Délkelet Anatóliában három olyan dzsámi ismerünk, amely az iráni Nagy-Szeldzsuk építészettel hozható összefüggésbe. Az egyik legismertebb példa a diyarbakıri Ulu dzsámi. (1.kép) Az épület gyakorlatilag a damaszkuszi Umajjád-mecset másolata; nagy középső udvar köré rendezett, az évszázadok során többszörös átalakításon átment együttes. Felirata szerint 1091-92-ben épült. A másik két, e típusba tartozó dzsámi: Siirt Ulu dzsámi (1129), illetve Bitlis Ulu dzsámi (1150).

Az anatóliai szeldzsuk dzsámi építészet kiemelkedő példája a konyai Ala ad-Din dzsámi (2.kép). Az építkezés 1156-ban kezdődött meg, majd I. Alaeddin Keykubad szultán uralkodása idején fejeződött be 1220-ban. A többszörös átalakításon átesett épület meglehetősen összetett képet mutat. Magva a mihráb előtt kupolás tér, tőle keletre és nyugatra lapos tetős, osztott terek. A nyitott udvaron, az északi homlokzat előtt két kümbed áll. (Lásd Szeldzsuk kümbed címszó, 1.kép) Az udvar északi és nyugati falán feliratok láthatóak a négy szeldzsuk szultán és a damaszkuszi származású építész nevének említésével. A csempe díszítésű mihráb az első volt Anatóliában.

Számos anatóliai dzsámi alapítása köthető I. Alaeddin Keykubad szultán nevéhez, így a formailag egyedülálló, három kupolás, két bejáratú niğdei Alaeddin dzsámi (1223) (3. kép), illetve az 1224-ben befejezett, centrális udvar körül négy ívános elrendezésű malatyai Ulu dzsámi. A szultán felesége Huand Hatun alapította Kayseriben a róla elnevezett, egyik legkorábbi anatóliai külliyét (Lásd szeldzsuk medresze címszó, 2. kép), amelynek dzsámi épülete alaprajzilag ez utóbbival egyezik meg.

A szakirodalom a szeldzsuk dzsámi építészetben megkülönbözteti az ún. “fa-oszlopos” dzsámikat; öt építményt a 13. század második feléből. A legérettebb formát a beyşehiri Eşrefoğlu dzsámi mutatja (Vö: Kisművészetek a szeldzsuk korban, 1.kép). Az épület tulajdonképpen két építészeti megoldás kombinációja; a mihráb előtti tér kupolás, egyébként lapos tetős szerkezet, amely a fa-oszlopokon nyugszik.

Gerelyes Ibolya