Az indiai iszlám művészet fénykora a Mughal-korszak(1526-1858), amely mind az építészet, mind a festészet és a tárgykultúra terén nagyvonalú, kifinomult és fényűző stílusnak adott életet. A Mughal építkezések fő színhelyei a birodalom három fővárosa, Delhi, Ágrá, Lahór és környékük, a legnagyobb építtetők pedig Akbar (1556-1605) és Sáh Dzsahán (1627-1658) voltak. A mecset mellett a Mughal korszakban is a síremlék az indiai iszlám építészet legelterjedtebb és legjellegzetesebb épülettípusa.

Akbar épületei vörös homokkőből épültek; a legnevezetesebbek egyike Humájún síremléke, melyet1565 körül emeltetett Delhiben. Az épület a Mughal építészeti stílus első remeke, mely Perzsiából ered, de azt indiai elemekkel ötvözi. A tekintélyes kapuépítményen át megközelíthető, hatalmas kerttel körülvett síremlékek építése perzsa hagyomány, de maga az épület is számos párhuzamot mutat a korabeli perzsa épületekkel. Megjelennek rajta ugyanakkor azok az elemek, melyek a helyi - főként rádszasztháni -- hagyományból átvéve s állandósulva, az indiai iszlám építészet jellegzetes karakterét adják: a négy oszlop által tartott kupolatető (cshatrí) alkotta tornyocskák, a kupola tetején a lótusz és a korsó (kalasa), az árnyékvető eresz (cshájá), és az épületek talapzatra emelése. Humájún síremlékének magas, ívekkel tagolt pódiuma, a hatalmas központi fülkeív, a két oldalszárny az azonos típusú, de kisebb ívekkel, a megemelt kupola és a cshatrík a Tádzs Mahal formáit vetítik előre, csupán a minaretek hiányoznak.

A Tádzs Mahal („Sír Palota”) India leghíresebb műemléke, melyet Sáh Dzsahán elhunyt kedvenc felesége, Mumtaz Mahal emlékére építtetett 1631-43 között Ágrában. A hatalmas kapuív alatt belépőt a hosszú kert végében álló fehér márvány épület látványa fogadja, mely a kertet tagoló csatornák metszéspontjában lévő medencék vizében tükröződik. A Jamuná-folyóra néző, annak partmenti magaslatán emelkedő épület harmóniáját az egyszerű arányok és a szimmetria adják. Két oldalán egy-egy fehér márvány berakásos, vörös homokkő épület: az egyik mecset, a másik az előbbi replikája (dzsaváb), mely a szimmetria kedvéért, vallási funkció nélkül épült. A Tádzs Mahal híres pietra dura díszítése színes drágakövek felhasználásával készült. Az újabb kutatások szerint az építészeti ornamentika szerves részét alkotó kalligráfiák a Koránnak az Ítélet Napjáról szóló verseit idézik. Az épület belsejében a fő helyen Mumtaz Mahal kenotáfiuma áll, kissé oldalt pedig Sáh Dzsaháné; a tulajdonképpeni sírok a kenotáfium alatti kriptában találhatók. Ma mindkét épület a világörökség része.

Renner Zsuzsanna