INDUS-VÖLGYI PECSÉTELŐK

Az Indus-völgyi civilizáció jellegzetes tárgyai a többnyire zsírkőből készült, négyzet alakú, 3-5 cm nagyságú pecsételők. Kis méretük ellenére sok esetben bonyolult képek jelennek meg rajtuk állatok (leggyakrabban egyszarvú és púpos bika), növények, geometrikus formák, sőt emberek vagy emberszerű figurák ábrázolásával. A pecsételőkön írás is van, amelyet azonban a mai napig nem sikerült megfejteni. Az írás megfejtése hozzásegíthetne az Indus-völgy népességének azonosításához, s a pecsételők funkciójának és ábrázolásaik jelentésének megfejtéséhez. A legismertebb pecsételők egyike trónuson jógapózban ülő, háromarcú, ithyphallikus (merevedésben ábrázolt) férfialakot mutat, aki bikaszarvas fejdíszt és tigrisbőrt visel vagy tigrisszerű felsőteste van. Ez az indiai művészet első olyan ismert ábrázolása, amely nyilvánvalóan istenséget jelenít meg.

Az ábrázoláson látható alakot „proto-Siva”-ként is emlegetik a későbbi hinduizmus egyik főistenségével, Sivával való feltűnő párhuzama miatt. Siva a hinduizmusban a Jóga Ura, akinek ikonográfiájától nem idegen az ithyphallikus ábrázolás. Az összeszorított talpak, a térdekre helyezett, lefelé mutató kézfejek semmiképp sem véletlenszerűek, hanem meghatározott ülésmódra (ászana) és kéztartásra (mudrá) utalnak, melyek a későbbi indiai művészet kontextusában a meditációval és a jógagyakorlattal állnak kapcsolatban. Sivának a Nandi bikával való későbbi kapcsolatát előlegezheti meg a bikaszarvas fejdísz, s a tigrisbőr is része a későbbi Siva-ikonográfiának. Az ülő alak körül állatok (rinocérosz, bivaly, elefánt, tigris) láthatók, amelyeknek elrendezése a saivizmusból (a hinduizmus Siva-követő ága) és más indiai vallásokból ismert későbbi mandalákra (kozmikus diagram) emlékeztet. A „proto-Siva” elméletet támaszthatja alá az is, hogy a későbbi Siva kozmikus teremtő erejének phallikus szimbólumát, a lingát már az Indus-völgyben is ábrázolják.

Egy másik pecsételőn pípal-fa ágai között jelenik egy bikaszarvat viselő nőalak. A pípal vagy asvattha, azaz ficus religiosa, később a megvilágosodás szent fája a buddhizmusban, már pre-Indus-völgyi neolitikus ábrázolásokról is ismert. A nőalakkal szemben hasonló fejdíszt viselő adoráns térdel, mögötte furcsa patás állat. Az alsó képmezőben vonuló nőalakok kézenfekvő párhuzama a „Hét Anya” (szaptamátriká) vagy a hét folyóistennő alakja. Ily módon a fában megjelenő istennő egyszerre lenne úrnője a vegetációnak és a vizeknek; mindkét aspektus termékenységi szerepére utal.

Renner Zsuzsanna