Válogatás Szá‘di műveiből:

Gulisztan vagy Rózsáskert. Persából fordította: Dr. Erődi Béla. Budapest Singer és Wolfner 1889.

I. fejezet: A királyok erkölcseiről

6. elbeszélés.

Mesélik egy persa királyról, hogy elvetemedett kezét kinyujtotta alattvalóinak javaira, s elnyomás és zsaroláshoz fogott, olyannyira, hogy alattvalói az ő zsarnoksága elől világgá bujdostak, és rossz bánásmódjának keservében kivándoroltak. Midőn alattvalói megfogyatkoztak: az állam jövedelmei megcsappantak, a kincstár kiürült, és az ellenség megtámadta őt minden oldalról.

Mondd meg annak, ki szükségben segélyt kiván másoktól:

Boldogsága napjaiban legyen kegyes népéhez!

Fülbevalós rabszolga, ha nem kegyeled, ellábol,

Légy kegyes és fülébe az idegen is gyűrűt tesz[45].

Egy napon a Sáhnámét[46] olvasták az ő körében és pedig azt a részét, mely Zohák[47] uralmának megszünéséről és Feridun emelkedéséről szól. Kérdé a vezér a királyt: „Minthogy Feridunnak se kincse, se hatalma, se hadserege nem volt, hogyan erősítette meg magát uralmában?” A király szólt: „A mint itt hallottad, a nép ragaszkodással csoportosult hozzája, erőssé tette, és igy nyerte el a királyi hatalmat.” A vezér szólt : „Királyom, ha a nép tömegesülése alapja az uralkodásnak, miért űzöd el magadtól te a népet? Vagy nem akarsz uralkodni?”

Enlelkeddel tápláljad a katonát;

Mert a sáhnak serge adja hatalmát.

A király kérdé: „Hogyan lehet a hadserget és a népet tömörülésre ^-birni?” A vezér felelé: „Igazságot kell gyakorolnia a királynak, hogy a nép hozzá tömörüljön, és kegyesnek kell lennie, hogy hatalmának árnyékában nyugodjanak. Benned e kettő egyike sem található fel.”

Zsarnok ember uralkodó nem lehet,

Ép ugy a mint farkas pásztor nem lehet.

Zsarnokságra támaszkodó fejdelmek

Uralmukak falát maguk döntik meg.

A vezér tanácsa nem volt ínyére a szultánnak; redőkbe vonta e beszédre arcát, megkötöztette a vezért és fogságba vetette. Rövid idő mulva a szultán nagybátyjának fiai feltámadtak ellene, hadsereget szerveztek, és atyjuk birtokát követelték. Alattvalói közül többen, kik az ő erőszakos kezétől keserűséget szenvedtek és szétzüllöttek volt, hozzájuk csoportosultak és annyira megerősítették őket, hogy kiragadták az országot hatalmából, és uraivá lettek.

Ha zsarnokul kormányozza népeit a fejdelem,

Baj idején barátból is ellenség lesz könnyeden.

Ha népeddel békében vagy, kezdhetsz akkor háborút;

Igaz király oldalánál hadsereg a nép leszen.

7. elbeszélés.

Egy király együtt ült a hajón egy tapasztalatlan ifjúval. Az ifjú még soha sem látott tengert és nem ismerte a hajózás veszélyeit. Elkezdett sírni, jajveszékelni és minden tagjában remegett. Bár mennyire jártak is kedvében, el nem csendesült. Ez kellemetlenül hatott a királyra; de senki sem tudott róla tenni. Volt a hajón egy orvos is, a ki így szólott a királyhoz: „Ha parancsolod, majd elhallgattatom én valahogy.” A király szólt: „Ezt nagyon szívesen venném tőled.” Megparancsolá az orvos, hogy dobják az ifjút a tengerbe. Az ifjú egy nehányszor alámerült; mire aztán hajánál fogva kihuzták, és újra fölvették a hajóra. Mindkét kezével a hajó kormányrudjába kapaszkodott, s amint feljutott, meghuzta magát egy sarokban és hallgatott. király elcsodálkozott rajta és szólt: „Miféle titok van ebben?” Szólt az orvos: „Mielőtt az elmerülés veszedelmét nem tapasztalta, a hajó biztonságának előnyét nem ismerte. Ép úgy nem ismeri a jólét becsét az, kit nem ért soha kellemetlenség.”

Te jóllakott, kinek már az árpa-kenyér nem jó,

Én, a mit te rossznak tartasz, azt szeretem épen.

Édenbeli huriknak a tisztulóhely: pokol.

Pokolbeli népnek meg a tisztulóhely: éden.

Más az, ki már szoríthatja hű barátját keblére,

S más az, a ki szemével a küszöbre néz remélve.

IV. fejezet: A hallgatás előnyéről

2. elbeszélés.

Egy kereskedőnek ezer darab arany vesztesége volt. Ekkor igy szólt fiához: „Senkivel se beszélj erről a dologról.” Szólt a fiú: „A mint parancsolod atyám, nem fogok szólani, de világosíts fel engem ennek a hasznáról; mit nyerünk a titkontartással?” Az atya válaszolá: „Hogy két kellemetlenség ne származzék belőle, t. i., hogy a pénzvesztéshez még a gonosz világ káröröme is hozzá ne járuljon.”

Ellenségnek ne mondd el, ha bajod van,

„Isten óvjon”, mondja, s örül titokban.

11. elbeszélés.

Haza ment egy csillagász és egy idegent látott ülni neje mellett. Kihívó sértő szavakat monda neki; veszekedés, zavar keletkezett belőle. Egy okos embernek ez fülébe ment és szóla:

Hogy tudnád te fenn az égen mi hogy van,

Ha nem tudod, mi van saját lakodban?

V. fejezet: A szerelemről és ifjúságról

1. elbeszélés

Haszán Majmendinek mondák: „Mahmud szultánnak annyi a szép rabszolgája, hogy mindegyik egy-egy világcsoda; hogy van mégis, hogy egyik iránt sem viseltetik annyi vonzalommal, mint Ajasz iránt, pedig ő nem dicsekedhetik valami rendkívüli szépséggel?” Haszán felelé: „Nem tudjátok-e, hogy a mi szívbe hatott, szépnek látják azt a szemek?”

Ha valaki kegyeltje a szultánnak,

Attól bünt is erény számba találnak.

De ha, egyszer kegyét veszté valaki,

Nem néz arra jó-szemmel az udvari.

Ha valaki ellenszenves szemmel tekint s elfogult,

Józsefnek a szép arcáraa ráfogja, hogy csunya, rút.

De ha kegyes, jó-szemmel néz gonosz-arcú démonra,

Megteszi, hogy kherub-szemű szép angyalnak elmondja.

2. elbeszélés

Mondják, hogy volt egy úrnak egy rendkívül szép rabszolgája, kire barátságos és kedveskedő szemmel nézett. Barátai egyikéhez így szólott: „Kár, hogy ez a különben szép-külsejű szolgám csunya-nyelvű, megbízhatlan.” Az felelé: „Barátom, minthogy baráti viszonyt kötöttél vele, ne várj tőle több szolgálatot; mert mihelyt a szerető és szeretett fogalmak lépnek föl, úr és szolga viszonya megszűnik.”

Hol a gazda peri-arcú cseléddel

Bizalmasan, barátsággal terécsel:

Nem csoda, ha ott a cseléd lesz az úr,

A gazda meg szolgájává aljasul.

hordjon vizet, vessen téglát rabszolga;

izgága lesz, ha jól megyen a dolga.

VI. fejezet: A gyöngeség és öregségről

2. elbeszélés

Mesélik egy öregről, hogy nőül vett egy fiatal leányt; lakását rózsákkal díszíté, elvonulva ült vele, s szemét, szívét ő rá függesztette. Az egész éjet álmatlanul töltötte, tréfákat és nyájaskodásokat mondott neki, abban a reményben, hogy neje kedvét megnyeri s társaságába beletörődik. Egyik éjjel aztán így szólt: „A legnagyobb szerencse lett osztályrészed, és a boldogság szeme őrködik feletted, hogy frigyre léptél egy öreg emberrel, a ki tapasztalt, világlátott, az élet bőségét és fagyát kiállotta, a jót és rosszat megismerte, a meghittség jogait és a barátság szabályait megfigyeli, gyöngéd és jó-akaró, nemes jellemű és kellemes beszédű.

Kézben hordom szívedet, míg tehetem,

Ha kínzol is, sértésnek azt nem veszem.

Papagájkint ha kérsz cukor-élelmet:

Édes lelkem feláldozom éretted.

Nem estél foglyul kezeibe egy ifjúnak, a ki öntelt; üres fejű, könnyelmű, a ki minden percben mást gondol, minden éjet máshol tölt, s minden nap más társat keres.

Ifjú kincse kedves arc és víg kedély,

Ámde tőle hűséget te ne remélj.

Hogy lehetne hűséges a csalogány,

Minden nap egy más rózsának dalolván?

Lásd az öreg emberek észszel és megfontolással élnek, nem pedig esztelenséggel, a mi az ifjúság hozománya.”

Végy magadnak társat, ki jobb magadnál,

Hasonlótól semmi jót nem kaphatnál.

Az öreg mondja: „Sokat beszéltem neki ebben a szellemben, s már azt hivém, hogy szíve hálómba került és rabom lett. Egyszerre azonban fagyos sikolyban tört ki és szólt „Minden szavadnak, melyet eddig előttem mondottál, értelmemnek mérlegén nincs annyi becse, mint annak a mondásnak, melyet saját dajkámtól hallék: „Egy fiatal nőnek jobb egy tör a mellébe, mint egy öreg melléje.”

Szóval nem voltak egyességre hozhatók és elváltak egymástól. Midőn a válás utáni törvényes idő lejárt, az elvált nőt elvette egy mogorva arcú, üres kezű és rossz természetű ifjú. A nőnek durva bánásmódot, keserűséget, sanyargatást kell kiállania. Mindamellett hálát adott az istennek, ily szavakkal: „Hála istennek, hogy attól a kínzó gyötrelemtől megszabadultam, és ebbe a szerencsébe jutottam.”

Habár nyers és durva is a jelleme,

Legyőzi azt szép arca és kelleme.

Érjek inkább veled pokol tüzében,

Mintsem mással gyötrődjem arz édenben.

Foghagyma-szag szép-arcútól jobb nekem,

Mint a rózsa illata rút kezeken.