A TANTRIKUS BUDDHIZMUS MŰVÉSZETE,

A TōJI ÉS  JINGōJI KOLOSTOROK A 9. SZÁZADBAN

6.a Tahotō, Kongōbuji (Glimpse, 1937)

6.b A Tōji pagoda (Japanese architecture, 1966)

6.c „Matrix Mandala“ (Japan, 1958)

A Heian-kor (794-1185) nevét az újonnan felépített fővárosról kapta, a város mai neve Kyoto. A korszakban a hatalom a buddhista kolostoroktól a befolyásos családokhoz került. Kifinomult, a sajátos japán esztétikát tükröző udvari kultúra alakult ki, és felvirágzott a szekuláris művészeti élet is. A buddhizmus a tantrikus irányzatok révén szélesebb néprétegek közt terjedt el. Kezdetben a kultúrát a kínai hatás jellemezte, azonban miután a 9. század végétől a hivatalos követségeket megszüntették, a művészeti életben is a japános technikák, formák nyertek teret. A Heian-kor kezdetét az új főváros és a császári palota felépítése, valamint két új, tantrikus buddhista irányzat meghonosodása jellemzi. Az új főváros négyzetes alaprajzon épült ki, északról délre futó hosszú útjait keletről nyugatra haladó rövidebb utak metszették derékszögben, a császári palota és a kormányhivatalok a város északi részén kaptak helyet. A városfalakon belül, délen csupán két kolostor épülhetett fel, ezek egyike Tōji, a „Keleti kolostor“.

A Tendai és a Shingon tantrikus irányzatok Kínából kerültek át Japánba a 9. század elején. Ezt megelőzően csupán kevés kiválasztott, főként arisztokraták tanulmányozhatták a buddhista szövegeket, majd Kanmu császár (737-806), aki meg akarta törni a narai monasztikus közösség hatalmát, megbízást adott Saichō szerzetesnek (767-822), hogy Kínában tanulmányozza a Tendai buddhizmust. Ugyanekkor, 804-ben ment Kínába Kūkai szerzetes (774-835), aki azután a Shingon irányzatot honosította meg Japánban, mely a 9. század közepe tájától a 10. század közepéig meghatározó irányzattá vált Japánban. A tantrikus buddhizmus a kolostorépítészetben, a szakrális művészetben alapvető változásokat hozott az új szertartásokkal is összefüggésben. Tōji a korábbi szimmetrikus alaprajzú elrendezést követi, majd miután Kūkait apáttá nevezték ki 823-ban, pagodát és egy felolvasó csarnokot tervezett hozzá, melyben szobor mandalacsoportozatot állított fel. A Kongōbuji kolostor tahotō-ja („sok kincs pagodája“) is az ő elképzeléseit tükrözi, a négyzetes alaprajzú első emeletet csak részlegesen fedi tető, ebből emelkedik ki a félgömb alakú sztúpa forma, melyhez egy fából készült nyak kapcsolódik, mely egy íves, négyszögletes tetőhöz vezet. A félgömb a nap mozgását jelképezi, a négyzet pedig a négy égtájt, az épület közepén pedig szívpillér fut végig. Dainichi buddha (szanszkrit: Vairocana) szobra kapott helyet az épületben. A tantrikus buddhizmusban fontos szerepet kaptak a mandalák, különösen a „Két világ mandalák“, a Taizōkai (szanszkrit: Garbhadhátu) és a Kongōkai (szanszkrit:Vajradhátu), a fennmaradt legrégebbi darabok a Tōji kolostor birtokában vannak.

Bincsik Mónika