9. olvasmány

Hippolytos a hittanulókról

Qui autem adducuntur noviter ad audiendum verbum, adducantur primum coram doctores, priusquam omnis populus intret, et interrogentur de causa, propter quam accedunt ad fidem. Et dent testimonium super eos illi, qui adduxerunt eos, an sit eis virtus ad audiendum verbum. Interrogentur autem de vita eorum, qualis sit: an sit ei mulier, vel an sit servus. Et si quis est servus alicuius fidelis, et dominus eius ei permittit, audiat verbum. Si dominus non dat testimonium de eo, quia bonus est, reiiciatur.

9. Hippolytos a hittanulókról (coniunctivus)

 Nyelvtan

            A coniunctivus az indicativus (kijelentő mód) mellett a másik olyan igemód a latinban, amely minden személyre kiterjedő ragozási rendszerrel rendelkezik. (Mint láttuk, a harmadik igemódnak, az imperativusnak csak két alakja van: egyes és többes második személy.) A coniunctivus jelentésével kapcsolatban meg kell különböztetnünk főmondati (önálló) és mellékmondati (viszonyított) használatát. A főmondatban – többek között – kifejezhet feltételességet, felszólítást és óhajtást.

            Az önállóan, főmondatban vagy mellérendelő mondatban használt coniunctivus igen gyakran felszólítást vagy óhajt fejez ki (praesensek) vagy irreális, meg nem valósult, illetve meg nem valósítható feltételt, óhajt (praeteritumok) jelent, tehát a magyar mondat állítmánya többnyire felszólító vagy feltételes módban áll. Több nehézséget okoz ennél a coniunctivus mellékmondati (viszonyított) használata. Természetesen a latin nyelvben sem áll minden alárendelő mellékmondat állítmánya coniunctivusban. Bizonyos alárendelő mellékmondatok állítmánya indicativusban áll, másoké pedig mindig coniunctivusban, s vannak olyan mellékmondattípusok is, amelyek állítmánya állhat coniunctivusban is és indicativusban is. A mellékmondatokban szereplő coniunctivusokat csak akkor tudjuk helyesen fordítani, ha felismerjük, hogy milyen fajta mellékmondattal van dolgunk, s tudjuk azt is, melyik mondattípusban tér el az igemód használata a magyartól. A mellékmondatok coniunctivusi állítmányát tehát nem mindig fordíthatjuk magyarra feltételes vagy felszólító móddal. Vannak olyan latin mellékmondatok, melyeknek coniunctivusi állítmányát csak kijelentő móddal fordíthatjuk.

            A coniunctivusban nincs futurum, csak két igeidő létezik: praesens és praeteritum. Képzésük:

praesens imperfectumban az imperfectum tő és a személyrag (aktív vagy passzív) közé -a módjel kerül. Az 1. coniugatio igéinél nem találunk külön módjelet, a coniunctivust a tőhang változása jelzi: -a-ból -e- lesz. A coniunctivusban az aktív egyes szám első személy ragja mindig -m.

Megjegyzés: itt is, és a továbbiakban is a capio 3 ragozása mint a dico 3 igéé, csak vigyázni kell az imperfectum tőre.

A létige coniunctivus praesens imperfectuma: sim, sis, sit, simus, sitis, sint.

A praeteritum imperfectum képzése

imperfectum tő + re módjel + személyrag. A -re módjel ugyanazt a hangtani változást idézi elő, mint az aktív infinitivus képzője: a III. coniugatióban -e kötőhang található előtte, illetve a rövid -i tőhangot -e-re változtatja.

A létige coniunctivus praeteritum imperfectuma: essem, esses, esset, essemus, essetis, essent. (Úgy képezzük tehát, mintha az infinitivus imperfectushoz tennénk a személyragokat.)

A perfectum idők képzésében az indicativushoz hasonlóan itt is különbség mutatkozik az aktív és a passzív ragozás között: az aktív alakokat toldalékokkal, míg a passzívakat az indicativusban megismert módon a participium perfectum és a létige összetételével alkotjuk meg.

Az aktív coniunctivus praesens perfectum képzése mind a négy coniugatióban: perfectum tő + -erim               -erimus

                        -eris                 -eritis

                        -erit                 -erint

         I.                        II.                    III.        IV.

(A toldalékok tehát az egyes szám első személytől eltekintve megegyeznek a futurum perfectum képzésében használatosakkal.)

A passzív coniunctivus praesens perfectumban a participium után a létige coniunctivus praesense kerül:

dictus3 sim       dicti3 simus

dictus3 sis         dicti3 sitis

dictus3 sit         dicti3 sint

A praeteritum perfectum képzése mind a négy coniugatio aktívumában:

perfectum tő + -issem

                        -isses

                        -isset

                        -issemus

                        -issetis

                        -issent

Passzívumban: narratus3 essem, habitus3 essem, dictus3 essem, vinctus3 essem etc. Pl.:

dictus3 essem               dicti3 essemus

dictus3 esses                dicti3 essetis

dictus3 esset                 dicti3 essent

A rendhagyó igék coniunctivusai.

possum posse potui (Passzívuma nincs)

volo velle volui (Passzívuma nincs)

nolo nolle nolui (Passzívuma nincs)

eo ire ivi itum (Passzívuma nincs)

Megjegyzés: az i- perfectum tőre lásd az összefoglaló táblázatot a kötet végén!

fio fieri factus sum

fero ferre tuli latum

A feltételes alárendelő mellékmondatok.

            A feltételes alárendelő mellékmondatban olyan körülmény fogalmazódik meg, melynek teljesülésétől függ a főmondat érvénye. Pl. Ha megcsináltad a házi feladatot, elmehetsz moziba. A főmondat (elmehetsz moziba) a mellékmondatban megfogalmazott feltételtől függ, hiszen csak akkor mehetsz moziba, ha végeztél a dolgoddal. Éppen ezért a latin nyelvben is erőteljes hatással van a mellékmondat a főmondatra, ennél a mondatfajtánál sokkal kisebb a főmondat önállósága, mint más mondattípusoknál. Három lehetséges esetet (casust) különböztetünk meg aszerint, hogy a főmondatnak, illetve a mellékmondatnak a valósághoz való viszonyát hogyan határozzuk meg.

Kötőszavai: si – ha; nisi – ha nem; si non – ha nem (ha egy szót tagad).

I. Casus realis. Tényt tartalmaz a főmondat is és a mellékmondat is.

Ebben az esetben az indicativus bármely idejét használhatjuk mind a főmondatban, mind a mellékmondatban. Pl. C II. 1–2.

II. Casus potentialis. Lehetségesnek tartjuk a főmondat és a mellékmondat tartalmát, de bekövetkeztéről bizonyosat nem tudunk mondani. Ezt a lehetségességet a latin a coniunctivus praesenseivel fejezi ki, mégpedig rendszerint praes. impf.-ot használ a jelenre, praes. perf.-ot a múltra vonatkozóan. A fordításnál használhatjuk a magyar feltételes módot jelen időben, de talán a keveredések elkerülése érdekében célravezetőbb a kijelentő mód mellett egy módosítószóval érzékeltetni a bizonytalanságot (talán, esetleg stb.). Pl. C II. 3–4.

III. Casus irrealis. A főmondat és a mellékmondat tartalma egyaránt lehetetlen, nem következhet(ett) be. Jelenre vonatkozóan praet. impf., múltra vonatkozóan praet. perf. áll mindkét tagmondatban. Ilyenkor a magyar feltételes mód jelen, illetve múlt idejével fordítjuk magyarra az állítmányokat. Pl. C II. 5–7.

Van tulajdonképpen egy negyedik lehetőség is, ami az eddigiekhez képest nem új, hanem az előbbi három közül valamelyik kettőnek a keveredéséből jön létre. Ezt nevezzük casus mixtusnak (kevert esetnek).

Leggyakrabban realitas + potentialitas keveredése fordul elő: Memoria minuitur, nisi eam exerceas. – Az emlékezőtehetség (biztosan) meggyöngül, ha (esetleg) nem foglalkoztatjuk.

Esettan:

prima luce –  abl. temp.

Feladatok

1. Képezze az alábbi igék megfelelő alakját!

adduco (praes. impf. coni. pass. plur. 1.)

intro (praet. impf. coni. act. sing. 3.)

accedo (praes. perf. coni. act. plur. 3.)

permitto (praet. perf. coni. act. plur. 2.)

rogo (praes. impf. coni. pass. sing. 3.)

2. Határozza meg az alábbi igealakokat idő, akció, mód, igenem, szám és személy szempontjából!

fuerim

interrogasset

demur

audirent

accedatis

3. Tegye coniunctivusba az alábbi igealakokat!

duxisti

es

intrabat

permiseram

dantur

4. Fordítsa magyarra az alábbi mondatokat!

Rogate, ut non reiiciatis!

Si non rogasset, reiiceretur.

Si non rogasset, reiectus esset.

Rogemus, an reiiciantur!

Rogamus, an reiecti sint.

5. Fordítsa latinra az alábbi mondatokat!

Az urak hallgassák meg a szolgák szavait!

Ha az asszony megengedte volna, odamenne a tanítókhoz.

A tanítók kérdezzék meg őket!

Kérdezzük meg, vajon elutasíttatott-e!

A nép tanúskodjék, hogy az asszonyok jók!