SHINTō MŰVÉSZET

4.a A Fuji hegy és torii kapu (What is Shintō?, 1935)

4.b Kamakura, Hachiman szentély (Shintō, 1923)

4.c Shintō szerzetesek (Shintō, 1923)

A shintō Japán őshonos vallása, az istenségek azaz a kamik útja. A kezdeti időkben a kultusz középpontjai leggyakrabban természeti jelenségek voltak, maga a hely képezte a tisztelet tárgyát. Ez az elképzelés határozta meg a korai shintō építészetet is: a kaminak készítettek lakhelyet. A szent helyet gyakran jellegzetes vörös fakapukkal (torii) jelölték. A kamikat nem ábrázolták a buddhizmus Japánba kerüléséig. A buddhizmus és a shintō többnyire békésen megfértek egymás mellett, igyekeztek már a buddhizmus meghonosításának időszakában megfeleltetéseket létrehozni a két vallás közt. A shintōnak leginkább az egészséggel és a termékenységgel kapcsolatban volt jelentős szerepe. Már a 8. században tapasztalható volt, hogy helyi kamikat kértek fel buddhista templomok őrzésére, vagy pedig egyes kamikat bódhiszattvákkal azonosítottak. 

A legkorábbról ismert shintō művészeti alkotások a 9. század közepéről fennmaradt faszobrok, legtöbbjük női alakot formáz, s a fa felületét és formáját igyekeztek eredeti állapotában megtartani. Egyes shintō szobrok azután buddhista vonásokat kaptak. Jellegzetes például az udvari öltözékben megjelenített istenségek alakja, vagy Hachiman, mint szerzetes. A 9. századból eredő „kettős shintō“ (ryōbu shintō) elvei szerint a buddhák, bódhiszattvák a shintō kamik “igaz formái” (honji) vagy esszenciái, ugyanakkor a kamik a buddhák, bódhiszattvák helyi megnyilvánulásai (suijaku). Így például a shintō Napistennő Dainichi Nyorai (Vairocana buddha) emanációja. Azonban mivel a kami nem a hívővel személyes kapcsolatban álló istenség, hanem sokkal inkább egy általánosabb szellemi erő megtestesülése, a shintō szentélyek zöme nem tartalmaz shinzō szobrot. Az istenségek szimbolikus tárgyakban “laknak”, mint például a tükör, kard vagy különböző természeti tárgyak. A shinzōk általában megkülönböztethetők a buddhista szobroktól formai jegyeik alapján, általában nem monumentális plasztikák, egyszerűbb felépítésűek, általában hagyják érvényesülni a fa textúráját, s a legtöbb esetben kevéssé átszellemült kifejezéssel bírnak, mint a buddhista szobrok. A shinzō a legtöbb esetben el van zárva a hívőtől, hiszen nem tiszteleti kultusztárgy vagy meditáció tárgya. Ebből adódóan ritka a narratív tartalom, a szobrok inkább általánosított megjelenési formát ábrázolnak. A szentélyekben a hívők a kultusz fő tárgyát (shintai) nem láthatják, a legnagyobb tisztelet kifejezéseként. A legjellegzetesebb festmények a “szentély-mandalák”, melyek szentélyek madártávlati képét ábrázolják tájképi háttérrel, jólismertek a Kasuga és a kumanoi szentélyeket megjelenítő darabok. Megjelenítettek festményeken továbbá szarvas, róka, ló vagy szumóbirkózó figurákat is, shintō legendákkal, szokásokkal összefüggésben. Shintō festészetről tudósītó források már a 12. századból ismeretesek, azonban tárgyi emlékek csak a 13. századtól maradtak fenn.

Bincsik Mónika