Keresés

 

 

A HEIAN-KOR KÖZEPÉNEK  (951-1086) ÉPÍTÉSZETE, A BYōDōIN UJIBAN

 

7.a Amida szobor, Byōdōin (2000 years of Japanese Art, Thames and Hudson, 1958)

7.b A középső csarnok nézete északról (Japanese Architecture, 1966)

7.c A Byōdōin alaprajza (Japanese Architecture, 1966)

 

 

A japán politikai életben a 10. század közepétől a 11. század végéig meghatározó volt a Fujiwara család szerepe, a császár nevében gyakorolták a hatalmat házassági kapcsolatokkal megerősítve pozícióikat. A Fujiwarák nevével jelzett időszakban felvirágzott a kifinomult udvari kultúra, a költészet csakúgy, mint a művészetek. A kor hangulatát érzékletesen megörökítő irodalmi mű a Genji regénye (11. század eleje, szerzője Murasaki Shikibu).

 

 

 

Jellegzetes épülettípus ekkoriban az előkelők számára kialakított shinden stílusú lakóépület, mely csarnokterek és kisebb épületek sora fedett átjárókkal összekötve. Délen a ház ura, északon pedig az első számú feleség lakhelye került kialakításra, emellett kaptak helyet a gazdasági épületek, s további lakóterek egészítették ki a szimmetrikus épületegyüttest keleti és nyugati irányban. A főépületek egyszintes, fából készült, íves tetővel fedett, kerek pillérekkel megemelt szerkezetek voltak, melyeket veranda övezett. Középen mesterséges tó és kert gyönyörködtette a lakókat.

 

 

 

A 11. század egyik legnagyobb buddhista építészeti vállalkozása a Fujiwara Michinaga építette Hōjōji volt, azonban a shinden stílust idéző hatalmas komplexum 1058-ban leégett. A vallási kultusz középpontjába Amida buddha, valamint nyugati paradicsomába való áhított újjászületés került. A Heian-kori udvar Amida kultuszát ma a Byōdōin (Uji) Főnix csarnokából ismerhetjük meg legteljesebben. A területen korábban a Fujiwarák nyári rezidenciája állt, majd 1052-ben Fujiwara Yorimichi templommá alakítatta át, 1053-ban szentelték fel. A Főnix csarnokban egy monumentális Amida szobor kapott helyet, a csarnok tematikája pedig a raigō, az a pillanat, mikor Amida buddha bódhiszattva kísérőivel alászáll és a halottat ünnepélyesen Paradicsomába vezeti. A Főnix csarnok egy mesterséges tó közepén álló félszigeten található, szerkezete eltér a shinden stílustól. Egyszintes épület, azonban homlokzata kétszintes kialakítást mutat. Amida buddha szobra a csarnok közepén foglal helyet magas lótusztrónusán, körben a falon felfüggesztve pedig égi lények, szerzetesek, zenészek szobrai felhőmotívumok közt látszanak lebegni. Az ajtók belső oldalán festett jelenetek mutatják be a Nyugati Paradicsomban újjászületendők fogadtatását.

 

 

 

Az Amida szobor a korszak legelismertebb szobrásza, Jōchō (megh. 1057) alkotása. Jōchō már 1020 körül jelentős művész hírében állt, ő kapta a megbízást a Hōjōji szobrainak elkészítésére is. A művész új szabályrendszert dolgozott ki az Amida szobor arányainak kialakítására, nyugalom és békesség hatja át az egész teret. 

 

 

 

Bincsik Mónika