|
|
 |
ADZSANTÁ FESTÉSZETE
Adzsantá barlangjai őrzik az indiai művészet legkorábbi fennmaradt, összefüggő falfestmény-együttesét. Keletkezési idejük az 5. század második fele. Az irodalmi források az indiai történelem minden korszakában említik a falfestészet meglétét, ám összefüggő korpusz a korai időszakból csak Adzsantában maradt fenn. A legtöbb festmény négy vihárában (I., II., XVI., XVII.) található, és szerves részét alkotja a teljes monasztikus egységgé bővülő szerzetesi lakhelyek ikonográfiai programjának. A festmények szerepe tehát távolról sem egyszerűen díszítő jellegű. Témájuk kiegészíti a szobrászati ábrázolásokét, amelyeket eredetileg szintén színesre festettek. A vihára ebben a korszakban a benne megvalósuló ikonográfiai program révén egyszerű szerzetesi lakhelyből a buddhista mennyország metaforájá alakul, ahol a szerzetesek mintegy bódhiszattvákként hallgatják a Buddha tanítását. A mennyország-metaforát a csarnokok díszítése, különösen a festett mennyezetek hordozzák. A rácsszerűen osztott mennyezeten a mennyország kertjeire utaló virág- és absztrakt motívumok, állatok és emberalakok jelennek meg.
A fontos szobrok felett, a vihára meghatározott helyein, növényi és virágmotívumok koncentrikus köreiből álló, mandalaszerű minták jelennek meg a mennyezeten. A falakon Buddha-jelenetek, kísérő alakok és dzsátaka-ábrázolások találhatók; a Buddhák általában a szentélybe átvezető helyiség falain, a dzsátakák a központi csarnokban kapnak helyet. Utóbbiak élletteli kompozícióin a fejedelmi udvarok fizikai szépséget és érzéki élvezet hirdető, burjánzó és arisztokratikus világa elevenedik meg. A jelenetek gyakran szinte világi jellegűek, de mindig a buddhista kontextus által igazoltan. A kompozíció elrendezése mindannyiszor a központi alakból kiindulva történik. A színek melegek, a kék és a fehér teljesen hiányzik, utóbbit csak a jóval világosabb tónusú mennyezeteken használják. Az alakok idealizáltak, a világos és árnyékos felületek kontrasztja kiemelésre szolgál, irányított megvilágítást az adzsantái festészet nem ismer. A festmények szekkó technikával készültek. A falfelület növényi rostokat tartalmazó agyaggal, majd gipszréteggel vonták be, a körvonalakat cinóbervörössel rajzolták meg. Gyakran alkalmaztak vörös vagy zöld alapozó festést, a kész festmények felületét fényezték. A barna, vörös, zöld és sárga színekhez helyben nyert föld- és ásványi festékeket használtak, a kéket afganisztánból importált lapis lazuliból, a feketét koromból készítették.
Renner Zsuzsanna
1: Mahádzsanaka dzsátaka. Falfestmény részlete. Adzsantá (Mahárástra), 1.. sz. barlang, Vákátaka-korszak, kb. 5. század vége
(Fotó: Baktay Ervin: India művészete.
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1958. I. színes tábla)
2: Padmapáni bódhiszattva. Falfestmény részlete. Adzsantá (Mahárástra), 1. sz. barlang, Vákátaka-korszak, kb. 5. század vége
(Fotó: Baktay Ervin: India művészete.
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1958. 167. o., 127. kép)
3: Mennyezetfestmény. Adzsantá (Mahárástra), 1. sz. barlang, Vákátaka-korszak, kb. 5. század vége
(Fotó: Baktay Ervin: India művészete.
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1958. 170. o., 129. kép) |
