A hindu Hójszala-dinasztia Karnátaka déli része felett uralkodott a 11-14. században, fővárosuk Dváraszamudra (ma: Halébíd) volt. Ez a terület földrajzilag ugyan nem tartozik a Dekkánhoz, a Hójszalák alatt kialakuló templomépítészet mégis a dekkáni stílusok folyományának tekintehető, amennyiben északi (nágara) és déli (drávida) stíluselemeket ötvöz. Ugyanakkor minden más stílustól jellegzetesen különbözik, ezért karakterisztikus jegyekkel bíró szubregionális stílusnak tekinthető. Sok dekkáni templomhoz hasonlóan a Hójszala templomoknak is gyakran több szentélye van.

A nagyobb templomok - mint minden dél-indiai templom - fallal körülvett udvarban állnak. A szentélyek rendszerint csillag alaprajzúak (ez utóbbi sajátosság Észak-Indiában is ismert). Felépítményük, ahol fennmaradt, ún. vészara („öszvér”) típusú, azaz átmenetet képez a magas, függőlegesen bordázott, méhkas formájú északi sikhara és a jóval alacsonyabb, vízszintesen tagolt, piramis alakú déli felépítmény között.

A legjelentősebb templomok közül egyedül az 1237-ben épült szómnáthpuri Késava (Visnu)-templom maradt fenn épen. Oszlopos kerengő veszi körül, melyből 64 kis szentélyfülke nyílik - ezek egykor vaisnava (Visnuhoz és köréhez kapcsolódó) ábrázolásokat tartalmaztak. A három, csillag alaprajzú szentély a közös oszlopcsarnokkal (mandapa) kereszt alakban kapcsolódik össze. A templom talapzaton áll, melynek alaprajza pontosan követi a templomét. A templom kívül, a teraszon járható körbe; a Hójszala-templomokban belül nincs pradaksina (a szentély rituális körüljárására szolgáló) folyosó. A korábbi templomok közül a leghíresebb a Sivának szentelt halébídi Hójszalésvara-templom (kb. 1121-60). Tornyai nincsenek meg .-- nem lehetetlen, hogy soha nem is voltak - , így az épület meglehetősen szétterülő benyomást tesz; ez a horizontális jelleg a dekkáni Aihóle templomépítészeti hagyományát (6-8. század) látszik továbbvinni. Ugyanakkor a szobrászati díszítés pazarul gazdag -- a „Hójszala-stílus”-t a legdíszesebb indiai stílusként tartja nyilván az indiai művészettörténet. A talapzaton vízszintes sávokban elefántok, lovak, groteszk figurák, madarak ábrázolásai és narratív domborművek futnak körbe. A falak felső regiszterében minatűr templomok, az alsó sávban isteni és félisteni lények vannak elhelyezve, gyakran növényi indás baldachin alatt, mélyen, plasztikusan faragva. Az ornamentális stílusú, aprólékos részletekbe menő Hójszala szobrászat kialakulásában feltehetőleg szerepet játszott a térségben máig élő elefántcsont- és szantálfa-faragás.

Renner Zsuzsanna