|
|
 |
REALIZMUS AZ EDO-KORI FESTÉSZETBEN,
MARUYAMA ōKYO (1733-1795) MŰVÉSZETE
21.a Maruyama ōkyo:Havas fenyők, hatrészes paravánpár (2000 years, 1958)
21.b Maruyama ōkyo:Nyulak, vázlatkönyv részlete (2000 years, 1958)
A Tokugawa-kor második évszázadában új tendencia bontakozott ki a japán festészetben, kezdetben a nyugati festészet megismerésétől indíttatva. Számos művész, különböző képzettséggel és más-más céllal arra törekedett, hogy egy kétdimenziós felületen a valóság háromdimenzióját minél valósághűbben jelenítse meg. Még Kōrin is, aki műveiben a festészeti absztrakcióra törekedett, természet után rajzolt növényeket. A 18. századra a formák és a térábrázolás valósághű megjelenítésének két iránya alakult ki, az egyik a nyugati stílusú festészet követéséből eredt, a másik pedig az ún. Maruyama-iskola, mely a hagyományos japán festészeti elemeket felhasználva és elegyítve új módokat keresett, hogy a mindennapokat és a természetben látottakat minél pontosabban ábrázolhassák.
A nyugati festészetet a 18. században a hollandok közvetítésével ismerhették meg a japán művészek. Nagasakiba, a holland kereskedőhajók számára fenntartott egyetlen „nyitott kikötőbe“ érkeztek Európából könyvek, metszetek, mintalapok. Az európai természettudományok tanulmányozása is a holland források megismerésével kezdődött, s ehhez kapcsolódott a képzőművészet iránti érdeklődés is. Különösen a nyugati perspektíva, az árnyékolás vagy az olajfestészet technikája keltette fel a figyelmet.
A Maruyama-iskola alapítója Maruyama ōkyo (1733-1795) volt. Földműves családból származott, majd a városi chōninok közt telepedett le. ōkyo fiatal korában egy játékboltban dolgozott, ahol babaarcokat festett, majd pedig sztereoszkópban nézhető képeket készītett. Ennek ellenére a nyugati ábrázolási technika nem hatott közvetlenül művészetére, sokkal inkább felkeltette érdeklődését a realista ábrázolás problematikája. A Kanō-iskola festészetét is tanulmányozta. Festészeti témaválasztását a városi réteg mindennapjai határozták meg, a kereskedők negyedeiben látottakat örökítette meg. 1768-ban rendelte meg egy ōtsui kolostor apátja ōkyo-tól a „Hét jószerencse és hét balszerencse“ című tekercsképsorozatot, mely az előző karma következményeit mutatja be. A megrendelő véleménye szerint ahhoz, hogy az emberek igaz hívőkké váljanak, a valós élet bemutatása szükséges. ōkyo három éven át dolgozott a három tekercsen, kompozícióihoz valós modelleket keresett, melyek segítségével bemutathatta a természeti katasztrófákat, a mások okozta gonosz tetteket és az életben megtapasztalható jószerencsét. A korábbi hagyományos festészeti elemeknek, a dekoratív stílusnak és ōkyo egyéni látásmódjának elegyét mutatja havas fenyőket ábrázoló paravánpárja a 18. század utolsó negyedéből. A tussal aranyháttérre készült kompozíció a valóságban megfigyelt fenyők ábrázolásának remeke. ōkyo műhelyéből számos tanítvány került ki, s a mester halála után is számos művész követte az általa kialakított stílust.
Bincsik Mónika
|
