A dél-indiai templomtípus fejlődése a nagyfokú vallási kontinuitás és a kevesebb pusztító háború miatt jobban követhető, mint az északi templomé. A hindu templom eredetileg északon is, délen is több egységből álló, fallal körülvett, a profán szférától elkülönölő szakrális komplexum, délen azonban ez a jelleg hangsúlyos szerepet kapott.

Zarándokhely mivoltukból, a templomi kultusz jellegéből és önálló gazdasági szerepükből egyaránt következően a templomi együttesek egyre terjeszkedtek - koncentrikus falakkal, udvarokkal, különféle rendeltetésű épületekkel bővültek -- , míg végül a legnagyobbak valóságos városokká nőttek. Az ezzel párhuzamosan zajló folyamat során a koncentrikus falak négy oldalról nyíló kapui felett emelt tornyok (gópura) mind monumentálisabbá válva a templomi körzet vizuálisan meghatározó elemei lettek. A szekérút (rathapatha) az a templomhoz vezető út, amelyen ünnepek alkalmával az istenség képmását a városban körülhordozó szekér kigördül a templomból. A falakon belül a központi szentély centrális elhelyezkedésű. A szentély és a templomfal(ak) közötti tér alkotta udvarokat kitöltik a különféle melléképületek: kisebb szentélyek, zene- és táncpavilonok, verandák, zászlótartó oszlopok, hivatali épületek, raktárak, zarándokszállások. A bejárat közelében található a rituális tisztálkodás céljára szolgáló medence. Egy-egy templom melléképületei sokszor különböző időben, különböző stílusokban épültek, s ez a fajta növekedés sokszor áttekinthetetlenné teszi a templomok szerkezetét. E látszólagos zűrzavarban biztos támpont, hogy a szentélyt a bejárattal egy képzeletbeli egyenes vonal köti össze, jóllehet a szentély megközelítése mindig a rituális körüljárásnak megfelelően, fokozatosan szűkülő körökben történik.

A gigantikus méretű templomvárosok: Tanydzsúr, Madurai, Srírangam, Rámésvaram, stb. a Nájak-korszakban (16-18. század) nyerték el mai formájukat. A madurai Nagy Templom körzetén belül két templom található: a Sivának szentelt Szundarésvara („Gyönyörű Úr”)- és a feleségének szentelt Mínáksí („Halszemű”)-templom, s ezeken kívül egy hatalmas vízmedence, számos oszlopcsarnok és fedett folyosó. A külső gópurák közül a déli 45 méter magas. A gópurák felfelé csökkenő magasságú emeleteit burjánzó gazdagságban borítják a hindu istenvilág és mitológia alakjai. A templomegyüttesek elmaradhatatlan részét képezik az ún. „ezeroszlopos csarnokok”, melyekben az oszlopokat, ha számuk nem is éri el az ezret, különlegesen gazdag szobordísz - ágaskodó lovak, oroszlángriffek (sárdúla), stb. - ékesítik.

 Renner Zsuzsanna