A neves teamesterek, közülük is a legismertebb, Sen no Rikyū (1522-1591) esztétikai elveit követve az egyszerű eszközök, mint például a bambuszból készült teaporkanál, vagy a helyi készītésű kerámiák, fontos szerepet kaptak a teaszertartásnál. Az egyszerűség, a szabálytalan formák, az idő nyomai jelentették a teaszertással kapcsolatos szépségiedeált. A Mino kerámiák eltávolodtak a korábban a Ko-Seto stílust jellemző szabályos formáktól, finoman dekorált felületektől. A Mino kerámiák fénykora egybeesik a teaszertartás elterjedésével. Korábban a katonai elit és a Zen szerzetesek művelték elsősorban a teakultúrát, azonban később szélesebb körben is népszerűvé vált és a teaszertartás a társadalmi érintkezés egyik formájává vált. A minoi műhelyek úgy feleltek meg az igényeknek, hogy számos új mázat és stílust alakítottak ki, melyek egy része a korábbi hagyományos Seto kerámiákat követi, s megszületett a Shino és az Oribe stílus is. A Shino kerámiák voltak a legkedveltebbek, számos különböző típusuk alakult ki, voltak díszítetlenek és egyszerűbb motívumokkal díszítettek, s jellegzetes volt továbbá a szürke szín. Legtöbbjük keménycserép, vastag, repesztett, földpát tartalmú mázzal borítva. Az Oribe kerámiák Furuta Oribe (1544-1615) jólismert teamesterről kapták nevüket. Színesek, felületükön az egyenetlenül felvitt, rézzöld mázas részek és a fehéres színű alapon megjelenő, barna színnel festett motívumok elegyednek.