én szerelmesem az ő kezét bényújtá az ajtónak hasadékán,

és az én belső részeim megindulának énbennem.

5. Felkelék azért, hogy az én szerelmesemnek megnyitnám,

és az én kezeimről myrrha csepeg vala,

és az én újjaimról választott drága myrrha,

melly az ajtónak zárját elfolyta vala.

6. Megnyitám én (az ajtót) az én szerelmesemnek,

de az én szerelmesem elménvén, elvonta vala magát,

az én lelkem megindult vala

az ő véle való beszédem miatt;

keresém őtet, és nem találám meg őtet,

kiáltám őtet, de nem felele nékem.

7. Megtalálának engemet az őrizők, kik az várost kerülik,

megverének engemet, megsebesítének engemet;

elvövék az én fédelemet éntülem az kőfalnak őrizői.

8. Kénszerítelek titeket Jerusálemnek leányai,

ha megtaláljátok az én szerelmesemet,

mit mondotok néki?

Ezt: hogy én az szerelemnek miatta beteg vagyok.

9. Micsoda vagyon az te szerelmesedben

egyéb szerelmeseknek felölte,

ó asszonyi állatoknak szépe?

Micsoda vagyon az te szerelmesedben

egyéb szerelmeseknek felötte,

hogy minket illyen igen kénszerítesz ?

10. Az én szerelmesem fejér és piros,

tízezernél is szépb.

11. Az ő feje

mint az választott drága megtisztíttatott arany;

fodor haja és fekete mint az hollónak.

12. Az ő szemei

mint az vízfolyás mellett való galamboknak szemei,

mellyek tejben mosattattak meg,

mintha befoglalták volna.

13. Az ő orcái

hasonlatosok az drága füveknek táblájához,

az felnevekedett szép palántokhoz,

az ő ajakjai az liliumhoz (hasonlók),

mellyekről drága olaj foly.

14. Az ő kezeiben vadnak arany gyűrök,

mellyekbe foglaltattak hiacinthus színő drága kövek;

az ő hasa

ollyan mint az zafirussal megrakott elefánt tetemnek fejérsége.

15. Az ő szárai

ollyanok mint az arany fundamentomon álló

márványkőből csinált oszlopok;

az ő tekinteti

mint az Libanusnak magassága,

téttetes mint az cedrusfa.

16. Az ő énye édességes,

mindenestől fogva kévánatos.

Ez az én szerelmesem, és ez az én barátom,

ó Jerusálemnek leányai.

VI,1. Hová ment az te szerelmesed,

ó, asszonyi állatoknak szépe?

hová fordult az te szerelmesed,

hogy keressük őtet te veled együtt?

2. Az én szerelmesem elment az ő kertébe,

az drága füveknek táblai közé,

hogy lakozzék az kertekben,

és liliomokat szedjen.

3. En az én szerelmesemé vagyok, és az én szerelmesem enyim,

az ki az liliomok között lakozik.

4. Szép vagy, én mátkám, mint az Thirsa (város),

ékes vagy mint az Jerusálem,

röttenetes vagy mint az zászlós táborok.

5. Nézz énreám az te szemeiddel ellenembe,

hogy azok engemet megvidámítsanak:

az te hajad ollyan mint az kecskék seregének gyapja,

mellyek az Gileadról néznek alá.

6. Az te fogaid hasonlatosok az juhok nyájához,

mellyek feljőnek az vízből,

mellyek kettősöket ellenek,

és meddő azok között nincsen.

7. Mint az pomagranátnak darabja az te két vakszemed

az te béfont hajaid között.

8. Ha hatvan királyné asszony volna is,

és nyolcvan ágyas,

és sok számtalan leányzók is:

9. az én egyetlen egy galambomat, az én szépemet,

ki az ő anyjának egyetlen eggye,

és az ő anyjának szerelmese,

mihelt az leányok meglátják,

bódognak mondják őtet az királyné asszonyok,

és ágyasok dícsérik őtet, (mondván):

10. Kicsoda amaz, az ki úgy láttatik mint egy hajnal,

szép mint az hóld,

tiszta mint az nap,

röttenetes mint az sok zászlós tábor?

11. Az megtisztíttatott kertekbe mentem vala,

hogy az völgynek szép zöldellő füveit látnám,

és megnézném ha virágoznék az szőlő,

és ha az pomagranát fák termenének.

12. Nem néztem vala még mind azokat meg,

az én elmém ültete engemet

az én engedelmes népemnek szekerébe.

VII,1. Térj meg, térj meg, ó Sulamithból való.

Térj meg, térj meg, hogy nézzünk tégedet.

Mit néztek az Sulamithban?

úgy mint tábori seregnek rendit.

2. Ó melly szépek az te lábaid ez sarukban,

ó te fejedelemnek leánya!

Az te tomporodnak kerületi ollyanok,

mint az mesterember kezétől csináltatott kösöntyők.

3. Az te köldököd mint az szép kerekdéd csésze,

melly soha nem szűkölködik nedvesség nélkül;

az te házad

mint az liliomokkal megkeríttetett gabona asztag.

4. Az te két mellyed ollyan,

mint az vadkecskének kettős fiai.

5. Az te nyakad ollyan,

mint az elefánt tetemből csinált torony,

az te szemeid

mint az Esbonbéli halas tók, az sok népű kapunál,

az te orrod hasonlatos az Libanus tornyához,

melly néz Damaskum felé.

6. Az mi az te fejedre tétetett, hasonló az Karmelushoz,

és az te hajadnak fonatékja ollyan,

mint az szederjes bársony:

akarmely király is megköttetnék az ő járásiban.

7. Melly igen szép vagy és mely ékes,

ó én gyönyörűséges szerelmem !

8. Az te magasságod hasonlatos az pálmafához,

és az le mellyeid az szőlő gerezdekhöz.

9. Azt mondám: Felhágok az pálmafára,

megfogom az ő ágait,

és lesznek az te mellyeid mint az szőlőnek gerezdei,

és az le orrodnak illattya mint az álmának.

10. Es az te ényed mint az jó illatú bor,

melly gyönyörűségesen és egyenesen mozog,

melynek miatta az aluvóknak ajakok is szólnak.

11. Én az én szerelmesemé vagyok,

és engemet kéván ő.

12. No, én szerelmesem, menjünk ki az mezőre,

mulassunk az falukban.

13. Felkelvén menjünk az szőlőkbe,

lássuk meg, ha virágoszik az szőlő,

és ha kimutatta magát az szőlőszem,

ha megvirágzottak az pomagranátok:

ott közlöm az én szerelmimet veled.

14. Az mandragorák virágosznak,

és az mi ajtónk előtt vadnak minden drágalátos gyümölcsök,

ó és új gyümölcsök,

mellyeket, én szerelmesem, tenéked megtartottam.

VIII,1. Vajha lennél nékem én attyámfia,

hogy szopnád az én anyámnak téijét;

hogy tégedet kívöl találván, megcsókolnálak,

én is nem utáltatnám meg.

2. Elvinnélek és bévinnélek tégedet az én anyámnak házába,

ki engemet tanít:

adnék néked drága fűvel megcsinált bort,

és pomagranátnak levét.

3. Az ő bal keze lészen az én fejem alatt,

és jobb kezével megölel engemet.

4. Kénszerítlek titeket Jerusálemnek leányi,

mondjátok meg, miért költenétek

és miért serkentenétek fel az én szerelmesemet,

mígnem ő akarja ?

5. Kicsoda ez, az ki feljő az pusztából,

ki az ő szerelmeséhöz támaszkodott?

Az álmafa alatt költöttelek fel tégedet,

ott fogadott téged a te anyád,

ott fogadott az ki tégedet szült.

6. Tégy engemet mint egy pecsétet az te szívedre,

és mint egy bélyeget az te karadon,

mert erős az szeretet mint az halál,

kemény mint az koporsó az buzgó szerelem,

annak szénei tüzesek, és mint az sebes láng.

7. Sok vizek el nem olthatnák ez szeretetet,

az folyóvizek is nem buríthatnák azt el:

ha az ember minden házabéli marháját adná is ez szeretetért,

mégis megvetnék azt.

8. Kicsiny húgonk vagyon minékünk,

kinek nincsen még mellye,

mit cselekedjünk az mi húgonk felől

az napon, mellyen arról szót tésznek?

9. Mikor kőfalt kelletik építenünk,

építsünk azon ezüstből palotát:

ha pedig ajtót csinálunk,

csinállyuk azt cedrus deszkákból.

10. Mikor én ollyan lészek mint az kőfal,

és az mellyeim mint az tornyok;

akkor ő előtte békességet nyerek.

11. Szőleje volt az Sálomonnak kövér helyen,

adja az ő szőlejét a pásztoroknak,

ki-ki azok közzül annak gyümölcseiért hoz

ezer ezüst siklust.

12. Az én szőlőmre, melly énreám néz, nékem gondom lészen,

a ezer siklusok Sálomon tieid legyenek,

az kétszáz siklusok annak gyümölcsének őrizőié.

13. Ó te, ki lakozol az kertekben,

az te társaidnak kik az te szódra figyelmeznek,

hirdess engemet.

14. Jőj hozzám, én szerelmesem,

és légy hasonlatos az vad kecskéhöz,

vagy az szarvasnak fiához, az drága füveknek hegyein.

Vége az Éneknek éneke könyvének.

Károlyi Gáspár ford. (1590), in: K. G., szerk., Énekek éneke (Budapest: Magyar Helikon, 19803), pp. 7–22

1:

Ő szájának apolásával engem megcsókollyon, mert te igen jó kenetekkel turgyagozó emlőid bornál jobbak. Kiötlött olaj te neved, azért leányok téged igen szeretének. Húzz utánnad engemet, te kenetednek illattán futosonk. Király engem bevűn ű pincéjébe: örvendönk és vigadonk te benned, te emlőidet emlejtvén. Igazak bor felött szeretnek tégedet. Ó Jerusálem leányi, fekete vagyok, de termetes: miként Cedárnak hajloki, miként Salamonnak gereznái. Ne gondollyátok, hogy én meghirvattam, mert nap engem megképtelenejtett. És anyámnak fiai vívának én ellenem. Engem szőlők őrizővé tőnek, én szőlőmöt nem őriztem. Én lelkem kit szeret, mutasd meg, hul délbe őriz, hol nyugoszol, hogy ne kezdjek búdosnom te társidnak csardái után. Ó te ki asszony nép között szép vagy, ha nem tudod, magad kelj ki és menj el az csordáknak nyomába és te ürüidet őrizjed az pásztoroknak hajlokinál. Farahó szekeriben való igetésemhez hasonlalak téged, én barátom. Szépek te tűgyid, mint gerlicének. Te nyakad miként nyagkba vető készség. Aranyas egérlőket gyártonk neked, ezüsttel hegyezteket vagy szerezteket. Mi időn király ű nyugalmában volna, én nardosom ű illattyát adá. Mirrából kötött kéve én szeretőm én nékem, én emlőim között nyugoszék. Cipriai szőlőfű én szeretőm én nékem Endegadnak szőlőibe. Ém barátom, te szép vagy! Ime te szép, te szemeid galambszemek. Én szeretőm, te szép vagy és ékes. Virágos mi kis ágyonk. Mi házonknak héjazattya cédros fából, tornácink cipressos fából.

Döbrentei-kódex ford. (ante 1508), in: K. G., szerk., Énekek éneke (Budapest: Magyar Helikon, 19803), p. 25

2:

Én vagyok Sáron nárcisza, a völgyek lilioma.

Mint liliom a tövisek között, olyan az én kedvesem a leányok között.

Mint almafa az erdő fái között, olyan az én barátom a legények között, árnyékába kívánkoztam és leültem és gyümölcse édes az ínyemnek.

Bevitt engemet a présházba és zászlója fölöttem a szerelem.

Erősítsetek meg szőlőlepényekkel, üdítsetek fel almákkal, mert betege vagyok a szerelemnek én.

Balja a fejem alatt és jobbja átölel engemet.

Megesketlek titeket, Jeruzsálem leányai, a szarvasünőkre vagy az őzekre a mezőn, ne ébresztgessétek, fel ne ébresszétek a szerelmet, amíg nem akar.

Hangja barátomnak, íme ő jön, szökdel a hegyek fölött, ugrándoz a halmokon.

Hasonló barátom a szarvashoz vagy az őzek gidájához, íme ő áll házunk fala mögött, betekint az ablakon, benéz a rácsok között.

Szólal barátom és mondja nekem: „Kelj fel, én kedvesem, én szépem, és jöjj!

Mert íme, a tél elmúlt, az eső felszállt, elment.

A virágok megjelentek a földön, az énekszó ideje megjött, és a galamb hangja hallatszik földünkön.

A fügefa érleli gyümölcseit, a szőlők virágzanak, illatjukat adták. Kelj fel, én kedvesem, én szépem, és jöjj!

Galambom a szikla hasadékaiban, a hegyoldal rejtekében, mutasd nekem az arcodat, hadd hallanom a hangodat, mert a hangod édes és az arcod kedves."

Fogjátok meg nekünk a rókákat, kis rókafiakat, szőlők megrontóit, a mi szőlőskertjeink virágban állnak.

Barátom az enyém és én az övé vagyok, aki legeltet a liliomok között.

Míg hűsre válik a nap és elfutnak az árnyékok, térj meg, légy hasonló, barátom, a szarvashoz vagy őzek gidájához a hegyszakadékban.

Trencsényi-Waldapfel Imre ford., in: Világirodalmi antológia, I: Ókor (Budapest: Tankönyvkiadó, 1962³), p. 61

3:

Én az ágyasházamban

Kerestem nagy biztomban

    Az én kedvesemet,

    Kit az én lelkem szeret.

S neon találván, azt mondám:

Hova lett az én mátkám?

    Felkeresem szépemet,

    Kit az én lelkem szeret.

Elmegyek a városra,

Minden utca-szorosra,

    Ha meglelném őtet,

    Kit az én lelkem szeret.

Míg azokon kutattam,

Az őrzőkbe botlottam,

    S tőlök kérdem őtet,

    Kit az én lelkem szeret.

Hogy ezektül megváltam.

Kedvesemre találtam,

    Megragadom hát őtet,

    Kit az én lelkem szeret.

Hogy az éj homályába

Atyám ágyasházába

    Bevezessem őtet,

    Kit az én lelkem szeret.

Jeruzsálem leányi!

Hagyjátok ő aludni,

    Fel nem költvén őtet,

    Kit az én lelkem szeret,

Ki az, aki ott feljő,

Mint mirha- s tömjén-felhő,

    Ó, ismerem őtet,

    Kit az én lelkem szeret.

Füstje a patikának

Jóillatú porának

    Nem haladja őtet,

    Kit az én lelkem szeret.

Im! ez a Salamonnak

Ágya, mely körűl vannak

    És ott őrt állanak

    Hatvan erős férfiak;

Fegyverfogók mindnyájan,

Járatossak a hadban,

    S éj félelmi ellen

    Oldalaik fegyverben.

Salamon csináltatta

A szobát faragtatta

    Libanus fáibúl,

    S nyoszolyáit aranybúl;

Ezüstök oszlopjai,

Bársonyok paplanjai,

    Szeretettel a lyánkák

    Megpádimentomozták.

Nézzétek, jőjjetek ki,

Ti Sionnak leányi!

    Salamont pompájában,

    Az arany koronában.

Ezt az anyja szerzette

Mátkájáért s érette,

    Szive vigasságára,

    Lakadalma napjára.

Pálóczi Horváth Ádám ford. (1814), in: [Vargha Balázs, szerk.], Homér és Osszián (Magyar Könyvtár) (Budapest: K. n., 1957), I, pp. 324–326

5: Somlyó György ford.

7:

Fordulj, pördülj, Sulammít,

pördülj, fordulj, hadd lássunk!

Mit néztek ti Sulammít táncán?

Az ő tánca tábori körtánc.

Míly szépen lépdelsz sarúdban,

nemes lány!

Ringadozó csípőd

dús ékszer, mesteri munka.

Köldököd

kerekded edény,

kevert bort rejt örökkön;

hasad

liliommal szegett búzaasztag.

Két melled

két szarvasborjú, egy ünőnek ikrei.

Nyakad

elefántcsontból való torony,

két szemed,

mint a hesboni tavak

a város népes kapujánál.

Orrod

libanoni kőszál,

néz Damaszkusz iránt.

Fejed,

mint Kármel hegye,

és fürtjeid

bíbor fonatok,

befonnak egy királyt is.

Míly szép, míly édes

a szerelem e gyönyörűségben!

Termeted,

akár a pálmafáé,

és melleid,

miképp annak gyümölcse.

És mondom is:

Felhágok a pálmafára,

és megragadom gyümölcsét.

Immár valóban a melleid,

miképp a pálma gyümölcse,

immár a lélegzeted,

mint a gránátalmák illata.

Csókod, miképp a jó bor,

mely szétcsordul szerelmesed ajkán,

s melytől az alvó ajkai is szólnak.

Én a szerelmesemé vagyok,

ő érettem epekszik.

Jőjj, szerelmesem,

gyere, menjünk a mezőre,

aludjunk odakint.

Ébredjünk fel a kertekben,

és nézzük, virágzik-e a szőlő,

nézzük, szeme látszik-e már,

s bimbóznak-e a gránátalmafák?

Ott adom majd néked szerelmemet.

Illatoznak odakint a mandragórák,

ajtónk előtt kosárnyi édes gyümölcs,

olyik friss, olyik már aszú,

szerelmesem, mind néked tartogattam.

Bernáth István ford.

8 (7,11–8,14): Hieronymus (Szent Jeromos) / Kerényi Károly ford. (1941), in: uő, Az énekek éneke Szent Jeromos latin fordításában stb. (Kétnyelvű Klasszikusok, B: VII) (Budapest: Officina, 1941), pp. 41, 43, 45 (“Én a szerelmesemé vagyok…”)

***

“A nagy parázna büntetése”

Jelenések k., 17,1–19,5

És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét csésze volt, és beszélt velem, és ezt mondta nekem: Jövel, megmutatom neked a nagy parázna ítéletét, aki a sok víz felett ül; akivel paráználkodtak a föld királyai, és megrészegedtek az ő paráznaságának borától a föld lakosai. És elvitt engem lélekben egy pusztába; és láttam egy asszonyt ülni egy vörös vadállaton, mely tele volt káromló nevekkel, és hét feje és tíz szarva volt. És az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, felékesítve arannyal, drágakővel és gyöngyökkel, és egy aranypoharat tartott a kezében, tele az ő paráznaságának utálatossága-íval és tisztátlanságával; és a homlokára egy név volt írva, egy titok: A nagy Babilon, a föld paráznáinak és utálatosságainak anyja. És láttam, hogy az asszony részeg a szentek vérétől és Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és elcsodálkoztam, amint őt megláttam, nagy csodálkozással.

És azt mondta nekem az angyal: Miért csodálkoztál el? Én neked elmondom az asszony titkát, és a vadállatét, amely őt hordozza, melynek a hét feje és a tíz szarva van. A vadállat, melyet láttál, volt, és nincs, de fel fog jönni a mélyből, aztán megy el a pusztulásba. És csodálkozni fognak a földön lakók (akik nevei nincsenek beírva az élet könyvébe a világ megalapítása óta), mikor látják, hogy a vadállat volt, és nincs, noha van. Itt az értelem, melyben bölcsesség van: a hét fej hét hegy (amelyeken az asszony ül) és hét király: az öte elesett és az egyik megvan, a másik még nem jött el; és mikor eljön, kevés ideig kell neki maradni. És a vadállat, mely volt és nincs, ő nyolcadik is, a hét közül való is, pusztulásba is megy És a tíz szarv, melyet láttál, tíz király, akik királyságot még nem kaptak, de hatalmat kapnak mint királyok egy órára a vadállattal. Ezek egy véleményen vannak, és erejüket és hatalmukat átadják a vadállatnak. Ezek a báránnyal hadakozni fognak, és a bárány legyőzi őket, mert uruknak ura és királyoknak királya, és akik vele vannak, azok elhívottak, választottak és hívők.

És azt mondta nekem: A vizek, amelyeket láttál, melyeken a parázna ül, népek és tömegek, nemzetek és nyelvek. És a tíz szarv, amelyeket láttál a vadállaton, azok gyűlölni fogják a paráznát, és pusztává és meztelenné teszik azt, és húsát megeszik, magát elégetik tűzzel. Mert az Isten adta nekik a szívükbe, hogy az ő véleményét cselekedjék, és egy véleményen legyenek, és adják az ő királyságukat a vadállatnak, míg be nem végeztetnek az Isten beszédei. És az asszony, akit láttál, az a nagy város, melynek királysága van a föld királyai felett.

És ezek után láttam más angyalt leszállni az égből, akinél nagy hatalom volt; és a föld fénylett az ő dicsőségétől, és kiáltott teljes erejéből, nagy hangon mondván: Elesett, elesett a nagy Babilon, és lett ördögök lakhelyévé, és minden tisztátlan lélek börtönévé, és minden tisztátlan és gyűlöletes madár börtönévé. Mert az ő paráznaságának harag-borából ivott minden nemzet, és a föld királyai vele paráználkodtak, és a föld kereskedői az ő fényűzésének hatalmából gazdagodtak meg.

És hallottam más hangot a mennyből, mely azt mondta: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és hogy ne kapjatok az ő csapásaiból; mert bűnei az égig értek, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól. Fizessetek úgy neki, mint ő fizetett nektek, és kétszerrel kettőztessetek neki az ő cselekedei szerint; a pohárba, melybe öntött, öntsetek neki kétannyit. Amennyire dicsőítette magát és fényűző volt, annyi kínt és gyászt adjatok neki. Mert azt mondja az ő szívében: Úgy ülök, mint királyné, és özvegy nem vagyok, és gyászt nem látok; ezért egy nap jönnek cl az ő csapásai, halál, gyász és éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr Isten, aki ítéletet tart felette.

És sírnak és jajgatnak felette a föld királyai, akik vele paráználkodtak és folytattak fényűzést, mikor látják az ő égésének füstjét, az ő kínjától való félelem miatt távol állva így szólnak: Jaj, jaj, te nagy város, Babilon; te erős város, hogy egy órában jött el a te ítéleted! A föld kereskedői is sírnak és jajgatnak felette, mert az ő áruikat senki sem veszi meg többé, az arany, ezüst, drágakő, gyöngy, gyolcs, bíbor, selyem és skarlát árut, és mindenféle tujafát, és mindenféle elefántcsont edényt, a legdrágább fából, rézből, vasból és márványból való edényt, és fahéjat, füstölőszereket, mirhát, tömjént, bort, olajat, zsemlyelisztet és búzát, igás barmokat és juhokat, lovakat és szekereket, rabszolgákat és emberi lelkeket. És a gyümölcs, amit a te lelked kívánt, elment tőled, és minden, ami dús és pompás, elment tőled, és többé azokat meg nem találod. Akik ezekkel kereskednek, kik meggazdagodtak őtőle, távolról meg fognak állani az ő kínjától való félelem miatt, sírva és jajgatva, és azt mondva: Jaj, jaj a nagyváros, mely gyolcsba, bíborba és skarlátba öltözött, és arannyal, drágakővel és gyöngyökkel volt ékesítve: hogy egy óra alatt elpusztult ekkora gazdagság! És minden kormányos, és a hajókon járó egész közösség, és hajósok, és mind, akik a tengeren foglalkoznak, távol megálltak, és így kiáltottak, mikor látták az ő égésének füstjét: Melyik hasonló ehhez a nagy városhoz? És port hánytak a fejükre és így kiáltottak sírva és jajgatva: Jaj, jaj, a nagy város, melyben meggazdagodtak mind, akiknek hajóik voltak a tengeren annak drágaságából; hogy egy óra alatt elpusztíttatott!

Örvendezz felette, ég, és ti szent apostolok és próféták, mert az Isten a ti-értetek való ítéletet végrehajtotta rajta!

És felemelt egy erős angyal egy követ, olyan nagyot, mint egy malomkő, és belevetette a tengerbe, mondván: Ily zuhanással vettetik le Babilon, a nagy város, és nem találtatik többe. És hárfadalosok, zenészek, fuvolások és kürtösök hangja többé tebenned nem hallatik, és semmiféle mesterségnek semmiféle mestere nem találtatik többé benned, és malom zúgása nem hallatik benned többé, és mécs világa nem fénylik benned többé, és vőlegénynek és menyasszonynak hangja nem hallatik benned többé; mert a te kereskedőid voltak a föld fejedelmei, mert a te varázslásod által tévelyedett el minden nemzet. És benne prófétáknak és szenteknek, és mindeneknek vére találtatott, akik megölettek a földön.

Ezek után nagy hangot hallottam a mennyben, mint egy nagy sokaságét, mondván: Aleluja; az üdvösség, a dicsőség, a tisztelet és a hatalom az Úré, a mi Istenünké; mert igazak és igazságosak az ő ítéletei; mert elítélte a nagy paráznát, aki megrontotta a földet az ő paráznaságával, és számonkérte az ő szolgáinak vérét annak kezéből. És másodszor így szóltak: Aleluja, és annak füstje felszáll mindörökkön örökké. És leborult a huszonnégy vén és négy élőlény, és imádta az Istent, aki a királyi székben ült, mondván: Ámen! Aleluja!

És egy hang jött ki a királyi székből, mondván: Dicsérjétek a mi Istenünket mindnyájan, ti ő szolgái és akik félitek őt, kicsinyek és nagyok!

***