STíLUSOK A KLASSZIKUS OSZMÁN MŰVÉSZETBEN II

Az ún. saz-stílus - az Aranyszarv stílushoz hasonlóan - a szerájbeli Nakkaşhane-ból indult diadalútjára, és az iparművészetnek szinte minden ágát meghódította. Megalkotója, az 1514-ben Tebrízből érkező Şahkulu - 1526-tól a  Nakkaşhane vezetője - rajzain fantasztikus világ elevenedett meg, telve hosszú, hegyes, fogazott szélű levelekkel, lótuszvirágokkal, képzeletbeli élőlényekkel, madarakkal, sőt sárkányokkal, oroszlánokkal (1. kép). A kerámia tárgyakon, illetve az ötvösségben ez a stílus szelídebb formában jelentkezett. A dús növényzet, a képzeletbeli állatok ábrázolása elmaradt, és csak a hegyes leveleket és rozettákat őrizték meg (2. kép).

A  16. század közepétől ezt, a mindent átfogó saz stílust egy újabb, lényegesen egyszerűbb, a természet adta motívumokhoz sokkal közelebb álló stílus váltotta fel. Megalkotója Kara Memi, a  Nakkaşhane egyik művésze volt. Ez az ún. négyvirágos stílus lett a 16. század második felében virágzó oszmán művészet legjellegzetesebb, legkedveltebb stílusa. A klasszikus  négy virág: tulipán, szegfű, rózsa és jácint mellé a későbbiekben még a szilvafa virág csatlakozott. Talán legszebb példáit e stílusnak a 16. század utolsó negyedében, Iznikben készült tálakon láthatjuk (3. kép). Alkalmazása a nemesfémből készült tárgyakon nem volt jellemző, gyakorivolt viszont az ún. tombak, vagyis aranyozott rézből készült darabokon. Az ún. sima, díszítetlen stílus inkább a rézművesség jellemezője volt, de a teljesen díszítetlen tárgyak között ezüstből készült darabokat is találunk.

A klasszikus oszmán művészet egyik kedvelt eleme az eredetileg hatalmat és erőt szimbolizáló, buddhista tradíciókra visszavezethető ún. çintamani motívum volt. A tigrisbőr csíkjait jelképező kettős hullámvonalat, illetve a párducbőrt imitáló hármas köröket már a 16. század első felében gyakorta alkalmazták az oszmán művészet szinte minden ágában, de legfőképpen a kerámia-  és textilművességben. 

Gerelyes Ibolya