GANDHÁRA SZOBRÁSZATA A KUSÁN-KORBAN

Az egykori Gandhára az indiai szubkontinens északnyugati részén (ma: Pakisztán, Afganisztán), kultúrák keresztútján, a buddhista vallás és a hellenisztikus kultúra találkozási övezetében terült el. A térség ún. „ázsiai hellenizmusa” a görög és római örökségen kívül iráni, szkíta és más hagyományokból is táplálkozott. A buddhizmus a Maurja-dinasztiabeli Asóka hódító és térítő tevékenysége révén, a görög-római és nyugat-ázsiai hellenisztikus kultúra pedig Nagy Sándor hódítása (i.e. 326) nyomán jutott el a térségbe.

Gandhára művészetének aktív korszaka az i.e.1. századtól az i.sz. 6-7. századig tartott, de igazi virágkora a Kusánok vallás- és művészetpártoló tevékenysége nyomán bontakozott ki (i.sz.1-3. század). Nagyszámú ábrázolás maradt fenn, melyeknek anyaga a Kusán-korban többnyire kő -- szürke himalájai csillámpala, ritkábban zöld fillit -- , a későbbiekben fokozódó mértékben stukkó. Eredetileg valamennyit mészhabarccsal vonták be és színesre festették. Az ikonográfiailag meglehetősen egységes képet mutató Kusán-kori Buddha-ábrázolások egyik leggyakoribb típusa a frontálisan ábrázolt álló Buddha. A világról való lemondás jeleként szerzetesi átvetőt visel, ékszereket nem; megvilágosodottságára testi jelek (laksana) utalnak: a fejdudor (usnísa), a szemöldökök közötti szőrcsomó (úrná), a megnyúlt fülek. A hellenisztikus és római művészet hatását mutatja a mindkét vállat takaró, súlyos redőzetű átvető, a hullámos haj, az arcvonások plasztikus megformálása és a klasszikus kontraposztra visszavezethető, enyhén behajlított térd.

A bódhiszattvák ábrázolásánál a hosszú alsó ruha (dhóti), a királyi ékszerek (nyakékek, fülbevaló, karperecek, diadém), a bonyolult hajviseletek: vállra hulló hajfürtök, csomóba fogott haj a homlok fölött, a bajusz, a saru, egyes laksanák és a dicsfény vált szokásossá. Az egyes bódhiszattvák azonosító jegyei a fejéken megjelenő szimbólumok és a kezekben tartott tárgyak (attributumok). Maitréja nyolcas alakú csomóba fogott hajáról és a bal kezében tartott korsóról ismerhető fel, mely a halhatatlanság italát tartalmazza. Gandhára hozzájárulása a buddhista ikonográfiához a megvilágosodása előtt kegyetlen aszkézist folytató, csontig soványodott Sákjamuni ábrázolási típusa. A leendő Buddha életének ez a tapasztalata vezetett a végletes aszkézis üdvözítő voltának tagadásához, és az Arany Középút tanának meghirdetéséhez. Ez a drámai ábrázolási típus, melyben a nyugati klasszikus művészet realizmusa az emberi test anatómiájának részletes és alapos ismeretével párosul, másutt az indiai kultúrkörben nem található meg.

Renner Zsuzsanna