A 11-13. század folyamán, a szeldzsuk birodalom egész területén, a főbb útvonalak mentén, egymástól 25-30 kilométerre álló karavánszeráj hálózat épült ki. Ez a hálózat nem volt új keletű, hiszen hasonlóról tudunk a Perzsa Birodalomban már a K.e. 6-3. században. Ezeknek az épületeknek többszörös funkciójuk volt: pihenőhely az úton lévő uralkodó számára, laktanya a kíséretnek, postaállomás. Mint kegyes alapítványok az utazók, zarándokok számára egy rövid időre ingyen szállást és élelmet biztosítottak, valamint nem utolsó sorban, kereskedelmi központokként és raktárként is működtek. A többszörös funkció magyarázza az elnevezések sokféleségét is. A jelen nyelvhasználatban karavánszerájnak nevezett épületek feliratain a ribat (menedékhely), illetve a han (raktár, piaci épület) elnevezést egyaránt használták. Az anatóliai szeldzsuk karavánszerájok nagy területen, kőből épültek. Általában tornyokkal megerősített magas falakkal voltak körülvéve, gyakorlatilag erődítmény benyomását keltették. Klasszikus formájában az épület együttes két alapvető, egymással összeépített részből állt: középen nyitott, árkádos folyosóval határolt külső udvar, közepén az ún. kioszk-mecsettel, valamint a cellákra osztott, fedett második épület (1-2.kép). Az épületek erődítés jellegét a külső díszítés, a monumentális kőfaragványok oldották, melyek között a növényi és geometrikus motívumok mellett figurális ábrázolásokat, ember és állatalakokat egyaránt találunk.