KÉSŐ KLASSZIKUS KOR ÉS A KLASSZIKUS STÍLUS FELBOMLÁSA (KR.E. 430-330):

SZOBRÁSZAT III

1-2. kép: Praxitelész, Hermész a gyermek Dionüszosszal. Kr. e. 330 körül. Paroszi márvány. Mag. 2,15 m. Olümpia, Múzeum

3. kép: Szkopasz, Táncoló bakkhánsnő. Kr. e. 335 - 330 között készült eredeti római kori kicsinyített másolata. Márvány. Mag. 47 cm. Drezda, Albertinum

A korszak legnagyobb hatású szobrászának alkotásai isteneket ábrázolnak emberközelben, hétköznapi cselekvéseik közepette. A megpihenő Hermész szőlőfürtöt nyújt a bor itt még gyermek istenének, Dionüszosznak, akit a nüszai nimfákhoz visz, hogy azok neveljék fel. Praxitelész megfordította a polükleitoszi testhelyzetet: a kar és a csípő ugyanazon az oldalon emelkedik fel, így az álló motívum pihenővé alakult át. Az ifjúi szépségű Hermész karcsúbb, mint az eddigi atlétikus alakok, a monumentalitást a szelídség és a játékosság váltja fel. A márvány felületi megmunkálásában nincsenek kontúrok, a lágy átmenetek az eleven test illúzióját keltik (sfumato technika). Praxitelész kedvenc anyaga éppen ezért nem a bronz, hanem a márvány volt. Ez a szobor Héra olümpiai templomában került elő 1877-ben, ott, ahol Pauszaniasz a Kr. u. 2. sz. elején látta, amiből azt feltételezhetjük, hogy eredeti alkotás.

Praxitelész isten-idilljeivel szemben kortársának, Szkopasznak a szobrászatát az izzó feszültség jellemzi. A Dionüszosz kíséretéhez tartozó bakkhánsnő eksztatikus táncát ábrázolja ez a szobor. A test kicsavarodása, a csapzott hajfürtök, a félig nyitott száj és a fölfelé néző tekintet egyaránt a szenvedély tombolását fejezik ki. Szkopasz a szobrászat másik útját képviseli, amely ugyanúgy mindvégig jelen van a hellenizmus folyamán, mint Praxitelészé.