1. olvasmány

Romulus oppidum novum in Palatio condidit. Multa bella cum vicinis gessit, et fundamenta vitae urbanae iecit. Incolae oppidum de Romulo Romam nominaverunt, et mox muro lapideo cinxerunt.

I. A latin nyelv

1. 1. Az indoeurópai népek és nyelvek. A latin nyelv helye az indoeurópai nyelvcsaládban. Nyelvi és művelődéstörténeti megfelelések. Óind, kelta és germán nyelvi és kulturális párhuzamok. A latin és az ógörög nyelv rokonsága.

2. 1. A vulgáris latin nyelv forrásai és jellemzői, a klasszikus és a vulgáris latin.

3. 1. A latin nyelv mint Európa közös nyelve: a középkori latinság.

4. 1. A magyarországi latin nyelv a középkorban.

Nyelvtan

Megjegyzés a helyesírásról

            A latin nagy kezdőbetűvel nemcsak a tulajdonneveket írja, hanem a tulajdonnévből képzett mellékneveket vagy adverbiumokat is: Roma, -ae, f. – Róma; Romanus 3 – római; Latine – latinul (pl. beszél).

A névelő

            A latinban sem határozott, sem határozatlan névelő nincs. Pl. provincia egyaránt jelentheti azt, hogy "a provincia", "egy provincia" vagy "provincia". A fordítás során a magyar nyelvi sajátosságokat kell figyelembe venni.

A szótári alakról

            A szótári alakok a latin nyelv tanulásának sok évszázados tapasztalatait összegzik. Ez a kialakult forma a minimálisan szükséges információ ahhoz, hogy a szó teljes alaktani rendszerét képezni tudjuk. Rövidíteni, egyszerűsíteni nem lehet: minden információra szükség van, tehát a szavakat mindig teljes szótári alakjukkal együtt tanuljuk meg!

Az ige szótári alakja

Az ige szótári alakja 4 részből áll: 1.: nomino 2.: nominare 3.: nominavi 4.: nominatum

1. – a praesens imperfectum (folyamatos jelen idő) egyes szám 1. személyű alakja;

2. – az egyik főnévi igenév, melynek latin neve infinitivus (in + finitivus = "meghatározatlan", mivel ennek az igeinek tekintett alaknak nincsen ideje, módja, száma, személye). Ez felel meg a magyar -ni képzős főnévi igenévnek. A második szótári alakot általában számmal jelöljük, ez az alak szolgál egyben a négy coniugatio következetes megkülönböztetésére:

                        1 = -are (nomino 1 = nomino, nominare ...)

                        2 = -ēre (habeo 2 = habeo, habere...)

                        3 = -ere (vivo 3 = vivo, vivere...)

                        4 = -ire (venio 4 = venio, venire...)

3. – praesens perfectum (befejezett jelen) egyes szám 1. személyű alakja;

4. – a supinum, szintén egyfajta főnévi igenév, melynek itt szereplő alakját célhatározásra használjuk. Végződése -um. Bizonyos szótárak nem ezt az alakot, hanem a tövéből képzett egyik melléknévi igenevet tüntetik fel, ami -us-ra végződik. Vannak igék, melyeknek nincs supinumuk. Ekkor két eset lehetséges: vagy csak három alakból áll a szótári alak: sum esse fui, vagy négyből, de a 4. alak -urus végű. Ez nem supinum, hanem egyfajta melléknévi igenév (az ún. participium instans activi): vivo 3 vixi victurus (- él).

Mint láttuk, a ragozási osztályt – és egyben az infinitivust – számmal rövidíthetjük. Az I. coniugatióban az igék túlnyomó többsége azonosan viselkedik, azaz infinitivusa -are, praesens perfectuma -avi, supinuma pedig -atum végződésű. Ebből következőleg ezen igék szótári alakja zömében csak két elemet tartalmaz: praesens imperfectum sing. 1. + a coniugatiót jelző szám: nomino 1 – kiolvasandó: nomino, nominare, nominavi, nominatum; laudo 1 – kiolvasandó: laudo, laudare, laudavi, laudatum (- dicsér) etc. Amennyiben ettől a sémától eltérés van, (pl. más a perfectum képzése), a coniugatiós szám után teljes igealakokat találunk: sto 1 steti staturus (- áll).

A latin igének három töve van: az imperfectum, a perfectum és a supinum tő. Ezek közül kettő ragozható: az imperfectum tő és a perfectum tő. (A supinum tőből igeneveket képzünk.)

A cselekvő igeragozás fő szabálya, hogy az imperfectum tőből képezzük az imperfectum, és a perfectum tőből a perfectum alakokat.

Az igetövek megtalálása: Mivel tehát csak az igető birtokában tudjuk ragozni az igéket, fontos tudnunk, hogyan láthatjuk meg az igetöveket a szótári alakból.

az imperfectum tövet az 1., 2 és 4. coniugatióban az infinitivusból (2. szótári alak) kaphatjuk meg, ha eltávolítjuk róla a -re képzőt.

Tehát: nomina|re nomina-

              habere habe-

               venire veni-

A 3. coniugatióban azonban nem az infinitivusból indulunk ki, (mert ott bizonyos hangtani változások miatt nem biztos, hogy látjuk a tövet) hanem az 1. szótári alakból, amelyből az -o személyragot vágjuk le:

                viv|o > viv-

                capi|o > capi-

                tribu|o > tribu-

Az 1. coniugatióban -a-, a 2-ban -e-, a 3-ban mássalhangzó, -i- vagy -u-, és a 4-ben -i- tövet kapunk. Az így megszerzett imperfectum tőhöz járulnak a személyragok, amelyekről a következő lecke nyelvtanába 

A főnév szótári alakja

A főnevek szótári alakja 3 állandó részből áll: pl. 1.: provincia, 2.: -ae, 3.: f.

1. singularis nominativus (egyes számú alanyeset)

2. singularis genitivus (egyes számú birtokos eset). Csak ez a szótári alak mutatja meg egyértelműen, melyik ragozási rendszerhez tartozik a szó. A sing. nominativus több declinatióban is végződhet ugyanúgy.

3. a főnév nemét rövidítő betű. A latin nyelvben a főnevek háromféle neműek lehetnek: m. = masculinum – hímnem

                           f. = femininum – nőnem

                           n. = neutrum – semlegesnem

A praesens perfectum többnyire egyszeriséget, befejezettséget kifejező igeidő, ezt az aspektusát nevezzük latinul praesens perfectum historicumnak (vagy ritkábban a múltban lezajlott, de a jelenben is érvényes állapotot eredményező cselekvést jelöl, ennek neve praesens perfectum logicum). Magyarra múlt idővel fordítjuk.

Képzése: perfectum tő + személyragok

A perfectum tövet minden coniugatióban az ige harmadik szótári alakjából kapjuk meg. Ez az alak mindig i-re végződik, ha ezt eltávolítjuk, máris előttünk áll a perfectum tő.

A praesens perfectumnak sajátos személyragjai vannak:

                                   -i

                                   -isti

                                   -it

                                   -imus

                                   -istis

                                   -erunt (-ere)

A praesens perfectum – és általában a perfectumok – képzésében nincs eltérés a négy coniugatio között.

Megjegyzés: a plur. 3. személy kétféle ragja között jelentésbeli eltérés nincs.

Az I. és a II. declinatio

            Az I. declinatio az -a tövű és zömében nőnemű névszók ragozása.

Singularis

            Nom.     terra                                              

            Acc.      terram

            Gen.      terrae

            Dat.       terrae

            Abl.        terra

Pluralis

            Nom.      terrae

            Acc.       terras

            Gen.       terrarum

            Dat.        terris

            Abl.        terris

Van az I. declinatióban néhány hímnemű kivétel is. Ilyen a szövegben az incola, -ae, m. Ezek a szavak általában férfiak által űzött mesterséget, foglalkozást jelölnek, esetleg népnevek (Celta, -ae, m.) és ezért hímneműek. E szavak nemét alapvetően a jelentésük és nem a hangalakjuk befolyásolja. További példák:

poeta, -ae, m. – költő

agricola, -ae, m. – földműves

nauta, -ae, m. – hajós

            A II. declinatio az -o tövű hím- és semlegesnemű szavak ragozása. A névszói tövek bizonyos szempontból másképp viselkednek, mint az igeiek. Míg az igéknél a tő szinte mindig változatlan formában szerepel, és ehhez kapcsolódnak az egyéb toldalékok, a névszóknál a ragozás során a tő különféle hangtani változásokon megy keresztül. A II. declinatio első három alakjában pl. egyáltalán nem mutatkozik meg az -o tő.

(Ebbe a declinatióba csak néhány -us végű nőnemű főnév tartozik, pl. humus, -i, f. – föld, talaj. Van továbbá néhány -us végű, de semlegesnemű főnév is, ezekről előfordulásuk esetén beszélünk.)

A hímnemű szavak singularis nominativusa -us-ra vagy ritkábban -er-re végződik. A semlegesek pedig szinte mindig -um-ra. A hím- és semlegesnemű szavak ragozása alapvetően megegyezik, csak a semlegesneműek ragozásának általános (tehát nem csak a II. declinatióra érvényes) alapszabályát kell figyelembe vennünk:

populus, -i, m. – nép                                      oppidum, -i, n. – város

A főnév és a melléknév egyeztetése

Olvasmányunkban az egyik leggyakoribb melléknévfajta, az ún. három végződésű melléknév fordult elő: pl. multus 3. A szótárban található 3-as szám azt jelöli, hogy 3 végű melléknévvel van dolgunk, azaz a melléknévnek külön végződése van mind a három grammatikai nemben: multus (m.), multa (f.), multum (n.). Minden melléknévnek, amelynek a szótárban megadott hímnemű alakja -us-ra végződik és utána egy hármas található, nőneme -a, semlegese pedig -um. A nőnemet (-a) az I. declinatióban, a hím- (-us) és semlegesnemet (-um) a II. declinatióban ragozzuk. Ritkábban előfordulnak olyan melléknevek is, melyeknek hímneme -er végződést mutat. Ragjaikat tekintve nem térnek el az -us, -a, -um végűekétől. A különbség abban áll, hogy az -er végűek esetében a ragokat az -r után tesszük, s nem a szó eredeti végződését változtatjuk meg. Így ragozzuk a noster nostra nostrum (miénk) birtokos névmást is. Nemcsak a melléknevek, hanem a főnevek között is vannak olyanok, amelyek -er végűek. Akár főnévről, akár melléknévről van szó, csak arra kell vigyázni, hogy az -er végződésben lévő e kieshet. Ha kiesik, singularis accusativustól kezdve hiányzik a ragozásból. Hogy ez az e kiesik-e vagy sem, azt a szótári alak világosan megmutatja. Főnevek esetében a genitivusból, mellékneveknél pedig a nőnemű és semlegesnemű alakból fog hiányozni ez a magánhangzó. Ragozásukat lásd alább a noster példáján, főnevekre vonatkozóan pedig a következő olvasmány után.

            A jelzőt egyeztetjük a jelzett szóval nemben, számban, esetben. Nem a declinatiók egyeznek, hanem a nemek, tehát gyakran a jelző és a jelzett szó eltérő declinatióban ragozódik. Az incola szó maga az I. declinatióban ragozódik, de hímnemű, ezért csak hímnemű, tehát II. declinatiós jelzőt vehet maga mellé.

A birtokos névmások

A birtokos névmás lehet a latin mondatban jelző vagy az összetett állítmány névszói része. Magyarra a birtokos személyjel segítségével fordítjuk.

A birtokos névmásokat az I. és a II. declinatióban ragozzuk, és jelzőként egyeztetjük a birtok nemével, számával és esetével: mea vita –  az én életem; poeta noster – a mi költőnk etc. (Tehát a birtokos nembelisége figyelmen kívül hagyandó.)

A praepositiók

Bizonyos határozós viszonyok kifejezésére a latinban praepositiók szolgálnak (mint a magyarban a ragok és névutók). A praepositiókat három csoportra oszthatjuk. Vannak csak accusativusszal állók (pl. ad, per), csak ablativusszal állók (pl. ex), és olyanok is, amelyek mindkettővel állhatnak. Ez utóbbi típusnál a két eset között jelentésbeli különbség van: accusativusszal hová?, ablativusszal hol? kérdésre felel az így kapott határozó. Pl. in Pannoniam – Pannoniába, in Pannonia – Pannoniában.

Állítmány a latin mondatban

A latin mondatnak mindig igei állítmánya van. A latin – szemben a magyarral – nem ismeri a névszói állítmányt, a létigének szerepelnie kell a mondatban. (Természetesen előfordul – és nem csak a létigével, hanem bizonyos összetett igealakokkal is –, hogy látszólag nem szerepel a szövegben ez az ige, de analogikus alapon odaértendő.) A névszói állítmány csak jelen időben okozhat gondot, hiszen múlt és jövő időben a magyar is összetett állítmánnyal él (pl. "a provincia nagy volt; a provincia nagy lesz").

Roma magna est. — Róma nagy.

Roma oppidum est. — Róma egy város.

Oppidum nostrum est. — A város a miénk.

Ilyenkor a latinban állítmánykiegészítő névszóról beszélünk, ami lehet melléknév (1. példa), főnév (2. példa), névmás (3. példa: birtokos névmás), sőt bizonyos szerkezetek is, erre később látunk példát.

Feladatok

1. Változtassa meg az alábbi igék számát (tegye egyesből többesbe, vagy fordítva), úgy, hogy a személy közben változatlan marad!

habuisti.................., veni................., nominaverunt......................, gessit........................, iecimus.................., condidit.................., cinxistis....................., fuisti..............., cepit .................

2. Ragozza végig a következő jelzős szerkezeteket!

a. populus Romanus, oppidum novum, vita urbana

b. poeta novus, agricola Germanus, nauta Graecus (Graecus 3 = görög)

3. Tegye a jelzős kifejezéseket pluralisba!

vitam urbanam ............................, oppidum nostrum ............................., ..................................., terrae nostrae ..................................., .................................., incola Pannonico............................. (Pannonicus 3 – pannóniai) poetae Romano.................................

4. Tegye a jelzős kifejezéseket singularisba!

Celtas urbanos..............................., murorum lapideorum ............................, terris magnis..................................., ..................................., populi novi ......................................., vicinos Pannonicos........................................

5. Változtassa meg a következő mondatokat! Az egyes számban állókat tegye többesbe, vagy fordítva!

Pl. Incola oppidum novum condidit. Incolae oppida nova condiderunt.

1. Oppidum nostrum muro cinximus. 2. Vicini mei fundamenta nova iecerunt. 3. Bella cum incolis Romae gessi. 

6. Nevezze meg a megadott helységek helyén létezett római települést!

Győr –

Sopron –

Pécs –

Óbuda –

Tác –

Szombathely –

Bécs –

7. Egészítse ki a mondatokat!

1. Vicini oppid.. condiderunt. (városokat); 2. Roma mult.. incol.. habuit. (sok lakost); 3. Muros Rom.. non Romulus condidit. (Rómának a ...)