40.a Kosode, yūzen festés, 18. század (Japan, its land, 1958)

40.b Uchikake (Felöltő kabát a kimono fölött viselve) (Enciklopédia, 1913)

40.c Furisode („Hosszú-ujjas“ kimono) (Enciklopédia, 1913)

A kimono szót, mely tulajdonképpen összefoglaló japán neve a „ruházatnak“, általában arra a ruhadarabra értik, mely T alakú, szögletes ujjakkal, hosszú keskeny elülső és hátsó résszel. Valójában ez az ún. kosode („kis ruhaujj“), mely a 16. századtól a 20. századig a legáltalánosabb utcai viselet volt mind a nők, mind a férfiak számára. A földig érő kosode kínai, koreai és mongol ruházatokból alakult ki, melyek eredetileg két darabból, tunikából és nadrágból, vagy blúzból és hosszú szoknyából álltak. Az ujjak tölcsér formaként indultak, s széles, nyitott négyzetekben végződtek, majd később bevarták őket a csuklónál, s így alakultak ki a kosodéra jellemző zsebek.

A kosode szabása és szerkezete adja a japán viseletek alapformáját. Az egyszerű, egyenes vonalak arra ihlették a textiltervező művészeket, hogy gazdag motívumokkal ékítsék a kosode egész felületét, mintha az egy egybefüggő képsík lenne. Ugyanakkor kiváló alapot adott az egyszerűbb mintákhoz is, mint a szövéssel kialakított csíkok vagy pedig a festett, illetve a sablonokkal kialakított ismétlődő minták. A ruhadarabot összetartó öv (obi) és zsinór díszítő szerepet is kapnak. A lazán szabott, nyitott forma lehetővé teszi több hasonló ruhadarab egymáson viselését.

A 16. századtól a kosode lett az általános női viselet, s számos új díszítési technika alakult ki. Különböző arany- és ezüst szállal átszőtt selyemszövetek, az egész ruha felületét elborító hímzések, stencil nyomások, kézi festések legkülönbözőbb variációi és kombinációi borították a felületet. A férfiak hasonló kosodét viseltek alsóruházatként egy hozzátartozó rövid felsőkabáttal. A korszak jellegzetes motívumkincse nagyvonalú és merész.

Az Edo-korban szigorúan szabályozták a viseleteket, társadalmi osztályok és rangok szerint. A kosodét mindenki viselhette, azonban szabályozták a különböző díszítési eljárásokat, alapanyagokat. A divat azonban versenyre ösztönzött, új festő technikák alakultak ki. Megnőtt a jelentősége a szélesebbé vált övnek, s annak kötési módjainak. Az öv mérete befolyással volt a kosode egészének kialakítására, mintájának megtervezésére. A 17. századtól készültek fametszetes divatkönyvek is.

A 19. század második felében a nyugati kultúra átvételével párhuzamosan lecserélték a hagyományos japán viseleteket a nyugati ruházatra. A kosodekat ma már inkább csak ünnepek, fesztiválok, fontos családi események alkalmával viselik a fiatalok. Erőfeszítéseket tesznek azonban, hogy megőrizzék azt a számos technikát, eszközt, mely a tradícionális kosode elkészítéséhez szükséges.

Bincsik Mónika