KÉSŐ KLASSZIKUS KOR ÉS A KLASSZIKUS STÍLUS FELBOMLÁSA (KR.E. 430-330):

ÉPÍTÉSZET:

EREKHTHEION

1. kép: Az Erekhtheion nyugat felől. Kr. e. 420-400 között. Márvány

2. kép: Az Erekhtheion alaprajza

3. kép: Az Erekhtheion rekonstrukciós rajza

A korszak legjelentősebb és az Akropolisz utolsó nagy építkezése volt ennek az ión templomnak az elkészítése. Alakjának különlegességét részben a terepviszonyok, de főleg azok az ősi kultuszhelyek magyarázzák, melyek a területén ősidők óta álltak és amelyeket magába kellett foglalnia (Athéna Poliasz, a városvédő Athéna templomának maradványai, Athéna olajfája, Poszeidón szigonyának nyoma, Erekhtheusz sírja). Az épületnek nincs szimmetriatengelye, nem egy központi elv szerint van elrendezve, hanem ahány az oldala, annyi a nézete. Az egységes és szimmetrikus felépítést a részek aprólékos kidolgozottsága váltotta fel. A keleti oldal szabályos ión homlokzatot mutat. Innen nyílt Athéna előcsarnok nélküli cellája. A nyugati oldal a legbonyolultabb és legszokatlanabb. Ezen a homlokzaton féloszlopok sorakoznak, melyeket fal köt össze, megszakítva az oszlopközökbe helyezett ablaknyílásokkal. A homlokzatot két oldalról a templom testéből kiugró oszlopcsarnokok fogják közre. Az északra néző csarnok járószintje a többinél alacsonyabb, alatta húzódott Poszeidón szigonyának nyoma. Innen nyílt a bejárat a nyugati cellába, mely valószínűleg Héphaisztosz és Poszeidón között volt megosztva. A nyugati oldalon elhelyezkedő szent körzetben állt Athéna szent olajfája. Dél felé egy kisméretű csarnok nyílik, melynek tetőzetét hat leányszobor tartja, az ún. kariatidák. Ez annak az archaikus gondolatnak a megújítása, mely szerint az ión oszlopok a szépen felöltözött lányokhoz hasonlatosak. A keleti és a két hosszú oldalon 60 m hosszú fríz fut végig. Az építészeti tagozatok gazdagon vannak díszítve szinte ötvösgonddal kidolgozott növényi ornamentikával.