Az Észak-Indiai Rádzsaszthán, a „Királyok földje” a rádzsputok („királyok fiai”) hazája. A rádzsput festészet azonban nem korlátozódott Rádzsaszthánra, hiszen többnyire rádzsput dinasztiák uralkodtak a szomszédos Málvában és Közép-Indiában (Bundélkhandban) is, valamint a himalája lábánál elterülő fejedelemségekben. A rádzsput festészet két fő ága eszerint a 1. rádzsasztháni festészet, melyhez Málvá és Bundélkhand festészete is hozzátartozik; 2. pahárí, azaz „hegyvidéki” festészet; mindkettőnek számos iskolája létezik.

Rádzsaszthán és a környező államok Mughal meghódítása a 17. században, s a rádzsput főurak hivatalviselése és jelenléte az uralkodói udvarban a Mughal minták átvételét vonta maga után. A festészetben ez különösen az építészeti háttér - a palotakörnyezet - alkalmazásában és a témaválasztásban mutatkozott meg: az uralkodónak portrékon, valamint közszereplés és magánszórakozás - különösen vadászat -- közepette való megörökítését jelentette. Rádzsaszthánban ezen felül a 15-16. századtól népszerűek voltak az ún. rágmálá- („melódiafüzér”) sorozatok, azaz az olyan festménysorozatok, amelyekben a zenei moduszokat (rágákat) istenségek vagy szeretők testesítik meg. A festményeket 36 vagy 42 lapból álló albumokba rendezték, amelyben a képek „családokat” alkottak. Az egy (férfi) rágából és öt vagy hat ráginíból (feleség) álló „családok” ikonográfiája viszonylag állandó. A rágákat és ráginíkat a hat évszakkal és a napszakokkal is asszociálták.

További témák az eposzokból, valamint a Raszamanydzsarí (Bhánudatta 15. századi költő erotikus költeménye) és a Raszikaprijá című művekből vett jelenetek és a bárahmásza- („tizenkét hónap”) sorozatok, melyek a szerelmesek tevékenységét mutatják az év különböző hónapjaiban. Számos festmény ihletője a Krisna-legenda; eseményeinek forrásául a Gíta Góvinda című költemény szolgál. A Himalája lábánál elterülő fejedelemségekre már Akbar kiterjesztette fennhatóságát, így a Mughal festészet itt is nagy hatást tett, ám itt a Gulér-Kángra iskola lírai, naturalisztikus stílusának kialakulásához vezetett. A legkorábbi pahárí festmények a 17. század utolsó évtizedeiből származnak, ám nyilvánvalóan hosszú hagyománnyal a hátuk mögött. Fő témák a szerelem, a helyi uralkodók portréi és a hindu istenségek ábrázolásai. A Gulér-Kángra iskola vallási festészete elsősorban a puránák mitológiájából táplálkozik, s végig megmarad a Krisna-kultusz népszerűségével párhuzamosan is.