A kép a római Pantheon homlokzatát mutatja. Az oszlopok feletti architrávon a következő felirat olvasható:

M(arcus) Agrippa L(ucii) F(ilius) Co(n)s(ul) tertium fecit

 

Marcus Agrippa harmadik konzulsága idején készíttette

 

 

 

 

Könyvünk első olvasmányaiban epigráfiai, azaz feliratos emlékek alapján fogunk megismerkedni a latin nyelv alapjaival. Célunk kettős: a képek és a feliratok bemutatásával el szeretnénk érni, hogy fel tudják ismerni és értelmezni ezt az emléktípust, másrészt, hogy a rajtuk olvasható feliratok segítségével ismerkedjenek meg a latin nyelv alapjaival.

 

A latin az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó nyelv, amelynek a története, nyelvemlékei nem a legrégebbiek ebben a családban. A görög nyelv, amely szintén ebbe a családba tartozik, jóval régebbi írásos anyagra tekinthet vissza. Minden kétséget kizáróan görögül íródtak a Kr. e. 13. századból származó ú.n. lineáris B táblákon fennmaradt feljegyzések, de Homérosz eposzaival nagy mennyiségű szöveg maradt ránk a Kr. e. 8. századból. Ezekhez képest a latin nyelv emlékei jóval „fiatalabbak”.

Első nyelvemlékeként az ú. n. praenestei fibulát szoktuk számon tartani, amely valószínűleg a Kr. e. 6. századból származik.

 

A latin nyelv használata, megjelenése feliratokon folyamatos egészen a 19. századig, bár olykor feltűnik egészen napjainkig. A koraújkorig viszont a hivatalos és ünnepélyes közlés nyelve szinte kizárólag a latin, ezért szinte minden felirat latin nyelvű.

A Szent István Bazilika homlokzatán látható felirat: EGO SUM VIA VERITAS ET VITA.

Szavak:

 

 

Marcus, -i m. - praenomen Lucius, -i m. - praenomen filius, -i m. = fia vkinek. consul, -is m. = konzul tertium (adv.) = harmadszor facio 3 feci factum = készít, csinál

Manius, -i m. Numasius, -i m. me – a személyes névmás acc.

ego - személyes névmás egyes szám első személyben = én sum = vagyok via, -ae f. = út veritas = igazság vita, -ae f = igazság

 

 

Nyelvtan

 

Megjegyzés a helyesírásról

            A latin nagy kezdőbetűvel nemcsak a tulajdonneveket írja, hanem a tulajdonnévből képzett mellékneveket vagy adverbiumokat is: Roma, -ae, f. – Róma; Romanus 3 – római; Latine – latinul (pl. beszél).

 

A névelő

            A latinban sem határozott, sem határozatlan névelő nincs. Pl. provincia egyaránt jelentheti azt, hogy "a provincia", "egy provincia" vagy "provincia". A fordítás során a magyar nyelvi sajátosságokat kell figyelembe venni.

A szótári alakról

            A szótári alakok a latin nyelv tanulásának sok évszázados tapasztalatait összegzik. Ez a kialakult forma a minimálisan szükséges információ ahhoz, hogy a szó teljes alaktani rendszerét képezni tudjuk. Rövidíteni, egyszerűsíteni nem lehet: minden információra szükség van, tehát a szavakat mindig teljes szótári alakjukkal együtt tanuljuk meg!

Az ige szótári alakja

Az ige szótári alakja 4 részből áll: 1.: nomino 2.: nominare 3.: nominavi 4.: nominatum

1. – a praesens imperfectum (folyamatos jelen idő) egyes szám 1. személyű alakja;

2. – az egyik főnévi igenév, melynek latin neve infinitivus (in + finitivus = "meghatározatlan", mivel ennek az igeinek tekintett alaknak nincsen ideje, módja, száma, személye). Ez felel meg a magyar -ni képzős főnévi igenévnek. A második szótári alakot általában számmal jelöljük, ez az alak szolgál egyben a négy coniugatio következetes megkülönböztetésére:

                        1 = -are (nomino 1 = nomino, nominare ...)

                        2 = -ere (habeo 2 = habeo, habere...)

                        3 = -ere (vivo 3 = vivo, vivere...)

                        4 = -ire (venio 4 = venio, venire...)

3. – praesens perfectum (befejezett jelen) egyes szám 1. személyű alakja;

4. – a supinum, szintén egyfajta főnévi igenév, melynek itt szereplő alakját célhatározásra használjuk. Végződése -um. Bizonyos szótárak nem ezt az alakot, hanem a tövéből képzett egyik melléknévi igenevet tüntetik fel, ami -us-ra végződik. Vannak igék, melyeknek nincs supinumuk. Ekkor két eset lehetséges: vagy csak három alakból áll a szótári alak: sum esse fui, vagy négyből, de a 4. alak -urus végű. Ez nem supinum, hanem egyfajta melléknévi igenév: vivo 3 vixi victurus.

Mint láttuk, a ragozási osztályt – és egyben az infinitivust – számmal rövidíthetjük. Az I. coniugatióban az igék túlnyomó többsége azonosan viselkedik, azaz infinitivusa -are, praesens perfectuma -avi, supinuma pedig -atum végződésű. Ebből következőleg ezen igék szótári alakja zömében csak elemet tartalmaz: praesens imperfectum sing. 1. + a coniugatiót jelző szám: nomino 1 – kiolvasandó: nomino, nominare, nominavi, nominatum (nevezni); laudo 1 – kiolvasandó: laudo, laudare, laudavi, laudatum (dicsérni) etc. Amennyiben ettől a sémától eltérés van, (pl. más a perfectum képzése), a coniugatiós szám után teljes igealakokat találunk: sto 1 steti staturus.

A latin igének három töve van: az imperfectum, a perfectum és a supinum tő. Ezek közül kettő ragozható: az imperfectum tő és a perfectum tő. (A supinum tőből igeneveket képzünk.)

A cselekvő igeragozás fő szabálya, hogy az imperfectum tőből képezzük az imperfectum, és a perfectum tőből a perfectum alakokat.

Az igetövek megtalálása: Mivel tehát csak az igető birtokában tudjuk ragozni az igéket, fontos tudnunk, hogyan láthatjuk meg az igetöveket a szótári alakból.

az imperfectum tövet az 1., 2 és 4. coniugatióban az infinitivusból (2. szótári alak) kaphatjuk meg, ha eltávolítjuk róla a -re képzőt.

Tehát: nomina|re nomina-

              habere habe-

               venire veni-
(habeo 2 -ui, -itum = birtokol, van neki, venio 4 veni, ventum = jön)

A 3. coniugatióban azonban nem az infinitivusból indulunk ki, (mert ott bizonyos hangtani változások miatt nem biztos, hogy látjuk a tövet) hanem az 1. szótári alakból, amelyből az -o személyragot vágjuk le:

                vivo viv-

                faci|o > faci-

                tribu|o > tribu-

Az 1. coniugatióban -a-, a 2-ban -e-, a 3-ban mássalhangzó, -i- vagy -u-, és a 4-ben -i- tövet kapunk. Az így megszerzett imperfectum tőhöz járulnak a személyragok. (A perfectum tő megtalálásáról a következő olvasmány nyelvtanában lesz szó.)

A főnév szótári alakja

A főnevek szótári alakja 3 állandó részből áll: pl. 1.: provincia, 2.: -ae, 3.: f.

1. singularis nominativus (egyes számú alanyeset)

2. singularis genitivus (egyes számú birtokos eset). Csak ez a szótári alak mutatja meg egyértelműen, melyik ragozási rendszerhez tartozik a szó. A sing. nominativus több declinatióban is végződhet ugyanúgy.

3. a főnév nemét rövidítő betű. A latin nyelvben a főnevek háromféle neműek lehetnek: m. = masculinum – hímnem

                           f. = femininum – nőnem

                           n. = neutrum – semlegesnem

Előfordulhat a latinban olyan főnév, amelynek csak többes számú alakjai vannak (lásd az olvasmányból: castra, -orum, n. = tábor). Ezeknél csak annyiban módosul a fenti séma, hogy természetesen pluralis nominativus, pluralis genitivus szerepel a szótári alakban, valamint a grammatikai nem. Az ilyenfajta főnevet plurale tantum (= "csak többes") névvel illetjük.

A praesens perfectum többnyire egyszeriséget, befejezettséget kifejező igeidő, ezt az aspektusát nevezzük latinul praesens perfectum historicumnak (vagy ritkábban a múltban lezajlott, de a jelenben is érvényes állapotot eredményező cselekvést jelöl, ennek neve praesens perfectum logicum). Magyarra múlt idővel fordítjuk.

Képzése: perfectum tő + személyragok

A perfectum tövet minden coniugatióban az ige harmadik szótári alakjából kapjuk meg. Ez az alak mindig i-re végződik, ha ezt eltávolítjuk, máris előttünk áll a perfectum tő.

A praesens perfectumnak sajátos személyragjai vannak:

                                   -i

                                   -isti

                                   -it

                                   -imus

                                   -istis

                                   -erunt (-ere)

A praesens perfectum – és általában a perfectumok – képzésében nincs eltérés a négy coniugatio között.

I.	II.	III.	IV.
nominav-i	habu-i	fec-i	ven-i
nominav-isti	habu-isti	fec-isti	ven-isti
nominav-it	habu-it	fec-it	ven-it
nominav-imus	habu-imu-s	fec-imus	ven-imus
nominav-istis	habu-istis	fec-istis	ven-istis
nominav-erunt vagy nominav-ere	habu-erunt vagy habu-ere	fec-erunt vagy  fec-ere	ven-erunt vagy ven-ere

Megjegyzés: a plur. 3. személy kétféle ragja között jelentésbeli eltérés nincs.

A létige (sum, esse, fui) praesens perfectuma is szabályos képzésű: fui, fuisti, fuit, fuimus, fuistis, fuerunt

Az I. és a II. declinatio

 

            Az I. declinatio az -a tövű és zömében nőnemű névszók ragozása.

Singularis

            Nom.      vit-a                                              

            Acc.       vit-am

            Gen.       vit-ae

            Dat.        vit-ae

            Abl.         vit-a

 

Pluralis

            Nom.      vit-ae

            Acc.       vit-as

            Gen.      vit-arum

            Dat.        vit-is

            Abl.        vit-is

 

Van az I. declinatióban néhány hímnemű kivétel is. Ilyen a szövegben az incola, -ae, m. Ezek a szavak általában férfiak által űzött mesterséget, foglalkozást jelölnek, esetleg népnevek (Celta, -ae, m.) és ezért hímneműek. E szavak nemét alapvetően a jelentésük és nem a hangalakjuk befolyásolja. További példák:

poeta, -ae, m. – költő

agricola, -ae, m. – földműves

nauta, -ae, m. – hajós

 

            A II. declinatio az -o tövű hím- és semlegesnemű szavak ragozása. A névszói tövek bizonyos szempontból másképp viselkednek, mint az igeiek. Míg az igéknél a tő szinte mindig változatlan formában szerepel, és ehhez kapcsolódnak az egyéb toldalékok, a névszóknál a ragozás során a tő különféle hangtani változásokon megy keresztül. A II. declinatio első három alakjában pl. egyáltalán nem mutatkozik meg az -o tő.

(Ebbe a declinatióba csak néhány -us végű nőnemű főnév tartozik, pl. humus, -i, f. – föld, talaj. Van továbbá néhány -us végű, de semlegesnemű főnév is, ezekről előfordulásuk esetén beszélünk.)

A hímnemű szavak singularis nominativusa -us-ra vagy ritkábban -er-re végződik. A semlegesek pedig szinte mindig -um-ra. A hím- és semlegesnemű szavak ragozása alapvetően megegyezik, csak a semlegesneműek ragozásának általános (tehát nem csak a II. declinatióra érvényes) alapszabályát kell figyelembe vennünk:

           

populus, -i, m. – nép                                      oppidum, -i, n. – város

hímnem Singularis             Nom.       popul-us             Acc.        popul-um             Gen.        popul-i             Dat.         popul-o             Abl.         popul-o Pluralis             Nom.      popul-i             Acc.       popul-os             Gen.      popul-orum             Dat.        popul-is             Abl.        popul-is

semlegesnem Singularis             Nom.       oppid-um             Acc.        oppid-um             Gen.        oppid-i             Dat.         oppid-o             Abl.         oppid-o Pluralis             Nom.      oppid-a             Acc.       oppid-a             Gen.       oppid-orum             Dat.       oppid-is             Abl.        oppid-is

 

A főnév és a melléknév egyeztetése

Az egyik leggyakoribb melléknévfajta, az ún. három végződésű melléknév: pl. multus 3. A szótárban található 3-as szám azt jelöli, hogy 3 végű melléknévvel van dolgunk, azaz a melléknévnek külön végződése van mind a három grammatikai nemben: multus (m.), multa (f.), multum (n.). Minden melléknévnek, amelynek a szótárban megadott hímnemű alakja -us-ra végződik és utána egy hármas található, nőneme -a, semlegese pedig -um. A nőnemet (-a) az I. declinatióban, a hím- (-us) és semlegesnemet (-um) a II. declinatióban ragozzuk. Ritkábban előfordulnak olyan melléknevek is, melyeknek hímneme -er végződést mutat: ezek az -er, -a, -um végű melléknevek. Ragjaikat tekintve nem térnek el az -us, -a, -um végűekétől. A különbség abban áll, hogy az -er végűek esetében a ragokat az -r után tesszük, s nem a szó eredeti végződését változtatjuk meg. Így ragozzuk a  noster nostra nostrum birtokos (a mi...) névmást is. Nemcsak a melléknevek, hanem a főnevek között is vannak olyanok, amelyek -er végűek. Akár főnévről, akár melléknévről van szó, csak arra kell vigyázni, hogy az -er végződésben lévő e kieshet. Ha kiesik, singularis accusativustól kezdve hiányzik a ragozásból. Hogy ez az e kiesik-e vagy sem, azt a szótári alak világosan megmutatja. Főnevek esetében a genitivusból, mellékneveknél pedig a nőnemű és semlegesnemű alakból fog hiányozni ez a magánhangzó. Ragozásukat lásd alább a noster példáján, főnevekre vonatkozóan pedig a következő olvasmány után.

            A jelzőt egyeztetjük a jelzett szóval nemben, számban, esetben. Nem a declinatiók egyeznek, hanem a nemek, tehát gyakran a jelző és a jelzett szó eltérő declinatióban ragozódik. Az incola szó maga az I. declinatióban ragozódik, de hímnemű, ezért csak hímnemű, tehát II. declinatiós jelzőt vehet maga mellé.

 

Feladatok

 

1. Változtassa meg az alábbi igék számát (tegye egyesből többesbe, vagy fordítva), úgy, hogy a személy közben változatlan marad!

feci.................., fecere................., fuimus......................, nominavistis........................, venit.................., habuisti..................,

2. A következő feladatban azonos alakú ragozott formákat lát. Határozza meg, hogy melyik milyen eset lehet!
viae ..................................., .................................., ........................... filio ..................................., ......................................, vitis ......................., .............................

3. Ragozza végig a következő jelzős szerkezeteket!

a. filius Romanus (Romanus 3 = római), vita nostra, oppidum clarum (clarus 3 = híres), vita longa (longus 3 = hosszú)

b. poeta clarus, agricola Germanus, nauta Graecus (Graecus 3 = görög)

 

4. Mondja latinul!

utakat ....................... az élet útját ............................ életek ................................ Marcus útjai ........................... Marcus utat csinált Luciusnak ..................................