29.a Hokusai: A Fuji Ushiboriból nézve (Japanese colour prints, 1913)

29.b Hokusai manga részlete (Japanische Formenschatz, 1889)

29.c Hiroshige: Fenyők Hamamatsuban (Japanese colour prints, 1913)

A sógunátus utolsó időszakának egyik kedvelt témája volt a természeti környezetben ábrázolt emberi alak. Katsushika Hokusai (1760-1849) fametszettervező művész volt az első, aki az ukiyo-e metszetek korabeli gyűjtőinek figyelmét felkeltette a japán tájképek iránt. Fiatalon dúcfaragó mester mellett tanonckodott, elsajátította az eredeti tusrajz finomságainak áttételét a nyomódúcba faragott vonalakba. A színes metszetek készítéstechnikájában is otthonosan mozgott. 1778-ban Katsukawa Shunshō (1726-1792) tanítványa lett, kinek felügyelete alatt számos témában kipróbálhatta magát, készített szépasszonyokat, szumó birkózókat ábrázoló metszeteket, madár-virág kompozíciókat, s a nyugati perspektíva alkalmazásával ábrázolt tájképeket. Egy darabig a Kanō-iskola egyik mesterénél tanult, majd a Rinpa-iskola követőivel tartott kapcsolatot. 1799-től azonban azon dolgozott, hogy kialakítsa saját stílusát. Egyik legnépszerűbb sorozata a „Fuji harminchat látképe“ volt, mely összesen negyvenhat metszetből áll, s 1823 és 1831 között készült el. A nyomatok egy része a szent hegyet ábrázolja különböző időjárási viszonyok közt, nagyobb hányada pedig a Fuji háttere előtt az emberek mindennapi cselekedeteit mutatja - ötletes nézőpontokból láttatva azokat. Hokusai érzékét a bizarr iránt a száz legismertebb szellemről szóló történet fametszetes formában való feldolgozása mutatja, mely azonban csak töredékesen valósult meg. Hokusai hatalmas életművet hagyott hátra, melyben gazdag tematika, s változatos kompozíciós érzék mutatkozik meg. Manga („mintakönyv“) sorozata is nagy sikernek bizonyult.

Utagawa Hiroshige (1797-1858) a korszak másik legismertebb mestere volt, hatalmas életműve közel 40.000 művet számlál a legváltozatosabb tematikákban. Hiroshige Utagawa Toyohiro tanítványa volt, s szinte az összes jellegzetes ukiyo-e műfajban gyakorolta magát. 1834-ben a „Tōkaidō ötvenhárom állomása“ című sorozata szinte egycsapásra meghozta számára a hírnevet. 1832-ben végigjárta Japán egyik főútvonalát, a Kyotot Edoval összekötő Tōkaidōt, s ebből az élményből merítve készítette el sorozatát, mely az út legjellegzetesebb látványosságait ábrázolja a helybeli lakók szokásainak megörökítése mellett - az egyes postaállomásokhoz kapcsolódva. Stílusának része a korábbi japán művészeti hagyomány, a modern törekvések, de a nyugati művészetből merített elemek is, mint például a perspektíva használat. A sorozat hatalmas sikerétől indíttatva később is számos látképsorozatot készített, különböző útvonalak és postaállomások ábrázolásaival.