A RÓMAI BIRODALOM FÉNYKORA (KR.U. 1. SZ. KÖZEPE - 3. SZ. KÖZEPE):

SZOBRÁSZAT I

1. kép: Hadrianus mellképe. Kr. u. 117-138. Márvány. Mag. 62 cm. Róma, Museo Capitolino

2. kép: Marcus Aurelius mellképe. Kr. u.

3. kép: Caracalla mellképe. Kr. u.

A császárportrék, melyeket a birodalom minden részében nagy számban állítottak fel, egyszerre voltak egyénítőek és idealizálóak. Nemcsak egyéni vonásaik felismertetése volt fontos, de emberek fölötti lényének érzékeltetése is. Ezt viseletükkel, tartásukkal egyéniségüket is kifejezésre juttatták. Hadrianus esetében a hosszan és eredményesen uralkodó császár magabiztos tekintetét látjuk, aki a közigazgatás szervezésével járult hozzá a Birodalom virágzásához. Dús hajfürtjei, az először nála megjelenő szakáll, elmélyedő tekintete a hellenisztikus stílust és a hellén kultúra iránti érdeklődését juttatja kifejezésre. Ettől kezdve a szakállviselet divattá vált. Ekkor kezdődik el a szobrokon a pupilla és írisz plasztikus ábrázolása, amit eddig csak festéssel érzékeltettek.

A 2. sz. második felében hosszabbodik a császári szakáll, és jellemzővé válik a dús göndör haj. Marcus Aurelius szelíd tekintete mélyen gondolkodó, fegyelmezett, filozófus alkatot takar, amit a gyakori háborús feladatai sem tudtak megváltoztatni. Nyugodt egyéniségének éppen ellentétje volt Caracalla. A vad természetű, katonai életet kedvelő fiatal császár szilajsága portréira is jellemző. Ehhez a hellenisztikus kor szenvedélyes stílusát vették mintául, mindenek előtt a Nagy Sándor portrékat. Innen ered a fej erőteljes oldalra fordítása. A félelmetesen vad tekintet azonban csak Caracallára volt jellemző, s láthatóan ezt szívesen vállalta is.