18.a A Tōshōgū szentély bejárata (Shinto, 1923)

18.b A Tōshōgū szentély, Karamon (Shinto, 1923)

18.c A Tōshōgū szentély, Yomeimon (Shinto, 1923)

1603-tól Tokugawa Ieyasu ragadta magához a hatalmat, s megszerezte a sógun cīmet. A Tokugawa vagy Edo-kor (1600-1867) az országot irányító családról kapta elnevezését. A hosszú békeidőszak a feudális rendszeren alapuló gazdasági stabilitásnak köszönhetően kedvezett a művészetek felvirágzásának. Edo, a Tokugawák központja nagyvárossá fejlődőtt, modern infrastruktúrát épītettek ki. Az ország hivatalos fővárosa és a császár székhelye Kyoto maradt, az országot azonban Edoból irányította a jólszervezett, katonai hatalmon nyugvó Tokugawa-bürokrácia, ez a rendszer alkotta a sógunátus politikai alapjait. Az ország politikai és katonai stabilitását szigorú rendeletekkel szabályozták és biztosították, a helyi hatalom letéteményesei a földesurak (daimyō) voltak. A 17. század első felében fokozatosan megszüntették a külkapcsolatokat az európai, katolikus országokkal, csak Hollandiával őrizték meg a korlátozott kereskedelmi kapcsolatot. Szabályozott osztálytársadalom alakult ki, a katonák, parasztok, kézművesek, kereskedők hierarchikus rétegeivel. A korszakot a katonák szigorú erkölcsi kódexe, és a sógunátus mindenre kiterjedő rendeletei határozták meg.

A sógunátus kezdeti időszakának építészeti elképzeléseit leginkább a Tokugawa Ieyasu (1542-1616), az első Tokugawa sógun számára készült nikkōi mauzóleum testesíti meg. Ieyasut, a Tokugawa család legrangosabb tagját, az „alapító atyát“ halála után shinto istenségként tisztelték. Emlékműve egyszerre mauzóleum és shinto szentély. A következő sógunok életükben legalább egyszer elzarándokoltak a Tōshōguhoz, hogy tiszteletüket tegyék ősük előtt. Később pedig a daimyōk saját tartományaikban megépítették a mauzóleum kicsinyített mását, hogy kifejezzék tiszteletüket és lojalitásukat a Tokugawákhoz. 1636-ban kezdték a Tōshōgu szentély megépítését Nikkō-ban, egy cédruserdővel borított dombon. Egy díszes kapun lehet belépni a komplexumba, melyet fedett folyosó határol. A második, belsőbb elzárt területen található a szentély két legfontosabb épülete, az imacsarnok és a főcsarnok, melyeket egy átkötő csarnok kapcsol össze. A szerkezet a jellegzetes, hagyományos mauzóleum formát követi. Az épületegyüttest dekoratív, faragott és színezett ornamensek díszítik, közülük számos kínai mintákat követ japános összefüggésbe helyezve. Az imacsarnok belseje tolóajtóival és díszes mennyezetével a Momoyama-kor shoin stílusú („írószoba“) lakóépületeit idézi. A belső felületet díszítő festmények tematikája részben kínai eredetű motívumkincsből, részben a japán művészet gyakran megjelenített elemeiből merít. A japán épületek nagy részétől különbözően a Tōshōgu külső díszítő elemei élénk színekkel festettek, piros, kék, zöld, fekete, fehér és arany kombinációit alkalmazták.